Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2010. november 12. 13:4516628.

    Sziasztok!

     

    Én ezen a fórumon eddig csak olvasgattam/olvasgatok, de most szeretnék én is hozzászólni.

    Én kb. 2 éve szedtem a Beauty Breast kapszulát, de semmi mást nem használtam, nem alkalmaztam, csakis a kapszulát szedtem és elég hamar látszódott már eredmény: Nagyobbak, teltebbek és extra feszesek lettek tőle a melleim! Ezt a párom már pulóveren keresztül észrevette, pedig nem tudott az egészről! Amikor meg meglátott melltartó nélkül, akkor aztán teljesen kész volt!

    Szóval nagyon szép nagy és feszes melleim voltak! Viszont, amikor már kb. az utolsó doboznál tartottam (3 havit rendeltem), akkor egyszerűen eltűntek azok a cicik...pedig még nem hagytam abba a szedést! És végül visszatértek az eredeti állapotukba. Most mégis megkockáztattam és újra rendeltem 3 havi BB kapszulát (csak ennek más a csomagolása) valamint 1 BB krémet is kaptam mellé. Csütörtökön kezdtem el szedni. A krémet azt a BB 2. dobozánál fogom elkezdeni használni. Kiváncsi vagyok, hogy ha krémezek is, akkor lesz-e valami tartósabb, jobb hatás! Mert igazából én még rendeltem Bioclinica krémet is, csak még nem érkezett meg, azt meg majd később szeretném használni, amikor elfogy majd a BB krém azután. Hát kiváncsian várom hogy lesz-e valami eredmény. Szerintem valami biztosan lesz, csak attól félek, ha abbahagyom majd az egészet, akkor nem marad tartós...Nem tudom mit tehetnék annak érdekében, hogy tartós eredményt kaphassak. Nálam a fő cél a mellnövelés lenne! Mert eléggé feszes a mellem, de szeretnék rajta növelni. Közepes mellmérettel rendelkezem (80 vagy 85 B)...

    Esetleg BB kapszuláról és krémről van valakinek még valamilyen tapasztalata? És a Bioclinica mellnövelő/feszesítő gélről???

    Semmi mást egyenlőre nem akarok szedni. Pl. szójalecitint sem, mint sokan mondták, hogy ezt is kéne közben. Ha hat a BB, anélkül is hatnia kell, mert akkor miért nem írták oda, hogy még ez meg az kell ahhoz hogy hasson!?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  2. 2010. szeptember 5. 11:1016627.

    sziasztok!

     

    Érdeklödnék, h használja e valaki a Procurves tablettát? ha igen, milyen változásokat ért el vele? 

    a neten sehol sem találtam meg h egy adagban hány tabletta van... egy adag elég 3 hónapig, vagy 3 hónapi kezelésre 3 adagot kell rendelni?

     

    köszönöm a segítséget! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. 2010. szeptember 4. 22:2716626.

    szia megkérdezhetem, h hol vetted a görögszéna tabit?:)

    és h van e már valami változás? köszi :)

    előzmény:
    veroniccca05 (16620)
    2010-08-06  14:04
  4. 2010. szeptember 1. 22:1716625.

    Sziasztok!

     

    Az itteni tanácsok alapján Szójavit Forte-t szedtem napi 3 kapszulát, plusz reggel masszázs (kézzel) sunfleur cickókrémmel, este pedig Aromax

    Nekem ez bevált, bár sajnos anyagi gondok miatt csak kb. másfél hónapig tudtam nyomatni a dolgot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  5. 2010. augusztus 19. 16:5416624.
    Én szívesen Ak-zgatok napi szinten, bár tanfolyamot nem végeztem, de az akaraterőm és a hitem határtalan
    előzmény:
    Árnyék91 (16621)
    2010-08-10  20:35
  6. 2010. augusztus 13. 15:0516623.

    AA kosaras szerintem nincs, csak A-s.

