Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Londonban szulni?!
2004-11-08 13:431.
Létrehozva: 2004. november 8. 13:43
Sziasztok!
Masfel hete tudtam meg, hogy babat varok. Aminek a parommal egyutt nagyon orulunk. Csak egy kis nehezsegbe utkoztunk..., ugyanis egy eve Londonban elunk es semmi tapasztalatom sincs sem a terhesseggel sem a kulfoldon szulessel kapcsolatban. Itt szeretnem megszulni a babat mert nem szeretnenk feladni itteni eletunket.
Olyanok segitseget varom, akik itt elnek Angliaban babat varnak, vagy kis gyermekuk van, vagy barmiben ugy erzi segiteni tud. Minden aprosag erdekel, baba klub, korhaz, orvos nev, papirok, szoval minden.
Elore is koszonjuk!!
Masfel hete tudtam meg, hogy babat varok. Aminek a parommal egyutt nagyon orulunk. Csak egy kis nehezsegbe utkoztunk..., ugyanis egy eve Londonban elunk es semmi tapasztalatom sincs sem a terhesseggel sem a kulfoldon szulessel kapcsolatban. Itt szeretnem megszulni a babat mert nem szeretnenk feladni itteni eletunket.
Olyanok segitseget varom, akik itt elnek Angliaban babat varnak, vagy kis gyermekuk van, vagy barmiben ugy erzi segiteni tud. Minden aprosag erdekel, baba klub, korhaz, orvos nev, papirok, szoval minden.
Elore is koszonjuk!!
Tina, de ügyes volt Marci! Menni fog ez! Pannyi meg , egyem a kis husijait. Szerintem is Kata egyre inkább apja, de aki csak velem látta, azok meg mind azt mondják, hogy én vagyok kicsiben. Pedig szerintem tényleg nem (de azért jól esik ).
Szandra, látom a pózolás már most nagyon megy Helgának! Jó hangulatú buli volt, az látszik!
Tina, az uszodás sztori
Eszter, majd csak átlendül Enzo a holtponton, lehet, hogy emiatt nem volt 3 napig termés?
Jók a Hampstead H.-es képek - amennyire látom őket, mert valamiért nem jönnek be nagyban, látom Panni is kipróbálta a pancsizást.
Kata tegnap nem sírt reggel, ma egy kicsit. Még a holnapi nap van, aztán a jövő héten zárva lesz az ovi, majd csinálunk programokat.
Vera, megértem a kutya iránti vágyadat, szerintem H. be fogja adni a derekát majd, és ez tőle nagyon szép teljesítmény lenne, ismerve, hogy az indiaiak és a kutyák hogyan viszonyulnak egymáshoz. Úgyhogy majd nagyon kell értékelned! Ha hazamentek, vinnéd magaddal az ebet?
A hajam pár hete ilyen, levágattam és dauer van benne (ezek már nem roncsolnak). Mondhatom, nagyon kényelmes viselet, viszont fura volt először, hogy nem kell fésülködni. J.-nak tetszik, Kata szerint vicces vagyok.
Jók lettek a képek. Úgy látom sikerült megcsinálni az internetet.Én most értem csak haza. Elmentem még vásárolni meg befagyasztani a gimbérletemet amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna csinálnom és akkor nem fizetem feleslegesen.
És mit vettem észre ahogy sétáltam hazafelé? Lepirult a karom a napon ami egy kész csoda itt londonban
Jól kifáradtam de nagyon jó volt a parkozás. Most én is csak döglök mint Tomi.
Tök jó volt a Heampsted Heath-en, olyan jó Tina hogy végül jötettek, Tomi is hulla, de a TV előtt döglik, reménykedtem hogy bealszik de nem akar.
Tina, igen en is ilyet akarok. szerintem a tescoban vette, ott lattam a mult heten 5000-ert, szerintem en is ott fogom megvenni. Az ebayen nincs olcsobb? Az angliai tescoban v asdaban v ilyen helyen nincs? Szerintem is jobb mint a szekhez kotozos, mert azzal pl Karin egy ismerosnel majdnem hatraesett szekkel egyutt.
Milyen rendes Marci hagyott jatszani.
Szandra csak igy csendben mondom h a furdoruhas kepekkel a neten vigyazni kell, en nem hagynam fent sokaig mert olyanok is megtalaljak akiknek nem kene.
Vege a 30 foknak, borus szeles ido van, nagyon furcsa nyomott, de azert meg nincs hideg. Ma rakott karfiol volt es Enzo pucolta hozza a tojikat tok egyedul. Meg persze vagta a vagoban.
sziasztok!
nem is irtam, voltam szaunazni tegnapelott,olyan jo volt!!!teljesen kikapcsolt.az egesz helyisegben olyan jo illoolajat parologtattak, az uszodaban is erzodott, nagyon kellemes volt. szoval jot pihentem, meg egy iraki csavo is fel akart szedni, a dumaja is megnyero volt:-Hi,my name is Mr. Goodlooking, what's your name?' nem tudtam, sirjak-e vagy nevessek
Eszter, en ilyesmi etetoszeket keresek: http://cgi.ebay.co.uk/BRAND-NEW-PHIL-AND-TEDS-ME-TOO-PORTABLE-TRAVEL-CHAIR_W0QQitemZ320373916029QQcmdZViewItemQQptZUK_Baby_Babay_Feeding_Highchairs_Boosters_LE?hash=item4a97c6017d&_trksid=p3286.c0.m14&_trkparms=72%3A1688%7C66%3A2%7C65%3A12%7C39%3A1%7C240%3A1318%7C301%3A0%7C293%3A1%7C294%3A50
csak nem ennyiert. nem tudom,h. te ilyenre gondoltal-e (sikerul megnyitni?), de ezt a tipust vagyis hasonlot a baratnom otthon 5000Ft-ert vett!!! az tok jo, csak sajnos nem tudom,mikor megyunk haza legkozelebb. raadasul o vmi atlagos boltban vette, Tesco vagy Cora es tok massziv, eros, viszont konnyu a sulya es hordozhato stb.
amugy a legtobb itt olyan,hogy egy nagy szekbe kell belekotozni,nekem az nem tetszik egyaltalan.
sajnalom,h. ilyen lassan megy a kaki bilibe, elhiszem,h. mar a hajadat teped neha...en a bepisilessel vagyok igy. szerencsere az oviba valo visszateres elso ket hete volt pisis, most mar ok minden (kop-kop), sot: marci ejjel felkelt egyedul es egyedul kiment WC-re!!!
Szandra, nagyon csinik a lanyok, henike bikinije olyan kis cuki. milyen jo idot fogtatok ki! jok a Legolandos kepek,nahat, ennyire megvarakoztatni a gyerekeket!miert kellett 1,5 orat varni? es addig mit csinaltatok? masra ultetek fel? az utolso kep, a lepcso aljan, ott elaludtak a lanyok?
Vera, ha ezt meg olvasod: megyunk ma hampstead H-re, csak kicsit kesobb,mert elcsuszott a reggelunk...Panni koran kelt es vissza kellett altatni, hulla vagyok
Marci olyan edes volt,amire sikerult visszaltatnom Pannit, mar eltelt vagy egy orahossza is,o meg szep csendben jatszott, dvdzett, igy en is szunyaltam egy fel orat. persze attol meg faradt vagyok, G. pubba ment es ejfelkor jott haza,aztan meg veszekedtem vele a kimenoi miatt
ezt marcika kuldi.
Örülök, hogy sikerült megnézned a képeket és köszönöm, hoyg időt szántál rá.
Igen, nagyon tuti az a köröm készlet. Nem volt a bulin egy magyar gyerek sem. A két egyforma ruhásból a nagyobbik Heni osztálytársa, a kisebb pedig a huga. Az ő nagymamájuk egyébként Ciprusról jött, de az anyuka már itt született és a gyerekek apukája pedig már angol. Az anyuka elpanaszolta, hogy elváltak és az angol apuka nem fizet egy penny-t sem és az ő anyukája bezzeg megmondta, hogy görög pasihoz menjen férjhez. No ezen a részen kipukkadt belőlem a röhögés, mert önkéntelenül is a Bazi nagy görög lagzi c. film jut az eszembe, ami az egyik nagy kedvencem. De nem sértődött meg, sőt mondta, hogy teljesen rájuk illik a film még a kislánya is jár görög iskolába.
Nagyon szepek a kepek. Tenyleg igazinak neznek ki azok a kormok. A masik ket kislany egyforma ruhaban, ok is magyarok voltak?
Nagyon jopofa jatekokat talaltatok ki, biztos jo volt!
Vera, en total megertelek, van nekem egy masik jo baratnom aki szinten imadja a kutyakat, es nala is fo szempont hogy a pasija is szeresse. Majd ossze is hozlak vele ha lesz alkalom. O se tudna elkepzelni az eletet kutya nelkul, de volt mar nyula ketszer, kacsai meg tyukok (aztan az egyik kiskutya kitekerte a tyukok nyakat) Szerintem is biztos megszereti majd H ha mar ott lesz.
Igen, a farmeros, fehér inges a helyettes Don Juan.
A körmök már az ajándékok kibontásánál feladták a harcot.
Mondjuk azon nem lepődöm meg hogy nem igazi, de akkor is tarthattott volna tovább 10 percnél. Még a labdajáték előtt feladta?
