Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hogy segítsek neki?
Létrehozva: 2019. február 2. 23:43
A problémám igazából a 18 éves lányommal van, és hogy őszinte legyek már nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok.
Volt egy kapcsolata, 16 éves kora óta együtt volt egy sráccal, aki 5 évvel volt idősebb nála. Ez nem okozott igazából gondot, de már az elején figyelmeztettem a lányomat, hogy ezzel a fiúval még lesznek gondok. Rossz a családi háttere, ennek köszönhetően az életvitele is. A lányommal viszont jól bánt mindig, szerették egymást, és amúgy sem vagyok olyan szülő aki beleszól a felnőtt/majdnem felnőtt gyereke életébe.
Viszont másfél hónappal ezelőtt beigazolódott, amitől féltem. Nem tudjuk mi történt, de feltehetően belekeveredett valamibe, ugyanis eltűnt. Egyik napról a másikra. Ennek már másfél hónapja, és semmi életjelet nem adott magáról. Nyomozott a rendőrség is, és nem részletezném a dolgokat, de azok alapján amit kiderítettek azt mondták, kicsi az esélye hogy élve előkerül. Na most, azt hiszem, tudjuk ez mit jelent.
Érthető módon a lányomat ez nagyon megviselte, hiszen imádta ezt a fiút. Azóta nem önmaga. Nem eszik, (fogyott is nagyon sokat) nem alszik, és sokszor sírógörcsök törnek rá, vagy pánikrohamok. Habár úgy tűnik ezek alapján, hogy belenyugodott, és elfogadta a feltételezhető halálát, a felszín alatt azonban nem képes rá. Folyton felhozza, hogy mi lesz majd ha a srác hazajön, tervezget, agyalgat, én meg aggódom érte. Ennyi idő elteltével nem kellett volna már belenyugodnia abba, hogy valószínűleg soha nem jön haza? A srác szülei belenyugodtak, egy temetésszerű búcsúztatót is tartottak neki, de a lányom oda sem volt hajlandó elmenni, mondván nem fog olyat temetni, aki él. Na, de ha élne, már nem jelentkezett volna? Én mint szülő hogy segíthetnék neki? Mit tegyek, hogy könnyítsek a lelkén?
Előre is köszönöm a válaszokat. - Egy aggódó édesanya
Azt én értem, hogy nem akarta otthagyni a szarban lévő szüleit, de miért nem dolgozott, és segített úgy nekik? Próbáld meg most arra kondicionálni a lányod, hogy most el kellett tűnnie egy időre, nem akarja őt belerángatni semmibe, majd, ha biztosabb lesz a lába alatt a talaj, jelentkezni fog, de ha mégsem, akkor az úgy jó. Nem feltétlenül kell ilyen gyorsan elfogadtatni vele a halálát, ami még nem is biztos. Aztán az idő sok mindent megold. Vagy, ha biztossá válik a halála, könnyebben fel fogja tudni dolgozni.
A lányom nem fogadta el, hogy szinte halottnak nyilvánították. Volt, hogy kirakták a rendőrségről is, mert ott borult ki, és üvöltve közölte a rendőrrel, hogy a szerelme él, és ne merjék azt állítani hogy meghalt. Ez még az elején volt, azóta eltűnt belőle ez a düh, de nem nyugodott bele.
A fiú hátteréről annyit tudok, hogy az apja alkoholista, munkanélküli az édesanyja meg takarítónő, potom pénzért, és próbált nekik segíteni anyagilag. A pénz sajnos nagy úr, és mivel a város olyan környékén élt, ahol az ilyen emberek összegyűlnek úgymond, ő is bele-bele keveredett ő is dolgokba. De nem rossz ember, ezt bizton állíthatom. A lányommal sokat beszélgettek erről, hogy hagyja ott a szüleit, majd észbe kapnak, ha megvonja tőlük a támogatást, de nem volt rá képes, amit meg is értek. Sajnos nem tudjuk mibe keveredhetett.
Ne legyen lelkiismeret furdalásod, nem tettél semmi rosszat azzal, hogy engedted a lányodnak ezt a szerelmet. Amiket írsz, abból arra következtetek, hogy a lányod tudta, hogy nem jó, ahogyan a fiú él, az is lehet, hogy próbált neki segíteni. Erről mennyit tudsz? Lehetett volna arra esély, hogy a fiú kikerüljön ebből a gödörből?
