Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ausztrália

Torolt_felhasznalo_133326
Torolt_felhasznalo_133326
Létrehozva: 2005. január 6. 16:17
Sziasztok,

Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
  1. 2010. október 16. 02:392851.

    Amarynda, MarikaH: koszonom szepen. Jol vagyunk egyebkent, minden okes velunk. A kissracot Daninak (Daniel) hivjak, igy a ket bandita majd Ben & Dan lesz itt a kornyeken :)))

     

    Itt is sokat esik az eso, a vizkorlatozast mar vissza is vettek egy fokkal, amire mar regen volt pelda. Most is eppen egy kis kellemes jegeso csapkod odakint :( Apa eppen jatszohazazik a nagyobbal (muszaj kimozdulni, es ebben az esoben nem nagyon tudja magat mashol kiszaladgalni), en meg leraktam Danit meg egy kis szunyokalasra a delutani alvas elott.

     

    Amarynda: lovagolni is szoktatok? Biztos szep is lehet, ha valaha versenylo volt. Ti is rendesen "szaporodtok", mar ami az allatok szamat illeti :)

     

    MarikaH: koszi a blogon is a gratulaciot :) Mi ujsag feletek? Ott meg csak most jon a hideg, ugye? Hogy vagytok?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. október 15. 13:132850.

    Sziasztok!

    Humanka, gratulalok a kisfiuhoz, legyetek boldogok es egeszsegesek!

     

    Nalunk most nagyon lehult a levego hideg van, esik az eso, ilyen esos oktoberre nem is nagyon emlekszem az elmult 23 evben.

     

    Allatok jol vannak, kozben szert tettunk egy csodasz ep lora is, versenylo volt megserult, es felgyogyult de mar nem versenyzik es a tulaj nekunk adta mert tudta hogy jo helye lesz szeretjuk nagyon. 6 eves herelt, Csokinak neveztuk el a szine miatt.

     

    Mi  a baba neve?

     

    mindenkinek szep hetveget! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  3. 2010. október 1. 16:082849.
    Humankanak megszuletett masodik  kisfia !  Gratula !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_133326 (1)
    2005-01-06  16:17
  4. 2010. augusztus 27. 20:422848.

    Jegyesi, házassági vízum!

     

    Sziasztok! Én 41 éves vagyok, most készülök Ausztráliába mint feleség.

    Érdeklődve várom azokat a tagokat, akiknek esetleg most van folyamatban az ügyintézés.

    Mi most június 02-án adtuk  le a vizumigényünket a Bécsi Nagykövetségen.

    Kiváncsian várom a válaszokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. június 24. 09:552847.

    Halihó!

     

    Kriszti, bocs hogy csak most írok, elvoltam itt:

     

     http://www.batortabor.hu/?id=1&alid=16&artid=3005⟨=hun

     

    Szóval itthon vagyok..És egyenlőre maradok..Merthogy pont itt találtam meg a páromat...Vagyis hát relatív találtam meg, mert hat éve ismerem, csak most alakult így hogy végre nagyon egymásra találtunk...Mehetnék külföldre, de szerintem a boldogság az első. Nem akarom hogy kinnt sírjak egyedül azon hogy egyedül vagyok és nincs igazi jó társam, hiába van pénzem. Tehát most itthon..A jövőt meg majd meglátjuk :) Ő mindenre nyitott, értem akár külföldre is menne, csak én nem vagyok biztos abban hogy én mennék... na ja, Ausztráliába mennék, csak éppen amíg anyukám él, azt hiszem ez kilőve :( És még sokáig éljen. Nem bírnánk egymás nélkül ennyire távolban. Már Kanada is nehezen ment.

     

    Hát ennyi itt. Vége a tanévnak, éppen munkaváltáson dolgozom. Jó olvasni Titeket :) És köszönöm hogy néha hozzám is szóltok, bár Ausztráliához semmi közöm eddig még :) Szép napot. Élvezzétek az itthon létet, tudom ám hogy milyen klassz az :)

    előzmény:
    ttkriszti (2838)
    2010-06-08  10:54
  6. 2010. június 24. 09:432846.

