Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ti mire gondoltok közben?

tapsifüles
Létrehozva: 2005. június 20. 09:33
Nagyon szeretek különféle zenéket hallgatni, és, ha olyanok a körülmények, lehunyom a szemem és a zene hatására, a hangulatát átvéve különféle történetek kezdenek kirajzolódni lelki szemeim előtt. Ezeket sok minden befolyásolhatja, pl. ha a számnak van szövege (akár magyar, akár idegen nyelvű), vagy, ha van videoklipje.
Arra lennék kíváncsi, kinek milyen asszociációi vannak, mikor éppen a kedvenc számát hallgatja.
Íme most az enyém: Norah Jones – Don’t miss you at all (itt hatott rám a szövege, ezért leírom)

Norah Jones: Don’t miss you at all

As I sit and watch the snow
Fallin' down
I don't miss you at all
I hear children playin' laughin' so loud
I don't think of your smile

So if you never come to me
You'll stay a distant memory
Out my window I see lights going dark
Your dark eyes don't haunt me

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand
As I sit and watch the snow
Fallin' down

I don't miss you at all
I don't miss you at all
I don't miss you at all

"December közepén, egy hóeséses szombaton késő délután a szobában ülök az íróasztalom előtt. Hallom, ahogy a hátam mögött a kandallóban pattog a tűz, és közben elgondolkozva nézek ki a félig elfüggönyözött ablakon. A szomszéd gyerkőcök éppen hóembert építenek, össze-vissza viháncolnak, miközben próbálják elhelyezni a répát a hóemberen… Mosolygásra késztetnek, ahogy közben megfürdetik egymást a hóban, hógolyóznak, vagy éppen a hóban csücsülve nevetnek a többieken. De megrázom magam, és visszatérek ahhoz, amit idáig csináltam: levelet írok Neki, a Férfinak. Ránézek a félig telerótt papírlapra, majd hirtelen a kezemben lévő töltőtoll önálló életre kel, szélsebesen szántja a papírt, míg végül a lap aljára érve bevégzi feladatát. Szokásomhoz híven újra elolvasom az irományomat, és mire a végére érek rájövök, csak annyit kellett volna írnom: HIÁNYZOL!"
  1. Torolt_felhasznalo_543879
    Torolt_felhasznalo_543879
    2006. május 12. 09:45201.
    Szia ,gondolom azért ez jut eszedbe ,mert ezektől félsz ,ezek nyugtalanitanak?
    előzmény:
    tapsifüles (200)
    2006-05-09  15:42
  2. 2006. május 9. 15:42200.
    Most kapásból nem tudok olyat írni, mert ritkán vagyok szomorú. De vannak olyan számok, amikről a sötétség, félelem, egyedüllét jut eszembe...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543879 (199)
    2006-05-09  15:32
  3. Torolt_felhasznalo_543879
    Torolt_felhasznalo_543879
    2006. május 9. 15:32199.
    Nem szeretném ,hogy szomorú legyél ,de kiváncsi lennék 1 olyan irásra is.Hátha elindul ez a topik  
    előzmény:
    tapsifüles (198)
    2006-05-09  11:33
  4. 2006. május 9. 11:33198.
    Nálam is elsősorban a belső világom alakítja a történeteket a dalokhoz. Ilyenkor sokminden nyomja rá a bélyegét a fantáziaképre - éppen aktuális hangulat, vágyódás, emlékek... Sokszor nem is válik történetté, mert nem lehet megfogalmazni, csak egy kép, egy hang, egy íz bukkan elő a semmiből.
    De szeretem, hogy egy-egy dal játszva előhozza belőlem a képzeletem egy újabb foszlányát, még akkor is, ha az éppen mondjuk szomorú. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543879 (197)
    2006-05-09  11:16
  5. Torolt_felhasznalo_543879
    Torolt_felhasznalo_543879
    2006. május 9. 11:16197.
    Nekem is sokszor válik szöveggé-történetté 1 hallott zeneszám,vagy csak a benő érzését mondja el az ember?Mindegy a lényeg a zene nélkül olyan lenne mint vakon bolyongani a paradicsomba 
    előzmény:
    tapsifüles (196)
    2006-05-09  10:51
  6. 2006. május 9. 10:51196.

