Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ti mire gondoltok közben?

tapsifüles
Létrehozva: 2005. június 20. 09:33
Nagyon szeretek különféle zenéket hallgatni, és, ha olyanok a körülmények, lehunyom a szemem és a zene hatására, a hangulatát átvéve különféle történetek kezdenek kirajzolódni lelki szemeim előtt. Ezeket sok minden befolyásolhatja, pl. ha a számnak van szövege (akár magyar, akár idegen nyelvű), vagy, ha van videoklipje.
Arra lennék kíváncsi, kinek milyen asszociációi vannak, mikor éppen a kedvenc számát hallgatja.
Íme most az enyém: Norah Jones – Don’t miss you at all (itt hatott rám a szövege, ezért leírom)

Norah Jones: Don’t miss you at all

As I sit and watch the snow
Fallin' down
I don't miss you at all
I hear children playin' laughin' so loud
I don't think of your smile

So if you never come to me
You'll stay a distant memory
Out my window I see lights going dark
Your dark eyes don't haunt me

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand
As I sit and watch the snow
Fallin' down

I don't miss you at all
I don't miss you at all
I don't miss you at all

"December közepén, egy hóeséses szombaton késő délután a szobában ülök az íróasztalom előtt. Hallom, ahogy a hátam mögött a kandallóban pattog a tűz, és közben elgondolkozva nézek ki a félig elfüggönyözött ablakon. A szomszéd gyerkőcök éppen hóembert építenek, össze-vissza viháncolnak, miközben próbálják elhelyezni a répát a hóemberen… Mosolygásra késztetnek, ahogy közben megfürdetik egymást a hóban, hógolyóznak, vagy éppen a hóban csücsülve nevetnek a többieken. De megrázom magam, és visszatérek ahhoz, amit idáig csináltam: levelet írok Neki, a Férfinak. Ránézek a félig telerótt papírlapra, majd hirtelen a kezemben lévő töltőtoll önálló életre kel, szélsebesen szántja a papírt, míg végül a lap aljára érve bevégzi feladatát. Szokásomhoz híven újra elolvasom az irományomat, és mire a végére érek rájövök, csak annyit kellett volna írnom: HIÁNYZOL!"
  1. 2015. február 12. 11:22476.

    Kedves Kosaras!


    Köszönöm a segítséget, ahogy megnéztem a klipeket, rögtön beugrott, amire idáig nem is figyeltem igazán - a motor (gondolom Harley Davidson, de ennyire nem vagyok otthon ebben a témában). Ugye eltaláltam, ugye? ;)


    És azóta azon gondolkodom, hogy milyen feladványt adjak. Van egy valaki, aki beférkőzött a gondolataimba, és nem tudok mást adni, bár szerintem könnyű lesz.
    Ez a dal (és az egész album) kellemes emlékeket ébreszt. Egyetemi éveim alatt rengeteget hallgattam, sokszor ezekre a dalokra aludtunk el a koleszban, majd később az albérletben Pécsen. Mindig megnyugtattak, feltöltöttek, álomvilágba ringattak ezek a számok, és ha újra hallgatom, ismét ott vagyok, és átélem azt a gondtalan időszakot, amit az egyetemen tölthettem. Nem biztos, hogy szereted az előadót, a stílust, én mégis ezt választanám, mert számomra sokat jelent...


    Emlékek tengere... :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (475)
    2015-02-11  16:45
  2. 2015. február 11. 16:45475.

    Kedves Tapsi!


    Örülök, hogy eltaláltam...:-)


    Nos, tudok nagyot segíteni, meg tudok kicsit segíteni. Most azt gondolom, hogy a sikerélmény fontos, azért kicsit segítek, de ha nem menne, akkor nem szeretném elvenni a kedvedet, tehát ha nincs meg rövid időn belül, akkor jelezd, és akkor írom a "nagyobbat".


