Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Placido Domingo rajongók
2005-07-03 13:341.
Létrehozva: 2005. július 3. 13:34
Kedves Ancsám!
Neked nyitottam ezt a topicot,a közelgő Névnapod alkalmából!
Kedves idelátogatók!Egy nagyon jó barátomnak szeretnék örömöt szerezni azok álltal,akik szintén szeretik a komolyzenét:))
Hamarosan lesz a nagy koncert és még előtte,cserélhettek eszmét,és kötődhet a zene kapcsán uj ismeretség ,barátság!
Érezzétek Magatokat nagyon jól ezen a felejhettlen,szivet-lelket gyönyörködtető esten!
Sajnos az nlc megint játszik, nem tudok az Explorerrel írni, állandóan lefagy.
Na szóval szép sorjában:
A Holdat Németh Lehel reszketette, és Kanadában,ha jól emlékszem jól emlékszem Ottavában lett belőle valami gyáros. Aztán '90 után hazajött, itt is próbált valami gyárat csinálni, de sajnos meghalt, pedig még mindig nagyon szép volt hangja mint régen.
A "Fogj egy sétapálcát és légy vidám....." erre sem emlékszel? ezt is Ő énekelte.
Az engem nem lehet elfelejteni c. nagy slágert az a Mikes Éva énekelte, akit többször említettem már és kerestem is, de sehol semmi hír róla, pedig a hangja csoda volt. Ő énekelte először az "Aki megért senki sincs talán, Te szeress legalább...", aztán a "Kicsit szomorkás a hangulatom máma" című később nagy sikert bejárt dalokat először előadta, de nem volt egy harcos fajta, csak gyönyörű hangja volt és egy aranyos kis töltött-galamb fazon, tehát nem olyan "csöcsös-cicababa", idővel inkább háttérbe húzódott, ma se tudni mi lett vele.
Ha elmész a www.payerocsi.hu oldalra (az előbb felírtam az explorerrel ott tudsz egy kattintással odajutni), több régi nagy, ünnepelt táncdalénekesnek a hangját hallhatod piciben.
Hát akkor jó munkát Neked, én meg visszavonulok szívem-csücsökéhez, nála keresek vigasztalást, hátha gyertyát gyújt és akkor legalább fényt látok a gödör tetején.
Ancsa
Hmmm ...a reszketo holdra igen jol emlekszem- de hogy ki enekelte??? ha erre vandorolt ki szegeny akkor aztan elbujt, mert sosem hallottam rola! talan palyat valtoztatott???
Ne bosszankodj a magyar konnyuzenen Ancsa...legtobbje bizony annyira konnyuuuuu volt amit konnyu elfelejteni....errol jut eszembe "engem nem lehet elfelejteni..ertem konnyeket illik ejteni..." O ki volt??? Zaray??? csak talalgatok...
a reszketo holdas urat nem ismerem-sosem talalkoztunk... de tudod mit? Tiboldi Marika falumbeli volt!! Pedig a mi kis poros alfoldi kozsegunkben nem sok neves szemlyiseg lakott Kesobbi eletunkben szuleim jo baratsagban voltak a Tolnay pezsgos familiaval- de ok nem zeneltek Akkoriban eleg visszavonultan eltek elegans maganyban, aztan a fordulat utan kaptak valami karpotlast a markaert...Hja kerem, valtoznak az idok...csak gyozd kivarni...
Viszont nehany hete csodas minosegu Egri Bikavert hozott nekunk valaki ajandekba- de jo volt!! immar valami maszek nev alatt, de azert megorizve az eredeti cimket, nevet.
osszehordok itt mindenfelet, ahelyett, hogy dolgoznek- ez egy kemeny het annak is egy eleg rossz napja. Az egy jo oldala, hogy bokros teendoimre valo hivatkozassal lemondtam a fogorvost. AZT mar nem!
u.i. szoval ne gyotrodj a konnyuzenevel Ancsa...
...holnap...Ahogy itt "bolcsen" mondjak Tomorrow is an other day... Ami barmilyen banalitas is, de...igaz. Azaz "Holnap egy masik nap kezdodik..." Ertsd "ennek a mainak" egyszer vege lesz...
Katóka!
Akkor játszunk?
http://www.payerocsi.hu/mp3/1999/mjm02.mp3
Ő is nagyon híres, nagyon népszerű volt idehaza, egészen addig, amíg elnem ment Hozzátok és ott kint lett földid.