    Szia!

    Ez tényleg véletlen volt /vagy mégsem? /. Aznap reggel Chris Rea-t hallgattam munkába jövet és ez a szám nagyon megragadta a fantáziám...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543879 (195)
    2006-05-09  10:25
  7. Torolt_felhasznalo_543879
    Torolt_felhasznalo_543879
    2006. május 9. 10:25195.
    Szia tapsika ,milyen érdekes,hogy épp tibor napon irtál utoljára........... Én most a Bikini:Adj helyet magad mellet. számát halgatom ,Nem is tudom miért ezek a véletlenek Ha te tudnál erre válasz kérlek ird meg .
    előzmény:
    tapsifüles (1)
    2005-06-20  09:33
  8. 2006. Április 14. 14:59194.
    Chris Rea: Looking for the Summer

    Look deep into the April face
    A change has clearly taken place
    Looking for the summer

    The eyes take on a certain gaze
    And leave behind the springtime days
    Go looking for the summer

    This ain't no game of kiss and tell
    The implications how you know so well
    Go looking for the summer

    The time has come and they must go
    To play the passion out that haunts you so
    Looking for the summer

    Remember love how it was the same
    We scratched and hurt each others growing pains
    We were looking for the summer

    And still I stand this very day
    With a burning wish to fly away
    I'm still looking
    Looking for the summer

    Apu nagyon szereti a western filmeket, ezért, amikor még otthon laktam, sok ilyen típusú filmet néztünk együtt. Erről a számról is a tipikusan western sztereotípiák jutnak eszembe.
    A száraz, repedezett föld a fülledt melegben, ahogy a szamárkóró végigbukdácsol a kihalt utcákon a déli vakító napsütésben. A kocsma kétszárnyú ajtaja, amin belépve italazó férfiakat látok. Van, aki már annyira elázott, hogy az asztal lapjára dőlve alszik, van, aki a bárpultnál ücsörög és múlatja az időt, és van egy 4 fős csoport, akik pókereznek. Az arcukon verejték folyik le, idegesen latolgatják, kinél milyen lap rejtőzik. Kiterítik a lapjaikat és egyikük hangosan, kárörvendőn felnevet. A szemközt ülő férfi felugrik, keze a pisztolytáskán matat, de, még mielőtt lőne, párbajra hívja a szerinte csaló játékost. Kimennek a kocsma elé, odagyűlik a város apraja-nagyja és várják a lövéseket. Fullasztó, ideges csend üli meg a várost, az ellenfelek egymás szeméből próbálják kitalálni a másik mozdulatait. Majd hirtelen lövések dördülnek, a csaló a szívéhez kap és elterül. A másik odamegy hozzá, kiszedi a zsebéből a tőle elnyert pénzt, majd a lovára ül és lassan tovalovagol, eltűnik a távolban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. március 10. 09:33193.
    The Police: Every little thing she does is magic

    Though I've tried before to tell her
    Of the feelings I have for her in my heart
    Every time that I come near her
    I just lose my nerve
    As I've done from the start

    Every little thing she does is magic
    Everything she do just turns me on
    Even though my life before was tragic
    Now I know my love for her goes on

    Do I have to tell the story
    Of a thousand rainy days since we first met
    It's a big enough umbrella
    But it's always me that ends up getting wet

    Every little thing she does is magic
    Everything she do just turns me on
    Even though my life before was tragic
    Now I know my love for her goes on

    I resolve to call her up a thousand times a day
    And ask her if she'll marry me in some old fashioned way
    But my silent fears have gripped me
    Long before I reach the phone
    Long before my tongue has tripped me
    Must I always be alone?

