Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Család - munka

nádi7
Létrehozva: 2018. március 14. 09:42

Sziasztok! Szeretnék beszélgetni olyan anyukákkal akik a gyerekek mellett teljes munkaidőbe dolgoznak.


Gyertek, beszélgessünk, merjük kimondani a problémákat és keressünk rá megoldásokat, az sem baj, ha fáradt vagy!

  1. 2018. március 23. 09:40226.

    szóval kell tudnod, ki vagy, mi vagy, mit érsz és hasonló értékű pasik társaságát keresni


     


    Sztem ez nem működik ennyire racionálisan, hagyjuk amit dühömben írtam. 


    Az a réteg, akit mondogattok, az nem vevő rám és n sem rájuk.


    Egyetlen egyszer udvarolt gyermekes, de az szörnyű volt, mindenki más gyermektelek. AKkor őket utasítsam el, mert egy íratlan szabály szerint nekem csak gyerekes jár?


    Folyamatosan azt mondom, h gyerektelenek udvarolnak, erre mondod, h nem várhatom el. Nem várom el, mégis azoknak tetszem,na---


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (223)
    2018-03-23  09:11
  2. 2018. március 23. 09:36225.

    És ha udvarol gyermektelen, nem rossz pasi hajtsam el, mert jaj van gyerekem, és nem lehet olyan elvárásom a húspiacon, mint gyermektelennek? Mi van, ha olyanok találnak meg, akik gyermektelennek udavrolnak.


    Mi van, ha épp egy olyan belém bolondul, aki kapna gyermektelent is, de vmiért meglát bennem valamit. Bocs, de csak károgsz. Hány ilyet látunk? A te véleményed meg nem mérvadó, mert sosem volt családod. 


    Babyface szerint én skatulyázok, de ennyi erővel akkor inkább ...


    Én is elég racionális vagyok, de te már túlságosan. 


    Dühömben írtam az elvált dagadt apukát, szarnak sem kéne olyan. Azok nem engem vesznek észre eleve.


     


    Tarhál szó jelentése többrétű:


     


    TARHÁL: kéreget. Ez a szó bizony nem csak az alvilágban ismeretes börtönszleng. Gyökere ugyanis a héber tarah szó. Jelentése igeként annyit jelent, fáradozni, fáradsággal megszerezni valamit. Főnévként pedig mind jelentésben, mint pedig hangalakra teljes egészében megegyezik a magyar nyelv teher szavával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (223)
    2018-03-23  09:11
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 23. 09:15224.

    Nézzem, hogy tarhálja a lét előző nőnek


     


    ez igy nem jó fogalmazás a tarhálás kéregetést jelent


    a nő tarhál a pasitól

    előzmény:
    Agressione (222)
    2018-03-23  09:06
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 23. 09:11223.

    írtad jó csaj vagy, jól kereső gyerekes


    neked nem lehet az az elvárásod, mint a hasonló gyereknélkülinek


    de nagyobb kell legyen a hasonló, de csúnyábbnál


    és mégnagyobb a csúnya gyerekes rosszulkeresőnél


    és sokkal nagyobb a féllábúnál


    és .....


    szóval kell tudnod, ki vagy, mi vagy, mit érsz és hasonló értékű pasik társaságát keresni


     

    előzmény:
    Agressione (220)
    2018-03-23  08:52
  5. 2018. március 23. 09:06222.

    Minek is kezdenék velük, ha van más? Nézzem, hogy tarhálja a lét előző nőnek, én meg döglődjek egyedül + nekem nem tarhált senki? Stb stb... Én ott féltékeny lennék, ennyi önismeretem van. Minimális vonzalmat nem éreznék. Akkor már jobb egyedül, mint egy volt nej árnyékában. 


    Inkább örülök, h gyermektelenek meg sokkal idősebbek udvarolnak, nem fogok hajtani egy olyan rétegre, akire se én nem vágyom, se nem a legjobb választás. 


    Barátkozni is szinte kizárólag nálam fiatalabbakkal, vagy min fél generációval idősebbekkel szoktam. Nem azért,mert beskatulyázás (bár tuti, hogy vannak valamennyire generációs sajátosságok, nekem meg kiesik ez a generáció), valahogy velük értjük meg egymást, ez nem véletlen sztem.


    Egy példa. Új munkahelyen egyből nálam 8-10 évvel fiatalabb lányok találnak meg, aki mondjuk kb velem egykorú vagy +3-5 év, másokkal barátkozik + olyan témák érdeklik és úgy állnak az élet dolgaihoz, amihez nem tudok hozzászólni.

    előzmény:
    Babyface83 (221)
    2018-03-23  08:56
  6. 2018. március 23. 08:56221.

