Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Genitális herpesz

Torolt_felhasznalo_469478
Torolt_felhasznalo_469478
Létrehozva: 2004. október 28. 08:51
Sziasztok!

Nagyon ki vagyok akadva, ugyanis úgy áll a dolog, hogy genitális herpeszt kaptam. (Állandó kapcsolatban élek, hűséges típus vagyok) Szájherpesz, se nekem, se a páromnak sosem szokott lenni! Nem is volt még soha egyikünknek sem.

Nem tudom, hogy ezt a betegséget egy harmadik ragasztotta e rám? (A párom úgysem fogja bevallani)

DE nekem ez a gyanúm. Ti mit tudtok erről a betegségről? Harmadik által fertőződik meg az ember? Nagyon köszönöm előre is a válaszokat!!!
  1. Torolt_felhasznalo_755534
    Torolt_felhasznalo_755534
    2007. május 8. 12:2876.

    Szia Alexxis!

    Hozzád hasonlóan, én is először vagyok itt, és azt hiszem ez a fórum sokunknak ugyanazt jelenti. A lelki vígaszra gondolok, mert aki itt van, az már valamelyest szembesült a gyógyíthatatlan betegségével, csak még nem tudta feldolgozni. Ez egy intim téma, amiről senki sem beszél, mert a legtöbben szégyelljük is, még ha nem is a mi hibánk. Az én történetem talán mások számára is tanulságos lehet, vagy válasz a kérdésére, ezért elnézést, ha egy kicsit hosszabbra sikerül a válaszom. 20 éve ismertem meg a férjemet, nem közölte velem, hogy genitalis herpesze van. Az esküvőnk után mondta csak el, de akkor is, csak mellékesen megjegyezve. Én pedig nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, ugyanis nem ismertem a betegséget, még csak szájherpesszel sem találkoztam soha. Megszülettek a gyerekeink, évekig minden rendben volt, de mivel egyre gyakrabban utasított el, el kezdtem érdeklődni a téma után, amiről ő mindíg mélyen hallgatott, de mivel nagyon szerettem, fel sem merült bennem, hogy ez miatt másképp érezzek iránta. Időközben azonban megromlott a házasságunk, és az, hogy egy évvel ezelőtt rajtam is  jelentkeztek a tünetek, már végérvényesen megváltoztatták a kapcsolatunkat. Lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni, egyedül maradtam, nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna. Nem vádolok senkit, sem őt, sem magamat, volt egy évem, hogy feldolgozzam. De ez a betegség sajnos az egész életünket végig fogja kísérni. Amíg van társad, akivel megértitek, szeretitek egymást, addig könnyebb.  Én már egy éve elutasítok magamtól mindenkit, miközben még soha nem vágytam ennyire a megértésre, és hát mindenre, amit egy párkapcsolat adhat. Számomra most ez jelenti a legnagyobb szomorúságot, mert nem szeretnék senkit sem megfertőzni, és hát nem is lehet úgy elindítani egy kapcsolatot, hogy közlöm, herpeszem van.

    Köszönöm a türelmedet, hogy meghallgattál, és ha van kérdésed, nyugodtan tedd fel. Én jelenleg ott tartok, hogy szeretnék eljutni Pestre egy vérvizsgálatra, de nekem ez most egy kicsit körülményes. Látogass el a Genoid.hu oldalra, ha érdekel a vérvizsgálat, amely 100%-ban kimutatja a HSV-II. vírus jelenlétét is. Telefonszámot is tudok adni, ha érdekel, de a honlapon ezt is megtalálod. Nagyon nehéz megélni ezt a betegséget, az ember végig éli a csalódást, a haragot, a tehetetlenség okozta dühöt, de nem vagy egyedül, legyen most ez a kapaszkodód.

    Szia!

    Brigi 

    előzmény:
    Alexxis (75)
    2007-04-05  09:26
  2. 2007. Április 5. 09:2675.

    Sziasztok!

    Borzalmasan érzem magam. A tünetek alapján úgy néz ki, herpeszem van. Enyhébb lázzal kezdődött, azt hittem, "csak" egy kis influenza. Szerencsére amilyen hamar jött, úgy el is múlt. Aztán egy kis viszketés, majd kijött néhány kis dudor, 4-5 darab összesen. Érintésre fájnak, minimálisan váladékoznak. Mostmár a lágyéki nyirokmirigyeim is érzékenyek, és közérzetileg is elég szarul vagyok. Holnap jutok el csak dokihoz, nagyon remélem, h minél hamarabb elmúlik ez az állapot, mert nagyon megvisel testileg-lelkileg egyaránt. Persze a diagnózist rá hagyom, de a tünetek alapján, meg amit olvastam erről, szinte biztos, h herpesz.

