Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Válok-Belehalok ...

a.csaba
Létrehozva: 2005. június 7. 11:24
Hogy éljem túl? Még mindíg szeretem...
Öt éve ismerkedtünk meg. Tudjátok mikor az ember a "másik felét" keresi egész életében. Mindketten úgy éreztük, megtaláltuk. "Olyan mint én csak ellenkező neműben"! 1,5 év múlva esküvő. Fény pompa ragyogás. Jól éltünk, kerestem normálisan, minden héten kétszer mulatozás. 2, 5 évvel ezelőtt szilikon ciciket kért karácsonyra, megkapta.
Akkor valami elkezdődött... Szerinte depresszió. Sanax szedése egyre sűrűbben. Gyakorlatilag 2, 5 éve kis megszakításokkal nem dolgozott. Amit tellet megadtam neki. Nekem egyre kevesebb kedvem volt a discókhoz. Ő azt mondta, hogy azt hitte mikor hozzám jött, hogy miníg így marad, áttáncolunk az életen. Csalódott. Egy éve elkezdett egyedül is eljárkálni. Közben a hétköznapok Sanax- mámorban teltek egy kis sörrel megbolondítva. Rengetegszer arra mentem haza, hogy alszik. Depresszióra hivatkozott: értéktelennek érzi magát, nincs állása, céltalan az élete. Gyereket akartam, ő mindíg kitolta a határidőt. Sűrűsödtek a balhék. Nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Szeptembertől elkezdett szökdösni éjjel a szórakozóhelyekre, "nem bírta a bezártságot".
Április elején nem bírtam tovább elköltöztem.
Meg akartam ijjeszteni, talán észhez tér. Feltételeket szabtam : nincs Sanax, nincs pia, nincs egyedül disco, legyen gyerek, nyugodt családi élet.
Megbeszéltük nem szakítunk addig csak külön lakunk, "járunk".
Szerintem rácsesztem. Igaz,hogy én léptem, de úgy tűnik ő inkább fellélegzett. Nincs kontroll azt csinál amit akar. Azóta 3 alkalmi pasival szűrte össze a levet, megtudtam. Ha telefonon beszélünk. hideg már csak arról van szó, hogy mi marad neki anyagiakból.
Nem tudom elhinni hogy ez a hatalmas szerelem ide jutott.
Úgy volt, hogy elmegyünk együtt pszichológushoz. Utolsó pillanatban visszakozott, elmentem egyedül. Elmondtam a dokinak mindent. Piszkosul meglepett mikor a doki felállította a személyiségrajzot!
NEM DEPRESSZIÓS! Nárcisztikus személyiségzavar.Ezek az emberek ideálokat gyártanak(ez voltam az elején én) és ha kiderül, hogy mégsem tökéletes, mert tökéletes nincs, degradálni kezdenek és új ideál után néznek.A legfontosabb életükben? hogy szépek legyenek és erről állandó visszaigazolást várnak a környezetükből. Manipulatív viselkedésüek mindent azért tesznek, hogy a partner tökéletesnek "istennőnek" lássa őket. Nagyon rosszul viselik az idő múlását, elszakadt a valóságtol, álomvilágba menekült agyógyszerek segítségével. Ebből kialakult a egy súlyos gyógyszerfüggés, amit szereinte már csak bentfeküdve, zárt körülmények között lehet kezelni.
Ő nem fog befeküdni, azt hiszi, én voltam minden gond oka, majd most leszokik, hogy már nem vagyok. Az elmúlt 2 hónapban 4 munkahelye volt, megpróbál megállni a saját lábán. A doki azt mondta nem fog sikerülni, mindenhol előjönnek az elvonási tünetek.
Mindketten 37 évesek vagyunk, ebben a hónapban lesz a házassági évfordulónk.
Én szeretem...
  1. 2006. január 6. 14:481850.
    Először is,nagyon örülök,hogy talpra áltál!Az élet megy tovább!
    A szösszenet nagyon ismerős,nem dalszöveg?
    Mégegyszer sok sikert a továbbiakban!
    Szia,klandika.
    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  2. 2006. január 6. 14:001849.
    Köszönöm és neked is hasonlót.
    előzmény:
    tuncee00 (1848)
    2006-01-05  21:49
  3. 2006. január 5. 21:491848.
    Én...én...én csak gratulálni szeretnék. Happy new year.
    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  4. 2006. január 5. 21:491847.

    jójó én ezt tudom :-)

    csak szívesen olvasnám a további történetet.. életed további alakulását... de ha ezt már nem osztod meg, azt is megértem :-)

    előzmény:
    a.csaba (1844)
    2006-01-05  21:40
  5. 2006. január 5. 21:441846.
    Mennem kell. Nem otthonról netezek most. Hali!
    előzmény:
    a.csaba (1845)
    2006-01-05  21:41
  6. 2006. január 5. 21:411845.
    Köszi, télleg jó most.
    előzmény:
    vizike74 (1843)
    2006-01-05  21:34
  7. 2006. január 5. 21:401844.

