Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. november 21. 13:32281451.

    https://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=272914


    Pötyi! Van erről egy fórum..azt írják, a MÜLLER patikában kapható

    előzmény:
    potymama (281444)
    2018-11-21  11:35
  2. 2018. november 21. 13:32281450.

    https://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=272914


    Pötyi! Van erről egy fórum..azt írják, a MÜLLER patikában kapható

    előzmény:
    potymama (281444)
    2018-11-21  11:35
  3. 2018. november 21. 13:32281449.

    https://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=272914


    Pötyi! Van erről egy fórum..azt írják, a MÜLLER patikában kapható

    előzmény:
    potymama (281444)
    2018-11-21  11:35
  4. 2018. november 21. 13:32281448.

    https://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=272914


    Pötyi! Van erről egy fórum..azt írják, a MÜLLER patikában kapható

    előzmény:
    potymama (281444)
    2018-11-21  11:35
  5. 2018. november 21. 13:29281447.

    Szép napot!


    Az idő itt is olyan , mint amilyenről i is írtatok...


    Ma igazán jó hírek vannak....Ildikó jobban van, Julika vidám és kipihent, Marika jelentkezése is nagyon jó...a gondoskodó angyalaival együtt...Talán Annuska is jobban pihent


    Pötyi....sajnálom Zsuzsit, hogy volt szívűk ezzel a bajjal 3 napiig váratni egy gyógyszerre /még akkor is disznóság, ha nem oda tartozott/....a D-Mannose Powder ......amit Julika ajánlott.....nekem nagyon jó volt...bár mindjárt a baj eredetén....Forgalmazója: Well-Form Kft www.naturvitamin.hu.....ha azóta nem változott...


     


     

  6. 2018. november 21. 13:27281446.

    https://www.google.hu/search?q=d+mann%C3%B3z+por&rlz=1C1ASUM_huHU532HU532&oq=D+mann&aqs=chrome


    Pötyi! 


    Remélem jól másoltam be...de ha nem azt írd be , hogy D mannoz por

    előzmény:
    potymama (281444)
    2018-11-21  11:35
  7. 2018. november 21. 11:43281445.

    Sziasztok!


    Itt olyan ködös, nyirkos idő van ....még kinézni sincs kedvem.Pedig ki kell mozdulnom...már összekészítettem a karácsonyi kaktuszt amit bújtattam egy ismerősömnek.Olyan szépen megeredt----már bimbós.Helyette leandert kapok.


    Marika ...örülök, hogy jöttél.Annak is nagyon, hogy milyen gondoskodó angyalok vesznek körül.Ne restelkedj ...akkor jössz amikor tudsz....én is sokszor gondolatban beszélek veletek.


     


     


     


    Mindenkinek szép napot....vigyázzatok az úton.


     


     

    előzmény:
    Sacika44 (281443)
    2018-11-21  11:13
  8. 2018. november 21. 11:35281444.

    Sziasztok.


    Itt is nyúlós, ködös az idő..de hát ennek van itt az ideje.


    Dalmáékat felvitte a lányom hajnalban a reptérre, úgy döntöttünk Dió maradjon otthon..hiszen ha dolgoznak akkor is délutánig egyedül van. Délután meg a lányom érte..aztán gondolom estig itt lesz nálam és aludni megint hazaviszi.


    Hajnalban a Zsuzsi is hazajött a lányomékkal, szegénynek hólyaggyulladása van és nem először, de most nagyon elkapta. Nagy nehezen jutott el orvoshoz..az egyetemi orvos elküldte a körzetihez (Bp-en) a körzeti nem fogadta, mert nem oda tartozik..a kártyája itt van leadva Szegeden..végül visszament az iskola orvoshoz és az nagy nehezen adott gyógyszert neki. Minderre ráment 3 nap..és ilyen betegen.


    Lányok!


    Kinek van meg az a cím ahonnan azt a felfázásra való port lehetett rendelni? Nekem meg volt, de azóta újra lett telepítve a gépem és elveszett.


    Örülök, hogy Marikát is látom és Erika is jól van.


    Valaki küldött még esküvői képeket..felteszek ide 1-2 db-ot. A csoportoson mindenki rajta van csak mi nem...nem tudom merre jártunk.

  9. 2018. november 21. 11:13281443.

    Szervusztok!


    Kicsit szégyenlem magam, hogy ilyen ritkán jövök, de olvasok mindent és gondolatban beszélgetek veletek.