    Every little thing she does is magic
    Everything she do just turns me on
    Even though my life before was tragic
    Now I know my love for her goes on

    Every little thing she does is magic
    Everything she do just turns me on
    Even though my life before was tragic
    Now I know my love for her goes on

    Every little thing
    Every little thing

    Ha behunyom a szemem, most ezt látom: a fák ágai a frissen hullott hótól súlyosak, gyönyörű kék az ég és süt a nap, az este lehullott vastagra hízott szűzhó szikrázva veri vissza a sugarait. És látom a mosolyát, a huncut, kacsintó szemét, most már semmi nem ronthatja el a kedvem, tényleg szép napom lesz!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2006. február 8. 17:05192.
    ... persze, hogy elcs*sztem, szóval: szemük szavak nélkül kommunikál...  
    előzmény:
    tapsifüles (191)
    2006-02-08  16:59
  11. 2006. február 8. 16:59191.

    George Michael: Fastlove

    Looking for some education
    Made my way into the night
    All that bullshit conversation
    Baby, can't you read the signs?

    I won't bore you with the details, baby
    I don't even wanna waste your time
    Let's just say that maybe
    You could help to ease my mind
    Baby, I ain't Mr. Right

    CHORUS:
    But if you're looking for fastlove
    If that's love in your eyes
    It's more than enough
    Had some bad love
    So fastlove is all that I've got on my mind

    What's there to think about, baby?

    Looking for some affirmation
    made my way into the sun
    My friends got their ladies
    They're all having babies
    I just wanna have some fun

    I won't bore you with the details, baby
    Gotta get there in your own sweet time
    Let's just say that maybe
    You could help to ease my mind
    Baby, I ain't Mr. Right

    What's there to think about, baby?
    Get yourself some lessons in love

    In the absence of security
    I made my way into the night
    Stupid Cupid keeps on calling me
    I see nothing in his eyes
    I miss my baby, oh yeah
    I miss my baby tonight

    So why don't we make a little room
    In my BMW, babe?
    Searching for some peace of mind?
    Hey, I'll help you find it
    I do believe that we are practicing the same religion
    You really ought to get up now

    Looking for some affirmation?

    Szombat este van, a fiú a haverjaival ül háttal a bárpultnak kezében egy üveg sörrel. Dübörög a zene, a parketten táncoló csoportok mozognak a ritmusos funkyra. A srác vadászik, a lüktető táncparkettet pásztázza, hogy megtalálja ma esti áldozatát. Egyszercsak megakad a szeme egy fiatal lányon, aki egy csoport  közepén táncol. A hosszú, barna hajú lány világítóan kék, mosolygós szeme teljesen elbűvöli, szinte megbabonázza. A fiú leteszi az üveget, elköszön a haveroktól és hódító körútra indul. Merészen a csoport közepébe veti magát és mivel nem kap semmiféle visszautasítást, lassan egyre közelebb kerül a lányhoz tánc közben. Nem beszélnek egymással, szemük szavak nélkül kommunikálnak. És mindketten ugyanazt akarják – a srác kézenfogja a lányt, először ruhatár, majd kint taxit fognak. A fiú gyorsan elhadarja a címét, de utána rögtön a lánynak szenteli magát, vadul csókolózni kezdenek…
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. január 9. 17:57190.
    Néha ilyen érzései is vannak az embernek, valahogy most ezt hozta ki belőlem ez a szám...
    előzmény:
    Hugibugi (189)
    2006-01-06  22:33
  13. 2006. január 6. 22:33189.
    Nagyon szép.... valahogymosttotáleztérzem, úgyhogy fel is kerítem magamnak ezt a számot!
    előzmény:
    tapsifüles (188)
    2006-01-03  15:40
  14. 2006. január 3. 15:40188.

    George Michael: Cowboys and Angels

    When your heart's in someone else's hands
    Monkey see and monkey do
    Their wish is your command
    You're not to blame
    Everyone's the same

    All you do is love and love is all you do
    I should know by now, the way I fought for you
    You're not to blame
    Everyone's the same

    I know you think that you're safe
    Mister
    Harmless deception
    That keeps love at bay
    It's the ones who resist that we most want to kiss
    Wouldn't you say?
    Cowboys and angels
    They all have the time for you
    Why should I imagine
    That I'd be a find for you
    Why should I imagine
    That I'd have something to say
    But that scar on your face
    That beautiful face of yours
    In your heart there's a trace
    Of someone before

    When your heart's in someone else's plans
    Things you say and things you do
    They don't understand
    It's such a shame
    Always ends the same