Nem keresteti senki a rendőrséggel? Mindenki elfogadta, hogy meghalt. Tudom, ez nem a ti dolgotok lenne, de lehet, érdemes lenne a lányodnak ezzel megpróbálkozni. Teljesen megértem, hogy nem tudja ezt elfogadni addig, amíg nem teljesen biztos a dolog. A halált elfogadni nagyon nehéz!
Hivatalosan 18-éves korban felnőtt.Bevihetik pl.katonának.Itt nálunk pl.nem ihat szeszes italt 21-éves korig.
Legyünk őszinték.Vannak akiknek 50-éves korukra sem nől be fejük-lágya.Nekem 5-éves korban kellett dolgozni kezdeni,9-éves kortól pedig főzök,a bátyám meg már pogácsát is sütött.
Csak azt akarom mondani,hogy nem vagyunk egyformák,semmi mást.
Én gyerekkoromban sok pofont kaptam,kivétel nélkül mind megérdemeltem,mondjuk csak úgy hogy az Apám embert nevelt belőlem.Vannak akiknek a szép szó nagyon sokkal többet ér.
Igen, egyedül nevelem, az apjával 2 éve váltunk el, azóta ő külföldön dolgozik, és csak annyit tud tenni, hogy hazatelefonál. Az apja sem szigorú vele egyébként, de nincs minden megengedve neki. De egy 18 éves felnőtt embert már nem kell nevelni. Nem mondom, hogy tökéletesen neveltem, viszont olyan borzasztóan rossz szülőnek sem érzem magam.
Mint ahogyan már korábban említették,több időre lesz szükség.
Az egyik dolog az,hogy senki mást,mint saját magunkat tudjuk csak megváltoztatni.A tűrelem előbb-utóbb rózsát fog teremni.
Voltak különböző rá utaló jelek, hogy nem élhette túl. Sajnos ezt a lányom képtelen elfogadni, mindenkivel aki a haláláról beszél, összeveszik, hogy hülyeséget magyaráznak. Én próbáltam beszélgetni vele, de sajnos nem túl kommunikatív.
Mivel nics 2 egyforma ember a világon,minden eset más,talán az Anya az,aki legjobban ismeri a saját gyermekét.Másoknak tanácsot adni,kritizálni pedig az egyik legegyszerűbb dolog.
Az biztos hogy valahogy olyan 14-éves kortól "nagy-lány/fiúnak"-nak,felnőttnek,mindent jobban tudónak gondolják magukat.(mi is úgy voltunk vele).Klasszikus fejjel azt gondolom,hogy túl sokat várunk el a tizenévesektől amikor sok évre szóló esküt tenni/hűséget várunk el tőlük.
Hagyományos szokások szerint a családban a férfi volt az úgynevezett kenyér kereső,míg a feleség főzött,látta el a családot,nevelte a gyerekeket.
De nagyon sokat is változott az élet azóta.
Szia,sziasztok !
Azt szeretném megkérdezni,mit csinált ebben a helyzetben az apuka ??
Talán egyedül neveled ?
Én lányos apuka lévén figyelemmel kisértem a lányom kapcsolatait,nem közvetlenül,de a háttérből és a sumák,sunyi dolgokra időben rájöttem,megbeszéltem a lányommal a rózsaszín köd ellenére.
Teszteltem..
Emlékszem volt olyan is,hogy az egyik kiszemelt,jelezte,hogy ő nem iszik ,mert volt idő,hogy ivott és narkózott,aminek köszönhetően agressziv,kötekedő a viselkedése.(kutyából nem lesz szalonna )
Hát tettem róla,lehet,hogy nem kellett volna,de elüldöztem,belátta lelépett, nálam nem nyerő az ilyen természet,lányom pedig megértette.
Nem vagyok kemény,csak határozott és következetes,aminek következtében a szar, számító alakok messziről elkerülik a környéket.
Egy tizanhat éves lány még gyerek,tele fantáziával,tetszik neki,hogy felkelti mások figyelmét,nőnek érzi magát,mert kerekedik a popsi és megnőnek a cicik,de az ilyen szaralakok felfigyelnek rájuk,mert kihasználhatóak,esendőek.
Ilyenkor ott kell lenni egy védelmező férfiembernek.
Szerintem ezt nagyon gyorsan fejezd be. Akármit is gondolsz magadról, kultúrembert biztosan nem neveltél a gyerekedből, mert te magad sem vagy az.
Kultúrember így nem kommunikál segítséget kérő embertársával.
Egy gyerek nevelése a születésekor kezdődik, nem tizenéves korában kell kétségbe esni.
