Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sajnos én nem vagyok olyan járatos ebben a tudományban, valaki megírná, hogy az aszcendens-t miből lehet tudni?
Szerintem ez a legjobb jegy!!!
Az igaz, hogy előbb cselekszem, és utána gondolkodom, de még nagy bajom nem lett belőle:)
Furcsálltam már eleget, milyen nehéz itt Nyilasokat találni. Bár az életben sem ismerek túl sokat.
Bár sokszor rájövök, hogy nem így kéne cselekednem, ahogy teszem. Utólag valóban megbánom . . . na nem rosszra kell gondolni, csak annyi mindent magamra vállalok, amit nem kéne . .
mind Nyilas (egyébként az asztrológiai fogalmakat általában nagybetűvel szokták írni).
Namármost, ha nem ülne a Szaturnusz az Asendensemen, már én se bírnám ki magam (néha így is nehezen).
Jelentkezzen, aki előbb cselekszik, aztán gondolkodik és mindennek ellen tud állni, kivéve a kísértést!
Lassú Víz, a Nyilas