    Azért itt meg tudod kérdezni.

     http://e-beautybox.com/impressum.php
    http://szexuzlet.com/shop/index.php?option=com_content&view=article&id=6&Itemid=10

    előzmény:
    Macs8102 (16622)
    2010-08-11  15:31
  7. 2010. augusztus 11. 15:3116622.
    Sziasztok!
    szeretnem megtudni az aa kosaras mellpumpat hol lehet venni mert a honlap sajnos nem behozhato ha valaki tudna adni 1 telefon számot azt megköszönném
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  8. 2010. augusztus 10. 20:3516621.

    Sziasztok!

    Segítsetek lányok! Aki tudja Akaba mail címét, elküldené nekem privátban? Gondoltam ketten csak okosabbak lennénk mellnövelés ügyben. És talán együtt össze tudnánk hozni egy még jobb oldalt ami jelenleg van, még több infoval, ami segíthet mellnövelésben. Jó lenne ha minden meglenne erről egy oldalon, rengeteg tapasztalattal.

    Persze nem akarom zaklatni, csak akkor ha még foglalkozik ezzel a témával.

     

    Amúgy ki lenne benne, hogy minden nap agykontrollozzunk mellnövekedésért?  Ha rendesen csináljuk akkor 1-2 hónapnak elegendőnek kell lennie. Gyakorlattaknál biztosan kevesebb idő. Mégha csak annyit ismételgetünk is, hogy "Napról napra egyre nagyobbak a melleim, és az így van.", közben pedig elképzeljük még az is elég lehet, csak természetesenek kell venni, hogy nőnek. :D

     

    Vezetném az adatokat xy.

    -Milyen technikát alkalmazott

    -Hány percig ak-ozott

    -Mikor kezdte, mikor fejezte be

    -Hit "mennyisége" egy 10-es skálán :D

     

    Vagy nekem az is jó, ha csinálok egy közös gmailes címet, dokumentumoknál mindenkinek meglesz a saját táblázata és mindenki kitölti a nap végén amikor ráér.

     

    Van még ötletetek várom. Remélem minél többen csináljuk és az energiák összeadódnak. ;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  9. 2010. augusztus 6. 14:0416620.
    sziasztok.én tegnap vettem görögszénamag kapszulát(a neve:Fieno Greco)80 db-os 2650 ft volt,naponta 3at kell bevenni.most így a 2. nap nem tudom még megítélni de hallottam sokaktól hogy mellnövelő hatása van.remélem sikerül nekem is 1 méretet növeszteni vagy többet.ha észreveszek valamit,hogy hat,akkor rögtön írok.
    idézet:
    sztella1 (16661)
    2010-08-01 23:52:42

    Szia Sztella1!

     

    Ez jól hangzik, én iszogattam egy darabit görögszéna teát, de nem voltam túl kitartó.

    Várom a tapasztalataidat!

    Egyébként nem gondoltál rá hogy valamivel ki kéne egészíteni? Mivel lehetne?

    Vera

    előzmény:
    sztella1 (16619)
    2010-08-01  23:52
  10. 2010. augusztus 1. 23:5216619.
    sziasztok.én tegnap vettem görögszénamag kapszulát(a neve:Fieno Greco)80 db-os 2650 ft volt,naponta 3at kell bevenni.most így a 2. nap nem tudom még megítélni de hallottam sokaktól hogy mellnövelő hatása van.remélem sikerül nekem is 1 méretet növeszteni vagy többet.ha észreveszek valamit,hogy hat,akkor rögtön írok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  11. 2010. július 25. 13:2516618.

    Sziasztok,

    szerintem a breast active crem a legjobb, hatasa mar az elso honap utan latszik

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  12. 2010. július 21. 17:5116617.

    Aknál a vizualizáció az egyik legfontosabb szerintem. A hétköznapi állapotomban nem tudnám elképzelni magam olyan mellekkel amilyeneket szeretnék.  Alfában valahogy sokkal könnyebben megy.

    Régen én sem gondoltam, hogy  nagy mellem lesz, vagy, hogy egyáltalán lesz, persze szerettem volna. Talán ezért is nem szándékoztak nőni.

     Megfigyeltem, hogy akik bögyös macának érezték magukat amikor még csak kezdtek nekik nőni azoknak most tényleg nagy mellei vannak. Szerintem ez is ak, és működne is az ilyen növelés. 