    You can call it love but I don't think it's true
    You should know by now
    I'm not the boy for you
    You're not to blame
    Always ends the same

    I know you think that you're safe
    Sister
    Harmless affection
    That keeps things this way
    It's the ones who persist for the sake of a kiss
    Who will pay
    Cowboys and angels
    They all take a shine to you
    Why should I imagine that I was designed for you
    Why should I believe
    That you would stay

    But that scar on your face
    That beautiful face of yours
    Don't you think that I know
    They've hurt you before

    Take this man to your bed
    Maybe his hands will help you forget
    Please be stronger than your past
    The future may still give you a chance

    Ülök a vonaton, kint már rég sötét van, az eső szakadatlanul esik. Nézem, ahogy az esőcseppek a vonat ablakára koppannak, elindulnak lefelé, majd más cseppekkel egyesülve folytatják útjukat. Ujjammal követem a kiválasztottat, de csakhamar el is veszítem. Kint ijesztő az este, hirtelen megborzongok, ahogy a suhanó feketeséget bámulom. Behunyom a szemem, és már nem vagyok egyedül. Finom, meleg kezedet érzem a karomon, mely mindig megnyugtat, elandalít. De hirtelen felébreszt a tudat, hogy már nem vagy velem és ez összeszorítja a szívem. Apró könnycsepp gördül lefelé az arcomon pont úgy, ahogy az esőcseppek a vonatablakon. Nagyon nehéz, de végleg elbúcsúzok Tőled, elengedlek, menj, mert menned kell tovább. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. december 31. 10:35187.

    Dés-Geszti-Békés: Amíg őriz a szemed

    Amíg őriz a szemed,
    Amíg lehunyt szemmel látsz,
    Lehet elmegyek, de itt leszek,
    A lábnyomomban jársz.


    Amíg érez a kezed, amíg néha még rám  vársz,
    egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz,
    Nézd itt az arcodon, egy csepp, hogy eltévedt!
    Sose bánd, ne szégyelld!
    Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted.


    aki álmomra ügyelt,
    Hogyha gonosz hold kelt fel,
    Ki a kedvemért jövőt remélt,
    az hogyan hagyhat el?


    Aki járt minden úton, aki ismert minden szót,
    Ki száz szavamnak hangot adott,
    Többé sose szól?


    Az szívben, ha mennydörög,
    S a szemre felhő száll,
    Zápor, ha szakad, új folyó, ha fakad:
    Miért fáj, miért fáj?


    Amíg őriz a szemed,

    Amíg érez a kezed,
    Amíg éltet a szíved, ne félj!

     

    Köszönöm azoknak, akik vigyáztak rám.

    Boldog Új ÉVet! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. december 21. 21:00186.
    Csak most figyelem, hogy pont egy hónapja nem írt senki!  Na nem mintha ez jelentene valamit, de tök jó! 
    előzmény:
    tapsifüles (184)
    2005-11-21  17:05
  17. 2005. december 21. 20:54185.

    Duke Ellington: Satin doll

    Egy hosszú és zakatoló nap után sietek haza, még vár száz dolog. Két percre megállok. Mindent elfelejtek. Két percre kizárom a külvilágot, de még a gondolatokat is. Eldöntöm, hogy elég volt. Mára elég.

    Kieengedem a fürdővizet... gondosan előkészítek mindent. Gyertyákkal pakolom fel a kádat a hab már majdnem kitáncol a kádból és a gyertyafény körül csalogatóan táncol a forró fürdő párája.

    Lassan belemerészkedem a vízbe és alámerülök egészen. Az arcomról csorognak a vízcseppek és szinte érzem ahogy megcsillan rajtuk a gyertyafény. A víz melege simogatja a bőröm kicsit elmerülök és újra hagyom, hogy táncoljanak azok a fények és szól az édes jazz.... hmmmmmm...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. november 21. 17:05184.