    Írtam, hogy többször végigNÉZtem a klipeket, mert nehezen találtam meg a tejet. Tehát a közös pont a képi világban keresendő. Még annyit elmondok, hogy a Kelis klipre alapvetően nem jellemző a "közös pont", csak pár másodpercig tűnik fel.


    (a nagy segítség az lesz, hogy leírom az idő intervallumot, de szerintem nem lesz rá szükség...:-))


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (474)
    2015-02-11  12:16
  3. 2015. február 11. 12:16474.

    Kedves Kosaras!


    Igen, eltaláltad, a tejre gondoltam, mint közös pontra. :)


    Én viszont egyelőre nem találom, mi lehet a közös a Kelis és a Godsmack dalban, úgyhogy szeretnék egy kis segítséget.
    Annyit találtam csak, hogy mindkettő kiadási éve 2003-as, szóval ha nem ez a közös, akkor súgjál légy szíves... :)


    Egyébként metált bírom, ez is egy jó nóta, és a klip is tetszik.


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (473)
    2015-02-10  14:23
  4. 2015. február 10. 14:23473.

    Kedves Tapsi!


    Azzal kezdem, hogy a megoldásod helyes, az égitestekre gondoltam...:-)


    Aztán el kezdtem gondolkodni. Aztán gondolkodtam még. Megnéztem a klipeket többször (a Kelis zene olyan kicsit őrült és fülbemászó). Elolvastam a hozzászólásod is, ami alapján koncentráltam a szövegre, amikor is felismertem, hogy többször említik a tejutat (Milky way) a Train klipben, így akár ez is lehet a közös.....Eltaláltam? (mármint a tej)


    Én alapvetően stílust váltanék. Nem tudom, hogy a keményebb (de nem house) zenékkel hogy állsz. Az én feladványom, ahogy szokták mondani, nem kislányoknak való (tudom, hogy Te nem vagy az, nem erre céloztam....):


     


    Metált bírod?


     


    Úgy általában nem vagyok 'hard zene kedvelő, de ez a szám és a klip is nagyon bejön...


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (472)
    2015-02-05  15:15
  5. 2015. február 5. 15:15472.

    Kedves Kosaras!


    Igen, eltaláltad, a zongora, és a zongora mozgatása a közös a két klipben. :)


    Egy kicsit féltem a feladványodtól, nem tudtam, mit kell keresnem, hogy esetleg nagyon bele kell ásnom magam a szövegébe, vagy a klipben van valami hasonlóság, de aztán tegnap este leesett a tantusz - Bruno Mars, és a Train dalban hallható utalás az égitestekre (pl. Jupiter, Vénusz, stb.). Eltaláltam? ;)


    És én máris küldök valamit, ami megint nem nehéz (szerintem). Fincsi pörgős, szexis, vadóc dolog, amit anno sokszor hallgattam.


    Válaszul a Trainre


    Szép napot!


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (471)
    2015-02-03  21:27
  6. 2015. február 3. 21:27471.

    Kedves Tapsi!


     


    A feladványod igazán egyszerű volt, gondolom "válaszul" az én rugalmasságomra..:-) Köszönöm én is! Nos, a megoldás a zongora....


    A zene nekem is tetszik, bár a klipet most láttam először. Inkább rádióban hallgatom. Azon gondolkodtam el, hogy sok-sok évvel ezelőtt (>20) voltam talán hasonló helyzetben.....Azóta sok minden megváltozott...de ez egy hosszú és "mély" történet.


    Az én feladványom (remélem könnyű lesz) egy mostanában újra "előkerült" banda régi-régi zenéje:


    Train - 2001


    Ez a dal a lendületével, hangzásával mindig megérint. Soha sem "tekerem át", nem állítom le, végig kell hallgatni.


    Jó gondolkodást és persze remélem, hogy a zene is tetszik.


     


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (470)
    2015-01-29  14:45
  7. 2015. január 29. 14:45470.

    Kedves Kosaras!


