Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. szeptember 8. 12:01280576.

    Szervusztok!


    Ragyogó idő van...lassan készülök a bulira. Reggel próbáltam egy kicsit gyomlálni de nem esett jól a hajlás, szédültem tőle, abba is hagytam. Körletrendet csináltam, mostam. Csak ámulok milyen finom ételeket főz már megint Saci. Még nem ettem vargánya gombát, egyszer ki kellene próbálni. 


    Most megyek hajat mosni és indulok a rendezvényre. 

  2. 2018. szeptember 8. 11:42280575.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálam is eseménytelen a nap.....Papát elvitte a vőm Keszthelyre a 60.érettségi találkozóra....Misi is ment velük, vitték a bicajokat, hogy mig vége nem lesz ne unatkozzanak......


    Sacinak itt helyben lesz ugyancsak érettségi találkozója......közben jön hozzájuk váratlanul a sógornője és a párja...nagyon aranyosak, ha itt maradnak vasárnapra, akkor meghívom őket ebédre.....Hoznak négy kg vargányát, a nászasszonyom vette nagyon kis pénzért...majd azt kell feldolgoznom.....


    Holnapra halászlét tervezek, túróscsuszát és a Pötyi féle szilvást...már kimértem a hozzávalókat...remélem sikerül...


    Egy csomót mérgelődtem tegnap.....az átültetéshez vett föld nagyon nyirkos volt, kiterítettük száradni.....napsütésben egyet dörrent és jó kis zápor kerekedett......annyi a száradásnak..


    Tényleg ma mindenki elfoglalt......ki vendégezik, ki unokázik......és gondolom a többiek is teszik a dolgukat...


     

  3. 2018. szeptember 8. 11:28280574.

    Hol vagytok?


    Én vagyok az első majdnem délben?


    Persze én se tudok semmi érdemlegesről beszámolni..csend van és béke. Végig futottam a várost, benéztem 1-2 butikba mit lehet kapni és mennyiért.


    Nem találtam semmit ami megtetszett volna.(ruhát az esküvőre) Majd a lányommal elmegyünk oda, ahol ő vett magának.. az egy nagy üzlet, csak a város peremén van..az nekem ma nem esett az utamba.

  4. 2018. szeptember 7. 19:15280573.

    Szervusztok Meg jött a kis unokám.Nagyon meg is lepett mivel a pályaudvarról bejeéentkezett, s kb.  1/2 óra mulva már személyesen is megölelhettem.  Még délelött egy kis sajtóst sütöttem. gondolva, hátha el jön  érkezés után , meg töltötthust is csináltam. Olyan jót beszélgettünk igy hirtelenébe.  Aztán mentek haza, mivel fáradt volt a gyerek. Holnap ebéd nálam.


    Magdikám, ugylátszik sün járás van, mert fiamék  Kicsije is fogott egy sünit.


    Ildike, Te is megirigyelted a mi fülikénket. Azért ha nem muszáj ne kérj. Örülök, hogy egy kicsit jobb a csontod. Ezek zerint jól dolgozott a csk. Neked is jó unokázást. Tetstuj a kislány az ernyővel. Ügyes vagy.


    Anikó, egy kicsit sikerült energiát gyüjteni: Julika, jó készülödést holnapra. Biztos szép idő lesz. Sacika, kösz9 a jótanács a muskátlival kapcsolatba. Én a zsályát sültekhez citromfüvel együtt használom. Ezenkivül télen megfázás esetén teának nagyon hasznos, mivel természetes penicilint tartalmazz.


    Erika, használjátók ki a jóidőt. Állitólag még szeptember is ilyen lesz.


     Borsika, zavard már el  azt a ronda virust.


     Marikát én is lesegetem, de hiába.


    Pötyike, ez nagy szó, hogy Lajos volt a kezdeményező. Gondolom kivánkozott már ki. Sajnos az utak pocsékok, Vigyázzatók a sétáknál.  Jó ez a babuka is.


