Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Crossdresser vagyok

allabreve77@gmail.com
Létrehozva: 2017. június 17. 08:37

Ezt a topikot azért indítom, hogy eloszlassak társadalmi félreértéseket egy olyan jelenséggel kapcsolatban, mely sokkal több embert érint, mint bárki gondolná: nevezetesen hogy egy férfi szeret női ruhát hordani.


A címben szándékosan nem a transzvesztita szót írtam, mert számomra elfogadhatatlanok a meleg felvonulásokon magukat erős szexuális töltettel mutató nőnek öltözött férfiak. Ugyanúgy elfogadhatatlan a "Conchita Wurst" jelenség, ami kifejezetten provokálni akar. Ha már egyszer nőnek öltözik, akkor miért nem tesz meg, hogy teljes mértékben annak tudjon látszani? Miért provokál a női ruhában lévő férfi imázsával?


Ezekre csak azért vagyok mérges, mert egy teljesen eltorzult képet mutat a jelenséggel kapcsolatban. Ennek következtében reagálnak úgy az emberek, mint egy négyéves óvodás, sokszor ujjal mutogatva, hogy: jé, buzi!


Először is aki crossdresser, az nem buzi. Én is nős vagyok, két gyönyörű gyermekem és egy szép feleségem van, akivel harmonikus házasságban élek. Emellett mélyen vallásos, istenhívő ember vagyok.


Csak éppen egy gyermekkori nem elfogadás (lányt akartam volna, nem fiút) miatt, nagyon szeretek női ruhát hordani. Amikor női ruhát veszek fel, mindent megteszek, hogy a lehető leghitelesebbnek kinéző nő legyek. Úgy gondolom, ez sikerül, mert egyáltalán nem szoktak megfordulni utánam az utcán. (Paróka, smink, ami nem túl kihívó). Nem is gondolnátok, de ezt sokkal nehezebb elérni, mint egy nőnek, hiszen egy alapos borotválkozás után sokkal erősebb alapozás szükséges, hogy a borosta maradékát sikerüljön eltüntetni. Hölgy ismerőseim, akik láttak már rólam készült képet, azt mondják, hogy elképesztő, hogy milyen jó nőt tudok csinálni magamból.


A közhiedelemmel ellentétben ez a jelenség nem arról szól, hogy az ember buzi. Egy crossdresser komoly belső vívódásokat él meg. Sokan nem is mernek kilépni a négy fal közül. Én ezt úgy élem meg, hogy olyan, mintha két ember élne bennem: egy férfi, akit muszáj mindennap alakítanom a környezetem elvárásai matt, és egy nő.


Mondom, ilyenkor mindent megteszek, hogy teljesen nőnek nézzek ki. Ha valaki el akarja képzelni, ne a melegfelvonulásokon vonagló transzvesztitákra gondoljon, hanem egy szolíd kinézetű titkárnőt vagy üzletasszonyt képzeljen maga elé egy kiskosztümben. Egész egyszerűen csak annyi, hogy ilyen ruhákban érzem saját magamnak magamat.


Szívesen fogadok véleményeket, ha van kedvetek beszélgetni a témában, kérem az óvodás szintű hozzászólások (pl. milyen buzi vagy) mellőzését.


Emília

  1. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 19. 13:16351.

    Sajnálatos, de így van.A tendenciákat tanulmányozva ez már ma  beindult, hogy holnap ez legyen.


    Büdi

    előzmény:
    antironia (344)
    2017-06-19  11:19
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 19. 13:13350.

    Remek kilátások...............

    előzmény:
    Büdösbogár (347)
    2017-06-19  13:07
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 19. 13:12349.

    Ez így van.


     


     


    Azóta meg sem nyikkan amióta  a zenei tájékozottságomat is felhasználva közöltem vele , hogy adiago/ allebreve.

    előzmény:
    Büdösbogár (324)
    2017-06-18  15:40
  4. 2017. június 19. 13:08348.

    Látom. :)

    előzmény:
    Nikita 666 (345)
    2017-06-19  11:27
  5. 2017. június 19. 13:07347.

    Hogyha így haladunk, akkor hamarosan Józsi, aki majd 8 feles után azt se tudja milyen rendezvényen van, és a helyi kocsmában jól álcsúcson vágja harisnyás-parókás Bélát, aki beszólt neki, valójában nem annyit fog kapni , mint egy "rendes emberért", mert majd rögtön jönnek a jogvédők és kiderül, hogy Béla az LMBTQ (végtelen a betűsor)  közösség tagjaként lett jól pofánb@szva. Akkor is, ha Józsi azt se tudja kik azok és részegen nem is érzékelte, hogy nem "férfi a férfival" áll szemben, noha Bélán harisnya volt. Én azt látom, hogy erre tartunk jelenleg, ez a tolerancia mellékterméke. 

    előzmény:
    antironia (344)
    2017-06-19  11:19
  6. 2017. június 19. 11:32346.


    Legalább ez közös benned és Vitoban.