     


    Végül is majdnem eltaláltam, köszönöm a "könyörületet"! :)
    A dal egyébként mindig tetszett, szeretem, ha valami nem sablonos, hanem van benne valami kis érdekesség, a plusz, amitől különleges lesz.


    Akkor jöjjön az én feladványom. Már amikor először megnéztem a klipedet, rögtön ez a dal jutott róla eszembe, szerintem nem egy nagy fejtörő, de a dal nekem nagyon tetszik. Tegnap a fiammal együtt néztük és hallgattuk meg, és kérdezte, miről szól. Elmondtam neki, hogy egy szerelmi csalódásról, amikor egy férfi annyira szeret egy nőt, hogy bármit megtenne érte, de a nő nem viszonozza ezt az érzést. Számomra szép a dal, szépséges-szomorkás a mondanivalója, és találtam egy akusztikus verziót is, ami talán még jobban bejön.


    Ez most nem lesz nehéz :)


    És itt az akusztikus változat


    A repülés korhatárával kapcsolatban természetesen egyetértek. De azért azt is tudom, hogy sokszor éppen a gyerekek azok, akik egy vészhelyzetben gyorsabban és logikusabban reagálnak, mint egy felnőtt, de ez persze egyén függő. Az viszont vitathatatlan, hogy a repülés nem veszélytelen, és ahogy Te is mondtad, rengeteg és folyamatos gyakorlás után lehet, felkészülve az éles helyzetekre, betartva a különböző műszaki és időjárással kapcsolatos előírásokat. Pont valamelyik nap néztem a tv-ben (vasalás közben) egy olyan kisfilmet, amiben annak jártak utána, mi okozhatta az ifjabb Kennedy fiú repülőgép balesetét (ha baleset volt egyáltalán). Végül mindent megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az időjárási viszonyokra nem volt felkészülve a pilóta, ezért történhetett a baleset.
    A kis videód aranyos volt, tetszett, ahogy bohóckodnak a jégen. Azért rendesen féltem, nehogy beszakadjon alattuk a jég.

    előzmény:
    Kosaras (469)
    2015-01-28  11:34
  8. 2015. január 28. 11:34469.

    Kedves Tapsi!


     


    Nem, szerencsére sem vírusok, sem baktériumok nem raboltak el. Kicsit a főnököm, meg a hobbim.


    Nem is tudom mit tegyek.......mert tulajdonképpen a válaszodban leírtad a lényeget, még akkor is, ha egy kicsit más megközelítésben. Én úgy gondolkodtam, hogy a Jackson klip egy része MOZIBAN játszódik. A Yolanada klip stílusa - ahogy írtad - némafilm, amit jellemzően a század elején MOZIBAN játszottak, tehát a mozi a közös pont. Szerintem nagyon jól gondolkodtál, így mehetünk tovább a játékban, azaz Te következel egy klippel, ami valahogyan kapcsolódik a Yolanda kliphez.


    A repülős videóval kapcsolatban: természetes, hogy nem először ült gépben a kislány, ahogy a szövegben is szerepel, évek óta repül már, a megfelelő oktatásban részesült stb. Nem véletlen, hogy 18 évben határozták meg a világon a legtöbb helyen a felnőtt kor határát. Nem az a kérdés, hogy egy 14 éves lány (vagy fiú) el tud-e vezetni egy repülőgépet, ha megfelelően megtanulta azt, hanem az, hogy vészhelyzetben (márpedig a repülés nem veszélytelen dolog) milyen döntést hoz. Persze ez egyénektől is nagyon függ, úgy gondolom, sok olyan fiatal 17-20 éves "gyerek" van, akire nem bíznék egy repülőt.


    Kicsi repülés kicsi hülyéskedés egy "másik világban"


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (467)
    2015-01-21  09:52
  9. 2015. január 28. 11:08468.