    Kellemes estét kivánok, ill. minden gyengélkedönknek jobbulást.

    előzmény:
    BiriBiri (280572)
    2018-09-07  16:55
  5. 2018. szeptember 7. 16:55280572.
  6. 2018. szeptember 7. 16:46280571.

    Szervusztok.


    Ragyogó idő van, csak a föld ragacsos még, pedig lengedezik a szél, de sok volt az eső. Nem sok mindent csináltam ma, már reggel alig vonszoltam a derekam, és a szemem is odavan.


    A Tarr kft. a szolgáltatóm, ez most tényleg szép gesztus volt tőlük, attól függetlenül szerintem  ez sem különb a többitől, mindegyikben van valami csinóbli.


    Ildi, szép lett az esernyős kislány, lehetne már egy műtermet nyitnod.


    Borsika, olyan nehezen lábalsz ki a betegségből, nagyon kívánom már, hogy mielőbb a régi vidám Bors jelentkezhessen. Köszönöm, én azért hellyel- közzel tudom tenni a dolgom, igaz néha "patópálos" lettem.


    Pötyi mielőbbi gyógyulást a menyednek, jó hogy van mellette segítő kéz. Irtó cuki ez a kócoska.


    Saci  rengeteg muskátlid lesz, ezt a sok virágot bizony nem egyszerű átteleltetni. Köszi a muskátli bujtás fortélyait, a fonnyasztást még sosem hallottam, de most kipróbálom. Azt már hallottam, hogy egy gabonaszemet dugnak a végébe, és akkor előbb gyökeret ereszt.


    Annuska, készülődsz e valami finom vendégváróval?

  7. 2018. szeptember 7. 13:56280570.

    Nagyon cuki babácska. Én még mindig imádom a babákat. 


    Az egeret, amit tőled kaptam, valahogy fel akartam szerelvényezni a táskámra.  De aztán meggondoltam magam, a fiatalok hordanak ilyet, így, mégsem csináltam meg. Pedig  nagyon tetszik. 


    Azért már meggondolom, hogy milyen szeszélyemnek engedjek. 


    Köszönöm a dicséretet, a kékség megtörése miatt lett  a  harisnya piros, nehogy már harisnyás Pippi legyen. 


    Most mostam meg a lekvárnak valót, ezután jön a java munka. /birsalma/


     


    Sacikám, kösz az ujrainfót. 


    Ha nem megy, nem indul el a film felhívlak, és letöltjük ketten.  Az a baj, hogy rengeteg reklám jön be. Legalább 5x ki kell lépni a lapozás előtt is. De van türelem, filmet terem, itt ilyen, de olcsó megoldás, mert nem kell állandó nyitvatartott gép, hogy visszatöltsem az  Avistaz-ra. Bár így is sokszor  nyitva marad. 


    Most bekentem paprikakrémmel a bokám környékét, még egyszer sem volt hatásos, most érzem. 


    Tegnap meglepetés ért, de még nem publikus. 


     

    előzmény:
    potymama (280569)
    2018-09-07  13:37
  8. 2018. szeptember 7. 13:37280569.

    Sziasztok!


    Képzeljétek..Lajos maga kérte menjünk el sétálni a tolókocsival. Hú!..Annyira elfáradtam, nem a tolástól hanem elég messzire mentünk és rettenetesek a járdák! Van ahol semmi rámpa szerű amin legurul vagy felmegy a kocsi a járda széleken hanem egy nagy kocka kőnyi mélység..akkor ki kell szállni és gyalog átmenni a járda folytatására. Ahol meg javítgatva van az új és a régi beton között hagynak 10 cm rést amibe beleakad a kocsi kereke. (Lajos 1x majdnem fejjel zúgott ki belőle)


    Szóval ki kell tapasztalni merre lehet menni.


    Nem tudok különösebbről beszámolni..Zsuzsi menyem otthon van, a fiam ápolgatja. Tegnap vigyáztam Dióra
    Dalma felment a lányommal a menyasszony ruhájáért Pomázra...hogy elhozta-e azt nem tudom, majd délután jön a lányom elmondja.


