Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2017 otthon melege program

rockcica
Létrehozva: 2017. június 7. 15:40

Figyelemfelkeltő felhívás az egyik internetes hírportálon: "Ingyen pénz kazáncserére".. Hurrá!


Örülök nagyon, mert a kombi cirkónk dögledezik, négyszer volt kin a szerelő pali, és még mindig nem tudja mi a baja, panel lett cserélbe, valami relé, ki van pucolva, légtelenítve. Amikor kijönnek, megy egy két napig, majd újra leáll. (Nincs meleg víz, piros a led rajta..)


Szóval itt örülök hogy akkor most nekem  jóval olcsóbb lesz a kazán vétele.(mert ugye azt rögtön tudtam hogy a cím hatásvadász, ingyen semmi sincs már, max a levegő, az is ki tudja meddig)


Rámegyek párom ügyfélkapujára, kikeresem a pályázati feltételeket.


Ugye kell tul. lap. Ez megoldható, lekérem tíz  perc alatt. Energetika van, mert három éve vettük.(mondjuk azóta szinte újjá lett építve, lehet új kéne) És itt jön az a pont amikor tovább olvasom, hogy inkább szarok az egészre, tudniillik :


előbb kell "megterveztetnem" szerelővel a cserét,  papíron leszerződni hogy akkor ő csinálja, ugye összeget feltüntetve)


majd el kell kocsikázzak megvenni (megrendelni, tök mindegy)  alsó hangon három kiló egy kombi-cirkó kazán)


Tehát meg kell hogy legyen rá a pénz, és majd ha ez mind teljesült,


akkor baszakodjak a pályázat benyújtásával, és várakozzak, hogy megkapom e a negyven százalékát.


Ami ugye 120 ezer lenne,(mármint a támogatás)és "csak" 180 ezerbe kerülne a kazán+ a szerelés olyan ötven. (ha az olcsóbbak között nézelődöm) és nem biztos, hogy az ember megkapja. Rendkívül dühítőnek tartom ezeket a nesze semmi fogd meg jól  pénzbeli támogatásokat, aminek a feltételeit csak azok tudják teljesíteni, akiknek amúgy is van pénzük..(mert ugyanez a felújítási program is, és a Csok is, csókosoknak..(mert ott is kaphatsz tíz millát, ha még tízet hozzáteszel, és minimum három kölyköd van, amit eleve ebbe a mai világban épeszű ember akkor vállal, ha megfelelő az anyagi háttere,(magyar emberekről beszélek) tehát pont nekik nincs szükségük rá) Az ember cigánykodjon előre, izguljon,  írogasson, stb, és vagy sikerül vagy nem. Ugyanez lakáskasza.. annak éri meg akinek legalább kettő van, a legmagasabb díjért és akkor is hitel kel a végén, hogy tudj belőle kecót venni. 


Miért nem tudják úgy kitalálni, hogy az ember bemegy a tulajdoni lappal, a régi kazán papírjaival, energetikával, jövedelemigazolással, elmondja mi a baj, és akkor megelőlegezik azt a 120 ezret, a többire meg kap részletfizetési lehetőséget? ( a 180 ezer forintra , persze ha többért vásárol kazánt, akkor arányosan növekedett támogatással...) Túl egyszerű lenne.. agyrém


 

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 15. 14:5678.

    most vettem ebből 2 kiadásra m2ben 65 körüliek


    itt a garázsbejárat


    teccik?


     

    előzmény:
    rockcica (75)
    2017-06-15  14:10
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 15. 14:3977.

    mostanában divat lett a népnek adni ha környezetet kímél


    ott is ahol leszarják ha a híd alatt héderelsz 3 gyerekkel


    DE


    elsőre ki kell fizetnem a $ 35000 a tesla 3 ért


    majd utána leírhatok az adóból $ 9500


    és ha nem tetszik mehetek a picsába


     

    előzmény:
    rockcica (75)
    2017-06-15  14:10

Címlap

top