    Tartós párkapcsolatban élek, nagyon szeretjük egymást, megcsalás kizárva. De akkor meg honnan szedtem ezt össze??? A partnerem tünetmentes.

    Nagyon érdekelne, ti hogyan éltétek ezt meg/túl, van-e lehetőség gyógyulásra, mennyi időbe telik, mi a menete, stb.!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_301922
    Torolt_felhasznalo_301922
    2007. március 10. 12:5674.
    Sziasztok!

    Megjártam a nőgyógyászatot és a bőrgyógyot. Sajnos Herpes Genitalis...
    Kaptam rá tablettát. 5*1 szemet kell bevennem, 5 napon keresztül. A krém amit kaptam lidocain és még egyéb összetevőkből áll. Gyógyszertálilag előállított gyógykészítmény. A krém 393 Ft volt a tabletta pedig 2581 Ft. Ami igazán jó lett volna 7 E Ft felett van.
    Árthat, ha lekenem a páromat is a krémmel?

    Sajnos hétfőn ismét vissza kell mennem a nőgyógyhoz. Ugyanis elolvastam a fogamzásgátló tablettám papírját. Azt találtam, hogy herpes gestationis (ez egyezik a genitalis-sal?) esetén nem szedhető. Mi van, ha a gyógyszer hozta elő, és miért pont most? Már fél éve szedem a Gracialt.

    Haanaa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_301922 (73)
    2007-03-10  08:43
  4. Torolt_felhasznalo_301922
    Torolt_felhasznalo_301922
    2007. március 10. 08:4373.
    Sziasztok!

    Nem tudom, hogy nekem ez a betegségem van-e, de nagyon hasonlóak a tünetek. Tegnap reggel jelentek meg a kis piros hólyagocskák. Előző este bekentem neogranormonnal (ugyanis elég sűrűn kirepedek szeretkezés közben, nem nagy repedés, de azért fáj) és gondoltam ebből gondom nem lehet, mivel csecsemő korban is ezzel kentek. Reggelre viszont megjelentek ezek a pöttyök azon a területen, ahol a krém volt.
    Se lázam, se nagyobb fájdalmaim nincsennek. Érintésre érzékenyek, és ma már viszket is. Nem tudom, hogy ez csak a krém hatása-e vagy ez herpesz. Szerintetek? Orvoshoz természetesen megyek egy óra múlva.
    Néztem képeket a neten, de egyáltalán nem hasonlítanak az enyémre. Nekem csak piros pöttyeim vannak. Valamelyik olyan volt, mint egy pattanás, fehér közép...

    Segítsetek! Kedvem nincs orvoshoz menni, de a Kedvesem elzavart!

    Haanaa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. február 18. 21:0972.
    Nekem az a nemi úton terjedő vírusfertőzéssel kapcsolatos általános tapasztalatom, hogy az orvosok sem értenek egyet abban, hogy pontosan hogyan terjedhet, meddig lappanghat stb, úgyhogy semmi értelme ilyen gyanúkra alapozva tönkretenni a kapcsolatotokat, inkább az immunrendszeredet próbáld megerősíteni. A szeretet a legjobb immunerősítő!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. február 18. 20:3771.
    Én meg bizisten úgy hallottam egy dokitól h szexuális úton terjed.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243388 (16)
    2004-10-28  09:52
  7. 2007. február 18. 20:1870.

    szia! én szedtem olyan 7-8 éve fél éven át a telviranból napi 200 mg-t, h immunissá váljak...mit ne mondjak, nem vált be, és azóta is jópárszor előjön. nem a számon, nem is nemi, hanem egy spéci fajta, legtöbbször eddig a szemöldököm belseje fölött, a homlokomon volt, de 2x az orrom oldalán is, meg 1x az állam szélén.

    nekem mindig akkor jön elő ha nagyon kimerültem lelkileg, tehát van h ilyen esetben már előre beszedem, minden tünet nélkül, és akkor elő sem jön.

    a házidokim azt mondta amúgy h a telviran nem erre való, ne szedjem (de ha egyszer használ-így gyorsabban múlik és nem fáj annyira), hanem menjek el teljes vérképet csináltatni ha előjött, meg különböző vírusvizsgálatokra járkáljak-sajnos erre elég időm nincsen, főleg mire az összes helyet végigjárom, már talán el is múlik. és ezalatt a vizsgálat alatt nem szedhetek rá semmilyen gyógyszert.