    Queen: Don’t stop me now

    Tonight I'm gonna have myself a real good time
    I feel alive and the world turning inside out Yeah!
    And floating around in ecstasy
    So don't stop me now don't stop me
    'Cause I'm having a good time having a good time

    I'm a shooting star leaping through the sky
    Like a tiger defying the laws of gravity
    I'm a racing car passing by like Lady Godiva
    I'm gonna go go go
    There's no stopping me

    I'm burning through the sky Yeah!
    Two hundred degrees
    That's why they call me Mister Fahrenheit
    I'm trav'ling at the speed of light
    I wanna make a supersonic man out of you

    Don't stop me now I'm having such a good time
    I'm having a ball don't stop me now
    If you wanna have a good time just give me a call
    Don't stop me now ('cause I'm havin' a good time)
    Don't stop me now (yes I'm havin' a good time)
    I don't want to stop at all

    I'm a rocket ship on my way to Mars
    On a collision course
    I am a satellite I'm out of control
    I am a sex machine ready to reload
    Like an atom bomb about to
    Oh oh oh oh oh explode

    I'm burning through the sky Yeah!
    Two hundred degrees
    That's why they call me Mister Fahrenheit
    I'm trav'ling at the speed of light
    I wanna make a supersonic woman of you

    Don't stop me don't stop me
    Don't stop me hey hey hey!
    Don't stop me don't stop me ooh ooh ooh (I like it)
    Don't stop me don't stop me
    Have a good time good time
    Don't stop me don't stop me Ah

    I'm burning through the sky Yeah!
    Two hundred degrees
    That's why they call me Mister Fahrenheit
    I'm trav'ling at the speed of light
    I wanna make a supersonic man out of you

    Don't stop me now I'm having such a good time
    I'm having a ball don't stop me now
    If you wanna have a good time just give me a call
    Don't stop me now ('cause I'm havin' a good time)
    Don't stop me now (yes I'm havin' a good time)
    I don't want to stop at all

    Erről a dalról a koleszos bulik jutnak eszembe. Készülődünk a csajokkal (ruha, smink, frizura), egy kis előzetes hangulatcsinálás (bugis zene, VBK). Mikor már teljesen fel vagyunk dobódva, irány a koleszklub. Még senki sem táncol, hát mi elkezdjük, a gátlásokat rég otthon hagytuk. Jókat ökörködünk a hol jobb, hol rosszabb számokra, különféle koreográfiákat találunk ki és röhögünk folyamatosan. Persze egyre többen vannak, mások is felbátorodtak és táncolnak, így már mi is nézelődünk, hátha előbukkan egy-egy csinos műszakis srác, ismerős arc. Időnként lehűtjük magunkat egy kis itallal, vagy kimegyünk friss levegőt szívni, de az ismerős, szeretett zenék mindig visszahúznak a táncparkettre. Gyorsan eltelik az este, hajnalban Charlie "altatódalára" bezár a klub, fáradtan, de mégis boldogan cammogunk hazafelé.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. október 19. 17:23183.

    Én még maradnék a Hölgyválasznál, mostanában ezt hallgatom sokszor:

    Shall We Dance Soundtrack: The "L" Train

    "Szüleim elutaztak, így ránk marad a kutyasétáltatás. Hétvégén van idő, hogy napközben is levigyem sétálni a Duna partra. Imádja, ilyenkor nagyon izgatott, nehezen lehet pórázon vezetni, így inkább elengedem, hadd rohangáljon kedvére. Én pedig követem, bár sokkal lassabban. Az őszi időjárás furcsa zenéjét hallgatom - lassú lépteimre ritmikusan megzörren az avar, a szél időnként fütyülve adja hozzá a dallamot. Bucika néha visszajön a lábaimhoz, hozzám dörgöli nedves kis orrát, megvárja a neki kijáró dögönyözést és már vágtat is vissza, hogy a sárgás-rozsdás levelek között rátaláljon valami érdekesre. Persze vigyáznom kell, nehogy véletlenül belerohanjon a Dunába úszni egy kicsit, ezért ha látom, hogy arrafelé somfordál, odacsábítom magamhoz egy kis kutyakajával. Hálásan elfogadja, de persze már követelődzik is, bökdösi az combomat az újabb adagért. Mikor látja, nem vagyok engedékeny hangulatomban, sértődötten elvonul, de "rosszkedve" nem tart sokáig, máris talált magának egy újabb felfedeznivalót és már rohan is csaholva, hogy ő érjen oda elsőnek."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. október 14. 12:00182.

