Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Feng-Shui

elestirne
Létrehozva: 2002. július 30. 22:21
Üdv! A segítségeteket szeretném kérni, mivel lenne jópár kérdésem a fens-shuijal kapcsolatban. Tehát: 1: a gyertyák állhatnak gyújtatlanul? milyen időközönként kell meggyújtani őket? 2: szerencsés-e halakat festeni a fürdőszoba falára? (keleti irányba néz) 3: Hová lehet tenni az üvegtárgyakat? 4: Hová tehetném sok-sok barátomról összegyűjtött fotókat? 5: Hova tehetném a kör alakú tükrömet? 6: Tehetek-e az ágyam mellé könyveket? (egyik könyv javasolja, másik nem) 7: A bejárati ajtóval szemközt van az ebédlő ablaka. Káros ez? Hogyan javíthatnék rajta? 8: Hol van a legjobb helye egy szökőkútnak? 9: Hol vehetnék féldrágaköves fácskát? (elsősorban pesti címeket szeretnék) Előre is köszönöm a tanácsokat! :)
  1. 2010. szeptember 16. 17:595126.
    Nagyon köszönöm!
    előzmény:
    Katica7 (5125)
    2010-09-16  17:14
  2. 2010. szeptember 16. 17:145125.

    folytatás:

    A feng shuiban használhatjuk az un. Yin-Yang gyertyát is, melyhez a gua-számok / a születési évünk energiaszáma/ ismerete szükséges és a párkapcsolat erősítésénél használjuk, mivel égetéskor a két szín egybeolvadása a szeretet és a megértés energiáját erősíti. Az eredeti Yin Yang szimbólum fekete és fehér színű, és a harmóniáért való küzdelmet szimbolizálja, de ha valakinek a guaszáma pld. l-es és a párjáé 6-os akkor is ez a két színű gyertya égetése az ideális.

    A gua számok és elemeik és a megfelelő színű gyertyák:

    Gua szám 1-es: Víz elem, színe a kék és a fekete;
    Gua szám 2-es, 5-ös vagy 8-as: Föld elem, színe a sárga és a barna;
    Gua szám 3-as vagy 4-es: Fa elem, színe a zöld;
    Gua szám 6-os vagy 7-es: Fém elem, színe a fehér;
    Gua szám 9-es: Tűz elem, színe a vörös.

    Használhatjuk a gyertyákat a gyógyításban is. Gondoljunk a csakraharmonizálásra, vagy a különféle testgyertyák alkalmazására.

    A hét fő csakra kiegyensúlyozott vagy kiegyensúlyozatlan működése meghatározó szerepet tölt be energetikai rendszerünkben. Ha az energia szabadon áramolhat a csakraközpontok között, akkor lelkünk, szellemünk és testünk összhangba kerül. Ennek az összhangnak a megteremtését segíthetjük, ha az adott csakrához tartozó színű gyertyát gyújtunk:

    A gyökércsakra erősítéséhez vörös gyertyát.

    A szakrális vagy szexcsakra erősítéséhez narancssárga gyertyát.

    A napfonat vagy plexus solaris erősítéséhez sárga gyertyát.

    A szívcsakra erősítéséhez zöld gyertyát.

    A torokcsakra erősítéséhez kék gyertyát.

    A homlokcsakra (harmadik szem) erősítéséhez lila gyertyát.

    A koronacsakra erősítéséhez lila, fehér vagy arany gyertyát.

    Remélem találsz hasznos információt a leírtakban!:)

    előzmény:
    Mészároska (5123)
    2010-09-13  15:40
  3. 2010. szeptember 16. 17:125124.

    Szia Kati!

    A gyertyákkal kapcsolatban elmondható, hogy sok helyen használjuk az életünk során szinte a születéstől halálunkig végigkísér, gondoljunk csak a különböző szertartásokra / a keresztelő alkalmával éppoly jelentős szimbolikus szerepet játszik, akár a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál/. Használjuk a gyertyákat szertartások, mágiák alkalmával is.

    Ha színes gyertyákat használunk, azok elégetésével különböző vágyaink, kéréseink beteljesítését segíthetjük.

    A fehér gyertya a tisztasághoz, megtisztuláshoz, újrakezdéshez ad segítséget, az alkotó folyamatok motiválója. Minden célra alkalmas.