    Humanka,

     

    Remelem azota mar tudod a vizsga eredemnyet is. Biztosan sikerult, ebben biztos vagyok!!!!!

     

    Most eppen itthon vagyunk Magyarorszagon. Nyaralni jottunk es teleles lett belole. Huvos van, hatalmas esozesek, aradasok, ketszer volt nalunk hatalmas jegeso viharos szellel egybekotve.

     

    De azert jo egyutt lenni a csaladdal, ez karpotol a rossz idoert.

     

    En munkavallalasi engedellyel jottem Ausztraliaba, es imadom a nyugalmat, a kedves, mosolygos embereket, a kiegyensulyozott eletvitelt. Kaliforniabol jottunk, igaz ott en legalabb haromszor annyit kerestem mint itt, de a penz nem minden. Itt van normalis FIZETETT szabadsaga az embernek, FIZETETT betegszabadsaga - amit ha nem hasznalsz fel viszed magaddal evrol evre- es ezt a gyerekek betegsege eseten is ki lehet venni. Egy hetig voltam Andrissal korhazban a biciklis balesete utan, gyerekkorhaz volt, csodasan bantak vele es velem is. Van minden honapra egy szabadnapom is. Most kezdem intezni a PR-t a korhaz sponzoralasaval.

     

     

    előzmény:
    humanka (2845)
    2010-06-18  09:59
  7. 2010. június 18. 09:592845.

    Manamana: akkor biztataskent. Mi mindketten diplomasok vagyunk, otthon messze atlag feletti munkahellyel, keresettel rendelkeztunk. Megis ugy dontottunk, hogy jovunk, nem elsosorban anyagi okokbol, hanem amit te is irtal, a nyugodtabb, kiegyensulyozottabb elet miatt. Bar jol kerestunk, de mindketten 10-122 orakat meloztunk, a ferjem sokat utazott, volt, hogy egesz hetre el kellett mennie. Ezt untuk meg, es dontottunk a kijovetel mellett, mi is otthonrol inteztuk a vizumunkat, PR-ral jottunk ki, 2,5 evig tartott a vizumhoz szukseges minden papir begyujtese, es a vegul az ugyintezes. Most mar 5 eve vagyunk itt, van hazunk, 2 autonk (persze hiteltartozasunk is, de azert itt kicsit nyugodtabban vallalja be az ember), en msot otthon vagyok a gyerkoccel, meg csak 20 honapos. De a parom 8 orat melozik, reggel 9-re jar, hazajon ebedelni (!), kenyelmesen jatszik a gyerkoccel, ha ebren van, es kora este itthon van. Szoval a nyugodtabb eletet itt biztosan megkapod, nekunk legalbbis pozitivak a tapasztalataink.

     

    Itt ugy allnak hozzad, hogy a csalad az elso, es minden mas ezek utan jon.

     

    Amarynda: koszi a gratut, sajnalom a cukorbetegsege, kis izelitot en is kaptam belole, mert Bendovel volt terhessegi cukrom, bar eleg volt a dieta. Sajnos, allitolag ez a jele a 2-es szamu cukorbetegsegnek, szoval nekem is ugy kellett volna maradnom, es tovabbra is egeszsegesen kajalni ... dehat megyek a konnyebb ellenallas iranyaba :( Kutyust sajnalom :(((

