Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az Igazit választják?

Müge
Létrehozva: 2018. január 23. 22:34

Sziasztok!


 


Az a kérdés, hogy szerintetek a férfiak az Igazit választják (mármint akiről azt érzik), vagy csak úgy elvesznek valakit, aki nagyjából megfelel nekik?


 


Életemben többször előfordult, hogy a srác, akinek ilyen-olyan okokból előzőleg nemet mondtam, egy hónapon belül már loholt egy másik csaj után - ebből nekem az jött le, hogy igazából nem is érdekeltem (az önbizalmamnak természetesen nem tett valami jót). Ha nekem igazán tetszik valaki, én nem felejtem el egy hónap alatt. (bár mostanra már kezdem megtanulni, hogy egyik pasi olyan, mint a másik... :P)


 


Nemrégiben egy munkatárssal beszélgetve azt találtam mondani, hogy "neked nyilván a feleséged a nőideálod/az ideális nő" - hát elég bizonytalan fejet vágott az illető, három gyerek után!!!


 


Szóval hogy is van ez? A férfiak fejéhez talán pisztolyt tart valaki?

  1. 2018. január 24. 16:2151.

    Hja, persze, amíg én érzem (miután ő felhívta magáta a figyelmemet), addig mással kavar, aztán meg amikor terhes vagyok (csak ő nem érzi), akkor meg üljek le mellé beszélgetni, hátha lesz valami... Hát nem lett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (49)
    2018-01-24  16:13
  2. 2018. január 24. 16:1850.

    Óh, minő intelligens és megismételhetetlenül eredeti érv egy ilyen őszinte hölgytől, aki még egy névtelen fórumon sem meri leírni a tapasztalatait, csak elvárja, hogy elismerjük, ő bezzeg tud valamit!


    Nos, szerintem semmit nem tudsz, rohadt mázlid volt, vagy nagyon igénytelen vagy pasik terén. Ennyi. Biztos szuper pasid van - nekem sosem kéne, dögunalom lehet! Vagy mi olyan jó benne? Szó nélkül egymás szemébe mélyedtek, és ettől forog a világ? Ehhez kéne felnőnöm? Nagyon romantikus... Közel a nyolcvanhoz még izgi is!


    Azt azért ugye nem tudod megmondani, hogy hogyan nőjek fel lelkileg - tudod, miért nem tudod megmondani? Mert te sem tudod, hogy csináltad, leginkább nem kellett érte tenned semmit! Ez a nagy büdös igazság. Ez a te titkod, amit jobb is, ha jól eltitkolsz - mert ez nem segít senkin! Te nagy pszichológus-mágus!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (48)
    2018-01-24  16:06
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. január 24. 16:1349.

    OK


    Szerintem megbeszélni sem kell mindent.


    Ha van olyan partner akire ránézve is tudod, hogy azt gondolja a családról/gyerekről/házasságról/összetartozásról  amit te, ő az "ideális" alany.


    Mindig csodálkozom amikor sokan jönnek azzal, hogy mindent meg kell beszélni. Nem, nem kell mindent.


    Mindent érezni kell a másikkal kapcsolatban!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (43)
    2018-01-24  15:18
  4. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 16:0648.

    Kicsit gyerekes vagy... Szerintem nőj fel lelkileg, és akkor lehet, hogy nemcsak a pasik, hanem a férfiak is megtalálnak...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (46)
    2018-01-24  15:40
  5. 2018. január 24. 15:5047.

    Ebből is látszik, hogy ez a csodálatos férfi csak számodra csodálatos. Ami nem is baj, így lenne jó, ha mindenkinek csak egy, a számára megfelelő partner jutna. De lássuk be: ez a rohadt nagy mázli kategória. Legjobb lesz, ha megyek, ha már a mázli nem talált rám, kénytelen vagyok saját magamat "szerencsésre" gyúrni, aztán max. mellesleg lesz ott valaki az út szélén...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (10)
    2018-01-24  10:34
  6. 2018. január 24. 15:4046.