    A rózsaszín gyertya a boldogság, a szerelem, a fiatalság, a szépség megőrzésére, a vonzerő erősítésére, bármely pozitív érzelem kiváltására szolgál.

    A piros gyertya életerőt, energiát ad. A szexualitáshoz kötődik, tehát mindenfajta intim probléma, ill. vágy ezzel teljesíthető be.

    A kék gyertya a gyógyítás színe, a béke, a családi összetartás, baráti kapcsolatok, szervezett élet, bölcsesség támogatója.

    A lila gyertya segítségével a spirituális energiát növelhetjük, intuíciót erősíthetjük.

    A zöld gyertya segítségével a fejlődést, a sikert, a jólétet, a megújulást, a gyűlölet csillapítását érhetjük el, ill. ha kiskertünk, gazdaságunk van, a növények egészséges fejlődését tudjuk biztosítani. Gyógyulás kérése.

    A sárga gyertya a tudatunk tisztítását, gondolataink összerendezését támogatja, a féltékenység elhárításának fontos segédeszköze, ill. új otthonunk kiválasztásában, költözésnél segít.

    A narancsszínű gyertya életkedvünk növelésénél hasznos, az utazások szerencsés kimenetelét biztosítja, pénzünk gyarapodását kérhetjük vele. Munka, hivatással kapcsolatos kívánságoknál.

    A fekete gyertyával gyászt (elhunyt hozzátartozónk elengedését), korlátozást, ill. ellenségünk jó irányba befolyásolását érhetjük el. Ártalmas dolgok elhárítása.

     

    A gyertya a fény a Nap életadó erejének kifejezője. A gyertyák varázslatos fénye melegséget és bensőséges hangulatot kölcsönöz a szobánknak, romantikus érzésekkel tölt el bennünket, nyugtatja az idegeket, és bármilyen eseményt még különlegessebbé, ünnepélyesebbé tesz.

    A feng shuiban is kap szerepet, például a tértisztításnál a fehér gyertya.

    A gyertya a tűz elem fontos jelképe, melyet az 5 elem tanának megfelelően alkalmazhatunk építő, vagy pusztító ciklusnál.

    Mivel meghatározó a gyertya színe, formája, így ennek megfelelően, alkalmazhatjuk az egyes bágua területen és erősíthetjük vele az életterületet is. Ezekhez a színek az alábbiak szerint alakulnak:

    Fehér: Szerelem, házasság; Alkotókészség, gyerek; Segítőkész emberek, utazás

    Rózsaszín: Szerelem, házasság

    Piros: Szerelem, házasság; Hír, hírnév; Gazdagság és siker

    Kék: Gazdagság és siker; Család, egészség; Önművelés, tudás; Emberi kapcsolatok, karrier.

    Zöld: Család, egészség; Önművelés, tudás

    Fekete: Emberi kapcsolatok, karrier; Önművelés tudás

    Sárga, narancs: középpont

    előzmény:
    Mészároska (5123)
    2010-09-13  15:40
  4. 2010. szeptember 13. 15:405123.

    Sziasztok

     

     A gyertyákról szeretnék kérdezni. Illetve a színek jelentéséről, melyik szín mit erősít, a forma és a helyszín számít e valamit ahol használjuk. Ha tudtok olyan oldalt, ahol leírják (én nem találtam) az is jó, hogy ne kelljen gépelni.

     

    Köszi.

    előzmény:
    Katica7 (5122)
    2010-07-26  08:42
  5. 2010. július 26. 08:425122.

    Most láttam én is, hogy már nincsenek itt a szakértők között. Elérhetőségükről privi ment.

    előzmény:
    srita (5121)
    2010-07-23  22:45
  6. 2010. július 23. 22:455121.

    Szia!

     

    Nem találom se Bellát, se Nórát :-(

    előzmény:
    Katica7 (5115)
    2010-07-19  16:55
  7. 2010. július 23. 22:385120.

    Szia!

     

    Tudsz róluk többet is? Van valami tapasztalatod?

    előzmény:
    Katica7 (5115)
    2010-07-19  16:55
  8. 2010. július 23. 11:165119.

    A 7-es gua számú a nyugati csoporthoz tartozik, melynek kedvező irányai: ÉK, DNy, Ny, ÉNy.