    Hahóóó! :)
    Remélem nem az influenza, és hasonló szépségek raboltak el, annak nem örülnék...
    Azért várok türelemmel, de jöhetnél egy kis segítséggel... :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (466)
    2015-01-20  14:24
  10. 2015. január 21. 09:52467.

    Kedves Kosaras!


     


    Köszönöm, hogy ilyen FÉLELMETESEN gyorsan kitaláltad a feladványomat...


    Viszont én azért kérnénk egy kis segítséget, támpontot, hogy merre induljak el. Gondolom nem a szöveg a lényeg, tehát a klipre kell koncentrálnom. Ami közöset láttam benne, az mondjuk az "ellenség" elöli futás, a Jackson klipben lévő lány és a másikban lévő kislány ruhájának, kinézetének hasonlósága (olyan "kislányos"), mindkettőben van tánc is (na jó, a Jackson klipben jóval több és profibb), és talán még annyi, hogy az általad adott klip némafilmes hangulatban lett elkészítve, a Jackson kliphez is "film" készült, mégpedig thriller műfajban.


    Szóval látod, gondolkoztam én, de valahogy nem tudok egy konkrét dolgot megnevezni... :)


    A repülős videót megnéztem (bár nem végig, arra nem volt sajnos időm). Úgy gondolom, akkor lenne felelőtlenség egy gyerek/tini felküldése, ha nem lenne előzetes tapasztalata és megalapozott tudása a repülésről. Gondolom nem először ült a gépbe, előtte gondolom oktatókkal párban, meg gondolom ehhez azért kell valamiféle vizsga is. Ezek persze feltételezések, nem tudhatom, van-e előképzettsége a lánynak, mert ha nincs, akkor viszont tényleg felelőtlenségnek gondolom én is.
    Az biztos, hogy én, ha kipróbálnám, csak mint "utas" szeretnék jelen lenni, számomra elég lenne maga az élmény, és tudnám, hogy biztonságban vagyok, mert egy profi pilóta, vagy oktató irányítja.


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (466)
    2015-01-20  14:24
  11. 2015. január 20. 14:24466.

    Kedves Tapsi!


    A megoldásod helyes, azaz az uralom, uralkodás és a korona volt a közös pont.


    Én végignéztem a klipet, mert szeretem Jacksont, bár nem kedvelem a FÉLELMETES dolgokat, aztán sokat gondolkodtam, hogy mi is lehet a kapcsolat, Gondolkodtam, gondolkodtam, kicsit FÉLTEM, hogy nem fogok rájönni a megoldásra.....:-) Aztán világosság gyúlt a fejemben és elillant minden FÉLELMEM, mert a megoldás - szerintem - a félelem: ami benne van az MJ klipben és a Tears for Fears nevében is. (Kicsit FÉLEK, hogy eltaláltam-e..:-) )


    13 perc sok idő. Nagyon sok. Egy ilyen hosszú klipben sok minden történik, hosszú a sztori, cseles, fordulatos, csattanóval a végén, stb....az én feladványom a következő klip:


    Nem beszélünk angolul...:-)


    Pörgős zene, ütős mély hangokkal, igazán kedvelem. Kíváncsian várom az ötleteidet.


    Ha van kedved további repülős videókat nézni, akkor ajánlom a következőt:


    First solo flight


    Érdemes elolvasni pár hozzászólást is, mert egyesek szerint csodálatos, mások szerint felelőtlenség, ami a videón látható.


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (465)
    2015-01-16  10:31
  12. 2015. január 16. 10:31465.

    Szia!


    Hát persze, hogy a korona! :) És bár nem szeretem a DM-et, a Thomas Crown-ról valahogy rögtön erre a klipre asszociáltam... :)


    Köszönöm a feladványodat, bár nem tartozik a kedvenceim közé a Tears for Fears, de ez a dal számomra egy jó kis rádiós háttérzene, amire pl. jókat lehet főzni, vagy vasalni. Az összefüggés számomra a dal címében rejlik - uralni a világot általában a királyok szoktak (a dalt teljes szövegét nem néztem meg, de a címéből számomra ez jön le).