    Ildikó nagyon tetszett a festményed...tetszett a piros csíkos zokni..megtöri a kékséget.


    Te a képeidből én a babáimból rendezek egy kiállítást.


    Ja..és van ám Kócoskának testvére..csak azt még nem tettem fel a Meskára, majd apránként.


    A baba képekkel is úgy van mint Ildi festményeivel az életben egész más4


    A babáknak a képen akkora lapát képük van..vagy nem jó szögből fényképezem...de már mindent kipróbáltam, nem jöttem rá.

  9. 2018. szeptember 7. 13:18280568.

    Ildikó...jöttem a muskátli bujtás magyarázatával.....igazából nem tudom az okáz miért így kell csinálni, de a végeredmény igazolja, hogy jó az eljárás.......Papa szerint.../aki azért szakmabeli volt/.....a friss vágási felületnek be kell parásodni/száradni/, hogy a rothadást megelőzzük../.lehet kapni olyan port is, ami ezt segíti/..az öntözés utáni kb egy hét várás az öntözéssel  is ezt szolgálja....


    Magdi...az álló muskátlit ugyanígy csináljuk......a fenntiek miatt.... nem csoda, ha vízben megrothad...érdemes az "öreg" tövet is fagymentes helyen átteleltetni.....februárban jól visszavágni....hozni fogja a szép új hajtásokat...amit vagy lebujtunk vagy így meghagyjuk és szép dús, bokros lesz a növény...


    Nem tudom érhetően írtam e?Ha kérdeztek szívesen válaszolok.....persze lehet, hogy nem ez a hivatalos szaporítási mód, de nekünk nagyon bevált...


    Erika....veled szívesen elcserélném a sóskámat....a töltöttkáposzta sokkal finomabbb


    Annuska....nekem is sok fűszernövényem van, szoktam én is szárítani......most van zsályám is, amit nem tudom mire lehet használni..Megírnád?

  10. 2018. szeptember 7. 11:20280567.

    Julika, én is így érzem, hogy még nem kell.


    Igazából a motyogást nem értem, és azt sem mindig, amit a hátam mögött beszélnek.  De talán jobb is?


    Teljesen leamortizálnám a hallásom, ha már most azzal  hallanék. Csak náthás ne legyek. 


    Az. 5. részt szept 14-re írja a fordító. De ezt nem kell halálosan komolyan venni. 


     


    elküldtem a A Promise 4 részét.


    4. rész tartalma:


     Miután nem tudja elérni, Ji Hyung továbbra is hívogatja Seo Yeont, nem tudván, hogy a nőt ezen a számon többé már nem érheti el. Épp ezért felhívja egyetlen közös ismerősüket, Jae Mint, aki azonban nem örül túlzottan a hívásának. Eközben Seo Yeon igyekszik elfogadni a betegségét, ám a megadás helyett ő inkább felveszi a harcot a kórral! 


     


    Köszönöm szépen a rajz megtekintését. Igyekszem. A kép két délutáni munka. Nekem meg kell néznem másnap, vagy előfordul, hogy több nap is, hogy meglássam, amit egyre nem látok.


    Várom Marika jelentkezését, nemsokára itt a névnapja. 


     

  11. 2018. szeptember 7. 10:35280566.

    bocs...sok a hiba ...

    előzmény:
    BiriBiri (280565)
    2018-09-07  10:32
  12. 2018. szeptember 7. 10:32280565.

    Lányok!