    Általános szerencse iránya: Észak-Nyugat, egészségedre kedvező iránya /ebben az irányban jó aludnia/: Dél-Nyugat,párkapcsolatod megerősítéséhez kedvező iránya: Észak-Kelet, mígjobb tanulmányi eredményért, sikeres vizsgákhoz: Nyugat.
    előzmény:
    uhuka (5118)
    2010-07-22  17:21
  9. 2010. július 22. 17:215118.

    Ahá, értem, szóval a középponthoz tartozóknak nem jutott külön irány. Köszönöm, Katica.

    De jó, én északi irányban alszom, csak nem tudom, hogy a férjemnek (7-es gua számú) ez jó-e :)

    előzmény:
    Katica7 (5117)
    2010-07-20  13:14
  10. 2010. július 20. 13:145117.

    Kedves Uhuka!

     

    A születési dátumunkból számított gua szám tájékoztat bennünket, többek között arról is, hogy mely égtájak milyen hatást gyakorolnak ránk. Megmutatja a feng shui szerinti kedvező és kedvezőtlen irányainkat, ami a Te esetedben – 9-es gua számnál – a következő:

     

    A keleti csoporthoz tartozol, melynek kedvező irányai É, K, DK, D.

    Általános szerencse irányod: Kelet, egészségedre kedvező irányod /ebben az irányban jó aludnod/: Dél-Kelet,párkapcsolatod megerősítéséhez kedvező irányod: Észak, mígjobb tanulmányi eredményért, sikeres vizsgákhoz: Dél.

    Ha nincs lehetőséged a legkedvezőbb irányodban elhelyezni az ágy fejrészét, akkor a maradék jó irányokból is választhatsz. Ezeknek a kedvező irányoknak a segítő erejét használhatod céljaid eléréséhez.

    Szilvásy Judit “Váltsuk valóra álmainkat Feng Shuival!” c. könyvében olvastam, hogy “Az 5-ös Gua számu férfiak a 2-es, a nők a 8-as Gua számhoz tartozó irányokat veszik alapul.”

    előzmény:
    uhuka (5116)
    2010-07-19  17:48
  11. 2010. július 19. 17:485116.
    Kedves Katica! Egy korábbi hsz-ban ezt írtad: "...gua számod 5-ös föld elemű, amihez nők esetében a 8-as gua számhoz tartozó irányokat veszik alapul". Erről  még nem hallottam. Nekem 9-es a gua számom, akkor milyen irányban jó aludnom?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. július 19. 16:555115.
    Milyen sorselemzésre gondolsz? Vannak az nlc szakértők között is akik ezzel foglalkoznak. Nézted már Bellát és Nórát?
    előzmény:
    srita (5112)
    2010-07-14  14:44
  13. 2010. július 19. 16:335114.

    Szia Korana!

     

    Mindkét technika jó megoldás ha ismered hogyan kell alkalmazni. A két technika két iskolát jelez. Első, hogy el kell döntened melyiket választod. A bejárati ajtó szerinti iskola a BHS, ami gyors megoldásra van kitalálva és nyugati fengshuinak is mondják, míg a másik az Iránytű iskola ami már hosszú távra alkalmas megoldást hozhat. A választásodnál én figyelembe venném eddigi sikereket és aszerint választanám ki most is a megfelelő módszert. Az energetizálásnál azért a figyelmedbe ajánlanám a karrier területet is amit a /bejárati ajtó szerinti/ bagua térképen az 1-es életterület jelez. Az Iránytű iskola szerint pedig ez az Északnak felel meg. Ezeken a területeken elhelyezhetsz piros borítékban egy kívánságlistát amin leírod milyen jellegű munkát milyen feltételekkel szeretne a párod. Ehhez még anyagi befektetésre sincs szükséged! Én először ezt és a segítők területét energetizálnám. Sok sikert és gyors eredményt kívánok! J ))

    előzmény:
    Korana (5111)
    2010-07-14  14:26
  14. 2010. július 19. 16:315113.

    Szia viragemma!

