Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen vagy nem
Létrehozva: 2018. február 8. 16:16
A lényeg:8 és fél éve vagyok a férjemmel, aki a második hosszútávú párom..Nagyon szép, vidám,tartalmas, kalandos, túlfűtött a kapcsolatunk. Az elején a párom mondta nekem, hogy akar gyereket, én annyira nem szerettem volna már, ugye lehetett volna 18 éves koromban, akit szerettem volna megtartani, de az akkori élethelyzetem miatt sem lehetett.Utána volt még két abortuszom, és le is tettem róla.
Amikor összejöttünk, én 32 éves voltam, láttam hogy a párom nagyon cuki, és gondolom nagyon jó apa lenne..ezért mondtam ok ha úgy alakul, legyen..megvolt az esküvő,2011-ben, utána három évig nem történt semmi..majd 2014- ben teherbe estem, pont azon a napon derült ki, amikor meghalt az apósom..(a párom családjában az egyetlen szeretetreméltó tag)Akkor még egy felújított lakásban laktunk, még élt nagyikám, aki jelentős anyagi támaszt nyújtott nekünk, nem lett volna gond ha megszülök, vagy ha a terhesség alatt nem dolgozhatok.. De az élet nem ezt hozta..két hónapos terhesen elvetéltem, iszonyú fájdalmak között, konkrétan három napig \"vajúdtam\" amire megműtöttek..A férjem fél napig benn volt, fogta a kezem, és mondta, hogy nem akar még egyszer kitenni ennek, maximum még egyszer megpróbáljuk...Kikapartak, szerencsére semmi gond nem volt.Utána rá egy pár hónapra nagyikám is meghalt, el kellett adni a lakást,(hitel volt rajta, ketten nem mertük bevállalni) és vettünk egy lepukkant kerteset(jó környéken az igaz de rengeteg pénzt beleöltünk már, még kb. 3 millió kéne hogy befejezzük)A letelt fél év után ismét nem védekeztünk, semmi nem történt, egészen mostanáig(már nem gondoltam volna hogy teherbe eshetek, ha három évig nem sikerült.Most 80 % a valószínűsége..
folyt.köv.
Ebben lehet valami, az abortusz nekem tavoli galaxis, ugyhogy nem is vettem figyelembe. Igazad lehet.
Szerintem meg pont azért, mert 1. az elsőt el kellett vetetnie, pedig szerette volna megtartani - tehát ez érzelmileg nagyon padlóra küldte, mindenféle bűntudat is kapcsolódhat hozzá 2. az utána két abortusz miatt már övé ugyan a felelősség, de 3. amikor végre megint szeretett volna gyereket a férjétől, akkor elvetélt - na, ez utóbbi miatt én nem csodálkozom, hogy mostanra már össze van zavarodva. Ez már ilyen sorsszerűségi kérdés is valahol. Jogos pl. a félelme, hogy megint elveszítheti, tehát hiába dönt IGEN-nel, lehet, hogy az élet másképp dönt, és ennek senki nem menne szívesen neki. Szóval szerintem ezért is van előbb az agyalás. Három abortusz után tutira zsigerileg érzi az ember, hogy mi történhet vele, szóval gondolom még akkor sem könnyű igent mondani, ha amúgy minden vágya egy gyerek.
Szerintem, ha igazi IGEN lenne a valasz, akkor rockcica hassal dontene be a lengoajtot, hogy a ferje nyakaba ugorjon es baromi boldog legyen, apu meg ugyan nem biztos, hogy rogton levagna, mi van, azert megolelne asszonykajat, hogy ezt is megoldjuk, mint minden mast eddig es egyutt orulnenek. Az agyalasos resz azutan kovetkezne, hogy megvolt a kozos euforia, es arrol szolna, mit hogyan az uj elethelyzetben.
Van ebben valami...
Végül is azt írta, hogy "vágyol-e egy gyerekre a hapsiddal közösen, továbbgördíti-e a kapcsolatot a csúcspont felé"
Szóval szerintem úgy gondolta, hogy ez azért érzelmi megfontolás is, hogy ezt érzitek-e, hogy ez kell nektek? Szerintem ezt rockcica szempontjából pont, hogy érdemes nézni, mert a kapcsolatuknak elég egyedi jellege van, és talán ez az utolsó alkalom, hogy dönthetnek, hogy ezt a jelleget merrefelé módosítanák... És ugye pont, hogy rockcicának nincs ilyen határozott kell vagy nem kell hozzáállása, tehát nem úgy, mint más nőknél, akiknek mindenáron A vagy B.
