Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Segítsetek, nem értem!
2004-09-03 14:001.
Torolt_felhasznalo_755665
Létrehozva: 2004. szeptember 3. 14:00
Van egy lány, akivel fél évvel ezelőtt találkoztam párszor. Gyakran lemondta a találkozókat, de elég kondtruktív volt, és ha néha találkoztunk, akkor nagyon jól éreztük magunkat. Meg voltam győződve róla, hogy én is érdeklem. Aztán elegem lett belőle, hogy mindig egy hónapot kell várnom, hogy lássam, ezért írtam neki sms-t, hogy nem hívom többet. Erre azt válaszolta, hogy ha csak barátkozni akarnék, akkor nem érzékenykednék. Aztán meg azt, hogy alig ismerjük egymást, és hogy én nyomulok, és számokéregetek rajta. Valamint, hogy ha kedves még nem jelenti azt, hogy bíztat.
Nemrég három hónap után felhívtam, hogy mi van vele. Egy órát beszéltünk, és a végén azzal jött, hogy ugye majd még beszélünk. Felhívtam pár hétre rá, akkor meg megköszönte, hogy felhívtam. A parádén, amikor véletlenül találkoztam vele, a barátnője olyan lelkesedéssel szólt neki, amikor észrevett, mintha valami filmsztár lennék. Ilyeneket régen nem csinált...
Mit kezdjek vele? Lehet, hogy meggondolta magát úgy, hogy nem is találkoztunk?????

Az első lépés nehéz, de ne legyél görcsös, mert attól az ember bezárul és elutasító lesz. (Érzi hogy valami nem stimmel) Vegyél erőt magadon és hívd fel. Tényleg.
Bocsi én csak hétfőn jövök, de addig várok valami fejleményt. Mert mi itt addig csak találgatni és kombinálni tudunk.
Bátorság!!! Mutasd meg, hogy vannak még bátor ffiak, én szorítok.
Üdv.
Szoval, legy kitarto, turjed az elutasitast egy darabig, aztan dobd a francba:-)
Nem lehet, hogy a barátnője miatt tart a veled való kapcsolatttól? Esetleg a barátnőjének nagyon tetszel, ő meg nem akarja megbántani azzal hogy összejöttök?
Lehet hogy hülyén hangzik de van ilyen.