Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Öngyilkos

Filemon
Létrehozva: 2017. június 29. 06:07

Tegnap a hálószobánkból végighallgattam, ahogy valaki leugrik a tetőről. Éppen az ablakunk alá érkezett. Később kiderült, hogy ismertem is, bár csak felületesen, de sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz és, hogy éppen itt, nyilvánosan. Azóta le vagyok taglózva. Nem tudom kiverni a fejemből a becsapódás hangját, a látványt. Tegnap alig ettem, éjjel kb. 2 órát aludtam 5-10 perces szakaszokban. Próbálok túllépni rajta. Arra gondolok, hogy ő döntött így, ez nem véletlen baleset, ő akarta. De nehéz bemennem abba a szobába, nem bírok kinézni azon az ablakon, folyton azon kapom magam, hogy azokra a járókelőkre gondolok, akik végig is nézték, akik először odaértek és hívták a mentőket. Ők vajon hogy érzik most magukat? Meddig fog tartani ez a szörnyű érzés? Meddig fogom feszültnek érezni magam a saját otthonomban?


Tudom, hogy el fog múlni, de egyelőre még nagyon rossz. Aki öngyilkos akar lenni, miért teszi ezt ártatlan emberekkel, gyerekekkel? (A 8 éves lányom is végighallgatta. Ő nem látta, csak én ugrottam az ablakhoz, de az első, önkéntelen szavam az volt, hogy "meghalt", szóval rögtön tudta. És azt a hangot nem lehet sem elfelejteni, sem összetéveszteni semmilyen más hanggal. Ő egy életre megtanulta, hogyan hangzik földet érni 30 méter magasból. Szerencsére nem vette fel annyira, mint én, ő például tök jól aludt éjjel.) Aki megunta az életét, miért kényszerít arra idegeneket, hogy részesei legyenek a döntésének? Miért nem lehet csendben elvonulni egy erdőbe és ott elintézni? Egyáltalán: miért kell ilyet tenni? Emberek! Beszéljetek, kérjetek segítséget, ha baj van, mondjátok el, ami bánt! A világ általában segítőkész, csak mindenkinek csomó gondja-baja van, ezért nehezen vesszük észre, ha segíteni kell, de aki szól, aki kér, az kap is segítséget! Vigyázzunk magunkra és egymásra!

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. július 3. 08:2326.

    A születés véres és fájdalmas.
    Az élet hosszú és vígasztalan.
    A halál lassú és megalázó.

    Ki az, aki képes kieszelni
    ilyen kegyetlenséget?

    előzmény:
    Filemon (25)
    2017-06-30  15:23
  2. 2017. június 30. 15:2325.

    Az általam leírt esetnél egyelőre nem tudni, mi volt az indíték, de a hátrahagyott dolgokból, valamint a közösségi oldalon talált profiljából úgy tűnik, hogy ő valamit nagyon félreértelmezett, vagy valami olyasmiben merült el nagyon, ami eleve rossz irány. (Egy mondat a lapjáról: "A halál nem az, aminek gondoljuk.") Talán egy szekta, vagy simán csak ilyen öngyilkos hajlamú volt...? Nem tudom.


    Ezekből én azt hiszem, itt sem szerelmi, sem anyagi, sem politikai motívumok nem voltak, de azt valószínűnek tartom, hogy nagyon magányos volt, ha egyáltalán ilyesmiken járt az agya. Nem is akarok igazán belegondolni. Érdekelne ugyan, hogy miért tette és miért nem szólt, ha bántotta valami, miért nem épített valódi kapcsolatokat? De úgy érzem, nem szabad foglalkoznom vele, ha mielőbb szabadulni akarok. A lényegen már úgysem változtat.


    Éjjel már tudtam aludni, nagyon is jól. Nem mondom, hogy már nem jut eszembe, ehhez szerintem heteknek kell eltelni. De azért alakulok. Amit észrevettem magamon, hogy minden, a házból érkező zajra összerettenek. Úgy érzem, ez fog a leglassabban elmúlni.


    Ja, és a lányom: se mondanivalója, se kérdése nincs az esettel kapcsolatban. Olyan, mintha nem is tudna róla, pedig tud, mindent. Nem rosszkedvű, nem zaklatott, de azért kicsi fura ez a nagy "csend". Remélem, nem az van, hogy majd később, másképp fog kitörni rajta.