    Másik bizalmas: senki kedvéért nem nyírom magam tökpucérra odalenn. Egyszer próbáltam, rémesen gusztustalan szerintem a látvány (egy felnőtt nő nem így néz ki), és még kellemetlen is a továbbiakban. Mindez azért, hogy ők akadálytalanabbul nyalakodhassanak, amit én ugye nem élvezek. Lássuk be: vegytiszta idiotizmus.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (45)
    2018-01-24  15:35
  7. 2018. január 24. 15:3545.

    Bizalmas dolog: manapság a pasiknak az a mániájuk, hogy mindenáron lefetyelni akarnak odalenn. Én ezt nem igazán élvezem, számomra inkább zavarba ejtő és unalmas, kevéssé ingerel. Erre egy pasi azt mondta, hogy az én hozzáállásom a rossz és értékeljem át ezt a dolgot. Matematikailag, gondolom. Tehát élvezzem, ha tetszik, ha nem! Hű, de empatikus! És igazából ezt más pasinál is tapasztaltam, hogy erőlteti, szóval nem egyedi eset. Nem is értem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (42)
    2018-01-24  15:16
  8. 2018. január 24. 15:3044.

    Ha ezek annyira bizalmas dolgok, akkor nyilván nem az első hónapban változtak meg, és legfőképpen nem a kapcsolat előtt - amit ugye tőlem elvárnál.


    Nos, én szívesen lemondok a sétáról a pasimmal, de attól tartok, ezzel a pasiról is lemondok, mert nem vonzó számomra valaki, aki még sétálni sem képes egyet. Valszeg akkor lenne egy kutyám, akivel sétálhatok, és akkor a kutyám előbb-utóbb első helyre kerülne a pasimmal szemben - amit gondolom, egy pasi sem szeretne. Ha nem mehetek sehová egy pasival, akkor mi olyan jó benne? Olyan, mintha egyedülálló lennél. Van gyereketek? - vele is egyedül sétálgatsz, meg egyedül mész ide-oda? Én egyedül mentem mindenhová a gyerekemmel, és elég lehangoló volt néha, amikor mások teljes családdal voltak ott...


    A csakszex kapcsolatomban is kirándultunk, még az elején. Amikor ez elmaradt, a kapcsolat is hanyatlani kezdett. Ha esetleg lett volna más is, amit együtt csinálhattunk volna a szexen kívül, de mondjuk azt az illető nem akarta...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (42)
    2018-01-24  15:16
  9. 2018. január 24. 15:1843.

    Asszem csak ebben reménykedhetek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (25)
    2018-01-24  12:38
  10. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 15:1642.

    Vannak dolgok, amikről a kedvéért mondtam le, vagy változtattam, de ezek bizalmas dolgok, nem tartoznak egy idegenre. Bár mondjuk az említett séta pont ide tartozik. Én nagyon szeretek sétálni, de tény, hogy a férjem nem. Mármint velem szeret lenni, csak neki önmagában a séta nem "program". Én ezt megértettem, elfogadtam. Ebben a tekintetben úgy közeledtek az "álláspontok", hogy én nem nyaggatom állandóan a sétáért, ő viszont jön, amikor érzi, hogy akkor valamiért nagyon fontos nekem, vagy nagyon szeretném, hogy jöjjön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (37)
    2018-01-24  15:03
  11. 2018. január 24. 15:1541.

    Felhajtóerő...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (39)
    2018-01-24  15:13
  12. 2018. január 24. 15:1440.

    Elolvasom a kedvéért a Háború és békét... Ja, hogy őt ez nem érdekli? Bocs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (36)
    2018-01-24  14:32
  13. 2018. január 24. 15:1339.

    Egy hónapig nem rágózom a kedvéért!