De ha meg lenne OLYAN kapcsolatod, akkor pont, hogy nem szurnal ki a beleszuletett gyerekeddel, mert olyan kapcsolatba szuletni jo. Neki mar lenne ket szuloje, tesoja, az mar ugy tok okes.
Hát, az "azóta sem változott sokat a helyzet", az nálam azt jelenti, hogy 1. nekem egy tartós kapcsolathoz eléggé hozzátartozik a gyerek, bár még nem nagyon volt ilyen tartós kapcsolatom, de ha lenne, akkor szinte tuti felmerülne benne, hogy legyen gyerek! 2. Másrészről még egyszer valószínűleg nem vállalnám be egyedül a gyereket, de nem merem 100%-ra kijelenteni, mert egy abortuszra meg nem vágyom. :D 3. Az élet annyira nehéz szerintem is, hogy nem akarok úgy kiszúrni még egy emberrel, hogy a világra hozom, de ezt a lila ködök valószínűleg felülírnák, ha lenne egy OLYAN kapcsolatom.
Akarki is irta, hogy a gyerek lepcsofok lesz-e a parkapcsolatban, valoszinuleg egy IT/marketing/valami ceges teruleten dolgozo pasas, akinek innen uzenem, hogy az anyai oszton pont leszarja, elore-vagy hatravisz-e a gyerek parkapcsolatban, kell es kesz (vagy nem).
Jobaratom szerint 'ha az ember tudna, mi var ra, amikor szulo lesz, nem szaporodna az emberiseg:) Meg egyebkent az is nagyon igaz, hogy a kisgyerek direkt olyan aranyos, szoval hogy a termeszet ugy csinalta meg, hogy mire jon a nehez kamaszkor, addigra szeresd meg annyira, hogy a legnehezebbet is kibird vele. Mert amugy az ember csak addig lat el, hogy egy edes baba mosolyog ki a babakocsibol, de azert lassuk be, utana is van meg gyerek es akkor is van, ha epp nem retenszaladgalos boldogsag vele az elet.
Igen, bárhogy dönt is rockcica, mindegyik döntésnek meglesznek a szépségei és a nehézségei is. A döntésben benne lesz az egész élete, a múlt és a jövő. Erre írtam a 40.-ben, hogy a változás mindenképp ott lesz/itt van a nyakán. Csak a döntés függvénye, hogy merre változik minden. Johnny meg azt írta, hogy meg kell vizsgálnia, hogy vajon a döntés hogyan alakítja a kapcsolatukat a férjével: hogy a baba kvázi logikus előrelépés-e a kapcsolatukban, egy fejlődési lépcsőfok, vagy inkább másképpen fejlődnének?
Igen, valami ilyesmi, hogy a döntésben az egész életed benne van. De egyébként Petra is ugyanezt írta, amikor azt mondta, hogy nézzen nagyon mélyen saját magába - na, nálam ez úgy nézett ki, hogy én mindig is imádtam a gyereket, mindig is gyereket akartam, és azóta sem változott sokat a helyzet. A döntés pillanatában viszont egy nagy feketeség volt előttem, mert mi más lehetett volna? Nem volt párom (egyéjszakás kaland volt), éppen azzal voltam elfoglalva, hogy befejezzem a fősulit, hogy a színdarabban, amit a színjátszókörrel csináltunk, milyen jól érzem magam stb. Aztán egyszercsak ott volt a döntés, amit pár nap alatt kellett egyedül meghoznom, mert én csak a 11. héten jöttem rá. Döntöttem és kész. Az érzelmek? Ott voltak a döntés előtt, és után. A döntés meg: egy nagy feketeség plusz egy hajszál.
Egyébként te meg "nem megróvólag" erkölcsileg elemeztél engem. Anélkül, hogy ennek bármi egyéb értelme lett volna a topik szempontjából - hiszen rockcicáéknál van apuka. Ebben nem érzel ellentmondást? De tudom, ráadásul nem akarsz rólam tudni semmit.
