Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. május 21. 20:51278926.

    Szerintem már senki sem olvassa,mindenki ágyban van. De azért leírom, mert holnap 8-kor zegjárat lesz. Utána nem tudom hogy érek rá


     


    Julika, itt a szomszédban nem tudom mit csináltak  a pünkösdölők, nagyon rövid ideig tartott az énekszó.


     


    Amit legutóbb láttam,Gébárton,  ott kislányok és kisfiuk énekeltek, táncoltak, és megválasztották a pünkösdi királynőt, fiúra nem emlékszem, hogy szerepet kapott volna,mint pünkösdi király.


    itt is népviseletben voltak, kisfiuk kalapban, kislányok befont hajjal.  Pár éve voltak nálunk is. Énekes, táncos műsor volt. 


    Igen kínálni kell a vendégeket,  jöttek sokan, sok volt a kísérő. Már legutóbb, mikor  nálunk voltak karácsony előtt, akkor is sokan voltak, és beszorultak hozzánk az étkező-nappaliba, akkor elhatároztam, nem fogadok ennyi embert. Férfiaknak bor, vagy sör, gyerekeknek üditő, tea, ugyanez a nőknek, sütemény házi és  bolti. Ki győz ennyit sütni.


    Voltam a falunapon. Nagy tömeg volt, ennyi embert még nem láttam.  Klári kint volt,  vele beszélgettem, kicsit körbenéztem, talán másfél órát voltam ott. Műsor is volt végig, de inkább beszélgettünk, hisz nagyon ritkán találkozunk. Klárit akartam látni, azért mentem. Közben befaltunk néhány mézeskalácsot. Hazafele jövet bementem a "kocsmába" vettem jégkrémet magunknak. Bea nagyon örült neki.


    Tomiék most nem jöttek láttam Keszthelyen voltak.  Szép idő volt a Balatont látni. Szeretem nézni a vizet, olyan megnyugtató. Főleg napnyugtakor. Hogy én eljutok-e még valamikor a Balcsira, vagy víz mellé napnyugtakor, az nagyon  SS. 


    Most nézek egy rész filmet.


    Azt mondjátok eső lesz? Az most nem lesz jó, kinti munka lenne.


    Szép álmokat, nyugalmas, fájdalommentes éjszakát. 


     


     

    előzmény:
    BiriBiri (278921)
    2018-05-21  15:54
  2. 2018. május 21. 19:40278925.

    Vége a hosszú ünnepi hétvégének.


    Megnéztem a hercegi esküvőt.Nagyon tetszett előtte a az Atv-n a beszélgetés a brit nagykövettel....igazi úriember.Az esküvő nagyon szép volt ...a "kisherceg"minden régi balhéja ellenében a kedvenceim közé tartozik.Jó volt nézni őket...látszik mennyire szeretijk egymást.Maradjon is így.


    A délutánba még belefért egy kis Passionata...bár nagyon az elején tartok.


    Erika jó volt olvasni milyen vígan vagytok.


     


    Bencének drukkolok a jegyekért...sikerüljön a jó ösztöndíj.


     


     


    Anikónak pihenést a vendégség után.


    Marikáék már biztosan gyönyörködnek az új konyhaszekrényben.


    Holnapra jó idő kellene...fűnyírás lesz/lenne.

  3. 2018. május 21. 19:08278924.

    Szervusztok!


     


    Jöttem jelezni, hogy élek. Itt nagy a közösségi élet, piknikeztünk, volt móka, kacagás. Jöttek a gyerekeim is. Nagyon jó volt, de azért elfáradtam. Megyek is fürdeni és bebújok az ágyikómba


     Majd holnap mesélek, bár ezekkek a kicsi betűkkel nekem szenvedés az írás.  


     


    További szép estét!

  4. 2018. május 21. 18:22278923.

    Szervusztok.


    Most mentek el a gyerekek, végre helyére került a polc is, majd holnap elkezdek rámolni. Jó lett a pogácsa, legalábbis megdicsérték . Kaptam epret, igaz már az enyémből is kóstolhattam pár szemet.


