Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
az csak a véletlenen múlik, hogy valaki talál-e őt nagyon értékelő társat és nem azon. hogy ő milyen ember
sok szutyok nőt értékelnek, sok szar pasait is értékelnek
mert ezeknek az élet eléjük vitt olyan társakat
sok meg soha nem fog magáhozvalóval találkozni
pl eddigi életemben csak 2 nő kérójában voltam, ami olyan tiszta volt, ami nálam a norma
nyilván még százezer másik is van, de ugye azokba nem juthatok be, mert nem ismerem meg a tulajaikat
Igen, én is azt gondolom, hogy kvázi jól keresni az ma nem szerencse kérdése már - ész, szorgalom stb kell hozzá.
Látod, a nők mégis támadnak, ismeretlenül is, hogy biztos a "más nők" tudnak valamit, többet érnek, azért tartják el őket.
Én kimondom, hogy nekem mitől van frusztrációm, és ők?
sok férfijószág pedig idegbeteg, ha a nő keres többet
engem annyiban érdekel, hogy a nő jól keres, tükrözi az eszét a szorgalmát
Nyilván nem úgy kezdődött a kapcsolat, hogy na mostantól tarhálom a pénzt egyedül - hanem a dolgok alakultak és van, amikor pl nem tudsz lelépni azonnal. Másodszorra pl abszolút tudatosan kerestem párt. Mondjuk alá legalább már házat, kocsit nem kellett tolni.
Mellettem szerintem egy hagyományos pasi sem dolgozna, ha elég lenne a keresetem. Nem váltok ki a férfiakból ösztönöket, hiányzik belőlem valami.
Én is komplexusos vagyok, ezek miatt. De állítólag csak az agyamban van egy kisebbségi érzet.
azt írtad az emanciság neked nem fasza
de mégis belementél, azért vagy családfenntartó
nagyon sok faszi régimódi és családfenntartó akar lenni, olyat kellett volna keresned
a nőknek is a fasziknak is jelentős része komlexusos, azért kínlódnak az ismerkedéssel
a ronda emberek belül szenvednek, de csinálnak gyerekeket, hogy majd azok is szenvedjék a rusnyaságuk
Mindkét házasságomban én voltam / vagyok nőként az egyedüli családfenntartó.
Szerintem nem lehetek értéktelen ember.
Számomra a kétkeresős családmodell szinte elérhetetlen álom. Az, hogy eltartsanak, el sem tudom képzelni.
Az átlag, ronda pasik, átlagférjek, akikre vágyok azt mondják, hogy nem mernek odamenni csinosabb nőkhöz, inkább a csúnyácskákat választják, biztos kevesebb az igényük. Én alja pasikra vágytam mindig, azoknál nincs esélyem.
Már megvolt az önvizsgálat, pszichoterápiák stb.
Minek keccsölni ezr apró vacakkal amihez se kedve se ereje nincs már, itt mondjuk a nőnek.
Ha ugyanannyi idő alatt akár az 5x-t is megkeresi annak amennyibe a takarítőnő kerül.
És akár a nő maga is megkeresheti azt a pénzt lazán.
Csak úgy mellékesen, az sem érdektelen dolog hogy sok sok év után is csorog a nyála a férjnek a felesége után...Épp a jó karbantartás végett
A többieknek is, csak nekik nincs esélyük, épp a megbecsülés megbecsülése miatt.
Nyilvánvalóan azok a nők sokkal értékesebbek azoknak a férfiaknak mint te.
A számok törvénye alapján ha ez minduntalan előfordul, akkor önvizsgálatot kell tartani.....
Ha a férfi különösebb erőfeszítés nélkül képes "eltartani" a családját takkernővel együtt, az nem feltétlenül csak a pin@ról szól. Könnyebb úgy jó anyja lenni a gyerekeknek, ha nem 12 órát gürizek a gyárban, majd lenyomom az otthoni műszakot takarítással, főzés-mosással...
