Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Reménykedjek még?
2004-10-06 07:551.
Torolt_felhasznalo_377474
Létrehozva: 2004. október 6. 07:55
Sziasztok. Segítsetek!!! A férjem 9 évi együtt élés után a napokban kijelentette, hogy küldön szeretné folytatni az éltetét. Normál anyagi körülmények között, szeretetben éltünk. Gyermekünk még nincs bár már fél éve ügyködünk rajta.
És most vége. Beszélgetünk persze, hogy hogya tovább, de nem tudom, mit tegyek.
Két hete jártam az orvosnál kisbaba ügyben, most pedig azt mondja a férjem, hogy VÉGE. Miért????? Nem tudok gondolkodni, nem tudok dolgozni, nem tudok semmit.
Akinek van már ilyen tapasztalata, segítsetek kérlek, hogy mi legyen most!
És most vége. Beszélgetünk persze, hogy hogya tovább, de nem tudom, mit tegyek.
Két hete jártam az orvosnál kisbaba ügyben, most pedig azt mondja a férjem, hogy VÉGE. Miért????? Nem tudok gondolkodni, nem tudok dolgozni, nem tudok semmit.
Akinek van már ilyen tapasztalata, segítsetek kérlek, hogy mi legyen most!
na mi van mindenki eltűnt?
sambu nem gyerekezik már?
vagy mivaaan? :D
Engem szinte minden meg mindenki érdekel. Írj nyugodtan, és meséld el, hogy alakultak a dolgok!
Betsy
Szia
Szerintem az nem fontos, mikor történik meg a szex... nem ettől lesz jobb vagy rosszabb egy kapcsolat. Ha úgy érzed, hogy tudsz benne bízni és a régi dolgok elsimultak, akkor szerintem vágj bele :-)
Most együtt laknátok? Vagy milyen lenne a kapcsolatotok?
Betsy
Szia
Hát nem tudom... nem hangzik valami jól ez az "1-2 lehetőség" Mit siettetek el az elején? Hiszen nem is laktatok együtt... a szexet?
Megkérdezhetem, hogy hány évesek vagytok?
Lehet, hogy boldog voltál vele, de tudnál újra? Tényleg meg tudsz neki bocsátani? Mert akkor hajrá! Én nem hiszek abban, hogy ha valaki hibázik, akkor rögtön lapátra kell tenni. De a saját érzéseidet vele kapcsolatban csak Te ismered.
Betsy
szia igazábol csak tömören irtam le a dolgot....
nagyonnehezen tudok benen bizni de azt érzem hogy ö az az ember akivel boldog voltam...a volt barátnös dologot megbeszéltük.... ö szerinte mikor rá kérdeztem hogy miért jo hog ytalálkoztunk most decembernen annyit mondott hog ylegalább adtunk egymásnak egy 2,lehetöséget:)
és az volt a baj hogy az elején nagyon elsiettünk mindent:.. ami igaz is.... szoval nem tudom:S de köszönöm hogy irtál:)
Szia
Megbeszéltétek azt a bizonyos volt-barátnős dolgot? Amúgy nem egészen értem a sztorit... nem szerette a volt barátnőt,de együtt volt vele??? Mese habbal... És hogy volt vele "együtt"? Azt, hogy ezek után meg tudsz-e benne bízni, egyedül csak Te tudod eldönteni.
Sok sikert
Betsy
sziasztok
egy olyan buta" dologgal fordulnék hozzátok hogy kb 1 éve együtt voltam 0,5 évete gy sráccal..ö vidéken lakott lakik és jobbára én mentem hozzá..ami nem volt baj mert jol érezetük egymással magunkat.. mig nem egyre kevesebbet találkoztunk és a végen 0,5 év után kiderült hogy a munkahelyére bement a "volt "barátnö és ujra együtt de ö nem szereti..a lényeg az hogy akkor végelett a dolognak(bár nekem nagyon de nagyon fájt)most ujra tavaly év vége felé elkezdtünk beszélgetni azon abizonyos wiw oldalon..persz eö irt én öt nekerestem meg..azota egyszer volt fennt pesten decemberben és azt mondta milenne ha adnánk magunknak egy esélyt mert lehet anno nagyon hamar volt minden... azit abeszélün k és kicsit olyn mintha nagyon jo barátok lennénk..szerintetek érdemes hinni neki? ö szeretne velem ujra együtt lenni? irjatok kérlek köszi virag
Tündéri baba.
Mindenkinek Boldog Új Esztendőt Kívánok, sok egészséget (mert ez a legfontosabb) és sok boldogságot !!!
Igen, tényleg "tiszta apja".
És az a balerina cipellő. Meg az a ruci. No és a kiscsaj.
Sosem lehet elég korán kezdeni :)
Nagyon helyes !
Hogy Te milyen pletykás vagy!
ezt is elpofázom :DDDD
van szilveszteri baba is
Boldog Új Évet kívánok a kedves topiktársaknak!
Remélem az új anyukák egyszercsak jönnek és beszámolnak a rém kíváncsi "máranyukáknak" és "megnemanyukáknak"!!
Mi jól vagyunk, már mászunk, és lassan elérjük a 8 kg-t. Újra dolgozom, igaz csak itthonról, de azért így is kihívásos a dolog. Íme egy kép a kis hercegnőről és apapajtiról!
BÚÉK a topiknak, nekünk már csak 1.5 hónap, aztán elfoglalhatja a kicsi a frissen festett, bútorozott szobáját. Szép narancs színű lesz.
Végre Kati babáját is láthatjuk, meg ahogy hallottam másnak is megszületett a gyereke.
Karácsonyon túl, szilveszteren innen jelentkezem egy pillanatra...
Az ünnepek alkalmából -és úgy egyébként is- mindenkinek minden szépet és jót kívánok!
Sikerült egy képet feltennem a kicsi Tündéremről:-)
Sziasztok!
Mindenkinek áldott szép ünnepeket kívánok az új évre pedig szerencsét, egészséget, boldogságot!
Betsy