    Mindig felhajtom a WC deszkát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (36)
    2018-01-24  14:32
  14. 2018. január 24. 15:0838.

    Egyébként pl. mi értelme van azt mondani mondjuk, hogy a leendő párom kedvéért mondjuk nem húzok többet piros zoknit - ha esetleg jön valaki, aki éppen a piros zoknit kedveli! Tök nonszensz szerintem ilyen követelményeket állítani magunk elé látatlanba...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (36)
    2018-01-24  14:32
  15. 2018. január 24. 15:0337.

    Hát biztosan egy önző dög vagyok, aki szarik a másik fejére... Azért, mert én sétálni szeretnék.


    Akkor lássunk téged: emlékezz vissza, amikor ismerkedtetek, te miről mondtál le a másik kedvéért? És mit tettél meg érte? Kíváncsi vagyok a válaszodra, mert az a gyanúm, hogy semmi olyat nem fogok hallani, ami számomra ne lenne pont olyan evidens, mint a hűség meg az őszinteség. De cáfolj meg!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (36)
    2018-01-24  14:32
  16. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 14:3236.

    Hát nézd, ahogy én itt látlak, egyelőre csak a feltételeidet soroltad, hogy minek kell megfelelnie az illetőnek. Kizárólag azt sorolod, hogy mit vársz el a másiktól, egy szó nincs arról, hogy te mit tennél meg a másikért, vagy miről mondanál le stb. Nagyon énközpontúan állsz hozzá... (szerintem)


    Én egyébként simán el szoktam menni sétálni meg biciklizni, sőt néha moziba is egyedül. Én nagyon szeretem ezeket a dolgokat, a férjem meg nem annyira, mindig tudom, hogy csak a kedvemért teszi meg, ezért nem szoktam erőltetni. Szóval nem értem, ez mért annyira nagy gond.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (32)
    2018-01-24  13:53
  17. 2018. január 24. 14:1335.

    Egyébként világ életemben irányítanom kellett az életemet egyedül, mert nem volt, aki irányítsa helyettem. Ha nem képes valaki kivenni a kezemből az irányítópálcát, vagy közösen irányítani, akkor nem fogom odaadni. Képzeld, ha odaadom valakinek, aki aztán nem tud vele mit kezdeni, és ottragadtunk egy helyben halálunkig! Ez olyan, mint egy öngyilkosság. Akkor inkább egyedül maradok, és sétálgatok tovább...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (29)
    2018-01-24  13:41
  18. 2018. január 24. 14:0834.

    Volt egy olyan első randim, hogy felvitt az illető kezdésképpen a Budapest Eye-ra, aztán meg elvitt étterembe. Finom volt, meg minden, jó nyugis-kellemes csücsülés, de volt is téma, mert éppen volt történés körülötte, amit elmeséljen. De mégis az a randi volt vele a legjobb, amikor a budai várat az ellenkező oldalról fedeztük fel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (29)
    2018-01-24  13:41
  19. 2018. január 24. 14:0333.

    Hát, ezt sosem fogjuk megtudni, ahogy a helyzet áll... :D


    Egyébként ez hülyeség egy pasi részéről, ha így gondolkozik. Nyilván, ha a pasi nem képes irányítani, vagy közösen gondolkozni, tevékenykedni, akkor a nő megoldja magának, mert muszáj. Legyen már annyira férfi egy férfi, hogy képes kezelni a szituációt! Ezzel az erővel szobapáfrányt is vehetne hálótársnak, az nem szól vissza!


    Egyébként én is azon gondolkozom most, hogy vajon megelégednék-e társaságképpen egy kutyával, vagy azzal, ha mondjuk előadásokat tartanék (ahol ugye a közönség szerepe korlátozott), vagy egyáltalán mi a tűrőképességem... De igazából szerintem egy megfelelő intelligenciájú partner kell, mert pl. az említett munkatársammal is simán elvitatkozgattunk, és közben jókat röhögtünk. De tényleg olyan érzés, mintha a férfiak félnének a nőktől, félnének velük szóba állni érdemben, félnének mindentől. Ez kiábrándító szerintem, ilyen pasival nem szeretnék élni - aki fél tőlem! Mégis mire számítsak, ha bajba kerülünk, elszalad?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (29)
    2018-01-24  13:41
  20. 2018. január 24. 13:5332.

