Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. január 8. 18:51276401.

    Ahogy így elmeséled a kezdeteket Julika, tényleg családias lehetett a kapcsolat az ügyfelekkel. kár, h.mára ez már változott.Jó, hogy pénzt is kapsz! 


    20 perc alatt leszedtem a fát. most pakolom el a dobozokat. Mégis csak dolgoztam ma valamit. 

    előzmény:
    Picivirág1 (276399)
    2018-01-08  18:06
  2. 2018. január 8. 18:48276400.

    Végre itthon vagyok ....gyorsan benéztem ....most olvastam el tüzetesen.


    Sacikám...nagyon vigyázz....ha nincs hólyag talán gyorsabban gyógyul...de biztosan nagyon fáj.Olyan hamar megtörténik a baj.Tetszett, hogy még humorod is van hozzá.


    Pötyi ...jót nevettem a Dió dión.Én is hasonlóan jártam tegnap este egy nagyon kedves barátnőmmel ....őröltünk két malomba .


    Voltam a doktornál.Úgy látszik már működik a takarékosság.Nem küldött uh-ra ...előbb szedjek valami gyógyszert....és akkor majd kiderül szükség lesz e rá.Megdicsérte a vérnyomásomat...szerinte kiváló.Kaptam beutalót laborba ....meg az ortopédushoz.Ma viszonylag jól voltam.A tegnapi fájdalmamra nem talált magyarázatot...de ma nem is tért vissza.


    Korán végeztem.Elmentem a Spárba.Karácsony óta nem is voltam üzletben.Ott találkoztam egy ismerőssel...mondja, hogy ma lesz köszöntve a klubban az egyik társunk ...mert 70 éves.Erről én teljesen elfeledkeztem, hogy ma.Így benéztem oda is...jót beszélgettünk.Már ideje volt kimozdulnom.Gyalog jöttem haza....elfáradtam....még nem vagyok a régi.


     

  3. 2018. január 8. 18:06276399.

    Borsika!


    Szerintem vissza adják a 10 ezer ft-ot és annak a kamatát. Nem sok..de akkor jól jött a banknak, hogy vettünk ilyen jegyet. Útba esett jövet menet...ismertük az ügyintézőket, oda jártak a gyerekek, olyan családias volt. Az első szolgáltatásuk 2000 Ft kölcsön volt. Elmentem, hogy belépek a bankba és kérek kölcsönt, 2000 Ft ot, annyiba került leértékelten egy szürke kabát. Csak arra nem gondoltam, hogy a belépés pénzbe kerül, nekem meg nem volt  annyi pénzem....ideadták a 2000 Ft-ot és másnap bevittem a belépés pénzét.

    előzmény:
    BORS (276398)
    2018-01-08  17:44
  4. 2018. január 8. 17:44276398.

    Julika, most összegyűlt biztos egy csomó 1000 Ft. a részjegyeden!!?? ..vagy azt mindig elküldik?


    Na, ....most állok neki a fa leszedésnek. Majd a végén megírom, ha elkészülök. Holnap nem érek rá erre, mert Teca  1 órára jön.  Nem is érdemli meg, hogy szóba álljak vele, mert azt mondta R-mnak, hogy én "lüke" vagyok. R. vette föl a telot és beszélt vele. Azért vagyok lüke, mert  kb.  10-szer hívott, és nem hallottam.  Na hiszen, ..mintha ő jobban hallana!!! Hívta volna inkább Ildimet.  Ráadásul, most a bal be is van dugaszolva. Szerdán reggel kell visszamenni. Nem fáj, ..menjek vissza? Na, elkezdem végre a munkát. 


     

  5. 2018. január 8. 17:29276397.

    Szervusztok!


    Szerettem volna megkérdezni Sacitól, mi is történt vele, de előbb meg kellett keresnem a takszövös részjegyemet. Telefonáltak, hogy jeleztem, nem hosszabbítom meg....a takarékszövetkezetek  összeolvadtak, egy csomó vidék takarék..már nem éreztem a magaménak az enyémet, pláne, hogy a megyeri kirendeltség megszűnt. Még 2003 ban vettem 10 ezer ft-ért részjegyet, akkor a fénykorát élte a bank, a  bankos lányok kérték, váltsunk részjegyet. Minden évben adtak egy ezrest meg valamennyitSzóval szóltak, vigyem be a részjegyet. Na, ezen elgondolkodtam...vajon megvan nekem??? És rövid keresgélés után rendben el volt téve. nagyon elégedett vagyok magammal.