Egyébként totál igazinak nézett ki.
Melyik az a Lewis a farmeros? Ő az aki Harry távollétében helyettesít?
Aranyos vagy
Miért, olyan hamar leesett? Szerencsétek volt az idővel is. Látom voltak kisfiúk is, a Harry csak nem volt ott?
Persze, biztos könnyen mondom, én csak a saját véleményemet mondtam el. Én kívánom, hogy sikerüljön megtalálnotok a mindkettőtöknek megfelelő megoldást.
Igen, jól sikerült a buli, nagyon és a műkörmöknek is nagy sikere volt addig az öt percig, amíg fent voltak.
Eszter!
Vera is meg tudta nézni. Nem értem mi lehet a gond... De azért ide teszek még egy linket, hátha így sikerül.
Juj Eszter, ez így olvasva idegőrlő lehetett, de a lényeg hogy csak ment a bilibe. Nem is csoda hogy csak így hogy 3 napja nem kakilt? Csak nem visszatartotta valami miatt? A szobatisztaságra tanítás türelemjáték, de minden eredményért tortát kell nekik sütni. Valahogy azért örülök hogy már túl vagyok rajta. De majd leszek te is.
Reggelire palacsinta. Demónak ez is lehengerlő. Jó ötlet, megmondom H-nek válasszon, vagy ez vagy reggelire palacsinta. Amilyen lusta nem lesz kérdés
Szandra, szuper lehetett a buli, látom még szupi "karmokat" is kapott a csajszi, nagyon csini volt!!!! Milyen vidám volt mindenki. Ez egy szupi kis szülinap volt akkor Henikének.
Kutyatémában: Könnyen mond ilyet olyan aki maga sem akar. Nekem 20 évig volt kutyám, az egész most már az életem része, ami már nem teljes kutya nélkül, aki közelről ismer tudja. Szerintem H is tudta mindig és bár ellenáll és reménykedik hogy feladom, szerintem most már jól sejti hogy nem fogom. Fiatalabb koromban komoly terveim voltak, azokat én már feladtam (épp miatta), megelégednék egy max. 7 kilós kutyával, ennyi áldozatot ő is hozhatna értem. Ő nem fél tőlük és nem is útálja őket csak épp nem akar. Szerencsére ellenpéldának van pár ismerősöm akiknek a férje hallani sem akart róla aztán most valahogy csak elvannak, sőt még annál is jobban.
Már nagyon sokszor mondta hogy akkor most válasszak hogy a kutyák vagy ő, de mondtam hogy nem tudok. Lehet hogy ez tök durván hangzik, de aki olyasmi mint én az megérti.
Kriszta, ezt pont neked akartam megírni, a half-term-re kapott házin már vonalra íratják Tomiékat. Én is meglepődtem. Tominak szerencsére nem okoz gondot, sőt kifejezetten élvezi.
Kriszta tok jo a krokodilos kep! Egyebkent tenyleg szuper az allatkert, es meg ilyen hosegben sem volt tikkaszto, mert sok az arnyek meg vannak ilyen vizpara zuhanyok.
Tina, tok ugyes Marci, biztos nagyon buszke volt magara hogy meg is etette meg meg is csinalta a kajat. Nemsokara majd o fozi a marhaporkoltet is. Edes Panni baba Egyebkent most en is ilyen ulest keresek.
Agota, a fotok gyonyoruek jo kis kirandulas lehetett.
Vera az en demo verziomban olyan is volt, hogy reggelire palacsinta. Erdekes az sincs mar...
Szandra, nem tudtam megnezni a kepeket, nem nyitotta meg. De ahogy irod biztos jo buli lehetett.
Itt van anyosom, reggel erkezett. Tok jo. Egesz delutan jatszott a gyerekekkel, jeeeee! En meg olvastam!
Tina, a kaki kezdett ugy elfajulni hogy ma reggel majdnem feladtam. 5 percenkent akart bilizni, amikor ki is jott kb 1 kanalnyi es rakenodott a fenekere v a bugyijara, reggel 9kor mar az 5dik bugyinal tartottunk kb a hajamat teptem. Szegenynek mar tok piros a popsija is Aztan delben vegre kijott bilibe majd a masik fele bugyiba, de azota minden ok. De mar harmadik napja volt h nem kakilt. Delutan szaraz.
(Anyu a pingvint is!)
Sziasztok!
Kriszta!
Én is szoktam a csajoknak ilyen csiga-frizurát csinálni. Nagyon szeretik. Pont pénteken mentek így a suliba és Henikéét külön körbeugrálták a tanárnénik. Rubinnak is nagyon aranyos. Édesek a gyerekek így egy rakáson. Nem írtad, de gondolom, megoldottad az utazás nehézségeit a két lánnyal.
Ágota!
Nagyon szép ez a város és Ti is nagyon csinosak vagytok!
Tina!
Nagyon helyes Marci, amint ilyen nagy gonddal készíti a hugi ebédjét. Nem lesz itt gond a testvérféltékenységgel! Meglátod, egyre több lesz a békés időszak.
Vera!
Hát tudod, én is féltem világéletemben a kutyáktól. Aztán kitaláltam, hogy nekem mégiscsak kell kutya. Vettem is, de egy évnél tovább nem ment. Anyukámnál kötött ki. Egyébként a lányok is félnek a kutyáktól. Szerintem nem érezné magát jól H, ha mégis beadná a derekát, márpedig a kutya nem olyan, hogy aztán ha nem tetszik, akkor berakod a szekrény aljába. Nekem szerencsém volt anyukámmal, de ha nem így lett volna, nem tudom, mit csináltam volna, mert nem szerettem volna tovább a kutyát. És amikor hazamész Mo-ra, akkor is vinnéd magaddal a kutyát? AZ is sok plusz költség. Ha meg maradna, nem hinném, hogy H gondját viselné. Mivel ő a férjed, így én azt javasolnám Neked, hogy inkább fogadd el az ő hozzáállását, nem szeretheti mindenki a kutyákat...
Az én férjem meg táncolni nem tud... nekem ez legalább olyan kín, mint Neked a kutya. Hisz én mégiscsak táncos voltam, vagy mi fene? Ez van...
Szombaton isteni időnk volt Henike bulijára, melyről itt láthattok képeket: képek Cynthia barátnőm szuperől levezényelte az összes játékot. Nagyon jó érzéke van a gyerekekhez. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Vasárnap a jó idő még fokozódott, így a lányok fürdőruhában pancsoltak kint! Erről meg itt lehet látni képeket: képek
Ezek között a képek között már ott van az is, hogy BBQ -valvártuk haza Apánkat és, hogy tegnap Legoland-ban voltunk.
A Legoland még az ingyen voucherekkel is baromi drága volt és idegörlő, hogy mindenre 1-1,5 órát kellett várni, így alig tudtunk valamire felülni. Klasszak voltak a játékok, de ez a várakozás megmérgezte az egész napunkat.
Én most hirtelen azt találtam hogy Folding table seat, de biztos fut más néven is.
Annyira édes ez a Panni
Nahát Marci, még el is készítette nekiAz ilyeneken lehet lemérni mennyire szereti.
Utólag még hálás is voltam Marcinak, ebben a trutyiban már annyira haza akartam érni. Már meg is ettük a pörit, Tomi még mondta is hogy nagyon izlik neki, még kér majd vacsorára. Most egész nyugiban van álmos ő is, bár ebben az időben ki nem?
sziasztok!
Agota,gyonyoru helyeken jartatok!!! olyan klassz az a afolyoparti etterem! Kata nagyon szep es nekem most mar tiszta Jozsi! te is csini vagy!
Kriszta, de jo kis programotok van! Rubinnak annyira jol all ez a haj! Marci kerdezte is,h. Rubinnak milyen a haja? nagyon kiemeli a szep kis pofijat! de jo nektek,h. Zsuzsiekkal es Eszterekkel is osszefutottatok!
Eszter, hogy alltok a pelussal? Enzo nagyon aranyos,ahogy igy megszeretgette Karint utogetes helyetten is kiprobaltam,de nem valt be...viszont ma reggel segitett Panninak reggelit csinalni es o etette meg P.-t es nagyon ugyes volt! nagyon buszke volt magara, ugyes volt, megdicsertem erte.
hetvegenk tok jol telt! (igen,Agota, itt meg mindig nagy elet van- neha mar elegem is van a fiuk afterpartyjabol ) ez a mostani BBQ annyira jol sikerult, volt kint zene, nagyon meleg volt, meg rengeteg seafood-ot csinaltunk es olyan klassz volt, 9-en voltunk+ ket gyerek.
ma reggel veraekkal talalkoztunk egy rovid 2 orara, Marci es Tomi jol elvoltak, de aztan Marci olyan almos lett,h. hazakuldte oket amugy utalom ezt az idot,pont half termben esik ennyit!
batun merre?
Csak jöttem újságolni hogy van bankszámlám (Barcleys) és meg szeretném köszönni Tinának ha ő nincs lehet még eltart egy darabig.
Még ezt az undormány időtpont most,, kínomban csirkepörit csináltam, most legalább ráérek,
marha meleg van. Tenyleg volt a hetvegen vihar a Balatonon, meg Pecs korul de itt Bp-en nem.