    Az unokákat nem győzöm csodálni.Lilike nagyon szép a képeken.Szép a ruhája,haja és a családtagok is csinosak, bár elég keveset látni belőlük.Remélem a Mama hotel nem sokáig lesz foglalt.


    Virág és Boldi sokat változott mióta én képről ismerem őket.


    Magdi csinos az inged.Elképzelem, hogy meghatódtál az ajándék láttán.Biztos szép lesz a kirándulás.


    Pötyi sikerült a vadászbaba?Végeztetek már a fogászaton?


    Annuska te is szeretsz magad végezni a dolgaiddal, de csak óvatosan.Semmi létra, cipelés.


    Magunkról nem nagyon tudok mit írni.


    Vasárnap délelőtt itt volt K.Délután jöttek J.Jó volt beszélgetni, látni a gyerekeket.Adrika mindennap benéz, ha véletlenül későn végez, akkor már nem akar zavarni.Ahogy ballag hazafelé, felhív telefonon.


    Van egy gondolatolvasó angyalkánk.Múlthéten azon törtem a fejem, hogy oldjam meg a karácsonyi halászlét.K. mondja, hogy a barátnője/akiről már írtam/férje üzeni, hozzák a karácsonyi menüt.Tegnap Papa mondja, ha bemegy vásárolni, körülnéz hol lehet kocsonyát kapni.Ma reggel csöngetnek, itt a barátnő két adag kocsonyával.Azt sem tudtam hirtelen mit mondjak úgy meglepődtem.


    Mindenkire gondolok, gyengélkedőknek jobbulást.


     


     


     

  10. 2018. november 21. 11:11281442.

    Szervusztok!


    Ma fürdős nap volt..Timi jóvoltából nagyon hamar végzünk.  Timi megtölti a két kádat, még egy dolgozó sem ér be addig amíg mi már a kádban vagyunk. Illetve a sógornőm a tangentoron, Zsuzsi a carakalla kádban.  Engem felakaszt...mire végez Dorikával megjön a "balneos " Ildikó és engem már ő csinál, Timi megy masszírozni. Háromnegyed 8 kor a medencében vagyunk, 8. 10 kor kezdődik a torna. Addig a sarokban  szoktunk  libegni a súlyzókon...beszélgetünk....gyors tusolás és negyed 10 kor már itthon vagyunk. Még 3 alakalommal megyünk..nagyon jólesett!!! 


    Itthon azonnal befaltam egy halsaláta konzervet, aztán begyújtattam a csempébe. Mostanában tavaszik ezt fogjátok tőlem hallani. Megfőztem a karfiolt, lesz levesem a levéből , a rózsákat meg kirántom. 

  11. 2018. november 21. 09:29281441.

    Borsikám, majd, ha a kóbor géped a kezedbe kerül és olvasol, kérlek add át  jó kívánságaimat Olivérnek

    előzmény:
    franci47 (281440)
    2018-11-21  09:28
  12. 2018. november 21. 09:28281440.

    Jó reggelt. 


     


    Jól aludtam, de korán keltem. Sok mindent elvégeztem, amit az utóbbi időben nem tudtam.


    Nem vagyok kész. De ennyi mára, tudni kell abba hagyni. Igaz? 


    Megyek az utolsó kezelésre. Nem százas a sarkam, talán olyan 5-6o %-os, de a nagy fájást elmúlt..... talán.


    A csípőm még talán a helyén van. Sajnos mennem kell két hét múlva is, amit  most nagyon hanyagoltam volna, mind időben, mind anyagiakban értendő. 


    Magdikám, nem fájt, de nagyon feszített az egész visszaropogtatás.  A bal részen nem akart sikerülni. Mindig félek, hogy a csontom törik. 


    Mikor vége lett a kezelésnek, teljesen összetörtnek éreztem magam. 


    Lépjünk tovább. Itt megint csak szomorú, borongós, ködös, esős idő van. /bár most nem esik/.


    Ma nem főzök semmit,van még rakottkrumpli tegnapról. Én megeszem, aki nem kéri, az nem eszi. 


    Lányok, én is egyedül szeretek főzni, és Bea is. Bár néha a közbeni mosogatást szívesen kiadnám. 


    Más nincs, megyek készülődni,mert már nekem igen sok idő kell,h ogy menetkész legyek.  


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (281439)
    2018-11-20  18:45
  13. 2018. november 20. 18:45281439.

    Ildikém ...nagyon örülök, hogy sikeres volt a csontkovácsolás. Nem fájt nagyon amikor vissza tette a csípődet?Jól melegedj át és bújj az ágyba ....könnyű ilyenkor megfázni.