    Szia, linda4

    Ó nagyon is van élet azután. Most kezdődik csak igazán! Istibizi jó dolgom van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_232717 (1842)
    2006-01-05  21:28
  8. 2006. január 5. 21:341843.

    Szia!

    Gratulálok! 

    Íme egy tök jó példa arra, hogy soha nem késő változtatni 

    A nehezebbik utat választottad (a könnyebbik: a rinyálás), és végigmentél rajta 

    Sok boldogságot! Mostantól minden esélyed megvan rá 

    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  9. 2006. január 5. 21:281842.

    s arról nem hallhatnánk, hogy

    VAN ÉLET A VÁLÁS UTÁN?  

    előzmény:
    a.csaba (1840)
    2006-01-04  19:54
  10. Torolt_felhasznalo_779361
    Torolt_felhasznalo_779361
    2006. január 5. 21:181841.
    Szia Csaba!


    :-)


    Üdv: Kriszta
    előzmény:
    a.csaba (1840)
    2006-01-04  19:54
  11. 2006. január 4. 19:541840.
     
    előzmény:
    a.csaba (1839)
    2005-12-30  15:29
  12. 2005. december 30. 15:291839.

    Szia Kisnapfény!

    Jaj de régen nem láttalak! Mondjuk én se nagyon voltam/vagyok.

    BUÉK Neked is napcsi!

    előzmény:
    kisnapfény (1838)
    2005-12-30  15:01
  13. 2005. december 30. 15:011838.

    HIP-HIP-HURRÁ! 

     Hát akkor további nagyon kellemes és szép ünnepeket neked és hasznos eseményekkel teli, boldog új éveket kívánok én is! 

    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  14. 2005. december 30. 14:461837.

    Szia, Linda! Valóban úgy van, ahogy írod, köszönöm.

    A 2006-ra szóló jókívánságokat pedig viszont.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_232717 (1836)
    2005-12-29  15:42
  15. 2005. december 29. 15:421836.

    Szia!

    Örömmel olvastam, hogy rendbe jöttél lelkileg és sikerült lezárnod életed egy bizonyos szakaszát.

    Kívánok 2006-ra egy boldogabb esztendőt!

    Üdv. Linda

    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  16. 2005. december 7. 19:181835.

    EPIOLOGUS

    Visszatértem , hogy elmondjam a végkifejletet, ugyanis ma délelőtt volt a válóperi tárgyalás, a 2.

    Nem jött el ismét. Kissé azért meglepődtem (ugyan miért?), ugyanis én jóhiszeműen azt hittem, hogy megtisztel avval, hogy eljön és emberhez méltóan lezárhatjuk. Ő másképp gondolta. Meg ne kérdezzétek, miért. Én sem tudom, hogy azzal a Xanax-al tuningolt, csöpp agyával mik a mozgatórugói cselekedeteinek. RA bírónő mikor látta, hogy egyedül bohóckodok megint, ki akarta jelölni az újabb tárgyalást februárra, mondván: hozzak akkor 2 tanút és elválaszt. Én meg elkezdtem mondani neki, hogy ugyan, válasszon már el! "Lécci, lécci!". Kínomban még azt is bedobtam, hogy februárban én már újra nősülni akarok. Ez hatott!  Azt mondta, ha szerzek 2 tanút 3/4 órán belül, elválaszt. Tök jó fej volt!  Telefon anyáméknak: Vágjátok magatokat autóba, irány Gödöllő. "Marha boldogok" voltak.  Anyám a fakanalat dobta el a konyhában, ebédfőzés közben. Jöttek mint a távirat. Tanúskodtak: Igen, végérvényesen és helyrehozhatatlanul megromlott.