Fut fat igert hat igen az volt a demo verzio
Csak úgy nem akar, úgy lett felnevelve hogy a kutya koszos, büdös harap, ne menj oda hozzá!!!!! Nem szereti őket és nem is akar. Az összes többi csak kifogás. Nem egy könnyű eset.
Én is jóhoz mentem feleségülBezzeg akkor még fűt-fát igér.
Most milyen idő van otthon, azt mondták Zalaegerszegen épp vihar van, még mindig tart a nyár?
milyen jo fej, hogy igy igyekszik. Aranyosan kombinal.
Vera, H vegul is miert nem akar kutyat, a penz v a hely miatt?
Azta Kriszta mennyi minden, akkor valóban nincs idő unatkozni. Most itt tök jó idő van, tegnap 25 fok volt, ma még nem voltam kinn, Tomi múzeumban volt Daddyvel.
Ne haragudj, nem akartam szemrehányó lenni, csak biztos akartam benne lenni hogy nem hagyod ki.
Pipacsékkal én is szeretném tartani a kapcsolatot, megtartanak majd egy szukát is, így lesznek náluk kiskutyák a jövőben
Ágota, de klassz a hajad!!! Mikor lett ilyen?
Viszem Tomit a parkba, azt hiszem rajtam a sor.
Kriszta, de jó, hogy ennyi program van, nem csodálom, hogy Rubin így elfárad. Jó sok élmény éri.
Jók az állatkertes képek, vicces, ahol a kiskecske (vagy mi) Zsuzsi szoknyája alá próbál bekukkantani.
Itt nem túl nagy az állatkert, elefánt pld. nincs, viszont most voltunk először abban a közeli kisvárosi állatkertben, ami tulképpen az Opelé (úgy is hívják hogy Opel Zoo), ahol viszont igen, és ráadásul vantöbb játszótér is, meg lehet autóversenyezni a kicsiknek.
Itt van pár kép Strasbourg-ból.
Most olvastam, amit írtál. De láttam, csak szakaszokban tudok írni. Rubin nyügős volt, a friss levegő nagyon lefárasztja. Itt szinte minden nap alszik egy kicsit. Most "altattam" el. Olvasni kellett neki.
Annyi program van. Olyan jókor jöttünk haza. Félegyháza ugye alapjában nem egy izgalmas, pörgős város. Most viszont rengetek minden van. A múlt hétvégén 4 napos rendezvény volt, sok-sok gyerekprogrammal, népi játékokkal, előadásokkal, tánccal, koncertekkel, stb. Most hétvégén meg pünkösd és gyermeknap alkalmából további programok lesznek. Ma este is megyünk be "aprók táncára". Biztos jó lesz. Plusz még ugye a sok-sok helyi kis barát, akikkel rendszeresen találkozunk, összetalálkozunk itt-ott, játszótéren, stb. Szóval izgalmas az élet.
Hú Eszter, nagyon sajnálom. Tavaly Zsuzsit büntették meg. Úgy látszik, veszélyes hely ez az állatkert.
Verus, nagyon szép a kutyus. (és tényleg szép az udvar is) És még fedeztetni is akarják.... Jó lesz, ha továbbra is tartod velük a kapcsolatot.
De édesek a gyerekek, Mimi mekkora már!!!
A vizslát nem is láttad? Pedig direkt neked fotóztam
Sziasztok. Ágota, ti is épp állatkertben voltatok? Milyen a frankfurti? Szép? Már voltatok többször is, ugye?
Nem csináltam én sem túl sok képet, meg amik készültek, azok sem túl jók, mert annyira pörögtek a gyerekek. Nagyon jól érezték magukat. Rubin már ma is ment volna vissza.
Mi tegnap Krisztaekkal es Zsuzsiekkal allatkertben voltunk, Enzot megkerdeztem hogy mi volt a legjobb, azt mondta hogy a Rubinnal jatszani En nem csinaltam sok kepet, de Kriszta igen, majd biztos csatol.
Enzot felvettek az ovodaba! Tokre orulok!
Szia Kata!!!!!
De kiváncsi vagyok a képekre, tök jól hangzik, szép lehetett nagyon.
Persze Tomi is ott volt, ilyen hoszabb utakra nem is szívesen megyek egyedül. Ami megdöbbentett hogy az ő jegyéért is felárat kellett fizetni, ezt még otthon sem kérik el 6 év alatt. Igaz itt meg nem kell minden vonatra.
Eszter, boldog névnapot kívánunk mi is utólag ! Ken most hajózik a hajóval, vagy szállítja? Barcelonából hogyan jön? Tetsztt Enzo magától értetődő magyarázata . Jól leszerelted.
Tina is szerintem hasonlóan próbálkozik, de hát a gyerekek nem egyformák. Azért remélem, Marcinál gyorsan normál méreteket ölt majd a féltékenység. +++++++++++++++++++++++++++++++
Tina, de jó kis napotok volt Melanie-val és gondolom a BBQ is jól sikerült. Nálatok aztán van ám élet! Szegény Melanie, de sajnálom! Auryn-nal a hugi előtt is sok gond volt? Már nem emlékszem.
Gabi, jó lesz Jade-nak a saját birodalom, én is ki lennék nyúlva a hajnalonkénti kelésektől.
Vera, nagyon édes a vizsla, az egyik kedvencem. Tomi nem volt Veled? Nagyon jót rajzolt és hihetetlen, hogy már így tud írni!!
Noémi, próbáld meg a jelenlegi kecóra igényelni a pénzt, az lenne a legkényelmesebb. Jó volt Kriszta ötlete, hogy ettől függetlenül maradhatna a másik lány még ott, anyagilag még jobb lenne Neked (csak persze neki ki kellene jelentkeznie).
Kata ma is sírt reggel az oviban, de gyorsan megvígasztalódott. Nemsokára megyünk az állatkertbe + fagyizni.
Tegnap reggel korán ébredtünk, és gyorsan kitaláltuk, hogy elmegyünk Stasbourg-ba, az ide kb. 200 km. Nem is gondoltam, ogy ez ennyire szép város!! Van egy csodaszép - szintén Notre Dame névre hallgató - székesegyháza, belül is gyönyörű. Kis csatornákon lehet hajózni, nagyon szép volt (bár majd megfőttünk, mert a zsilipeléskor nagyon állt a levegő és volt vagy 30 fok), láttuk az Európai Emberi Jogok Bíróságát is többek közt. Nagyot sétáltunk, jó kis helyit kajáltunk, elzászi sört ittunk hozzá. Este 8-ra értünk haza. Majd később teszek fel képeket.
Kata küldi:
Ez a vetődős nagyon tetszett. Jól lereagáltad, ügyi voltál.
Itt egy kép a kislányról. Annyira vagány volt 21 hós, de szinte semmi dolog nem volt vele, nincs körülugrálva így sok nagyon sok mindent megcsinál magától és a kertben is tök jól elvolt egyedül. Laza volt nagyon. Októberre lesz kishúga.
Noémi, a kutya valóban sok kötelezettséggel jár, sajnos sokan ezt nem ismerik fel. A cicának szerintem nem kell feltétlenül kert, ha már kijárós ritkán ücsörög a kertben, én cicát inkább környéktől függően vennék, ahol nagy a forgalom ott annyira nem nyerő neki.
Dóri biztos imádna. Én szeretem őket is, ha már lesz kutya felőlem jöhet az is.
Eszter boldog névnapot kivánok.
Vera nagyon aranyos az a kutya. Remélem neked is lesz hamarosan. Olyan régóta szeretnéd már egyszer csak meglágyul H szive. Én inkább cicás vagyok ha lenne kertem lehet tartanék. Dóri meg nyúzhatná szegényt Nekem nem való kutya mert nem biztos hogy foglalkoznék vele rendszeresen.
nagyon cuki kutya és jo neve is van. Az emberekrol nem csinaltal kepeket? Valamelyiken latszik a kislany, nagyon vagany szerkoja van.
Ha tudja valaki Kriszta itthoni szamat legyszi dobjon egy privit, nekem lehet hogy rosszul van felirva mert nem tudom elerni.
A testverbantassal kapcsolatban volt ma egy jo sztori. Duploztam a gyerekekkel, Karin osszerombolt valamit, erre Enzo mar vetodik is nyitott szajjal K popsija fele (nadragban volt) gyorsan nyulok utana, visszarantom, kerdezem mit csinalsz? Erre o "beleharapok a Karin fenekebe!" "de ne bantsd szegeny Karint" "Jo, akkor megsimizem (simizi) meg puszit adok ra (puszilgatja)" es jatszunk tovabb mintha mi sem tortent volna.
De ragyogó idő volt ma. Mi Bunbury mellett voltunk egy Klári nevű lánynál egy álomszép házuk van, álomszép kerttel, tök rendi férje, csudaszép kiscsaj és egy nagyon szép vizsla.
Így én is el tudnám képzelni. Hoztam pár képet Pipacsról, remélem Kriszta is meg tudja nézni.
Koszonom a nevnapi jokivansagot.
TIna, a kepek a Balatonon keszultek a nagymamamnal, a halasak lent a parton apu "horgasztelken"
Ken most eppen hozza el a vitorlast amivel elvileg majd mi is megyunk nyaralni. A kb 10napos utbol mar 3+ hetes lett, mindenfele osszeeskudott ellenuk, idojaras, motorhiba, ilyen hiba olyan hiba. Szerencsere mar Portugalia deli csucskenel tartanak, Barcelona a cel, szoval remelhetoleg gyorsan meglesz.