    Meg a válasszal is, hogy mi történt Sacival, mert közben megjött.


    Timi fehér munkaruháját  kellett varrogatni, siet, megy koncertre. Anya meg ráér.


     

  6. 2018. január 8. 17:27276396.

    Én neveletlen:  Sacika köszönöm, a fülem jól viselkedik, naponta 2-3 -szor csöppentek, be van dugva vattával. A másikban van a szócső. Arra a fülemre, az ügyel, hogy ne kapjak újabb huzatot. Ha jön valaki, akkor bekapcsolok. Ha nem jön senki, akkor kikapcsolok. Most megyek és bekapcsolom Carlost,  a kávéfőzőmet. Remélem lefőz egyet. Olyan sokat gondolkodik, amire eljut a cselekvéshez. Kint szól egy autó sziréna, Mi baj lehet? Nincs is szél!Puszillak, gyógyúlj meg hamar.

  7. 2018. január 8. 17:15276395.

    Szia, 


     M a r i k a !  Egyet gondoltunk,  ...én kb. 20 perce  készülök leszedni a karácsony-fámat, ami mindössze 89 centiméter!!!  Előbb  elköszönök tőle. Olyan szépen dÍszítette a szobát eddig, most meg lecsupaszítom, és bedugom egy sötét, rideg dobozba! Hát van      : - (((    nekem lelkem?  ...aztán az is aggaszt, hogy meddig fog tartani e művelet? Kb. 3 órán keresztűl díszítettem. Mondjuk leszeni egyszerűbb lesz. Létra nem  is  kell hozzá, az biztos!! Nem fogok leesni. : - ))) A szép csillogó díszek és angyalkák is be lesznek staniclizva,  ...én nem is tudom mit érzelgek itt??  ..mindjárt itt a tavasz, még jó hogy leszedem. Erika neked majd lefotozóm, OK? : - ))Lányok, ..   Meg kell tennem, mert már a Vízkereszt is elmúlt, következik a farsang, és a  vígságnak illik majd helyet adni.


    Játszom itt az agyam, hogy hűűű... meg hááá... közben majd kilukad a tarkóm, úgy fáj. Lesz a hidegfront biztos. 


     

    előzmény:
    Sacika44 (276393)
    2018-01-08  16:54
  8. 2018. január 8. 17:15276394.

    Köszönöm az együtt érző szavaitokat.......ügyetlen vagyok az a baj......A tegnapi közös ebédről sok maradékot hoztunk, de  a levest levest és a köretet elfelejtettük...Gyorsan főztem egy zelleres fokhagyma krém levest és pírítottam tarhonyát, amikor fel akartam önteni a forró vízzel kicsúszott a kezemből a vízes fazék, de nem a kőre esett le, hanem tűzhely szélére, a víz visszaloccsant ..... ennyi.........Már látom nem lesz talán nagy a baj.....kicsit ég, és szám nagyon..


    Délután én is elbontottam  a fát és leszedtem a dekorációt.....úgy hiányzik a fa....olyan jó volt bekuckózni melléje és olvasni, rejtvényezni...


    Annuska...sajnálom, hogy te se vagy igazán jól...


    Borsika...hogy alakult a fülecskéd....


    Erika...nálatok mindig olyan vidám hangulat lehet....jó páros vagytok....


    Marika....hogy sikerült a névnap? Vagy még ezután tartjátok? Van még egy lehetőség.....nem figyeltem..


    Ildikó....készült e mandala?


    Julika....nagyon tetszik a "szárnyad"...örülök, hogy rákérdeztem...én így nem szoktam csinálni, de tetszik....előjegyezve..


    Pötyike....te még olyat nem sütöttél, hogy nem fogyott volna el...lehet külsőre nem tökéletes, de biztos finom...jó beszélgetést..


    Anikó...jó, hogy egy picit be tudsz nézni...mindig szeretettel várunk....Holnap lesz a nagy ellenőrzés? Várjuk ám az eredményt..


    Magdi....remélem még benézel az orvosi körutad eredményével..


    Mindenkinek további szép estét gyengélkedőknek erősödést, gyógyulást..

  9. 2018. január 8. 16:54276393.

    Szervusztok!


    Én is csak magocskának érzem magam, de remélem gyökeret eresztek köztetek.


