Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. február 22. 17:36282676.

    Orkán erejű szép fúj....na, ha erre felülnénk pillanat alatt Bostonban lennénk. Szél úrfi felkapta és szétszórta a csomóba rakott szárazságokat. Most összeszedtem és annyira száraz, hogy a kályhába fogom gyömöszölni, nem várom meg az áprilist, amíg elviszik. 


    Én is hallgatóztam, furcsa zajt hallottam. Kikapcsoltam a gépet,füleltem...és kiderült a szél a szúnyogháló madzagjának a végét kocogtatta az ablakhoz. Én a gáz konvektort hibáztattam, féltem, valami baj van..de kinyomoztam, most elégedett vagyok. De majd akkor leszek ha eláll a szél nem tesz kárt semmiben. Egy nagy széldeszkát hozott ide elő kertbe, nem tudom honnan, korhadt volt, nem volt nagy munka neki, de valahonnan, valakinek hiányzik majd.


    Holnap turbó fokozatra kapcsolok, főzni és porszívózni..tervezek...a főzés az biztos, a porszívózás függ a cicáktól is. A hidegben csak nem űzöm ki őket..ma is azért nem kapcsoltam be mert olyan jót melegedtek bent. 


     

  2. 2019. február 22. 17:09282675.

    Folytatom az írásomat......a mai főzésem karfiol leves...tegnap rántott karfiol volt és nagynak találtam hozzá a karfiolt.....és türóval töltött zsemle , ezer éve nem csináltam, azért jó lett...


    Mérges vagyok, mert lehet, hogy csőtörés van a házon belül....a szomszéd szólt, hogy a  falban  susogást hallani.....valamit bütyköltek a kerticsap körül és mintha megszünt volna......azóta is hallgatózom.....


    Kisebb méreg, hogy a felmosóm feje is letört......ez egy ilyen nap.


    Nektek legyen kellemes  fájdalom mentes az estétek

    előzmény:
    Rolta (282674)
    2019-02-22  16:26
  3. 2019. február 22. 16:26282674.

    Szép délutánt Mindenkinek!


    Nálunk is a szél uralkodik ma...


    A Lilit......remélem gyógyultan....hazavitték...előtte a Saci megejtette a nagy bevásár


     


    lásomat, nem semmi amibe került, de jó ideig lesz tartalékom is sok mindenből....


    Mondjuk a hetem semmit sem ért, de jól éreztük magunkat...majd folytatom, most vendég jött.


     


     


     


     

  4. 2019. február 22. 15:19282673.

    Halló.... Itt Boston, szépen süt a nap, de nálunk úgy fúj a szél, hogy ilyen hangot még nem is hallottam az erdő felől. Ott zongorázik a fák között és különleges hangot hallat. 


    Ha este ott kéne járnom, azt hinném kisértetek járta  a terület. 


    Még a kutya is felkapja a fejét, hogy mi ez.


    Na felültem a repülőre és megyek  Haza felé.

  5. 2019. február 22. 15:08282672.

    Szervusztok!


     


    Itt is délelőtt napsütés volt, aztán beborult, most is borongós és a szél fújdogál.


     


    Szerdán megműtötték a sógornőm, nem altatták (epidurálás) , észre sem vettük hogy egy műtött embert hoztak ki. Tegnap már felültették és jött a gyógytornász is. Nincs nagy vágás (kb. 15 cm) és nem is fáj neki. Reméljük gyorsan is gyógyul.


     


    Pötyikém sajnállak a vállad miatt. Emlékszem mikor Ernőt tologattam többször volt ilyen. Kenegesd és ha bírod akkor egy kis mozgatás.


    Julika úgy látszik ezek a fiókok már csak ilyenek, megtelnek mindenfélével. Mindkettőnknek van egy egy fiókja, egyikünké rondább mint a másik. Időnként én is rendbe teszem a sajátomat, de újra és újra megtelik....Ernőéhez hozzá sem lehet nyúlni. Csak látnátok mi minden van benne, ami majd jó lesz valamire....és sosem kell....A sufniról ne is beszéljek, most volt lomtalanítás.....egy darabot nem engedett kitenni.....


    Francika nagyon jó a kép......


    Ancsa kell a pihenős nap, nem hajt a tatár (csak mi magunkat) senki nem csinálja meg helyettünk.


    Sacika Lili jól van már? Te ugye nem kaptad meg? A menüről majd írjál, kellenek ötletek.