    208. hsz: "Én nem kezdenék gyerekes pasival. Mert zavarna a volt nej, előző gyerek, stb. "


     

    előzmény:
    Agressione (220)
    2018-03-23  08:52
  7. 2018. március 23. 08:52220.

    Aki szóba sem áll velem, azt nem tudom nem kizárni.


    Mit értesz a hasonló élethelyzetben lévő alatt? Hát ahány ember, annyiféle...

    előzmény:
    Babyface83 (218)
    2018-03-23  08:41
  8. 2018. március 23. 08:45219.

    Igen... Én mindig próbáltam eszerint élni, de igazán átérezni ezt én is csak egy hozzám nagyon közel álló személy elvesztése után tudtam csak. Szóval hiába elcsépelt közhely, akkor is így van.

    előzmény:
    évi* (214)
    2018-03-23  07:17
  9. 2018. március 23. 08:41218.

    Nyilván aki itt válaszolgat neked, nem ismer élőben, csak az itteni megnyilvánulásaidra tud reagálni. De, simán lehet véletlen, hogy hozzád hasonló korúak, vagy hasonló helyzetedben lévők nem kerültek közel hozzád. Persze lehet, hogy van oka, mindenesetre szerintem nem érdemes kizárni valakit CSAK emiatt.

    előzmény:
    Agressione (217)
    2018-03-23  07:50
  10. 2018. március 23. 07:50217.

    Hogy egy emberről milyen benyomás jön le, ahhoz még hozzájárulnak a tettei, a megjelenése, gesztusai. Senki nem szokott amazonnak hinni. Szinte kizárt, hogy bárkit is bárhol bármivel elijeszetek, de ezt inkább az érti meg, aki személyesen ismer.


    Maximum kicsit kevésbé tötyörgős vagyok az átlagnál, de nem egy mindenkit ledaráló típus. 


    Amúgy lehet úgy jött le, de tudom, h sokszínűek az emberek.


    Elvált apukák, gyerekesek kizárása azért is történt, mert ők nem állnak velem szóba, soha nem is álltak. Mindig kizárólag nálam fiatalabbaknak, vagy sokkal idősebbeknek tetszem - ez nem lehet véletlen azért már. :-)

    előzmény:
    Babyface83 (212)
    2018-03-23  01:47
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 23. 07:39216.

    egy életünk van, ja


    de pont ezt szokták elbaszni


    mert nyájszerűen mennek a társadalom nyomására


    "mindenkinek kell gyerek, pár...lakás, kocsi"


    akkor is ha baromira nem hozzávaló valakit talál, ha baromira nem fér bele az anyagihelyzetébe....


    minden józan gondolkodást, következetességet elnyom a hatalmas optimizmus emóci lila köd (velem ez nem történik meg gondolat)

    előzmény:
    évi* (214)
    2018-03-23  07:17
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 23. 07:28215.

    szokták mondogatni, hogy minden ember más, egyéniség...


     


    de nem így van


    minden rétegben vannak tipikus reakciók, viselkedések, gondolkodásmód, használt szavak, mondatok....


    (proli csajok szinte mindegyike: nem para, nem mondod, nem mondod...)


    szinte az összes kipofázza a barátnőinek a magánügyeit, mi van épp a párjával...


    észnélkül, emóciban reagálnak, beképzelnek maguknak dolgokat


    mondogatják, őket nem lehet hülyének nézni (pedig eleve elég hülyék)


     


    a felkapaszkodottak zöme, fennhordja az orrát, pedig legtöbbször a pasija eszéből, pénzéből élnek jól és nem a sajátjukból


    tipikus duma: a mi köreinkben....... 10 óra magasságában


     


    nyájszerűen működik a társadalom zöme


     


    és már írtam, lehet van 10000 hozzádillő pasi, vagy több is


    de az életedben nagyon kevés emberrel találkozol


    és ezért lehetséges, hogy soha nem hoz össze a véletlen egy hozzádillővel


    de az is lehet igen


    akkor szoktak idősödve baromi rosszul választani, amikor érzik, hogy nagyon múlik az idő és pár meg még nincs


    elkezdenek lazítani az elvárásaikon


     


    azt meg már tudod, hogy bohó fiatalon hogy kell elbaszni a párválasztást


     


    nagyon hangsúlyoztad, hogy neked máápedig kell pár, egyedül nem jó


    ez a görcs, pont a rossz döntésed felé tol


     

    előzmény:
    Agressione (210)
    2018-03-22  19:10
  13. 2018. március 23. 07:17214.