     

    A ferde tetőtér valóban megzavarhatja az alvást, huzamosabb idő után fejfájást és egyéb betegséget okozhat. Megoldás lehet egy csillagos égboltot ábrázoló tapéta-képet helyezni a ferde falra ami kitágítja a teret, vagy pl. mint a bazilikák kupoláiban látható égképek. Segíthet még a jó megvilágítás is. Lakberendezési magazinokban, vagy weboldalakon is lehet jó ötleteket látni érdemes körülnézni! Remélem azért tudtam segíteni!J )

    előzmény:
    viragemma (5110)
    2010-07-11  13:31
  15. 2010. július 14. 14:445112.

    Sziasztok!

     

    Sorselemzéssel foglalkozó gyakorlott, nem kezdő feng-shui szakértőt keresek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. 2010. július 14. 14:265111.

    Sziasztok!

    Ahogy olvasgatom a fórumot, úgy látom Katica, Te vagy a szakértő a témában, így kiváncsi lennék a véleményedre! A segítségedet szeretném kérni. A párom január óta szeretne elhelyezkedni, de sajnos a rengeteg állásinterjú ellenére, még sehonnan sem kapott zöld utat! :( Októberre várjuk a babánkat és én eléggé ki vagyok már merülve! Nekem van munkám és szerencsére egy nagyon jó helyen, úgyhogy engem nem fenyeget a veszélye az állás elvesztésének!

    A Párom értkesítési vezető volt, és sajnos azót nem tud elhelyezkedni!

    Én régóta kapcsolatban állok a feng-shui-val, több esetben segített már számunkra, pl a gyermekáldást is szimbólunokkal erősítettük és szerencsére bejött! :)

    tegnap voltunk a feng-shui boltban, ahol nem csak vásároltunk, de tanácsot is kértünk!

    Igyekszünk erősíteni a hír, hírnév; gazdagság, siker; segítők területet! Sajnos a gazdagság terület nekünk pont a konyhára esik, ami mint megtudtuk eléggé rosszat jelent! Hiszen a konyha tűz jellege és a gazdagság fa eleme felemészti egymást! Igyekszem minnél több kéket és üveget elhelyezni itt, hogy a tüzet gyengítsük! Vettünk 3 üveg bölcset, amit kitettünk erre a területre, valamint pénzfüzért is!

    Az egyik kérdésem az, hogy melyik a jó technika? Ha égtájak szerint, vagy a bejárati ajtó szerint tájolom be a lakást? Mert a két technika egymásnak teljesen ellentmondó eredményt hoz! Mitől függ, hogy melyiket válasszuk?

    Egyenlőre ennyi, mert már nagyon sok lettem! :)

    Előre is köszönöm!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. július 11. 13:315110.

    Szia Katica!
    Egy barátnőmnél lakok "albérletben", és egy padlásszobát kaptam, ahol a matrac a ferde tetőtér alatt helyezkedik el, (de legalább az ajtóhoz képest a "jobb felső sarokban", ha a bágua térképet nézem). Egyszer azt olvastam, hogy ez nem túl szerencsés, mármint a tető alatt aludni. Sajnos a matrac nem nagyon fér el máshol a szobán belül. Hogyan tudom "orvosolni" ezt a helyzetet? Milyen megoldást javasolsz? Küldjek alaprajzot a szobáról?

    (Van Társam, de jelenleg még nem élünk együtt.)

    Válaszodat köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  18. 2010. június 25. 13:545109.

    Szia Zsuzska!

    Jól gondoltad, hogy az ajtón megfelelően elhelyezett kis méretű bagua tükör jó a bejárattal szemközti mosdó orvoslására. Hol olvastad hogy “…ilyen esetben a fém színek (fehér, szürke és ezüst) és a tűz színek (piros, narancs és pink) használata ajánlott”? Én úgy tanultam, hogy a gazdagság életterület fa elemű, ezért ott a zöld és kék színek a megfelelőek és támogatók. Ezen kívül nagyon jók a világos, pasztell színek is. Vidámmá teszi a helységet, ha mind az 5 elem képviseli magát – a kiegészítőkben, törcsik, illatszeres tégelyek, fiolák, tusolófüggöny, szekrénykék stb. - ezzel megteremtve a harmóniát. A fürdőszoba fontos hely, hiszen itt kezdődik a napod és itt is fejeződik be. A hangulatodat igencsak meghatározza a milyensége. Legyen jól megvilágított, mindig tiszta, jó levegőjű. Illatosíthatod pár csepp aromaolajjal is. Figyelj rá hogy a vízcsap, zuhany ne csöpögjön és a többi szerelvény, vagy gép is mindig jól működjön! Legyen egészséges zöld növény benne hiszen ezt a természetes fény támogatja. Egy fs tanácsadáshoz szükséges lenne tudni a gua számodat és látni a lakás alaprajzát is, hogy van-e többlet vagy hiány területed. Igazán csak ezek ismeretében lehet megfelelő tanácsot adni. A fentiek inkább csak olyan általánosságok amiket jó minden esetben figyelembe venni. Én ennyit tudtam most írni, remélem mások is adnak hasznos tanácsokat.