    Bryan Adams - Brothers Under the Sun

    I had a dream - of the wide open prairie
    I had a dream - of the pale morning sky
    I had a dream - that we flew on golden wings
    And we were the same - just the same - you and I
    Follow your heart - little child of the west wind
    Follow the voice - that's calling you home
    Follow your dreams - but always, remember me
    I am your brother - under the sun

    We are like birds of a feather
    We are two hearts joined together
    We will be forever as one
    My brother under the sun

    Wherever you hear - the wind in the canyon
    Wherever you see - the buffalo run
    Wherever you go - I'll be there beside you
    Cos you are my brother - my brother under the sun.

     

    Arra gondolok, hogy a bátyámmal kart karba öltve sétálunk a Centrál Parkban, felénkhajolnak a fák és beszélgetünk. Beszélgetünk az elmúlt évekről, a gyerekeinkről, a munkánkról. Viccelődünk és vigyázunk egymásra; körülöttünk anyukák és apukák játszanak a csemetéikkel... mosolygunk rajtuk. A hosszú út végén ott várnak minket mosolyogva a családunk: a kedvesünk, a gyermekeink és az unokáink.... 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. október 7. 14:30181.

    Shall We Dance Soundtrack - Under the Bridges of Paris

    Ha ezt a számot hallgatom, a szalagavatók kissé esetlen keringői jutnak eszembe.
    Ahogy a lányok ugyan szeretnék, de még nem tudják "hordani" a kölcsönzött ruhát, nem tudnak mit kezdeni az abronccsal, időnként a szoknya szélére lépnek. És a fiúk feszengenek így kiöltözve, nem szoktak hozzá ehhez.
    Előttem van a döcögő koreográfia, a bizonytalan léptek, és észrevehető, hogy nem a fiú vezeti a lányt, hanem fordítva. Persze ezt a fiúk nehezen fogadják el, így a párok sokszor egymás lábára taposnak és ilyenkor egy-egy elkapott pillantásból megállapítható, hogy a pokolba kívánják az egészet.
    De már hallják az utolsó taktusokat, már csak utolsó pörgést kell megcsinálni, és ahogy végül elhalkul a zene, megkönnyebbülten hajolnak meg a tapsoló közönség előtt és végre újra teljes szívükkel mosolyognak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. október 3. 12:57180.
    Nekem az őszi esőről Seal Love's Divine c. száma jut eszembe.
    Ahogy annak idején egyetemistaként utaztam le Pécsre esténként. Leszálltam a vonatról és a buszhoz mentem, kapucnival a fejemen, mert rendületlenül esett az eső. Ahogy utána leszálltam a buszról és a kolesz felé bandukoltam, miközben komótosan esett továbbra is, a lábam alatt zörögtek a lehullott falevelek...
    ... de szép is volt egyetemistának lenni!!!
    előzmény:
    Hugibugi (179)
    2005-10-01  11:17
  23. 2005. október 1. 11:17179.
    Frank Sinatra - September in The Rain Lyrics The leaves of brown came tumbling downRemember in september in the rainThe sun went out just like a dying amberThat september in the rainTo every word of love I heard you whisperThe raindrops seemed to play our sweet refrainThough spring is here to me it's still septemberThat september in the rainTo every word of love I heard you whisperThe raindrops seemed to play our sweet refrainThough spring is here to me it is still septemberThat september in the rainThat september that brought the painThat september in the rain.Ez pont fordítva van nálam, nem erről gondolok valamire, hanem a szeptemberi esőről gondolok erre a számra. Igaz már okt. van, de én úgy döntöttem még belefér!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. október 1. 10:39178.
     
    előzmény:
    L.Babi (176)
    2005-09-27  18:32
  25. 2005. október 1. 10:39177.
    Én is szeretem ezt a számot, de még mindig a Besame Mucho a legjobb az albumról! :-))))
    előzmény:
    tapsifüles (174)
    2005-09-27  17:51

Címlap

top