    Saci sajnálom ami történt.Gőz, vagy víz a hibás?Vigyázz ha esetleg felhólyagosodik nehogy véletlenül belekapj.


    Annuska mi a baj?Biztos sokat dolgoztál a hét végén és megerőltetted magad.


    Julika ügyes vagy, hogy ilyen jó időben sikerült ablakot tisztítani.Cicák nem akartak segíteni?


    Magdi szeretem az írásaidat.


    Anikó bízom benne, hogy a mai napod is jobb volt legalább egy fokkal.


    Borsika ügyes vagy.Finomat főztél a cukkiniből.Hogy van a füled?


    Erika és a Hercege jó kis páros.Egy duracel és egy  nyugis emberke.


    Ildikó, biztos jól sikerült a  mai mandala, vagy nem volt kedved szétpakolni?


    Pötyi te is visszazökkentél már a hétköznapokba.Elmúlt a nagy jövés menés.


    Az unokák visszamentek az iskolába, dolgozóba mindenhol csendesebbek lettek a napok.


    Mi leszedtük a karácsonyfát, kicsit össze porszívóztam, port töröltem,virágot locsoltam és el is telt a délelőtt.Mást nem is akartam csinálni.


    További szép estét mindenkinek!


     


     

  10. 2018. január 8. 16:37276392.

    Saci, hogy került a forró víz az arcodba? És ennyi, hogy ennyire megégjen? Nekem csak az olaj szokott néha felfröcsögni, de az csak "pöttyöket" csinál és nem hólyagokat.


    Jönnek a barátaink..olyan rossz maffint sütöttem, pedig az mindig sikerülni szokott! Kókuszos. Lehet attól még el fog fogyni .


    Tegnap délután beszéltem skypon az egyik barátnőmmel..érdeklődött hogy van a dió? Én nagy lelkendezéssel elkezdtem mesélni, milyen aranyos, hogy ezt csinál meg azt. Amikor feltűnt olyan értetlenül néz vissza...akkor jutott eszembe...kaptam tőlük egy zsák héjas diót..és arra kérdezett rá, hogy megtörtük-e már?

  11. 2018. január 8. 16:36276391.

    Szervusztok.


    Már picit korábban beolvastam, de gondoltam előbb rendbe teszem magam holnapra /fürdés, hajmosás/ nekem ez most nagyon nagy feladat.


    Igazából nehéz megérteni ezt a vitát, mert én nem látok abban semmi kivetnivalót abban, hogy Ildi rákérdezett a lehetőségekre mielőtt rábólintott volna. Én személy szerint köszönöm az Ő gondos hozzáállását, mert tényleg az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, amibe az alvás is beletartozik. Nekem is több levegőre van szükségem.


    Nem bánkódok, valamiért így kellett lennie, semmi nincs véletlen.


    Sacikám, ez nem kis sérülés, jó hogy hamar érkezett a segítség.


    Kívánok én is minden gyengélkedőnek mielőbbi gyógyulást.

  12. 2018. január 8. 16:19276390.

    Sacika nagyon sajnálom, ami veled történt, borzsztó,milyen fájdalmas lehetett. szegénykénk, műár csak ez hiányzott! .Hogy került az arcodra forró víz? majd ha jobban leszel, elmondod? Szerencse,  hogy a lánykád gondoskodott rólad. Mért van az, hogy az embert sokszor éri, ilyen baleset?!Gondolok rád  szeretettel. 

    előzmény:
    Rolta (276386)
    2018-01-08  15:24
  13. 2018. január 8. 16:03276389.

    Sacikám mi történt? Nagyon sajnállak......fújogasd csak szorgalmasan......Nyugtass meg, hogy nem nagy a baj......


     


    Mi vagyunk a kemény mag, mi tízen.....mi akik egy húron pendülünk, egy kerékre jár az agyunk........

    előzmény:
    Rolta (276386)
    2018-01-08  15:24
  14. 2018. január 8. 16:00276388.

    Szervusztok


    Ez az év nem alegjobban indul. Sacikám, ez borzalmas.


    Sajnálom, hogy a tali igy alakult, s föleg, hogy Ildike és Macsi között igy alakult a vita. 


    Én sem a legjobban érzem magam, de remélem majd kirugom a bajt.


    Anikó eszeges és erösődj.


    Minden betetünknek és gyengélkedönknek jobbulást kivánok.

    előzmény:
    Rolta (276386)
    2018-01-08  15:24
  15. 2018. január 8. 15:39276387.