    Ma megint bedőltem Ernőnek, kérdeztem a levesre (bízva hogy nem a szokásosat mondja), de azt mondta. Hogy én ezt mennyire unom.....Tegnap a nagy bevásárlásnál olyan szép bőrös császárt kaptam, meg is sütöttem és mellé lila káposztát pároltam. Jó nagy adag lett belőle, így holnap nem kell főzni.


    Most varrni fogok vagy olvasni.....még nem döntöttem el......A séta kimarad. Ma a sógornőmhöz sem megyünk, mennek ismerősök és rokonok, jó nagy nyüzsgés lesz.....


     


    További szép napot!

  6. 2019. február 22. 13:32282671.

    Szervusztok.


    Olyan borzongós vagyok ma, persze egy rossz kialvatlan éjszaka után milyen is legyek. Gyarapítom azok sorát, akik ma pihenős napot tartanak, nekem igazából semmihez nincs kedvem, a derekam is változatlanul blokkolja a mozgásomat.


    Julika olyan jól leírod, hogy mit csinálsz, szinte látlak magam előtt, ahogy megelégedve szemléled a kertet.


    Ildi milyen is lenne a kép, mint jó,  a szája is sikerült, nehéz ebből az állásból szépen kialakítani.


    Magdikám nekem is nagyon tetszett a "Captain", egyedül a lány nevetésével nem tudtam megbarátkozni, de más filmekben is ugyan ilyen a nevetése, ez a stílusa.  Elkezdtem a Devilish-t nézni.


    Saci lassan talán Lili is kiheveri a betegséget, jól kitaláljátok az időtöltést.


    Pötyi ezek a rándulások nagyon fájdalmasak, talán a pihentetés jót tesz neki. Esetleg valami kence?


    Nálunk már a szél is feltámadt, zörgeti a redőnyt.

  7. 2019. február 22. 12:46282670.

    Szervusztok


     Ildike, nagyon jó lett. Szerintem mindegyikbe van valami eltérés


    Pötyike, jobbulást. Nincs maszirozód amivel egy kicsit megmozgatnád?


    Láttom, mindenki fantáziáját megmozgatta Julika fiók rendezése- Nálam is tele van evőeszközzel  s végsősoron mindig ugyan azt használom a többi csak van.


    Itt a reggeli napsütés után most már teljesen beborult, s elkezdett cseperegni. Hüvős van.


    Szép napot..

    előzmény:
    harangvirag08 (282669)
    2019-02-22  11:07
  8. 2019. február 22. 11:07282669.

    Nagyon jó!!!

    előzmény:
    franci47 (282668)
    2019-02-22  09:55
  9. 2019. február 22. 09:55282668.

    Ugyanaz lányok. itt a Vörösruhás nő


    Amerigo Tot képe nyomán. 

    előzmény:
    franci47 (282666)
    2019-02-22  09:38
  10. 2019. február 22. 09:46282667.

    Szervusztok!


    Reggel esett az eső,most is szemetel. Most olyan öregesen töltöm a napot..ülök a fotelban, a szobámban, bámulok kifelé. Olyan jó nézni az ősszel felásott kertet, már egy kicsit a tavaszt sejtetni a fű is. Az én cicáim is itt melegednek a konvektot fölött. Kint morzsa party van, két szomszéd cica , a nagy vörös és a tigris mintás, eszegetik a vacsora maradékot. leszórtam és tudják, ott szokott lenni potya. ha véletlenül nem csukom be a cica hotel ajtaját bemennek és megeszik a száraz tápot. Úgy hogy észnél kel lenni, le kell takarni, ha szellőztetek.


    Ildit megnyugtatom, tegnap semmi fontosat nem dobtam ki. Az egy olyan lomos fiók, abban minden van, kinder tojás figurától kezdve palack csavar, , szemüveg tokok...á, nem is sorolok..minden amit jövet menet oda dugtunk, amit nem tudtunk sehova tenni vagy lusták voltunk a helyére tenni. A ruhákkal már óvatos vagyok. ha valamit selejtezek zsákba teszem és kiviszem..és ha egy évig nem nyúlok hozzá úgy dobom ki ahogy van. legalább is eddig így csináltam. nem is hiányzott semmi...A baj az, hogy "kinőtt" ruhák vannak amit nem szívesen dobok ki, mert ki tudja, talán még egyszer bele férek.


    Én most olyan filmet tudok csak nézni amit online lehet, a kisgép csak ilyet enged. Most a Save Me címűt kezdtem nézni, nagyon komolynak tűnik. Nincsen leírva a tartalom, de az első részről már sejtem, miről is fog szólni.