    Anikó ...köszönöm a dicséretet.Olyan jó érzés volt, hogy B. az első keresetéből ajándékot vett nekem.


    Erika...én is egyedül szeretek főzni.Aztán igen rosszul esett,hogy Judit nem engedett segíteni...míg rá nem jöttem,hogy ebből a szempontból pontosan olyan mint én .Igaz sokkal gyorsabb és ügyesebb.


    Julika unokáit nézve ....még én is csodálkoztam, hogy Boldi  mennyit változott....pedig én a nyáron láttam ...és már akkor sem volt kisfiú.Mikor kísértem le őket... indultak a Voltra ...olyan jó érzés volt  látni ahogy mentek.. Apa és fia egymás mellett....lendületesen.Boldin Iron Mad-es póló/.Kicsit ott is felejtettem magam a kapuban.Szép pillanat volt.


    Annuskám ...az adventi kirándulás december 9-én lesz.Remélem a maitól jobb időben.Jó, hogy vettem tavaly mielőtt Mariazellbe mentünk az "ócsóbótban"egy jó meleg csizmát ....az legalább meg vaN.Ma átnéztem a téli cuccokat...ezerévesek...de elmennek. Bár ha egy olyan jó dzseki szembe jönne velem ....nem állnék ellent.


    Marika ...sokat gondolok rád.

    előzmény:
    franci47 (281438)
    2018-11-20  16:25
  14. 2018. november 20. 16:25281438.

    Sziasztok, haza értem. 


     


    Bizony mindkét csípőm  kiakadt a helyéről. az éjszaka már nem tudtam hogy feküdjek. 


    Ma mindkettőt sikerült vissza tenni. Csk. szerint már régen sikerült ez a művelet.Most úgy jöttem el, hogy nem fáj semmim. 


    A busz sokat késett, ami haza hozott volna. Nagyon fáztam, mindenem, még a lábam is. a fejemről nem is beszélve.  Remélem nem lesz holnap fagyás. Még nem melegedtem át egészen. 


    Most ettem és megcsinálom a rakott krumplit. 


    Annuska a  festés nincs kész még, vagyis inkább hibás. Örülök, hogy javultál. Próbálok rajta még jobban "rontani" szóval ujrafestem egy részét. Kösz a gratulációkat, kérdőív volt a telecommal kapcsolatban, amivel lehetett nyerni. 


    Olvastalak benneteket, holnap kezelés utolsó napja. /sarok/.


    Később írok /lehet/.


    Magdi én a Teriust nézem, de nem mondhatnám, hogy annyira remek sorozat. A kedvenc SO Ji Sub szinész annyira pókerarccal játszik, hogy már  elég nehéz elviselnem. Egy rész van vissza  a befejezésig.


    Letöltöttem egy szerelmeteset, vagyis kettőt, lehet, hogy belenézek. 


    Majd jövök. 


     


     


     

  15. 2018. november 20. 15:22281437.

    Szervusztok!


     


    Itt is szürke idő van.....reggel szemetelt, később esett az eső......most csak csepereg......nem szeretem idő ez.


     


    A tegnapi reumás látogatásom jók sikerült, csak másfél órát kellett várnom. Az eredményeim jók, nem romlott semmi, marad a két gyogyó: Béres Calcium és a D vitamin.......Legközelebb egy év múlva kell mennem, ha csak nem lesz baj, de tudom nem lesz....


    Ma vásárlási nap volt......meg gyógyszer kiváltás........még főzni sem kellett, csak tojás levest.....a fagyót ürítettem, volt székely káposzta, meg töltött paprika.....egy-egy adag.....Mit gondoltok Ernő mit választott? Igen, nyertetek, persze a töltött paprikát....ha már paradicsom leves nincs....


     


    Sacikám jobbulást a Mama hotel lakóinak......te is vigyázz magadra.....


    Magdi nem irigyellek az ing vasalás miatt.....szerencsére a hercegem inkább a pólókat szereti, csak alkalmakra vesz fel inget, így jól megúszom a vasalást.....Nekem is tetszik a mostani sorozat, szeretem az írásait.....