    Nézd, én szívesen leülök valakivel kávézgatni, ha képes azt megoldani, hogy ne legyen kínos csend. (Volt ilyen randim is, bár ott tökmindegy volt, hogy sétálunk-e mert máson bukott el.) Tegyük fel, hogy kapcsolat lesz belőle. Nos, mégis mit fog szólni az illető, ha én egyszercsak elindulok hétvégén és sétálgatok nélküle két-három órát? És mondjuk frusztráltan érek haza, mert azt látom, hogy másnak van kivel sétálnia, én meg megint mehettem egyedül.


    Másik: pl. éttermekben jellemzően unatkozni szoktam, nagyon jó beszélgetőpartnernek, vagy gazdag történetnek kell ahhoz lennie, hogy ne kezdjem elemezni a falakon lógó képeket stb. Ugyanez egy sétánál - hogy beszélgetsz a környezetről - normális.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (29)
    2018-01-24  13:41
  21. 2018. január 24. 13:4531.

    Ez szép meg jó, de ki akar arról beszélgetni, hogy fontos a hűség meg az őszinteség blabla... Persze hogy fontos. Ez olyan alap, amiről nem is kell beszélni. Ráadásul ezek úgyis csak a gyakorlatban derülnek ki valakiről, mert hiába mondja nekem, hogy őneki ez mennyire fontos, amikor aztán félrekacsingat. Ezek a szövegek csak arról szólnak szerintem, hogy a másikat megfenyegesd, hogy "nehogy ilyet merj tenni velem" - eleve rosszat feltételezel a másikról, és eleve rövidpórázon akarod tartani (nem te, ők!). Ezért én ezekre a szövegekre egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Na, pl. ezeket nem tolerálom. Azoknak szoktam visszaírni, akik csak egy kicsit is érdekesebbet írnak... Akikkel van egy jó kontaktus, el lehet kezdeni beszélgetni, flörtölni. A "komoly kapcsolatot keresek" duma a világ legunalmasabbja, és nem is igazán igaz szerintem. A komoly kapcsolatot akkor kell akarni, ha megtaláltad azt, akivel el is tudod képzelni. Ez olyan, hogy hiába mondom én, hogy nadrágot akarok venni, amíg nem láttam a kínálatot. Persze mondhatjuk, hogy a nadrágnak elég, ha két szára van - aztán megnézheted, mit hordasz magadon évekig!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (27)
    2018-01-24  12:46
  22. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 13:4430.

    ott = otthon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (29)
    2018-01-24  13:41
  23. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 13:4129.

    Látod, már elvárásaid vannak, rögtön az első randival kapcsolatban. Ha én férfi lennék, erre úgy reagálnék, hogy "veszélyes", irányító típusú nő vagy, akivel nem jó együtt élni, mert ott is állandóan csak utasítgatna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (28)
    2018-01-24  13:17
  24. 2018. január 24. 13:1728.

    ??? Nem változott az ideálom: az, akivel jól érzem magam. Tudok vele beszélgetni, ez alap. Meg még egy csomó jó tulajdonság. PL. szeressen sétálni - első randi mindig séta, vagy legalábbis van benne az is!


    A külsőre vonatkozó ideáim nem igazán vannak, illetve teljesen rugalmasak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (24)
    2018-01-24  12:34
  25. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 24. 12:4627.

    Szerintem azt akarja jelezni, hogy tényleg társat keres, nem alkalmi szexpartnert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (23)
    2018-01-24  12:25

Címlap

top