    Erika, örülök, hogy azért a herceg felszabadult. 


    A csont nincs  lerágva, a mondatok manipulálva, de már nem szeretnék vele foglalkozni. 


    Már lejárt a türelmi idő. 


     


     


     

    előzmény:
    erry (276384)
    2018-01-08  14:56
  16. 2018. január 8. 15:24276386.

    Szép napot Mindenkinek!


    Amit elfújt a szél, azt hagyjuk távolodni........Kis nyugalom, aztán kezdődhet az új szervezés, hisz még csak január van...Erikának igaza van...eddig is volt találkozás, ezután is lesz...Igaz nem az eredeti "kemény maghoz"  tartozom, de magocska szeretnék továbbra is lenni köztetek....


    Nagyon rossz napom van....rosszul is aludtam, ha aludtam...és délelőtt leforráztam az arcomat ....Sacit kértem, hogy hozzon ebédszünetben kenőcsöt..nem akartam megmondani miért, aztán csak kikuncsorogta.....egy negyed óra múlva itt volt  / na ezt nem akartam/...teljesen bepánikolt, hogy öltözzek és megyünk az orvoshoz...szerinte csak úgy lógnak a bőrök az arcomon.....siettem megnyugtatni, hogy ami vastagon lóg rajt az só... később lemostam /nem hólyagzott fel/... és most fújom fél óránként Naksollal..már nem ég annyira, kivéve a szám szélét , az elég csúnya.....vagy ha másképp nézem szép telt, duzzadt..


    Hát így kezdődik ez az év...

  17. 2018. január 8. 15:10276385.

    Erika!


    Vigyázz!! Még a "hegy" megy el "Mohamedhez". ..Tudod, ha a töréseket nézném, és lenne, aki elküldene a háztól, én már valahol az Óperenciás tengeren is túl lennék. Annyi kárt csináltam az idén, hogy sok..pl elejtettem a turmix gép tetejét, a keverő tartályt. ..persze újat kellett venni...olyan dühös tudok lenni magamra...ennyi elég is nekem


    Nagyon egyet értek , jól szóltál

    előzmény:
    erry (276384)
    2018-01-08  14:56
  18. 2018. január 8. 14:56276384.

    Szervusztok!


     


    Itt is süt a nap, kellemes az idő, a januárhoz képest. Igaz Julika hétvégére már havat is jósoltak, csak a hegyekben...De most legyen hideg, ne márciusban.....


     


    Nem múlt el bennem a tegnapi és a mai esemény, de nem akarok lerágott csonton csámcsogni. Csak annyit, hogy ezt a talit elfújta a téli szél, ahogy Magdi írta. De nem vagyunk mi olyan elesettek, hogy ne tudnánk megszervezni egy talit....Eddig is voltak talijaink (feledhetetlenek) és még ezután is lesznek. Megbeszéljük...van skype, telefon ......elérjük egymást. Mi már annyi mindent átéltünk, jöttek mentek emberek, de mi kemény mag itt maradtunk egymásnak, jóban, rosszban......


    Más:


    Francika felolvastam a hercegemnek az írásodat, hát nem tudom mikor nevetett ekkorát utoljára...de nem akar a hegyre menni. Azt mondta adok én is annyi munkát, hogy alig győzi.....de ha közelebb lennél egyszer egyszer csak elmenne.....Az az igazság, hogy kíváncsi a hegyre, annyit meséltem róla...


     


    Most következik az egészségügyi séta......


     

  19. 2018. január 8. 13:08276383.

    Borsika!


    Nagyon ismerős a történet..és nem mese az ..ilyen az élet az öltözőben.


    A piros pontot eltettem...nem jártam sikerrel.


    Csodálatos tavasz van, és reggel még hetet havat összehordtam..illetve ígértek hétvégére.

    előzmény:
    BORS (276378)
    2018-01-08  11:13
  20. 2018. január 8. 12:11276382.

    Ja.... az előbb elfelejtettem írni, hogy eggyel kevesebb a Fb-os ismerősöm. 


    Nem lettem boldogtalan. Így van jól.Más hozzáfűznivalóm nincs. 


    Többféle előadásmód létezik. 


     

  21. 2018. január 8. 12:04276381.

    Szióka.


     


    Megjöttem a fodrásztól. Eredetileg még mentem volna postára, de meggondoltam magam,így maradtam itthon.


    Jó lett a frizura. 