    Francika remélem a fájdalom szünőben van.....A piros nadrágot hordjad csak nyugodtan....akinek nem tetszik meg nem néz rád. Nekem van egy nyári csíkos nadrágom (rózsaszín, kék, sárga) . Volt, hogy két olyan magunk korabeli nő megjegyzést tett rá....hogy nem illik egy idős nőnek ilyet hordani. Mondtam, hogy az az illem tankönyv amit ők olvastak, már nem aktuális. Nézzék meg a frissebbet.......Érdekes, az Andim írta, hogy Kanadában senkit nem érdekel hogy a másik hogy néz ki. Pizsamában, köntösben, hajcsavarókkal kimennek vásárolni. Mondtam ezt nem próbálom ki, nehogy kihívják a mentőket és vigyenek a diliházba......


    Anikó sajnállak, hogy megkínoz a front. Nekem mióta volt a nagy esésem, elég gyakran fáj a fejem, de csak tompán,


     


    Várom az unoka meny jelöltet, unokát, lányomat, menyemet ( így kell mondani?) Megbeszéljük a karácsonyt.....vagyis a menüt. Kitalálták, hogy mivel előtte műtik a másik szemem, ne erőltessem magam. Csak a húsleveshez és a töltött káposztához ragaszkodnak. A menyem már felajánlotta, hogy jön, segít főzni. Finoman lebeszéltem, csakis egyedül szeretek főzni.......Ez már rigolya?


     


    Mindenkire gondolok, vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!

  16. 2018. november 20. 13:48281436.

    Sziasztok!


     


    Jó volt jönni ....sokat írtatok.


    Itt reggel óta szakadt a hó ...de úgy mint Holle anyó dunyhájából a mesében.Átprogramoztam magam ....és nem mentem sehova ....csak a másik házba.Beengedtem Boscót / utána felmosás/  ha már ott voltam, kivasaltam egy csomó inget .....így elment a délelőtt.Remélem holnapra jobb idő lesz ....mert már nem ha


    logathatom tovább a menést.


    Annuska örülök, hogy  javul az állapotod....nagy szerencse, hogy a Fiad a segítségedre van.


    Bencének gratulálok a nyereményhez.


    Tegnapelőtt befejeztem a Something-et.Most olvasónap van....aztán belekezdek valamibe.Szerintem a két befejezetlen film nem készül el mostanában....pedig már nagyon várom.


    Sacikám ...gyógyulást a Mamahoteles vendégeidnek.A telefon nekem sem erősségem...én telefonálni is a vonalason szeretek.


    Várom Erikát mit intézett a "reumásnál" és Pötyit a fogorvostól.


    Felhoztam az utolsó garnitúra téli lábbelit, hótaposót.Kicsit megijesztett ez a nagy havazás ....persze mostanra már nyoma is alig van.

  17. 2018. november 20. 12:33281435.

     


     Szervusztok


    Szomoru az idő. tegnap esett, most is pötyög. Jobban vagyok. Vigyázzok, hogy hirtelen modulatokat ne tegyek, de egy kicsit könnyebb. Két kemény virasztott éjszaka után végre, ha félig ülve is, de szunyokáltam, s igy a hangulatom is jobb lett, a közérzetemről nem is beszélve. Már láttom az alagut végét. A fiam segit. Arról nem is beszélve, hogy annyi ennivalót - fött ételt- hozott, hogy még a hétvégén is ezt fogom enni.


    Sacika nem baj, hogy egy kicsit pityeregtél is. Ez természetes, hisz ezek boldogság, öröm könnyei. Gyönyörködtél a szép nagylány unokádba.Nagyon csinosak voltak a lányok, Lilike kész hölgy lett.  Sacika és a Nagyi is jól nézett ki. Szép és megható ünnepség lehetett. A mama hotel lakóinak jobbulást kivánok


    .Anikó, akkor egy kis izelitött kaptatók a télből. Hogy van a v.nyomásod, és a fejed fáj még? Nem kéne egy erősebb bogyó.?


    Pötyike,a fiadéknak sok érdekesélményeik lehetnek. Leona igazán vagány kis csaj. Jó, hogy ilyen iskolába jár. Életre nevelik öket. A magyar nyugdijasok nagyrészének ilyen nyaralásokra nincs lehetőségük, föleg anyagi dolgok miatt.


    Erika, mit mondtak a reumán? Ugye  vigyázzól a fél sasszemre?


    Magdika, jó volt az ebéd? Mit csinálsz, hogy most nem mehetsz a kertbe? Mikor lesz az adventi kirándulás?


    Julika, érdekes cikket hoztál. Jó hir, hogy javult a hallásod és müteni sem kell a polipot. Sajnálom, hogy nem láttom Boldit, nekem nem jön be Fb-n, 


    Borsika, vigyázzol ugye magadra? Remélem hamar elkészül a gép és visszakapod a tied.


