Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. január 21. 08:46276651.

    Jó reggelt!


    Itt a nyugati végeken toporog a tél....még nem döntötte el ....jön e ....vagy marad.


    Némi hószállingózás volt......most kivételesen szélcsend is van ....olyan hóvihar előtti.


    A legjobb amit ma csinálok : egy finom  húsleves lesz.....és kuckózás.


     


     

  2. 2018. január 20. 20:31276650.

    Marika,nagyon jó lehetett a színház. 


     


    Mindenkinek szép estét,jó éjszakát kívánok.


    Hiányoltam nagyon Julikát, remélem nem lett beteg. 


     


    Ne engedd a madarakat félni,
    a hűséget hóban elvetélni,
    az álmokat este megalázni,
    almafákat áprilisban fázni,
    a perceket ne engedd megállni,
    ablakokat örökre bezárni,
    csillagfényű éjszakákra lőni,
    ösvényeket indákkal benőni.
    Bényei József


     

  3. 2018. január 20. 18:15276649.

    Én most értem a 24-hez.....már többször bőgtem....de olyan jólesett.


    A tartalom mellett  olyan gyönyörű   a táj..


    Erika...ugye milyen hamar meg lehet szeretni őket?Én  mindig úgy voltam a kutyákkal,hogy kellő távolságból szemléltem őket.A Benji ellen  annyira tiltakoztam .....aztán a legjobb támaszai voltunk egymásnak.Boscót sem fogadtam kitörő lelkesedéssel ...őt inkább a majdani méretei és a kártételei miatt.Végül is sokkal kevesebb kárt csinált a kertemben mint amire számítottam.Kíváncsi vagyok  emlékezni fog e még arra, hogy csak az utakon  szabad közlekedni.Mert azt nagyon tudja ha én érkezem mindig van valami finomság.....akkor már ül ...és várja.A Boscó név errefelé most nagyon "divatos". Ő a tenyésztőtől kapta ...jobb is mert D. valami eszement nevet talált ki.A felettünk lakóknak / nagyon kedves emberek / is Boscó a kutyusok....akkora mint egy kisgömbőc. A Harmadik műszak c. sorozatból  a rendőr  Boscó volt ...lehet innen ered a  név.


    Marika ....ez parádés szereposztás. Biztosan nagyon jó volt.


    Saci ....Sarolta /júl.5/....akkor van az igazi névnap.Az ünneplést ilyenkor tarják a közelgő születésnapjával / jan,22/ együtt. Jaaaj ....most kotnyeles voltam .


    Olyan jót találtam a Náray könyvben: két nő beszélget:


    "Drága Ednám, megöregedni a legrosszabb dolog a világon,leszámítva persze azt,ha ez meg sem történik.Ellene nem tehetünk semmit,csak méltósággal viselhetjük.És ennek a méltóságnak meg kell mutatkoznia a ruha hosszában ,és a ruha ujjának hosszában is "Ugye mennyire igaz,annyira érződik az egész könyvben, hogy divattervező és érzékeny ember írta.


     


     


    Julika ....merre vagy...bekuckóztál?


     


     


     

    előzmény:
    franci47 (276645)
    2018-01-20  15:53
  4. 2018. január 20. 17:36276648.
  5. 2018. január 20. 17:27276647.

    Ezt tényleg nagyon szép kép!  


    Anikóra nagyon sokat gondolok, ..kívánok mielőbbi gyógyulást.


    Marika, sajnálom, h. köhögsz,  kúráld magad. Jobbulást kívánok. 


    Lányok, én is tapasztalom, mennyire édesek és okosak a kutyák, meghálálják a törődést és a szeretetet. Ildike, ..Negrótok nagyon szép kutyus. Nagyon játékos lehet!  Képzeljétek, találtam vhol egy cikket, ahol egy jószívű állatbarát kutató befeküdt a kinti kutyaólba, hogy kipróbálja, mennyi ideig birják ki a szabadban kutyák akkor, amikor már minuszok vannak. Azt hiszem 4 órát ücsörgött bent, aztán már nagyon fázott. Azt javasolta, hogy legyünk együtt érzőek és engedjük be őket a lakásba. Nagyon érdekes cikk, ide hozom, ha tudom. 

    előzmény:
    franci47 (276645)
    2018-01-20  15:53
  6. 2018. január 20. 16:15276646.

    Szervusztok!


    Kezdek alakulni.Ez a köhögés jól kitolt velem.Már több mint két napja alig köhintettem, tegnap estére teljesen visszajött.Az előadás alatt ettem mentolos cukrot, vizet kortyolgattam.Még szerencse, hogy nem valami drámát láttunk.Zene és taps alatt próbáltam köhögni ,de nem mindig sikerült.Éjjel és ma délelőtt még kínlódtam, most olyan mintha semmi bajom nem lett volna.Igaz rengeteg mézet, kanalas orvosságot és torok fertőtlenítőt  megettem.Remélem nem jön vissza.


    Centrál  Színházban voltunk a Révay utcában,A My Fair Ladyt láttuk.


    Eliza  Tompos Kátya


    Higgins   Alföldi Róbert


    Eliza apja   Magyar Attila


    Higgins anyukája   Borbás Gabi volt.