    Remélem eltaláltam, és adhatom is a feladványomat. :) Ez egy nagy kedvenc, és bár több mint 13 perces, direkt a hosszabb változatát küldöm, mert úgy teljes a kép.
    Tapsi küldi :)


    A repülős videót megnéztem, és nagyon tetszett. Egyre inkább érzem, hogy valami hasonlót egyszer ki szeretnék próbálni. Természetesen nem egyedül, hanem valakivel, aki ért is hozzá, számomra ez élményrepülés lenne. És most már tudom, hogy hívják a vitorlázó repülőt angolul. :) Köszönöm! :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (464)
    2015-01-14  19:58
  13. 2015. január 14. 19:58464.

    ÓÓÓ, hát persze, a korona....ugye? Szia!


    Nem is értem, hogy hogy nem jöttem rá, annyira egyértelmű....


    No, de haladjuk tovább. Találtam egy nagyon kellemes, fülbe mászó zenét a 80-as évek közepéből. (szándékosan kerültem a DM-r, mert egyrészt tudom, hogy nem a kedvenced, másrészt az olyan sablonos lett volna. A klip részleteire már nem is emlékeztem és megdöbbentem, hogy ebben is van vitorlázó repülés (nem is kevés). Ezt azért is írtam le, mert a feladványomhoz nincs köze:


    A feladvány


    Megjött a kedvem egy kis böngészésre a repüléssel kapcsolatban.  Találtam egy látványos videót, ami egyrészt bemutatja a vitorlázó repülés fázisait (felszállás, repülés, leszállás) és egész jól át tudja adni az érzést is:


    Egy kis repülés


    Ha van kedved nézd meg, nekem nagyon tetszik. (kevesebb mint 4 perc)


    k.


     


     

    előzmény:
    tapsifüles (463)
    2015-01-13  11:50
  14. 2015. január 13. 11:50463.

    Hú, már nagyon izgultam, hogy sikerült-e kitalálni... :)


    Te viszont még messze vagy a megoldástól... A segítségem - a megoldás a film címével kapcsolatos, ott keresgélj valamit, ami összefüggésbe hozható az általam adott klippel. :)


    Persze segítek még, ha szeretnéd... ;)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (462)
    2015-01-13  11:43
  15. 2015. január 13. 11:43462.

    Kedves Tapsi!


     


    Igen, igen, igen, eltaláltad.......:-),:-),:-)


    Jól mondod, vitorlázó repülőre gondoltam. Ugyanis a klipben 1:35 környékén kb. 0,5-1 mp ideig látható egy vitorlázógép. (gondolom, mint szimbóluma a gazdagok sportjának). Örülök, hogy kitaláltad!


    Ellenben én bajban vagyok, mert csak egy gyengécske ötletem van: az arc nélküli ember néma, azaz csöndben van, amit akár élvezhetünk is....ööööö.....A képi világban keresgéltem, meg a címek között is, de jobb ne jutott eszembe. Ha nem találtam el, akkor "csak" segítséget kérek, nem mond még el...


     


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (461)
    2015-01-11  20:08
  16. 2015. január 11. 20:08461.

    Kedves Kosaras!


    Feladtad a labdát, nem mondom... 
    Persze, én is láttam a filmet, de nem mostanában. Ezért egy kis segítséget vettem igénybe, rákerestem a film trailer-jeire. És ott találtam valamit, ami halványan dereng a filmből - egy vitorlázó repülő, ha jól mondom a nevét.
    Persze láttam még ezt-azt, ami akár közös is lehet a két filmben (hatalmas férfigardrób drága öltönyökkel, helikopter, stb.), de én mégis inkább a repülőre tippelek...


    Eltaláltam (nagyon izgulok...)? :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (460)
    2015-01-08  21:56
  17. 2015. január 8. 21:56460.