    egy nagy nyűg ez az egész, utálom!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_641408 (64)
    2007-02-17  19:35
  8. Torolt_felhasznalo_575803
    Torolt_felhasznalo_575803
    2007. február 18. 19:3969.
    Javitas: a genitalia herpeszet okozo virus megtalalhato lehet a szervezetben harmadik "beavatkozasa" nelkul is...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_575803 (68)
    2007-02-18  19:37
  9. Torolt_felhasznalo_575803
    Torolt_felhasznalo_575803
    2007. február 18. 19:3768.
    Bocs, egy sort sem olvastam vissza, csak a felreertesek elkerules vegett - legalabbis a ferjeddel- a szaj herpeszt es a genitalis herpeszt nem ugyanazok a virusok okozzak... Attol, hogy egyikotoknek sem volt meg a szajan herpesz a genitalia herpesze megtalalhato lehet a szervezetben harmadik "beavatkozasa" nelkul is...
    előzmény:
    Panka77* (1)
    2004-10-28  08:51
  10. 2007. február 18. 19:1867.

    Sőt, az is lehet, hogy elrabolnak az ufók, és miközben megerőszakol három szőke ufó-szépség, úgy kapom el.

    http://www.youtube.com/watch?v=9RpEkauO_dQ

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_641408 (66)
    2007-02-18  19:00
  11. Torolt_felhasznalo_641408
    Torolt_felhasznalo_641408
    2007. február 18. 19:0066.

    Kedves Marvan!

    Ha végig olvastad volna a topicot, akár szűz lány is lehet vírushordozó!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_169828 (65)
    2007-02-17  19:45
  12. 2007. február 17. 19:4565.

    Na, ezek után már csak szűz lánnyal merek kezdeni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_641408
    Torolt_felhasznalo_641408
    2007. február 17. 19:3564.

    Sziasztok!

    Segítsetek! Én is sajnos ettől a betegségtől szenvedek. Csak sajnos nekem igen sűrűn előjön. Folyamatosan szedem a Telvirant lassan másfél éve. Eleinte 2x1 szemet, de ha éreztem, hogy előjön felkelett emelnem az adagot 5x1 szemre. Ja és a 400 mg-os Telvirant szedem. A szedés alatt általában tünetmentes voltam, de előfordult, hogy éreztem  a bizsergést és a viszkető érzést, akkor rögtön emeltem az adagon és nem jött elő. Kb.2 hónapja, bőrgyógyászommal egyeztetve, lecsökkentettem 1 tablettára az adagot, de most megint előjött és eléggé fájdalmasan, (nyirokmirigy duzanattal együtt, ami már rég nem volt). Még a lábaimra is kihat a fájdalom. Lázam nincs.

    Segítsetek, van olyan közületek, aki húzamosabb ideje szedi a Telvirant? Lehet ezt a gyógyszert folyamatosan szedni? A bőrgyógyászom szerint igen, de voltam egy másik dokinál, aki szerint függőséget is okozhat és nem jó ilyen hosszú ideig folyamatosan szedni.

    Mit csináljak, elegem van, hogy így is kijön, amikor szedem ezt a gyógyszert. Esetleg közülettek ismer valaki valamilyen természetes gyógymódot vagy homeopátiás gyógyszert erre a kórságra???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_617294
    Torolt_felhasznalo_617294
    2006. február 3. 09:4363.

    Nem eppen gentalis herpesz, de azert leirom..

    Soha, de soha, sem herpeszem, sem aftam nem volt, semmi az eg vilagon, barki utan ihattam, ehettem, stb.. Mig nem osszejottem egy csavoval. Az elso csokot kovetoen kijott eleg sulyos fertozes a szamon..Rohogve bevallotta, h. ez biztos tole van, mert neki mondig kijon az aftaja, ha ujjal smarol... 

    Es nem szolt elore.. 2 honapig tartott a kapcsolat, es azota szenvedek vele, 2 havonta kijon, 2 hetig tart mig elmulik, ronda, faj, stb....Mikor pont nyaralasra jon ki, el tudnam bogni magam...Ot pedig meg tudnam olni, mert ekkora szemet volt, h.nem szolt..Mert nekem eddig soha semmi ilyen...Erre tessek.. Ezzel fogok megdogleni..Koszonom neki..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_661277
    Torolt_felhasznalo_661277
    2006. február 2. 23:3762.
    Sziaszok!
    Nekem lenne egy kérdésem!Van egy barátnőm aki ebben a betegségben szenved kb fél éve, neki azóta nem múlt el.Foyamatosan kint vannak a herpeszek.Nálunk járt kb 5 napja és elment Wc-re.Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek el lehet-e kapni ilyen úton is?Csak azért kérdezem, mert 2 napja találtam magamon egy szemölcshöz hasonló valamit, amiről nem tudom eldönteni, hogy az- e.Nekem semmilyen tünetem nincs amit a herpesszel kapcsolatban olvastam, de ilyen még soha nem volt!Félek, hogy az!Nem szertném, ha most azt gondolnátok rólam, hogy írtózom az ilyen betegektől, mert tudom, hogy a legtöbben úgy kapják el, hogy nem tehetnek róla! (A barátnőm is!)Csak nem tudom, hogy lehetséges-e így is elkapni?
    A választ előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. Április 12. 18:1261.
    Nem tudom, hogy aktuális -e még. . .

