Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ausztrália
2005-01-06 16:171.
Torolt_felhasznalo_133326
Létrehozva: 2005. január 6. 16:17
Sziasztok,
Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
Sziasztok!
Anita, én örülök a beszámolódnak, ez a topik nem az a napi pörgésű, hanem hullámzó Néha hetekig senki sem szól semmit, máskor meg pörög rendesen
Akkor most már semminek semmi akadálya és minden sínen van? És jól is érzitek magatokat? Mindig mondják, hogy nem könnyű sem beilleszkedni, sem új életet kezdeni, aztán van akinek símán megy az egész, más meg minden akadályba belebotlik...... Remélem most már nektek sem lesz semmi rossz
Humanka, én is úgy gondoltam, hogy most már elkezdek pályázgatni, végülis a bookeepingem esti, akár munka mellett is tudnám végezni.... Csak már jöjjön össze valami, annyira szeretném! Nekem elég volt a házitündérkéses (vagy sárkányos?) időszakból, a kamaszokból is, valami más jellegű dologgal szeretnék kapcsolatba kerülni
Kisfiamnak ma van a 4. szülinapja , majd hétvégén ünnepeljük , szóval már igazán hosszú időt töltöttem itthon
Kriszti, tök jó, hogy minden rendeződik, remélem jó lesz a munkahelyed is , lakás is kerül
Megyek, tanulnom kéne, de még 1000 dolgom van előtte
Helló Csajszik!
humanka látom a rókák és a felvések között a humorod azért megvan: online vajudsz hát az tény, hogy az első órák nagyon lájtosak, semmi extra nincs, emékszem mekkora arcom volt, hogy ó ez ennyi???? nos pár órával később már teljesen másképp gondoltam
mesélj milyen volt a reptéren Zaráékkal? olyan jó volt a bejegyzés!!
ttkriszti szerintem is ügyesen csináljátok, mi újság a lakással? tényleg visszaléptek? amúgy ti most hol laktok? mármint, hol száltatok meg amíg megvan az albi? gyerekek izgulnak?
fercanita kemény a sztorid, bár bevallom néha már elvesztettem a fonalat, de mélységesem átérzem a problémát. sajnos nekünk is van rossz tapasztalatunk az ex-ügynökünkkel, mert gyakorlatilag már idén kint kellene lennünk, de neki köszönhetően alig tudtunk beadni a vízumkérelmünket 3 hete. elbuktuk pont azt a lehetőséget, hogy az új rendszerben irtó gyorsan megkapjuk. nagyon nehéz volt ezen túltennünk magunkat, de most már tényleg próbálunk előre tekinteni, csak így lehet továbblépni.
pl. most megyünk nyaralni vasárnap amit nem kicsit várunkkkkkk
na megyek iszom még egy -t aztán elviszem a kismackót playgroup-ba. gyönyörűen süt a nap
Szurkolok nektek, hogy minel hamarabb megoldodjon a lakaskerdes is
Pihengetek, igenis
Es mindenkeppen jelentkezem, ha lesz vmi. Az elso jopar orat ugyis itthon akarom tolteni, szoval lesz idom bejelentkezni. Meg az is lehet, hogy majd online vajudok
SZia Humanka,
Muszaj intezni gyorsan ezeket a dolgokat, mert en szeretnek minel hamarabb dolgozni. MAr nagyon varom. Hihetetlenul gyorsan intezodott el az iskola, hetfon voltunk bent, kitoltottuk a papirokat, az igazgatono elfaxolta a NSW public educationhez es ok engem masnap felhivtak, hogy minden rendben, mehetunk beiratkozni. Ezt tegnap inteztuk el, sot ami meg nagyon jo, hogy a suliban van before es after school care, ami nekunk nagyon fontos. FOleg a "napkozi" suli utan mert haromkor befejezik a sulit es nem tudom oket mindig idoben felvenni. Most a hetvegen megyunk egyenruhat venni nekik, lunchbox-ot, Vikinek hatizsakot, szoval megint el leszunk foglalva. A lakas keresgeles meg tart, sajnos egyet elszalasztottunk, pedig az nagyon jo lett volna. De latom, hogy meg mindig nem vettek le a webrol, hatha visszaleptek, most mindjart felhivom, hogy akkor mi is van.