     

    ttkriszti: a vizsgan annyit irtam, hogy total bedurrant a kezem, masnap alig tudtam mozgatni, baromira fajt. Nem is tudtam, hogy igy el lehet szokni az irastol. Eredmeny meg nincs, a tanar szeret rajta ulni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_352915
    Torolt_felhasznalo_352915
    2010. június 17. 17:012844.
    Sziasztok, mióta lediplomáztam - az már jó pár éve volt - motoszkál a fejemben, hogy el kellene menni innen Magyarországról. Nem részletezem, hogy milyen munkákat sikerült csak eleinte itthon találnom és mennyiért, de ha a férjem nem lenne nekem, illetve a szüleink nem tudnának minket ennyire támogatni, biztosan leléptem volna már. Ausztrália gyönyörű hely lehet abból ítélve amit könyvben, TV-ben láttam róla. A férjem gépészmérnök, én közgazdász vagyok. Nem tudom, milyen eséllyel kapnánk Ausztráliában vízumot. Közületek intézte valakinek a vízumát a Bertók Zoli? Angolul beszélünk, a férjem nagyon jól, munkájához is használja az angol nyelvet nap mint nap, én középfokú szinten csak - nyelvvizsgám is van. 29 éves vagyok, a férjem 34. Szerintetek? Ti hogyan jutottatok Ausztráliába? Hogyan tudtatok ott letelepedni? Mikor mentetek ki?
    előzmény:
    manamana (2839)
    2010-06-10  16:50
  9. 2010. június 11. 22:362843.

    A vívódásodat nagyon megértem, valami ilyesmin mentünk mi is keresztül kb 19 éve. Aztán eldöntöttük, hogy jövünk. Igaz, mi még otthon megszereztük a hivatalos letelepedési engedélyt (mi Új Zélandon élünk), ami 2 évig tartott. A mai világban már nagyon nehéz úgy becsöppenni egy országba, hogy legfeljebb túrista vízumod van. Azok az idők lejártak.

    A gyerekre visszatérve, soha nem bántam meg, hogy elhoztam éket otthonról. Ma, végülis felnőtt fejjel (19 és 23 évesek) ők is hálásak érte.

    A mérleg másik oldalán ott van a rokonságtól való elszakadás, ezt mindenkinek egyénileg kell eldönteni, megéri-e?

    De ha nyugodt, boldog és kiegyensúlyozott életet kívánsz a gyermekeidnek, akkor Ausztrália tökéletes célpont.

    Csak tedd fel magadnak a kérdést, lehet ennél rosszabb az életetek, mint a mai Mo-on?

    előzmény:
    manamana (2842)
    2010-06-11  16:54
  10. 2010. június 11. 16:542842.

    Csak attól félek, hogy nem az lesz ott, amit várok: nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott élet... :) Jobb életet szeretnék, de nem tudom, hogy ott megtalálom-e... Nem tudom kinél mi volt a végső csapás, amikor azt mondta, hogy mostmár tényleg megy.

    Amíg nem volt gyerekem, igazából nem éreztem rosszul magam itthon sem, most viszont valami jobbat szeretnék, mint ami van.

    Sokan tanácsolják, hogy először menjen ki apa, tanulóvízummal, szánjuk rá a pénzt, nézzen szét, esetleg próbáljon magának állást keresni, aki aztán szponzorálja a kivándorlást...

    előzmény:
    netuddki990 (2840)
    2010-06-11  08:02
  11. 2010. június 11. 16:212841.

    A hugom masfel eve van kint.

    Eloszor 9 honapra kapott vizumot,osszel hazajott.Itthon ujabb 9 honapra intezett vizumot,ami most fog letelni,de a kov. idoszakra mar odakint intezi.

    Ami lenyeges,csak diakvizumot tudott intezni,allitolag Ausztralia nagyon szigoritotta a beutazas felteteleit. A diakvizumhoz viszont feltetel,hogy naponta x orat valamilyen iskolaban kell toltened,es mellette csak meghatarozott szamu orat dolgozhatsz. Megvan,mennyit lehet hianyozni az iskolabol,naluk nagyon szigoruan vettek,amint tobb a hianyzas mar jelentik is a bevandorlasi hivatalnak es kitoloncolnak. Tobb azsiai igy jart az o csoportjukban.Ha jol emlekszem 4 honap iskola utan volt nekikjo 1 honap szunet.