    Le kellene tölteni valamit hogy itt is tudjam nézni azokat a filmeket amiket Ildi küld. Azokat a nagy gépen nézem de ott most hideg van .


    Itt az ablak mellett ülök, varrogatok, mellettem van a kis gép, ha akarom bekapcsolom a tv-t..tegnap nagyon érdekes volt a Ridikül. Szóval élvezem a élet minden előnyét, nem vagyok időhöz időhöz kötve, azt csinálom amihez kedvem van.


    Ki hímeztem még egy fát..ez sokkal színesebb mint az első. Timi is igényt tart egyre .


    Sajnálom Pötyit. Tudom milyen szörnyű az, amikor gondoskodni kell valakiről és nem vagy magad sem rendben. de Pötyi biztosan hamar kirúgja magát..nagyon tettszik az a rugalmasság ahogy intézi a dolgait...bármikor össze öt egy sütit..őszintén irigylem.


     

  11. 2019. február 22. 09:38282666.

    Jó reggelt. 


     


    Itt is esett az eső. Nincs hideg, csak sáros lett minden.


    Még jó, hogy tegnap kiszedtem és elültettem a rózsákat, és a hortenziát. Igaz az összegereblyézett  ágak itt maradtak. 


    Ma már biztos nem fognak megszáradni. 


    Lányok, egyszer igértem nektek egy főzős műsort. Most Lassan már készül.


    De ezt nem is szabad egyben nézni, mert nem sorozat, hanem különálló részek. Egy fél óra, és biztos helyrebillensz, ha nem lennél helyen.  Éjféli étkezde.......kettő rész küldök belőle, ha majd tetszik a többit is. Olyankor kell megnézni, amikor  azt érzed, hogy kell egy film, ami nem húz fel, csak megnyugtat, és közben valamit főzési technikát is tanulsz. 8-ig már készen volt régen,most valaki végigviszi.  4 rész van vissza, de ne gyűjtsétek, mert semmi értelme, csak a szakács marad végig. A többi szereplő változó, és a problémák is mások. 


    Legyen szép napotok. 


     


     


    Hozom a képet nemsokára, de igazán semmi új nincs benne, hisz már 3x elkészült. 

  12. 2019. február 22. 09:14282665.

    Sziasztok!


    Jót mosolyogtam, egy fiók rámolás nálam is elkelne!


    Alig birok írni, tegnap elmentünk sétálni és gondolom ahogy tolom a tolókocsit megrándult a vállam. Akkor nem éreztem semmit, de már este egyes mozdulatnál fájt, az éjjel meg arra ébredtem, hogy leszakad a karom. Most se tudom mozgatni meg felemelni. Pedig holnapra sütnöm kellene..remélem rendbe jön.


    Szerintem én is kiveszem a pihenő napomat, ledűlök és olvasni fogok. Még nem olvastam végig a cicás könyvet.

  13. 2019. február 22. 08:42282664.

    Jó reggelt!


    Szakadó esőben jöttem ....szerencsére hamar megtaláltam a kulcsot.


    Ildikém ...láttam a Creatingot....igaz régebben.Könnyű film volt,fordulatos,időnként vicces..Jó mellékszereplőkkel....volt egy nagyon vidám, raffinált nagyapa....őt már sok filmben láttuk.


    Városba menést terveztem....elhalasztom.Ránéztem az angyalokra ...igen rájuk férne a " megtisztulás". Jó kis türelemjáték lesz.


    Melyik filmet nézed most?


    Várom a képet én is.


     


    Julikának akartam írni , aztán tegnap elmaradt.Kellenek néha olyan napok is amikor semmi  lényeges munkát nem végzünk.Nem kell mindig készenlétben lennünk ....én így gondolom.Lelkifurdalás nélkül vészelem át a " laza" napokat.A lényeg rendben van ....a többi meg majd lesz.Máskor ilyenkor már mentem a kertbe ....most megvárom a jó időt.Fázom...annak nincs értelme, hogy megbetegítsem magam.Attól sem kell félnem, hogy valaki elveszi a munkát előlem .


     


     


     


    Legyen szép a napotok!

    előzmény:
    franci47 (282663)
    2019-02-21  21:56
  14. 2019. február 21. 21:56282663.

    Magdikám, jó szórakozást. 


    Én az első részen vagyok túl. 


    Végre kedvem szerint történt a nő felmondása.