    Bakker! És tényleg elválasztottak! Szóval FREEDOM! Nincs már rég bánat, sem orrlógatás. Az elmúlt időkben minden rendeződött. Kihevertem a dolgokat. Normális a magánéletem. Ő már csak történelem. Elvagyok. Nagyon jól elvagyok. Nem kis része volt az  NLC-nek ebben. Itt nagyon sok kedves dolgot tapasztaltam és szuper lányokkal ismerkedtem meg mind virtuálisan mind személyesen is. Az igazság az , hogy többetekben feltámadt a Terézanyu és segitett. Szóval: Prímán érzem magam a bőrömben. Az élet újra szép, a munkámban is sikeres vagyok, úgyhogy: jó a vége, halihó!

    A topic címével ellentétben: Válok és nem halok bele. Sőt!

    Köszönök minden kedves hozzászólást, bíztatást, részvétet, vállveregetést és mátrixos buksisimogatást lányok!

    Végezetül egy ide passzoló szösszenet:

     "Tudod mit? Nem védekezem.
    Nincs rád időm.
    Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
    Átnézek rajtad, mint a levegőn.

    Elég volt annyi éven át remélni
    és várni kíméletesen;
    már nem kíméllek: nem is figyelek rád.
    Vállallak, és léted megszüntetem.

    Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
    de kibírlak, mint bármi mást:
    úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
    nézlek majd, mint egy sorscsapást.

    Téged csak a magad fájdalma izgat,
    ma is csak a dühödnek élsz;
    nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
    egyszer, talán, ha észretérsz."

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_779361
    Torolt_felhasznalo_779361
    2005. október 31. 21:401834.
    "FIGYELMEZTETÉS" cím alatt szerepelnek a következő mondatok:

    "Ha a felperes az első tárgyaláson személyesen nem jelenik meg, a bíróság a pert megszünteti (1952.évi III. tv. 285. §-ának (2) bekezdése)."

    "Ha a tárgyaláson az alperes nem jelenik meg, a bíróság a megjelent felperes kérelmére az ügyben tárgyalni fog. Ha pedig a felperes nem jelenik meg, a bíróság a pert megszünteti."


    No, hát én ezért nem értem, mi történt, és miért döntött úgy a bíróság, ahogy.

    Csaba: TE vagy a felperes, vagy nem???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_779361 (1833)
    2005-10-31  21:05
  18. Torolt_felhasznalo_779361
    Torolt_felhasznalo_779361
    2005. október 31. 21:051833.
    Szia Csaba!


    Én nem tudom most már, hogy tulajdonképpen mi is van. Olyan értelemben, hogy én arra emlékszem, hogy akinek személyesen KELL megjelennie, az a felperes. Még akkor is, ha ügyvédje van, ott kell lennie, mert különben nem tárgyalnak. De ha az alperes nincs ott, az nem baj, még akkor sem, ha ügyvédje sincs. De mindjárt átcammogok a szobámba, és megkeresem az idézésemet. A hátulján olvastam valami ilyesmit.
    előzmény:
    a.csaba (1829)
    2005-10-25  10:23
  19. Torolt_felhasznalo_779361
    Torolt_felhasznalo_779361
    2005. október 31. 21:011832.
    Halihó!


    Szia Évő!

    Igen, még együtt vagyunk. Zajlik az élet, és nem tudjuk, mi vár ránk. Hol lent, hol fent - ez a kapcsolatunkra ia igaz. Náluk is megy a válás... A legrosszabb nem is ez, hanem az ezt követő időszak lesz. Ki, hogyan, hová és mikor költözik majd...

    Ez egy kicsit bonyolultra sikeredett, bocsika, hulla fáradt vagyok.
    előzmény:
    évő (1831)
    2005-10-31  18:16
  20. 2005. október 31. 18:161831.

    sziasztok! jó rég jártam már erre.... látom zajlanak az események)))))

    csaba, miért kell jelen lenni mindkét félnek egy válásnál? az ügyvéd nem képviselheti az ügyfelét?

    kriszta, együtt vagytok még a Pároddal?

    előzmény:
    a.csaba (1829)
    2005-10-25  10:23
  21. Torolt_felhasznalo_836059
    Torolt_felhasznalo_836059
    2005. október 26. 10:581830.

    Szia Csaba! Bocs a "szegeny" szoert, remelem nem vetted rossz neven...eleve en is  utalom ha "leszegenyeznek"!!!

    Erzodott viszont szavaidbol, mennyire gyotrodsz onmagadban, mennyire nem fogadod el a "valosagot", mennyire remenykedsz hogy meg minden megvaltozhat.. Orulok viszont annak, hogy (pozitivan) megtort benned valami, ami hozzasegitett ahhoz hogy lepj!