    A többi szereplőt nem sorolom fel.Nagyon nagyon tetszett mindannyiunknak.A végén sokszor visszatapsolták őket.Volt egy kis ráadás.100. előadás volt. Tompos különdíjat kapott és az egész társaság is kapott díjat.Még csillagszórós tortát is betoltak a színpadra.


    Utána lesétáltunk a Deák térre, onnan villamos a Kálvinig,4- es metró Kelenföldig, kocsi ott volt és úgy haza.11 óra volt mire a lakásba értünk.J.kisföldalattival a Mexikói útig, ő ott hagyta a kocsiját.Nem lehet a városban, főleg a színházak környékén parkolni.Így volt a legegyszerűbb.


    Azt hiszem elég részletesen leírtam mindent.


    Aranyos lehet a kiskutya.Biztos hiányozni fog mikor elviszik.


    Pötyi nagyon fájt a szemölcs levétel? Bátor vagy.


    Saci nem tudom pontosan, hogy mit ünnepeltek, de ha Vera és Sára napot, akkor szeretettel köszöntöm a lányokat,


     és téged is ha most tartod.Mindig elfelejtem, hogy Sára vagy Sarolta vagy.


    Puszilom Anikót.


     


     

  7. 2018. január 20. 15:53276645.

     


    Erika, örülök, hogy ennyire élvezed a  "kutyálkodást". Én is szoktam. Bár mostanában a miénk nem akar kimenni egyedül.


    De azt az örömöt, amikror kint vagyunk vele, látni kell.


     


    Annuska most történt meg a bevásárlás, Bencével mentünk a Lidl-be. Több mindent hoztunk. 


    Julika,merre vagy? 


    Többiek? Mindenki vasárnapra készül elő?  Mondjuk Sacikánk lehet. 


     


    A Hospital 24. része megríkatott.  


    Egy gyönyörű kép a filmből. 


     


     

  8. 2018. január 20. 14:58276644.

    Szervusztok!


     


    Ideértem én is.......nagyon jó ez a kutyaszitterkedés.....élvezem, de még Ernő is. Éjszaka a saját ágyában aludt, de hajnal felé bebújt a lábamhoz. Jó volt, melegítette......Sétáltunk is, de meg kellett beszélni vele, hogy nem szaladunk csak szépen komótosan megyünk. Megértette....Most is az ágyában pihen. Nincs vele semmi baj. Komolyan mondom hiányozni fog ha hazaviszik........


     


    Várom Marikát......mit mesél a színházról.....mit látott, melyik színházba voltak.......csökkent-e a köhögés. Nálam a fekete retek méz kombinációja szokott segíteni...


     


    Sacika bocsánat a tudatlanságomért, de meg kell kérdeznem......most tartjátok a névnapotokat? Sára nap volt tegnap azt tudom. Nagyon szégyenlem, de Verát sem köszöntöttem névnapján. A rossz események megzavartak.......Így most utólag minden ünnepeltnek nagyon sok boldogságot kívánok!!!!!!!!!


     


    Magdi tegnap mutatja Niki a barátja kutyájáról a képet.....mondom ez pont olyan, mint Boscó. Rámnéz nagy szemekkel és mondja, hogy ez Boscó. Kiderült, hogy azt a kutyát is úgy hívják.......


     


    Most én is olvasgatni fogok....aztán kutyálkodni......megyünk sétálni......


     


    Legyen szép napotok!!!!!!!!!


     


     

  9. 2018. január 20. 13:33276643.

    Szép napot mindenkinek!


    Itt ragyogó napsütés van ....aránylag nincs is hideg.


    Megjártam reggel a Lidlt...lenkeség ...az első körben elhagytam a bevásárlólistámat.Nem tudom miért írom mindig pici cetlire.Rengeteg volt a virág ...nagy cserepekben magasra nőtt zöldeket kínáltak.


    Családi életet is éltem ....voltam J-éknál  hoztak nekem krumplit, meg más olyan dolgot amit nehéz cipelni , feltarisznyázott ennivalóval ....egy hétre elég lesz.A változatosság kedvéért a két "öreg" most egy ideig nem eszik húst.


    Saciéknak szép ünneplést!


    Én délután olvasni fogok....este meg filmezni.


    Ma van  az év végi beszámoló és utána a bál / a klubban /....nem megyek ....nem érzem még annyira jól magam.


    Egy kis gyönyörűség...

  10. 2018. január 20. 10:27276642.

    Sziasztok!


    Nálunk most nincs szép idő..köd van. Állítólag a jövő héten hidegek lesznek.


    Borsika..nekem is van a kezemen egy jókora égés..nem tudom de a kezem mindig előbb ér be a sütőbe mint a tepsi!


    Szerintem ne vagyunk kevesen a topikban, hisz mindenki jelentkezik..csak annyira nem történik semmi, azért nincs miről beszámolni.


    Lehet ma átjön Zsuzsi..átszokott szaladni ha hazajön.

  11. 2018. január 20. 10:14276641.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nagyon szép tavaszi idő van...ragyogó napsütéssel -.....ez volt az időjárás jelentés...