    Ma nekem is voltak telefonjaim,de én zömében hallgattam, néha egy-egy kérdésre válaszoltam.


     


    Magdi, te láttad a Creating ........ c. 33 részes sorozatot. Én küldtem neked. Milyen volt? az lesz a következő. Már valamit ki kell törölnöm ezekről a tárolókból.


    Jó éjszakát kívánok.


    Annuska lefotóztam a  képet, majd holnap felteszem. 


     


     


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (282662)
    2019-02-21  21:16
  15. 2019. február 21. 21:16282662.

    Én már láttam ....igaz jó régen.


    A Captain ....nagyon jó.Igaz felhívott a Szomszédkata és majd egy órát beszélt ...néha azért én is. Most belehúzok  még egy kicsit.


     


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    franci47 (282661)
    2019-02-21  19:56
  16. 2019. február 21. 19:56282661.

    Most találtam egy filmet a régi  wincseszteremen a 2.  Még Verától kaptam,eddig nem néztem meg. 


    Úgy döntöttem megnézem. Azt hiszem ti már láttátok A nő illata. Aki mégsem annak elküldöm, állítólag jó. 


    Egy tangó részletet láttam eddig belőle. Azt hiszem a vége is jó. 


    Aztán megyek sorba, mielőtt törlöm,mindig felajánlom nektek is.  De ezt talán csak én nem láttam a csoportból. 


     


    Egyet meg most éppen töltök, a sok mellett, mert ugye ez még kell. boku to Star no 99....... azt hiszem japán, koreai színésznővel. Most láttam valamelyik topikban. 


    Amúgy elfáradtam ma. 


    várom haza Bencét, talán nemsokára  haza ér. 


     


     

  17. 2019. február 21. 16:01282660.

    Sziasztok!


     


     


    Hát ilyen nincs / tudom így nem kezdünk mondatot/. Mielőtt bejöttem a géphez .....a konyhaszekrény fiók felett morfondíroztam,hogy mennyi felesleges dolog van benne.Erre bejövök ....és olvasom Julika írását.Nem tudom mi a bánatnak van legalább 10 kanál és a társai. Késből legalább annyi ....és általában kettő v. három van forgalomban.Nincs szívem kiszórni ....pedig nem használom.Ha nagy ritkán családi ebéd van  előveszem az ünnepi " eszcájgot" ...az is minek van? Úgyis megy majd minden a konténerbe .


    Sacikám együttérzek veled tűzhelyileg.A pillanatot ....de már ezerszer.Pedig milyen boldog voltam mikor megvettük...ide az új lakásba.


    Erikám ...remélem a sógornőd túl van a műtéten.Gyógyulást kívánok neki.


    Voltam a Tescóban .Vettem magokat.Nagyon szépen sütött a nap.Míg jött a busz egészen átmelegedtem....de márt itt a kertek alatt a hidegfront.Elvetettem a magokat...reménykedem, hogy ki is kelnek.


    Az este elkezdtem nézni  repülős filmet Ji Jin He-vel.Ez egy régebbi film.Érdekes volt látni milyen volt több évvel ezelőtt a Incheon repülőtér.Valamikor a télen láttam egy mostanság ott játszódót.Elképesztő micsoda technika van.

  18. 2019. február 21. 14:31282659.

    Szervusztok.


    Nálam is kinti ténykedés volt délelőtt, már elmúlt dél amikor bejöttem, egy gyors zuhany és hajmosás után az előbb ebédeltem, talán már nem is kell vacsoráznom, milyen spórolós lettem. Na félre a tréfával, szuper idő van, kicsalogatott.


    Ildi én is így vagyok, napok óta nem találok egy jó filmet, már belenéztem egypárba, de nem fogott meg.


    Julik a duplán ünneplős Nórit sok szeretettel köszöntöm, nagyon jó egészséget kívánok. Légy szíves átadni. Nekem állandóan van kacatos fiókom is magam.


    Kinyílott 5 szál hóvirágom, sajnos közé került a györgyike, valahogy meg kell majd szabadítanom tőle. A rózsák is kezdenek beindulni, lassan meg kellene metszeni.

  19. 2019. február 21. 14:16282658.

    Szia Julika, hát be lehet jönni, csak kicsit fondorlatosan.


    Ugye kiirja, hogy hiba történt, és kidob egy képet. De ha rákattintasz a Menedékházra rögtön ujra bejön, és a hozzá szólás jelzése után  már írhatsz is. 


