Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Válok-Belehalok ...
Létrehozva: 2005. június 7. 11:24
Hogy éljem túl? Még mindíg szeretem...
Öt éve ismerkedtünk meg. Tudjátok mikor az ember a "másik felét" keresi egész életében. Mindketten úgy éreztük, megtaláltuk. "Olyan mint én csak ellenkező neműben"! 1,5 év múlva esküvő. Fény pompa ragyogás. Jól éltünk, kerestem normálisan, minden héten kétszer mulatozás. 2, 5 évvel ezelőtt szilikon ciciket kért karácsonyra, megkapta.
Akkor valami elkezdődött... Szerinte depresszió. Sanax szedése egyre sűrűbben. Gyakorlatilag 2, 5 éve kis megszakításokkal nem dolgozott. Amit tellet megadtam neki. Nekem egyre kevesebb kedvem volt a discókhoz. Ő azt mondta, hogy azt hitte mikor hozzám jött, hogy miníg így marad, áttáncolunk az életen. Csalódott. Egy éve elkezdett egyedül is eljárkálni. Közben a hétköznapok Sanax- mámorban teltek egy kis sörrel megbolondítva. Rengetegszer arra mentem haza, hogy alszik. Depresszióra hivatkozott: értéktelennek érzi magát, nincs állása, céltalan az élete. Gyereket akartam, ő mindíg kitolta a határidőt. Sűrűsödtek a balhék. Nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Szeptembertől elkezdett szökdösni éjjel a szórakozóhelyekre, "nem bírta a bezártságot".
Április elején nem bírtam tovább elköltöztem.
Meg akartam ijjeszteni, talán észhez tér. Feltételeket szabtam : nincs Sanax, nincs pia, nincs egyedül disco, legyen gyerek, nyugodt családi élet.
Megbeszéltük nem szakítunk addig csak külön lakunk, "járunk".
Szerintem rácsesztem. Igaz,hogy én léptem, de úgy tűnik ő inkább fellélegzett. Nincs kontroll azt csinál amit akar. Azóta 3 alkalmi pasival szűrte össze a levet, megtudtam. Ha telefonon beszélünk. hideg már csak arról van szó, hogy mi marad neki anyagiakból.
Nem tudom elhinni hogy ez a hatalmas szerelem ide jutott.
Úgy volt, hogy elmegyünk együtt pszichológushoz. Utolsó pillanatban visszakozott, elmentem egyedül. Elmondtam a dokinak mindent. Piszkosul meglepett mikor a doki felállította a személyiségrajzot!
NEM DEPRESSZIÓS! Nárcisztikus személyiségzavar.Ezek az emberek ideálokat gyártanak(ez voltam az elején én) és ha kiderül, hogy mégsem tökéletes, mert tökéletes nincs, degradálni kezdenek és új ideál után néznek.A legfontosabb életükben? hogy szépek legyenek és erről állandó visszaigazolást várnak a környezetükből. Manipulatív viselkedésüek mindent azért tesznek, hogy a partner tökéletesnek "istennőnek" lássa őket. Nagyon rosszul viselik az idő múlását, elszakadt a valóságtol, álomvilágba menekült agyógyszerek segítségével. Ebből kialakult a egy súlyos gyógyszerfüggés, amit szereinte már csak bentfeküdve, zárt körülmények között lehet kezelni.
Ő nem fog befeküdni, azt hiszi, én voltam minden gond oka, majd most leszokik, hogy már nem vagyok. Az elmúlt 2 hónapban 4 munkahelye volt, megpróbál megállni a saját lábán. A doki azt mondta nem fog sikerülni, mindenhol előjönnek az elvonási tünetek.
Mindketten 37 évesek vagyunk, ebben a hónapban lesz a házassági évfordulónk.
Én szeretem...
Öt éve ismerkedtünk meg. Tudjátok mikor az ember a "másik felét" keresi egész életében. Mindketten úgy éreztük, megtaláltuk. "Olyan mint én csak ellenkező neműben"! 1,5 év múlva esküvő. Fény pompa ragyogás. Jól éltünk, kerestem normálisan, minden héten kétszer mulatozás. 2, 5 évvel ezelőtt szilikon ciciket kért karácsonyra, megkapta.