    A lakas /Sydneyben el/ draga,a kozlekedes szinten,foleg igy,hogy gyakorlatilag nincs bevetele,az itthon megszerzett penzt kolti. Ugyanis abbol a par orabol amit dolgozhat,nem lehet megelni.Meg neki egy csomo utanajarasaba,kervenyezesbe telt,mire talalt olyan munkat,ahol napi 2-3 orara felvette valaki. Mivel napkozben iskola volt,altalaban csak az esti vagy ejszakai pincerkedes johet szoba.Aztan volt olyan lehetoseg is,hogy este legyen az iskola,de az meg az elmondasa szerint mar feleolyan szinvonalu csak,mint a nappali. HA az ember megfizeti,es ott kell lenni,akkor legyen ertelme.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. június 11. 08:022840.
    Miért érzed úgy? Mi a probléma Ausztráliával?
    előzmény:
    manamana (2839)
    2010-06-10  16:50
  13. 2010. június 10. 16:502839.

    Szia,

     

    Bertók Zoli honlapját már minden irányból elolvastam kétszer :) az uram szakmája jó lenne, ha a kezében lenne a papír - szóval ez az elsődleges probléma, amit meg kell oldani. Ha felszámolunk itthon mindent - a fórumokat és a blogokat adataira támaszkodva - lenne annyi pénzünk, hogy elvegetáljunk egy ideig.

    Az a baj, hogy nem érzem azt, hogy ebben az országban kellene a gyerekemnek felnőnie, de félek attól, hogy túlzott elvárásaim vannak Ausztráliával kapcsolatban, és aztán kimegyünk, "pofára esünk" és irány vissza, kezdeni mindent elölről...

     

    m.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (2837)
    2010-06-08  06:43
  14. 2010. június 8. 10:542838.

    Koszonom szepen Tuzike!!!!!  Te veled mi ujsag??? Otthon vagy? Canadaban?? Reg hallottam feloled?

     

    Szia,

    Kriszti

    előzmény:
    Tűzlány (2834)
    2010-06-07  17:44
  15. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. június 8. 06:432837.

    Kozbenmegneztem a bem oldaladon a kor es ha angolul beszeltek az mar jo, a tobbi anyagiak es a szakma kerdese errol egy csomo info van ahol emlitettem, remelem talalsz valami hasznosat.

     

    A gyerekelhelyezes , ovoda itt nagyon draga, ha nincs jol fizeto biztos allasod akkor nem eri meg mert az egyik jovedelme elmehet ra. Az egyik ismerosunk 2 eves kislanya ajr childcare be igaz nagyon jo helyre jar, de napi 100 $ t kell fizetni a 8 oraert. 

    előzmény:
    manamana (2833)
    2010-06-07  13:43
  16. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. június 8. 06:392836.

    Meg mielott tulsagosan fontolra vennetek a dolgot utana kell nezni a hivatalos web oldalakon hogy egyaltalan van e ra lehetoseg hogy kigyertek ide, ui. az utobbi evekben sokat valtoztak a bevandorlasi feltetelek.

     

    A gyerekek miatt nem kell aggodni, ha mar kint van egy csalad ok illeszkednek be a leggyorsabban.

    Nalatok alapveto feltetel hogy beszeljetek angolul, tovabba lenyeges az eletkor, a szakmatok es az hogy rendelkeztek e elegendo penzzel ahhoz hogy 2 evig ha nem talaltok munkat teljesen el tudjatok tartani magatokat, mert addig az allam semmifele segelyt vagy segitseget nem ad senkinek. Ebbe beletartozik a sajat koltsegetekre torteno orvosi ellatas , lakasberles es minden.

     

    Ha nem beszeltek angolul akkor eleve semmifele esely nincs, ez alapfeltetel.