    Nem tudok ódákat zengeni a hallókészülékről. nagyon ritkán használom. Legutóbb a moziban tettem be , akkor viszont hallottam mint mondott az eső sor előtt álló műsorismertető,  én az utolsó sorban ültem, most először. A filmet is hallottam, értettem. mert nem a hallással van baj, hanem a szöveg értéssel. és most értettem. Ez egy gép hang, ha én beszélek, még nem szoktam meg. Állítólag nagyon halkan beszélek , de én úgy érzem, hogy hangosan...a tv-t jobban szeretem fülhallgatóval hallgatni mert jobban értem. Szerintem Ildinek még nem segíteni annyit amennyit esetleg elvárna róla. Az érettségi találkozón segített, csak azt nem értettem amikor egymás szavába vágva beszéltek, de az egyéni beszámolókat értettem. Különben a minden napokban nem használom, esetleg 2x kérdezem meg Timitől mit mondott..jobb nélküle, de ha kell akkor beteszem.  jelezni szoktam, hogy rosszul hallok. 

  13. 2018. szeptember 7. 09:30280564.

    Jó reggelt. 


     


    Szép a reggel, bár én az éjjel rosszul aludtam. Későn feküdtem le,de talán úgy "gondoltam" hogy ma nem is  kell már aludnom, annyira ébren voltam. 


    Leszedtem a birset, valamit kéne vele kezdeni.  Megfőzöm darabolva, és utána lesz belőle valami, bár még a hűtőben van olyan, ami nincs beizesítve, csak úgy natúr átpasszírozva. 


     


    Sacikám, azt nem értem miért kell fonnyasztani a hajtásokat? És utána nem öntözni egy hétig?  Majd kipróbálom van egy szép bordó futó, amiből jó lenne egy két tő. 


    Megyek, ma jön haza Bence, és szilvásgombócot szeretnék főzni, hát azzal lesz munkám. 


    Jön a Bence barátja is, aki befejezik a fafürészelést.  


    Szép napot nektek. 


     

  14. 2018. szeptember 7. 09:25280563.

    Sziasztok!


    Nagyon rosszul alvó éjszakán vagyok túl ........már utálom magam ezért a nyavalygásért.Igaz a piacon is minden "öregasszony" arról beszélt milyen rosszul aludt az éjjel ....no meg egy pár fiatal is. Vettem szilvát ....már fől a szilvalekvár.Közben Radnóti gyönyörű verse jutott eszembe .Szomorú vagyok ....mert már nem tudom a verseket esetenként hibátlanul.


     


    Borsikám ....gyógyulj meg.Örülök, hogy érdekelnek a főző műsorok..Az én konyhámat lassan be lehet zárni.Sose értettem mikor Pötyi  szokta mondani már nem szeret főzni. Ő aki annyira ügyes .....most már értem ....csak magamat nem.Talán az, hogy  amikor szerettem ...sose önmagamért  csináltam.


    Annuska ...jó készülődést.Rég találkoztatok .....biztos lesz sok élmény.Sajnos nálunk ha nagy ritkán haza keverednek ....mindig kevés az idő.


    Ildikém ....nagyon jó a kép.A Fb-on már megcsodáltam.A Quennel lassan haladok.Talán az a baj, hogy túl sokat morfondírozok rajta.Kíváncsi vagyok mi lesz a vége ....de nem nézem meg.Elfeledhető, túlléphető e ennyi gonoszság és fájdalom? Jó Min Joo  mint mindig isteni.Mikor az elején beszéltünk róla nem néztem meg a tartalmát ....azt hittem egy  könnyű szerelmes film.Tetszik ....nem bántam meg, hogy elkezdtem.


    A tegnapi utad a fülészeten ....nekem is feladta a leckét.Nagyon propagálják most a hallókészülékeket.Nekem is süket megint a bal fülem ....dugulásra gyanakszom ....lehet én is megjárom.


    Julika ...a te készüléked most jól működik?


    Sacikám ...a hagyományos muskátlit is így szaporítod? Nekem most van egy olyan szép fajta amit jó lenne.Tavaly vízben gyökereztettem ...mind elrohadt.


     


    Erikám ....milyen az itthoni élet?Milyen szem műtéted lesz?


    Anikó ...micsoda rendes szolgáltatód van...itt csak a pénzt viszik.


    A tegnapi szép napsütés után  búbánatos idő van.Most néztem meg a szilvát ....úgy összeesett ...nagyon kevés lesz belőle.