    Ildike, mentél a csk-hoz? Az jó, hogy nem fájt a sarkad. Bencének gratulálók Eddig is tudtuk, hogy okos, ezt most kamatoztatta is. Mit festesz?


    A meneteleknél jól öltözz fel és lehetőleg ne terheld tul magad. Az időpontot feljegyeztem köszi.


    Marika, hogy vagy? Ugye , nem terheled még tul magad?


    Mindenkinek a borus idő ellenére, szép és fájdalommentes napot kivánok.

    előzmény:
    ancsa46 (281434)
    2018-11-20  10:37
  18. 2018. november 20. 10:37281434.

    Szervusztok.


    Ez a csapadék jöhetett volna 2 hónappal ezelőtt, szeretném ha nem ragadna itt. Reggel eső esett, most havaseső, talán nem lesz belőle hó, egy kis enyhülést ígérnek.


    Sajnos még nem keveredtem ki a front hatása alól, főleg este gyötör igazán, a türelmem kezd elfogyni, ilyenkor nyűgössé válok, nehezen viselem magam. Az előbb reszeltem egy jó adag gyömbért, összekevertem mézzel, majd fogyasztáskor kap egy pár csepp citromot, főztem egy adag gyömbérteát is, talán sikerül megelőzni a kórságot.


    Ildi gratulálok Bencének, biztos örültek a kütyüknek.


    Saci jobbulást kívánok Lilinek, sajnos csalóka az idő, szaporodnak a bacik. Lucsi nem beteg ugye? Tetszik az új frizurád.


    Borsika mit meg nem teszünk az unokákért, de az Ő feladataik fontosak, majd csak megjavul az a gép, és akkor helyreáll a rend. Addig is vigyázz magadra, ne mászkálj sokat tömegek közé.


    Marika nagyon sokat gondolok Rád. Ez az időszak amúgy is pihenésre való.


    Magdi nem tudom dicsértem e már az ingedet, mert tetszik, olyan jó melegnek tűnik.


    Pötyi én általánosságban gondolok az utazásra, nem csak a sajátomra, bár elég sokat utaztam, de nem tudtam betelni vele, szívem szerint most is utaznék, ha megengedhetném magamnak, na meg az állapotom is olyan lenne. A baj, hogy a nagy réteg nem engedheti meg magának, nem lehet egy általános életforma. Leona ügyes volt a túrán, de ez nem meglepő, nagyon élménygazdag, mozgalmas az életük.


    Annuska hogy vagy? Biztosan nehéz minden megmozdulás, jó hogy fiad olyan mobilis, és gyorsan jön, ha kell a segítség.

  19. 2018. november 20. 10:33281433.

    Szervusztok!


    Itt is esős idő van. Ma fűtöttem először be a cserépkályhát. Örömmel láttam, hogy tavasszal ügyes voltam, salakoltam, már csak be kell pakolni a tüzelőt. Még nem sok kell, de olyan jólesik a kemence meleg. Persze kicsit munkásabb, meg szemetesebb  ez a fűtés, de olcsóbb. 


    Kénytelen voltam porszívózni mert a cicák porosan jöttek elő az ágy alól szégyenszemre


    Boldizsár haja egészen sötét, biztosan a fény esett rá. Emlékszem amikor elcsodálkoztam Bence bajuszkáján meg Julcsi Mátéjának a szőrzetén..nekem lányaim vannak, nem voltam képben a fiúk ilyen jellegű fejlődésében. Bélámnak is van diákkori bajuszos képe...aztán többé soha nem volt. Próbálkozott a szakállal de viszketett neki. Erős szőrzete volt, fekete,  naponta kellett borotválni. Amikor a barkó volt a divat az volt neki és nagyon jól állt. 


    Van finom ebédem, még Kriszti főzte, tegnap olyan sokat pakolt, hogy mára is maradt, gombás csirke mell.


    A konyhát is alaposan ki kellene takarítani, a függönyöket levenni...majd ha erőm és kedven lesz. nekem a térdem fáj, elég egy kicsit megütni , csillagokat látok.  És ilyenkor persze, hogy mindenben megbotlom. 

  20. 2018. november 20. 08:46281432.

    Jó reggelt!


    Időjárás jlentés következik...a tegnpi reggel hóval indult, aztán a havas eső eltüntette a nyomait......ma is aprón szemerkél...


    Tegnap én sem voltam....kicsit bonyolódnak a dolgaim....reggel hozták Lilit, kinyitott a mama hotel...valószínű megfázott, pátyolgatom.......Lucsi is beköltözött, így már nem csak ketten vagyunk.....hátha még a látogatóikat is hozzászámítom....