    Tegnap nagyon elfoglaltak vagy lusták voltunk.....keveset jelentkeztünk.....részemről igazoltan voltam távol......tegnap nagyon készülődtem....ma ünneplünk, vendégek is jönnek.....majd este beszámolok....és válaszolok kérdésekre


     

  12. 2018. január 20. 09:59276640.

    Szervusztok


    Hali hó, hol van ez a lusta népség?Csak Borsika jelentkezett, legalább is én csak Őt láttom.


    Borsikám, ahogy irtad, hogy stoppoltál, jót mosolyogtam. A mai gyerekek talán nem is tudnak. Annó minket még az iskolában tanitottak meg kézimunka órán. Igaz az háborus idő volt és sporolni kellett.


    Marika, remélem a szinházi élményt a köhögésed nem rontotta? Jobban vagy? Egy kis méz sem ártana.


    Ildike, a gyors bevásárlást sikerült megoldani?


    Julika, szentem, merre vagy? Nagyon el vagy foglalva a ciccekkel?


    Sacika, tényleg, az arcod meggyógyult? Ugye nincs maradandó nyom?


    Pötyike, remélem a tegnapi beavatkozás már nem fáj és szépen gyógyul a helye.


    Erika, milyen volt az első nap a kutyussal? Veled aludt, vagy szép illedelmesen a kijelölt helyen.


    Anikó, ugye erösődsz. Vigyázz magadra, nehogy megfáz ebbe a változó dilis időben.


    Ma pakolós napom van. Elkezdtem a fiókokat ellenőrizni. Időnként muszáj, mert a rendetlen gazda ha siet csak kikapja ami kell és azzal már vége is a rendnek.


    Megint itt a hétvége. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nálam valahogy nagyon szaladnak a napok. Nem hiába mondják, hogy a nyugdijasnak semmi sincs ideje, de tényleg mindig valami másnapra marad.


    Legyen szép áés kellemes napotok a betegségek a héttel együtt távozzanak.

    előzmény:
    BORS (276639)
    2018-01-20  09:38
  13. 2018. január 20. 09:38276639.

    De jót találtál ki Ildike!  Még hogy csoki???  ..Hmm..ide vele! Jól néz ki és illatos is, ami a csészékben van. Köszönet érte. A tornázás után lepihensz kicsit, v. mindjárt belevágsz a munka sűrűjébe? Nekem elmozdulnak a fájós testrészeim a helyükről. Úgy szoktam érezni. ..R.-ám a múltkor egy mozdulattal "kiemelte a fejem a nyakamból: ..nahát,  ..nagyon nem tetszett, de utána lazább lettem és a tarkófájásom is elmúlt. 

    előzmény:
    franci47 (276636)
    2018-01-20  09:10
  14. 2018. január 20. 09:26276638.

    Mai gondolat-ok


    "– Mit szeretne olvasni?
    – Olyasmit, ami leveszi az eszemet a lábáról."

  15. 2018. január 20. 09:12276637.

    Sziasztok,


    szia Magdika! A Sopánkában volt, az a mondat, hogy a "fiúk a bányában dolgoznak?" , ...a Kern András talán a rendezőt játszotta.


    Marika, hogy vagy? múlt-e a köhögésed? Milyen volt a szinház?


    Pötyike jóreggelt, ..nekem is jött egy furcsa folt a fülem alatt, aminek "közepe " van, de nem dudorodik ki. Megmutatom a bőrgyógyásznak. Mondtad, h. fájt. Elmúlt?


    Kéne hagyma és zöldség  a boltból,  de elég nehezemre esik kimozdulni. Hideg van.A piacon alig van árus ilyen időben.Hamar összepakolnak és hazamennek. Majd paradicsom levest főzök, abba nem kell zöldség. Pici hagymát és  zellerlevelet  szoktam beletenni, aztán kidobom.


    Sacika szia, rendbe jött-e már a forrázás helye? annyira sajnáltalak. Én rendre  beütöm a kezeimet, most is van sebem.


    Julika, ha látnád, mennyi reklámújság és karton doboz gyűlik össze nekünk, ..mindig eszembe jutsz, milyen jó volna neked a cserépkályhádba, begyújtáshoz.  Még meg vannak a gyerekek karácsonyi dobozai is, össze  kéne hajtogatni.


    Velem nem történnek érdekes dolgok. A mindennapos feladatok végzése, meg esetleg az orvoshoz járás, amit nagyon nem szeretek. 


     


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (276635)
    2018-01-19  17:56
  16. 2018. január 20. 09:10276636.

    Jó reggelt Menedékház lakók!


     


    Ma talán a tavasz hirdeti magát nálunk.


    Igaz a háztetők deresek, de  a nap  már szórja sugarai, igaz nem erősen,de látni már. 


    Mivel a tegnapi szédelgés miatt elmaradt egy bevásárlás, ma egy gyors lesz, olyan fél órás. 


    Bár a szombati nap nekem is olyan félünnep, de sok minden kell. Főznöm nem kell,mert maradt tegnapról.


    Tegnapi napom nagyon filmezős volt,  jól haladtam, hogy elkezdhessem Zahar címü könyvet. 


    Film és könyv, kettőt együtt nem tudom vinni. 


    Hogy vagytok lányok? Még nem tértünk vissza a rendes kerékvágásba. 


