Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nárcisztikus anyák

Torolt_felhasznalo_576050
Torolt_felhasznalo_576050
Létrehozva: 2018. december 11. 16:06

Olyan lányoktól/asszonyoktól szeretnék tanácsot kérni, akiknek szintén nárcisztikus anyjuk volt.  Falun születtem. Apám körzeti orvos volt, aki elvette 20 évvel fiatalabb anyámat, az asszisztensnőjét. Ebből a házasságból egy gyerek született, én. Anyám engem sohasem szeretett, válogatott módon leszólt és zsarolt engem. Mindenért leszólt. Vastag a lábam, a bokám, tufli a kezem, stb. Én sohasem akartam orvos lenni, nem is vettek fel, akkor 2 hétig nem is szólt hozzám. Végül közgázra mentem. Mehéz kezdés után jó karrierem lett. Mindig, mindenben segítettem neki. Nagyon későn tudtam férjhez menni - ami szerinte nem csoda, amilyen otromba kinézetem van- no comment. Sajnos nem született gyerekem, szerinte nem baj, úgysem lettem volna jó anya. (?!). Egy húga van, ő volt otthon a kedvenc gyerek. Anyámat sem szerette az anyja, csak kihasználta. A húgának 3 gyereke van, azokat kiskoruk óta elkényeztette. A húga állandó pénzhiányban van - nem dolgozik, vállalkozó a férje - de minden luxust megvesz, így ha éppen elfogy a pénz anyámat nyaggatja, aki azonnal ad neki. Aztán van, hogy 2 év múlva adja meg neki. Engem  egymás között terrorizál, másoknak kibeszél, de mások előtt ő a "mintaanya". Szar nyugdíja van, ezért a férjemmel minden hónapban küldünk neki 50 000 forintot. Nekem nettó 300 000 forint volt az utolsó fizetésem. Merthogy egy éve leépítés volt a cégnél, én is repültem. 51 éves vagyok, egy éve keresek munkát, de nem találok. Tartalékainkat éljük föl. Most talán lesz munkám, utolsó körös interjúra megyek a jövő héten. (Érettségihez kötöttbe sem vesznek fel, mert "öreg" vagyok). A bili ott borult, hogy a férjem egyedül tart el, de még így is fizet anyámnak havi 20 000 forintot. Anyám 500 000 forintot adott 2 hete a húgának, majd pénzt kért tőlem a karácsonyi ajándékokra a húgának, meg a karácsonyi ebédre, hogy meghívja a húgáékat étterembe. Én ezen úgy felhúztam magam, hogy többet nem hívtam. Elmondtam neki, hogy a húgának 3 kereső(!) gyereke van én munkanélküli vagyok és mégis miért állandóan nekik segít? Nekem sem munkakeresésben nem segített, sem másban. A húga gyerekeinek addig járt mások nyakára, még segítettek állást találni. Nekem nem, én szerinte majd úgyis találok magamnak. Miután befejeztem a mondandómat (nem kiabáltam, nem voltam trágár, sem utálkozó). Semmit nem szólt, azóta ő sem hív. Férjem szerint jön a karácsony, kérjek tőle bocsánatot. Én nem akarok. Lehet, ő az anyám, de nekem szörnyű, hogy nem szeret, csak kihasznál. Ha valaki volt hasonló helyzetbe, elmondaná mit csinált?

  1. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 20:1026.

    Azt hiszed el, amit akarsz.  Nem vagyok köteles neked neveket, meg bizonyítékokat adni.  Egyébként nem értem a hozzállásodat. Ha nem hiszed el, nem érdekel, akkor nem kell ezt a topikot olvasgatni.


     

    előzmény:
    Csend Ike (25)
    2018-12-12  19:26
  2. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 12. 19:2625.

    A felét sem hiszem el amit leírtál.


    Minazonáltal vannak csirkefogó gyreekek is, akik nagyon is megérik a pénzüket.......................

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_576050 (23)
    2018-12-12  17:22
  3. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 17:2524.

    Nem tudod, ki az a "gigi", akit emlegettek. De higgyétek el, ez nem kamu topik. És erről nagyon nehezen lehet írni. egyrészt mert borzalmasan fáj, szinte égeti belülről az embert, másrészt, mert tabukat döntöget. Mert alapul vesszük, hogy egy anya szereti a gyermekét, a gyermek szereti az anyját. Hogy a szeretet olyan "kell" dolog, akkor is, ha nincs. 

    előzmény:
    etilany (22)
    2018-12-12  17:18
  4. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 17:2223.