     

  15. 2018. szeptember 7. 09:24280562.

    Szervusztok!


     


    Itt is jó idő van, mindjárt indulunk is a telekre.....Tegnap nem akarta a net, hogy belépjek a menedékbe......biztod azért mert semmi érdekes nem történt, csak a semmiről tudtam volna írni........


     


    Julika jó kis programotok lesz.....nálatok annyi minden esemény van.....nem lehet unatkozni.......


    Francika megcsodáltam az újabb szépségedet....Tényleg érik már a kiállítás.........milyen jó lenne az összes munkádat egybe látni.....


    Anikó milyen jó szolgáltatód van.......Nálunk (UPC) meg harcolni kell, hogy a hűségidő lejárta után ne egy nagyobb csomagba akarjanak berakni.....


    Borsikám, te most csak álmodozz hurkáról, kolbászról......amíg helyre nem jössz.......jobbulást.......


    Sacika sokat dolgozol, jövőre rengeteg muskátlid lesz......A sóskára beneveznék.....Nálunk töltött káposzta lesz, nem igazán ilyen melegbe való étel, de a hercegem ezt kérte. Amúgy is alig akar enni, fogyott is. A legnagyobb baj, hogy amit Ő lead az rám szalad......


    Pötyikém biztos elkelnek azok a babák....annyira aranyosak. Nekem is a kócoska a kedvencem.......


    Annuska akkor most kényeztetheted Ricsit......nagyanyai boldogság....


    Magdi készülsz a vendégfogadásra? Mit olvasol? Van valami jó könyv?


    Jó lenne Marikáról tudni valamit.........


     


    Legyen szép napotok, hétvégétek!

  16. 2018. szeptember 7. 09:04280561.

    Szép napot Mindenkinek!


    ...Itt újra szép napos...ezt az időt szeretem legjobban  már nincs hőség, még nincs hideg....kezdődik a sokszínű ősz...


    Julika....szép program vár rád, biztos jól érzitek magatokat, a marhapörkölt nagyon finom, sajnos  nem éppen olcsó a marha..


    Borsika....neked most nem ajánlanám az igazi magyaros sülteket, hurkát, kolbászt.....vigyázz a kis gyomrodra......nálunk is sokszor van aprólék leves mindent bele zöldekkel.....ma is éppen az lesz és nyúl pecsenye...papa nagyon szereti, nekem helyette sóska...ja és tegnap is ez volt, nehéz egy napra főznöm...


    Ildikó....az este már láttam a legújabb remekedet...szinte érzem a kezemen ahogy egy esőcsepp ráhull...


    Anikó....gratulálok az ajándékodhoz....melyik Tv társaság ilyen gavallér?....Én most váltottam csomagot a UPC -nél..alig kicsivel többért 100 perc ingyenes mobil telefoálási lehetőségem is lesz...nekem ez bőven elég... Meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal, nagyon régóta vagyunk az ügyfelei......


    A váltás kapcsán kiderült, hogy a régi-ősrégi mobilomhoz nem jó az új SIM kártya.....kaptam egy újat csak nálam új.....a vőmtől...és eljött beüzemelni....hát nem vagyok boldog....ez már olyan okos, érintős fajta....egyenlőre kértem, hogy mindent iktasson ki, csak telefonálni tudjak.....aztán majd meglátjuk....esetleg megbarátkozom vele és bővitjük a lehetőségeket....bár nem hiszem, hogy ennyire ügyes leszek....


    Tegnap elkezdtük a leanderek átültetését és fiatalítását....minden magasabb águkat kivágtam és a gyökerét is jól megfaragtuk....eddig négy van kész és még van hét....ez lesz a mai program...A biztonság kedvéért szedtünk szaporító ágacskákat is ...hátha nem jól sikerül a manőver..


    Annuska.....tegnap írtam neked a futómuskátli szaporításról...most küldök  képet, hogy nálam hogy néz ki.. esetleg ha mást is érdekel.......nagyon jó csinálni...ez mindig sikert hoz..nem lehet elrontani..