És amikor elment, akkor még a "Hold is elfelejtett reszketni a tó felett..." :o)))
Időben Te hol is tartasz? ülök a padlón és nagyon-nagy szükségem lenne egy nyugodt hangra! Érted?!
Lányok, fiúk!
Erre a hangra még emlékeztek? vajon hova lett? mi lett Vele?
http://www.payerocsi.hu/mp3/1999/mjm20.mp3
Elme nt a kedvem, elképesztően szegényes, fukar, bezárkózott a magyar könnyűzenei élet élvonala. Kivétel erősíti a szabályt, de elvétve egy-egy dalt, mindenhol csak néhány másodperces részleteket lehet találni, ami gondolom olyan érzést, mintha a mézesmadzagot huzogatnák az orrod előtt.
Bocsi, inkább abbahagytam. Azt a néhányat amit arra érdemesnek ítéltem, a gportál j.oldalán az "Évfordulók" alatt találjátok "HALLGASSUNK MAGYAR ELŐADÓKAT!" címmel.
Ugye csak cukkolni akarsz Ancsa... Ki nyer ma? jatek es muzsika tiz percben???hiszen a web cimben benne van az enekes neve is meg a dal cime is...szep rozsaszin betukkel- Stevie Wonder "I just called to say I love you" azaz "csak azert hivlak, hogy megmondjam mennyire szeretlek.. hogy megmondjam mennyire fontos vagy nekem...lalalala...
nagy slager volt, az bizonyos!! nyilvan sok szerelmi kapcsolatban besegitett a dudoraszasa...
........................................... ................................
Zsuzsa...a te fejtorod kicsit fogosabb...de dolgozom rajta...! Azaz "hallom a lala-zast en is, de nem "all ossze" enekke-hanem megszokik es kezdhetem ujra. nepszeru volt, de nekem igazan nem volt a kedvencem...Hm .ki tudna vajon besegiteni?
.................
Mas. Otthon is atkeresztek Smetana-tol a "Moldvat?" es VLTAVA lett belole??? Korulbelul sejtem az okat, csak furcsa. Egyebkent allandoan jatsszak a radioban- nekem mar a konyokomon...sorry. Talan azert, mert a polgari eskuvore nagy kinban EZT valaszottam a roppant gyer valasztekbol.../II. ker. Kozp. hazassagkto terem...1972...= minimalis zenekinalat/ Vegul is szep, szelid es dallamos, jo lesz az a "ceremonia soran" Nem is volt vele gond, lassu folyo-muzsika...aldas bekesseg... Mikor vege a rovid ceremonianak, gratulacioknak a kedves ifju ferj megjegyzi, erdekes volt az alafesto zene...marmint Smetana Moldvaja, neki eszebe juttata az egyik radiologia eloadast amikor a prof oktatofilmet vetitett - a belrendszer rontgenezeserol...es UGYANEZ volt az alafesto zene. Ugy latszik mely nyomokat hagyott benne. Maximalisan sziven utott a kommentarja /egyebkent is miert nem jott valogatni korabban?/ Nyelvemen volt, DE NEM mondtam, hogy a "kivonulasra " valasztott dramai d-moll toccata es fuga Bach-tol viszont a Phedra cimu akkoriban nagyon meno film utolso perceiben volt kiserozene, amikor az auto az orszagutrol a szakadekba zuhan
Mondom, igen gyer volt a zenevalasztek a masodik keruletben...
Alchri!!!
Már megint szórakozik az nlc!!! azt mutatja a gépem, hogy írtál nekem üzenetet, de hiába kattintgatok a borítékra, sehol semmi!
http://www.ihaszgabor.hu/
Nézzétek milyen csodaszépet találtam! Kattintsatok a belépésre, aztán a Dalok-szóra és hallgassatok bele az egyik legszebb magyar dalba, mivel sajnos csak 1-2 perces részleteket lehet, de ideteszem a nekem legszebb Ihász-dal részletét, hogy kedvet kapjatok és ez most passzol is az előbbi szerelmetes témához:o))
http://www.ihaszgabor.hu/cd/egi/ig_mulnak.mp 3
Nyugodjék békében!
A kérdésedre a válasz is egy dalnak az egyik mondata oké?
Valahogy így szólt; "Az első szerelem ábrándozás, de már az igazi fellángolás....."
Ráadásul egyoldalú volt a szerelem -mint kiderült- és én tízen... Ő meg nagyon huszon..... éves ..... szóval rengeteg sok sósvíz kifolyt akkor a szemeimen, meggyőződésem volt hogy még a Föld forgása is megfog állni, ez egy akkora csalódás....