Akkor valami elkezdődött... Szerinte depresszió. Sanax szedése egyre sűrűbben. Gyakorlatilag 2, 5 éve kis megszakításokkal nem dolgozott. Amit tellet megadtam neki. Nekem egyre kevesebb kedvem volt a discókhoz. Ő azt mondta, hogy azt hitte mikor hozzám jött, hogy miníg így marad, áttáncolunk az életen. Csalódott. Egy éve elkezdett egyedül is eljárkálni. Közben a hétköznapok Sanax- mámorban teltek egy kis sörrel megbolondítva. Rengetegszer arra mentem haza, hogy alszik. Depresszióra hivatkozott: értéktelennek érzi magát, nincs állása, céltalan az élete. Gyereket akartam, ő mindíg kitolta a határidőt. Sűrűsödtek a balhék. Nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Szeptembertől elkezdett szökdösni éjjel a szórakozóhelyekre, "nem bírta a bezártságot".
Április elején nem bírtam tovább elköltöztem.
Meg akartam ijjeszteni, talán észhez tér. Feltételeket szabtam : nincs Sanax, nincs pia, nincs egyedül disco, legyen gyerek, nyugodt családi élet.
Megbeszéltük nem szakítunk addig csak külön lakunk, "járunk".
Szerintem rácsesztem. Igaz,hogy én léptem, de úgy tűnik ő inkább fellélegzett. Nincs kontroll azt csinál amit akar. Azóta 3 alkalmi pasival szűrte össze a levet, megtudtam. Ha telefonon beszélünk. hideg már csak arról van szó, hogy mi marad neki anyagiakból.
Nem tudom elhinni hogy ez a hatalmas szerelem ide jutott.
Úgy volt, hogy elmegyünk együtt pszichológushoz. Utolsó pillanatban visszakozott, elmentem egyedül. Elmondtam a dokinak mindent. Piszkosul meglepett mikor a doki felállította a személyiségrajzot!
NEM DEPRESSZIÓS! Nárcisztikus személyiségzavar.Ezek az emberek ideálokat gyártanak(ez voltam az elején én) és ha kiderül, hogy mégsem tökéletes, mert tökéletes nincs, degradálni kezdenek és új ideál után néznek.A legfontosabb életükben? hogy szépek legyenek és erről állandó visszaigazolást várnak a környezetükből. Manipulatív viselkedésüek mindent azért tesznek, hogy a partner tökéletesnek "istennőnek" lássa őket. Nagyon rosszul viselik az idő múlását, elszakadt a valóságtol, álomvilágba menekült agyógyszerek segítségével. Ebből kialakult a egy súlyos gyógyszerfüggés, amit szereinte már csak bentfeküdve, zárt körülmények között lehet kezelni.
Ő nem fog befeküdni, azt hiszi, én voltam minden gond oka, majd most leszokik, hogy már nem vagyok. Az elmúlt 2 hónapban 4 munkahelye volt, megpróbál megállni a saját lábán. A doki azt mondta nem fog sikerülni, mindenhol előjönnek az elvonási tünetek.
Mindketten 37 évesek vagyunk, ebben a hónapban lesz a házassági évfordulónk.
Én szeretem...
szia curver, nagyon sokan vannak a Te (mi) korodban ebben a helyzetben. azt, hogy miért mentél hozzá, miért vágtál bele a költözésbe, szerintem senki nem kérheti Tőled számon! a TE életed, és jelenleg csak ez az egy van belőle. vagyis attól még, hogy meggondoltad Magad nem vagy rossz ember. sőt! inkább legyél boldog, hogy találtál valakit, aki a segítségedre lehet egy új életet kezdeni! a megbeszélés sok esetben segít, de sajnos nem mindig((((((
a hitelt egészes biztosan meg lehet oldani valahogy, hiszen attól még, hogy ketten vettétek fel, nem kell életetek végéig együtt maradnotok!
szerintem járj utána mielőbb a jogi dolgoknak személyesen, aztán ülj le a férjeddel, és beszéljétek meg, hogyan tovább!
sok sikert!
Sziasztok,
Igazából nem olvastam el a hozászólásokat, csak a topikindítót, de asszem jó helyen járok, ha ide írom le a történetemet.
Nos, 4 évvel ezelőtt ismertem meg a férjemet, 2 évvel ezelőtt volt az esküvőnk. Nem volt első látásra szerelem, így utólag visszagondolva talán sosem voltam szerelmes belé. Szerettem mindig is, de nem szerelemből. Azt hiszem, már itt átvertem magamat, mert csak áltattam magam azzal, hogy ez a nagy szerelem.