En tokeletesen ertem, amit irsz. Pont az a nehez, hogy az ember nem tudja, milyen lesz, csak azt, hogy szeretni fogja a gyereket, de az elet annyira osszetett, annyiszor rugdos uj palyara, amit egyedul siman megugranal, de gyerekkel olyan nehez lesz a terep, hogy ketteall a fuled, es NEM TUDSZ ELORE SEMMIT, csak azt, hogy a gyereked veled van es lesz, pont. Es ha epp nincs veled, akkor is ott van, szempont, amit egesz eletedben figyelembe veszel, elore veszel, o a first priority akor is belehalsz a kihagyott klassz lehetosegbe. En azt sem tudtam, mennyire ugy alakitom a kapcsolataimat, az eletem minden szegletet, hogy a gyerek az elso es ebbol bizony voltak belso konfliktusaim. Ezt, mint minden mast az eletben, csak az ertheti igazan, aki keresztulment rajta. Aki csak a szomszedban latott gyereket vagy van a csaladban, az csak addig jut el, mint mondjuk en az alkoholizmus megerteseben, ugy, hogy eletemben soha semmi kozom nem volt hozza csak lattam rola dokumentumfilmeket es lattam olyan embert aki ivott es kigyogyult a fuggosogebol, de testkozeli tapasztalatom zero rola.
Az anyasagnal komplexebb dolog szerintem nem nagyon van es a taknyospuszi-romantika az egyik kedves, am eleg gyermeteg szempont ezek kozul. Kb ennyit lehet rockcicanak irni. En most is amondo vagyok, hogy NEM-mel kene dontenie, de akkor meg lehet, hogy belepusztulna.....en csak azt kivanaom, barmit is dont, a hatralevo eletet ne ennek jegyeben elje le, azaz jo szivvel tudja vegigcsinalni a dontest koveto idoszakot is.
Igen is, meg nem is. Nem a hozzáállás a lényeg, nem az a lényeg, hogy szavakban mit mondunk róla. Dönteni kell, tökmindegy, hogy hogyan, mert az élet döntésre kényszerít. Rockcica nem tud dönteni (vagy legalábbis az elején még nem tudott), ezért bármi, amit mondunk, érzelmi vagy nem érzelmi, érdemes lehet számára átgondolásra. Nem az a lényeg, hogy én nem éreztem akkor semmit, mert az az én saját élethelyzetem volt, amit rajtam kívül más úgysem érthet meg. A hajszál a lényeg!
Én nem igénylem, hogy bármit elmondj magadról, csak nem értettem, hogy most akkor a döntéshez szerinted az érzelmi vagy a nem érzelmi hozzáállás a jobb, mert mintha ellentmondtál volna saját magadnak.
Petra, nem akarok semmit. Semmi közöd hozzá. Te sem mondtál el magadról szinte semmit, én már így is túl sokat mondtam. Senkinek nem tartozom magyarázattal, max. a lányomnak, aki bármikor meg is kaphatja. Nem rólam szól a topik különben sem, annyit mondok csak el benne, ami rockcicának adalék lehet a döntéshez. Ha egyáltalán döntési helyzetben van... már, vagy még...
...hanem érzelmileg, pszichésen.
De hát te írtad, hogy "nem sok érzelem volt bennem igazából".
Össze akarsz zavarni...
Nem érted, de mindegy, nincs kedvem elmagyarázni. Én nem erkölcsi nézőpontból nézem ezt a kérdést, hanem érzelmileg, pszichésen. Ha bárki úgy érzi, hogy én rockcicának erkölcsileg prédikálok, az teljes tévedésben van. Én asztrológiával foglalkozom, és ezért pontosan tudom, hogy mennyire semmi köze nincs a különböző emberek életcéljainak egymáshoz - és van, hogy maga az ember sem tudja saját magáról, hogy mi is az élete célja. Van pl. akinek a halállal kell foglalkoznia egész életében. Erkölcs?
Akkor te is úgy szülted meg a gyereked, hogy valójában nem akartad. Csak a lelkiismeretedért aggódtál. A nem vetetem el gondolata nem a gyerekről szólt, hanem rólad. Ezt nem megrovóan mondom, csak olyan szempontból említem, hogy erkölcsileg én ezt nem érzem sokkal jobbnak, mint egy tudatos abortuszt - pl. mert nem akarja valaki kitenni a gyerekét egy apa nélküli, csonka család gyerekkornak (nem a topikindítóról beszélek természetesen, csak példának hoztam fel).