    Ha reszletes informaciokat akarsz nezd meg Bertok Zoltan hivatalos bevandorlasi ugynok honlapjat.Ott megtalaltok minden infot magyarul is.O az egyeduli hivatalos magyar bevandorlasi ugynok, akiknek o intezi a dolgait azok nincsenek atverve , korrekt ember.

    Angolul infokat a bevandorlasi miniszterium oldalan talaltok az ausztral kovetseg honlapjan. 

     

    Sok szerencset, es ird meg beszeltek e angolul es mi a szakmatok hany evesek vagytok.

     

    előzmény:
    manamana (2833)
    2010-06-07  13:43
  17. Torolt_felhasznalo_600332
    Torolt_felhasznalo_600332
    2010. június 7. 22:422835.
    összejött? vagy ki sem mentetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_133326 (1)
    2005-01-06  16:17
  18. 2010. június 7. 17:442834.
    Kriszti, jelentem, Magyarirszágon csodás meleg idő van :))) Kánikula :)
    előzmény:
    ttkriszti (2832)
    2010-06-07  13:30
  19. 2010. június 7. 13:432833.

     

    Sziasztok!

     

    a párommal fontolgatjuk a kivándorlást, és látom/olvasom ti is gyerekesek vagyok. Tudnátok mesélni kicsit, hogy milyen gyerekkel kint? Anyagilag mennyire megterhelő, illetve hogy lehet megoldani gyerek mellett a munkát (2 éves múlt a fiam).

     

    Köszi,

    m.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. június 7. 13:302832.

    Szia Amarynda,

     

    Orulok, hogy te is jelentkeztel. Sajnalom, hogy cukorbetegseg alakult ki nalad. Igaabol az egesz eletstilus megvaltozik egy ilyen diagnozis utan. Biztosan nem konnyu a valtozas. 

    A kutyust is sajnalom. Remelem a cican tudnak segiteni.

     

    Mi hetfon megyunk Magyarorszagra, remelem melegszik otthon is az ido es alabb hagy az eso. Olvastam eppen mekkora arvizek vannak.

    Meg a csomagolast el sem kezdtem, es meg ajandekokat is kell(ene) vasarolnom. 

     

    Humanka,

    Remelemneked sikerult a vizsga, Jelentkezz majd ha tudsz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (2831)
    2010-06-07  13:03
  21. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. június 7. 13:032831.

    Gratulalok az uj babahoz, remelem kellemes lesz a babavaras

    nalam sajnos megallapitottak hogy 2 es dipusu cukorbeteg vagyok gyogyszert kell szedni, es hat nagyon megvaltozott az etkezesem is, sok finom dolog kimaradt amit mindig szerettem.

     

    Az allatok jol vannak, a 18 eves oreg kutyusunkat el kellett altatni mert mar kezdtek fajdalmai lenni nem mukodott a maja, nagyon szomoruak voltunk de az o erdeke volt hogy elengedjuk. O volt az elso kutyank itt Ausztraliaban.

    Holnap meg az egyik cicankat is vinni kell orvoshoz, nagyon lefogyott es van valami daganat  szajan tegnap vettuk eszre, nagyon izgulok hogy tudjanak rajta segiteni 

    Kellemes hetet mindenkinek! 

    előzmény:
    humanka (2827)
    2010-05-23  00:13
  22. 2010. június 4. 10:302830.

    Szoritok, hogy sikeruljon a vizsgad, bar a tantargy ...  En biztos bealudnek akar hanyszor a konyvet a kezembe vennem :-)

     

    En jovore szeretnek jelentkezni egy Graduate certificate -re  Clinical Nursing bol. A fonoknom nagyon tamogat. SOt!! Inkabb nyom!!!!

     

    Szakad az eso!! Omlik!!! Ilyen lesz a hetvege is, sajnos!!!

     

    VIgyazz magadra!!!!!

    előzmény:
    humanka (2829)
    2010-06-02  09:28
  23. 2010. június 2. 09:282829.

    Helloka!