    Nézzünk előre, ne rágódjunk a lerágott csonton. 


    Legyen szép napunk, süssünk főzzünk, filmezzünk,beszélgessünk, itt vagy a diófa alatt. 


     

  17. 2018. január 19. 17:56276635.

    Marika ....melyik színházban ...mit néztek meg? / bocsi ....de én olyan kíváncsi vagyok.Köhögésmentes estét....szép élményeket kívánok!


     


     


    Most, hogy írtad a Sopánkát ....valami rémlik .

    előzmény:
    Sacika44 (276632)
    2018-01-19  15:30
  18. 2018. január 19. 17:40276634.

    Sziasztok!


    Ma még nem voltam, úgy elszaladt a nap igaz én szaladgáltam azért.


    Délelőtt kezelésen voltam..aztán gyorsan főztem..aztán 4-re mentem a bőrgyógyászatra..(szakadó esőben).


    Leszedte a doktornő lézerrel..azt a micsodát.Nem tudom hogy hívják. Azt mondják a sok napozástól van..meg, hogy vírus fertőzés. Olyan mint az anyajegy csak nagyobb és a bőr hám rétege burjánzik el.


    Elég kellemetlen volt, szóval fájt rendesen, mert egyébként is gyulladásba volt, meg rossz helyen a kulcs csontomnál.


    Szóval az előbb értem haza.


    Marika remélem elhagy a köhögés...nem vagy olyan mint én...ha elkezdem ősszel az biztos, hogy tavaszig köhögök.


    Ma ahogy vártam a trolit..a Tisza árterén levő kis erdőből olyan madár  csicsergés hangzott mint tavasszal.


    Pedig még előttünk a ronda február, hozhat meglepetést és persze még nagyobbat a március.

  19. 2018. január 19. 15:36276633.

    Marika, én emlékszem Sopánkára, bár nem tisztán.


    Jó szórakozást  mára.


    Lándzsás utifű  jó a köhögésre, felszakad és elmúlik.  Éjszakára viszont nem jó.  Jobbulást.

    előzmény:
    Sacika44 (276632)
    2018-01-19  15:30
  20. 2018. január 19. 15:30276632.

    Szervusztok!


    Magdi úgy emlékszem, Sopánka egy rádiójáték volt, majd a TV is leadta.Kern volt Sopánka, játszott benne Csala,Bárdy és még nem tudom ki.Papírról olvasták, volt olyasmi benne, hogy egye meg az almát, jót tesz a fogóknak.Szóval egy humoros előadás volt. Nem tudom a leírás alapján emlékszik-e valaki rá.Jó régi.


    Erika a náthám elmúlt, de a köhögés elég makacs.Jó lenne, ha estére kicsit visszafogná magát.Csajos színházunk lesz.Anya, lányai és unokája.Majd viszek cukrot.Talán segít.


    Ma nem voltam nagyon aktív, csak főztem és port töröltem.Megnéztem a reklámújságokat.Még talán olvasok kicsit.Törőcsik M.karácsonyi, a színházjegy szülinapi ajándék.


    Pihenjetek.Gyógyuljatok.

  21. 2018. január 19. 14:35276631.

    Sikerélményem van:  megtudtam,héfőn kell lesnem a postást. Leegyszerűsítettem a problémát, elmentem két szomszédhoz az utcában. Jól el is maradtam, ..elbeszélgettük az időt!!   Hi-hi ..Nem is értem, hogy ráér némelyik!  Aztán összeütöttem egy paprikáskrumplit,  és összeválogattam a zoknijaimat. A lyukasakat  bestoppoltam. Ettem,  és már itt van


    a délután. Megy a 2. mosásom, mindjárt kész.  Erika szia, lehet, h. én is kutyafelvigyázó leszek  a hét végén. Még nem biztos. Kívánok kellemes délutánt mindenkinek. 

  22. 2018. január 19. 11:18276630.

    Szép napot Mindenkinek!


    Megint úgy elment a délelőtt....korán ébredtem.Átmentem ...beengedtem Boscót ....eltüntettem a nyomokat.Volt egy kis dolgom ....majd jöttem haza.


    Ildikém köszönöm az újabb küldeményt ....töltöm.Nagyon jó ez a film.


    Körbenéztem J-éknál a kiskertben...szerencsére a tulipán még nincs kint.Az orgona és a rózsa nagyon hajt. Mi lesz ebből?


    A Spárban tegnap már kirakták a magokat....de csak " elsuhantam " mellettük.


     


     


    Erika ...jó kutyaszitterkedést kívánok!Délután még én is viszek neki egy kis finomságot.

  23. 2018. január 19. 10:27276629.

    Szervuszto ezen a borus napon.


     Ildike, jó a gondolat, s lehet, hogy kinevettek, de eszembe jutott amikor az apácákhoz jártam- 2 év- bizonyos időközönként voltak lelkigyakorlatok. Jaj, de nem szerettük, föleg azt, hogy nem lehetett beszélgetni, csöndbe kellett maradni.


    Julika, összebeszéltünk. Nálam is körletrend csinálás volt ma reggel. Mire végig porszivóztam  és elrakodtam mindent el is fáradtam. Már tul vagyok rajta. Már fel is tettem a brokkoli levest főni.