Pihengessel!!!! Vigyazz magadra!!!!!
Majd szolj ha mar "action" van!!!
Szia Kriszti!
Kozben meg te is megerkeztel ide a topikra Nem semmi, hogy milyen gyorsan inteztek mindent, nagyon ugyesek vagytok, le a kalappal. 1-2 het, es szinte mindent megcsinaltatok
Nem, Anita, ne nyugtalankodj, nem vagyunk mi olyan ijedosek
Nagyon sajnalom, ami veletek tortent, es kivnom, hogy a folytatas mar ne legyen ilyen horror
Island: semmi bajom nincs a szagoktol, es nem is volt egyaltalan. Sot, a kaveillatot kifejezettem imadom, annak ellenere, hogy keptelen vagyok meginni rogton a kezdetektol, pedig nalam keves nagyobb kaves letezik. Mar nagyon keszulok, hogy szules utan majd jol beulok egy klassz kavezoba, es milyen elvezettel kortyolgatom ... hmmmm (itt most egy szajnyalogatos szmajli kovetkezik).
Zina: te meg kozben be is fejezted a MYOB-t, gratulalok Mar kicsit okosabb lettel, de majd nagyon csak akkor leszel, ha a bookkeeping is meglesz Szerintem palyazgass nyugodtan, igy a tanfolyas mellett lenne idod interjukra jarni Es teljes munkaidoben akarsz majd dolgozni vagy csk reszben?
Velem semmi extra, jokat alszok, rokazok, novesztem a pocakomat, es varjuk, hogy mikor dont ugy a Tronorokos, hogy kivancsi a szuleire
Szia Island,
Remelem minel hamarabb ideertek!!! :-)
A Tovismadarakat en is lattam es olvastam is. A konyv is nagyon tetszett, a film is.
Szia,
Dehogy riasztottal el. :-) En csak nagyon elfoglalt vagyok, a gyerekeket irattam be suliba, lakast nezek, autot, stb. A gyerekek hetfon kezdik a sulit es igy en is egy honappal hamarabb tudok el kezdeni dolgozni. Hetfon van talalkam a HR-ral.
MEgkerdezhetem, hogy ti merre laktok?
Szia,
Kriszti
Sziasztok!
Ugy latszik mindenkit elriasztottam a tortenetunkkel! Nem ez volt a cel!
Hol vagytok??? Mindenki eltunt??
Humanka, hogy van a pocakod? Zina mi van a sulival?? Tobbiek??
Szep napot!
SZiasztok!
Koszonom a jo kivansagokat!
Hat, nem volt egyszeru! Szivesen irok rola, mar csak azert is mert talan segit valakinek a mi tortenetunk!
Sajnos nagyon nagy csalodas volt a magyar ugynok (no) nem irom le a nevet, nehogy baj legyen, de senkinek nem ajanlom!
Mi 457-es munkavallaloi vizummal jottunk ki (ezt nem mi inteztuk, ha nem a munklatato, mi nem is szandekoztunk ide jonni, minket hivtak), egy magyar ceghez. Aztan par honap utan ugy ereztuk, hogy vagy hazamegyunk vagy keresunk egy masik szponzort, aki nem magyar!
Kb. fel ev utan talaltunk egy magyar ugynokot aki tudott egy ausztral szponzort akik kerestek emebreket. (na ez az egy dolog amit intezett 5 ezer dollarert)
Igazabol tavaly junisuban adtuk be a papirokat es azt mondta, nyugi minden jo lesz, mert minden papirunk rendben van! (akkor mar megvolt a Ferjemnek a szakma elismertetes). Aztan felhivott, hogy megvaltozott a torveny es kell a nyelvvizsga!
