Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Reménykedjek még?
Torolt_felhasznalo_377474
Létrehozva: 2004. október 6. 07:55
Sziasztok. Segítsetek!!! A férjem 9 évi együtt élés után a napokban kijelentette, hogy küldön szeretné folytatni az éltetét. Normál anyagi körülmények között, szeretetben éltünk. Gyermekünk még nincs bár már fél éve ügyködünk rajta.
És most vége. Beszélgetünk persze, hogy hogya tovább, de nem tudom, mit tegyek.
Két hete jártam az orvosnál kisbaba ügyben, most pedig azt mondja a férjem, hogy VÉGE. Miért????? Nem tudok gondolkodni, nem tudok dolgozni, nem tudok semmit.
Akinek van már ilyen tapasztalata, segítsetek kérlek, hogy mi legyen most!
És most vége. Beszélgetünk persze, hogy hogya tovább, de nem tudom, mit tegyek.
Két hete jártam az orvosnál kisbaba ügyben, most pedig azt mondja a férjem, hogy VÉGE. Miért????? Nem tudok gondolkodni, nem tudok dolgozni, nem tudok semmit.
Akinek van már ilyen tapasztalata, segítsetek kérlek, hogy mi legyen most!
Az egyetlen, amit tehetsz, az az, hogy nem forszírozod, nem kérdezgeted, nem keresed. Ha visszajön, az vagy azért lesz, mert az új mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, vagy azért, mert mégis Te vagy neki a fontos, vagy azért, mert 9 év alatt Hozzád szokott annyira, hogy nem érzi majd felhőtlenül jól magát nélküled. Mindhárom esetben örülnél, pedig csak a középső az, ami igazán jó és méltó lenne Neked.
Lehet, hogy a letargia az oka, de másra sem tudok gondolni, mint a gyerekre. Tényleg nagyon szemétül hangzik az igazság, hogy akkor senki nem köszön reggel, este a babának stb. És nem is akarom egy gyerekkel magamhoz kötni (csak egy ici-picit). Szerencsére kulturáltan tudjuk ezt a dolgot intézni, nincsenek jelenetek, nincs cirkusz. Ő egész nap távol van és meg éppen szabadságon vagyok így van alkalmam bőven az önsajnálatra, a bőgésre.
Szerintetek, ha x ideig (pl. néhány hónap) külön élnénk, akkor visszajönne? Vagy mit lehet csinálni, hogy átgondolja és rájöjjön, hogy az egész életünket, a céljainkat a vágyainkat nem érdemes feladni.
Tudod Te, milyen nehéz gyerekkel a hasadban szembesülni azzal hogy nem kellesz már, más érdekli??? Minden reggel úgy kelsz fel, hogy köszönsz a gyermekednek aki Benned fejlődik, de Rajtad kívül nem köszön neki senki. . . . egész nap a telefonra pillantgatsz, hogy miért nem hív, üzen, nem is érdeklődik a gyereke hogyléte felől. . . . este egyedül vacsorázol, ha van egyáltalán étvágyad, és egyedül fekszel le aludni, és rajtad kívül senki nem kíván jó éjszakát a gyermekednek a hasadban.
Most azt gondolod, ha lenne baba, talán maradna, vagy legalábbis lenne valaki más, aki a helyébe lépve kitölthetné a szíved, a mindennapjaid. Ezt így nem szabad!!!!!!!
Mikor én megbizonyosodtam arról, hogy babát várok, és arról is, hogy a párom már másik nőt akar az életébe, úgy gondoltam végig a lehetőségeimet, hogy nem "pótszert" és nem "marasztaló lehetőséget" láttam a gyermekemben.
Ha nem vagy várandós, mikor véget ér egy kapcsolat, sokkal jobb az esélyed, hogy hamar "meggyógyulsz".
Egy tanácsot fogadj el még tőlem: amikor majd elkezdesz új párt keresni, ne ugorj fejest csak a babavágyad miatt olyan kapcsolatba, amely méltatlan, és később megbánhatod.
Ne bántsd Magad, ha menni akar a férjed, menjen. Ha "új kapcsolatot akar", talán már azt is tudja, ki az. (Bocs. ) Akkor pedig hiába minden próbálkozás. Vagy visszajön egyszer, vagy nem.
Örülj, hisz valamelyest korrekt volt, még ha sokáig halogatta is: visszaadta a függetlenséged. Sok férfi ezt az "élni vágyását" úgy intézi, hogy marad a kapcsolatban, félrelép, hazudik. És az Neked is sokkal rosszabb lett volna.
Nézd a napos oldalt, ÉLJ. Ráérsz még babázni.
TErmészetesen szóba került a gyerek is. Ezidáig semmi probléma nem volt semmilyen téren.