Tina, jol hangzik a vakacios nap! Anyuek segitenek, de mind a ketten dolgoznak, hetvegen meg Balatonon vannak, ugyhogy ha ott vagyunk akkor jo mert ott a csalad is, de egyebkent csak este jon anyu neha 1-2 orara.
Azert vettem le ejszakara, mert kulonben nincs motivacioja h belekakiljon a bilibe. Kezd lelkileg kotodni a pelushoz es ezt szeretnem megakadalyozni. Egyebkent lathatolag neki is hianyzik Ken, neha annyira rosszcsont es egyre tobbszor pisil be amit nem szokottTina, nekem az valt be a legjobban, hogy ha latom h Enzo csapkodja Karint, megmutatom hogy nezd inkabb igy simizd, vagy igy kell fogni ezt szereti, es akkor leutanozza es legkozelebb ugy csinalja. O is eleg sokszor odacsap ha Karin a vonatokhoz kozelit, meg raugrik oleles gyanant...
Tina, esetleg adj neki valami felelossegteljes feladatot h kremezze be vagy ilyesmi. Akkor majd erzi hogy o a "nagy es okos batyo" Legalabbis nalunk ez valt be de tudom mindenkinel mas van.
Sziasztok kislanyok!
Eszter, boldog nevnapot!
Juj de klassz lehetett nektek Tina, de kellenek is az ilyen délelőttök/fél napok, gondolom Melanie is kicsit feltöltődött tőle. Szegény kisbabája nagyon edzett lesz. Ayren elég rosszul reagálja le a dolgot, lesz belőle végül szakember?
Hát az tök jó, mentél is kidobni, gondoltam én hogy Marci lefogja a kezed. Ez a simogatós csapkodás szerintem nem is tudatos náluk, így vezetik le valahogy a dolgot, mert azért akárhogy is ez valamilyen szintem törés egy kisebb gyerek életében, de szerintem ez még belefér.
Ma meg BBQ, de jó neked, legyen klassz napotok.
Én meg felkeltem Tomit, megyünk Banburybe, már tökre várom.
sziasztok!
annyira,de annyira jo napunk volt tegnap Melanieval, ahogy o mondta, 'olyan volt,mint egy nyaralas' a fiukat itthon hagyva/ ill. oviban, csak csajok elmentunk a Portobello Marketre nezelodni + kavezoba uldogelni. csak a babakat vittuk es vegre tudtunk egy jot beszelgetni. szazagra sutott a Nap es olyan jo elet volt a Portobellon!!! annyira hianyzik az a hely,imadtam ott lakni!az a rengeteg arus, hangzavar, zsongas, jokedvu emberek es mindenki mosolyog es meg-megallitottak minket es megcsodaltak a babakat. tok jo cuccokat arultak,nezelodtunk,vasarolgattunk, beultunk egy kavera,aztan ottmaradtunk meg egy frissen csavart juice-ra, vegul ket orat toltottunk egy kavezoban, majd a barataimba is belefutottunk es vegul 4-kor rohantam el onnan nellert...olyan jol ereztuk magunkat!
kozben marci sem unatkozott, G. elvitte usziba
kepzeljetek,kiprobaltam a 'tanacsot', vagyis megprobaltam pannit a kukaba dobni (Noemi,jot nevettem rajtad- azert Panni nem elado am! ) es Marci vegul ijedten kialtott fel: -Anya ne dobd Pannikat a kukaba, csak butaskodtam,en szeretem Pannikat!!! ez olyan jo volt. aztan mondta G.-nek megint: 'szeretem anyat es apat,de pannikat nem szeretem'....ma reggel a kezere kellett csapnom,mert 3x is raszoltam,h. ne bantsa- utogesse pannit ('csak simiztem, anya'), vegul kezrecsapas lett belole...hat igy allunk.
Noemi, Kriszta, ti kerdeztetek: Auryn sajnos rengeteg figyelmet igenyel es szinte folyamatosan gyepalja szegeny kisbabat. sokat sirdogal es hisztizik meg mindig. nem fogad szot stb, melanie mar nagyon belefaradt.
Kriszta, milyen utatok volt? ugy irigyellek,h. otthon 30 Fok van!!! mentek majd strandra????
Vera, tomi nagyon ugyesen ir mar,nahat!!!
Eszter,miert nem hagyod ejszakara a pelust Enzon, tudnal te is pihenni! azert ha nappal száraz marad es bilibe kakil, de ejszaka meg bepisil,akkor inkabb ne eroltesd meg ejjel, ugyesen halad mar igy is! akartam kerdezni: ahol a kepek keszultek,az a ti hazatok? meg a multkor nem valaszolta,h. anyukadek szoktak-e segiteni? jo sokaig van tavol Ken!!!hogy birod??!!
Gabi, remelem,hamar rendezodik a dolog es sikerul Jadenak a kulon szobat megszokni-mar ha hamar kesz lesz. szerintem is vard meg a nyaralas veget,mert csak osszezavarnad. sajnos nagyon at tudom elni a helyzetedet...
ma tok jo volt, delutan elmentunk a baratainkkal egy nagy kinai uzletbe,ahol rengeteg seafodot arulnak (nem is ismertem a helyet).annyi mindent vettunk:kagylot, halat, rakot, szardiniat, tintahal stb. hazaertunk,kipakoltunk,vegul kitalatuk,h. nem csinalunk egy kis kostolot belole...? megcsinaltuk a kagylot, megsutottuk a szardiniat, vegul estig tarto sorozes-kajalas-traccsolas lett beloleolyan jo volt es holnap folyt. kov. BBQ!
csak nemreg fekudt le marci, en a konyhaban takaritottam a romokat, msot mar megyek en is lefekszem
Most hol is van pontosan? Tudom mondtad csak nem emlékszemFárasztó lehet 2 gyerekkel egyedül.
Nem szokott magyarul írni, nagyon nem is tud, igaz legutóbb megpróbált otthon és eléggé élvezte hogy simán leírta hogy VONAT. Azt már tudja hogy a magyar a az a, az angol az ae..., a magyar u az u....majd otthon gyakorolunk
Gabi, emlekszem en is meg hogy milyen volt az elso lakas, es mennyivel jobb ez a mostani. Az is lehet hogy pikk pakk atszokik. Nem irtad hogy faj-e meg a fejed.
A kis szekrenykeknek kisugarzasuk van Nalunk is mindenki megcsodalta pedig nem nagy szam. Azt a szekrenysort amit terveztetek vegul is megvettetek?
Noemi, az is praktikus am, ha egyszerre tudsz fozni, meg agyon fekudni Legalabb nem veszik el benne a gyerek es nem kell annyit takaritani!
Vera, Tomi mar ilyeneket tud? Azta. De komolyan ez fantasztikus, hogy mar ennyire jol ir. Es rajzol. Tok jo. Egyebkent neked szokott magyarul is irni?
Kriszta mindent bele, szerintem a bolcsi nagyon jo otlet. Itt Budapesten is marha nagy biznisz a maganbolcsi/ovi, mert annyira nincs hely hogy mindenki keres. Es meg tamogatjak is. Ugyhogy ha valaki hazakoltozne itt a lehetoseg ahhhh. Tudom mar. Kriszta, te majd par ev mulva megnyitod itt Bp-en az angol nyelvu testverbolcsit.
Mint lathatjatok agyilag hulla vagyok. Ken most mar tobb mint 3 hete nincs itt es kezdek kicsit belefaradni. Megyek is aludni.
Ezt még gondoltam megmutatom, Tomi azalatt alkotta hogy fürödtem. A kutya Border Terrier, ez most a legújabb ötletem, kisebb mint az amit eddig akartam, hátha H hamarabb feladja.
Ágybólmártás, ez jó!!! De végül is ez is praktikus nem? Ha éhes vagy még fel sem kell kelned.
Kriszta, azt hittem ez nem komoly, tényleg nyitni akartok? Igaz te hozzám képest egy nagyon talpraesett csajszi vagy, nekem akkora nyűgnek tűnne egy bölcsi mindennel együtt, de neked tuti menni fog. Kivel tervezitek? De izgi. És kiknek, angoloknak, vagy direkt magyaroknak?
Köszi a banktippeket, a legjobbakat nekem is a Barcleys mondta, jövő héten majd elintézem.
A magyar vizsla innen van, képen már láttam, annyira nem rossz. Nyáron szándékoznak fedeztetni, de hazavinnék egy magyar kanhoz. Majd csinálok képet.
Ma meg H egyik barátjának a 7 éves fiának a partyján voltunk. Nagyon klassz volt, Tomi 20 perc után teljesen elvegyült a nagyokkal. Egy parkban voltunk, a Mekiből hozattunk kaját, azaz a pasik hoztak. Tomi kipróbálta a gördeszkát, végül is tudott vele menni, de azért még gyakorolnia kell.
Én mondjuk kicsit hulla vagyok, úgy látszik nem menekülök a gyerekektől.
Tudod Eszter amikor Jade megszuletett, akkor meg egy szobaban eltunk az alberletben. Aztan amikor idekoltoztunk, akkor is harmadlagos volt a gyerekszoba, tekintettel arra, hogy szinte semmink nem volt.
(Egyebkent a kis szekrenykeket amit toletek kaptunk minden latogato megcsodalja!
