Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Babát szeretnék2
2003-06-29 00:331.
Létrehozva: 2003. június 29. 00:33
hahóóóóóóóóóóóóó!
megint tudlak benneteket olvasni, de csak este mert vodafonos a netünk, és infrája csak férjecskémnek van
szóval röviden annyit, hogy az orvosom 1 hónap szabira ment, utána kezdi a vizsgálatokat, és először az uram küldi el, hiába volt tavaly jó eredménye, mindent előről kezdünk.
Addig még van esély a babára, bár elkölötztönk anyóstól albérletbe a camponához, és így ujabb bonyodalmak voltak az életünkbe, így kicsit talán nehéz a nyugalom megteremtése, de mindnet megteszünk, férjecskémmel szuperul vagyunk, nagy a szerelem továbbrais.
Írjatok majd privit!
puszi
megint tudlak benneteket olvasni, de csak este mert vodafonos a netünk, és infrája csak férjecskémnek van
szóval röviden annyit, hogy az orvosom 1 hónap szabira ment, utána kezdi a vizsgálatokat, és először az uram küldi el, hiába volt tavaly jó eredménye, mindent előről kezdünk.
Addig még van esély a babára, bár elkölötztönk anyóstól albérletbe a camponához, és így ujabb bonyodalmak voltak az életünkbe, így kicsit talán nehéz a nyugalom megteremtése, de mindnet megteszünk, férjecskémmel szuperul vagyunk, nagy a szerelem továbbrais.
Írjatok majd privit!
puszi
Szilvi a világos haj, főképp így frufruval nagyon jól áll Neked
Judi, kitartás és lassan minden rendbejön..
Sebi, tudnál fogyókúrás ötleteket adni... már lassan olyan leszek mint a tank, hogy nem mozgok, ráadásul a karácsony is rám dobott 2 kilót...
Balnika mint legeredményesebb a fogyiban tőled is várok..
Naty csinos vagy
sziasztok
BUÉK mindenkinek
visszaolvastam, mindenkinek köszönöm a biztatást
mindnekinek gyönyörűek a gyerekei meg Ti is!
ma nincs időm mindenkinek válaszolni, így inkább holnapra halasztalak Benneteket .
de azért küldök Nektek egy újévi puszit
judi
Na ugy bele jöttem, teszek még 2 képet, egyik nyáron Triesztben, másik most dec közepén a motoros barinőm 26.szülinapján készült!
Azért látszik a 10év plusz nálam
nekem jobban tetszettél szőkén
A sötét haj mindenkit öregit
Nekem most lett melir, de a képeken nem nagyon látszik, messziről, még Panka akire vigyázok is megjegyezte, milyen szép vagyok
Balni, a cica, Vöri jól bírja. Azért mertem kutyát hozni, ami ráadásul kisebb mint ő, mert élt már anyáméknál 13hónapig kutyával.
Kicsit féltékteny, mint egy kutya, de mindegyiket dajkálom, felveszem, ölelgetem, puszilgatom.
Vöri az ablakban szeret ülni, meg galérián aludni, meg dobozokon lenni. Lulu meg a helyén, meg velem az ágyban
Eltérő az életterük igy, ha meg is szagolják egymást, nem bántja egyiksem a másikat!
Lulu kutyi NP-nál az ágyon
Ő is nagyon szereti!!!Mint egy gyerekkel ugy bánik vele, és úgy beszél hozzá...Ilyenkor majd meg szakad a szivem, mert elképzelem, hogy beszélhetne ha lenne egy babánk...
Megprobálom feltölteni, de nincs még a gépen kicsinyitő progi...lehet nagy a kép és nem fogadja el...
Na feltöltötte...
NP-nél készült, remélem nem kiállt fel senki más fórumról, hogy hűűű, ezt a helyet ismerem
Majd itthon is csinálunk, sima fehér fal előtt!
Mindenki szép és karcsú ügyesek vagytok!!!