Kb. az esküvő környékén már elkezdődtek a gondok, egyre kevesebbet törődött velem, többször próbáltam ezt vele megbeszélni, de csak ideig-óráig volt jó, aztán minden folytatódott ott, ahol abbamaradt. Tudom, hogy szeret, csak nem tudja úgy kimutatni, vagy én nem is tudom. Az egyik legnagyobb probléma, hogy szexuálisan egyáltalán nem közeledik hozzám, és nagyon nehezen, kb. 1 éves rábeszléssel vettem rá, hogy menjünk el orvoshoz. Elvileg semmi szervi baja nincs, a doki meg csak húzza az időt, ezért szerintem inkább pszichológushoz kell elmenni.
Ez a dolog egyik fele, a másik az, hogy nemrég elköltöztünk, hitel meg minden ami ezzel jár, és most ott tartok, hogy én ezt nagyon nem akarom, nem érzem magam jól, nem érzem magamat nőnek, fizikai rosszullétet érzek ettől az egésztől.
És hogy legyen slusszpoén is, 1 hónapja megismerkedtem valakivel, akibe úgy érzem beleszerettem. Nem akarom, hogy az jöjjön le, hogy miatta akarok eljönni, mert ez nem így van. A férjemet nem akarom megalázni. Egyszerűen 28 évesen azt hiszem ez az utolsó esélyem, hogy változtassak. Ő mindenben támogat, velem akar élni, mellette nő vagyok végre.
Nagyon félek ettől az egésztől, tudom, hogy egy nagyon kemény játszma lesz, félek a szülienktől, az ismerősöktől, mindentől. Egy utolsó szemétnek fognak tartani, és mindezt azért, mert minek mentem bele a költözésbe, ha úgy éreztem, hogy ez nem lesz jó. És ebben teljesen igazuk is van. És azzal is tisztában vagyok, hogy ezt egyedül nekem kell végigcsinálnom, a szerelmem mellettem lesz, de ő nem tud helyettem megtenni semmit sem.
Azt sem tudom, hogy ilyenkor jogilag mi a helyzet, a hitelnél én vagyok az adós, a férjem az adóstárs, viszont az önrész teljes egészében az övé, mert az eladott lakás az övé volt.
Nem azt várom, hogy vígasztaljatok, hanem hogy kívülről mondjatok véleményt, mert a leírtak alapján biztosan máshogy látjátok külső szemmel.
Előre is köszönöm a segítséget!
Bevallom, tegnap nem tudtam könnyen abbahagyni a netezést. Még éjjel 1-kor itt kuksoltam...
De látom, Ti is!
Puszika Nektek!
Kriszta
hurrá, ez a nap is jó sz.r lett
Nekem felhőtlen a hurrá-optimizmusom.
tyűha miről maradtam ma este le.. minden nagyon szép és okos volt ma este, de most akkor a végén mindenki depis és öngyi lett?
Atya világ!
Viszonzásul:
"Annyira megszoktam kettesben, hogy már-már úgy érzem: csak félig vagyok."
Jó éjt Csabám!
Találkozunk legközelebb. (Nem tudom, mikor. Majd igyekszem.)
Légy jó, vigyázz magadra!
(És ha megtalálod akit keresel, küldj egy privit, oké?)
Pusza!
Kriszta
"És akkor azt mondtad, vége, bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele, méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes, de én nem tudtam elfogadni, se méltósággal, se anélkül, sírtam és fenyegetőztem, mint egy gyerek - egyébként akkor cseréltünk először és utoljára szerepet -, hogy ezt meg ezt teszem, fel akartam tartóztatni a véget, holott már nem volt mit feltartóztatni, mert a vég már nem közeledett, már megérkezett és ott volt, és csak akkor adtam fel e reménytelen vállalkozást, mikor már ott is éreztem magam körül és magamban a véget, és akartam beváltani a fenyegetőzést, megtenni az ezt meg ezt, de nem azért, hogy olyasmiért büntesselek, amit nem követtél el, hanem azért, hogy próbára tegyem a véget, mintegy végére járjak a végnek, és ráébresszelek, mit veszítesz a véggel, csak annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre, amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség, de amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni -mert megszüntetni nem szüntetheted meg- , legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts, noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen. "
"A női szív egy őszibarackmag. Az ember teli szájjal beleharap a gyümölcsbe és hirtelen kitöri a fogát."