    Nekem egy hónapja volt, életemben először. Nagyon megszenvedtem vele, több mint egy hétig 39 fölött volt a lázam, se menni, se ülni, se feküdni, semmit nem tudtam, csak a falat kaparni, mert annyira fájt. A párom egyik éjjel bevitt az ügyeletre, és kifogtunk egy tünemény dokit, aki egy órán keresztül magyarázta a dolgokat. A lényege, hogy -elvileg- nemi úton terjed, de mint ahogy már írta itt valaki, megbújik az idegdúcokban és bármi kiválthatja, de főként a legyengült immunrendszer. Kijöhet 2 hét múlva, de akár 20 év múlva is, vagy soha, szervezettől függ. Az első mindig nagyon fájdalmas, heves lefolyású, a többi már valamivel jobb. Én Telvirant kaptam rá. Ez a gyógyszer tulajdonképpen csak felgyorsítja a folyamatot, a védettséget nem ez adja, hanem a herpesztől olyan irgalmatlanul megerősödik az immunrendszer, hogy elvileg nem kaphat el az ember mást sem ( elvileg, mert egy hete olyan taknyos vagyok, hogy alig élek :s) Egyébként én rengeteg anyagot találtam a neten róla (herpes genitalis).

    Volt egy ismerős kislány, aki 5 éves korától szenvedett nemi herpeszben és ő még tuti nem élt nemi életet.

    A lelki okok közt pedig bűntudat keresendő, vagy a partnertől való undor, vagy a nemiségtől való undor.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_584804
    Torolt_felhasznalo_584804
    2005. Április 12. 17:4260.
    Most vagyok 22.
    Kérdeztem, de neki nem volt. Sajnos utánam elkapta.
    Azt sajnos nem tudom, hogy HSV1 vagy 2. De legközelebb, ha megyek norvoshoz, megkérdezem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_926892 (59)
     
  18. Torolt_felhasznalo_926892
    Torolt_felhasznalo_926892
    2005. Április 12. 12:1659.
    Hú, ilyet még nem is hallottam. :-(
    És nem kérdezted anyukádat, hogy neki volt-e valaha ilyen problémája?
    És azt nem tudod, hogy HSV1 vagy HSV2?
    Most hány éves vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_584804 (54)
     
  19. 2005. Április 8. 12:3058.
    kisbaba is kaphatja születés közben az anyukájától, és benne lappang.
    pl benned
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_965233 (53)
     
  20. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2005. Április 7. 22:1657.
    élesztő!
    előzmény:
    Picikoala (56)
     
  21. 2005. Április 7. 22:0656.
    és mi volt az a régi, bevált gyógymód?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (55)
     
  22. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2005. Április 7. 22:0055.
    nálunk volt a családban már
    ajakherpesz
    a lányomnál pl
    aztán gyorsan elővettük a régi, bevált gyógymódot, azóta elfújták. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_584804
    Torolt_felhasznalo_584804
    2005. Április 7. 21:2854.
    Én azt tudom mondani, hogy akkor jött ki rajatm ez a betegség, mikor még nem volt szexuális kapcsolatom senkivel. Egyszer 13 éves koromban egyszer meg 16 éves koromban. Ráadásul nekem még az ajkamon is szokott lenni.
    De ahogy olvastam ezt a topikot, remek kilátásaim vannak:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_965233 (53)
     
  24. Torolt_felhasznalo_965233
    Torolt_felhasznalo_965233
    2005. március 7. 16:3453.
    Nekem azt mondta egy doki, hogy ez kizárólagosan szexuális módon terjed. De attól az még nem biztos, hogy a párja lépett félre valakinek, mert lehet, hogy az előző kapcsolatából hozta.
    Én is így jártam, mert az elődöm nem volt épp egy tisztaéletű leányka én pedig egész életemben egy pasival feküdtem (fekszem) le. . . .
    Azért ez vérlázító!!! Más felelőtlensége miatt most majd retteghetek, mikor újul ki újra. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_926892
    Torolt_felhasznalo_926892
    2005. február 25. 09:0552.
    Makacsnő,

    Írtam választ priváton.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809545 (51)
     

Címlap

top