    Most filmezek egyet. 

  22. 2018. január 8. 11:29276380.

    Macsikám .....lapozzunk! Ezt a talit részemről már elfújta a téli szél....nem lenne felhőtlen. Szerintem tanultunk belőle mindannyian.


     


    Remélem lesz még menedékes tali ... valahol ....valamikor ....de részemről most okafogyott.

    előzmény:
    macska54 (276377)
    2018-01-08  11:11
  23. 2018. január 8. 11:17276379.

    Majdnem itt felejtettem a Díjakat!  :  -   )))

  24. 2018. január 8. 11:13276378.

    "Miért ideges az óvónéni?


     


    A gyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát odament neki segíteni az óvó néni. Bizony nagyon leizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kis srác azt mondja:
    - Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
    A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kis srác lábára. Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
    - Ez nem is az én csizmám!
    A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
    - ... hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt
    adta rám az anyukám. Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
    Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
    - Pistike, hol a sapkád?
    Mire a gyerek:
    - A csizmámban! "
    :)*Zsu


     



     


    Kedves gyerekek, ..fenti jó hangulatú mesét Julikának ollóztam, mert ő is  óvónéni volt, ő is naponta segített pl. cipőt húzni az ügyetlen  kicsiknek. Mára már megfordult a helyzet, ők, v. az ő gyerekeik segítenek  bármiben a volt ovónéniknek. Julika óvónéni, nem változtál semmit,  ..lám, felébredtél és első gondolatod, hogy elsimítsd köztünk ezt az apró félreértést. Köszönet jár érte.   Annuska - készítsd ki a piros pontot Julikának! 

    előzmény:
    Picivirág1 (276368)
    2018-01-08  06:48
  25. 2018. január 8. 11:11276377.

    Na akkor elmesélem mi történt az este. Miután nem értettem hogy mit írt Ildikó, felhívtam.


    Arra kért hogy nézzek utána a szoba áraknak mert, hogy ő a honlapon 10000 ft lát.


    Nos beszélem az előbb a hotellal és a köv, mondták.


    A 2 ágyas, de külön álló 2 ágy ha 1 fő foglalja el csak akkor 10000 ft. Ha 2 fő van benne akkor 12000 ft  Ilyen szoba ahol 2 külön álló ágy van ez az egy van az egész hotelben. A többi mind francia ágy. És hát ugye Ildikó külön kérésére hogy külön ágyuk legyen neki ajánlottam fel elsődlegesen. 


    De az este felajánlottam Ildikónak, hogy elcserélem a magamnak szánt szobával ami egy francia ágyas szoba. Ami két fő esetén 14000 ft. Mert hogy nekem egy kis lyuk is megfelelt volna.


    Mondtam Ildikónak hogy én csak azt tudtam ide tenni amit levélbe küldtek nekem.


    És arról a tényről se felejtkezzen meg senki, hogy én honlapot nem is láttam. Mivel a másik szállás egy trágya domb volt jártamba bele botlottam ebbe a kedves hotelba. Bementem, érdeklődtem, sikerrel jártam. 


    3 kép az érthetőség kedvéért.


    Remélem jól letudtam írni amit szerettem volna.


    Igen, valóban azt mondtam Ildikónak hogy pont úgy nem érti mint tavaly Gabi. De miután megszerettem volna magyarázni nem hagyta. Belém fojtotta a szót. A végén már csak jó éjszakát tudtam neki kívánni. 

  26. 2018. január 8. 10:37276376.

    Szép napot!


    Errefelé borongós arcát mutatja az idő ...köd van és nyirkosság.


    Készülődök a háziorvosnál való " jelenésre".


    Pötyikém próbáld meg a MOSPILAN-t. Locsolóvízben feloldva a gyökéren át szívódik fel.Hátha használ.

    előzmény:
    potymama (276375)
    2018-01-08  10:16
  27. 2018. január 8. 10:16276375.

    Errefelé tiszta tavasz van. Van a kertben egy olyan kis babarózsa bokor féle..az virágba borult szegény.


    Nekem van két hibiszkusz fám-bokrom? az egyik 10 év körül, a másikat Ilikétől kaptam az is van vagy 6 éves..és most mindkettő haldoklik. Már mindennel permeteztem őket, nagy a gyanúm a gyökereit eszi valami..be kellene mennem egy növényvédős boltba hátha adnak valami ellenszert.