Hogy mit tettem volna, ha olyasvalakibe szeret bele ... ? Semmit. Ugyanis nem akkor kell tenni, hanem hanem megelőzni.
Az érzéseknek nem lehet parancsolni, de annak az esélyét hogy egy fiatal lány valami suttyóval fusson össze, minimalizálni lehet.
Amit irtam, abból csak a jómódúra figyeltél? A lényeg felett elsiklottál, hogy jó családból származó rendes ember? Hogy ez nem mindenkit vonz, hogy valaki rendes és gazdag is egyben? Akkor mi a vonzó? Az hogy valaki lepukkant, csóró családból származik?
Nem a lányodat kritizálom, hiszen a ő a te műved. A rosszul értelmezett szabad nevelésé. Rengeteg anya gondolkodik igy.
Miből gondolod hogy nem ismerlek? Ó dehogynem.
A tökéletes képhez minden adott. Egy nő hozzáment a szerelméhez, született egy lánya, a férj valami miatt elhagyta. A lányát "burokban" neveli ám önállósitja, miközben sokat gürizik mert a pénz az ugyebár kell. Az egója annyi, amennyi a látszathoz szükséges egy külső szemlélő számára, ám ő is pontosan tudja hogy ezt az egót a semmiből táplálja. Felnőtt gyereke van de ő még nem nőtt fel, képtelen kezelni egy olyan helyzetet amikor baj éri. Saját magát, gondját-baját még csak-csak kezeli mások segitségével, de ez nem az ő ereje, arra nem futja belőle hogy a saját gyerekét támogassa lelkileg.
Mondhatod hogy nem igaz, megmagyarázhatod hogy te szuper vagy, viszont te is tudod hogy az nem fedi a valóságot.
Szerintem nem rontottál el semmit. Láttad, hogy boldog a lányod, és minden szülő örül, hogyha boldognak látja a gyermekét, természetes, hogy nem akartad elvenni az örömöt. Ha figyelmeztetted, hogy szerinted annyira nem jó ötlet, de az ő döntése, hogy marad a kapcsolatban vagy kiszáll, akkor igenis szülőhöz méltóan viselkedtél. Egy olyan szülőhöz méltóan, aki szabadságot akar adni a gyermekének, viszont megvédi. Most is védeni akarod attól, ami sajnos elkerülhetetlen volt, ha tényleg így van, ahogy írtad.
Viszont ilyenkor a legjobb amit tehetsz, főleg, hogy még 18 évesen is egy fiatal lányról, hölgyről beszélünk, hogy próbálsz vele beszélni. Ha megpróbálod kibeszéltetni vele, hogy mi is az, ami tényleg bántja, mit gondol erről az egészről, talán rájössz, hogy hogyan tudsz neki segíteni.
Sajnos ha rosszabbodik a dolog és tényleg nem fogja tudni elfelejteni ezt az egészet, nem tudja majd elengedni a dolgot, szerintem egy pszichológust is érdemes lenne felkeresni. Persze nem úgy hogy becibálod a kocsiba mert kétségbe vagy esve, hogy márpedig elmegyünk és kész. Ezt is megbeszélve vele, hogy ő is akarjon beszélni valakivel.
De mindenképp te beszélj vele először, te próbáld meg kideríteni, hogy mit gondol, mit érez, utána menjetek tovább. De mindenképp időt kell neki adnod, ha annyira szerette és elvoltak, ahogy mondtad, elég sok idő kell neki, amíg a lelke is tisztázza, hogy mi is történt, mit érez.
Remélem minél hamarabb megoldódik ez a gond, én szurkolok nektek!
Te egy igazi suttyó vagy anyukám...
Ne foglalkozz Nikitával, nem érdemes.
Szerintem semmit nem rontottál el. Miért lett volna jobb, ha egy 16 éves szerelmes kamaszt eltiltasz egy olyan kapcsolattól, ami tulajdonképpen önmagában nem is volt problémás? Az a fontos, hogy légy mellette, támogasd, figyelj rá. Sajnos szegény fiúnak előbb lett baja, mintsem esetleg a lányod révén ki tudott volna szakadni abból a szarból, amiben volt.
Azt miből gondoljátok, hogy a fiú már nem él? Abból, hogy nem jelentkezik?