     

    UH-t én lenmag olajjal használom és teszek bele görögszéna magokat is. De lehet tökmag, édeskömény, gránátalma olajjal is használni, vagy csak sima aromax mellfeszesítővel.

    Herbária

     

    Amúgy van itt valaki aki rendelt ilyen mellpumpát?:

    http://e-beautybox.com/vakuumos-mellformalo- keszulek-elektromos-p-110.html

     

    Mennyire kemények a szélei? Puhább lehet, mint a 19.500-asé?

     

    Még azt nem tud eldönteni, hogy procurvest vegyek-e vagy mellpumpát. Sajnos nincs mindegyikre pénz. Esetlen tapasztalata van valakinek a procurvessel?

    (Jelenleg nagyjából a BB összetevőit használom, csak azt én állítom össze. 16.án kezdtem, néha kis feszülést érzek.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. 2010. július 21. 14:0116616.

    Sziasztok!

     

    Én is kipróbálnám az agykontrollt, csak mivel barátommal lakom, nem nagyon van időm egyedül lenni és csak erre koncentrálni.

     Egyébként lehet benne valami. Nálunk általánosban (7, 8-ban) szinte mindenkinek  hamar normális melle lett, kivéve engem persze, és engem laposnak tituláltak, volt amelyik srác emiatt nem akart járni velem, egyre inkább elkeseredtem, és komolyan hittem hogy nekem már sosem fog megnőni a mellem. Nem is nőtt. Talán fordítva is működne a dolog.. ha arra koncentrálnék hogy igenis nőni fog.

     

    Nálunk a családban egyébként mindenkinek normális melle van, rám meg nagy a 70A melltartó. De egyébként sem hiszem hogy örökletes az ilyesmi, van sok család ahol a testvérek mellmérete is tök más.

     

    Én a Yadine fogi.gátlót próbálnám ki, hátha, meg egy természetes receptet: pl. görögszéna, KK kapszula, ilyesmi. Nincs valakinek ötlete? Régebben volt ilyenekről szó, de már nem tudom, hol keressem. UH-m is van de nem tudom mivel használjam.

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  14. 2010. július 20. 18:2016615.

    Persze, nem könnyű az AK. Bele kell szokni, hogy kikapcsoljon az agy és hogy semmi másra ne gondoljunk, csak a célra. Én ezért szeretnék majd egyszer tanfolyamot végezni, mert biztos, hogy rengeteget segítene ebben. Meg persze abban is, hogy semmilyen kétely ne legyen az emberben. Ez is nehéz, mert hihetetlennek tűnik, nem könnyű elhinni 100 %-osan, hogy sikerül az, amit programozunk. De egyébként mi itt páran csajok csináltuk tavaly a laborozást, csak aztán mindenkinek lettek más dolgai, gondjai és nem nagyon tudtunk koncentrálni. De jó volt, benne lennék még egyszer

     

     

    Szilvia_90: UH masszírozót én is kipróbálnám, elkezdtem rá gyűjteni párszor, de nem jött össze sose, valamire mindig el tudtam költeni a pénzt Masszírozás, krémek, UH és AK az, amit szívesen csinálok. Tablettákban nem hiszek, szilikont nem akarok, de mindenféle egészséges magokat meg ételeket ennék, hogy legyen siker. Inkább tartson több ideig a növekedés, minthogy imlantátumokat tegyenek belém. És ha növekednek, nem kell cserélni benne cuccot, az már tartós

    előzmény:
    Árnyék91 (16614)
    2010-07-20  17:32
  15. 2010. július 20. 17:3216614.

    Először is Ikasu=Árnyék91.

     

    Napi 3x 3 kiskanál görögszéna, 3x3 KK kapszula, + b vitamin komplex, + tökmag és nagyjából meg is van a beauty breast kapszla. 

    Herbáriában szerintem minden meg van hozzá. 

     

     

    Mellnövelésre csak két sikertörténetet találtam, feltettem a blogra is. Legtöbb jót az elmetükréről olvastam mellnövelés ügyben, de a hárumujj technika is ugyanolyan jó szerintem. Víz programozással is lehet próbálkozni.