    Nem is tudom ma mit kellene csinálni, főznöm nem kell..na majd csak szembejön velem valami.

  28. 2018. január 8. 09:49276374.

    Sikerült észrevétlenül lemosni az ablakotOlyan kihalt az utca...nem is tudom, miért nem fogtam hamarabb a lemosáshoz, hiszen ezt a típusú ablakot olyan könnyű tisztán tartani. Az volt a baj, hogy a szúnyogháló le volt húzva, akkor semmi nem látszott. Aztán felhúztam és a háló szépen kirajzolódott az ablakon.

  29. 2018. január 8. 09:39276373.

    Örülök, hogy "feledhetetlen" vagyok! Az összehasonlítás megtisztelő számomra! 


    Macsi mindenki visszavár, én is!

    előzmény:
    franci47 (276367)
    2018-01-07  20:41
  30. 2018. január 8. 09:37276372.

    Sziasztok!


    Tegnap alig voltam, most olvastam vissza.


    Nahát! Nahát!! Sajnálom.

  31. 2018. január 8. 08:57276371.

    De jó helyre estek azok a levelek...nem estek be a kávéba. de látom van mááásik...ügyesen öntöd


    Kénytelen vagyok ablakot mosni. majd látják a népek, hogy karácsony előtt nem volt lemosva. Szörnyen néz ki a ragyogó napsütésben.


    A tegnap zöldborsós csirkéből maradt egy szárny és elég sok alap, borsó...kicsi répa, zeller,, Főzök egy karfiolt és megforgatom ebben a finom szaftban. Olyan ragu lesz,,és végzek a gezemice levessel. Egy időre elegem lesz belőle

    előzmény:
    franci47 (276370)
    2018-01-08  08:46
  32. 2018. január 8. 08:46276370.

    Jó reggelt a csapatnak. 


     


    Itt nagy köd van, de ma csak gyalog megyek pár lépést a fodrászhoz.


    Majd vigyázok magamra. bár nem mindig sikerül az embernek. 


    Mindenkinek szép napot. 

  33. 2018. január 8. 07:10276369.
    A HÉT VÉGÉN MEGJÖHET A HÓ

    2018. január. 08 4:44


     

    A melegrekordokat hozó hétvégét követően, ezen a héten időjárásunk fokozatosan téliesre hangolódik át, olyannyira, hogy vasárnapra a hó is megérkezhet hazánk nagy részére.


    Én meg azon gondolkodtam, hogy vissza viszem a hólapátot a színbe. csak útban van itt a taeraszon. Ezek szerint még használni kell az idén.


     


    Miért ír vastagon? Olyan fontos hír???


    Kellemes új hetet kívánok!!!!!

  34. 2018. január 8. 06:48276368.

    Szervusztok!


    Ez a nap más mint a többi...nem forog a kávéfőző, nincsen kedves kép.


    Meglepve látom, ránk lett csapva az ajtó. Minden magyarázat nélkül.


    Próbálom kideríteni, kifogni a szelet a vitorlából, félve, elsüllyed a hajónk.


    Figyelmesen átolvasva úgy értelmezem a dolgokat: Ildi kért egy kétágyas szobát. Lett is, kettő darab. Az egyik egy kis szoba, ami Ildinek nem felelt meg. Nem az ára miatt...a másikat, a nagyobbat, a drágábbat  kérte volna, Anikó miatt, Anikó asztmája miatt. Neki a tágasabb jobb lett volna. Ennyi a történet. Gondolom elbeszéltek egymás mellett. Ildi leveléből arra következtetek,  hogy szegény  Gabi is bekerült a történetbe, pedig neki is csak annyi volt a bűne, anno, hogy értetlenkedett az ár miatt. de hangsúlyozom, Ildi nem a szervezést kifogásolta, ,  nem az ár miatt kért tájékoztatást.


    Remélem nincs itt a vég...lehiggadva még meg lehet menteni a barátságot.


  35. 2018. január 7. 20:41276367.

    Én sem.


    Ebből a kérdésből ekkora vihar? 


    Lehet, hogy olyan vagyok mint Gabi? Valószínű igazad van Macsikám. 


    Megsértődtünk. Hülyeség, majd belátod,hogy értelmetlen. 

    előzmény:
    macska54 (276365)
    2018-01-07  20:34
  36. 2018. január 7. 20:39276366.

    Kedves Lányok!


    Miután Ildikóval nem tudtam szót érteni én úgy döntöttem elbúcsúzok tőletek. 


    Kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget, sikeres topik életet, találkozót. 


    További szép estét mindenkinek. Jó éjszakát. 

  37. 2018. január 7. 20:34276365.

    Kedves Ildikó!


    Hívd fel a hotelt és kérdezd meg.


    Részemről nem kívánok menni. 

  38. 2018. január 7. 20:32276364.

    Jöttem én is  bólintani....bár nincs jelentősége , a többség akarata a szent...de tetszik is, bár képen az előző is jónak tünt


    Macsi ...köszönet neked, hogy ilyen alaposan utánajártál...

  39. 2018. január 7. 20:19276363.

    Magdikám, nagyon tetszik a te idézeted is. 


    Elfelejtettem megírni. 


    Tudjátok milyen jó energia van Szentendrén? 


    Kell vennem egy cipőt, ami kényelmes, és nem ráz meg az ára!. /nem tévesztendő össze az áram-mal/


    A sorozat 10 részénél vagyok, hát nem semmi.  11. rész jön.  Nemis érünk rá a szerelemmel foglalkozni. gondolatomban sincs. 


    Most megint annyi tárgyalásos  sorozat van. 


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (276360)
    2018-01-07  20:11
  40. 2018. január 7. 20:17276362.

    Hívj fel mert nem értem. Köszi.


    Meg nem én szabom az árakat sem. 

    előzmény:
    franci47 (276361)
    2018-01-07  20:14
  41. 2018. január 7. 20:14276361.

    Macsikám, ahol két külön ágy van az egy kicsi szoba, de az 10000 Ft. 


    Ami 14000 Ft-os ott franciaágy van /ami nem számít/  és az van a listádban. 


    Majd kérdezd meg melyik lesz. Nekem jobban tetszik a nagyobb. 

  42. 2018. január 7. 20:11276360.

    Drága Julika...hogy te miket nem gondolsz . Annyira röhögtem, hogy majd kidűlt/somogyiasan / a szúró oldalam.Dehogy bántódtam meg .....nem megy az olyan könnyen .....meg ki is beszélném melegében .


    Ildikém ....és is a Kovács Margit múzeumot szúrtam ki elsőnek...és azt,hogy étterme is van a panziónak....tudunk hol enni.A HÉV sem lehet nagyon messze ....kisváros..nincsenek távolságok.


    Az idézet nagyon jó....remélem " hercegasszony" könyörületes lesz .


    Elkezdtem az este a filmet....jónak ígérkezik. A fiú / ügyész/ nagyon ismerős...láttam már vele filmet...csak nem jut az istennek sem eszembe.


     


    Nem vagyok "rémképlátó" ..de a Nagy Testvér/G/figyelheti a készülődésünket,mert mindenhol feltűnnek a sz-i szálláshelyek.Üzenem. nekünk Macsi jóvoltából már van .

    előzmény:
    Picivirág1 (276354)
    2018-01-07  19:38
  43. 2018. január 7. 20:04276359.

    Lányok nincs messze a HÉV. De... ez attól függ ki mennyit bír menni. De semmi gond értetek megyek.


    Rajzoltam egy skiccet. Ezen kb eltudjátok képzelni. 

  44. 2018. január 7. 19:56276358.

    Felség, kérem bocsásson meg a hercegnek. 


    Felség bocsásson meg kérem a hercegnek.  - - A jövőben is elő fog fordulni. 


    Felség, kérem bocsásson meg a hercegnek. 


    Felség, kérem bocsásson meg a hercegnek. 


    /tömeg térdel a trónterem előtt./


     


    Vagy tán száműzetésbe is kell mennie? Akkor erre jöjjön, sok munka lenne a hegyen. 


    /loptam a d.koreai filmekből/ 


     

  45. 2018. január 7. 19:50276357.

    Macsi, kedves lányok,  megnéztem a szobákat, szépek, tetszik. Csak azt felejtettem el, hogy hol is van ez a szálloda. Pedig korábban figyeltem, nagyon. Semmi fontosat ne bízzatok rám, látjátok: mindent elfelejtek. Röstellem is erősen.

  46. 2018. január 7. 19:47276356.

    Köszönöm Macsi az intézkedést. Jó, hogy megnézted. 


    Hogy átverik az embert??!!!!!


    Annak örülök, hogy sok látnivaló lesz a környéken.  Azt tudom, hogy minőségben előnyére változott a szállás.   


