Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elhidegülés-félrelépés

koszegfnoncsi
Létrehozva: 2017. június 24. 20:30

Sziasztok!


 


32 éves vagyok, férjem 43 éves. 7 éve ismerjük egymást, közös gyermekünk 4 éves lesz. Házasságban 2 éve élünk.


 


Kívülről egy minta családnak tűnünk, mindenki boldog, mindenki mosolyog, miközben...


 


A probléma ott kezdődik, hogy az évek alatt elhidegültünk egymástól. Havonta kb. 1-2 alkalommal vagyunk együtt, de volt olyan, hogy 2 havonta 1-2 alkalom. Egyszerűen nálam elmúlt a vágy. Emberileg ő egy nagyon jó ember, nincs vele semmi gond. Remek apja a kislányunknak, felelősségteljes munkája van.


 


Viszont ha választanom kéne, hogy aludjak egy jót vagy szexeljek, hm inkább az alvást választom! 


 


Szoktunk erről beszélni, tehát nem dugjuk homokba a fejünket. Ő azt mondja nekem kellene változni, tehát nekem kell agyban átállítani valamit és akkor jön a vágy. Hát nem tudom tényleg ennyi lenne? De ha egyszer nem tudom az agyamat megerőszakolni akkor mi legyen? Ő viszont már nem kezdeményez mert elutasítást kap, tehát ördögi kör.


 


A probléma innen indul. Sajnos a férjem felé már nem érzek vágyat de más férfi iránt igen.


 


Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból. 1 alkalommal találkoztunk már, nem történt semmi, de nem tudom meddig tudom ezt megállni. Eddig úgy tűnhet, hogy egy jó barátot találtam magamnak, de annál több.


 


A chateléseink rendre szexchat-be torkollanak. Nem vagyok prűd tehát kimondom: ilyenkor magamhoz nyúlok és nagyon élvezem.Én sosem csaltam még meg egyik kapcsolatomat sem, akkor inkább kiléptem. De most azért már nem ugrálhatok felelőtlenül hiszen házasok vagyunk és van egy gyermekünk. Össze vagyok zavarodva nagyon.


 


Noha nem csaltam (még) meg fizikálisan a férjemet de mégis bűnösnek és árulónak érzem magam.


 


Köszönöm a segítő válaszokat!

  1. 2017. június 25. 21:2126.

    Dehogynem! Ha gyereked lesz, akkor míg be nem tölti a 18-at, te bizony nem szexelsz sehol senkivel! Micsoda dolog már ez? Hallgass a vén pedó szivarra, ő már csak tudja mi a jó neked, meg a gyerekednek.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (24)
    2017-06-25  20:24
  2. 2017. június 25. 21:1725.

    Kezdhetnéd magaddal a kioktatás betartását, mikor offolásról hadoválsz másoknak.


    Ez a nő milliószor értelmesebb, mint te meg a frusztrált brancsod együttvéve. EZ zavar téged. Nem más.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (20)
    2017-06-25  19:47
  3. 2017. június 25. 20:2424.

    Mozdonj!


    Kezd vicces lenni hogy lazarod azzal a dolgot hogy kamu a topik. 😀 kepzeld vannak még emberek (nok is) akik szeretik a sajat testuket es tudjak mi esik jol nekik. Olykor igen sajat maguknak okoznak oromet. A szex nem bun!!


    Kezdem azt hinni te lehetsz egy maganyos 180 kg-os no vagy ferfi ? aki csak vagyik arra hogy ugy isten igazabol megdugja valaki vagy te dugj meg valakit.


    Sajnalom de kikivankozott ez belolem mert szelsosegesen gondolkodsz.


    Kezded ide mar belekeverni azt hogy mi a dolga es hol a helye egy anyukanak!! Miert hol a helyunk?? 


     

  4. 2017. június 25. 20:1423.

    Mozdonj! Te kezdesz szelsoseges lenni?


    Hol es mikor irtam hogy a gyereket nem vagyok kepes ellatni a te szerinted szegyenteljes viselkedesem miatt?


    Alljon mar meg a menet? A kislanyunk egy teljesen normalis gyermek. Van apja es van anyja. Maximalisan ellatjuk ot, kepzeld en is.