Ennek egyaltalan nem orultunk, mert a ott ahol voltunk nem volt lehetoseg tanulni. Azt mondta az ugynok, nem problema ha nem sikerul, mert akkor ki kell fizetnunk 8500 dollart es el van intezve a dolog! Igy utolag mar tudjuk, hogy O abbol csinal penzt, hogy informaciokat visszatart (pl. azt sem mondta el, hogy mikor mar beadtad a papirokat es befizetted az aplikalasi dijjat akkor te kervenyezheted a madicare kartyat, nekunk mar egy eve lehett volna ha ezt elmondja) es sajnos azt kell mondanom, hogy hazudik!
A lenyeg, hogy termeszetesen nem sikerult a vizsga, de a bevandorlasi hivatalban aki a mi ugyunkkel fogalkozott nem engedtem hogy kifizessuk a penzt, de el sem utasitott,mert hat igazabol nem volt neki eleg indoka! NAGY SZIVAS! (biztos forrasbol megtudtuk, hogy pechunkre az ugynok es az ugyintezi nincsenek joban, es bar teljesen szabalytalan de ezert tartja vissza az ugyunket) Igy ment az ido, ekkor mar elkoltoztunk es a Ferjem elkezdte a munkat az uj cegnel, mert atvett minket a mar meglevo 4 eves vizumunkkal! CSak mi nagyon szomoruak voltunk, mert az ugyunk nem ment sehova! Aztan kitalalta az ugynok, hogy csinaljuk ujra vizsgat! Elkezdtunk magantanarhoz jarni.
Aztan ugy dontottunk, hogy ez igy nem mehet tovabb, mert semmit nem csinal az ugynokunk. Ugyanis addig volt nagyon kedves amig ki nem fizettuk a penzt!
Vegul kersetunk egy ausztarl ugynokot! (akit csak ajanlani tudok) es masfel honap alatt megkaptuk a vizumot es 1500 dollart kert!
Sajnos veszett az 5000 dollar, de hat ez van, legyen vele boldog!
Most itt van vagyunk, lassan egy eve, es kb. egy honapja van meg a vizum!
Aztan keszulok haza, mert vegre az iden otthon toltjuk a karacsonyt, tobb mint 2 ev utan!
Hat, ennyi! Bocsanat, ha vkit untattam!
Szia Humanka! A Tövismadarakat én is néztem valamikor , és különben tényleg fejlődik az angolod a tévézéstől
Az MYOB-nak most szerdán lesz az utolsó alkalom, a bookeeping még tart, nemrég kezdődött! Nézegetem már az álláshirdetéseket, de még nem pályáztam meg semmit! (nagy sóhaj)
Szia Anita! Emlékszem rád Sajnálom, hogy rossz dolgok történtek veletek, és azt főleg, hogy segíteni meg nem is tudok. De ha már sínen vagytok, akkor jó Te tanultad keményen az angolt, ugye? Azért mesélj ám magatokról, én kíváncsi vagyok!
Island, üdv neked is, jól vagytok?
Helló lányok!
ttkriszti mi is sydney felé tartunk egyenlőre, így néz ki
humanka a Tövismadarakat vagy 4x láttam életemben, jó film. és ha főzöcskézel nem vagy rosszul a szagoktól? vagy ezt már simán kezeled?
ami a vízumvárás idejét illeti, igen mindenki ezt mondja, hogy gyorsult, én annyira persze nem érzem, főleg hogy tudom, hogy az új brisbane-i irodában nem a sima pr-eseket dolgozzák fel, hanem az össze többi másfajtát. meg azt is mondják, hogy a modl-eseket előbb megcsinálják...nem tudom, azért ezt sem így látom, a modl-eseket is kivératják szépen, no rush
fercanita ezer gratula a pr vízumhoz, ez fantasztikusan jó hír!!! mi nemrég adtuk be, szintén elég küzdelmes hónapok után, talán jövő (európai) tavaszra megkapjuk. talán.
és megkérdezhetem eddig milyen vízummal voltatok kint? 457? vagy tanulóvízum? és melyik államban éltek? mesélj még magatokról
SZiasztok!
Nem tudom emlekeztek-e meg ram??? (talan egy paran igen) Maganyos voltam itt ozi foldon es messze es vartuk a PR vizumot!
