Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Igen vagy nem

rockcica
Létrehozva: 2018. február 8. 16:16


A lényeg:8 és fél éve vagyok a férjemmel, aki a második hosszútávú párom..Nagyon szép, vidám,tartalmas, kalandos, túlfűtött a kapcsolatunk. Az elején a párom mondta nekem, hogy akar gyereket, én annyira nem szerettem volna már, ugye lehetett volna 18 éves koromban, akit szerettem volna megtartani, de az akkori élethelyzetem miatt sem lehetett.Utána volt még két abortuszom, és le is tettem róla. 
Amikor összejöttünk, én 32 éves voltam, láttam hogy a párom nagyon cuki, és gondolom nagyon jó apa lenne..ezért mondtam ok ha úgy alakul, legyen..megvolt az esküvő,2011-ben, utána három évig nem történt semmi..majd 2014- ben teherbe estem, pont azon a napon derült ki, amikor meghalt az apósom..(a párom családjában az egyetlen szeretetreméltó tag)Akkor még egy felújított lakásban laktunk, még élt nagyikám, aki jelentős anyagi támaszt nyújtott nekünk, nem lett volna gond ha megszülök, vagy ha a terhesség alatt nem dolgozhatok.. De az élet nem ezt hozta..két hónapos terhesen elvetéltem, iszonyú fájdalmak között, konkrétan három napig \"vajúdtam\" amire megműtöttek..A férjem fél napig benn volt, fogta a kezem, és mondta, hogy nem akar még egyszer kitenni ennek, maximum még egyszer megpróbáljuk...Kikapartak, szerencsére semmi gond nem volt.Utána rá egy pár hónapra nagyikám is meghalt, el kellett adni a lakást,(hitel volt rajta, ketten nem mertük bevállalni) és vettünk egy lepukkant kerteset(jó környéken az igaz de rengeteg pénzt beleöltünk már, még kb. 3 millió kéne hogy befejezzük)A letelt fél év után ismét nem védekeztünk, semmi nem történt, egészen mostanáig(már nem gondoltam volna hogy teherbe eshetek, ha három évig nem sikerült.Most 80 % a valószínűsége.. 
folyt.köv.

  1. 2018. február 13. 19:45226.

    Sheriffcicus , rontod itt nekem a bótot, hát ide valami fáintosabbat linkeljé' he! Minimum egy tangó dukál!

    előzmény:
    Sheriff-2 (224)
    2018-02-13  19:40
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. február 13. 19:40225.

    Jót nevettem.


    Végül is annak akár egy kriptaszökevény kinézetű is megfelel, csak legyen valahol rajta egy lyuk.Na, vagy kettő.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (222)
    2018-02-13  19:33
  3. 2018. február 13. 19:40224.

    Azok is megvénűlnek,azután pedig mondhatod a fiataloknak hogy az voltam ami te vagy,az leszel ami én vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (222)
    2018-02-13  19:33
  4. 2018. február 13. 19:35223.

    Ja, nem úgy értettem, nem rockcica miatt, de egyelőre tényleg ráérek még vele bőven... :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (220)
    2018-02-13  19:14
  5. 2018. február 13. 19:33222.

    Miből gondolod, hogy a tömeg miatt megyek külföldre? Semmit nem tudsz a céljaimról. Honnan tudod, hogy mit akarok ott csinálni? Lehet, hogy nem melós leszek, hanem kurva - akkor mi lesz, majd elpirulsz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (221)
    2018-02-13  19:16
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 13. 19:16221.

    Vedd be a xanaxodat!

    idézet:
    Müge (218)
    2018-02-13 18:17:34


    szerencsétlen azt képzeli nem birka


    de igyekszik a nyáj után melósnak nyugatra


    és a nyáj után ő is veszi az avon gagyi kencét


    valami nagyon megzarta benned a valóságot és a beképzelésed


    de ő persze úgy hiszi nem birka, csak azok akik előtte a sorban vannak


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (218)
    2018-02-13  18:17
  7. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2018. február 13. 19:14220.

    Amikor rockcica elarulja, terhes-e vagy nem-e terhes, tovabb targyaljuk a kulfoldre koltozesed kerdeset, addig nincs informacioaramoltatas.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (219)
    2018-02-13  18:19
  8. 2018. február 13. 18:19219.

    Hmm, jó, akkor még várok vele inkább.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (216)
    2018-02-13  18:05
  9. 2018. február 13. 18:17218.

    Vedd be a xanaxodat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (217)
    2018-02-13  18:16
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 13. 18:16217.

    Csak az érdekel, hogy egy másfél-kétszobás egyszerűbb mennyi. Nem akarok hosszasan beszélgetni róla egyelőre, csak egy szám érdekel.

    idézet:
    Müge (214)
    2018-02-13 18:01:54

    nem tudod a neten elolvasni milyen kéró hirdetések vannak? és csicska melók


    akkor mi a tököt akarsz külföldön? makogni?


    ez így neked akkor nem okés


    pedig nem rossz


    https://www.cnbc.com/2017/12/01/28-year-old-blogger-mich elle-schroeder-gardner-earns-100000-a-month.html

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (214)
    2018-02-13  18:01
  11. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2018. február 13. 18:05216.