"A szerelem sok embert kényszerített már életrevalóvá lenni."
"A szerelem két ok miatt állhatatos: először azért, mert a szerelmes talál még szeretni valót abban, akit szeret; a másik ok pedig az, hogy az ember az állhatatosságból becsületüyet csinál."
Nagyon komoly. És tök logikus.
"Sértetlen kapcsolat
Ha véget ér egy (pár)kapcsolat, az ember többnyire sérül. Miért? Azért, mert a párkapcsolat az egész embert áthatja. Erős érzelmi szálak szakadnak és ez a szakadás nem fájdalommentes. Hiába az értelmi belátás: hogy a másik szabad, és szabadságában dönthet úgy, hogy nem nekem ajándékozza magát. E belátástól alig könnyebb elviselni a szakítás tényét, mert szívünkben ott marad a másik mosolya, mozdulatai, bőrünkön az érintések emléke, a közös helyek, ahol megfordultunk, a tárgyak, amelyek körülvettek minket. És ezek az emlékek még fájóbbá teszik azt a hiányt, amit a másik nemlétének üressége okoz a szívünkben. A lelkünk, mint a késő őszi játszótér: a csend süket, a fák ágai lombtalanul merednek az égre, hideg eső szemerkél az ólomszínű ég alatt, a szél lendítette üres hinták a boldog gyermekzsivajt idézik.
A kapcsolatnak vége, de lelkünkben él a soha be nem teljesülő remény, hogy a kedves újra visszajön és folytatódik a csoda, mintha mi sem történt volna. Várunk, gyötrődünk, reménykedünk. Pedig tudjuk, hogy ami elmúlt, úgy soha nem tér vissza.
Nem tudjuk sérülés nélkül megélni egy kapcsolat végét. Mert akarva akaratlan illúziók százait gyártjuk magunknak, és a szakítás mindnek véget vet. És ott állunk illúzióvesztetten, sebektől vérezve. Mégis mit tehetünk?
Meghallani a szakítás üzenetét.
A kapcsolat bennünk születik, bennünk virágzik és bennünk hal meg. Ha nem mi szakítjuk meg, akkor a kapcsolat erőszakos halált hal, a hirtelen halál váratlanságával, értetlen zsibbadtságával, kilátástalanságával.
A szakítás üzenet. Üzenete annak, hogy nem mindig az a valóság, amit a bensőnkben élünk. Üzenete annak a megkerülhetetlen kérdésnek, hogy valóban szerettem-e a kedvesemet. Üzenete annak, hogy senki sem úgy a miénk, mint egy megvásárolt cipő, hanem úgy, mint a napsütés, amiért semmit sem tehetünk, mert önként adja magát. Üzenete annak, hogy nem a birtokló ragaszkodás a szeretet, hanem az elengedés. Üzenete annak, hogy nem attól voltam boldog, hogy ő szeretett, hanem attól, hogy én szerettem. Üzenete annak, hogy nem az a boldogtalan, akitől megvonják a szeretetet, hanem az, aki megvonja a másiktól. Üzenete annak, hogy a szakítással csak akkor szakad meg a kapcsolat, ha bennem szakad meg a kedves iránti szeretet. Üzenete annak, hogy a szakítással nem a szeretet szakadt meg, hanem a szeretet egy új minőségének lehetősége született. Üzenete annak, hogy a múlthoz való egyetlen valóságos és békémet megőrző viszonyom lehet, az, hogy köszönetet mondok mindenért."
közömbös leszek, mostantól az akarok lenni "
"De mosolygok is rád, és nem kerüllek
el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a
semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk
ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se
voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem
fáj. Nevetek magamon..."
" és én nem kereslekébren, majd ha tudlak,
nem kereslek."
" Így akartad, akarjuk akkor így.
Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.
Csak rám ne nézz!"
Nagyon szívből jövő!!! Tudom, milyen ez az érzés.
Még most is ráz a hideg...
Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem,
és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod,
nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel,
mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád,
közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és
nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint
tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt
vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és
én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs
itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom
megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és
kinevethetően és banálisan. Nem akarom a
szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem
akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy
megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek
el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a
semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk
ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se
voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem
fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy,
ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha
látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már
nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép
vagy, és én nem kereslekébren, majd ha tudlak,
nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a
testedhez érni, mohó markolással és
cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem
megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem,
inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend,
mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így.
Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.
Csak rám ne nézz!