Na, most orommel tudatom veletek, hogy megkaptuk!
Azert mert nem irtam, nyomon kovettem a forum sorsat! CSak velunk annyi minden (rossz dolog tortent), hogy igazan nem akartam senkit farasztani!
De most mar jo minden, a ferjemnek nagyon jo munkaja van egy ausztral cegnel! O az egyeduli magyar! Az angol is megyeget! Szoval alakul az eletunk!
Mindenkit udvozlok itt ujra, a regieket es az ujjakat is!
Szep vasarnapot!
TV-zek Eletemben nem neztem ennyit tevet, de legalabb igy az angolom is fejlodik (probalom ezt kepzelni). Egy baratnomtol megkaptam a Tovismadarak-at, azt nezem most, de probalom beosztani, es nem megnezni az osszeset rogton Pedig nagyon tetszik, at is fogjuk masolni.
Meg most nezem a US Open-t, most mar a negyeddontok vannak, izgalmasabb meccsek, mint altalaban, meg persze mar nagy neveket lehet latni jatszani.
Fozocskezek is minden nap, a parom kozel dolgozik, igy mindig hazajon kajalni ebedre, kulonben nem ennek, csak egy szendvicset, de igy jo, mert neki meg fozok, es akkor mar persze magamnak is.
Es neked hogy megy a tanfolyas? Meddig tart meg? Es kozben nezel mar munkat?
Nem minden boltban van, de a nagyobbakban, pl. a Safewayben, lehet több helyen is! Egyik fellelhető helye az olasz polc, másik az egészséges kajáknál, harmadik meg símán a prézli környékén Néhol csak nagyon finomra darált van, találj egy Deli-t is valamelyik központban (Ivan's, vagy görög, tökmindegy, ilyen helyeken tuti van az otthoni dara formátumban
Humanka, igazad van, végülis ne igyunk előre a medve bőrére Különben is, a gyermek 1-2 évig még úgyis max egy belecsinált pelussal fogja megajándékozni édesapját Hogy vagy? Mivel ütöd agyon az időt?
Hali,
a buzadarat semolina-nak hivjak
Zina: semmi megelolegezes nincs, ha lesz baba addig (nem lesz), akkro unnepelhet, egyebkent meg varnia kell jovo szeptemberig, ahogy nekem is majusig
A ferjem szerencses, mert az USAban mar juniusban volt apak napja. Mivel akkor nem voltunk ott szemelyesen, igy most a hetvegen megunnepeljuk.
Van egy kerdesem. Itt merre talalom az uzletben a buzadarat tejbegrizhez. Az USAban cream of wheatnek hivjak. Itt mi a neve?
Nem én voltam , azt hiszem, akinek szólt, tényleg Zinának hívják, és a nlc-s neve valami más... Jó kis kalamajka volt, hisz akik engem ismernek, páran mind köszöntöttek ott
Készültök apák napjára? Humanka, te is megelőlegezhetnéd már idén az apuci köszöntését, aztán jövőre már te is kapsz anyák napit
Zina, mar a multkor is meg akartam kerdezni, hogy nem neked inditott a tesod egy forumot, hogy Sok Boldog Szuletesnapot??
Tegnap irtam, de elszallt a hozzaszolas.
Nagyon tetszett a pocakos fotod. Hajra, hajra, most mar nem sok van hatra. Pihenjel, vigyazz magadra!!!
Ikeat meg fogom nezni, USAban is ott vettem a paplanjainkat, agynemuhuzatokat sokkal olcsobban, mint mashol. A butorok minosege sokat javult, a baratnomek tavasszal ujjitottak fel a hazukat es alom szep az Ikeas konyhajuk. Mindennek meg van a helye, hatalmas fiokok. Nekem nagyon tetszik.
Szia,
Igen Sydneyben vagyunk, jol emlekeztel.
Most eppen egy ronda megfazassal harcolok, biztos vagyok benne, hogy a repulout alatt a legkonditol szereztem. Szerencsere a parom minden otthon megmaradt gyogyszert hozott igy most picit jobban viselem.