Először is kis bérelt lakásban laktunk. Dolgoztunk, tanultunk. Sokat jártunk kirándulni, túrázni stb. Újabb és újabb dolgokba kóstoltunk bele (pl. sízés, motorozás). Aztán jött a kertes ház, jött a vállalkozás. Nagyon én sem bántam, hogy nincs gyerek, mert mindig voltak más célok, illetve jó volt egy kicsit felhőtlenül szórakozni. És szerettünk volna egy bizonyos anyagi biztonságot teremteni a családunknak. Ez a biztonság valósult meg idén januárra. Az anyagiak megvannak és most ő le akar lépni "élni".
Egyszóval nem esett túlságosan nehezemre alkalmazkodni (mert szeretem). És azért időnként meg is beszéltük a dolgokat.
A leginkább azt kívánom, hogy bárcsak terhes lennék valahogyan tőle és a többi már nem is érdekelne.
"Éld ki magad, vedd el az élettől, ami neked jár. Mindent csak akkor és úgy, ahogy te akarod. Ha úgy akarod, hát soha. "
Nem értek ezzel a manapság oly divatos szemlélettel. Az ember megházasodik, fészket rak, gyermekei lesznek. Szerintem ez a természetes.
(Persze, ha valaki nem így gondolja, én azt is nagyon tiszteletben tudom ám tartani. De akkor ne kössön le egy másik embert évekig, akár házasságban, akár anélkül. Nem akarok családot, nem akarok gyereket, magamnak meg a mának kívánok élni, kellek így neked, igen vagy nem? Ez lenne a tiszta beszéd. )
Sok jóval nem tudlak bíztatni. Szerintem a férjed el fog válni. Legyen erőd hozzá, hogy elviseld, lehet, hogy sokáig fog tartani, amíg felállsz. Aztán meg? . . . hallgass a szívedre és csak azt tedd/ne tedd, amit igazán az diktál. . .
Lépj túl rajta.
Én ios 30 vagyok és bár eléggé kilátástalan, mégis bízom a lehetetlenben.
Recept: néhány napig tocsogni az önsajnálatban, aztán hopp, felpattanni, fodrászhoz menni, vegyél egy új ruhát, és ugye, a barátnőddel is milyen régen kávéztál már? Sétálj egy nagyot, önts illóolajat a fürdővízbe, nem tudom, csinálj olyat, amit eddig nem!
Veled vagyunk!
Hidd el, hogy 30 évesen egyáltalán nem vagy öreg ahhoz, hogy újra elkezdj élni. A gyerekről sem csúsztál le, ma már nagyon sokan szülnek 30-40 éves korban. .
Most össze kell szedned magad, és emelt fővel el kell engedne őt, ha menni akar hát menjen. Adj időt magadnak, hogy begyógyuljon a lelked, és aztán meglátod, hogy van utána is élet, és 30 évesen fiatal vagy és erős, lesz majd új párod, gyermeked. . . .
Én 36 évesen szültem a fiamat.
Fel a fejjel! :)
Harmincévesen még előtted az élet! :-)
Te még mindig szerelmes vagy a férjedbe?
Mit is mondhanték? Ha nem akar velem élni, akkor mit csináljak???
A legjobban az fáj, hogy így átvágott. Illetve ez a kisbaba téma is nagyon fáj. MIhhez kezdek most 30 évesen? Hogyan lesz így családom, gyermekem????
Mégsem "szálltunk" el.
Igazából szerintem a férjem sem akart még gyereket, leginkább én szerettem volna. Meg hát az idő is sürget.
Támogató család mindkettőnk mögött áll. El sem tudom képzelni mekkora törés lesz nekik ha elválunk.
Azér annyit kérdezz meg tőle, h ezt megbeszélni talán még leülhetne veled. . .
Szeret engem, de már nem szerelmes belém és ki akarja élni magát bla, bla, bla.
Most 30 évesek vagyunk és egészen tinédzser korunk óta vagyunk együtt. Mindkettőnkek ez az első komoly kapcsolata.
Csak az a legnagyobb gáz, hogy mostanáig gyereket akartunk (csak ezidáig nem jött össze)
Egyik ismerősöm lánya ugyanígy járt.
Fiatalon házasodott (vidéken, ott és akkor ez teljesen természetes volt). 9 évet éltek együtt, egyetemet végeztek, utána mindkettejüknek ígéretesen indult a karrierje. Anyagilag jól álltak, s minden tekintetben támogató család állt mögöttük.
9 év után elváltak, s szerintem a gyerekkérdésen bukott a dolog. A pasi bejelentette, most van igazán pénze-lehetősége, hogy amúgy rendesen kiélvezze az életet, ő a házasságot/gyereket csak nyűgnek tartaná a következő években. Gyerek nem született, elváltak.
A nő (szép, valóban. Művelt, kedves, aranyos. ) évek óta egyedül él. Azt nem mondhatni, hogy unalmas életet, hiszen a hivatása leköti, meg vannak barátai, s szórakozni is eljár. De a harmincas évei közepén jár, nincs családja, nincs gyermeke. :(((
Bocs, nem akartalak elszomorítani. De valahogy nagyon igazságtalannak érzem ezt. :(((
Van valakije?
Nem volt semmi elôjele annak hogy estelegesn már nem akar veled lenni?