    Julika, most felétek ért az eső,  mi vígan vagyunk, már 2 napja nem esett, de holnapra már ígérik. Jó hogy Timi talált menedéket.


    Marika már biztos végére értetek a nagy munkának, és most gyönyörködsz a szép konyhádban.


    Pötyi, jó kis képeket küldött Alexa, gyönyörű az a virágzó bokor. Leonát mintha húznák úgy nől. Gondolom lányodék sok szépet meséltek.


    Borsikám, én is beszalonnáztam, újhagymával, csak egészségünkre váljon. Tart e még a kezelés?


    Ildi voltál a falu napon? Itt csak a nagy autóforgalomból lehet rá következtetni, igaz máskor sem kicsi a forgalom. Ötletes az evőeszköz tartó, sajnos nincs türelmem ilyesmihez.


    Annyi mindenre gondoltam reagálni, nem jut eszembe, talán később.

  5. 2018. május 21. 17:21278922.

    Nálunk most dörög-villámlik és esik, nem nagyon de ez is jó, annyira száraz volt már minden.


    Epret eszegetek. Ennyi epret csak akkor ettem amikor nekem is termett a tanyán. Most ..máshoz viszonyítva olcsón lehet kapni. Nálunk 800 Ft a legszebb, de én a közepeset szoktam venni..az a legjobb ízű.

  6. 2018. május 21. 15:54278921.

    Ildi!


    A pünkösdölők ilyenkor mit csinálnak? És meg kell kínálni őket? hatalmas eső volt, leszakadt az ég. Timit a város szélén érte, itt a megyeri szélén, a buszmegállóba állt be amíg elállt. Most aztán annyi esőt kaptunk, hogy lesz tartalék. És nem lehet a földre menni..ilyenkor örülök, hogy felkötöztem mindent amit kötözni kell. Most egy kicsit filmezni fogok. 

    előzmény:
    franci47 (278920)
    2018-05-21  15:42
  7. 2018. május 21. 15:42278920.

    Na... most jött el a pihenés ideje.


    Hajat mostam, kicsit rendbe szedtem magam, hátha valaki beesik hozzánk. DE az is lehet, hogy felnézek a közházba, most van a falunap, gyermeknap, és még nem tudom minek a napja. 


    Az előtt voltak itt a szomszédban a pünkösdölők,, hát nagyon csinosak voltak fiuk lányok. Sokan voltak, jöttek a gyerekekkel a szülők is, és a testvérek is. Kutyát bezártuk, mert túlugatta volna őket.


    szép idő van, de nem rekkenő hőség. 


    Annuska, nem kell aggódni értem kirúgom magam hidd el.  Az idő már eljött, meglesz. Nálunk még nincs szárazság, tegnap nem esett először napok után.


    Bence tanul, holnap megy vissza, szerdán zh lesz. Drukkolunk neki.


    Most izgalomban van zh-ja 5-ös lett, és 4 osztályzat van beírva, már írt a tanárnak, de még nem válaszolt. Neki fontos, sokat számít az ösztöndíjban is.Ha holnap sem lesz válasz tovább lép.


    Julik, ez az idő okozza ezt az állapotot. Már oly régen nem szokott fájni a fejem,  és szédelegni sem szoktam, hát tegnap este nálam is előjött. Felszaladt a vérnyomásom is, fáradt lettem nagyon. 


    Holnap Zegi programom van. Menni kell.


    Magdikám a  film "kicsit"  szexi, ne vedd elő gyermek előtt.


    További szép napot, ha megjöttem meg nézek egy rész a Passzionátából.  Most éppen olyan résznél vagyok, aminek nem kellett volna megtörténnie...... mint sok minden másnak sem az életben. 


     


     


     

  8. 2018. május 21. 15:22278919.

    Szervusztok


     Itt napsütés van, de nincs tul meleg.