Mindenki másképp csinálja, és nyilván egyik szülő sem akar rosszat a gyerekének. Tanácsokat kértem, nem pedig azt, hogy kritizálj. Minden tőlem telhetőt megtettem, sokat beszélgettem vele a srácról, bízik bennem, szeret engem. Te mint olyan okos szülő, mit tudtál volna tenni, ha a gyereked egy olyan emberbe szeret bele akinek a családi háttere nem épp kedvező? Eltiltod? Megpofozod? Csak halkan megsúgom, hogy valamit minél jobban tiltasz a gyereknek, annál jobban akarja majd. És az érzéseknek nem lehet parancsolni. Szerencsés a gyereked, hogy egy jómódú emberhez megy hozzá, de nem mindenkit ez vonz, pont ettől vagyunk emberek, mert nem vagyunk egyformák. Nem ismersz sem engem, sem pedig a lányom, így kérlek ne kritizálj, pláne őt ne kritizáld, mert nincs jogod hozzá.
Utolsó hozzászóló nagyon köszönöm a tanácsod, minden erőmmel azon vagyok, hogy támogassam őt. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, őszinte velem, mindent megbeszélünk, így kommunikációs gondok nem voltak köztünk soha, csak az utóbbi időben a gyász miatt elzárkózik. Nem csak tőlem, a barátai elől is, akik szintén aggódnak érte.
Mint szulo, mint anya, a legfobb dolgod, hogy szeresd a gyermekedet. Hadd legyen biztos benne, barmi rosszat csinal, barmi rossz is tortenik vele az eleteben, hozzad mindig visszajohet, amig elsz es szeretettel fogadod. Nem fogod megdicserni ha hulyeseget csinal, de nem leszel ellensege, rad mindig szamithat. Vigasztalgasd, a valladon kisirhatja magat, egyutt is sirhattok. Aztan segits neki talpra allni. Valoban foglalja el magat hasznos dologgal, az o koraban a tanulas a legfontosabb. Az ido gyogyitja a sebeket, ha nem is begyogyitja. Ezt mondd el neki, es nincs egyedul, te mellette leszel mindig. Annyira rosszat nem csinalt, rossz bandaba nem keveredett, nem ivott, nem kabitozott, nem szokott el. Csupan nem a megfelelo szemelybe szeretett bele. Ti tudjatok, ez hogy tortenhetett. Hogy ilyesmi ne ismetlodjon meg, nektek kell resen lenni. Ill o mar felnott, ha nem egeszen is.
Aranyom, az én gyerekem esküvőre készül egy jó családból származó, normális életvitelű, jómódú emberrel.
A te lányod a romlott hátterű, kétes életvitelű, talán még élő ám annál inkább szőrén-szálán eltűnt paliját siratja.
Most akkor miről is beszélünk, melyikőnk adott megfelelő nevelést?
Térj már észhez legalább most, és ne azzal védekezz hogy a csitri lányod szerelmes volt valami szaralakba és ezt neked hagynod kellett. Milyen életet, milyen férjet szántál neki? Vagy mindegy volt, egyszerűbb volt szemet hunyni? A korához képest éretlen, felelősséggel tartozol érte.
Habár ... téged még az is megtévesztett, hogy "szépen bánt" a lányoddal, "szerette". Naná hogy szépen bánt, minden férfi "szépen bánik" azzal, akit ágyba akar vinni.
A lányod egyébként kiheveri. Hamarosan megismer valaki másik csövest, és kezdődik elölről az egész.
Azért basztam volna el, mert hagytam, hogy boldog legyen? Boldog volt ezzel a fiúval. Természetesen voltak korlátok, nem engedtem meg neki mindent, és nem örültem annak ahogy a fiú élt, de elfogadtam, mert a lányom szerette. És tudom, hogy jól neveltem ahhoz, hogy ne csináljon butaságot. Ismertem a fiút is, egy igazán jófej, aranyos srác volt, a háttere ellenére, és őszintén szerette a lányomat, ez minden mozdulatán látszott. Így hát természetesen hagytam őket.
A pszichológuson én is gondolkodtam, de a lányom hallani sem akar róla, erőszakkal meg nem rángathatom el. Két nagy pofon? Komolyan? Szerinted ez a hatékony gyereknevelés? Hogy egy szomorú, padlón lévő embert megtámogatni két nagy pofonnal? Ne haragudj, de ez durva. Remélem te nem így neveled a gyerekedet.