    Kedves Tapsi!


     


    Én is kívánok Neked Boldog Új Évet! (bocsánat, hogy előző hozzászólásomban ez kimaradt). Nagyon remélem, hogy eléred a céljaidat, amit elgondoltál vagy kitűztél magadnak.


    Először is köszönöm a zenét, meghallgattam, TETSZETT, de még nem tudtam gondolkozni a feladványodon, mert Te egyenlőre nem találtad el az enyémet, teljes mértékben. :-) Nagyon jó irányba indultál, de egy fontos momentum hiányzik: ha mind a kettő filmzene (ami igaz és fontos is a magoldás szempontjából), akkor miért éppen a Thomas Crown ügy film dalát választottam? Ha csak annyi lenne a közös, hogy filmzene, akkor bármelyik filmzenét választhattam volna. Kicsit segítek: A Thomas Crown filmet sokszor láttam, tehát azt ismerem. Az általad linkelt filmet nem láttam, így tehát a csak bemutatóban (klipben) látottak alapján jutott eszembe a Thomas Crown ügy. (ahogy belenéztem az előzetesekbe akár az erotika is lehetne, de nem az). Összefoglalva: az általad linkelt klipben van egy olyan, nagyon rövid képsorozat, amihez hasonló téma megtalálható a Thomas Crown-ban is. További segítség: nem tartozik szorosan a történethez....és erről a témáról korábban már esett szó itt a topikban közöttünk, érintőlegesen........


    Nos? 


    Várom az ötletedet. Ha nincs, akkor van még egy segítségem.....


    k.


     


     

    előzmény:
    tapsifüles (459)
    2015-01-07  21:46
  18. 2015. január 7. 21:46459.

    Kedves Kosaras!


    Így az ünnepek után először is boldog új évet! :)
    Hogy mennyire kipihenve, az majd kiderül, de újult erővel, reményekkel telve vetettem magam az új évbe, remélem idén megmozdulnak már bizonyos dolgok és sikerül, amiben reménykedek.


    Igen, eltaláltad, az erotika vonalán mentem tovább.
    Viszont Te, ha jól tippelek, másfele kanyarodtál, mert a dal, amit megadtál a Thomas Crown ügy betétdala volt, tehát a közös pont úgy gondolom a filmzene.


    Az én feladványomnak örülni fogsz, valahogy egyből erre asszociáltam, a kérdésem csak az, hogy miért... ;)


    Jó gondolkodást :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (458)
    2015-01-06  14:43
  19. 2015. január 6. 14:43458.

    Kedves Tapsi!


     


    Ünnepek után, kipihenve folytathatjuk ezt az az évet...:-) ((vagy nem kipihenve?)


    A játékunkkal kapcsolatban, a megoldásod helyes és úgy gondolom, hogy folytattad az irányt, azaz az erotika a megoldás a "szürke 50 árnyalatán" keresztül.


    Az én feladványomat nehéznek gondolom, de számodra lehet, hogy könnyű lesz:


    Első körben nem segítek


    Igénybe lehet venni többszintű segítséget.....


     


    Jó gondolkodást...


     


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (457)
    2014-12-11  18:55
  20. 2014. december 11. 18:55457.

    Kedves Kosaras!


    Nagyon örülök, hogy életjelt adtál magadról, és ráadásul még feladványt is adtál, de menjünk csak sorban. :)


    Karácsonyi hangulatom még nem igazán van, bár az ajándékokon már töprengek, de még igazán nem érzem azt a "csodavárós" érzést. Valószínű a munka, meg az egyebek miatt még nem tudtam igazán ráhangolódni. A karácsonyi zenéd viszont "aranyos"! :)


    A lopott időről hallottam, bár látni még nem láttam, ez is rajta van a listámon. :)


    A relax zenét köszönöm, hát, ez is egyfajta "lebegés"... :) Egyébként tetszett is, erre is nagyon jól ki lehet kapcsolni.