    Csendes a táj, olyan igazi ünnepi a hangulat. Kivéve a reggelt amikor jöttek a kukások a szelektiv hulladékért.


    Még ma sem kellett főznöm, végre elfogyott a maradék. A dolgozóknak holnap újra kezdődik a robot. Reggel lócsoltam, mert ugyan 2 napja volt eső, de már megint minden  száraz volt. Hihetetlen, de szinte minden rózsabokor virágba borult. Máskor ilyenkor még  nem volt ennyi virág.


    Marika, gondolom már kész vagytok a festéssel és várod az új szerzeményt. A képen lévő hölgy szerintem az én korosztályom.


    Ildikém, sajnálom, hogy a régebbi dolgok elővesznek, de sajna ezek ismétlődnek. A gondolat teli találat.


    Julika,  most neked is össze jőtt.Kivánom, hogy a füled gyorsan rendbe jőjjön és a fogad is jól megcsinálják.


    Pötyike, ne csináld! Te vagy a csapat egyik stabil oszlopos tagja. Nagyon jól néz ki Alexa és Leona.


    Sacikáéknak, Erikáéknak igazán jó idejük van. Remélem jól pihennek és jól érzik magukat.


    Magdika, ejnye, azért csak egy kicsit tovább voltál a vizben. 


    Borsikám, miért kell neked a vonalaidra vigyázni.? Délben diétás ebéd, utána szalonna.?


    Pihenjetek, ma még csendes nap van. A gyengélkedőknek jobbulást kivánok.


    ??

    előzmény:
    harangvirag08 (278918)
    2018-05-21  13:14
  9. 2018. május 21. 13:14278918.

    Sziasztok!


    itt a ragyogó napsütést időnként eltakarja egy-egy felhő.Jó indok arra,hogy ma már ne menjek sehova .Délelőtt voltam a fürdőben.Ma is kicsit tovább voltam a vízben ....de nincs semmi bajom.


    Julikám ...jobbulást kívánok és türelmet.Tudom könnyű mondani....de  ez majd ,hogy velejárója az ilyen " beavatkozásnak". Nálunk is nagy a csend...mintha világgá ment volna mindenki.


    Pötyi szép fotókat hoztál.Olyan jó látni ...milyen jól érzik magukat.Nem értettem vagy /nagyon is/ az okfejtésedet.....de "ejh ráérünk ara még!!!!"


    Kényelembe helyezem magam és "elmegyek" a hercegi esküvőre....ha már szombaton otthon hagytam a meghívómat.


    Megtaláltam az atv. onlinen.


    Legyen szép a napotok!

  10. 2018. május 21. 12:43278917.

    Pötyikém!


    Isteni képeket küldtél...az a hortenzia bokor??????????????Milyen nagy már Leona.persze ezen nincs mit csodálkozni. Olyan hamar felnőnek. Itt elkezdett borulni az ég....ezt éreztem , de nagyon. Most ebédeltem, és csak szórakozom. Filmezek, újságot olvasok, rejtvényezek. Olyan csöndes, kihalt minden. Egy lélek nem jár az utcán...de hová is mehetne? lehet, hogy a kocsma sincs nyitva? Itt meg más nincsen. tegnap nagy élet volt, pünkösdöltek a műv. házban, a gyerekek cifra kocsiban kocsikáztak a faluban...ennyit láttam élőben a többit képeken. Tovább kellemes időtöltést kívánok. 

    előzmény:
    potymama (278916)
    2018-05-21  11:38
  11. 2018. május 21. 11:38278916.

    Ne keseregj Julika! Majd szép lesz megint minden, ha jó lesz a "rágcsád" és a füled is meggyógyul.


    Tegnap én is a fal mellett járkáltam..legalábbis olyan helyen ahol kapaszkodni lehet, szédelegtem. Mára elmúlt..eddig legalábbis.


    Beszéltem a fiammal..éppen lent voltak az óceán parton..és ott vadászott egy delfin csapat..rögtön közvetítette élőben nekem. Imádom  a mai modern technikát! Már előre sajnálom, ha el kell menni ebből a világból..nem látom az újabb csodákat.