Szoval a dolgok adtak magukat, hogy Jade velunk alszik. Ugy ertem velunk egy szobaban.
Az hogy odaveszem magam melle, ujszulott kora ota ketszer fordult elo. Egyszer amikor jott az elso foga es 40 fokos lazzal razta a hideg akkor ott volt kozottunk amig a priznic lenyomta a homersekletet.
Es egyszer par napja hajnalban tettem oda magam melle 6 ora tajban. De ott en voltam jobban kiborulva mint a gyerek, mert orankent ebren volt es 6 orakor mar ugy ereztem, hogy nem birok ki meg egy menetet. Ugyhogy odatettem magamhoz. MIre az en kisbabam begombolyodott a karomba es 8-ig igy aludtunk.
Kulonben nekem is az a tervem, hogy veszek egy kaput a lindamtol a gyerekszoba ajtajara. Gonoszsag ide vagy oda.
Én nem is ismerek olyat akinél nagyon eldurvult volna a testvérféltékenység. Csak olvastam ilyenről. Nekem mondták viszont hogy vertem tesómat. Állitólag néha megtartottam a cukorkát amit kaptunk és mikor tesóm megette az övét és szeretett volna az enyémből adtam neki. Pofonért cserébeGonosz kiscsaj voltam
Ebből a lakásból egyébként azért mennék mert nem tudják megmondani mennyit lehet kapni, meg kell igényelni. Ha nem teljes rentet akkor gond van ráadásul a rezsi is sok. De majd kiderül. Legszivesebben maradnék mert tul sok a macera
Sziasztok. Annyit írtatok, tegnap olvastam, és már felét elfelejtettem.
Gabi, nagyon határozott vagy különválasztás témában. Ez csak így müködik. Így sikerülni is fog. Jade GYÖNYÖRÜ minden képen, de a 3-on a nagy fekete szemeivel duplán elragadó. Én is kíváncsi lennék egy gyerekkori képedre. Anyóssal meg szerintem te beszélj! Ilyet nem lehet egy férfira bízni. Ő biztos postázna nektek egy régi képet, ha van. Drukk a következő babához. Jobban vagy már? Nem fáj a fejed?
Noémi, ha tényleg 2 szobát engedélyeznek, akkor miért nem próbálod bejelenteni magad abba a lakásba, ahol most vagy a barátnőd nélkül. Ő meg marad, ha akar, ha meg mégis megy, akkor nem kell újraszervezned az életed. Ez két szobás, ugye?
Vera, a HSBC-ben nagyon nehéz számlát nyitni. Én már egy csomót nyitottam a fiúknak, akik Norbihoz jöttek dolgozni. Ott ritkán sikerült, szinte soha. Amúgy jó bank, megbízható. Nekünk ott van a üzleti számlánk. A Barclays sokkal egyszerübb, és az a másik, ahol mi vagyunk. Nagyon szeretjük. Azt ajánlom. Loyds nagyon gagyi. Natwest-et szintén nem szeretik a körülöttünk lévők. Állandóan panaszkodnak. Oda gyakran járok panaszt fordítani.
De szuper kis napotok lesz. A magyar vizsláért meg külön irigyellek.
Tina, jó kis kirándulás volt. Azért szólhattak volna indulás előtt, hogy inkább ne menj, vagy legalább is ne babakocsival, mert kicsit zötyögős lesz.
Én is kérdezni akartam, hogy miket csinál Ayren? Szegény Melanie. Szerintem sem durva, amit Marci mondott. Ezek biztos pillanatnyi érzelemkitörések. Ahogy kimondja, már el is múlik. Bántani meg soha nem bántaná a picikét.
Noémi, szerintem többnyire nem kell félteni a kicsiket a nagytesótól. Sőt inkább rájuk lehet bízni (legalább 15 másodpercre ), mert többségük nagyon kis védelmező. Mindenhol vannak féltékenykedések, de ezek ritkán durvulnak el. Rubin extra aggódó Coralt illetően. Rendesen sírva kiabál nekem, ha Coral veszélyzónában van. Amelyik nagytesó gyakran és főleg direkt, tudatosan odacsap, ott gond van. Akkor én is vinném pszichológushoz. (Rubin is csapott már rá a picire, annak ellenére, hogy imádja).
Kérdezd már meg, hogy Mo-ról vitték-e, vagy kint vették.
Ágota, Kata milyen kis érzékeny. Lelkiismeretfurdalása volt, hogy olyan jól érezte magát, hogy puszi nélkül elszaladt játszani. Nálunk is előfordul néha, de Rubint azért annyira nem hatja meg. Körülbelül annyi érzékenység van benne, mint bennem. Biztos szeretni fogja majd a magyar ovit. Jó lesz ott neki.
Kérdeztétek. Igen, bölcsödét szeretnénk nyitni. Már tavaly óta gondolkozunk az ügyön. Januárban elkezdük a market research-öt és a tárgyalást a councillal. Sajnos kettőt lépünk előre, és 1-et hátra. Egyszer már a célegyenesben voltunk, de akkor nem kaptuk meg a kiszemelt ingatlant. Mivel az a legnehezebb része az egész projektnek, ezért most az is elképzelhető, hogy akár még egy évet is várnunk kell, mire lesz belőle valami.
Most mindenki délutáni szieztázik. Alszik a két csajszi, nagymama és nagypapa is. Csak én vagyok talpon. Amíg szárad a festék az ajándékba készülő tárgyakon, addig van időm.
Gabi, en nagyon kulon szoba parti vagyok, nalunk szuletesuktol fogva kulon alszanak sot meg kapu is van a szobaajtoban h ne jojjenek ki (rideg csalad ), de tudom hogy van aki kifejezetten szeret egyutt aludni a gyerekekkel. Csak ezert irtam mert arra gondoltam esetleg nem is igazan akarod csak megprobalnak rabeszelni. Drukkolok hogy siman menjen. Mi is anyosomeknal meg a Balcsin egy szobaban alszunk es persze akkor mar 6kor a fejemen ugralnak h jo reggelt. Itthon meg ha jol ebrednek van hogy 1 orat v tobbet is eljatszanak magukban. Egyebkent soha nem volt problema h nyaralas utan ujra kulon kerultek. Nem tudsz feltenni gyerekkori kepedet?
Enzo kifejezetten szeret a szobajaban jatszani akkor is ha nem vagyok ott. Mar akkor is jol elvolt mikor meg Karin nem szuletett meg. Meg tenyleg amit Gabi irt h tulajdonkeppen egy "nagy jaroka" az egesz szoba. Egyebkent regebben mikor becsuktam a kaput nem is akart kijonni, de ha nyitva volt folyton kirohangalt. Most mar at tud maszni. De persze minden gyerek mas.
Tovabbra is iszonyu meleg van, szerencsere fuj egy kis szel. Delelott elmentunk Enzonak gagyi-crocs-ot nezni de nem volt. Mar olyan sok helyen neztem, azt hittem tele lesznek a boltok, de nem igazan.
Tegnap tok jol bilibe kakilt, viszont ejjel nagyon rosszul aludt es vagy 3 pizsinadragot elhasznalt.
En is tok friss vagyok egy ilyen ejszaka utan
Vera, ha berakod a babot a konyhaszekrenybe tok hamar hosszu csirat fog noveszteni, mert keresi a fenyt.
Ne aggodj NOemi, nem fogsz nyavalyogni. Hajt majd az erzes, hogy itt vagyunk, izgulunk, drukkolunk ertetek es varjuk a hireket.
Itt a forumon minden baba erkezeset nagy izgalommal vartuk es azt az is erzi, tudja aki eppen a szuloszobaban van. Alig varod majd, hogy hirt adhass magatokrol, hogy a billentyuk kozelebe kerulhess es feltehesd az elso kepeket a babadrol.
Hidd el igy lesz!
Sziasztok
Olyan szép az idő biztos nem lesz ma senki. Én is megyek ki a parkba egy kicsit sétálni aztán takaritani kellene itthon.
Ma reggel azzal múlattam az időt hogy visszakerestem a fórumban egy-két baba születését. Birom hogy egyik nap még irjátok hogy egyben vagytok a következő nap meg már ott a baba és nem is tünik ugy hogy a fáradságtól élni sincs kedvetek nemhogy fórumozni. Remélem majd én is ilyen könnyen veszem és nem fogok feküdni napokig nyavalyogva. Bár még csak két embert néztem igy meg.
Jajj fel kéne tápászkodni és kimenni
Gabi hajrá
Nem is mondtad hogy fiút terveztem másodiknak, persze logikus. Valami naptár szerint próbálkoztok? Azt mondják némelyik tök jó.
Gabi, szerintem senki nem akart lebeszélni, helyesen gondolod hogy ott a helye. És biztos is vagyok benne hogy véghez fogod vinni. Az valószínű hogy nem egyik napról a másikra fog menni a dolog. Főleg ha ennyire téged igényel ha felébred. Ha nem is megy át, majd neked kell bemenned hozzá hogy érezze a kezedet. Nem lesz egy könnyű menet tuti (bár azt már írtam szerintem), de véghezvihető végül (mint minden). Én drukkolok hogy sikerüljön.
A gyerekek szeretnek mindenhol ott lenni napközben is, főleg ahol Anya és Apa van. Sokáig még nem fog a szobájában maradni, mert nem szeretnek egyedül lenni. Majd a tesóval jobban ellesz biztos.