    Mit gondolsz mikozben a gyerek pl.jatszik a nappali kozepen es kozben maszturbalok? Mar bocsi de normalis vagy?? 


    Mi abban a hihetetlen hogy kepzeld az en gyerekem szokott aludni este. Es kepzeld van neki egy kulon szobacskaja is. De kapaszkodj meg a ferjemmel van haloszobank es még fokozom tovabb is, még van ezen kivul szobánk. Tenyleg olyan furcsa neked hogy hidd el van lehetosegem hol magamhoz nyulni?


    De kepzeld a ferjemmel sem a gyerek elott szexelunk? Húúú miert ti igen? 


     


    A te valaszaid azok amik nem segito szandekuak, sot kifejezetten szelsosegesek.


    Aruld el miert adsz ilyen valaszokat? 


    OFF: nő vagy?


     

  5. 2017. június 25. 19:5422.

    Ez a sok szar propo lealjasitja a noi nemet.
    Valami forro seggu szuka ugrik be..illetve lehetetlen, mert amig picije van , az nem kozosul : elso az ivadek felnevelese...


    De semmi baj , kamutopik.
    Unatkozik a nyomor... tul meleg van , szexchateljunk , mondja a 120 kg-s oreglany a libalegelos faluban s beuti az nlcafe URL-jet ...

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  6. 2017. június 25. 19:5021.

    Aaaa , nem vagy rossz.


    De az az erzesem, hogy egy ido ota topikot topikra talalsz ki es mar tobbszor "megnevettetett" a valasz a polgarpukkaszto szemeteidre.
    Netszemetet gyartasz.
    Ez az erkolcstelen szar : netszemét.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  7. 2017. június 25. 19:4720.

    ???????????
    En eletemben nem beszetem idegennel intim dologrol . Aki normalis , az nem gerjed be online pornotol. 


    Azt hiszem vilagosan leirtam , es udvariasan , hogy mi zavar .


    Az zavar , hogy /allitolag/ negy eves kisgyereke van.


    Negy eves kislanynak szuksege van az edesanyjara.
    Akinek az anyukaja Net elott tolti az idejet ,   1:  meselve funek-fanak , hogy vadidegennel szexchatel ,  2:  maszturbalva a gep elott ,  annak az anyukaja nem egy modern , onmegvalosito no , nem egy edesanya , hanem egy szerencsetlen lotyo .


    Na nem tilos vedelmedbe  venned , picim : hasonlo hasonloval erzi jol magat.
    Gondolj ugy erre , hogy a Te gyereked elete kezdodik igy.... Valoszinuleg rendben van ez nalad..
    Tanacsot ker a Neked megfelelo kismama , tanacsoljad ! S legyszives ne offolni es a balhet szitani .
    Bizony , velemenyt fog kapni .
    Nem kellene szetoffolnod kotekedessel a topikot.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (17)
    2017-06-25  19:11
  8. 2017. június 25. 19:4119.

    Milyen az a nehany hetes eros??? bizalom??? Szexre kesztet? Kepen vajon lathato a trubadur, szex-szakerto?

    előzmény:
    terdszelikatica (3)
    2017-06-24  21:57
  9. 2017. június 25. 19:3218.

    Sziasztok.


    Bevallom egy kicsit meglepett nehany valasz. Birom a kritikat tehat nem az bant hogy eliteltek csak nem igazan kapok segito valaszt, tanacsot. A poent is ertem, nehany valasz kifejezetten megnevettetett. 😆


    Ahogy irtam, nem tehetek arrol amibe belekereultem. Szeretnek ezen valtoztatni, fontos a csaladom megmaradasa. 


    Szégyellem magam, mert igen tudom hogy onmagaban az hogy elfogadom egy masik ferfi tarsasagat (chaten keresztul) az mar elitelendo. En is szarul erzem magam miatta.


    Maszturbalas: na puff mit tegyek? Valami megmagyarazhatatlan vágy van bennem amit magamon vezetek le, de ahogy irtam a valaszomban nyitok a ferjem felé tehat hosszu ido utan ujra szexelek a ferjemmel. És jo vele. Hatatozottan jo.