    A topic indító Adagio lenne? Habár ... most hogy így említed ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (342)
    2017-06-19  09:55
  7. 2017. június 19. 11:27345.

    Veled is, velem is, bárkibe beleköt.


    Úgy tűnik neki a topic indítóval ellentétben az minden baja forrása, hogy nincs pöcs a lágyéka táján.

    előzmény:
    Büdösbogár (341)
    2017-06-19  09:51
  8. 2017. június 19. 11:19344.

    el fog jönni az idő, amikor a harisnyás pasik között egyensúlyozva a sétálóutcán simán visszasírod még a tradicionális "buzikat".


     


     


    előzmény:
    Büdösbogár (331)
    2017-06-18  22:43
  9. 2017. június 19. 11:16343.

    totál irreleváns példákat hozol...


     


    Kevered az excentrikus, exhibicionista, a média ingerküszöbét elérni vágyó celebritások kihívó öltözékét a TI betegségével...


     


     

    előzmény:
    kekelefant (333)
    2017-06-19  01:36
  10. 2017. június 19. 09:55342.

    nem vallásos embernek, de gondolom, sokkal jobban azt tesz, amit akar.


    Es nem , nem , es nem sokkal konnyebb es egyaltalan nem azt teszi , amit akar.
    Sot.
    A nem vallasos ember tudja a kulonbseget "jo" es "rossz" kozott .
    A nem vallasos ember nem a "hittel" ,   /=a valamilyen altala elfogadott felsobbrendu ize altal elrendelt parancsokkal es tabukkal-/    epiti fel rovidke eletutjat, hanem a   tarsadalom=egyutteles   fenntartasahoz szukseges "jo" es "rossz" ismeretevel es a magat ezekhez tartasaval.
    Sokkal nehezebb a sajat lelkiismereted szerint cselekedni , mint kapaszkodni "megbocsathatosagba" , felaldozasba, megvaltasba es fogni az Istenlattamozta  tiszta papirt "bunbeeses" utan s ujrakezdeni ....


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (339)
    2017-06-19  09:33
  11. 2017. június 19. 09:51341.

    Akkor ki is az, aki kötekedik  ? Nyugodj már le. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (340)
    2017-06-19  09:46
  12. 2017. június 19. 09:46340.

    Micsoda nagyeszű ez a Büdös.


    Jó, hogy vagy nekünk.

    előzmény:
    Büdösbogár (338)
    2017-06-19  09:28
  13. 2017. június 19. 09:33339.

    Pontosan ez szökött a szemembe az elso olvasas utan : huha , de nehez lehet ekkora buntudattal poroszkalni.
    Atertelmezte/?/ a vallast : mar Adagio neven is sokat irt a "feltetel nelkuli szeretetrol".
    A feltetel nelkuli szeretet az olyan dolog nala, ami atlep az emberek gyengesegen,  s elfogadja oket ugy ahogy, a "gyengesegukkel" , a "hibajukkal".**** Ezzel azt hiszi, hogy mosta kezeit Istennel s hitevel kapcsolatban... de nem. A tobb evezredes tabusereg jo formaban van ...buntudata van...mert a joisten , onnonkepere, ferfit es not krealt ....
    Hibarol beszel s harcrol az emberi meltosag megorzeseert.
    //off: Mosolyogtam olyan dolgon, hogy a szamaritanus.... nem is olyan regen dorgolte orrom ala, hogy miert vedek valakit, aki nem kert ra... //
    Nekem volt hozza harom udvarias kerdesem : le lettek fokozva valaszt meg nem erdemlore : szemelyeskedek veluk , hatsogondolkozom, tehat kiesek a feltetel nelkuli szeretetenek kategoriajabol
    Negyedik az sem gonosz volt, hanem egy teny : aki RANK ilyen magas felhorol nez le , az miert nem tiszteli a masik deviansot ?
    Buzi ?
    Megis , miert "buzizik" .
    Van annak a csoportnak normalis neve.
    "Buzi" az pejorativ.
    Kerdeseim egyikere  mar talaltam  valaszt : neki ez a lelkeben feszkelo mindennaposan jelenlevo valami egy olyan szomoru es fajdalmas harc , hogy szeretne az itt osszeszedett diszkurzussal az "ugyanolyancipos fiuknak" segiteni...

    Meg irhatnek a tabukrol s ezek dongeteserol , irhatnek a ferfiakrol alkotott  velemenyerol, de minek : tobbszor kifejti, hogy amit ir valaki , az sajat  problemajanak kiirasa... Figyelmesen at kellene neznie , hany negativ iteletet vetett itt papirra s hogy ez önnön lelke tükre-e ....