    A főzés elég gyengécske volt....a maradék leves mellé kakaós csigát sütöttem....olyan rég nem csináltam, hogy az hittem el is felejtettem.....szerencsére nem...jól sikerült....ma tészta lesz ...dióval, lekvárral ki hogy szeretné.....


    Köszönöm a gyerekek és a tánc dícséretét., a zene azt hiszem koreai volt...... helyszűke miatt táncoltak csak ennyien..az osztálylétszám nagyobb...


    Tegnap hazakerült a temetőből három cserép krizantém.....ami nagyon szép volt, de mára elhervadt.....megpróbálom kiültetni, talán menthető...


    .Ildikó..én sem aludtam jól....mostanában alig várom a reggelt....Bencének gratulálok ....nagyon ügyes...kösz, hogy felhívtad a figyelmemet.......az Izaura tv- nem szoktam nézni....és mást is keveset....bár mostanában belenézek a főzős műsorokba..


    Julika.....hány éves a Boldi? Olyan igazi menő fiatalember a mai szóhasználattal élve......örülök a jó eredményeidnek.......Ügyes vagy a telefonhasználattal.......én is kaptam egy okosat......nekem nem barátom.....lehet karácsonyra kérek egy hagyományos, nagyszámost....olyat, amin csak telefonálni lehet..nekem már nem való semmi újdonság..


    Borsika...talán előbb utóbb csak hozzájutsz a gépedhez......nagyon hiányoznak a jó kis meséid......


    Magdi....bizony néha jó lenne ha a növényeink és sok minden más önállóan tudna közlekedni......


    Erika....ma van a reumán jelenésed....vagy tegnap volt? Eredmény?


    Anikó.....hogy van a kis Anikó? ...és te hogy viseled ezt a ....szerintem....frontos időt?


    Annuska.....enyhűlt e kicsit a fájdalom?Bár tudom ez nem egy gyors gyógyulás lesz.......csak azt csináld , ami nagy fontos és nem megeröltető..


    Pötyike....a te fogorvos látogatásod meg volt e?Az utazásról......nagyon szerettünk kirándulni , utazni /csak kisebbekre kell gondolni/...aztán szép lassan ritkultak és autó nélkül megszüntek.....


    Marika....bízom benn, hogy minden nap kicsit jobb lesz és a séták is hosszabodnak....bár most nagyon vigyázz, nedves utak, esetleg sikosság miatt óvatosnak kell lenni...


    Legyen szép a napotok...még akkor is ha az idő szürke....


     


     


     


     


     

  21. 2018. november 20. 07:38281431.

    Jó reggelt.


    Itt igazi téliesnek látszó, bár havat nem látok, csak reménykedek, hogy az út sem csúszik.


    Fel kellett kelnem, mert annyira rosszul aludtam a derekam miatt. Valami van a levegőben a kutya is rosszul volt tegnap. Annyira sajnáltam megint, azok a hálás kutyaszemek nem feledhetők.


    Tegnap nem írtam, mert elkezdtem festeni és annyira belemerültem, hogy nem tudtam abba hagyni. 


    Ma csk. már gondolkodtam érdemes-e járni. Mostanában semmi sem változott. Csak fáj. Érdekes a sarkam tegnap a kezelés után nem fájt. Pedig már lejár. Igaz rosszul csinálta meg a férfi a beosztást /másodjára, mert egyet ugye kihagytam/  mégis 14 lett a 15-ből. 


    Sacikám Lilit alig ismertem meg, mint ahogy Boldit is nehezen. Emlékszem még Julika, hogy mosolygott Bence bajuszkáján. Szőkül-e Boldi haja, vagy csak a fény vetődött rá? Nagyon érdekes volt az ismertető az üregi nyúlról. Nem utolsó sorban örülök, hogy gyógyírt találtak  a problémákra.  A dobozkák nagyon szépek. 


    Borsika, szóval kapós lett a  gépek? Mit tehetnél, mint odaadod, majd csak kész lesz a gyerekeké is. Enélkül már semmit sem lehet csinálni az iskolában. Csak azt a sok  adatot ne kéne megjegyezni. De hát minden  Korosztályban van ilyen. 