    Ezt fogjuk megprobalni kulso szakemberrel hogy ne legyen szuksegem virtualis vágykeltésre.


    Tenyleg olyan rossz ember lennék?😯😢

  10. 2017. június 25. 19:1117.

    Minek? Csak ti éreztek olthatatlan késztetést, hogy gúnyosan kioktassátok a nagy semmiről.


    Leírta, hogy beszélnek az állapotukról a férjével. Ennél többet mit lehet hozzátenni? Majd megoldják valahogy.


    Vagy az zavar, hogy chat-szexel valakivel te meg nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (16)
    2017-06-25  18:52
  11. 2017. június 25. 18:5216.

    Adjal mar egy-ket segito valaszt
    En hatot adtam.
    Kotekedni nem cikk : mindnyajan kepesek vagyunk ra.

    Milyen tanacsot adnal egy 32 eves , hazas , 4 eves kislany anyukajanak, aki szexcsatel vadidegennel es a gep elott magahoz nyul ?


    Idejott hozzank tanacsot kerni


     


    // off  Most latom, hogy egy rakas elirasom van

    , nejevel a dardan lovagolt nyilvanos =, nejevel a dardan , lovagolt , nyilvanos

    rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatok =rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatokat

    kisgyerekkel tudni kell hatterbe lenni = kisgyerekkel tudni kell hatterben lenni /ertsd : osztonosen fontosabb/  on //


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (15)
    2017-06-25  18:35
  12. 2017. június 25. 18:3515.

    Remekül felkavartad az állóvizet. Majd' megbolondul a halálosztag.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (9)
    2017-06-25  08:14
  13. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 25. 16:5414.

    Ne  őrjítsetek meg, akkor most mi van?


     


    Itt olvastam az nlc-n hogy ilyenektől lesz nekik gyomoridegük. ( Mert azért itt lehet ám tanulni) Tisztázzuk!Ne akarjátok hogy kiújjuljon a zuzasüllyedésem!!

  14. 2017. június 25. 16:4413.

    Hol voltal , baranykam...regen nem lattalak..

    En ha jol olvasom , magahoz nyulkal :



    " A chateléseink rendre szexchat-be torkollanak. Nem vagyok prűd tehát kimondom: ilyenkor magamhoz nyúlok és nagyon élvezem.Én sosem...."

    előzmény:
    Lédienn (12)
    2017-06-25  16:30
  15. 2017. június 25. 16:3012.

    "Olyankor" nem a gép előtt maszturbál a TI,hanem a másik pasival folytatott szex-chat következtében felajzva nekiesik a párjának,akitől ugye elhidegült és szexelnek,amit így már a TI is élvez.


    Aztán feltehetőleg legközelebb elmondja a virtuális pasijának akivel ugye "nagy bizalomban vannak",hogy  a vele való szex-chatek után mégis milyen jókat szexelnek a hús-vér párjával a valóságban,akitől ugye elhidegült.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-06-25  09:31
  16. 2017. június 25. 09:4011.

    A kulso szakember tehat az Nlcafen beszelgeto edesanya ?


     


    Ebbe ne kapaszkodj bele : nagyon olyan az erzesem, hogy jon a Teged-megmento csaladfelallito koooocccs es elerhetosege

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-06-25  09:31
  17. 2017. június 25. 09:3110.

    Miert lenne vicces ?
    En sirok azon, hogy ilyen nem-ügyet  kell lenyelnem reggel, amikor a rendelkezesemre allo fél szabad percemben  a vilagszegyene  Trumpot szeretnem seggenrugni , hogy megkonnyebbuljek a szorongastol , amit ennek az orultnek a vilag ellen kotyvasztott szara miatt erzek...


