Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretlek és/vagy Imádlak

Vivibaby
Létrehozva: 2004. szeptember 4. 08:48
Sziasztok!

Szerintetek mi a különbség a két vallomás között, melyiket mikor mondják a férfiák? Melyik jelez erősebb érzelmi kötődést? Én pl. sokkal jobban szeretem, ha azt mondja a Barátom, h "szeretlek", az "imádlak" számomra sokkal kevésbé bensőséges, inkább pusztán erős vonzalmat jelent. Csak én érzem így?
  1. 2004. szeptember 4. 12:2926.
    Az én férjem mindkettőt használja nyolc év után is, nyolc év után, naponta mondja és érezteti is velem. a szex ennyi idő után is csodálatos vele, kényeztet, szeretget, és nem tartom sem gyerekesnek, sem túlzásnak. emellett a "te vagy a mindenem", "az életem". . . stb is elég sűrűn elhangzik köztünk és mégsem csöpög a szerelmünk, bizony vannak viták néha, robbanások, de az egyensúly tökéletes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2004. szeptember 4. 12:2525.
    Ja, és mégvalami, ha azt mondja a férjem, hogy szeretlek attól mindig zavarba jövök, bár én is nagyon szeretem, de nem tudok rá válaszolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2004. szeptember 4. 12:2224.
    Sziasztok!

    Én nem nagyon szoktam használni az imádlak szót, ugyanis nem tudom mire.
    A szeretleket igen, mert az mindent elmond. Én attól olvadok el, ha azt mondja a férjem, hogy aranybogárkám vagy arany csillagvirág.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_873438
    Torolt_felhasznalo_873438
    2004. szeptember 4. 12:1323.
    22
    Bizony, bizony. . .
    Azért mondtam, hogy erre az egyetlen elfogadható válasz az, hogy "Szeretlek". Különben botrány van :o)
    Én nem szeretem, ha felteszik nekem ezt a kérdést. Én szeretem magamtól mondani a Kedvesemnek, ha úgy érzem, hogy ott és akkor mondani szeretném.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (22)
     
  5. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2004. szeptember 4. 12:0622.
    Ráadásul ha a srác azt meri mondani a "Szeretsz?"-re hogy "Persze" "Igen" akkor ugye még meg se ismételte a szót, mégha ugyanazt is mondja ezzel ajaj :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_873438 (9)
     
  6. 2004. szeptember 4. 12:0421.
    Nekem a szeretlek az igazi! :-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. szeptember 4. 11:5520.
    Na, úgy látszik, senkivel nem értek egyet, aki eddig ide írt. . . Én, ha azt mondom 'imádlak', akkor valóban imádom. . . Nem azért mondom, mert nem merem a 'szeretlek' szót használni. Hanem azért, mert valóban mély, belső rajongást érzek olyankor, s ezt ez a szó fejezi ki a legjobban. Kihalófélben lévő faj lennék?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_590153
    Torolt_felhasznalo_590153
    2004. szeptember 4. 11:4619.
    Sziasztok!Szerintem a szeretlek szó túl elcsépelt. Bár régebben én is csak ezt mondtam, de most, hogy már tudom mit is jelent igazán szerelmesnek lenni, már nekem(és a kedvesemnek)az az igazi amikor azt mondjuk:szerelmes vagyok Beléd!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_200244
    Torolt_felhasznalo_200244
    2004. szeptember 4. 11:4618.
    Én is inkább a szeretlek szóra szavazok, valahogy bensőségesebb. Ugyanakkor számomra a szavak nem jelentenek sokat. Mondani bárki tud bármit, de folyamatosan kimutatni a szerelmet és szeretetet már egészen más. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. szeptember 4. 11:4017.
    Attól függ hol tart a kapcsolat. Ha elsőre azt mondja imádlak, s azt várod szeressen, akkor még majdnem biztos, hogy nem szeret eléggé, vagy nem meri kimondani.
    Jártam már úgy, hogy mondtam volna szeretem az illetőt, helyette azt mondtam imádom. Mert azt úgy el lehet bliccelni. Vagy érzi, vagy nem, és ha érzi is nem kell túl komolyan vegye. Hiszen lehet még én sem tudom száz százalékig, hogy holnap is szeretem-e.