    Én eddig még nem jöttem, voltak kinti dolgaim, amit elintéztem.  Újra rózsák átültetése is szerepelt a programban, valamint megtörtént a pincejárat, az erdő alá. Jaj mennyi vakondtúrás van.


    Most ebédeltem,  és azt hiszem ledőlök, nem csak a fáradtság miatt, hanem az éjszaka virrasztottam egy kicsit. 


    Lefeküdtem már korábban és zongoráztam a keresőgombon,  Ridikül, és után valahol ráakadtam a Szomorú vasárnapra. 


    Itt most újra megutálhattam a németeket a japánok után.  A film amúgy jó volt. 


    Utána még sokáig nézegettem, bárányokat nem számoltam, de legszívesebben kimentem volna, ha az a  ha nem lenne, de eléggé hűvös volt az éjszaka. 


     


    Julika, így első felindulásból nem merem a dolgokat átválogatni,  mert az ember csak szórja ki, és rájön, hogy ha mégis kellene belőle valami, akkor bizony kidobta. Valamiért ott tartjuk azt a dolgot, ahol éppen van. 


    Éppen nemrég jártam így, volt egy ruhadarabom, amihez nemrég megláttam egy kirakatban lévő másikat, most jó lett volna. Tudom, hogy gondolkodtam is, hogy meg kéne tartani, DE hát  kidobtam. Na én így szoktam járni. 


    el kéne vetnem pár magot, de még nem szedtem rá magam. Lehet, hogy a felkelés után így lesz. 


    Filmet most itt nem tudok nézni, mert semmi sem tetszik,így a munkát keresem. 


    Holnap Zeges menet lenne, de ki tudja?..... még én sem, hogy lesz-e belőle valami. 


    Na sokat írtam, akit nem érdekel ugorgyon!!!!!!! /helyesírás!! tudom./


     


    Nórinak írtam egy kis köszöntőt. 


     


     

  20. 2019. február 21. 11:15282657.

    "Szerencsétek" van ,,,úgy volt, hogy ez az utolsó próbálkozás, hogy bejussak. És sikerült!!!


    Szervusztok!


    Ma  már sokkal aktívabb vagyok mint tegnap..mint írtam tegnap valami nagyon lenyomott. Amikor reggelizni mentem ki a konyhába..mert ugye hová máshová mehettem ilyet csinálni? ..szóval kihúztam valamiért a fiókot és elszörnyedtemez az én fiókom?? Mind a kettő ilyen?? Olyan bizony..nem tudom, nálatok mi van egy konyha fiókban..nem az evőeszközösben....nálam olyasmi, hogy le sem merem írni. Azt a sok vackot mind kiraktam, majd szépen mindent egyenként kézbe fogtam és a felét kidobáltam..helyére raktam,.,most csak félig van mind a két fiók..remélem olyasmivel, amire tényleg szükségem van.


    Aztán a postára mentem, Timinek kellett feltölteni a telefont..aztán jött Nóri..praktikus, hogy ma jött, így itthon köszöntöttem. A gurulós kocsit teleraktam üvegekkel..nekik nagyon kell...Lacinak a borhoz, Nórinak a befőzéshez. nekem meg sok felesleges van.


    Gyönyörű idő van....de még nincs mint csinálni kint..talán egy másik fiókot is kipakolok..olyan lomosat, csecsebecséset. Legyen szép napotok, bánat, bú elkerüljön, főjön a finom ebéd..és FŐ AZ EGÉSZSÉG!!!

  21. 2019. február 20. 19:27282656.

    Annuska,  nem annyira bánom, hogy itthon maradtam. Az este fixre gondoltam, hogy nem megyek, nem is kellett volna összerakni a cuccomat. 


    Igen,elmúlt az idegesség is, bár megint felugrott az avast ablak, hogy nem végeztem a rendeléssel.  Nem tudom meddig kapok türelmi időt. 


    A kép ugyanaz, amit már harmadszor festettem meg a vörös ruhás nő.  Már láttátok. De majd holnap "lekapom". 


    Ma nincs holdvilág nálunk, felhős az ég, csillagot sem láttam. 


    Szép estét. 


    Valami jó filmajánlatot kérek. 

    előzmény:
    Nusimama (282654)
    2019-02-20  17:31
  22. 2019. február 20. 19:15282655.

    Szép estét Mindenkinek!