    Most én egy érdekességet láttam,  Bence volt Pesten egy informatikai kiállításon és lehetett nyerni egy készüléket, /tesztet kellett kitölteni, nyert még egyet az pedig Vikié lett/ amit a számgépre kell illeszteni és mintha ott lennél az eseményen úgy láthatod. Körbe lehet fordulni vele, és minden irányban mozgatható a egész. Láttam egy tenger alatti  felvételt, és a vidámparkosat. Persze a telefon is remek, nem mind az enyém, pedig én az enyémet is nagyon szeretem.  


    Magdikám,mi lesz a mai program?  


    Sacinak üzenem kezdődik az Izaura tévén egy koreai sorozat. Bizony a sorozat nagyon jó, de h ogy mennyire tolják el a szinkronnal azt nem tudom. Jan Hyuk a főszereplő, a kedvenced.  Én is szeretem. Minden jó volt, csak van egy idétlen nevetés amit szerintem egy magyar sem tud utánozni. Na kíváncsi leszek hogy sikerül megoldani. Sacika, nagyon jó fotókat hoztál. Nagyon szépek vagytok és a leányka? Azt még kérdezném, ez az összes osztálylétszám? Vagy nem akart mindenki táncolni?  Nem is láttam egy botlábú fiút sem. /ezért gondoltam, hogy csak azok táncoltak akiknek jó a ritmusérzékük/.


    a filmcím a végén lesz és az időpont is egy nap háromszor is vetítik. 


    Anikó, jó a tegnapi fotó, mi van a fejfájással, remélem jól aludtál.


    Pötyi, régebben,mig  kicsit voltak a gyerekek, sokszor mentünk  vagy kirándulni, vagy fürdőhelyre. Ma már én csak gondolatban  utazom. Egy hegymenet is sok a vacak derekamnak.


    Erika, mit mondtak a reumán? Egyáltalán mondtak-e valamit. 


    Marika, gyógyulgass, és egyre több erőd lesz a megszokottakhoz.  Csak lassan. 


    Édes Annuskám, hogy vagy, gyógyul-e már, szűnik-e már kicsit a fájdalom. Tudsz-e már valamit aludni, és jót pihenni az ágyadban. Gondolom mindent megcsinálsz, amit csak tudsz.  A többit bízd a fiadra, talán megbírkózik  vele ő, és lesz elég ideje, ereje a dolgokhoz. 


     


    A tegnapi elmaradás miatt, most ezt a büntit kapjátok, hogy ennyit kell olvasnotok. 


    Tegnap, ma és holnap is megyek Zegre. Még akkor nem is jártam a h.orvosnál, pedig a köszönettel el kell mennem.


    Puszi mindenkinek, ahogy szoktuk mondani, ma csak a belső nap "üzemel" kívül komor az idő, a jó öreg november ilyen, egy kucsmás, csizmás apó. 


    küldöm..... és akkor eszembe jut, hogy mit nem írtam be. 


     


     


    A fény árnyékában november 21-től 13:35-kor, 23:00-kor és 05:30-kor:

     

  22. 2018. november 19. 17:27281430.

    nEM LEHET VELÜK BETELNI. cSODÁSAK Sacika! Felugrott.Bocsánat.Sietek, azért rontok.


    Köszönöm, hog emlegettek, nem tudok írni, csak ha kicsit odaadják a laptopomat. Kell a kisfiúnak, az övé a szervízben van. Már némelyik leckét ezen írják. Pl. a magart meg az angolt. Kicsit  visszaolvasok, az is örömet szerez nekem. Szomorú is vagyok, hogy Annuska beteg lett. Jobbulást kívánok szeretettel. Mindenkit sokszor ölelek. 


     

    előzmény:
    Rolta (281420)
    2018-11-18  15:11
  23. 2018. november 19. 17:12281429.

    Szervusztok!


    Megjöttem. Vasárnap délután mentem, a Szegeden a hídon balra Pötyinek integettem, jobbra a kivilágított dómban gyönyörködtem. 


    A gyerekek éppen akkor jöttek haza, Kecskeméten voltak sakkozni, ettek és az iskolai dolgukkal voltak elfoglalva. Én meg a telefonommal. 


    Jól aludtam, de már fél 4 kor felébredtem..találtam természettel foglakozó  folyóiratot, azt böngésztem... és nagyon érdekes cikket találtam az üregi nyúlról. 


    Mindentudás egyeteme, BiriBiri módra. 