De most eszembe jutott, hogy mennyire kivolt akadva a barátikör, hogy belefogytam a szakításba, az is igaz, hogy kerek 9 hónapig sírtam utána:o))) ma már inkább én vagyok hálás neki hogy akkora naív, emeletes ököséggel magyarázta és én csak hittem és sírtam, sírtam.
Soha nem fogom megtudni, hogy a Porgy és Bess c. operának mi az eleje és a vége,mert az első felvonás alatt suttogta el, hogy Ő el és végleg!!! tehát az ablaktörlőm nem működött már az I.felvonás alatt és gondolom érthető okokból, a II. felvonásra már ott sem maradtam EGYEDÜL!!!
Aztán amikor az évvégi közös bulira a barátaim odahozták, hogy magyarázza meg miért, meghogy végre abbahagyjam a bőgést, akkor csak nííííztem azzal a szép őzike szemeimmel és nem értettem mi a nyavalyáért éreztem emiatt a fickó miatt 9 hónapig a "világvége" hangulatot.
De mentségemre szolgáljon, hogy 18 éves voltam és mint írtam életemben először, igazán és nagyon-nagyon szerelmes.
Na most jól kifecsegtem egyik fekete-foltját ifjúkoromnak.
Szia!
Igen! persze! hogyne! mindenképpen!!! és első sorban és mindig és ..... tudod nem:o)))) a telhetetlen Domingo-rajongóóóóó
Olvastam, de azt is olvastam vendégeid vannak és az utsó mondatot,hogy akkor máris vetted és jegyezted, úgy gondoltam most nem zavargok még egy levéllel.
Elég ciki volt a másik topikban írni, bár a privi-írásnak felfedeztem egy fortélyát, bár ez se mindig jön be.
Menj az illető bemoldalára és ott oldalt az "üzenet neki"-re kattintva, viszonylag többször engedi.
Te se találtad el az egyik szívettépő, szorongató, szép szerelmes szám előadóját:-((((???
Még mindig várlak ám, most is "ülök a szombámban, búsan egyedül... " Ancsa
Zsuzsa!
Menj át a gportálra www.gportal.hu/komolyzenekedvelok és j.oldalon a "kÖNNYŰZENEI KLASSZIKSAI" modulban, Paul Anka után következik Stevie Wonder ezzel a számmal és videófelvételen, tehát még sokkal élvezetesebb hallgatni:o))) és nagyon-nagyon andalító, lágy és ...... könnyes mind a mai napig!
Ancsa
Ancsám, nem enged privit írni.
A másik topikon is kerestél a tévéfelvétel miatt. Tegnap reggel válaszoltam Neked ide, hogy részemröl oké a dolog, lehet, hogy elkerülte a figyelmedet.
Tehát akkor felvegyem Nektek a 7.-ei koncertet?
Puszi!
Zsuzsa drága!
Az oldalt fotón rajta van a neve: ő Stevie Wonder és egy fantasztikus hangú énekes és tehetségű zeneszerző.
A dal angol címe nekem bonyolult, de megnézem Neked, nekem úgy fodították és közel 20 éve mint a "Csak azt akarom mondani, hogy szeretlek! címmel pityergem végig, egy eget-földet megrázó szakítás emlékeként!
Megtaláltam! így írják az újságban:
Stevie Wonder - I Just Called To Say I Love You
Itt a labda! de kié lesz a "calypso-zokni"??:o)))
ki ismeri fel ezt a számot, ami nekem tizenéves korom óta a nagy-nagy érzelmi viharok dala!
http://members.iinet.net.au/~budged/midis/Stevie% 20Wonder/Stevie%20Wonder%20-%20I%20Just%20Called%20To%20Say% 20I%20Love%20You.mid
Ha megtalálom annak a vak fekete énekesnek a hangjával is, aki "elkövette" a dalt, hozom azt is oké?
Tengerentúliak!!! ébredjetek már fel!!!!
Ancsa
Szia!
Ën is voltam Eisenstadtban májusban az Eszterházy kastélyban. Az idegenvezető még korabeli parfümöt is rákent a kezemre.Sajnos csak az ünnepi terítés láthattuk az ebédlőben, a lakomából nem jutott semmi nekünk.Pedig az sem lett volna rossz,ha korabeli ételekkel megkínáltak volna. Mindenesetre,így egy kis játékkal jobban oda tudnak figyelni ,főleg a gyerekek. Közben pedig tanulhatnak is valamit .