    Nem tudom miből gondolod. Gondolom neked nem ilyen anyukád volt, ha ilyen lenne, nem így vélekednél. Hidd el nekem, sok rossz anya van. És sok olyan gyerek van, aki "okkal" születik. Hogy ne hagyja el apuka, hogy támasz legyen, hogy csak úgy legyen, mert másnak is van. De nem tudják őket szeretni úgy, ahogy az elvárható lenne.  Mondom, ha nekem nem hiszel, hallgasd meg Cside Katát a you tube-on. Pontosan leírja, milyenek ezek az anyák. Meg azt is, hogy a legrosszabb az az egészben, hogy az ember nem tud gyerekként segíteni, mert ezt nem hiszik el neki.

    előzmény:
    Csend Ike (19)
    2018-12-12  16:10
  5. 2018. december 12. 17:1822.

    Összeszedettebben ír, mint Gigi. És valósabb problémát, mert ilyen sajnos létezik.

    előzmény:
    Csend Ike (6)
    2018-12-11  20:16
  6. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 17:1821.

    Nem simizett. De bárki más gyerekét igen.  Aztán büntetést kaptam mert egyszer ráütöttem anyám kezére. Fura, de pontosan emlékszem az esetre is meg az érzésre is. Hogy ne a másikat simizze hanem engem. Mert én vagyok a gyereke. Nem az zavart, hogy másokat IS, hanem az, hogy másokat igen, engem nem.


    Nagyon rosszul esik, hogy nem szeret. Biztos nem olyan voltam, amilyet elképzelt. de semmi baj. Ha enyire nem szeret, akkor viszont ne erőltessük ezt a dolgot. 

    előzmény:
    Diolen Mobi (17)
    2018-12-12  13:01
  7. 2018. december 12. 16:4620.

    Lehet, de ha megis igaz, akkor szomoru.

    előzmény:
    Csend Ike (19)
    2018-12-12  16:10
  8. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 12. 16:1019.

    Lehet hogy a fele sem igaz...

  9. 2018. december 12. 15:0918.

    Ettol elszorul a szivem! Nem tudom meg elkepzelni sem, hogy lehet nem szeretni egy gyereket, fokent a sajatjat, hogy lehet azt kihasznalni es az, hogy ne kerdezze meg a mutet utani kontrol eredmenyet, ez tobb, mint onzes, erzeketlenseg. Eddig tamogattad az anyadat, elkenyeztetted, rendben, de amint Agi mondta, mikor egy pohar vizre van szuksege, azt adj, mikor beteg allj melle, de az anyagiakat teljesen hagyd ki most mar a kapcsolatotokbol. Es ne kerj bocsanatot tole soha, ne menj bele a jatszmaiba, igy tart az ellenorzese alatt, gyerekkorod ota.

  10. 2018. december 12. 13:0117.

    Szomorú...kislánykorodban sem szeretett? Nem simizett?

  11. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 11:3516.

    Sajnálom, hogy te is így jártál. Fura, de pont nekem is csak most esett le 51 évesen, hogy jé, de hát van lakásom, van önálló egzisztenciám, már régen nem vagyok gyerek, nem szorulok rá anyagilag, hogy az ilyen dolgait köteles legyel tolerálni. Ha ennyi pénzve van másokra (csak rám nem), akkor az én pénzemre se szorul. Anyagilag meg ő áll jobban, hiszen biztos nyugdíja van, én meg munkanélküli vagyok.


    Éppen egyszer mondtam neki a telefonban, hogy küldtem pénzt neki. Nem köszönte meg, csak annyit mondott, hogy ő sokat gondolkodott azon, hogyan segíthetne nekem állást találni, de végülis nem is érti az egészet. Mert annyi állás van, valamit biztos nagyon rosszul csinálok, ha nem találok semmit.  (Most meséljem neki, hogy kétkezi munka van rengeteg, meg fiataloknak. 51 éves diplomás nőt már nem akar senki).


    Szóval én is arra jutottam, hogy nem vagyok köteles elviselni a bántásait. 