  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 30. 14:2624.
    A magyarok többsége arra számít, hogy még a nyugdíj előtt meghal

    a szar kaja, piálás, bagózás a szar éltvitel a sok hoppáré a fejekben....


    ez is öngyilkosság, csak lassú


     

    előzmény:
    castaneasativa46 (22)
    2017-06-30  13:36
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 30. 13:5223.

    a gyerekkoruktól hülyére emócizott degeneráltak gondolják hogy halni kell ha a párkapcsolat elromlik


    ezekkel a gyengeidegzetűekkel semmit nem lehet normálisan csinálni az életben


    még munkatársnak is kellemetlenek


     


     

    előzmény:
    castaneasativa46 (22)
    2017-06-30  13:36
  5. 2017. június 30. 13:3622.

    Ha a barátoddal - vagy a házastársaddal - nagyon nem mennek a dolgok, egy idő után szakítani fogsz, és így próbálsz meg  a feszültségektől  szabadulni. Ez is hatalmas trauma, amit mindenki tapasztalt - ha sor került rá. Ha mindenből eleged van - ugye az élet több szálon fut - no, akkor gondol arra az ember, hogy a feszültségekből csak egy kiút van. Ez ugyanúgy elhatározás kérdése. Persze ezt igen nehéz ép ésszel véghezvinni, érthető, hogy a legvégén megváltozik az ember tudatállapota - ilyenkor már senkire sincs az öngyilkosjelölt tekintettel.


    Az egyszerübb, és talán kezelhetőbb az az eset, amikor csak egy komolyabb problémát kell kezelni - például az első párkapcsolat kudarcát . Ismeretes a huszonéves francia lány, Ophelie esete, aki a Lánchídról ugrott a Dunába. A trauma fiatalabbaknál viszonylag hamarabb oldódik. Később már nehezebb a gordiusi csomót kioldani, komoly terápiát igényel.

  6. 2017. június 30. 13:0721.

    Érdektelen, hogy mennyi önzőség van benne, az ugyanis már egy megváltozott tudatállapot.

    előzmény:
    Babyface83 (18)
    2017-06-30  12:01
  7. 2017. június 30. 12:5920.

    Volt egy osztálytársam, aki öngyilkos akart lenni, mert elhagyta a pasija. Neki biciklizett egy autónak. Kicsit lenyúzta az arcáról a bőrt, meg talán kificamodott valamije... Másnapra észhez tért, amúgy azóta is vígan éldegél. De a sofőrnek klassz élmény lehetett, utána biztos jó lehetett neki a volán mögé ülni egy ideig. Hát meg ha "sikerült" is volna a csaj terve, és mondjuk kivasalja a mit sem sejtő autós... belegondolni is szörnyű.

  8. 2017. június 30. 12:0919.

    Talán ha valaki ezt olvassa, akkor észbe kap, hogy egy ilyen döntéssel nemcsak a saját sorsáról dönt, hanem másokéról is. Talán elgondolkodik, hogy milyen traumát okozhat egy járművezetőnek, aki tehetetlenül feltrancsírozza mert a vonat elé veti magát. Hallottam olyanról, aki felmondott és kikészült, mert nem tudta feldolgozni, hogy elütött valaki.


    Akinek meg a lába elé esik egy ember, azt el sem tudom képzelni mit élhet át......

    előzmény:
    Filemon (13)
    2017-06-29  17:33
  9. 2017. június 30. 12:0118.

    Köszönöm, hogy próbálsz megérteni. Kicsit elhamarkodott volt a hozzászólásom, általánosítottam, mert most így belegondolva tényleg létezhet ezerféle szituáció, amikor egy öngyilkosság esetén nincs szó önzőségről.


    De vannak olyan esetek, amikor önzőség ez a fajta "kiút". Például ha mondjuk egy kisgyerekes anyuka nyírja ki magát szerelmi bánat miatt, esetleg a gyereke szeme láttára... Gondolom abban mindannyian egyetértünk, hogy az ilyen és ehhez hasonló tettekben igenis hatalmas adag önzőség van.

    előzmény:
    Kids Space (16)
    2017-06-30  11:21
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 30. 11:5817.

    te most az önzés a köbön, másik szemémen a szálka emberrel beszélsz az önzésről


    sok értelme van

    előzmény:
    Kids Space (16)
    2017-06-30  11:21
  11. 2017. június 30. 11:2116.