    Tegnap jó későn kerültünk haza, voltunk a lányoméknál sütögetni..teljes volt a létszám Alexáékat kivéve. Aztán a tv-n lejátszva megnéztük a fényképeket Rómáról.


    Alexától is kaptam képeket, voltak kirándulni tegnap..nagyon szép idő volt és ezt ott Angliában ki kell használni (nem esett az eső)

  12. 2018. május 21. 10:46278915.

    Szervusztok!


    Csendesen telik az ünnep. Tegnap szinte egész délután aludtam, szédelegtem. A fülem még nem az igazi, még torzan hallok. Változik az idő.. a kezdeti harsogó napsütés alább hagyott, bár még mindig nagyon kellemes az idő. Egyedül vagyok , olyan semmi hangulatban. A fogammal is vissza kell menni, a felső a jobb oldalon billen ha eszem, és akkor töri az ínyemet. Ha beragasztom sokáig jó, de így nem maradhat. Szerdán kell telefonálni mikor mehetek. Ettől tartottam, hogy majd járkálni kell igazítani de mondták, hogy így lesz, menjek nyugodtan, más így tesz. Ez engem nem vigasztal, utálok ilyesmiért Csabára menni.  De mivel nem ez az első fogam tudom, ezzel jár, végig kell csinálni. Olyan nyomott, álmoskás vagyok....változóban van az idő...esőt jósoltak. ha ma lett volna erőm, kedvem és nincsen ünnep lenyírta volna a füvet...jó lenne ha holnapig kibírná az eső, aztán eshet, bár most már elég volt. Minden bokrom, rózsám tetves...permetezni is kellene. Amikor összegyűlik a munka vissza sírom a "téli álmot" 

  13. 2018. május 21. 10:14278914.

    Késői jó reggelt.


     


    Idézet mára


     


    "Ha soha nem lesz semmim, akkor is enyém a hajnal és a reggeli napsütés."
    Dalton Trumbo

    Jó reggelt,kellemes szép napot kívánok mindenkinek
    3

  14. 2018. május 20. 21:01278913.

    Szóval nincs semmi Marika. 


    A hölgy száz éven felüli. /szerintem.


    Jó éjt.

    előzmény:
    Sacika44 (278912)
    2018-05-20  18:51
  15. 2018. május 20. 18:51278912.

    Szervusztok!


    "Nincs semmi"


    Mai nap csak ebédet és apróságokat csináltam.Holnap nekiállok a takarításnak.Ma mégiscsak vasérnap van.


    Mit gondoltok hány éves ez a hölgy?

  16. 2018. május 20. 18:30278911.

    Évikém ...elkészültem.Bordó lett....mert B-tól olyan színű lakkot "örököltem". Ez jó sokáig bírja.


    Tengek-lengek egész délután.Befejeztem a könyvet.


    Ildikém ...köszönöm  a filmet.Elmentettem. Gyűjtöm ...ha Tómalmon leszek , hogy a laptopról tudjak nézni.

    előzmény:
    BORS (278909)
    2018-05-20  18:21
  17. 2018. május 20. 18:25278910.

    Pötyike, Leonának jobbulást kívánok, majd írd meg, ha megtudsz valamit,  elmúlt-e a fájdalma a későbbiekben. 

    előzmény:
    potymama (278903)
    2018-05-20  11:03
  18. 2018. május 20. 18:21278909.

    https://virality.hu/2018/05/20/konnyed-kijon-ezektol-furde stol-rettego-kutyaktol-video


    Kutyás gazdik, ..figyelem!!  Nahát, mit találtam, elhoztam.  Nem is tudom megkönnyezzem, v. nevessek ?!  


    Itt jó idő van, magam vagyok, teszek veszek, ami eszembe jut. Pár karácsonyról kint maradt díszfélét eltettem. Olyan szépek, sajnálom elrakni szem elől, de hát már tulajdonképpen nyár van. Holnap   egy másik polcot szedek le. Csak módjával. 