    Erika- Borsika, akkor kellemes és vidám napotok volt. Olyan jók az ilyenek. Nemcsak Te vagy az elektromos cuccokhoz antitalentum, de én is. Ha valami elektromos probléma van és szólok a fiamnak, hogy nem műkődik ez, vagy az, az első szava: már megint mit állitottál el? Bezzeg ezek a gyerekek  bele születnek a technikába.


    Jé, kiderül az ég. akkor talán nem lesz eső.


     

    előzmény:
    erry (276628)
    2018-01-19  08:44
  24. 2018. január 19. 08:44276628.

    Jó reggelt!


     


    Kivételesen nagyon jól aludtam, frissen ébredtem.....már meg is terveztem a mai napomat. Bízom benne, hogy teljesítem is....


     


    Tegnap nagyon jó volt Borsikával, sokat beszélgettünk, komoly dolgokról is, de volt azért nevetés is.....Kellenek az ilyen napok. Feltöltik az embert.


    Ma kutyálkodni fogok......hozza a lányom a nagyobb kutyát, arra kell vigyáznom vasárnapig. A kicsit akarják a szoba tisztaságra nevelni, de a nagy nem engedi. Már a telken is volt velünk, jól kijövünk, csak egy baj van, mellettem akar aludni az ágyban....nem lehet lezavarni, mert lemegy ugyan, de egy két perc múlva már bújik is vissza......


     


    Remélem Marika már jobban vagy....


    Saci nagyon tetszik a szőnyeged, jó a színe, a mintája.........


    Tegnap a bevásárlásnál kihagytam egy két dolgot, ma muszáj lesz elmenni megvenni....


     


    Legyen szép napotok!!!!!

  25. 2018. január 19. 08:30276627.

    Jó reggelt. 


    12 kávé,remélem elég lesz. Van aki nem is  szereti, inkább teázna.  


    Én már megittam a magamét.  Nem mondom, hogy jól aludtam, de tűrhető. Tegnap még elhatároztam hogy ma sokáig fogok aludni.Nem aludtam sokáig, nem tudtam. 


    Látom páran ti is korábban keltetek.


    Mindjárt megejtem a reggeli tornámat.Ma bolti bevásárlásom lenne, nem tudom mikor szedem rá magam, hogy elinduljak. 


    Most semmit és mindent tennék, olyan nyughatatlan, nyugtalan vagyok. Majd lecsillapodok. 


     


    Mai gondolat:


    Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke. Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink. De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.
    Winston Churchill


     


     


     

  26. 2018. január 19. 06:59276626.

    Jóreggelt, sziasztok,...elnézést kérek:


    tegnap figyelmetlen voltam, (Marika helyett,  Sacikának címeztem a hsz.-em. ) 

  27. 2018. január 19. 06:28276625.

    Szervusztok!


    Jó reggelt, szép napot. Még nem tudom milyen lesz, nem voltam kint, és még sötét is van. Szóval remélem nem lesz meglepetés, nyugodt, derűs napra számítok.


    Borsika!


    A tulipánt ne féltsd. Ő kibírja a fagyot, virítani fognak, meglátod. A többi virágról nem tudok infót mondani, de a tavasziak túl szokták élni a késői fagyokat.


    Ma porszívózás, körlet rend rakása lesz. Még nem tudom mit fogok enni. Lehet, hogy csak valami salátát, van itthon mindenféle alapanyag hozzá, meg van virsli. Komolyabb főzés a hétvégén lesz..Timi nagyon finom kocsonyát vett, azt vitt, én tegnap ettem azt.

  28. 2018. január 18. 20:48276624.

    Én még filmezek egy kicsit.


    Ildikém    elolvastam a Röhrig Géza interjút....nehéz megszólalni utána. A két újságírót nagyon kedvelem ....szoktam őket beszélgetős /hír/ műsorokban nézni.


    Délután  elkezdtem a Náray könyvet olvasni....nagyon jónak ígérkezik.Nem tudom folytatom e ....szerintem J. olvassa...ki kell várnom a soromat.Szép ajándékot kaptál.


    Marika ...jót nevettem a sopánkán mintha egy mesehős lett volna.

    előzmény:
    Picivirág1 (276622)
    2018-01-18  18:48
  29. 2018. január 18. 20:48276623.

    Sziasztok


    kedves Sacika, szia!


    Köszönjük a keresést és érdeklődést,  jól esett.   Elnézést, nem tudtam előbb jelentkezni, mert az hittem meghalt a laptopom. Se kép se hang. Figyelmeztetett, h. le fog merülni,  bedugtam és csak vártam, előbb a piros és a kék, aztán már csak a piros villogott és fekete maradt a képernyő. Na, ..mondok, ennek annyi. Aztán lejött Áron és mondtam h. a töltőn a kis piros akármi elállítódott a 19 V-ról. Egy mozdulattal megcsinálta, és mondta, vigyázz rá mama ne dobáld össze-vissza máskor. 


    Hűű de örültem. Közben még Erikát is megzavartam vacsi közben, mondtam:  kész, vége, ..lehet, hogy mostantól .nincs gépem.


