Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Allergia....Segítség!!!!
2004-10-05 10:101.
Létrehozva: 2004. október 5. 10:10
Sziasztok,
tudom, nem vagyok egyedül ezzel a témával, ezért gondoltam, hogy megoszthatnánk egymással a tapasztalatainkat!
Én közel 25 éve küzdök ezzel a ma még "gyógyíthatatlan" betegséggel, ami az utóbbi években teljesen megkeserítette az életemet. Tavasztól (kb.ápr.eleje) az első fagyig (úgy november) gyűlölök élni, nem tudok társaságba járni, strandra, szórakozni, mert le sem veszem a papírzsepit az orromról. Szinte mondhatom, hogy minden gyógyszert és természetes alapú készítményt kipróbáltam, de két hétnél tovább nem volt semmi, ami enyhítette volna a panaszaimat, sőt: olyan gyógyszerundorom lett, hogyha már szárazon meglátok egy szem bogyót, öklendezek tőle......
Szóval nem tudom, kinek mi segített, vagy segít, egy súlyosnak nevezett pollenallergiás betegen, mint én is......
Ha van valami jó ötletetek, ami bevált, vagy csak hallottátok hogy jó, de nem agyon reklámozott dolog - mert azok kipróbálásán már sajnos túl vagyok..... - akkor légyszi szóljatok, és osszátok meg velem, mert végső megoldásként már azt fontolgatom, hogy kiköltözöm olyan vidékre, ahol ezt a betegséget nem ismerik...... Ha ez lesz a megoldás..... Csak ide köt a családom....
Légyszi segítsetek, ha van valami ötletetek!!!!
Előre is köszönöm mindenkinek!
F.

Vmi olyasmi az alapja, hogy mint mindennek, Neked is, a belső részeidnek is van önrezgése.
Ezt beméri egy műszerrel.
Így méri be azt is, hoy mire vagy allergiás (nem bőrteszt!!!!!!, és nem 10félét vizsgál, hanem kb. 5-600 félét) Amire visszarezegsz, arra vagy allergiás, arra rárezegtet. Ez egy kicsit kesze-kusza lett.
A lényeg, hogy te ülsz a dokival (rendes orvosi diplomája van) szemben, fogsz egy sárgaréz hengert (legalábbis úgy néz ki). És ennyi. Nem kell teát inni, cseppeket szedni, bogyókat kapkodni.
Ha mástól hallanám, lehet nem hinném el, elég elképzelhetetlen ez így.
Pedig működik, nálam bevált.
Javulást Neked:-))
Ami volt tünetem idén, az meg a sópipától egész jól elmúlt.
Asztmás rohamom szerencsére évekkel ezelőtt volt. Inkább az orrfújás, hapci, torok-fül viszketés, és most ami a legújabb, hogy minden reggelre-estére - változó - úgy bedagadnak a szemeim, hogy ki sem tudom nyitni. 5 ampulla Calcimusc inj. elfogyasztása után alakul. . . . . .
Szóval nálam ez is rosszabb lett. . . . . .
írnál erről részletesebben? még csak nem is hallottam ezidáig. . . . .
Azt mondtam, hogy vesztenivalóm nincs.
Engem egy természetgyógyász giorezonanciával gyógyított meg.
Amúgy építőmérnök vagyok két lábbal a földön. Elég szkeptikusan indultam neki, de ezek a kezelések segítettek, most már a második tiszta nyaramon vagyok túl:-)))
!!!!!!!!
Kipróbáltam eddig mindent gyerekkoromtól, a Claritine/Fenistil/Zyrtec/Erolin/Telfast/sópipa/homeopátia/ stbstb. szokásos sort, hát lófütyit sem ér egyik sem!!!!! Orrspray-vel, hörgőtágítóval, turbuhaleres izékkel sem!:-(
A Diprophos injekció meg inkább nem, köszi.
Ami idén elmulasztotta TELJESEN (!!!), az a Schering-Plough-nak az AERIUS nevű tablettája, hozzá Nasonex orrspray-vel. Allergiaorvos felírja.
Azóta három akut allergiás ismerősnek ajánlottam, mindháromnál elmúltak a tünetek. . .
Hálás köszi annak a dokinéninek, aki ajánlotta!!!!! :-)
Hatása: nagyjából semmi. . . . .
Hát ha valaki hinni akar ezekben a dolgokban, és meggyógyulni, akkor az én vagyok. . . . Nem kevés időt, fáradtságot, energiát, akaratot, és pénzt fektettem már belé. . . . . . .
meg tudnád nekem írni a bácsi elérhetőségét? Talán még ez az, amit nem próbáltam, és jó lenne, hátha. . . . .
Köszi
Olyan, mintha a tengeri sós levegőt szívnád!
Ha van valakinek tapasztalata nagyon várjuk!!!!!!!!!!!
2 hét. . . . . .
Injekciókúrát 2, 5 évig kaptam. . . . . :o((
Reménytelen eset vagyok. :o((((
Igen, ez az elutazás ami jó, csak sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy min. 4-5 hónapra elutazzak a tengerparta. Mert nálam ennyi idő a legkritikusabb. . . . . . Ha csak nem dolgozni mennék valahová. . . . . Ezen gondolkodom végső megoldásként, de itthonhagyni mindenkit, aki fontos nekem, nehéz. . . . . .
Itt olvashatsz róla:
http://www. rhinolight. hu/index. php?topic_id=36&link=news%2Fnews. php
Ha valaki kipróbálta, arra kiváncsi lennék, hogy hatásos volt-e valóban?
tényleg, én is hallottam valamit vagy olvastam erről, hogy a parlagfűvel etetett kecske teje jó. . . . .
Elég baráti megoldásnak tűnik, ha jó. . . . . . Ha van valakinek kecsketulajdonos ismerőse szóljon!!!! A lakótelepemen nem láttam sajna még egyet sem. . . . :o)))
Köszi!
Injekciókurát próbáltál már?
A nagynénémék 2-3 hétre elutaznak tengerhez az augusztusi legvadabb parlagfüves időszakban.