    Én is teljes gőzzel vigyázok az alakomra, ez most olyan divat lett! : - )))   A mai ebédem: majonézes tejfölös karfiol saláta volt - én csináltam. Hi-hi  ... Utána jó éhes maradtam, ezért elővettem a jó kis füstölt házi szalonnámat és egy nagy karéj puha kenyérrel beszalonnáztam.  Hiányzik az édesség. Lehet, hogy vacsira készítek magamnak puddingot. Az gyorsan meg van. Biztos Ti mindenféle jót sütöttetek!  A szomszéd ember az ablak alatt lévő bokrokról szedi a piros bogyókat. Gondolom málna. És már érik a májusi cseresznyéjük is. Szoktunk kapni az utcai fáról. A piacon 600 Ft volt ez a vizes cseresznye.Inkább a földieperért álltak sorba, ahol szép érett volt.Magdika jó pihengetést kívánok. Kész lett-e a körmöd? Milyen színű ??

    előzmény:
    harangvirag08 (278907)
    2018-05-20  13:36
  19. 2018. május 20. 15:28278908.

    Skarlátvörös ártatlanság


    Koreai film. online


    Most néztem meg, kicsit sok benne az intim dolog, de a tartalma ...... majd meglátja aki meg akarja nézni.

  20. 2018. május 20. 13:36278907.

    Sziasztok!


    Nálunk is olyan csend van az udvarban .....szerintem sokan elutaztak.Most végeztem a mosogatással.Ma valahogy semmi kedvem nem volt a főzéshez.Munka mára befejezve.Olvasok és elkezdem a Passionatát.


    Ildikém ...köszönöm az egyik kedvenc koreai fiúmat ....mindjárt jobb kedvem lett.A másik körül valami zaklatási botrány van ...pedig milyen ártatlan a tekintete.Nagy kár érte... ha  igaz. Bár a fordítás olyan rossz, hogy nem is foglalkoztam vele tovább.


    Ügyes "kaszálód" volt.


    Julika  jobbulást kívánok.


    Borsévi ...be kell takaróznikönnyen beszélek ...én még az igazi nyárit nem vettem elő.


    Pötyi ...Leonának jobbulást kívánok! B-val  ezt mi is végig csináltuk.Legutoljára tavaly ...de akkor sem találtak semmit.Elképzelni nem tudom mi okozhatja.


    Gondoltam ma délután járok egyet ....de olyan lusta vagyok....még felöltözni is.Inkább megcsinálom a lábamon a nyári körmöm.


    Holnap reggel kimegyek Tómalomra.Van még virágom amit el akarok rendezni.Tegnap füvet kellett volna nyírnom, de sehol nem berregett fűnyíró ....gondoltam a hosszú hétvége szombatján  én is csendben maradok.Még nem olyan vészesen nagy ....majd  a jövő héten.

  21. 2018. május 20. 13:12278906.

    Jobbulást Leonának.


     


    Mi is jártunk így Bencével, remélem nem fog előjönni ujra. 


     


    Jót szórakoztam a kutyákon. Nagyon jó helyük van. Nem vesznek össze a helyfoglaláskor?


    Nálunk mostanában kétszer is elérte Negrót a görcsroham. Most vettem neki és persze nekem Magne B-6-ot. Minden nap kap egyet. Most kezdtük. Általában telihold utáni napon jön elő. Most nagyon megjegyzem, mikor volt, mert legutóbb csak az "emlékezetemre" támaszkodhattam. 

    előzmény:
    potymama (278903)
    2018-05-20  11:03
  22. 2018. május 20. 13:09278905.

    Annuskám, azt nem mondanám, hogy virágos jókedvemben vagyok, de nincs semmi probléma, ami valami új lenne az életemben. A régiségek lassan elkopnak.