    Szóval,Eri nálam volt,  nagyon jót beszélgettünk.Mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Titeket is szeretettel emlegettünk. Recepteztünk is,  kertészkedtünk is, újságoltam Erikának, hogy a hagymás virágjaink itt,    így a tulipánok is, mind kibújtak,  zöldelnek. Szegények, jól el fognak fagyni. Nagyon hamar eltelt az idő, sajnáltuk, de el kellett köszönni. Jött Erika szőke hercege, és hazavitte.  Szép álmokat kívánok nektek ésmindenkire szeretettel gondolok.


     

    előzmény:
    Sacika44 (276620)
    2018-01-18  16:49
  30. 2018. január 18. 18:48276622.

    Este van..este van..ki ki nyugalomba...én oda vonulok. Jó éjszakát kívánok!!!!

  31. 2018. január 18. 18:05276621.

    Saci...nagyon jó a szőnyeged.Nekem az előző volt ehhez hasonló.Nálam is az a gond,hogy semmilyen méret nem jó....így padlószőnyegből  szegettünk.Sokat kibírt.Most nem volt ehhez türelmem....amit vettem ...hát elmegy...de nem az igazi.Kellene összekötő is ....de annyira alacsonyan van az ajtó, hogy felkapja.  

  32. 2018. január 18. 16:49276620.

    Szervusztok!


    Saci nagyon jó a szőnyeged.Tetszik a színe és a nyomott minta is.


    A vásárlással én is úgy voltam tegnap, mint ti.El is kezdtem írni, de aztán kitöröltem.Nem akartok midig siránkozni. Még a végén én leszek sopánka.


    Borsikánk és Erikánk biztos jót beszélgetett.Olyan jó, hogy hárman ilyen közel laktok.Lehet csinálni mini talit.Kicsit irigy vagyok, de nem rosszból.


    Nagyon szépen sütött a nap itt is.A.elment kicsit a városba sétálni.Közben feladta a csekkeket, lottót és hozott 5 kg krumplit.Ez általában az ő reszortja.Én meg gyorsan elkaptam a barátom.Nekiálltam a szokásos porszívózásnak.Csak a háromnegyed lakással lettem kész.Nem baj.Holnapra is kell egy kis mozgás.


    Szép estét.

  33. 2018. január 18. 16:47276619.

    Szép a szőnyeged Sacika!!!


    Biztos láttátok a híradóban, hogy Törökországban túlfutott a leszállópályán egy repülő és egy szakadék szélén állt meg a tenger felett, 180 utassal.


    Nem lett senkinek semmi baja. Az utasokat kiszedték belőle.


    És ma déltől egyenesben közvetítette egy TV csatorna a Facebookon ahogy kihúzták onnan..3 nagy daru segítségével.


    Na, azt néztem ..még mindig vacakolnak vele, nem tudják húzni..mindenféle kerekeket próbálnak alátenni.

  34. 2018. január 18. 16:29276618.

    Sacika!


    Ez a szőnyeg Timi szőnyegjének az unokatestvére. Ugyan olyan puha, isteni zokniban járni rajta..a színe is hsonló, ebben van minta, nagyon jó, használjátok egészségben,  örömmel.

    előzmény:
    Rolta (276615)
    2018-01-18  15:59
  35. 2018. január 18. 16:10276617.

    Sacika ez a szönyeg nagyon jól néz ki. Olyan amire jó lehuppani  és zokniba járni rajta. A szine is nagyon jó.

    előzmény:
    Rolta (276615)
    2018-01-18  15:59
  36. 2018. január 18. 16:08276616.

    Itt is a délelőtti napsütést és szelet boru váltotta fel.


     Sacika, nem tévedsz én is azt konstatáltam mai vásárlásom során, hogy megint többet kell ugyan azért az áruért fizetni. Különben hasonlóan jártam én is. Ugy indultam, hogy zsemle és 1-2 dolog kell csak, s a végén tele lett a banyatank.


    Pötyike, remélem a levétel után leragasztja a doki, Nehogy elfertözödjön.


    Ildike, nem irtál arról, hogy Bence szerencsésen tul jutott a zh-n? Azért az olyan jó dolog, hogy ha szabad akkor haza tud ugorni egy kicsit. Nagyon jó gondolatokat hoztál.


    Magdika, akkor Te egy kicsit hoppon maradtál. Gondolom Boscó alaposan megrakta a bendőjét. Kellemesek az ilyen találkozások. A 9o év azért már bűvős szám, pláne, ha ilyen nehéz dolgokat élt át. Jó egészséget Neki.


    Egy kicsit én is elfáradtam, csak azt nem tudom mibe, hisz csak a hűtőt takaritottam ki és egy kis kaját csináltam.


    Sacika, nálam holnap lesz brokkoli  leves.


    Erika, Borsika gondolom jól kibeszélgetitek magatokat.


    Gyengélkedőknek jobbulást és szép estét kivánok.

    előzmény:
    harangvirag08 (276614)
    2018-01-18  14:01
  37. 2018. január 18. 15:59276615.

    Lányok ...itt a ragyogó napsütésbe már közelednek sötét viharfelhők......


    Annyi feladatom lenne, de valahogy nem igazán megy, pedig most motivációm is lenne..