    Macsikám mennyire van közel, vagy távol a közlekedési eszközökhöz. Még nem tudom mivel megyünk ki oda. Nem néztem utána.  Még ráérek. 


     


    Most néztem meg a térképen,   Kovács Margit Múzeumban nem voltam.  Remélem sikerül megnézni. Szamos marcipánt láttam, nem tudom mekkora a távolság a szállás és a  látnivalók között. 


    Reméljük jó lesz, és mindnyájan tudunk menni. 


     


    Én is bólogatok, és pecsét rá. 


     


     

  47. 2018. január 7. 19:44276355.

    Ha-ha-ha!!!!!   Szegény  férjed! Fogadja őszinte együttérzésemet. Igyekezetében történt biztos. Erika nézd el ezt a botlást  kérlek, és kapja csak vissza a hercegi címet. Mert megérdemli. Gondolj csak bele:  ha esetleg megbántódik, ki fogja neked ezután kikapálni,..bocsánat:  ... megkapálni, meglocsolni a kiskertedben a virágaidat?  Lehet, az is, hogy lemondhatsz a soffőrödről, ..oda lesznek a kispesti piacra  "kéjutazások!!..Aludj rá egyet. Kedves Erő, ..az ügyedben szót emelt: borsévi.

    előzmény:
    erry (276340)
    2018-01-07  16:53
  48. 2018. január 7. 19:38276354.

    Magdi!


    De jó, hogy itt vagy...miattad jöttem vissza az "igluba". Eszembe jutott, talán akaratlanul megbántottak a polifonnal. De azt írtad, hogy te tudsz a földön aludni, azért eresztettem meg azt a viccet..lehet, hogy neked nem is  volt vicces. Bocsánat..nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha neheztelsz rám.

    előzmény:
    harangvirag08 (276353)
    2018-01-07  19:29
  49. 2018. január 7. 19:29276353.

    Elolvastam ...Macsi köszönöm az intézkedést.Ügyes vagy, hogy hamar találtál másikat.


    Pedig az előző hely a képek alapján jónak nézett ki ....sajnos a fotók csodákra képesek ....megint bebizonyosodott.Ez jó helyen van ....sok látnivaló van a közelben.


    Marika ....sajnos semmi sincs rendben.Remélem holnap talán kiderül valami.


    Erikám .....azért ne legyen " trónfosztás"....azért a hercegek is emberek.Van egy ilyen sláger....de nem jut eszembe .

    előzmény:
    macska54 (276350)
    2018-01-07  18:50
  50. 2018. január 7. 19:23276352.

    iSTENKÉM, DE SZÉPEK EZEK A MÉZES SZIVEK!  Pardon. Ritának szoktam nagy betűkkel írni, ő szemüveges, és jobban látja a betűimet. Aztán úgy felejtem.


    Ildike, Sacika, ...édes lányok,   épp most lettem kész vele, kb. 20-szor leírtam, hogy Cukkíni, cukkíni, stb.  Jaj, nagyon finom lett. Véletlenűl lett finom, ..nem tehetek róla.Amikor sip-sup összeütök valamit, akkor jó lesz. - Mindent bele - mondtam magamnak és került bele hagyma, fokhagyma, kaliforniai paprika, 1-2 szem apró  paradicsom, só bors, erős Pista, majoranna, minikanál vegeta.  És itt a csavar a recimben: pár gerezd mandrin. Igen, ..komolyan! Bevadította rendesen!


    Sacika te szoktad főzni az őzcombot? Vagy sütöd, ..nagyon izgalmas. 


    Annuska édes, már tervezed, mit csomagolsz  Ricsinek? Imádják a jó hazait. 


    Nagyon izgulok, mit írtatok a kirándulásunkról, ..most tudom csak rendesen elolvasni. Itt volt Patim és az anyukája Rita és mi csak mondtuk, mondtuk a magunkét. Azt mondták, hogy sok szeretettel üdvözölnek Titeket!!! Ezennek  átadtam.


    Magdika, ..jól vagy?  Minden rendben?   Gondolok Rád is szeretettel. 


    Nézem a "Mondjon igent a ruhára" c. műsort. Most igen teltkarcsúak a menyecskéknek valók, és nem is nagyon fiatalkák már. Régen ha elmúlt az ember lánya 20   és nem vitte le senki, akkor szorongtak az anyukák.


     

    előzmény:
    franci47 (276329)
    2018-01-07  08:45

Címlap

top