    ****


    A vallásosságot pedig azért írtam bele, mert így még nehezebb belülről megélni. Nem tudom, milyen az élete egy nem vallásos embernek, de gondolom, sokkal jobban azt tesz, amit akar. Én viszont elmondhatom, hogy van egy hiteles tapasztalatom arról, amit feltétel nélküli szeretetnek hívunk. Sok tévképzet él bennünk az istenképpel kapcsolatban. Hosszú út volt, amíg fel tudtam magamban dolgozni ezt a másságot és el tudtam jutni oda, hogy el tudom fogadni magam ilyennek.

    előzmény:
    Amarynda (335)
    2017-06-19  07:39
  14. 2017. június 19. 09:28338.

    Hát hogyne, ha te mondod ....Veled ellentétben én legalább nem fordítva ülök rajta. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (336)
    2017-06-19  09:14
  15. 2017. június 19. 09:18337.

    A felesége tud róla. Már a házasságuk előtt tudott. A gyerekei nem tudnak róla. Szülők nem kerültek szóba. De nekem is ez a rész a gyenge pont a sztoriban.

    előzmény:
    Amarynda (335)
    2017-06-19  07:39
  16. 2017. június 19. 09:14336.

    Én kisebbség.., ti megelőlegezitek..? Magas neked az a paci amit próbálsz megülni.

    előzmény:
    Büdösbogár (331)
    2017-06-18  22:43
  17. 2017. június 19. 07:39335.

    nekem itt az okozza a bokkenot hogy a hazugsag a vallas szerint bun. es te azokat tartod hazugsagban akik a legkozelebbi hozzatartozoid.


    Nekem nincs bajom az "allapotoddal" azzal van problemam hogy hazugsagban eled az eletedet ami (szerintem) hosszu tavon egy igazi vallasos embernel nem nagyon mukodhetne. a ketto nem fer semmikeppen ossze.


    tulajdonkeppen igy hogy a csaladod nem tud rola es veletlenul megtudnak, biztos hogy teljesen ellened fordulnanak es nem a crossdressing hanem a hazugsag miatt. ha te mondtad volna el nekik akkor nagyobb lenne az esely hogy elfogadnak a helyzetet. en 40 eve vagyok hazas nem tudnek ugy elni hogy egy olyan jelentos dologban mint ez hazudjak evtizedeken at.


    a crossdressing a lenyed resze, amit letagadsz a feleseged elott.

    előzmény:
    allabreve77@gmail.com (283)
    2017-06-18  11:10
  18. 2017. június 19. 07:31334.

    Kepzeld hallottam, sot voltam tobb eloadasan is. a kulonbseg "mindossze" annyi hogy o muvesz es nem titokban crossdresser ugy hogy atveri evek ota a csaladjat es a gyerekeit.


    o vallalja magat ugy ahogy van a t.i viszont hazugsagban tartja a legkozelebbi hozzatartozoit is.

    előzmény:
    kekelefant (333)
    2017-06-19  01:36
  19. 2017. június 19. 01:36333.

    Ausztralia hires muvesze-Dame edna- lattam fellepni SF-ban es tobbszor a TV-ben meg egy Andre RIUx koncerten is,valami szenzacios!Nos, neha a felesege is fellep vele,teljesen normalislis,es nagyon tehetseges!!!!!!!


    Lehet hogy nem hallottal volna rola?

    előzmény:
    Amarynda (266)
    2017-06-18  08:16
  20. 2017. június 19. 01:31332.

    Angelina Jolie,feher smokingban,meril strep oltonyben az Oscaron.Georg Sands irhatott volna noi neven,mert mar rengeteg hires noi iro volt akkor is,de neki ez volt a kabalaja,es hogy miert jart Marlene,es mas nok ferfiruban,mert attol meg noiessebbek  lettek,es biztos kenyelmes is volt.

    előzmény:
    allabreve77@gmail.com (260)
    2017-06-18  07:36
  21. 2017. június 18. 22:43331.

    Kötekszem ? Aha, tehát amikor nem értek egyet a magát trendinek gondoló kisebbséggel, kvázi veled, nyomulós kultúrharcossal, az kötekedés. Nyilván. 


    Tudod az a különbség közöttünk, hogy én képes vagyok látni, hogy mire megy ki a játék, mi következik majd az erőszakos PC-ből és el fog jönni az idő, amikor a harisnyás pasik között egyensúlyozva a sétálóutcán simán visszasírod még a tradicionális "buzikat". Már amennyiben nem kis jóindulattal megelőlegezzük neked, hogy "normális" vagy. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (328)
    2017-06-18  22:00
  22. 2017. június 18. 22:26329.

    Mit hazudozol itt összevissza...?????


     



     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (328)
    2017-06-18  22:00
  23. 2017. június 18. 22:00328.

    Mi a deviancia? Mi számít normálisnak?


    Az, hogy Iróniának Chron betegsége van, ergo nem egészséges, ő is deviánsnak számít?


    És te a folytonos kötekedéseddel?

    előzmény:
    Büdösbogár (320)
    2017-06-18  13:42
  24. 2017. június 18. 21:55327.

    Fú, de prosztó megnyilvánulás, prolikám.

    előzmény:
    Nikita 666 (325)
    2017-06-18  16:16

Címlap

top