    Hidd el, osszettettebb ennel joval.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (214)
    2018-02-13  18:01
  12. 2018. február 13. 18:05215.

    Fáj valamid?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (211)
    2018-02-13  17:38
  13. 2018. február 13. 18:01214.

    Csak az érdekel, hogy egy másfél-kétszobás egyszerűbb mennyi. Nem akarok hosszasan beszélgetni róla egyelőre, csak egy szám érdekel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (212)
    2018-02-13  17:44
  14. 2018. február 13. 17:48213.

    Szerintem te pont ez a kategória vagy amit felsoroltam..semelyik topikban sincs egy normális hsz-ed, egy rosszindulatú hárpia...jó szar életed lehet legalábbis ami az itt létedet tükrözi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (188)
    2018-02-13  15:31
  15. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2018. február 13. 17:44212.

    Off


     


    Hat erre csak eleg hosszu valaszt tudok irni, de ha kitalalsz valami elerhetoseget, akkor ott, itt nem szeretnem. Azt tudom leirni nalunk hogy volt, mennyiert, stb, de most a brexit elegge kerdesesse tett mindent, bar munka az tovabbra is van. 


    Nyelvtudasilag hogy allsz?


    On

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (210)
    2018-02-13  17:03
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 13. 17:38211.

    ja hogy a gellértpancsi


    oda lehet jönni a képembe mondani az ilyen görényeknek, arról volt szó, lehet most is


    csak arccal ugye máá nincs mersz


    a görénybizonyítványod még meg van


    "Attól függ, mit nevezel public-nak. Én az nlc-t nem látom annak. Álnéven vagyunk senkik, mind, akik ide járunk. Ritka, aki ténylegesen ismeri egymást, és van jelentősége is annak, ha kibeszél valamit. Leginkább semmi jelentősége. És szerintem pont az a lényeg, hogy itt kibeszélheted azt, amit nem beszélhetsz ki a saját nyilvánosságodnak.......................................... "


     


     

     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (207)
    2018-02-13  16:31
  17. 2018. február 13. 17:03210.

    Ja! persze, hogy értem, csak rövidítésekben nem vagyok valami jó. Figyi, menjél már be kicsit a Társkereső topikba, légyszi! Kérdeztem valamit... (többieknek titok)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (209)
    2018-02-13  16:57
  18. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2018. február 13. 16:57209.

    PC=politically correct


     


    Meg personal computer, ja. (mint ahogy a HP is lehet h...p...a es szamitogep marka is, erted.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (172)
    2018-02-13  14:30
  19. 2018. február 13. 16:42208.

    Szóval CICA...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (205)
    2018-02-13  16:07
  20. 2018. február 13. 16:31207.

    Mire megírom a hsz-t, eltűnik az előzmény... mi van itt?!


    Moderáció stop, nem kell annyira ügybuzgónak lenni! Elintézzük mi magunk között! A status quo szerint nincs moderáció!STOP! STOP!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (206)
    2018-02-13  16:27
  21. 2018. február 13. 16:27206.

    1. Te vagy görény.


    2. Mint írtam, a régebbi megnyilvánulásaidról beszéltem, amit te lehet, hogy szeretnél elfelejteni, de mi még emlékszünk rá. Nem kell visszakeresnem (ennyi időt nem pazarolnék rád amúgy sem), hiszen a legtöbben emlékszünk, nem kell semmit bizonyítanom. Melyik fürdőbe is invitáltad őket?


    3. Most mit vagy kiakadva? Megszokhattad volna már, hogy nem könnyű velem vitázni. Ez van, lazíts!... Melyik fürdőben is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (206)
    2018-02-13  16:14
  22. 2018. február 13. 16:07205.

    Igen, épp akartam mondani, hogy cicánál tartottunk... :D


    De ha jól értem, holnap-holnapután válik újra aktuálissá a kérdés... és leginkább úgy, hogyha megtudjuk, mit döntöttek a férjével...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (202)
    2018-02-13  16:00
  23. 2018. február 13. 16:05204.

    Gépészkaron másfél évet végeztem én is , a dinamikán buktam ki a legmodernebb szakról. Azt a videót egyébként nem néztem végig, bocsi, elismerem, hogy nem voltam elég alapos. De akkor is a friss levegőt szeretem, és a madárcsicsergést - gondolom, madárcsicsergés nincs a szerkezetbe építve... :P

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (202)
    2018-02-13  16:00
  24. 2018. február 13. 16:02203.

    Itt fűzted a kiscsajokat minden szemérem nélkül - mi ez, ha nem a nemi szerved közzététele? Tán még a méreteidet is megadtad nekik...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (197)
    2018-02-13  15:51
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 13. 16:00202.

    Végeztél egyáltalán legalább főiskolát?

    idézet:
    Müge (195)
    2018-02-13 15:42:19

    én műszaki egyetemet


    és te mit?


    mert amikor a másik topikban feszt klímáztál, akkor látszott, hogy a magyar szöveget se érted meg


    ergo funkcionális analfabéta vagy


    és akkor kanyarodhatunk is a cica ügyére vissza


    ha engem akarsz tárgyalni, nyiss topikot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (195)
    2018-02-13  15:42

Címlap

top