    "...Tudom, nem egyszerű, tudom, ha az ember kap néhány pofont az élettől, nehéz nyitottan és optimistán szemlélni a világot, de szerintem még mindig ez a legjobb recept."


    Ez mindenképp megfontolandó, tekintve, hogy egy életünk van és az is véges. Tudom, ez közhelynek tunik, de én Apukám elvesztése kapcsán tanultam meg és azóta nagyon komolyan gondolom.

    előzmény:
    Babyface83 (212)
    2018-03-23  01:47
  14. 2018. március 23. 01:50213.

    Pontosítok kicsit, szerintem fel kellene hagynod azokkal az elgondolásaiddal, hogy a nők így meg úgy, ezt akarják és ilyenek, a pasik meg olyanok és az kell nekik. Nem, ilyen nincs, hogy ti pasik meg ti nők. Amíg nem ismered a világ összes emberét, addig nem lehet ilyeneket kijelenteni. Még a legátlagosabb emberekben is lehet meglepő dolgokat találni, ha elég mélyre ásol :)

    előzmény:
    Babyface83 (212)
    2018-03-23  01:47
  15. 2018. március 23. 01:47212.

    Remélem nem veszed kötekedésnek, de szerintem először is változtatnod kéne azon a hozzáállásodon, hogy ilyen és ilyen nem kell, az ilyen meg jöhet. Például kizárod az elvált apukákat. Megint csak azt tudom írni, hogy ezer féle élethelyzet létezik, attól, hogy te láttál bizonyos tipikus példákat, könnyen lehet, hogy összehozna az élet valakivel, aki nagyon is hozzád illene, de történetesen gyereke van. Persze, tudom, bonyolítja a helyzetet, de jól is elsülhet.


    Írod, hogy nem vagy az a karakán amazon típus, amilyennek itt tűnsz, de akkor is ilyennek tűnsz az itteni írásaidból, és szerintem ha máshol is így nyilvánulsz meg, az sokakat elijeszthet. Könnyen lehet, hogy nem azt közvetíted, amit igazán szeretnél, ezt is át kellene gondolni.


    Összességében szerintem ott van a bibi, hogy túl sarkos következtetéseket vonsz le azokból a példákból, amiket magad körül látsz. Tipizálod ezeket az élethelyzeteket, és mindenkit be akarsz sorolni az általad alkotott skatulyákba. Pedig nincsenek skatulyák, a lehetőségek végtelenek. Totál megértem, hogy "irigyled" azokat, akik nem egyedül cipelik a felelősséget, a gyereknevelés terheit, megint csak azt tudom mondani, én is csak bután pislognék, ha hirtelen magamra maradnék ezzel, fogalmam sincs, hogy oldanám meg. De akkor is, próbálj kicsit nyitottabb lenni. Tudom, nem egyszerű, tudom, ha az ember kap néhány pofont az élettől, nehéz nyitottan és optimistán szemlélni a világot, de szerintem még mindig ez a legjobb recept.

    előzmény:
    Agressione (208)
    2018-03-22  16:31
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 19:27211.

    engem mindig óvott a vesztesektől az önvédő rendszerem zsigerből


    sokszor utólag igazolta is az élet


    párkapcsolatot létesíteni az szinte biztos kudarc lesz


    ahogy az utolsó mondatodban is írod te is


    sokaknak ez belefér az életükbe


    nekem oké, csak velem nem játszanak

    előzmény:
    Agressione (210)
    2018-03-22  19:10
  17. 2018. március 22. 19:10210.

    Ha innen nézem, bíztató, hogy kerülnek a megkeseredett, elvált apukák.


    Valószínűleg élőben nem a looserség jön le rólam.


    Viszont.. ma sokan szakítanak, válnak, régen ez nem volt divat - azért nem tuti, h mind looser ám.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (209)
    2018-03-22  18:52
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 18:52209.

    191 olvastad?


    igen azonak akinek beszart az életük, azok összeszoktak állni


    de belevágsz egy üzletbe akimár 1x 2x csődbe ment???


    nem hiszem hogy egy nem vesztes ember normálisan olyannal kezd


     

    előzmény:
    Agressione (208)
    2018-03-22  16:31
  19. 2018. március 22. 16:31208.

    Én nem kezdenék gyerekes pasival. Mert zavarna a volt nej, előző gyerek, stb. Valamiért ezek meg sem találnak.


    Vagy fiatalabb, gyermektelenek találnak meg, vagy idősebbek, kvázi apám korabeliek, akiknek már felnőtt a kölkük.