Nagyon korán kezdte a lányod a felnőtt életet, és most gyermekként, azokkal a hiányosságokkal kell szembenéznie egy tragédiával, amit a nevelés során nem kapott meg. Direkt módon nem szabad beleszólni egy 16 éves gyermek életébe, de felelős gondolkodásra kell nevelni, mielőbb meg kell adni neki azt a képességet, hogy eligazodjon az életben, kezelni tudja annak kihívásait! Ehhez a valamiért való küzdelem éppen úgy hozzátartozik, mint a lemondás és az elfogadás képessége, illetve a nyitottság. Egy kamasznak nem azt kell tennie, amit a szülei mondanak, de nyitottnak kell lennie a szülői tanácsra. Ha a pillanat (ami egy tanács) párosul egy élet "munkájával" (ami a nevelés), a gyerek nagyon rossz irányba nem fog menni.
Mindenből lehet táplálkozni, mindent fel lehet használni a tanulásra. Használd fel ezt a tragédiát arra, hogy megadj valamit abból, amit korábban elmulasztottál megadni! Soha nem késő ezt megtenni, és nem kell hozzá más, mint szeretet. Nem az a tartalmatlan rajongás, amit a szülők gyakran összetévesztenek a szeretettel, és ami a gyermeket kiemeli a realitások közegéből, hanem amit - jobb szót nem találva - az "időtlenség" szeretetének nevezek. A gyerekek tele vannak vágyakkal. Meg akarják szerezni, el akarják érni, meg akarják élni... Van ebben egyfajta kettősség. Most, azonnal akarják, de vágyaik beteljesülését a jövőre vetítik ki. A jövőből kell visszahozni őket a jelenbe, és meg kell mutatni nekik a jelen szépségét! Ha ez sikerül, észre fogják venni a szeretetet önmagukban, de az anyában, és az apában is, oda fognak figyelni rájuk, táplálkoznak belőlük. Fel fogják ismerni, hogy ez messze túlmutat a ragaszkodáson, a rajongáson, a vágyakon, de még a veszteség miatt érzett fájdalmon is. Mindhárom kezelhetővé, feldolgozhatóvá válik, mert egy olyan alap kerül alájuk, ami a bizonytalan életet biztonságossá teszi. Talán úgy tűnket, hogy egy kamaszt a biztonság érdekel legkevésbé, de ez nem igaz. Minden pillanata ingtag és ez a bizonytalanság teszi olyanná, amilyen. Önmagán kívül ezért nem bízik senkiben, ezért megy a saját feje után. Bizalmát csak a szeretet által lehet elnyerni, szeretet pedig csak a mostban létezhet.
Érezd át a fájdalmát, könnyezzél vele együtt, és lassan, apró lépésekkel vezesd őt vissza a múltból és a jelenből a mostba! Ne az elméd, ne a gondolataid vezessenek e cél felé, hanem az azoktól mentes szeretet! Ehhez persze neked is érezned kell a most, és a szeretet erejét.
Gyermeket nevelni a világ egyik legnehezebb, de legcsodálatosabb dolga!
16 eves lany 5 evvel idosebb ferfi . Nem rossz korkulonbseg es az is teny hogy a fiatal lanyokat erettebb ferfiak vezetik be a sexualis oromokbe , de ezen ismeretek megszerzesere talan raert volna egy kicsit kesobb is. 18 eves ? Felnott kor. Kerte a segitsegedet ? Vedd ra hogy tanuljon. A "gyasz ido"mindenkinek mas es mas. Sok dologtol fugg h ez rovid vagy hosszabb lesz. Turelem .
Igen en is igy velem. A lanynak ido kell. 18 eves? Nagyon a szulo mar itt csak partner lehet.Mindenki maga irja elete sorait a szulo meg csak remenykedhet h jo alapot adott. En tanulast ajanlanek a lanynak .
Te mint szülő, elbasztad.
Egy 16 éves lány még gyerek, mi az hogy nem szólsz bele az élete alakulásába?
Te mint szülő, egy lepukkant szaralakkal engedted lófrálni.
Szülői minőségedben csődöt mondtál, a nevelésről semmit nem tudsz, a hülyeségedet mivel akarod még tetézni? Vidd orvoshoz a gyereket, vagy adj neki két nagy pofont.
Szomorú történet,nagyon nehéz tanácsot adni,mert természetesen reagál a dologra.
Van amikor a sírás is segít jobb megoldás hiányában.Talán az időnek teltével fog egyre jobban megnyugodni,ami előbb-utóbb megtörténik.
Szerintem ilyenkor az a legjobb ha elfoglalja magát valamivel,ami érdekli.Te mint Anya,ha tudod vígasztald,és magyarázd el neki hogy sajnos az életben történnek dolgok,ami szomorúságokat okoz.