    Ma én is szinte alig csináltam valamit....a reggeli rutin után rendbe tettem a tűzhelyemet és környélét, erősen szidva aki az inoxot kitalálta.......Aztán főztem egy vargányás fokhagymakrém levest és krumplis tésztát...Lilinek a sülthús maradékkal pórés szószt a tésztához.....     A nap többi részében már csak úgy elvoltunk....játszottunk , beszélgettünk, kicsit pátyolgattam a már gyógyulót és megnyugodtam, hogy van mire fogni a semmittevést...


    Köszönöm a Lilinek küldött kívánságotokat....


     

  23. 2019. február 20. 17:31282654.

    Szervusztok


     Én is előkerültem. Hogy mit csináltam, hát nem is tudom. Takaritottam, kukát behoztam- ma vitték el  a szemetet-, közben ide ért a fiam és tracsoltunk. Aztán egy kis rejtvényfejtés, olvasás. 


    Julika, kell ilyen nap is. Most töltödsz fel a munkához. Dórinak sok boldogságot kivánok.


     Sacika, Lilikének jobbulást.


    Borsikám, sajna egy felujitás sok kosszal jár, s a szomszédpknak is kellemetlen. Mit vettél a piacon?


     Ildike, remélem az idegesség elmult és a v.nymásod is rendzödőtt. Kár, hogy nem tudtál egy kicsit kikapcsolodni a fürdéssel. Kész a kép, szeretnénk látni


    Magdika, jó lehetett az előadás. Ma kellemes napod volt, a sült tők kivételével.


    Erika, jobbulást kivánok sogornödnek. Sajnos a baj könnyenjönés nehezen távozzik. Ugye nem viszed tulzásba a szembe jövő munkák elvégzését.


    Anikó Te is tevékeny voltál. Festés és  már meg is tervezted a holnapi feladatokat. Azért ne legénykedj!


    Itt is ugy világitott a hold, hogy szinte nappali fényt ontott.


     

    előzmény:
    BiriBiri (282653)
    2019-02-20  16:30
  24. 2019. február 20. 16:30282653.

    Szervusztok!


    Irulok pirulok, ma semmit sem csináltam. Olyan álmos, fáradt voltam, hogy begyújtottam és elnyúltam az ágyon, el is szundítottam. megint olyan bizonytalannak indult az idő..először azt hittem nem is kell begyújtani, aztán akkora szél lett, hogy még is begyújtottam, Erre dél körül gyönyörű tavasz lett. A szoba meg túlmelegedett, kinyitottam az ajtót mert nem esett jól akkora melegben ...ilyen időben mát nagyon nehéz csempébe fűteni. Bizony amikor kialudtam magam filmeztem. ma ilyen napom volt. majd holnaptól szorgalmas leszek, vasárnapig egyedül leszek, Timi elutazik. Ilyenkor vagy nagyon lusta vagy nagyon szorgalmas szoktam lenni..majd eldől merre billen a mérleg..a legjobb a közép út lenne.


    Amíg én lustálkodom te serénykedtek....mert ügyesek vagyok. 

  25. 2019. február 20. 15:29282652.

    Szervusztok.


    Jöttem kicsit szaporítani a létszámot.


    Jól elszöszmötöltem a reggelt,  valahogyan nehezen indultam be, igaz nem sokat terveztem mára. Ebédre csak a levest kellett befőzni, már tegnap megfőtt, csirkefarhátból volt leves sok zöldséggel, a második  mellé csak salátát csináltam. Kint tevékenykedtem, léceket festettem le, majd ha holnap jó idő lesz, akkor összerakok egy állványt belőle. Nem volt hideg, de olyan friss az idő, jól esett a meleg leves. Keresgélek, valami jó filmet néznék.


    Erika olyan hamar meg van a baj, és hát a csontjaink, már sajnos nem olyan rugalmasak. Mielőbbi felépülést kívánok a rokonnak.


    Olyan kókadt lettem ebéd után én is, nem gyakran iszom kávét, de most kevertem magamnak egy lájtosat.


    Saci, szegény Lili jól kifogta, remélem hamar túl lesz rajta. Jobbulást kívánok. Állítólag Zalában most tetőzik a járvány.


    Magdikám olyan jó hogy megtaláltam a terápiádat, gondolom családod nem kis örömére. Milyen könyvekre bukkantál?


    Borsika sajnos ez a bontás - építkezés nem egyszerű, sok bosszúsággal jár, de  nem lehet kivédeni, csak el kell viselni. Talán ügyesek lesznek, és  hamar végeznek.


    Annuska pihenteted e a térded? Ma 3 x menetem le a pincébe, a végén alig tudtam feljönni.

Címlap

top