     

    Olyan jo hallani, hogy ilyen szepen beilleszkedtetek ti is, meg a gyerkocok is, ugyesek vagytok!!!

     

    Nalunk minden okes, en mar tul a felidon, Dani baba rugkapal ezerrel, Bendo meg kezd belepni a dackorszakba, szoval vele meg egyre nehezebben boldogulok. Raadasul mar en is kezdek terebelyesedni, igy most meg el merek indulni vele, de mar lassan kezdek lassulni, es akkor nem fogom utolerni, ha nekiindul. Bar most meg nem tartunk itt.

     

    Kozben elkezdtem egyetemre is jarni, part-time-ban 6 feleves kepzesre, project management-et tanulok. Meg csak az elso feleven vagyok tul, meg azon sem, mert hetfon lesz meg egy vizsgam, es meg az is lehet, hogy siman nem sikerul ... amennyit keszultem ra ... azaz semmit, nem is erdemelnem meg. Raadasul ausztral gazdasagi jogbol lesz, ami hmmm ugy alapbol nem nagyon van jelen a mindennapjaimban. Meglatjuk.  

     

    Na, mara ennyi voltam, jo volt rolatok hallani!

    előzmény:
    ttkriszti (2828)
    2010-05-26  11:44
  24. 2010. május 26. 11:442828.

    Szia Humanka,

     

    Eloszor is nagy nagy gratulacio!!!!!! Meg egy kisfiu!!!!!! Remelem jol vagytok, jol viseled a masallapotot.

    Tenyleg, nagyon elult ez a forum, nem tudom miert.

     

    Velunk mi is tortent? Nagyon szeretunk itt lenni, imadom Sydney-t, munkahelyem nagyon bevalt, igaz a cardiac cath. labbol valtottam Endocrinologiara, egy muszakos, Hetfotol- pentekig munka, egy szuper jo fonoknovel. Kozben elvegeztem egy tanfolyamot, igy mar Bone Densitometry technikuse vegzetsegem is van. Adaleidben volt a tanfolyam novemberben a negyven fokos melegben. Decemberben vizsgaztam. A korhaz sponzoral a PRral kapcsoaltban, most adom be az atirt resumemat, szerencsere meg mindig hianyszakmam van, es a novernek itt 3 honap alatt  megvan a szukseges papir. A gyerekek szeretik a sulit, jol megy nekik. Az amerikai baratnom volt itt latogatoban marcius elejen ket hetig, o mar mondta, hogy Vikinek OZ akcentusa van, Andrisom meg erosen kitart az amerikai akcentusa mellett, bar a spelling jol megy neki, megnyerte tavaly az iskolai spelling bee-t. :-) Ment tovabb a reggionalisra, ahol szinten jol szerepelt, de tovabb mar nem jutott. Meg igy is nagy meglepetes volt nekem, hogy ilyen szepen sikerult neki. Bar a spelling amerikaban is nagyon jol ment neki. Most year 5 be jar, Viki meg year 2.

    Ket het mulva megyunk haza latogatoba. Igaz anyukamek most voltak APrilisban egy honapot. GYonyoru idot fogtunk ki, sokat kirandultunk.

     

    Remelem majd a tobbiek is szepen lassan visszaternek es irnak magukrol.

    Kriszti

     

    PS. Vigyazz magatokra!!!!

     

     

    előzmény:
    humanka (2827)
    2010-05-23  00:13
  25. 2010. május 23. 00:132827.

    Haliho!

     

    Nagyon nem jar mostansag erre senki :(

     

    Irok egy kicsit, hatha lesz nehany uj hsz :)

     

    Szoval nalunk az a hir, hogy erkezik Benedek kistesoja, es bizony kepes volt ez a gyerkoc is kukacot noveszteni :))) Szoval eppen 2 ev korkulonbseggel, iden oktoberben varjuk nagyon Danit :D

     

    Mashol vmi erdekes ujsag???

     

    Szep hetveget mindenkinek !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top