     

  17. 2018. szeptember 7. 07:19280560.

    Szervusztok!


    Borsika! Igen, jól emlékszel, én szoktam aprólék levest főzni sok zöldséggel. nagyon szeretjük.


    Holnap az ünnepségen fogunk főzni, magyaros ételt kell, marha gulyást főz Ica dajka néni. Ez megint olyan  nyugdíjas , "kiscsoportos" mini. óvodás találkozó is lesz, Irénke óvodatitkár, , Ica dajka, , Nóri dajka, én, és jön még hozzá óvónéni Marika is, ő "csak" beszélgetni, de szerintem megkóstolja ő is a főztünket. És persze ott lesz Marika és Zsuzsika is.. Zsuzsikának lesz vendége és talán jön Juci is. A főzés 3 kor fog kezdődni de nekünk sietnünk kell, mert Marikáék este 7 re hangversenyre mennek. Így Ica otthon előfőzi a marhát, legyünk készen időre.  A hozzávalókat a műv ház kifizeti 5000 ig . Belefértünk a keretbe.  Így főzünk miAzért az nagyon mókás, ahogy a kétkerekű kocsimat toljuk, rajta a bográcsa, a fa, az edények..mert elhatároztuk most viszünk tányérokat, nem fogjuk a műv ház étkészletét igénybe venni. Azt be kell vinni a házba, elég messzire, ott el kell mosogatni...így meg mindenki haza viszi a tányérját. majd finom kenyérkével jól kitöröljük, mint legutóbb, 20. án. tehát legyen jó idő. majd csinálok képeket, beszámolok hogyan is volt. 


    Mert itthonról semmi érdekeset nem tudok írni. Egyedül leszek a hétvégén, Timi ma kerékpárral ment és egyenesen a nyaralóba megy, hétfőn onnan megy dolgozni. A kertben leszek, felszedem az elnyílt büdöskéket. Még nem szedtem róluk magot, a narancssárga virágról meg történt. Főzni nem fogok, gyúrok holnapra de azért éhezni sem. 

  18. 2018. szeptember 7. 06:02280559.

    Anikó szia!


    Remélem már kicsit jobban érzed magad. Túl sokat dolgoztál. Aztán sem pihentél. Még ezt, még azt egy kicsit. Ugye?  Persze, mindég öröm az eredmény. Csak vigyázz nagyon magadra. Ne vidd túlzásba kérlek.


    Mindenkinek jó reggelt kívánok.


    Pötyike készen állsz arra, ha esetleg a Kócoskából egy sorozatot kér valaki? Ő a legvagányabb baba. Ez itt nem a reklám helye,  de tényleg érdemes betérni abba  boltba és megkeresni a Pötyi -féle babócákat! Már a látványuktól is felderül az ember.!!!  


    Most hogy megint ilyen nyamvadt lettem  egészségileg, sok főző műsort megnéztem. Nekem nehezebb, mert csak a látványra szorítkozva találom ki, mit főznek. Micsoda divat lett ez a bent-, és kint főzés, ugye? A street-food.  A kinti alatt az utcai sütögetést értem, ami már itt is mekkora divat lett. Persze, szerintem a mi Laci-konyha stílusu kajáink azt hiszem utolérhetetlenek. A sült kolbász, meg oldalas!  A pecsenyéink!!  Hmm..namnyam,már a gondolata is!... csak tudnám mit is akartam ezzel: ok. megvan! hogy jó lenne  valami  ilyesmit készítenem. Pl.: sült hurkát és kolbászt. Éhes  disznó makkal álmodik, mondja a közmondás. Nem tudom az én diétás gyomromra jó-e? Tegnap azénIldim hozott egy jénai pulyka-nyaka levest, ...na az igazán jólesett!! .Azt hiszem a Julika szokott aprólék levest főzni sok zöldséggel. Ha jól emlékszem.  