    35-45 közti generáció számára halott vagyok :-)


     


    Bocs, amúgy sok dologban egyet értek veled, de mint írtad, te nem vagy családos, nem is voltál, lehet ezt máshogy látod.


    Pasik közt van akinek nem zavaró, ha nőnek van gyereke.


    Mert ennyi erővel akinek gyereke van már kösse fel magát... Csomó ellenpéldát látok, h gyerekkel is elkelnek nők.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (206)
    2018-03-22  16:21
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 16:30207.

    Sztem egy okos nő akkor is melózik, ha pasi jól keres.


    Nézzük meg George Clooney nejét pl.


    Akár jótékonykodik, akár örömmunkát végez.


    De nem csak ül. Egy értelmes ember ezt nem bírja ki évekig.


    Ha már nem csecsemők a kölkök.


     


     


     

    idézet:
    Agressione (205)
    2018-03-22 16:14:51

    arról se volt szó, hogy a nő csak hátébé legyen


    bár én ismerek hátébét dr diplomával és soha nem volt munkája és nem is akar és így is naprakész 1000 dologban


    vele pölö sokmindenröl tudok beszélgetni, mert nem idegesít, hogy nincs képben


    de egy középvezető bankos csajjal meg szinte semmiről


    az a témája, hogy milyen szarok vannak a melóban és gizike lóg, pötyike álandóan a beteg gyerekével akar otthon lenni.....


     

    előzmény:
    Agressione (205)
    2018-03-22  16:14
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 16:21206.

    1 minden nőnek nem jut pár, baromi sok van egyedül


    2 eddig itt csak te írtad, hogy neked nem juthat normális pasi


     


    a második pontodra


    perverz pasik is vannak (normális független nem kezd gyerekesekkel) nem őrült meg magát egy darázsfészekbe lökni


     

    előzmény:
    Agressione (202)
    2018-03-22  16:02
  22. 2018. március 22. 16:14205.

    Sztem egy okos nő akkor is melózik, ha pasi jól keres.


    Nézzük meg George Clooney nejét pl.


    Akár jótékonykodik, akár örömmunkát végez.


    De nem csak ül. Egy értelmes ember ezt nem bírja ki évekig.


    Ha már nem csecsemők a kölkök.


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (204)
    2018-03-22  16:11
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 16:11204.

    Ja ez nem csak 20 éves bombázóknak megy ám.


    egy szóval se irtam korosztályt


    arról volt szó, hogy a faszi sokat keres és a nőnek nem nagyon kell melózni


     

    előzmény:
    Agressione (202)
    2018-03-22  16:02
  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. március 22. 16:08203.

    a családot akaró menő pasinak is a döntö többsége közben fakkolja a csajokat is


     


    és amikor lebuknak, akkor van a válás


     


    Oh ismertem olyat, ahol megcsalás kiderülte után is marad a nő, pedig még gyerek sem volt.


     


    Sztem nem lehet általánosítani végül is, annyi példa és ellenpélda van.

    idézet:
    Agressione (201)
    2018-03-22 15:56:51

    nem azt írtam, hogy általánosan mindenhol válás van


    de jellemzően a legtöbb válik

    előzmény:
    Agressione (201)
    2018-03-22  15:56
  25. 2018. március 22. 16:02202.

    az a csillagos féle elmélethez volt, ahol a nő láblógázik mert a faszi viszi a nagy lét a jó élet meg van úgy is


     


    Ja ez nem csak 20 éves bombázóknak megy ám.


    Ellenpéldák:


    1. Nagybátyám most vette el bnőjét, nála idősebb, 2 férjet fogyasztott, egyik ezek közül meg is halt. 1 felnőtt gyereke van, 2 unoka. Nagyátyám soha nem volt nős, gyereke sincs, most 60 évesen meg pótnagypapi.


    2. Tágabb környezetemben 29 és 34 éves gyermektelen, sosem volt nős, egész jól kereső pasik. Egyik nőjének 2 másiknak 3 gyereke van előző kapcsiból.


    3. Egyetlen egyedülanya barinőm, 30as, okos, jólelkű, jó munkával, de szépnek  - csinosnak messziről sem mondanám, 1 kislánnyal. Most költözik össze a munkahelyén megismert nála még jobban kereső pasival, akinek bár vannak gyerekei, ha fizet is gyerektartást, az ő életszínvonalukon ez nem ront majd. 


    Szóval ne mondjuk már fentiek után, h nekem csak eltartani faszit van esélyem, meg egyáltalán minek pasi.


    Minden nőnek juthat, kortól, külsőtől függetlenül, de én legyek a szűk réteg akinek nem :-)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (191)
    2018-03-22  14:52

Címlap

top