Abban a helyzetben, hogy kitépi a saját szívét kényszerből 18 évesen, majd két újabb abortusz és egy vágyott terhesség elvesztése után még mindig nem tudja eldönteni, mit akar igazán? Hát elég kevés sorstársad lehet, kicsi az esélye, hogy idetéved valaki... Hogy mi lett a vége? Arra vagy kíváncsi, hogy aki megtartotta, megbánta-e? Hogy te megbánnád-e?
Megmondom, hogy én annó hogyan döntöttem az (akkor éppen) nem kívánt terhességem megtartása mellett: nem sok érzelem volt bennem igazából, csak annyi, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha elvetetném. Egy nagyon-nagyon vékony hajszál volt. Ennyi a különbség.
Döntesz és végigcsinálod azt az utat, ahogy döntöttél.
Ha van lehetőséged, nézd meg a moziban a Szeretet nélkül című orosz drámát, amit most játszanak, főleg azért, mert jelölték A legjobb idegen nyelvű film kategóriában az idei Oscar-díjra. Nem ad választ a kérdésedre, és nem is te problémád párja, mégis azt hiszem, érdemes megnézni, mert nagyon sok gondolatot felvet a témával kapcsolatban. (És nagyon jó film.) Zanzásítom az egyik ismertetőjét, amiből eléggé kiviláglik, miért ajánlom a filmet pont ebben a topikban:
Borisz és Zsenya éppen válófélben vannak, már csak a közös lakást kéne eladni, ahova leginkább veszekedni járnak haza. Mindketten mással élnek, mással képzelik el a jövőt, mással találták meg a látszólagos boldogságot. Állandó veszekedéseik közös céltáblája a fiuk, Aljosa, aki bármit tesz, bármit csinál, az mindig rossz. Egy napon aztán Aljosa nem megy haza, amit a szülők egy ideig észre sem vesznek. A hatóságok semmi jót nem ígérnek, a civil keresőszolgálat embere azonnal felméri a helyzetet: a gyerek nem jó dolgában szökött meg otthonról.
A film tulajdonképpen a keresést mutatja be teljesen realisztikusan, egyaránt körüljárva a mikéntjét, a technikáját és az érzelmi, gondolati oldalát is. Nem szeretve lenni olyan, mint nem lenni. Egy gyerek számára ez nem is jelenthet mást. Ha a létezésed senki nem kívánja, a legkézenfekvőbb megoldás, hogy eltűnsz. Aljosa úgy tölti be a vásznat, hogy közben fizikailag nincs is jelen, mert minden jelenet, minden történés és gondolat körülötte forog.
Annyira egy szülő sem lehet érzelmi analfabéta, hogy a munkahelyi vagy távolabbra menvén a gazdasági és társadalmi feszültségek mellett a saját gyereke elvesztése ne viselné meg, de Borisz és Zsenya az utolsó pillanatig jól tartják magukat. A gyerek mindig is teher volt számukra, soha nem akarták, és most, hogy nincs meg, ez az egész keresési procedúra valójában arra emlékezteti őket, mennyire szar emberek.
Igazából már az eltűnése előtt is nélküle képzelték el az életüket, nagyon messze kerülve azoktól a filmektől, amelyekben vérre menő pereskedés folyik a felügyeleti jogért vagy a láthatásért. ...
Nagyon erős és fontos film a szülői szeretetről és felelősségről, pontosabban annak hiányáról.
Nem is tňletek várom a megoldást nyilván.csak kiváncsi voltam volt e valaki ilyen helyzetben,és mi let a vége.. egyszerű eszmecsere..
Ja.
Várjuk meg mi az ábra.....
Persze hogy nem az mindenkinek!
És pont ezért is írtam az első hsz-mban, hogy ezt bizony nektek kell eldönteni mi hogy lesz vagy legyen.Nem mi fogunk ott lenni bármi is a döntés.
De, ha már terhes vagy és nem akarod azt a gyereket, bizony a felelősség nagyon is ott lesz.Nem, nem csak a gyerekért, de magadért is...
És bárhogy is lesz, nem vagy 18 vagy 25, hanem bizony "korosabb" vagy és ez bizonyos tűréshatár elmozdulással jár, és nem is mindig a pozitív irányban.