Judit
Sziasztok Zenerajongók!
Még egy szóra visszatérve a születésnapi bulihoz, most találtam valamit, amit igazából hétfőn, tehát a topik első évfordulóján lett volna stílszerű feltenni Nektek!
Bár két példányban is olvashattátok a szövegét hátfőn -Hóanyó és én is feltettük-, most hallgassátok sok-sok szeretettel az eredeti hanggal, az eredeti szöveggel és a legőszintébben és komolyabban gondolt mondanivalójával.
http://www.vizsla24.hu/katalogus?q=M%C3%A1t%C3%A9+P%C3%A9ter&mode=4&hol=1
Juhéjjjj!
Magtaláltam a magyar előadókat, tehát mostantól a gportálon hallgathattok "klasszikus könnyűzenei" MAGYAR ELŐADÓKAT IS.
Ancsa
Nem voltam itthon, így lemaradtam a születésnapozásról
Most csatlakozom és kívánok magunknak és bővűlő társaságunknak még sok-sok szül.napot , koncertet, találkozót együtt, és persze rengeteg - általunk is követhető, látható-hallható DOMINGO programot!
Tegnap voltunk Eisenstadtban ( Kismarton) az Eszterházy kastélyban. Pont a magyar nyelvű idegenvezetés kezdetére értünk oda. Nagyon élvezetes volt - még a 14 - 16 éves gyerekeinknek is tetszett.( Enyém a 16, lehet, hogy ez volt az utolsó ilyen út, amire hajlandó volt eljönni "öreganyjával").
A bájos , fiatal idegenvezető felvett egy korabeli cuccot, eljátszotta, hogy ő fogadja a kastély vendégeit Haydn korában. Végigjártuk a kastélyt és időnként Haydn muzsikát hallgathattunk közben. Aztán megnéztük a házat, ahol lakott ( nem fért volna el a kastélyban?).
Előtte két napig a sportnak és természetjárásnak áldoztunk a Fertő-tó majdnem körbebiciklizésével.Számomre olyan szokatlan és érdekes volt, hogy mennyi idősebb ember - sőt, főleg ők! - kerékpározik a szomszédunkban. Fantasztikus madárvilág, prima bicikliút- hálózat és végtelenül kegyes időjárás.....Zuhogó esőben indultunk Pestről....
Komoly Domingo-elvonási tüneteim vannak, úgy , hogy most romeltakarítás közben zenét hallgatok...!
Isten éltesse Hóanyót, Ancsát, Domingot és összes hívünket!
Sziasztok!
Olvasom a neten,hogy a foci vb döntője előtt július 9-én egy rövid show műsor lesz a stadionban, és a sztárok között többek között fellép Domingo is. A többieket nem ismerem , egy kolumbiai énekes, meg németek lesznek még. Nem tudom,hogy a magyar tv ekkor már bekapcsolódik-e a közvetítésbe.De remélem.
Jó éjszakát mindenkinek
Judit
Hol az a labda??
Ideje hazaindulnom...meg lehet egy kis zenehallgatas is belefer az estebe...Meglatjuk kire bukkanok, mit talalok...
Kata
Szép estét Kata!
Nem vágyom én, sose vágytam babérokra, de mindig vágytam igazi, jóbarátokra, jóízű, tartalmas beszélgetésekre, néha-néha kicsit incselkedő, kicsit gyermekded fecserészésre, hiszen néha olyan jó pár percre visszamenni a gyerekkorba és nem a felelősségteljes felnőttként viselkedni.
A színvonalat pedig egyedül tartani lehetetlen, ahhoz kellenek azok, akik megtöltik tartalommal, vagy pestiesen szólva, akik a feldobják a labdát és akik hajlandók aláállni:o))) így kerek az egész! és csak akkor színvonalas!
Itt Veletek megtaláltam mindezt! és ez jó, tehát a babér is közös, ha egyáltalán van! és a labda is csak akkor érdekes, ha van kinek körbe adni:o)))
Ancsa
Szia Ancsa! orulok, hogy ilyen szepen es jol sikerult a "megemlekezes" ...az unnepelt reszvetelevel mindenunnen!
ra-ra hurra! csak igy tovabb!! Nem konnyu am fenntartani egy ilyen szinvonalas, jo kis topicot - bar magam is megteszem ami tolem telik , de a baberkoszoru teged illet!!
................................................ ..............................
Zsuzsa! neked kellemes szep unneplest a Nagy napon!!