Tomi szinte sosem játszik a szobájában, igaz ha nagyon akarom bezavarom és ott marad egy darabig (ahhoz már elég nagy), de ő is a nappaliban szeret lenni. Vagy épp a konyhában, vagy ahol mi vagyunk. De egykéknél így látom. Én tök jól elvoltam a tesómmal a szobánkban fél napot is, pedig Anyukám otthon volt.
Tök jó, holnap azt tervezem hogy elmegyünk egy magyar lányhoz, neki angol a férje, van egy 1 éves lánya és most terhes a 2. csajszival. Ami a korona a dologra hogy van egy magyar vizslája is. Még ma felhívom, Tomi oda lesz meg vissza, 1.5 óra vonat, kutya...
Szép napot mindenkinek, ma jól lesz állítólag.
Nem mondtam, persze, mert egyelore nyoma sincs a kis krapeknak. Csak hivogatjuk, szolongatjuk a fiunkat, de nem akarodzik neki egyelore...
En nem is abbol a meggondolasbol kezdtem el nyomni ezt a szoba temat, hogy o majd ugy gondolja, hogy ott akar lenni.
Hanem mert EN UGY GONDOLOM, HOGY LEGYEN OTT.
Most minden itt zajlik a nappaliban, itt vannak a jatekai, a ruhai a masik szobaban, a pelenkazo es az agy nalunk a haloban.
Igazabol sehol sem tudom ot ugy szabadjara engedni, amennyire mar o igenyelne. Most ha olyat csinalok, hogy Jade nem kell hogy ott legyen - mondjuk biztonsagi okokbol -, akkor jobb hijan visszateszem a jarokaba. Amit mar mindketten utalunk. O is en is.
Abban bizom, hogy ha kialakul a szobaja akkor egy kicsit egyszerubb lesz.
Persze tudom, hogy akkor is mindenhol ott lesz es minden erdekelni fogja.
Az meg hogy atjon majd hozzank a nagy agyba? Majd meglatjuk. Nincs hozzaszoktatva, hogy velunk alszik. Es egyelore nem lesz uj agya, mert az uj agy a koltsegvetesben meg kicsit arrebb szerepel.
A Barcley-s az egyik jelöltem, már konzultáltam is, ha mégsem jön össze jó lesz a Nationwide is.
Gabi, nahát nem is mondtad. Bár magában ez nem lenne gond, ami elfogadhatóbb hogy ne érezze azt a baba hogy miatt kell különmenni.
Szerintem sem lesz egy egyszerű menet, de minnél tovább húzod annál nehezebb lesz. Ez a szeretem a saját szobámat és jószántamból ott akarok aludni jóval később jön el náluk, de előbb is átszoktathatok. Majd cipelgetheted vissza az elején gondolom.
Köszi Eszter, akkor a mi napraforgócskáink szobanövények lesznek. Nekem sikerült még tavaly nyáron kinyírni egyet mikor kiraktam. Bab is van, mert Jack and a Beanstalk volt a téma a héten és arra fel ültettek. Tomi azt várja mikor ér már az égig mert fel akar ő is mászni.
Agota, el is tudom kepzelni hogy J el volt olvadva a leanykajatol. Egyebkent hol lesz koszoruslany Kata?
Es miert nem erzi jol magat a nemet oviban? A nyelv az oka vagy van valami mas is?
Koszi a dicseretet. Igen hasonlitunk Jadeval. Pont most kerultek a kezembe az en 2 eves szulinapi kepeim, egy egesz sorozat. Es mutattam W-nek es meg is allapitottuk a hasonlosagot.
En meg mindig azon mulatok amikor apja oleben van, hogy mennyire egyforma a fejformajuk. Mintha W-t latnam miniben. Tulajdonkeppen annyira sajnalom, hogy nincsenek W-rol is gyerekkori kepeink. Mar mondtam neki, hogy kerje meg az anyukajat neki biztosan van, hogy kuldjon mar egy parat. De sosem keri szerintem.
Lehet nekem kene kernem.
Vera, szerintem masik banknal simat csinalnak neked szamlat. Probald meg az HSBC-t vagy a Barclays-t.
Sziasztok Kislanyok!
Eszter, most ez hulyen fog hangzani amit irok, es ne is szo szerint vedd, de nekem ejjel egykor eppen nem arra van szuksegem, hogy egy baromi kenyelmetlen pozituraban simogassam a buksijat a racson benyulva.
Ettol fuggetlenul persze nekem is jo erzes amikor megfogja a kezem, meg beleteszi a fejet a tenyerembe.
Ez egyebkent nem altalanos, ez csak a variansok egyike.
Az elalvassal este egyaltalan nincs gond, azzal van gond hogy ejjel 1 es 4 kozott teljesen valtozatosan felebred, es teljesen valtozatosan alszik vagy nem alszik vissza. Es van olyan is hogy ezt minden masodik oraban megismetli.
Hogy miert akarom attenni? Mert ugy gondolom, hogy eljott az ideje. Tobb szempontbol is. Az egyik, eddig errol meg nem irtam, de dolgozunk egy kisteson. Es nem akarom hogy a ket dolgot osszekapcsolja valahogyan. Most szeretnem, ha megszokna, hogy neki van egy kulon kis birodalma es nem azert kell neki mashol aludnia, mert jon valami kicsi es nyoszorgos akire vigyazni kell es akinek ugyanolyan joga lesz rajtam logni mint neki.
Ha jol emlekszem nalunk (HSBC) ket igazolas kellett meg a joint accounthoz is ha jol emlekszem.
Gabi, szerintem ha ennyire megszokta hogy simized neha ejjel akkor nem lesz konnyu project az atkoltoztetes. Tulajdonkeppen miert akarod attenni? En mondjuk nagyon a kulon szoba hive vagyok, viszont ha ennyire szuksegetek van egymasra (mert gondolom neked is jol esik mikor odabujik a kezedhez) akkor lehet hogy csak egy nagy tortura ez a kulonkoltoztetes.
Agota, szegeny Kata, de neked is nagyon rossz lehet igy otthagyni hogy sir. Lehet hogy a nemet oviban nem figyelnek ra elegge, es persze hogy a magyar gyerekekkel jobban megertik egymast. De majd csak jobban erzi magat ahogy egyre tobbet ert majd. Foto nincs a furdoruharol meg a kalaprol?
Vera, jo lehet Tomi viragoskertje. Jo kis feladat ez a szuloknek, emlekszem anno nekem is mindig anyuek csinaltak ezeket. Szerintem a napraforgo jol elvan ha eleg nagy neki a cserep. Mostanaban divatba jott szobanovenynek is, mondjuk az mas fajta. Nekunk emlekszem babot kellett csiraztatni a lakas kulonbozo pontjain.
Itt tovabbra is 30 fok. gatyadogleszto.
Hát most már kész nagylány a lánya, nem csoda hogy elolvadt apai szíve.
Én már nem emlékszem, leírnád még egyszer hányszor jár Kata a magyar és a német oviba? A német vajon miért nem tetszik, nem tud annyira szót érteni a gyerekekekel?
Tomi megint hazahozott valami dudvát, kiderült ez a házi feladat, napraforgó és itthon kell ápolgatni 1 hétig, meg le kell rajzolni meg írni aztán majd visszamegy. De már van itthon egy napraforgónk amit a Beavers-ekkel ültettett, meg egy futóbab amit szintén az osztályban. Ma átültetgettem egy részét, mert persze arra is felszólítást kapott, de ilyen inkább nem bíznék rá. H rosszul is lett, mondta ez konyha nem melegház. Ezen olyan jót nevettem, de aztán mondta hogy viccel. Mondtam neki hogy biztos a tananyag része, biológia. De több ilyen már nekem sem kell.
Meddig lehet benn nevelgetni egy napraforgót?
Bankszámlám úgy tűnika jövő héten lesz, Tina húga is segített, de ha az nem jön össze Nationwide is nyit joint-ot, csak be kell menni mind a kettőnknek.
Itt nem nagyon megy 21 fölé, de nekem már ez is nyár.
Hellók!
Itt kitört a nyár, hétvégére 30 fok lesz állítólag! Végre elővehetjük a nyári ruhákat.
Gabi, Jade Annyira gyönyörű!! És a szeme olyan értelmesen-élénken - na meg huncutul - csillog. Én is találtam hasonlóságot köztetek, dacára az erőteljes apai vonásoknak. A 'jegege' tuttira 'jó reggelt' volt!
Eszter, annyira jók ezek a képeitek (is)! Karin mekkora már! Csodaszép nagylány lesz, Ken majd kapkodhatja a fejét! Enzo is olyan szép. Gratula az ügyeskedéséhez kaki téren. Jót nevettem a 'kakiország'-on.
Noémi, jól teszed, hogy nézelőd, remélhetőleg találsz valami jót, de ettől függetlenül igényelj meg mindent, amit csak tudsz. A bőgés még egy darabig napirenden lesz. Mennyit fizettek most a két szobáért? Mocorog sokat Őbabasága?
Vera, ezek a bankosok, tipikus... Remélem, a jövő héten nagyobb szerencséd lesz és el tudod intézni a számlanyitást.
Tina, hát ez a Toddler Walk nem jött be. De a programok jók lehettek, még ha Marci ki is nyúlt.