    Szóval, ha szeretünk, akkor helyén való a szeretlek szó, mert ezzel adod tudtára - akár nő vagy, akár férfi - hogy te most ebben a pillanatban ezt érzed iránta.
    Ha imádod, az nem biztos, hogy mélyen bele szerettél, lehet éppen pajkos, és feldobott állapotodban mondod és nem lesz belőle mélyebb, de az is lehet, hogy éppen ez a szó visz bele a "szeretésbe":))))

    hirtelen ezt gondoltam válaszul a kérdésre. . . . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. szeptember 4. 11:1116.
    Én a jkedvesemnek ha ugy érzem azt szoktam mondani "jó veled, szerelemérzésem van" na ez szokott tettszeni, de ha azt mondom hogy neked gyönyörű puncid van attól aztán már olvadozik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_873438
    Torolt_felhasznalo_873438
    2004. szeptember 4. 10:2615.
    11
    Na ugye. . . :o)
    előzmény:
    garaboncia (11)
     
  13. 2004. szeptember 4. 09:5614.
    Szia! Én is a szeretlek-et szeretem. Az imádlak giccses. . .
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     
  14. 2004. szeptember 4. 09:4113.
    persze hogy a szeretlek az igazi!! (ja és nem a nagyon szeretlek, hanem a "natúr" szeretlek)

    kedvesemtől érzelmes pillanatomban megkérdeztem a múltkor:
    - Szeretsz?
    - Pontosan mit jelent, szeretni?
    - Hát elég szomorú ha ezt nem tudod két év után.
    - Az is, hogy te még megkérdezed két év után. . .

    :) így leírva nem tűnik olyan viccesnek mint amilyen volt, de teljesen meghatódtam :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_988421
    Torolt_felhasznalo_988421
    2004. szeptember 4. 09:3712.
    őőő. . . bár még soha nem gondolkodtam ilyesmiken, nálam a "szeretlek" komolyabb, az "imádlak" boldogabb. ez talán inkább hangulat kérdése, sztem nincs különbség, mer' a szeme és a tettei úgyis sokkal többet elmondanak az illetőről, a szavak csak megerősítést jelentenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. szeptember 4. 09:2211.
    hm, a nőt biztosítani kell róla naponta háromszor, hogy szereted. Egy hónap után viszont ő fogja elcsépeltnek érezni ezt a szót és azt fogja kérdezgetni "tényleg szeretsz? Nem csak mondod?"

    De amikor egy pasi magától mondja, na az csontig hatoló boldogság
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_873438 (9)
     
  17. 2004. szeptember 4. 09:2010.
    Én is szeretem hallani, számomra fontos, hogy ilyen módon is éreztesse velem az érzéseit. Igazad van, nem jó "erőltetni" kérdéeskkel, és az már különben sem igazi, ha nem magától mondja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_873438 (9)
     
  18. Torolt_felhasznalo_873438
    Torolt_felhasznalo_873438
    2004. szeptember 4. 09:179.
    Sziasztok

    Szerintem a "szeretlek" szebb szó.

    Ami sokszor probléma szokott lenni, az az, hogy megkérdezik: "Szeretsz?" Erre mit lehet válaszolni?
    Sokan azért tartják idegesítőnek a kérdést, mert ők szeretik maguktól mondani. Úgy sokkal hitelesebb.
    Tudom, hogy a nők szeretik hallani ezt, a férfiak pedig nem mindig mondják akkor, amikor a nőnek szüksége van arra, hogy mondják, ezért a nők előfordul, hogy rákérdeznek, erre a férfi persze azt mondja: "Persze, hogy szeretlek".
    Én szeretem a "szeretlek" szót.
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     
  19. 2004. szeptember 4. 09:168.
    Ezzel szerencsére nem értek egyet. . .
    előzmény:
    aditte (7)
     
  20. 2004. szeptember 4. 09:127.
    A pasik nem szoktak ilyeneket mondani, talán erre, nem?
    előzmény:
    Vivibaby (6)
     
  21. 2004. szeptember 4. 09:076.
    Mire gondolsz?
    előzmény:
    nigi (5)
     
  22. 2004. szeptember 4. 09:055.
    Vannak még ilyen szavak?
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     
  23. 2004. szeptember 4. 09:004.
    kicsit komolyabban: én is a "szeretlek"-et érzem bensőségesebbnek. De helyzetfüggő is, amikor már túlteng bennem a szerelem, akkor mindkettő kevés kifejezni az érzéseimet.
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     
  24. 2004. szeptember 4. 08:573.
    Heh, a legsz@rabb, mikor egyiket sem mondják. . .
    Az "imádlak" az olyan gyerekes. . . imádom a csokit, meg a fini kajákat. . .
    A "szeretlek" az az igazi vallomás. . .
    De majd jönnek a pasik és elmondják, hogy ők hogy gondolják, mert biztos nem úgy, mint mi. . .
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     
  25. 2004. szeptember 4. 08:572.
    Szia! Én imádom, ha azt mondja "szeretlek"

    :))
    előzmény:
    Vivibaby (1)
     

Címlap

top