    Köszönöm, hogy kifejtetted az álláspontodat, így azt hiszem jobban meg tudom érteni. Nem mindenben értünk egyet, de azt hiszem megértettem, hogy mire gondoltál.


    Nagyon nehéz téma. 


    Abban egyet értek veled, hogy a hátra maradottaknak iszonyú nehéz. Egy betegség, vagy baleset miatt bekövetkezett halál esetet is iszonyú nehéz feldolgozni, pláne, ha valaki saját döntéséből megy el. De továbbra is úgy gondolom, hogy valami olyan lelki, vagy mentális állapotba kerülnek azok, akik ilyet tesznek, vagy kísérelnek megtenni, hogy számunkra talán felfoghatatlan. És abban is egyet értek veled, hogy a család és az ismerősök egy életen át hurcolják azt a nehéz terhet, hogy egy ember önkezével véget vetett  életének. Ebben a perspektívában lehet azt mondani, hogy önző módon viselkedett, bár szerintem nem szerencsés ez a szóhasználat, de azt hiszem értem amire gondolsz.

    előzmény:
    Babyface83 (11)
    2017-06-29  17:24
  12. 2017. június 30. 09:3015.

    A végső stádiumú betegeket még csak megértem, főleg, ha fájdalmaik vannak. De azt, aki mondjuk lelki problémái miatt teszi, azt nem. Én úgy gondolom, az gyáva, megfutamodik a problémák elől. Kell keresni a megoldást és kell segítséget kérni. Méghozzá egyértelműen, mert a célozgatás nem mindig hoz eredményt.

  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 29. 17:4314.

    ne lihegd túl az emócit


    mond el magadnak, milyen fasza, hogy az ilyeneket nem neked kell összkaparni

    előzmény:
    Filemon (13)
    2017-06-29  17:33
  14. 2017. június 29. 17:3313.

    Köszönöm a vigasztaló, támogató hozzászólásokat! Jobban vagyok, érzem, hogy minden órával jobb, de azért még bennem van. Természetesen nem akarom reklámozni az öngyilkosságot, vagy tippeket adni. Valami olyasmire gondoltam, hogy talán joguk van így dönteni, de nincs joguk engem, vagy másokat napokra paffá tenni. De igen, tudom, hogy ők ilyenkor már nem gondolkodnak. Az agyam tudja, csak a lelkem háborog.


    Minden nap láttam őt. Néha váltottunk is pár mondatot. Sose róla, vagy rólam, csak általános, udvarias, semmitmondó szavak voltak. Amit láttam rajta: lelkiismeretesen dolgozik, mindig előzékeny, kedves és mindig mosolyog. Más házbeli lakók is azt mondják, ilyennek látták. Félelmetes, mennyire nem ismerjük egymást!


    Azt nem is tudom elképzelni, milyen, ha valakinek a családtagjával történik ilyen, és még végig is kell néznie. Azt nem hiszem, hogy fel lehet dolgozni.

  15. 2017. június 29. 17:2812.

    Ok látom megint pontosítanom kell. Az eutanáziát (amit ugye még nálunk nem engedélyeznek hivatalosan, tehát ha valaki élni szeretne vele, bizony önmagának kell intéznie), nem ellenzem, sőt. Tehát én most nem arról beszéltem, hogy mondjuk egy rákosra kimondták a halálos ítéletet, fájdalmai vannak, és szabadulni akar...

  16. 2017. június 29. 17:2411.

    Olyan értelemben önző, hogy nem tartja vissza a tettétől az, hogy mit tesz azokkal, akiket hátrahagy. De pontosítok, önző dolog abban az esetben, ha vannak, akik szeretik. Akik segítettek volna, akik mindent megbocsájtottak volna, csak ezt nem.


    Ok tudom, ezerféle szitu létezhet. A családunkban volt ilyen eset, sok évvel ezelőtt, és még mindig azt gondolom, hogy az bizony nagyon önző tett volt...

    előzmény:
    Kids Space (6)
    2017-06-29  13:44
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 29. 15:2410.

    amikor ugráltak ki a wtc-böl


    élőben nem láttam mert olyan 5km voltama metlife building-ben


    de akkor bemutatták még kicsit később a sok palacsinat embert


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (9)
    2017-06-29  14:44
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 29. 14:449.