    Eleve ez a nagy bizonytalansag nem tarthatott sokaig, es az hogy nem lattatok egymast gondolom sokat hozzasegitett ahhoz, hogy ne erezd magad ennyire valaszut elott.. 6 hanap az eleg ahhoz, hogy az ember teljesen KIABRANDULJON a masikbol, megha taplal is a masik irant erzelmeket... amelyek gondolom  a "mult" iranti emlekekhez, erzelmekhez kotodnek inkabb..

    Mindennek ellenere csodalom akaraterodet, nem lehetett konnyu ide jutni.. Nejed viselkedeset pedig az osszes elmondottak ellenere nem ertem.. biztos vagyok azonban abban hogy "beteg" es hogy segitsegre van szuksege. Kivanom hogy megtalald boldogsagod, lelki nyugalmad... gondolom jo uton haladsz!! 

     

    előzmény:
    a.csaba (1829)
    2005-10-25  10:23
  22. 2005. október 25. 10:231829.
    Nem, nem . Semmi szegény. Vége. Elmúlt. 6 hónapja jöttem el és ennyi kellett a gyógyuláshoz. Újra rendben vagyok, szép az élet. Elfogadtam, hogy így kellett történnie.
    Feszült persze, hogy voltam de amikor kiderült, hogy nincs válás, inkább csak bosszús. Én úgy mentem oda, hogy pontot teszünk a végére, lezárjuk. Felkészültem, rendben voltam. Erre mégsem. Még egy kör.
    Az ügyvédje csak annyit mondott, hogy egyszerűen nem akart eljönni, hiába mondta, kérte. Ha decemberben sem jön , akkor "tényállásos válóper " lesz, amikoris bizonyítani kell , hogy megromlott a házasság és az okokat. Na az gennyes dolog lesz. Csak lesz annyi esze, hogy eljön.
    Nem tudom, hogy a pszichomókussal hol tart. Nem láttam, nem beszéltem vele 5 hónapja. Talán így , utólag belegondolva jobb is így, hogy nem láttam. Megkönnyítette a dolgomat akaratán kívűl. Ez már az Ő élete, baja. Nem történt hát semmi és nem mozdult semmi pozitívan. Nem is fog. Ez már történelem. Mi már tulajdonképpen ELVÁLTUNK.
    Végezetül még valami, régebben már beírtam ide, most megteszem mégegyszer:


    Kiírlak magamból, meggyógyulok.

    "Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem,
    és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod,
    nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel,
    mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád,
    közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és
    nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint
    tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt
    vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és
    én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs
    itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom
    megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és
    kinevethetően és banálisan. Nem akarom a
    szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem
    akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy
    megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek
    el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a
    semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk
    ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se
    voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem
    fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy,
    ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha
    látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már
    nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép
    vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak,
    nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a
    testedhez érni, mohó markolással és
    cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem
    megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem,
    inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend,
    mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így.
    Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

    Csak rám ne nézz."
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_836059 (1828)
    2005-10-24  10:52
  23. Torolt_felhasznalo_836059
    Torolt_felhasznalo_836059
    2005. október 24. 10:521828.

    Szegeny Csaba.. gondolom milyen feszulten mentel be abba a terembe, ahol elsosorban talalkoztal volna felesegeddel, masreszt meg ahol vegig kellett volna hallgatnod valamit amit egyaltalan nem akarsz... Most ezt pozitiv fordulopontkent is lehet szerinted ertelmezni??...? Mit mondott az ügyvèdje, miert nincs jelen???

    Hallottal esetleg valamit arrol, hogy alakul a p.terapia, amit feleseged csinal??? Tortent valami ujdonsag kettotok kozott ebben a par hetben?? Remelem hogy valami pozitivan is megmozdult..

    Magyarorszagon rogton VALIK az ember??? Olyan hogy "szeparacio" nincs???

     

     

    előzmény:
    a.csaba (1827)
    2005-10-24  10:12
  24. 2005. október 24. 10:121827.
    Hali!
    Nem választottak el, mert nem jött el. Az ügyvédje ott volt, de a bírónőnek ez kevés volt. Személyesen jelen kell lenni mindkét félnek. Új tárgyalást tűzött ki dec. 7-re.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_836059 (1826)
    2005-10-20  16:38
  25. Torolt_felhasznalo_836059
    Torolt_felhasznalo_836059
    2005. október 20. 16:381826.

    Sziasztok!!

    Sikerult vegigolvasnom a topikot... csakhogy itt megszakadt.... Hogy vagy Csaba??? Tegnap volt az a randa nap!!...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top