     

    előzmény:
    ancsa46 (280554)
    2018-09-06  16:59
  19. 2018. szeptember 7. 05:12280558.

    Ildike, nagyon jó ez a festményed is. Gratulálok.

    előzmény:
    franci47 (280557)
    2018-09-06  21:03
  20. 2018. szeptember 6. 21:03280557.

    Jó estét,most értem ide. 


     


    Ma tevékeny voltam, remélem nem lesz böjtje. 


    Festettem egyet.   "Kislány az esőben"

  21. 2018. szeptember 6. 20:58280556.

    Próba

  22. 2018. szeptember 6. 17:01280555.

    Szervusztok!


    Az este nem tudtam elaludni, még fél kettőkor is fenn voltam. Akkor bevettem egy bogyót amitől aztán reggel olyan kómás voltam. Egész délelőtt semmit nem csináltam, itt volt Nóri, beszélgettünk, aztán délutánra kicsit kirúgtam magam és az előkerteben dolgoztam "agyon magam". Azzal a szép díszfűvel, vas sással megjártam. Úgy elburjánzott alig tudtam megszabadulni tőle. Most felszedtem..majd Nóri is "áldani" fog vele mert vitt belőle. majd szólok neki, tartsa kordában mert eluralkodik az egész kertben. 


    gyönyörű idő lett, pedig az éjjel esett az eső, reggel is szomorkás volt de végül igazi nyáridő lett megint. 


    Vettem lenolajat, a kerítést fogom átkenni meg a hintát, nagyon kiszáradt a fa, szoktam így kezelni. ..használni fog. Majd hlnap drót kefélem aztán lekenem. Megyek megnézem mi lesz a Ridikülben. 

  23. 2018. szeptember 6. 16:59280554.

    Szervusztok.


    Jöttem én is  jelentkezni, nincs semmi különös, csak olyan energia hiányos vagyok, de ez sem különös, gyakran előfordul. Nálam is volt picike körletrend, mosás, főzés, kertezés. A kert nagyon csúnya, de már csak a jövő héten kerül sor rá. A Tv-s hűségemért kaptam tegnap egy botmixert/Bosch/, úgy látszik nagyon fogják a kuncsaftot. A gázost még mindig várom, de nem jelentkezett eddig.


    Saci, csinosak a lányok, sőt hölgyek.


    Magdi jó társaságod lesz, a hét végén  én is felügyeletben leszek.


    Erika, hamar eljött a műtét ideje.


    Annuska, szép napok elé nézel,  jó lesz megölelgetni az uncsit.


    Pötyi jó ötlet volt feltenni a babákat, olyan aranyosak.


    Mindenkinek jobbulást kívánok, akinek szüksége van rá.

  24. 2018. szeptember 6. 15:44280553.

    Sziasztok! 


    Meg vagyok, semmit nem érek, mert még szédelgek. Holnap már  tényleg szembeszállok a visszatérő kórral és  tevékeny leszek, mint régen. Ildike,  jobbulást kívánok a lábadra, sarkadra. Annuska, Erika,  milyen az idő felétek?  itt kisütött a nap. Még tán az elázott  kerti ülőpárnáimat  is megszárítja.  Magdika,  csúcs  izgalmas  napotok volt.  Bosco ajándékba hozta a sünt, ugye? Marikára én is aggódva gondolok,  ..biztos úgy van, ahogy  Ti írjátok. Majd jelentkezik, amikor megteheti. Pötyike,  mennyi izgalommal jár egy  esküvő megszervezése!  Kívánom még, hogy a "3  kislány"  találjon  vevőre és  akkor már  a többi után csak úgy kapkodnának a népek! szerintem. Ma eszembe jutott, vajon mit főzhetett Saci?  ..ő nagyon példásan  főz: leves, második, majd jöhet valami csemege!!!!  Az ábrándozgatásom annak a jele, hogy  a gyomrom is helyreáll lassan.  Én csak egy piritóst ettem sajttal, és egy sajtos pogácsát.  Sok teát. Nekem kis fosé visszajárós virusom lehet, ami azt sem tudja mit akar, és meddig  akar macerálni?!A nagyobb uncsim Áron még ma sem ment suliba. Na eleget  nyafiztam.  Jut eszembe, nekem is le kéne szedni a fűszernövényeket, de  most megint csupa víz. 

    előzmény:
    harangvirag08 (280550)
    2018-09-06  12:46
  25. 2018. szeptember 6. 14:19280552.