    Ezzel én is így vagyok.legyen vége és kész.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (8)
    2017-06-29  14:21
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 29. 14:218.

    megöngyilkolt hullát soha nem láttam még, de balesetit elég sokat


    azoktól lett bennem 1 időre még 1 kis + óvatosság, mert ugye nem nehéz közlekedve hasonlóan járni


    nem igazág értelmes latolgatni az öngyilokokat, mindenkinek emberi joga bevégezni ha úgy gondolja


    a baleset kapcsán is bennem az a félsz szokott dolgozni, hogy az baromira nem kéne, megmaradni rokkantnak


    100 x inkább akkor goodbye


    egy ismerősöm vagy 10 éve már rohad a wheelchair-ben, megmaradt a 2 gyereke és a felesége nem


    egy másik pasast is ismerek 25 éve az 78-tól rohad a wheelchair-ben, tolta le a havat a tetőről és közben nyakát szegte


    nem 1x mondta már ki, hogy kinyírná magát, de önerőből még arra se képes annyira roki


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (5)
    2017-06-29  13:21
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 29. 14:037.

    neki az az özletlen ember aki monjuk 1-2 évig rohad el a ráktól a családja szívjon vele

    előzmény:
    Kids Space (6)
    2017-06-29  13:44
  21. 2017. június 29. 13:446.

    "Bizonyos értelemben nagyon önző dolog az öngyilkosság..."


    Mégis milyen értelemben? Gondolhatod, hogy valaki nem azért lesz öngyilkos, hogy másokkal kibabráljon. Az esetek döntőtöbbségében olyan rohadt magányosnak és kétségbe esettnek érzik magukat, hogy tényleg azt érzik: senkit nem fog érdekelni ha meghalnak.


    Szerinted, ha egy sikertelen öngyilkosság után azzal jössz egy ilyen szerencsétlen embernek, hogy bizonyos értelemben nagyon önző volt, akkor mit érezne?

    előzmény:
    Babyface83 (4)
    2017-06-29  11:23
  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 29. 13:215.

    Oh,jaj! Nem tudhatjuk hogy miért tette........


    Szerencsére nem vette fel annyira, mint én


     


    Ne legyél benne biztos.Simogasd, beszélgess vele a dologról, érezze hogy szereted és támasz vagy neki mindenkor.


     


    ( Mi azután járrtunk Erzsébeten egyszer, mikor a Török Flórison a 9.-ről vagy 10.-ről kiugrott valaki.Már az is borzsató volt..............)


     

  23. 2017. június 29. 11:234.

    Azt hiszem aki meghoz egy ilyen döntést, azt pont nem érdekli, hogy kit mennyire sokkol a tettével. Csak arra gondol, hogy minél előbb vége legyen, mindegy hogy hogyan, ami utána következik, az már neki nem számít. Bizonyos értelemben nagyon önző dolog az öngyilkosság...


    Remélem sikerül viszonylag hamar feldolgoznotok a történteket.

  24. 2017. június 29. 10:523.

    Hát a mi városunkban meg olyan történt, hogy a srác megunta az életét, felmászott egy magas kéményre, ott ücsörgött egy darabig, közben az anyja meg a barátai sírva kérlelték, hogy ne tegye, de megtette. Az se piskóta az ott lévőknek főleg úgy, hogy nem noname járókelők voltak a szemtanúk, hanem rokonok, barátok.


    Megesik sajnos és ők már annyira nem gondolnak senkire, hogy nem érdekli őket az sem, hogy más ezt hogyan fogja utána feldolgozni. Vagy pont ezért csinálják ennyire látványosan. Nem tudni.


    Próbálj megnyugodni, biztos időbe fog telni, meg beszélgess erről akár a lányoddal, akár bárkivel, úgy könnyebb.


    De azért ne adj tanácsot, hogy aki erre készül az menjen erdőbe. Inkább csak az utóbbit reklámozd, hogy kérjen segítséget.

  25. 2017. június 29. 10:162.

    Jaj te szegény!


     


    Kívánom, hogy hamar túljuss a traumán, és ne agyalj azon, hogy miért így. Gondolj bele, ha valaki eljut arra a pontra, hogy véget vet az életének, az már egy olyan fajta "démoni" lelkiállapotot tükröz, ahol nincs ésszerű gondolkodás. Különben nem végezne magával.

Címlap

top