A munka miatt meg nem izgulok nagyon. Meg csak oktober 20-an fogok kezdeni. Most lakas keresesben vagyunk, tegnap lattunk egy nagyon klasz apartmentet. Harom haroszobas, hatalmas erkellyel vagy terasszal es gyonyoru a kilatas az obolre. Abbotsfordban van. A suli a gyerekeknek 10 perc seta. A ferjemnek is kb, 15 perc a munkahely. Nekem messzebb lesz, de en amugy is igy keszultem. Otthon is en utaztam tobbet munkaba, de nekem nem gond.
Orulten elvezzuk a gyerekekkel a buszozast. A buszok tisztak, nagyon kedvesek es segitokeszek mind a soforok es mind az utasok, mivel soha nem tudom mikor kell leszallni. Probalom szamolni a megallokat, de ha nincs leszallo es nincs felszallo akkor a busz nem all meg. Ilyenkor vagyok bajban.
Remelem nektek is hamarosan lerendezodik minden. TI melyek reszreszeretnetek jonni?
Orulok, hogy a fogorvost letudtad. Jovo heten, meg a Ben erkezese elott en is el akarok ugrani
Persze megvan minden, minden a helyen, korhazi cucc a ferjem autojaban, kajak lefagyasztva a frigoban. Szoval total kesz vagyok!
Helló :-)
Fogam betömve, most már "csak" a fogínykezelésre járok
Élvezd is ki Eurórát, mert itt hírmorzsája sincs
Humanka, haláli ez a pocakfotó Ne izgasd magad, ez már a finish, ilyenkor a legrosszabb, mindenkinek Emlékszem egy adag mosógép kiteregetése közben 8-szor kellett pihennem Tényleg csak az az egy vigasztalhat, hogy most már azért meg vannak számlálva a heteid A második terhességem nekem elég rossz volt, ahhoz képest, hogy az elsővel nem volt semmi bajom, és ez a szülésekre is igaz.... Hát ez jutott
Babócának megvan mindene?
Oke, ez csak a vicces verizo, rakok fel egy "normalisat" is. >>>
Latszik, hogy itthon vagyok es nem tudok magammal mit kezdeni (De egyebkent csaltam is am a kepnel, mert ha egyenesen allok, akkor nem latszik a labfejem )
Most szombaton betoltom a 37. hetet, onnantol kezdve mar johet a KisToki, erettnek szamit, nem lesz koraszulott . De vhogy az az erzesem, hogy nem fog Ki fogja varni szepen, turelmesen az idejet ... meglatjuk, nem banom, mert nem veletlen a 40 het terhesseg, meg kulonben is: akkor jojjon, amikor o akar
Island: a lenyeg, hogy mar nalatok is elkezdodott a folyamat, mostansag olyan, mintha kicsit gyorsabb lenne az ugyintezes, persze gondolom, ez a "varakozok" szemevel mashogy latszik
ttkriszti: ha az IKEA-t szeretitek, en meg azt is javaslom, ott aztan tenyleg mindent meg lehet talalni eleg jo aron
Zina: hat a dokik mar nem foglalkoznak velem. Bar javulgatok, a legjobb, hogy kepes vagyok mar enni, igy erosodok is egy kicsit, de a szedules meg mindig megvan. Ez a legrosszabb, mert nem tudok kocsiba ulni, es itt kuksolok a hazban immar 6. hete Pedig most kene egy kicsit eljarkalnom, mert ha Benedek itt lesz, akkor azert jo par hetig szinten "szobafogsagra" leszek itelve, persze az mas lesz. Csak az a baj, hogy igy mar most elkezdtem az ingerszegeny eletmodot, ami azert a tureshatarom vege fel kozelit. Az erosodest is ugy kell erteni, hogy mar tobbet tudok talpon lenni, mint 5 perc > mondjuk mar 15-ot is (hahaha), de utana 1,5 orat aludnom kell, hogy kipihenjem a faradalmakat. Szoval nem tudom, a szulesig hogy szedem ossze magam ?!