    Sziasztok.


     


    Keddi csontkovácsolás azért jót tett, de a sarok sarokba lesz állítva. Ez hosszú folyamat lesz. Tegnap fülészeten voltam, majdnem rendben van minden. DE  a határon vagyok a hallókások felé tartok. Még nem kell, de ha akarom egy icipici hallókát kaphatok. 


    Mondtam, nem azért jöttem, hanem úgy érzem, hogy a fülem el van dugulva. Akkor fülmosás? kérdezte a doki. Nem kellett,mert semmi sem volt benne, szinte hihetetlen. azért elmentem a hallásvizsgálatra. 6 hónapig még meggondolhatom magam. Legolcsóbb hallóka 100 ezer ft,körül van, ami csak egy kicsi és 6 évig kellene használni. Utána kaphatnék másikat. Addig az icipicit javítgatnák, mert abban is van tól -ig határ. De ha előbb tönkremenne a fülem azért kérelemre kaphatnék hozzájárulást a köv. hallókára. Megköszöntem szépen, aranyos volt aki előadta nekem.  Jelen pillanatban nem kérem, a fülem állapotán úgysem segítene, csak kicsit jobban hallanám a zajokat. Még arra kért, ha lehet, ne náthásodjak be, mert az mindig kicsit elvisz a hallásomból. Tudom, észrevettem, pedig nem sürün vagyok  náthás. 


    Ezért voltam Annuskám a fülészeten. Egész délelőttöm elment a készülődéssel, a várakozással.


    A csontjaim kicsit jobban vannak. 


    Délelőtt én is körletrendet raktam, közben festegettem, bele-bele kaptam a festeménybe, amit tegnap elkezdtem. MI lesz? Ki tudja, mikor lesz vége,mikor gondolom, hogy szemét, vagy keret. /igazából próbadarab/.


    Fürdőszobát is rendbe tettem valamennyire, főztem egy kis ebédkét, meg is ettem. Padlásra kellett mennem,így egy félórai régiruha válogatás is történt. Kukában várakoznak a kidobandók. Most megfogadtam minden héten csinálok ilyen selejtezést, mert már túl sok a régiség. Igaz magam is az vagyok, de a kidobásommal még csak várjunk. 


    Annuska, örülök, hogy Ricsi haza jön, és eltölthetsz vele egy kis időt. Nálunk ha Bence megjön akkor mindenkié, és nincs időpont, amikor csak az enyém lenne. 


    Magdikám akkor ma lesz hálótársad?  Nemrég nekem is volt, dörgés-villámlás, szóval vihar kell hozzá. De nem igazán örülök neki.


    Végeztem a Queen-nel. Most is nagyon tetszett, kicsit szenvedős volt, az összes klisé benne volt, de imádtam nézni. Lassan haladtam vele. Most van egy megkezdett kosztümös azt fogom nézni. /japán/ közben nézem majd Rita fordítását.  A kettő együtt elmegy.


     


    Pötyikém, remélem lesz üzlet. Mégha fizetned is kell. Jó sokat varrogattál. De hát kell egy kedvenc időtöltés az embernek.  


    Hol vannak a játszótársaink? Hogy egy ember hiányzik, az még csak jól van, kb tudjuk hol van. DE Te, ugye már olvasod és írsz egy sort. 


     


    Millió puszi, vigyázzatok magatokra, most egy félórás fekverészés lesz, ki kell nyújtani a gerince.  Amúgy hizókúra is, mert evés után fekszem.


     


     

Címlap

top