     

     

    Ak tanfolyamot én sem végeztem, de úgy vagyok vele, hogy ha nagyon akarom akkor egyedül is sikerülnie kell. Ak tanfolyam jó segítség, de az alap az elhatározás, a hit/tudás, hogy sikerül (görcsölés nélkül!), az meg az emberbe kell, hogy legyen.

    Mindegy, hogy milyen technikát használ az ember, a fentiekat, vagy a törpikés történetet, csak higgyen benne, vizualizáljon, legyen kreatív, legyen hálás, szeresse a jelenlegit is (ami néha nagyon nehéz),  és engedje meg magának, hogy megkaphatja, hogy sikerrel járjon.

    Nem tudom mit hozhatnánk össze együtt, de nekem is eszembe jutott egy kis csoport összehozása akik minden nap együtt meditálnak/akoznak a nagyobb, feszesebb mellekért.

    előzmény:
    Szilvia_90 (16613)
    2010-07-18  16:19
  16. 2010. július 18. 16:1916613.

    igen, szedtem tablettát, de nem segitett... igaz nem volt piacvezető termék! :P 

    lehet h használnának ezek a tabletták, csak elég drágák, főleg, h én Vajdaságból rendelném, és a postaköltségek 2x annyiba kerulnek, mint maga a tabletta...  UH-masszirozót még nem próbáltam, de az is kicsit költséges móka lenne...

     

    most én is az agykontrollon gondolkozom, csak nem tudom, h pontosan h is müködik a dolog, meg h hogy kezdjek hozzá! mindenesetre én hiszek benne h segithet!!! olvastam dolgokat a neten de direkt mellnövesztésre nem találtam semmi ilyesmit.

    örülnék ha tudnátok segíteni! 

    előzmény:
    Vivien07 (16612)
    2010-07-16  15:51
  17. 2010. július 16. 15:5116612.

    Szia!

     

    Én is az agykontrollra esküszöm, csak már egy ideje nem csinálom semmilyen formában, de ha van kedved, összehozhatunk valamit ez ügyben Jó lenne egy tanfolyamot is elvégezni, csak jelenleg nem tudom finanszírozni

    előzmény:
    Ikasu (16611)
    2010-07-15  16:09
  18. 2010. július 15. 16:0916611.

    Eddig próbáltál valamilyen tablettát, (nem fog.gátlót)? Néhányunknak használt. Vagy valami krémet UH-masszírozóval?

     

    Mellnövelés agykontrollal van valakinek tapasztalata? Szerintem az a legjobb mellnövelő, csak kitartónak kell lenni és sokat programozni.

     

    Indítottam 2 topicot is ilyen témában, de csak bunkó válaszokat kaptam szinte. Itt mindenki ennyire szkeptikus?

    előzmény:
    Szilvia_90 (16608)
    2010-07-02  17:48
  19. 2010. július 9. 12:4416610.

    Szia!

     

    Nálam pont fordítva van, mindenki bögyös a családban, én lettem a fekete bárány kis cicikkel Magas is vagyok és így kicsit aránytalan is emiatt. Nekem fogamzásgátlózól nem nőttek, se tablettától, se krémtől. A krém vagy gél jót tesz a mell bőrének, szépíti és ápolja. Én az avonosat használom és tök jó, "élesebben" kirajzolódik a cici vonala =) Emellett most tornázni akarok, hogy kicsit megemelje a mellizmokat és szebb formája legyen, ami már sokat dob a dolgon. De egyébként a masszázs a legjobb én azt mondom. Nem nőnek méreteket, de érezhetően teltebbek lesznek. Viszont szívem szerint újra agykontrolloznék, de mostanság annyira nincs kedvem, ellustultam Meg egyébként azt mondják, hogy 30 éves korig még rengeteget változhat a kis mellűek cici mérete, én ebben is hiszek, csak közben igyekszem ápolni őket, hátha kedvet kapnak egy kis növéshez

    előzmény:
    Szilvia_90 (16608)
    2010-07-02  17:48
  20. 2010. július 2. 22:0716609.

    Szia!

     

    Mármint melyik kence, a mellfeszesítő, vagy a bőrfeszesítő? 