    Megmutatom a szőnyegemet.....nagyon tetszett Julikáéké, volt is olyan, de nálunk a szabálytalan nappaliba semmi kész szőnyeget nem találni....így szőnyegpadlóból lett szegetve....

  38. 2018. január 18. 14:01276614.

    Szép napot mindenkinek!


    Itt a reggeli napsütést most borongós sötétség váltotta fel.Valószínű közeleg a hó.Most költöztem át...ketten vagyunk Boscóval.Éppen befejeztük az ebédet...vettem egy pizzát hazafelé....de nem igazságosan lett elosztva...gyorsabb volt nálam .Most elfeküdt és nagyokat horkant.


    Erika...jó beszélgetést Borsikával.


    Délelőtt a városban voltam.Az egyik otthoni szomszédfaluból lakik itt már régóta egy család.Nagyon kedves emberek ...meg hát földiek vagyunk.Az anyukájuk minden télen itt van náluk.Mesélték a klubos lányok,hogy a szilveszteri koncerten annyira várt engem...de akkor lettem beteg.Ma délelőtt benéztem a lánya üzletébe .....és pont ott volt.Annyira örültünk egymásnak.90 éves....19 évesen elvitték a "malenkij robotba"...szerencsére túlélte.Szellemileg olyan friss..irígylésre méltó.Még most is a találkozás hatása alatt vagyok.


    Vásárolni is voltam ...alaposan megpakolva jöttem haza.


    Gondolok mindenkire...vigyázzatok magatokra!

  39. 2018. január 18. 12:05276613.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nagyon enyhe idő van.....reggel a vásárcsarnokban kezdtem azzal, hogy alig kell valami.......ehhez képest hazacipeltem közel tíz kg-ot.......nem elég, hogy egy kisebb vagyont költöttem, még a szállításával is meg kellett birkóznom......Nem tudom nálatok hogy van, de én nem hogy ár csökkenést tapasztaltam volna....sőt... elég jól mentek felfelé..


    Gyorsan főztem egy brokkolikrém levest és rizses húst...


    Délután  próbálok mindent helyrerakni, lehetőleg konyhakész állapotban..


    A piacon kerestem kis cserepes jácintot.....máskor ilyentájt minden tele volt vele....most nem találtam...


     


     

  40. 2018. január 18. 12:03276612.

    Julika, a Black Kn. - ből küldök egy 13-as részt, persze mindhármotoknak, nem akarom még egyszer feltölteni. Közben maradnak ki részek, amit még nem küldtem el. 


    Nézd meg, hogy a  kisgépek ezt megjeleníti-e? 


    Kicsit később küldöm. 


    Feliratot nem tudok küldeni mert még nincs. 


    Majd írj, hogy mi van. 

  41. 2018. január 18. 11:33276611.

    Julikám, nézd meg a határokat, ahogy leírtam. Ha ott  jó, ahol  15 előtt, és 28 után, akkor ez a helyzet.


    Köszönöm Vincének, legalább jobban láttam. 


    Mostam kettőt, most kint teregettem, de már nincs napsütés. 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (276610)
    2018-01-18  10:42
  42. 2018. január 18. 10:42276610.

    Ildi!


    Köszönöm a választ. Már a múltkor is csodálkoztam, féltem, hogy a gép romlott el, de így megnyugodtam. Ha nem tudom nézni akkor a nagy gépen nézem. Köszönöm...nem tudom vissza állítani..ezért vastag..Vince csinálta
    előzmény:
    franci47 (276608)
    2018-01-18  10:02
  43. 2018. január 18. 10:19276609.

    Sziasztok!


    El kell mennem a bőrgyógyászatra..van egy bibircsók a nyakamnál ,,annyira viszket..és be van pirosodva, gondolom a ruha is dörzsöli.


    Maszekhoz megyek, már volt ilyen és lézerrel leszedte, holnap délutánra kaptam időpontot.


    Lencse levest főzök...szilveszterkor nem csináltam és krumpli nudlit..zsemle morzsásat.


    Ennyi az összes történés!!!

  44. 2018. január 18. 10:02276608.

    Jó reggelt. 


     


    Szép tiszta reggel van, süt a nap, olyan, hogy az ember azt mondja, jó volt felébredni. 


    Olvastam ám mindent, de a reakció elmaradt.  Nem azért mert nem volt mit mondanom, hanem csak úgy, biztos tudjátok miért. 


     


    Julika, a 15-28-ig más helyről tudtam a filmeket leszedni. Az előzőről már törölték a középrészen. Így kénytelen vagyok máshonnan tölteni, ahol megtalálom, és nincs retorzió, hogy nem töltöttem vissza. Ezért vannak más számok, bár a film ugyanakkora méret.  28-as után már ujra az előző  lesz, mert azt még megtaláltam, tehát a végén nem törölték. Ha nem vagyok elég ügyes, akkor így járok./van olyan helyzet, hogy egy részt már törölnek, mert valaki valamilyen szabályt megsértett/. 