    előzmény:
    zsuzska5555 (5108)
    2010-06-23  17:57
  19. 2010. június 23. 17:575108.

    sziasztok!

    Én most szeretném felújítani a lakásomat és egy olyan gondom van hogy a gazdagság sarokban a fürdőszoba van. Azt olvastam hogy ilyen esetben a fém színek (fehér, szürke és ezüst) és a tűz színek (piros, narancs és pink) használata ajánlott. valójában én feket fehér fürdőszobát szerettem volna de a feket szín így nem jó, de ha szürke és fehér csempét választok vörös díszcsíkkal az kedvező ebben az esetben?Illetve még mivel tudnám erősíteni ezt a sarkot vagy ellensúlyozni a fürőszoba rossz hatását a gazdagság sarokra? Szerencsére van természetes fény és a wc külön van. Igaz a fürdőszoba pont szemben van a bejárati ajtóva, ami szintén nem a legjobb, de azt bagua tükörrel tudom ellensúlyozni, igaz?

    előre is köszönöm a tanácsokat:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_896286
    Torolt_felhasznalo_896286
    2010. március 19. 12:425107.
    Szóval a kép:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_896286 (5106)
    2010-03-19  12:33
  21. Torolt_felhasznalo_896286
    Torolt_felhasznalo_896286
    2010. március 19. 12:335106.

    Szia!

    Megnéztem a korábbi hsz-eket, meg is csináltam, kérdés jó-e?!

     

    Csatolok egy alaprajzot, bocsánat a kezdetlegességért  

    Meghosszabbítottam a hátsó szoba és nappali "falát, de így a terasz egy része kimaradt, kaptam egy téglalapot, nem tudom, ezt jól csináltam?

    előzmény:
    Katica7 (5105)
    2010-03-18  15:20
  22. 2010. március 18. 15:205105.

    Szia Holdfény!

    Nem küldtél alaprajzot. Javaslom nézz körül a korábbi hsz-eknél biztos találsz köztük olyant amiből érthető a bagua térkép felhelyezése az alaprajzra. Néhány közülük: 4903 és 4905, 4483, 4441 és 4442, 4452, 4395. Érdemes belekukkantanod és beleolvasnod a korábbi írásokba, sok hasznos információt találsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_896286 (5104)
    2010-03-18  12:40
  23. Torolt_felhasznalo_896286
    Torolt_felhasznalo_896286
    2010. március 18. 12:405104.

    Szia!

     

    Tanulmányozom én is a feng shuit, de egy dolog nem megy: az alaprajzra rátenni a báguát. Nincs sem szemmértékem, sem rajztehetségem, így béna vagyok egy méretarányos térképhez. Lehet ilyet találni valahol, vagy esetleg megnéznéd, hogy melyik terület hova esik? Megköszönném, mert tényleg nagy segítség lenne

    előzmény:
    Katica7 (5103)
    2010-03-18  11:43
  24. 2010. március 18. 11:435103.

    A gua számod 5-ös föld elemű, amihez nők esetében a 8-as gua számhoz tartozó irányokat veszik alapul. A többi priviben ment.

    előzmény:
    Katica7 (5102)
    2010-03-17  13:07
  25. 2010. március 17. 13:075102.
    A fejünknek kell a kedvező irányunk valamelyikébe mutatni. Ha megadod a pontos születési idődet /év,hó,nap/- jöhet priviben is - kiszámolom és megírom a kedvező irányaidat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569052 (5101)
    2010-03-17  11:18

Címlap

top