Szandra, jók a szülinapos képek! Az óra nagyon csajos , nem csoda, hogy Heni odavan tőle. Klassz egész napos ünnepséget kerekítettél neki.
Katánál két dolog játszik az ovival kapcsolatban szerintem: egyrészt a német oviban egyre kevésbé érzi jól magát, másrészt kb. 2 hete a magyar oviban egyből odarohant a gyerekekhez az udvaron, el sem köszönt tőlem, hiába akartam. Utólag aztán leesett neki a tantusz, és akkor sírt, szerintem ez, hogy elköszönés nélkül váltunk el mély nyomot hagyott benne (egyébként is nagyon érzékeny a drágám). Naponta 5x (min.) átvesszük a 'miért járunk oviba anya nélkül' témát, és a kölcsönös egymásra gondolást. Remélem, egyszer majd lecseng. Ma is sírt reggel a magyar oviban, amikor eljöttem, aztán utána boldogan vett részt mindenben, pedig egész nap ott volt, fél 9-től 4-ig. Szóval a helyzet nem reménytelen.
Ma a C und A-ban ollllyan tutti piros egyberészes fürdőrucit vette neki! Virágok vannak a felső részén, nagyon édes! Plusz egy kalapot a koszorúslány-ruhájához, tündérien áll neki. Épp akkor próbálta fel itthon, amikor J. hazajött, eléggé el volt olvadva a látványtól.
Gabi, nem kéne ott lennie, de ő nem akar joint-ot, én is jobban örülnék sajátnak, már vannak ötleteim. Most már mára úgysem lesz meg, jövő héten ráéek.
Ha ennyire szüksége van rád néha éjjel Jade-nek nem biztos hogy külön akar majd aludni, még picike az "én váram" érzéshez is. De előbb-utóbb biztos megszokja majd. Ay estimese olvasás segíthet, arra Tomi mindig bealudt. Aztán lehet éjjel ha felkel majd át akar menni.
Mi Tomit 1 évesen raktuk külön, addig mi is egymás mellett voltunk, igaz neki nem kellett kéz, csak arra hogy a cumiját visszaadja ha kiesett. Így nála nem volt gond, bár éjjel keltem párszor cumit visszaadni.
Ugye ma egész nap ilyen szép idő lesz? Ma Toy-sale van az oviban, ilyenkor néha semmi pénzért olyan jó cuccokat lehet venni, remélem lesz rá alkalmam.
Eszter köszi
Gabi mikor olvastam hogy Jade a tenyeredbe teszi a fejét elképzeltem milyen édes lehet. Na mindjárt sirok. Ezek a hormonok. Egész nap bőgni fogok a meghatottságtól ha meglesz az enyém. Néha meg a kimerültségtől
Vera basic számlát nem nyitnak lakcimigazolás nélkül? Bár ha már megvan az igazolás akkor mindegy.
Sziasztok Kislanyok,
Vera orulok, hogy talalt neked H egy lakcimigazolast. Viszont ha a Nationwide-nal holnap is kotozkodnek, akkor probalj szerencset egy masik bankban. A joint accounthoz H is kell hogy ott legyen, nem??? O holnap el tud veled menni?
Tina, igen, egyelore meg egy szobaban alszunk. Olyannyira, hogy Jade kisagya ott all az enyem mellett. Van ugy, hogy ha nagyon nyugtalan akkor arra van igenye, hogy bedugjam a kezem hozza es simogassam a homlokat vagy a halantekat.
De olyan is volt hogy egyszeruen csak beletette a tenyerembe a fejet.
Ez fog most majd megvaltozni, ha elkeszul a sajat szobaja. Remelem, hogy nyar vegere olyan allapotban lesz a szoba, hogy at lehet ot majd koltoztetni. De az is lehet, hogy csak akkor lesz koltozes, ha visszajottunk Mo-rol szeptember vegen. Otthon ugyanis megint csak egy szobaban aludnank, es nem biztos hogy jo lenne neki, hogy igy megkeverjuk. De majd meglatom.
Minden azon mulik, hogy amikor mar kesz a festes es a padloszonyeg, akkor mennyire szeret majd ott jatszani, mennyire elvezi majd hogy sajat kis birodalom epul neki.
Én már totál kiborultam,, még sírtam is szerencsére azóta beszéltem pár emberrel meg veszekedtem itthon egy sort, erre H hipp-hopp megtalálta a Council Tax billt, amin az én nevem is rajta van. Hurrá. Ha minden igaz ez valahol jó lesz.
Mondjuk megtalálhatta volna előbb is, miért kell ezért ezt levágni?
Tina, azok a kepek ahol ugy be vannak oltozve regebben voltak, a fagyos szentek alatt eleg hideg volt. Most tenyleg 30 fok van, mindenki ujjatlan, meg sort.
Szegeny jol megszivtatok a Toddler Walkot, de latom azert igy is elmeny volt. Jobban alszik Marci mostanaban h ilyen sokat van gyerekekkel?
Igen ezt a kuka dumat mar en is hallottam. Szerintem sokszor az ilyenekrol jobb nem tudomast venni. Lehet h csak azert csinalja mert latja h ugrassz ra.
Noemi, mindent bele szoritok hogy talalj lakast!
Vera, nem semmi h ennyit tokoresznek a banknal, mi nem jo nekik? En ettol a proof of addresstol voltam kiakadva, vegul is a rezsi szamlak fele az en nevemre lett irva.
Hát kettőtöknek lehet sok a 2 szoba így mindennel együtt.
Azért nézz körül, hátha van valami.
2 szoba.Az a baj hogy meg ha fizetik is a rentet teljes egeszeben a rezsi is nagyon sok. A lanyka meg most annyira bizonytalan hogy lehet egy honap mulva bedobja a torolkozot es hazamegy. Persze ha nem talalok semmi hasznalhatot akkor maradok. Eleinte egy studio is megtenne kesobb meg lehetne koltozni esetleg kozelebb munkahelyhez. Pedig mar olyan jol elterveztem. Na de majd kialakul. Csak azt nem akarom hogy ulok itt a seggemen aztan kiderul hogy tul nagy a lakas tul sok a rezsi stb es nem probaltam nezelodni.
Ha megse jonne ossze semmi akkor tower bridge.Csak szolok hogy stipi-stopi lefoglaltam. Nyithato teto, panorama, kilatas a towerre,portaszolgalat, hajokikoto kozel,includig waterbill.
Koszi Tina szerintem majd el fogom fogadni a segitseget. Igazabol valoszinuleg ki tudnam tolteni h acsak az en adataimat kell beirni de ha osztom valakivel a lakast az a resz tunik nekem bonyolultnak.
A csajszi akivel alakok most mar azt gondolja lehet hamar hazamegy . Neha karacsonyt mond neha nem. Szoval arra gondoltam megprobalok keresni egy kis lakast vagy egy nagyobb studiot. Van egy listam melyik ugynokseg fogad el housinget es majd szepen jovo hettol jorbejarok. Az a baj hogy honapokig nem tudnam fizetni szerintem de majd egy kis anyagi segitseggel megprobalkozok. Itt a sracok igenylik ezt es toluk tudom hogy ha nem housingos ugynokseghez mesz akkor bizonyitanod kell hogy birnad e anyagilag fizetni a lakast ezert vesznek ki sokan studiot.
Ha meg nem talalok semmit akkor megigenylem erre amiben vagyok.
Bocsi egy kicsit hosszu lett
Melanie-nal remelem nem bantja a kisfiu azt a kis pici babat.Vagy errol van szo? Van olyan hogy nem lehet a nagyobb testverrel otthagyni a kicsit mert kart tesz benne.
Hú Tina akkor neked kalandos lehetett ez a kirándulás. De tök jó idő volt ma, legalább az eső nem esett.
Miért mit csinál Auryn? Annyira féltékeny? Én is sajnálom Melanie-t, annyira aranyos csajszi, úgy megérdemelne már egy kis lazulást és egyik probléma jön a másik után.
Ez a dobjuk a kukába tipikus testvérduma, már sok embertől hallottam. A kuka fölött tuti leállítana. Nem hiszem hogy komolyan gondolja.
Ez a zöld a legújabb, a régi útlevelemben szürke van, szerintem olyan sötétebbkékesszürke, mondjuk azt már megfigyeltem hogy zöld felsőhöz bezöldül. Azért örülök hogy mindenki melléállt.
Ma képzeljétek voltam megint Nationwide-éknál a tegnapi csajszi azt mondta hogyha ma viszek ezt meg azt nyit végre egy account-ot. Erre ma a másik csaj hogy ezt így nem lehet, nem is talált semmit a gépben. Erre eljátszottam neki a hattyú halálát, meg is sajnált rögtön, javasolta hogy nyissunk H-vel joint-ot, azt mondta holnap vigyek be még pár cuccot és megpróbálja. Mondjuk jó lenne, mert az iskolának kéne, jövő héten nem lesznek....eszméletlen mit művelnek ezek, mondjuk sejtettem hogy nem lesz egyszerű.