     


    Festeni nem voltam, mert a jövő héten lesz./azt hiszem Magdi kérdezte/. Nem biztos, hogy tudok menni, lehet, hogy kihagyom, ahogy a csúszós utas télit is. 


    Most ebédeltünk. Lehet, hogy filmezek egyet, de leginkább vasalni kellene.


    Kert: Nagyon ritka lett az uborka kelése, mellé kéne még dobnom pár magot. Valamilyen csigák lakmároztak nálam. Most vöröset nem láttam. 


    Borsika, nekem is nyári takaróm van, de az éjjel is kellett a plusz pléd, ami oda van készítve, csak magamra kell húznom.


     


    Jó pihenést kívánok, írjatok, ha nincs mit akkor azt írjátok Nincs semmi. Okééééééééééé?


    Valaki telefonált, nem tudtam felvenni. Esetleg ti voltatok? 


     


     

    előzmény:
    Nusimama (278904)
    2018-05-20  12:23
  23. 2018. május 20. 12:23278904.

    Szervusztok


     Én is minden gyengélk4edőnek jobbulást kivánok. Jőn a nyár, ne legyetek betegek.


     Borsika, tessék meleg holmikat is elől tartani.


    Marika, jó munkát, gondolom nem unatkoztók.


    Magdika, tevékeny voltál.. Időnként kell az a kis kikapcsolódás.


    Pötyike, sajnálom , hogy ilyen pechesek nálatok a lányok, s ennyit kinlodnak a hasukkal. Gondolom már nagyon várják a fiadék, hogy beköltözzenek az új szép otthonukba.


    Julika, nem használtad a fülvédőd?


    Ildike, soraidból az tünnik ki, hogy nem vagy a topon. 


    Anikó, jó pihizést.


     Itt tegnap elég becsületes eső esett. Azt mondják a májusi eső aranyat ér. Na majd meglátjuk.  Különben tényleg minden drágább. Gondolom ez összefügg a benzinár emeléssel. Ma reggel szépen sűtött a nap, de megint kezd elborulni. Nekem is van maradék kajám, csak egy kis zöldséges rizst kell készitenem. Lassan el is kezdem.


    Kellemes pihenést, jobbulást a gyengélkedőknek.

    előzmény:
    potymama (278903)
    2018-05-20  11:03
  24. 2018. május 20. 11:03278903.

    Sziasztok!


    Mindenkinek javulást kívánok aki betegeskedik.


    Nálunk is Leona egy éjjelt a kórházban töltött. Volt már ilyen Brazilban is, hogy elkezdett fájni a hasa nagyon, görcsölt. Most is ez volt..bent tartották megfigyelésre, mert vakbél gyanús volt, de aztán a vérképe nem mutatott erre utaló jeleket, kapott gyógyszert és hazaengedték. Azóta teljesen jól van.


    Ugyanezt játszottuk el Alexával gyerekkorában..1 évig!! Görcsölt a hasa..orvos-kórház...nincs baja, haza. Aztán egy év múlva már nem tudták lyukasztással csak hasfelvágással megműteni.


    Dalma szintén hónapokat kínlódott hasfájással mire rájöttek a vakbele az ok.


    Itt volt a lányom, beszámolt a római utazásukról, délután meg megyünk sütögetni hozzájuk.

  25. 2018. május 20. 10:36278902.

    Szervusztok.Tegnap nem történt velem semmi, csak a mikróm mondta be az unalmast, nagyon vagyok. Főztem is tegnap, a napokban nem kell, majd holnap frissen a fiúknak sütök pogácsát.


    Tegnap délután filmeztem, befejeztem a Passionat Love-t, most majd rendezkedek egy kicsit a gépemen, nagy a rendetlenség szokás szerint, aztán választok majd valami nézhetőt.


    Pötyi, akkor hamarosan költözés lesz, gondolom nagyon várják már a fiadék. Alexának gratulálok a kocsihoz, sok szerencsét hozzá.


    Csendes a környék, biztosan mindenki ünnepel, vagy elutaztak.

Címlap

top