Balnus, örülök a kocsinak és annak, h szeretsz vezetni..én nem..egy volt pasim szívből megutáltatta velem még 17 éves koromban...azóta sem vezettem, nem is igen fogok
Naty! Az a kép amin a Nadinnal vagy szuper lett!
Balnus! Köszi! Gratulálok a járgányhoz..
Akkor Te is csábultál az ünnepek alatt???
hazahoztuk a kocsikát, vezettem is már, tök jó, úúúgy de úúgy örülök neki.
És annak is hogy vezetni is tök jó.
Örülök,hogy mindenkinek ilyen szuper volt a szilveszter.
Végre itthon a gyerekek is. Gyorsan felrakok pár képet a buliról..
Boldog új évet Lányok!
Nálunk 3 napos buli volt, barátokkal. Náluk két fiú van, ugyan picit nagyobbak. Nálunk indult a party karácsonyozással, aztán másnap átmentünk hozzájuk szilveszterezni. csak hazajönni nem volt egyszerű eset a nyári gumikon, milimétereken múlt, hogy a balra kanyar helyett falat fogunk...
viszont a lányok a megszokott rendben feküdtek, aludtak, még pár évig ráérnek a szilveszterezéssel.
Várom a képeket Mindenkitől!
Sebi: örülök, hogy ilyen jól sikerült!!!!
hoztam képeket is, annyi sok jó van, nehéz válogatni és 30-án este befestettük itthon a hajam, nagyjából ilyesmi lesz a végleges szín, ez Nekem borzasztóan tetszik!
BUÉK!
Nekünk jól telt a szilveszter!
Majd teszek fel képet a ruhámról, de csak erős idegzetűeknek ajánlom, pontosabban 18év fölött
Kutyusom is jól bírta, este6tól ma délig nem pisilt be Nem ittam sokat, 2 bacardi cola, és 2 pohár pezsgő. Nem is ettem sokat, viszont mást csináltam többször is! Úgyhogy remélem igaz, hogy egész évben azt csinálja az ember, amit szilveszterkor, mert akkor már beköszönthetne hozzám 2008-2009 a gyermekáldás!
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
Mi itthon voltunk a gyerekkel és egy barátunk is átjött hozzánk. Jó volt minden A déli alvást kitoltam délutánra így a gyerekek hajnal 1 kor feküdtek. Éjfélkor együtt pezsgőztünk és üdítőztünk aztán tűzijátékoztunk az udvaron. Ma pedig bekajáltunk lencséből
hó-hó-hóóóóó hull a hó
Én most várom,hogy a szüleim megérkezzenek a gyerekekkel. Jaj nagyon várom már..
Amugy másnapos vagyok, fáj a lábam a sok tánctól, álmos vagyok a kevés alvástól. öreg csont vagyok én már a bulizáshoz..
Nagyon bírom a szerb táncokat és ahogyan mulatnak, az ütemet, gyorsaságot de ez egy borsodi csajnak halálos dózis
Sziasztok!!
Hogy telt a szilveszteretek??
Isteni volt a szilveszterünk. A fogyókúra.. hmm hát azt most bebuktam de holnaptól folyt köv.. Elcsábított egy hatalmas, habos tortaszelet
Volt strucc tekercs, feketeerdő torta, csokiszökőkút.. Régen nem volt ilyen pazar szilveszterünk. Csak éjfélkor sírtam,hogy nem puszilhatom meg akkor a gyerekeket.
Vannak képek is.. majd rakok fel..
B oldog legyen életed,
O kozzon sok örömet.
L egyen meg mindened,
D e kerüljön a bánat,
O vjon tőle az idő, mint
G ondos, jó szerető.
Ú gy érezd, csak szép és
J ó ez a csodás világ.
É des emlék legyen minden
V olt év, és Szilveszter este.
E z a kívánság teljesüljön
Tegnap, ma, holnap és minden este.
B U É K 2008