    1-Probald meg a crossdressert .
    2-Lepj ki a rutinbol...
    3-Ha a punci a problemad , akkor Nikita a legjobb tanito. Privizzed le vele
    4-Az is jot tesz , ugye , ha a puncidrol beszelsz nyilvanosan ?
    A kulso szakember tehat az Nlcafen beszelgeto edesanya ?
    A hazassagod kezdete mar Tortenelem : akkor "orok huseget" eskudtel es ezt abban a pillanatban hitted is
    Ismert, hogy a tortenelem kereke visszafele nem mukodik...
    Az elso nagy fellangolast akkor sem fogod ujraelni, ha /5-/hidba allva kenyezteted oralisan....de azert probald meg.

    6- volt itt egy kis apoka , aki azzal szorakozott , hogy nem prud parjanak banant es gyertyat dugott minden lukaba es az jo volt mindkettojuknek...meg nyitott sliccel , nejevel a dardan lovagolt nyilvanos teruleten ... ilyen kis rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatok

    Persze O eloszor felnevelte a gyereket ...mert kisgyerekkel tudni kell hatterbe lenni , ha mar megcsinaltuk ...Felelosseg
    Olyan a normalis szulo , hogy amikor dolgozik, plusz  ellatja a kisgyereket, tisztogatja , eteti , meset olvas neki , setal vele, tanul vele , akkor estere olyan kurva faradt, hogy nincs maradek energiaja a mexikoi nagykerekhez... Na persze le lehet faragni idot pl a gyerekkel valo foglalkozasbol , de annak kovetkezmenye van...


    Na: 6 jotanacs , itteni szakertotol


    Anyuka "beindul " , "nyit" " az "apuka fele" hipokreta
    Mi a feszkesnek tartozik orszag-vilagra, hogy maszturbalsz a geped elott ?

    előzmény:
    koszegfnoncsi (9)
    2017-06-25  08:14
  18. 2017. június 25. 08:149.

    Koszi az eddigi valaszokat. Tudom ez kivulallonak vicces de nekem nem az. 😢


    Szeretnem megmenteni a hazassagomat, kulso szakember segitseget kerjuk.


    Nyilvan valami hianyzik a hazassagombol de bizom abban hogy visszaterhet még az ami a kapcsolatunk elején volt.


    Az még hozzatartozik es nem titkolom, hogy amikor beindulok a szexchat-től a ferjem felé nyitok es ujra jokat tudunk szexelni. Élvezem olyankor vele. 


    Koszi


     

  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 25. 05:218.


    Minden lehetséges.Egy halom papírzsebkendőt hajítottam ki  emiatt az este!


    Könnyekig meghatódtam, hogy milyen önzetlen emberek vannak.Ez a drága lélek csak jót akar nekik, magának semmit...


    Gondolj bele, vele meg lehet beszélni mindent és a nénike  már a neten keresztül is kielégülést kap.


    Nem mindennapi kapcsolat, ne is tagadjuk.


    Mi lesz ott ha ezek találkoznak, orgia?!


     


    A párja szintén harcra kész, kivont karddal várja a küzdelmet, de már nem számít.Unalmas lett az ebadta.


     

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2017-06-24  23:13
  20. 2017. június 24. 23:137.

    Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból


     


    Áldott jó lélek a szentem.

    idézet:
    Csendike+ (5)
    2017-06-24 22:56:44

    Csendike !    Ez az nlc nagyerdemujeinek szolt szerintem. Es Te is es en is rakaptunk


     


     


    vagy talakoztunk egy harminc valahany eves infantilissel

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (5)
    2017-06-24  22:56
  21. 2017. június 24. 22:586.

    En azt mondom talalkozz az ujjal minel hamarabb szemelyesen. Hatha valami szabadsagos elitelt lesz aki a bortonbol chatelt eddig.


    Legyen neki is egy jo napja. Sot h valoban olyan jo akkor egy edesharmast is kiprobalhattok.


    Itt azutan meglatod , megtapasztalod , hgy ki a ferfi igazan .

  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 24. 22:565.

    Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból


     


    Áldott jó lélek a szentem.

  23. 2017. június 24. 22:534.

    Szerintem ki kell probálni az uj seprut. Ha nem sikerul/ne akkor meg mindig ott van a ferj.

  24. 2017. június 24. 21:573.

    "Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk." 


     


     

  25. 2017. június 24. 21:562.

    Jaaaaaaaaaaaaaajjjjjjjjjj 

Címlap

top