    A mellfeszesítőről már írtam a 16640 sz. bejegyzésben, a testfeszesítőről még nem nyilatkoznék, csak ma kaptam kézhez...:-), de már alig vártam, és a mellfeszesítővel ellentétben, ennek iszonyú jó illata van, és elég tömény krém (mármint nem testápoló állag, hanem inkább krém) és így tusi után első felkenésre, hát annyi változást láttam, hogy nagyon selymes és "finomabb" lett a bőröm, jó alaposan kentem a nyak részre, meg a belsőcomra, aztán majd meglátjuk.

    előzmény:
    porges_ (16605)
    2010-07-01  01:35
  21. 2010. július 2. 17:4816608.

    sziasztok!

     

    sokat böngésztem már az oldalon, sokmindent olvastam, jókat is,és rosszakat is!

     

    nekem az a problémám, h egyáltalán nincs cicim (70es kosarat se tölti ki)... szedtem már tablettát, fogamzásgátlót, használtam krémet, meg masziroztam is, de semmi változás... attól félek, h azért nem használ semmi, mert anyukám is ugyanilyen lapos, mint én (2 szülés után is), és valószinüleg örököltem töle! 

     

    A mellpumpát nem nagyon birnám használni, mert egytemista vagyok, és a szobatársaim nem hiszem, h örülnének, ha napi 1-2 órára bezárkóznék a fürdöszobába... maradt még valamilyen módszer?

     

    volt már valakinek ilyen  vagy hasonló gondja, h örökölte a laposságot? Van erre valamilyen hatásos megoldás, vagy elkezdhetek gyüjtogetni a szilikonra???

     

    köszönöm a segitséget!! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2010. július 1. 13:4316607.
    lsd: 16640 hsz.
    előzmény:
    porges_ (16605)
    2010-07-01  01:35
  23. 2010. július 1. 11:3616606.

    Én is így vagyok vele, a középiskolás osztálytársnőim mellei szépen növögettek, míg nekem talán egy gramm ment csak rá.

    Erről a Yadine-ról én is hallottam. Jövő héten kell visszamennem dokihoz úgyis, mert kellett frissíteni a vérképemen a bogyó miatt. Tri-Regolt szedek és nem szívesen cserélném le másra, ez nagyon bevált. De majd a doki megmondja. Ha biztosra tudnám, hogy valamelyest növel, már cserélném is le De egyébként azt mondják, hogy az orvosnak nyugodtan el lehet mondani, hogy miért váltasz, mert jobb, ha tud róla és talán még valami hallott tapasztalatot is tud mondani. Mondjuk nem tudom, kicsit hülyén érezném magam De akár rá is lehet vezetni, hogy pl szeretnél hízni kicsit, leginkább mellre és hogy mit tudna ajánlani, akár kaja akár más. Ki tudja, egy próbát megér, lehet én is bejátszom neki

    előzmény:
    veroniccca05 (16602)
    2010-06-30  15:29
  24. 2010. július 1. 01:3516605.
    és használt?
    előzmény:
    zorkobaba (16604)
    2010-06-30  21:41
  25. 2010. június 30. 21:4116604.

    Mivel már többféle olajat, krémet is haszánáltam (viszont kozmetikushoz nincs időm eljárni), először nem vártam túl sokat az előzők után. 

     

    Igen, a maszkot és a szérumot használtam, és bevallom, hogy pár használat után, amikor láttam a változást, hetente többször is felkentem a maszkot, mint ahogy írták, és amikor volt időm, reggel is bekenegettem a ciciket....tehát kb. heti 3x is használatm a maszkot, és volt, hogy 20 percnél tovább fent hagytam (lehet így jobban hatott) ...

     

    A kupont úgy kaptam, hogy feliratkoztam hírlevélre, és kültek -10 % kezdvezmény kupont, szerintem vmi. beveztő kupon volt (mert azóta nem nagyon írogattak), és akkor egy pár másik termékkel összehasonlítva, nem is tűnt olyan drágának...hát így meg főleg, hogy látszata is van....evős dolgokat meg nem szeretnék szedni, azt nem is próbálnám. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (16603)
    2010-06-30  17:48

Címlap

top