(Én dolgozom a 3 gyerek mellett, tehát nem úgymond eltartottként írom ezt, de van akkora szerencsém, hogy nem kell belerohadnom a munkába, hanem van időm a kölkökre és élvezem is.)
Én önellátó voltam, de sose kellett volna olyan faszi, aki helyett én állok bármilyen számlát.
Múltkor férjemmel viccelődtünk ezen, ő mondta, hogy ha minden nap más nőt szedett volna fel, azt is olcsóbban megússza, mint engem. :-)
neked olyan faszit kell találni, akinek a régimódi az ok, ahogy neked
és nem más értékrendűt
nem kell élned az egyenlőség adta lehetőségekkel se
Nekem nem kellett az emancipáció pl, mégis megkaptam.
Más, nálam rondább, butább nőket full eltart a férjük.
Viszont az ő férjeik engem szarrá fikáznak (irigység?) - esélyem sincs náluk, vagy lett volna anno nálunk, mint tarháló apuciknál.
Na erre mit szólsz? :-)
annyira nem birom a közöst, hogy az örökrészemről is lemondtam az anyám javára
nekem ok az emanci világban ha a nő eltartó
kellett az egyenlőség, megkapták
a közösködés nem fér a normámba, csak üzlet azon esetében amikor valami nagy cégben shareholder vagyok
de az máá nem jöhet szóba, hogy 2-3 kistesómmal közös legyen a fogászat, vagy disco..
Száradt volna le az első szüfraszett keze mikor dobálta a tojást :-)
Ok, de az sincs rendjén, hogy egy csóró nő full egyedül vegyen ingatlan, tartsa el pasikat, gyerekeket. 180 fokot azért nem fordulhatott.
ez se fasza, de forditva se az
voltam hétvégén pancsizni a havernőmmel + 5 másik
elosztottuk 7el a költségeket, 1 csaj fizetett 2 részt mert élettársak 1 csajjal és közöskasszán vannak
régimódi világban az volt a szokás
a faszi tartja el a családját
vannak akik ott ragadtak
az emanci világban már nincs helye a régi dolgoknak
Te én nem vagyok egy hányinger nő, sőt... utánamfordulnak az utcán még ma is, de milyen nők ezek akiket eltartanak s még takkernő is kell? 3 pinájuk van, szuper vákummal?
Nekem soha nem volt faszim, aki bármilyen számlát áll, inkább mindent nekem kellett.
nekem az nem tetszik, hogy az embergyerekét, babasintér, ovisintér, nagymama... neveli mert anyja apja melózik és nem ér rá a saját gyerekére
tehát nekem kellett volna a számlát állni
de persze nem skótságból csináltam igy
de még olyan is sok van, ahol a számlát állja a faszi és még a takarítót is fizetni kell
De mi ez a közhiedelem, hogy a nők pénzbe kerülnek? Én rossz helyen élek akkor...
Ha olyan feleséged lett volna, mint én, még gyerekkel sem jöttél volna ki mínuszban.
Még aznap is intéztem a dolgokat telefonról, mikor császároztak.
tudom én hogy taksinyanyázni takarékos is lehet
28 év alatt kábé $200ezret költöttem és közben gyerek+feleség nélkül kábé $3milliót megspóroltam
ahogy írtam, jobban képzett nőknek van jobb melójuk és ezek tudnak mérlegelni, takarít otthon, vagy melózik inkább
Igen, igazad van.
Amúgy nem kell ultra gazdagnak lenni egy takarítónőhöz v babysitthez pl.
Egy szintén otthonról dolgozó barátnőm pl nem szeret takarítani de melóját szereti no inkább dolgozik +1-2 órát s hív takarítónőt.
Az viszont tény, hogy inkább annak van ilyen mozgástere, választási lehetősége akinek nem fix a melója, fizuja.
Sok magyar ember biztonságosabbnak érzi a fixet. Én jobban szeretem a szabadabbat.