    Pedig ezen a formulán több most készülő felirathoz való videót megtalálok. örültem ennek az oldalnak. A Fekete lovagot hol nézed? Kisgép? Az ugyanez a méret és letöltés. /Ja és ez google drives (jól írtam) letöltés. Ha beszélsz Sanyival kérdezd meg kell-e valami hozzá. Pill. alatt lejön, és szép kép./


    Sajnos nem tudok segíteni, mert  nem akarok az avistáról tölteni, bár azt sem tudom, ott milyen méretben van. /Smallacone  oldal volt a kisméret/ Több filmet is így sikerült letöltenem. /felemásan/ . Örültem, hogy jó hozzá a felirat. 


    Annyira egyszerűen meg lehetne oldani, ha tudnál letölteni. Linkeket én adnék hozzá, még keresned sem kéne. 


     


    Várok egy telefonra,  főzök valamit, fogggggalmam sincs mit, Bence is itthon van, ő más eszik mint én. Nekem bármi parasztos kaja jó, ő egy húsos vércse. 


    Erika, jó beszélgetést nektek.  Biztos jó lesz. 


     


    Amit át kellett ugrani azt már tegnap megugrottam a magam érdekében. 


    Tegnapi gondoltok nagyon szépek voltak. 


     


    Mai gondolat:


    Tudni semmit sem tudok. De a szívével egyet és mást megérez az ember.


    Hagyd, hogy a szíved szóljon, az arcokat faggasd, ne arra hallgass, amit a nyelvek mondanak.
    Umberto Eco


     


    /ezt nem tudtam otthagyni/


     


    A hamleti kérdés - lenni vagy nem lenni? - a töprengő személy öndilemmájából - úgy tetszik - mára az egész emberiség eldöntendő kérdésévé súlyosbodott, nincs mellébeszélés.
    Igen vagy nem.
    Ha nem, hát hurrá... szinte semmit sem kell tennünk. Az igen: az a nehéz.
    Jókai Anna


     


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (276603)
    2018-01-18  08:22
  45. 2018. január 18. 09:52276607.

    Látom, okafogyott az üzenet...már vetted!!!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (276606)
    2018-01-18  09:52
  46. 2018. január 18. 09:52276606.

    Annuska!


    A skypon van üzenet!!! Térkép a diófához!!!!!

    előzmény:
    Nusimama (276605)
    2018-01-18  09:38
  47. 2018. január 18. 09:38276605.

    Szervusztok


     Én is megérkeztem.


     Pötyikém, köszi vettem az adást.


    Itt is szépen süt a nap. 


    Erika összebeszéltünk. Ln is induló félben vagyok. Megyek a háztartásban keletkezett hiányok pótlása miatt. Én nem piacra, csak a Lidl és Patika  a cél állomás.


     Marika, Te is beálltás a betegek sorába. Ejnye. Jobbulást kivánok.


    Sacika, mikor láthatjuk az új szerzeményt?


    Borsikám, az én vérvételi eredményem elkészültéhez idő kell. Igy csak 29-3o.-án tudom meg.


    Jót nevettem az orvosnál történteken. 


    Mindenkinek szép napot kivánok.

    előzmény:
    erry (276604)
    2018-01-18  08:50
  48. 2018. január 18. 08:50276604.

     


    Jó reggelt! Szia Julika!


     


    Megéreztem a kávé és a friss pogácsa illatát, máris megjöttem......Engem pogácsával el lehet csábítani.......


     


    Itt szépen süt a nap, de a szél mozgatja a fenyőfát....fagyást nem láttam, remélem nem is lesz, mert megyek piacolni......elfogyott a gyümölcs, a sajt is fogyóban van, na meg biztos látok olyat is ami nem kell de jó ha van itthon....


    Megyek ma Borsikához, kicsit beszélgetni......már rég voltam nála...majd jól kibeszélünk benneteket....


    Mit csináltok ma? Mivel töltitek a napotokat? Kíváncsi Fáncsi vagyok!!!!!!!


     


    Megyek, mert tudjátok a türelem még mindig nem Ernő erénye....


     


    Legyen szép napotok!

    előzmény:
    Picivirág1 (276603)
    2018-01-18  08:22
  49. 2018. január 18. 08:22276603.

    Szervusztok!


    A Menedékház nyitva van...fűtött nappalival, pogácsával, kávéval várlak benneteket.


    Fagyott az éjjel, csillog a járda de erőlködik a napocska. És ettől a kedv is jobb.


    Ildi!


    A tegnap küldött részek ugyan olyan formációban lett küldve mint az előző? Mert a 15. részt már nem tudtam a kis gépen megnézni és a most küldötteket sem tudom rajta nézni. Elindul, hang van de a kép szürke...a régebbi filmek, régebbi részek jók, ezért kérdezem, hogy nem nagyobbak ezek a részek? Néztem, más számok vannak 10 bit vannak rajta, ami az előzőkön nem volt. Már jártam így a múltkorival is. A nagy gépen semmi gond, csak olyan kényelmes vagyok, szeretek ágyban nézelődni. csak érdeklődöm, próbálok rájönni miért nem mennek ezek a részek. Most belenézek itt, mert nagyon érdekel.

  50. 2018. január 17. 20:17276602.

    Üdvözlök Mindenkit.


    Régóta olvasom a Menedékházat , Titeket de szerintem ez a hozzászólás volt a legprimitívebb.

    előzmény:
    Felseg (276569)
    2018-01-16  16:39

Címlap

top