     

    előzmény:
    Új élet (12)
    2018-12-12  10:53
  12. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 11:3015.

    Tényleg nincs rászorulva. Apám kb. 10 éve halt meg. Amikor középvezető voltam az összes jutalmat meg egyebet neki adtuk. A gyerekkori barátnője Mallorcán él. Volt hogy egész nyarakat volt ott. Persze elköltötte az összes pénzt, de nem sajnáltam tőle. Érezze jól magát. 


    Mi akkor is kielégítettük a szeszélyeit amikor már munkanélküli voltam. Nagyon nehezen viselem ezt lelkileg, de soha egyszer meg nem kérdezte, hogy hogyan viselem. Egyszer felajánlott nekem 100 000 forintot. Mondtam neki köszönöm, de nem fogadhatom el a nyugdíjas anyámtól, amíg futja legalább kenyérre.


    De ez, hogy  500 000 forintot adott a húgának (nem tejre meg  kenyérre, hanem luxus dolgokra- konkrétan új bútorra), mi meg itt élünk máról holnapra de fizessük az ajándékokat is meg az ő karácsonyi éttermi ebédeltetését is a húga teljes családjával (kb. 15 főre). Na ezt már nem. 


    Az a bajom vele, hogy eszébe sem jut, hogy egy anyának hogy kellene iselkednie.

    előzmény:
    Kövesdiági (11)
    2018-12-12  10:07
  13. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 11:2314.

    Köszönöm az ötletet. Hallgattam a you tube-on, nem tudtam, hogy nálunk is lehet már kapni a könyvét.

    előzmény:
    Pink (10)
    2018-12-12  03:55
  14. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 12. 11:2213.

    Nagyon köszönöm együttérző kedves szavaidat. Sajnos csak az tudja milyen egy ilyen anya, akinek volt. You Tube-on "Nárcisztikus anyák" címszóval van rengeteg angol nyelvű elemzés, és találtam Dr. Csides Katalintól egy magyar nyelvűt is. Amit ott mondott, az az én anyámra 95%-ban áll. Hogy gyerekkoromban elajándékozta a  kedvenc játékaimai - a megkérdezésem nélkül, hogy úgy öltöztetett 6 éves koromig mint egy gyönyörű babát - tökmindegy, hogy a ruha szúrt, szorított a cipő, csak mert atól be lehetett zsebelni az elismeréseket. Persze játszani azt nem lehetett benne. Ültem az óvodában a sarokban mint egy kiállítási tárgy. Kamaszlányként úgy öltöztetett mint egy bazári majmot, nem szabadott sminkelni, mert akkor kurva vagyok (semmit sem, szempillát sem), de rajta 3 kiló festék volt. Nem ragozom, aki átélte tudja, akit érdekel az nézze meg a videót. 


    Nem tudok tőle szabadulni, csak ha elszakítom magamtól, annyira rátelepszik az életemre. A kritikát nem bírja, ilyenkor bocsánatot kell kérni tőle. Most sem telefonál, nem is érdekli hogy vagyunk, pedig rákműtétet követő féléves kontrollon voltam.

    előzmény:
    Pink (9)
    2018-12-12  03:52
  15. 2018. december 12. 10:5312.

    Én megértelek, nekem is van problémám az anyámmal. Nem pont ugyanez, de hasonló. Idén húsvétkor volt egy olyan dobása, ami miatt végleg úgy döntöttem, hogy a bátyámhoz hasonlóan, én sem állok vele többet szóba. (Ő évek óta nem beszél vele) 48 éves vagyok. Eljutottam oda, hogy mivel semmilyen szinten nem szorulok rá, semmilyen szinten nem támogat (nincs is szükségem rá) és 1200 km-re élünk egymástól, elég nagy a világ, hogy egymástól teljesen függetlenül elférjünk benne.

  16. 2018. december 12. 10:0711.

    Igen  - nagyon nehéz megérteni annak a helyzetet, aki nem volt ilyenben!   Én sem  - de én a segítő szakterületen dolgoztam, és láttam, hogy mindig azok  voltak a "legnehezebb" gyerekek, akiket elhagyott, láthatóan nem szerette-   az anyja!!!  Ők tudnak rettenetesen szenvedni lelkileg , gyűlölni a világot , ragaszkodni  a nemtörődöm anyához........