    Szóval, mint a neve is mondja ez a nyúl üreget ás, abba fial. kibéleli saját szőrével, mint a háznyúl. De az érdes az volt nekem, hogy naponta 3-5 percig szoptat és kész, elmegy, 24 óra múlva jön vissza...jól elrejti a bemeneti nyílást.  A nyuszik annyit esznek, hogy csak na...már nem emlékszem a testsúlyukhoz viszonyítva rengeteget. Kb 2 hét múlva az anyanyúl bogyózik az üregnem amit a kis nyuszik megesznek..de nem táplálék ként, hanem így szoktatja majd az evésre. Nagyon jó a szaglásuk és kiszimatolják mit evett az anya, majd ők is ezt fogják keresni, hogy  nehogy valami mérgezőt  ha 3 hét múlva vége a szopásnak..mert tovább már nem szoptat. Még a megszokott időben vissza mennek, hátha még is jön a mama, de nem, a mama már azonnal vemhes lesz..szaporodnak mint a nyulak..mondja a mondás is. Az gyermek is emlékszik mit kívánt az anya a terhesség alatt és azt fogja a gyerek is szeretni, az anyának nem kell "potyogtatni", mert ők emlékeznek 


    Eddig tartott az ismeretterjesztés


    lapozok: azért éreztem nagyon hangosnak a hallókát, mert a bal fülem sokat javult, Hogy mitől, rejtély. Eszem az alkoholba áztatott fokhagymát, cseppentem , illetve fújom a polipra is való srpayt...most halkabbra vették, sokkal jobb. A polipot nem műtjük, ezekkel a szerekkel jól karban lehet tartani, ha fájna a fejem, az más lenne, de nem fáj. Az orrsövény ferdülés sem bántjuk, isten őriz!!! ezt is kezelgetni kell, és akkor életem végiéig kitart. 


    Amikor haza jöttem azonnal falni kellett mert tegnap nem tudtam enni, mára megjött az étvágyam, és mentem a varrókába. Semmit sem csináltam csak emeltem az esemény fényétannyira fáradt voltam. A dobozokat fejezték be, szépek lettek, majd elküldöm a képet.


    nem csodálkozom, hogy meglepődtetek a kiskamasz férfia megjelenésén. Én is csodálkoztam, amikor legutóbb találkoztunk még nem volt ekkora a bajusz, szakál..de emlékszem Julcsi unokája, talán Máté volt ebben a korban ilyen szőrös, bajuszos, Julcsinak nem nagyon tettszett de ha a gyerek így szereti legyen így. 

  24. 2018. november 19. 11:22281428.

    Sziasztok!


    Itt is hasonló az idő mint Anikóéknál....most éppen szakad.Igaz nincs annyira hideg .......nekünk még kint vannak a leánderek...sajnos nincs két pici lábuk.


    Sacikám ....megnéztem a videót ....majd jöttek a képek.Szépen táncoltak a  gyerekek.....igaz kész nagylányok. Nem győzök csodálkozni Lilikén...a szemünk előtt lett belőle nagylány.Nem csodálom, hogy potyogtak a könnyeid....nagyon szép volt.Neked is jót tett egy kis kimozdulás....szépek vagytok kis Sacival.


    Ildikém ....nyugodtan vedd fel a nadrágot....a lényeg---ha te jól érzed magad benne ....más gondolhat amit akar.


    Pötyi... Leonának ...gazdag programja van..A kérdésedre ...mi miért nem utazunk  annyit mint a "külhoniak? Csak a magam véleményét tudom írni .....amikor fiatalok voltunk  nagyon meg kellett gondolni, majd volt egy jó időszak . Miután egyedül maradtam az első időkben sokat utaztam.....most  1 naposon kívül  már nem megyek,ha tehetem sem..Úgy vagyok ahova nagyon vágytam ott voltam, mindig reális álmaim voltak/ vannak.


    Erika ....olvastam az Ezüstrókáról..Már előjegyeztettem a könyvtárba.A mostani folytatásos is jó.Szeretem az ilyen írásokat.


    Annuska ....enyhül a fájdalmad? Nagyon vigyázz a mozdulatokkal.


    Éhes vagyok .....megyek melegíteni az ebédemet.

  25. 2018. november 19. 10:37281427.

    Szervusztok.


    Nagyon nem szeretem időre ébredtem, hóesés, szerencsére nem marad meg, de a liccs-poccs vele jár.


    Julika először is dicsérem az unokákat, szemünk előtt vállnak szép, sikeres felnőtté. Azután dicsérlek Téged is az ügyességért, már nincs akadály a kapcsolatteremtéssel.


    Erika türelmes várakozást, és jó eredményeket kívánok.


    Ma nem főzök, talán holnap se, de legalább a vasalni valókat eltüntettem.


    Ma reggel 8 óra.

Címlap

top