Megyek hajat mosni Tominak, megkérdezem nincs e kedve egyedül.
sziasztok!
na,ugy latszik,mindenki megszivta a M & S-es akciot...Szandra, biztos nem olvastad,de en is irtam,h. csak szo szerint kacatok voltak es ilyenek,h. bogre!!! hihetetlen,hogy beharangoztak es ekkora csalodas volt az egesz!
boldog sznapot henikenek is!!! es
Adrinak is olyan szep ez az ora! tok jo ajandek!
mennyi majusi emberke! itt a forumon a majusiak vannak a legtobben + novemberiek.
novemberiekrol jut eszembe: Jadesola annyira cuki Gabi,nagyon hasonlit am rad!!! sajnos ismeros a nemalvos-korankelos temaGabi, egy szobaban alszotok? sajnos tuti tippem tovabbra sincs,mert az enyem 3 evesen aludta at eloszor az ejszakat,azt is csak ugy,h. mellettunk aludt
Eszter, tok jo kepek es elfelejtettem irni,h. karinnak milyen nagy sepruszempillaja van!!! azt hallottam,h. 30 Fok van otthon, ti megis nadragban nyomjatok. most akkor milyen az ido, tavaszias vagy meleg nyarias? Enzo polojara mi van irva?
Vera, szerintem is zold szemed van!!! egyaltalan nem ronda,ne hulyeskedj mar! epp multkor neztem,h. egy kis zold szemceruzaval kene kihuznod egy picit es jobban kiemelne, milyen ritka zold a szine.
mi is rosszul aludtunk. Panni 6-tol fent volt, nehezen aludt vissza,addigra mano felkelt. Marci nagyon nehez eset mostanaban. ugy latszik,tenyleg Pannival lehet baja,ma azt mondta, 'Panni, te buta vagy, Anya, dobjuk a kukaba!' ( ) Melanie hivott,h. Aurynt most mar tenyleg gyerekpszichologushoz viszi,odaig fajulnak a dolgok naluk. hihetetlen,miket muvel Auryn Lillyannel es ugy sajnalom melaniet,olyan nehez eve volt es nehez terhessege es ugy orult,.h terhes ujra es most Auryn igy megneheziti a dolgat
ma a Marciek ovija kirandulast szervezett hampstead heath-re vmi Toddler Walk-ra mentunk, tobb ovi is reszt vett benne. a Kenwood house-bol indultunk es tettunk egy nagy kort. berelt az ovi egy buszt es olyan klassz volt,nagyon elveztek a sracok, ilyen 30 szemelyes minibusz volt. Pannit is vittem, ki tudja,mikor vegzunk, gondoltam, jobb,ha viszem. bar ne vittem volna! vegig egy erdei osvenyen mentunk, ezer gyerek + ovonok+kiserok, nagy hangzavar, tolongas, de a legrosszabb az volt,h. vegig egy gorongyos erdei uton kellett razni a b.kocsit es panni szet lett razva, vegig sirt,nem tudtam megnyugtatni, ugy sajnaltam, total felment bennem a pumpa,h. a b.kocsis tarsasagra nem gondoltak. ha tudtam volna elore,akkor kengurut viszek. P.-t nem vehettem ki a b.kocsibol,mert marci is palyazott arra,h. beleuljon...a mi ovonoink frankon mar elol jartak,mi hatul docogtunk a siro panni babaval
a vegen minden gyerek kapott egy kis nasit, ajandekot, innivalot, ermet, es hivtak egy bohoc-varazslot is. gyonyoru most az a resze a parknak, rozsaszin es lila viragok mindenhol, a levelek lehullva a bokrok ala,ahova bebujtak a gyerekek,olyan volt,mint egy kis tengerparti sziget, gyonyoru!!! majd csatolok kepet.
Marci elfaradt, nyomott egy bombolest itthon mar megint.
na,indulok nellert.
Gabi, irtó édes ez a Jadesola, jegege, meg a joghurttal A kialvatlanság magában is okozhat fejfájást, meg mindne egyebet.
Szandra, tudsz képet mutatni a balettosruháról? Tök kiváncsi vagyok.
Nahát de ügyi ez az Enzo!!!
Noémi, én úgy veszem ki a szavaidból hogy maradni szeretnél. A barátnőd aki veled lekik nem biztos hogy marad? Néha már én sem értem.
Boldog szulinapot Heninek! Nagyon aranyosak a kepeken latszik mennyire orulnek az ajandekoknak! Mar 6 eves nagylany! Aranyos lehetett ahogy Helga beleharap a tortaba Nem egy elveszett leanyzo...Es milyen ugyes hogy egyedul alszik!
Tenyleg duhito lehetett ez az 1 p-s dolog, foleg ha emiatt atszervezted a programodat.
Jadesola valami kis tunder! Annyira edes, ahogy telekente magat, es az utolso kepen ahogy nez csillogo szemekkel. Nagyon szep. A masodik kepen szerintem kifejezetten rad hasonlit.
Gabi en nem latom a sok hasonlosagot kozottuk, de van aki szerint nagyon hasonlitanak. De jo is egy ilyen egyutt alvas! Es meg azt is mondta jo reggelt. A reggeli ebredesre esetleg probald meg hogy odakeszitesz neki valami uj vagy regen elfelejtett jatekot/konyvet, es miutan odaadtad a tejet hagyd ott. Lehet hogy ra lehet venni, hogy ha fenn is van jatszon egy kicsit. Ejjelre esetleg megprobalhatod hogy este adsz neki fajdalomcsillapitot mondjuk 2 este, ha akkor is felebred akkor valszeg nem a foga faj csak rossz szokas.
Es szemeszhez nem kuldott el a doki?Lehet h tenyleg az a baj.
Tovabbi hirek kakiorszagbol: Ma reggel Enzo egyedul felkelt, belepisilt a bilibe majd kivitte es kiontotte a WC-be, aztan jott jelenteni hogy Anyu nezd szaraz maradtam. Es jo hogy itt himnuszokat zengtem a halozsakrol, Enzo ugyanis 2 napja nem hajlando felvenni, csak takarot. Meg jo hogy meleg van. Osszefuggesben lehet azzal, hogy igy nem kell belole kihamoznia magat pisiles elott.
Atya-gatya!!!! Most nézem, mit írtam egyenruhálya.... no, ilyet még nem csináltam.... úgy látszik hülyülök itthon... sorry.
Köszönöm a szülinapi jó kívánságokat Henike nevében is.
Noémi!
Ez nekem sem volt tiszta, hogy ezért kell költöznöd. Én azt hittem, hogy meggondoltad magad és mégiscsak külön mész a babával. Mi is úgy kerestünk lakást,hogy DSS-sel, de úgy sehol nem találtunk. AZ az általános, hogy beköltözés és néhány hónapi lakbér fizetés után már igényelhetsz támogatást. Én is mostanában készülök bemenni ez elintézni, de annyi papír kell hozzá, hogy az őrület.. mindig halogatom, pedig nagyon kellene a pénz.
Gabi!
Remélem, megtalálják az orvosok a fejfájásod okát. Az borzasztó lehet...
Bár szerintem lég nagy valószínűséggel a kialvatlanság és a kimerültség okozza.
Képzeljétek, kedd óta a saját ágyában alussza végig az éjszakát Helga is!!!! Persze ez még csak két éjszaka, de eddig egymás után kétszer nem fordult még elő. Azt mondtam neki, hogy a balerinák már nem az anyukájukkal alszanak és ha ő átjön, akkor nem mehet balettra. Tudom, görény dolog, de működik! És most nagyon büszke magára, hogy ő már igazi nagy balerina.
Vera!
Igen, voltunk, be is fizettem őket a session-re és megvettem nekik az egyenruhát is. AMi persze nem rózsaszín, mint a mi meglévő balettruhánk, hanem vkék. A fenti írásomból is látszik, nagyon tetszk Helgának. Heni is jól érzi magát az órákon.
Heni ma be akarta vinni azt a könyvet, amit anyukámtól kapott. Ez egy gyönyörű, képekkel és térképpel tűzdelt könyv, de magyarul. Mondtam neki, hogy inkább a másik sorozatból vigyen, mert az angolul van, de nem ő ehhez ragaszkodott, mert felfedezte benne a Hősök terét (aminek a nevére elsőre nem is emlékezett ) és mondta, hogy az iskolában a neve mellett a Hősök teréről van kép. Így bevitte, végülis a képekhez nem kell nyelvtudás.
Szia Noemi,
mi az a dss?
Talan valahol nem olvastam el valamit, tulajdonkeppen most mert van arrol szo, hogy el kell onnan menned? Tortent valami? En meg ott tartottam, hogy akik ott laknak azokkal jol kijosz es segitenek is majd, meg nem banjak, hogy babad lesz.
Sziasztok
De jó hogy ennyi képet felraktatok volt miben gyönyörködni.
Megnéztem Henike szülinapját is ,boldog szülinapot igy utólag.
Néztem neten lakásokat. Hát elég gyér a választék. 50-ből 3 ügynöség fogad el dss-t. Voltam a councilnál és nem tudták megmondani mennyit lehet kapni de azt mondták ha a landlord nem kért meg távozásra akkor maradhatok ott ahol vagyok igényeljem meg és majd kiderül mennyi. Mutattak egy táblázatot amiben az volt hogy mindenkinek jár egy szoba mármint nekem meg a gyerknek egy szóval lehet hogy 2 bedroomban is maradhatok. Ezt mondjuk nem hiszem.
Visszafelé a mark and spencer melett jöttem . Rettenet tömeg volt. Tényleg megéri sorban állni egy penny-s börékért meg hasonlokért?