    Őrülj neki, hogy neked sikerült kimászni a gödörből....


    Anyád még nem rászoruló...., ahhoz nem kell a segítségetek, hogy a szeszélyeit kielégítsétek....Majd akkor, ha tehetetlenül egy pohár vízre lesz szüksége....akkor majd adj neki.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_576050 (8)
    2018-12-11  21:02
  17. 2018. december 12. 03:5510.

    Ajánlom: Susan Forward - Mérgező szülők című könyvét. Segíteni fog.

  18. 2018. december 12. 03:529.

    Valahol ismerős a szitu. Rettentően sajnállak. A legjobb tanács, amit adni tudok, hogy szakítsd meg vele teljesen a kapcsolatot, mert az ilyen mérgező szülő nem fog megváltozni, te meg teljesen tönkre mész bele. Nehéz lesz teljesen elvágnod magad, de a saját érdekedben meg kell tenned! Állj a lábadra, nőjj fel lelkileg, és értsd meg, hogy amit ő mond rólad, azok az ő gondolatai, ami nem a valóság, és csak rá tartoznak! Ő akar féltékenységből olyannak látni. De az nem te vagy! A férjed, meg ha nem érti az anyáddal való szitut? Szó szerint ejtsd le magasról! Nem kell neked mindig mindent elmagyaráznod! Úgy döntesz, hogy kizárod anyádat az életedből? A te saját döntésed, nem tartozol senkinek magyarázattal! Te tudod a miértet, más nem számít. Sok sikert és erőt hozzá! 

  19. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 11. 21:028.

    Férjem - szintén egyke - másképp áll a dologhoz. Anyósom egy tündér volt. Velem is a legnagyobb szeretettel és tisztelettel bánt mindig. A férjemmel rajongva imádták egymást. 2 éve ment el.  Olyan "igazi" anya volt, és anyósak egy álom. Így a férjem másképpen áll a dologhoz. Ő úgy van vele, hogy nem érti a dolgait, de hát anya, amíg él, foglalkozni kell vele.

    előzmény:
    Kövesdiági (5)
    2018-12-11  20:15
  20. 2018. december 11. 20:497.

    A stílus hasonló


    de szerintem ő új versenyző 

    előzmény:
    antironia (3)
    2018-12-11  19:15
  21. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 11. 20:166.

    Alighanem igazad van.


     

    előzmény:
    antironia (3)
    2018-12-11  19:15
  22. 2018. december 11. 20:155.

    Vera - rettenetes dolog, ha egy gyerek  ki tudja mondani, hogy  ŐT NEM SZERETI AZ ANYJA!


    Rémes, amiket leírtál !  Sajnálom, hogy nincs gyereked   - mert biztos másképp  élnél!  


    A férjed családja milyen  - hogy ilyen rendes a te anyukáddal?


    Én nem "kérnék bocsánatot" - főleg a Karácsony  - a szeretet ünnepe miatt....mert itt szó sincs szeretetről!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_576050 (4)
    2018-12-11  19:22
  23. Torolt_felhasznalo_576050
    Torolt_felhasznalo_576050
    2018. december 11. 19:224.

    Nem tudom milyen "Giziről" beszélsz, én nem vagyok Gizi.  Verának  hívnak. Szerintem neked nem volt ilyen anyád, ha lett volna, nem így válaszolsz.  Nem sajnáltatni akartam magam. Csak annyit kértem, hogy akinek van ilyen anyja, az adjon valami tanácsot, ha tud. Én eddig sohasem lázadtam, mert egy gyerek nem lázadhat a szülő ellen, belém ezt nevelték. De úgy érzem már éppen ideje, hogy elengedjük egymás kezét. Képtelen vagyok normálisan kezelni a dolgait, Karácsony ide vagy oda. 

    előzmény:
    antironia (3)
    2018-12-11  19:15
  24. 2018. december 11. 19:153.

    Csendike drága, szerintem ez hőnszeretett Gigink újabb színdarabja! 


    A gonosz szereplők mindig ugyanazok.... 

    előzmény:
    Csend Ike (2)
    2018-12-11  17:17
  25. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. december 11. 17:172.

    Aki hagyja magát hülyére venni az meg is érdemli.


     

Címlap

top