    És most a feladvány. Nekem egy szó jut igazán eszembe, ami összekapcsolhatja a két dalt, és az az erotika. Biztos lehetne keresni szavakat, vagy kliprészleteket az összehasonlításhoz, de számomra a két klipben (főleg a Madonnában) a fülledt erotika és szenvedély a közös.


    Én kis különlegességet hozok feladványul, egy jövőre megjelenő film zenéjét, de azt hiszem, ez nagyon ide illik... 


    Egy kis finomság Tapsitól


    Szép estét! 

    előzmény:
    Kosaras (456)
    2014-12-09  10:52
  21. 2014. december 9. 10:52456.

    Kedves Tapsi!


     


    Még nem felejtettem el a "mi kis topikunkat". Elsodort az idő, munka, feladatok, egy kis betegség, stb...és a készülődés az ünnepekre. Ha már karácsony, akkor megmutatom az én egyik kedvenc karácsonyi dalom (lehet korai még, de mivel beindult az ajándékbeszerzés, szervezés, egyeztetés, én már ebben élek):


    christmas song raveonettes


    Justinról egy film jut eszembe, ha szereted a sci-fi-t, akkor tetszeni fog: Lopott idő


    Ha relaxálni szeretnél, ajánlok egy könnyed, igazán kikapcsolódásra alkalmas számot, könnyed stílus, andalító....


    Relax...:-)


     


    Úgy gondolom, hogy folytatnám a játékunkat is....nem jelentős késéssel....Tehát Kylie számra asszociálok a következővel (megnéztem és hallgattam újra...huhhhh):


    A feladvány


    A megoldás lehet egy szó is.


    k.


     

    előzmény:
    tapsifüles (455)
    2014-12-02  22:15
  22. 2014. december 2. 22:15455.

    https://www.youtube.com/watch?v=K5oAf7bs7_U


    Ez a dal számomra a színtiszta relaxációs zene. Mostanában munkába menet és jövet a metrón, miközben készülök lélekben a napra, vagy éppen próbálok leereszteni és kikapcsolni a napi robot után, ezt hallgatom, és ha becsukom a szemem, máris "lebegek", hol a víz színén, hol a levegőben. Nem gondoltam volna, hogy ez a "srác" erre is képes... :)

  23. 2014. november 10. 10:09454.

    Hahóóó!!!


    Merre jársz? Nagyon eltűntél...
    http://www.youtube.com/watch?v=Q-8ez6dGao8


    Remélem minden rendben...

    előzmény:
    Kosaras (452)
    2014-10-09  16:19
  24. 2014. október 10. 14:11453.

    Kedves Kosaras!


    Élvezném én a napsütést, ha nem dolgozni kéne éppen... :)
    Viszont szerencsére meggyógyultam, de azt még mindig nem tudom, mi volt a bajom nevesítve, remélem egy ideig nem jön elő újra ez a brutál fejfájás.


    A küldött dalt meghallgattam, köszönöm! :) Engem különösebben nem mozgatott meg, egyedül az a visszatérő gitárriff, ami megfogott a dalban. :)


    Mostanában én - többek között - ezt is hallgatom, és nagyon bejön az egész (bocsi, nem tudom, milyen videót linkelek, a dal a lényeg):
    http://www.youtube.com/watch?v=PVzljDmoPVs


    Szép hétvégét!


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (452)
    2014-10-09  16:19
  25. 2014. október 9. 16:19452.

    Kedves Tapsi!


     


    Remélem, hogy már teljesen egészséges vagy és élvezni tudod a napsütést!


    Napokban többször hallottam egy jó zenét:


     


    http://www.youtube.com/watch?v=fc3LGzNEkL0


     


    Neked mi a véleményed róla? (ígérem, folytatom a játékot.....)


    k.


     

    előzmény:
    tapsifüles (451)
    2014-09-29  15:54

Címlap

top