Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Halogatás leküzdése

szilvi66
Létrehozva: 2017. Április 2. 20:29

Sziasztok!


A kóros halogatás és az időzavar leküzdéséhez keresek jó tippeket, ötleteket, esetleg szakember elérhetőségét, aki tudna segíteni.....


Köszönöm előre is!!!


 


 

  1. 2017. Április 3. 22:4876.

    A kötelezőket én is hiánytalanul teljesitem. Nem maradok el tisztasagi csomaggal, gyümölccsel vagy bármi más bevitendő holmival.


    Ma pl 4 tojást is kifújtam mert be kell vinni, sőt még barátnőmnek is csináltam, neki ez dilemmát okozott. :))


    Sajnos én is látom már a jövőt, hogy nem fogok az első sorban tolongani, mikor a szülői segitsegeket kérik. Olyat pl most is megteszek, hogy viszek firkapapirt, hogy tudjanak mire rajzolni, de kirándulást nem fogok szervezni. :))

    előzmény:
    Babyface83 (73)
    2017-04-03  22:22
  2. 2017. Április 3. 22:4275.

    Nem értik meg néhányan, hogy a pedagógus munkáját, aki X éven át figyelt a gyerekre, tanította, nevelte, illik megköszönni. Nem értik meg hogy ez olyan mint a fodrásznak, orvosnak és ki tudja még hány embernek a borravaló. Hogy az orvos gyógyítja a gyereket az rendben van, látható, honorálni illik. De hogy a tanár mennyit szenved amíg a hüle kölökből elfogadható terméket gyárt, az már nem fontos, nem kell ugrálni miatta, úgyis kap fizetést. Hogy emlék nincs a gyerekről? Hm, érdekli is őket.


    Emberi kapcsolatok, érzelem. Erről tettem neked említést...

    előzmény:
    évi* (74)
    2017-04-03  22:32
  3. 2017. Április 3. 22:3274.

    Évközi ajándékozást én sem csípem, nem is szoktunk ilyet, de szerinted az gáz, hogy 4 év után kapnak egy emléket, ami a gyerekekről szól? Olyan 4 év után, ami a gyerekeknek életre szóló batyu...


    Ahogy írod, Te viszed a rézfaszúbaglyot az oviba, ha kell. Más meg intézi a különbuszt. Ez így rendben van, hozzátetted a magadét, csak azért, hogy a gyereknek jó legyen. Mások meg nagy semmit - sok éven át...

    előzmény:
    Babyface83 (73)
    2017-04-03  22:22
  4. 2017. Április 3. 22:2273.

    Dettó. Húúú de utáltam ezt a kötelező tanár ajándékozást, meg önhatalmú szervezkedéseket. Amikor én voltam diák, nálunk is akadt időnként jó pár hm... szóval nagyon aktív tanuló/szülő, akik saját kezűleg alkottak valamit, és ott is ment a sipákolás, hogy milyen már, hogy nem mindenki, és akkor mégis milyen igazságtalan, hogy mindenki nevében adják. Ilyenkor mindig mondtam, hogy nyugodtan írják rá az ajándékra, hogy én a lusta disznó (ja bocs, TETŰ!!!), meg még néhányan nem vettek részt ebben, és akkor majd a tanár, aki eddig is utált, most majd még jobban fog, aki meg normális volt eddig is az meg pont letojja :)


    Már előre félek az ilyenektől, én nagyon szívesen viszek mindent az oviba, amit kérnek, egy picit sem zavar, hogy az általunk bevitt zsepibe fújja másik gyerek a taknyát, vagy más gyerek eszi a gyümit, amit mi vittünk be, és hogy esetleg nem mindenki szokott bevinni ilyesmiket, szívesen szereltük az oviban a számítógépeket, meg minden, de ezek a jópofizások, meg szmk-s fontoskodások nekem neeeeem. Eddig nem volt ebből semmilyen probléma, nagyon remélem, hogy a suliban sem lesz. 


    Bocs az értintettektől, tökjó, hogy másnak van ilyesmire ideje, energiája, kedve, de szerintem inkább az a tetűség, ha emiatt hátrányt szenved az olyan gyerek, akinek a szülője ilyesmiben nem tud/akar részt venni.

    előzmény:
    buksi80 (58)
    2017-04-03  18:25
  5. 2017. Április 3. 19:4872.

    Hát ezt a párost mind imádja. 

    előzmény:
    buksi80 (67)
    2017-04-03  19:32
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. Április 3. 19:4771.

    Te pedagógus vagy?!!!


    Te jó ég.

    előzmény:
    szilvi66 (56)
    2017-04-03  18:03
  7. 2017. Április 3. 19:4670.

    Vito hogy kerül ide?


    Bármelyik pedagógust elhagyja az ereje, ha még az otthoni pihenő idejében is azzal kellene foglalkoznia, hogy papírmunkákat végezzen.


    Egy 50 éves pedagógus nem idős. És van tapasztalata. A legjobb tanáraim mind 50-esek voltak. Követeltek, szidtak minket, de tiszteltük őket, mertek nevelni, ránk szólni. És észrevették amikor valamelyik gyerekkel valami rossz történt. Figyeltek ránk. Egyszer megkérdeztük az egyik legkedvesebb tanárnőnket (Isten nyugosztalja), hogy melyikőnk a kedvence? Az válaszolta hogy mindig az, amelyik bajban van. Ritka az ilyen tanár, a fiatalabbak már alig képesek erre.


    Meg kellene becsülnünk azokat akik 50 évesen még a pályán vannak. A félrenevelt gyerekekből próbálnak valamit kihozni.


    Neked pedig onnan a távolból könnyű a mi faszunkkal verni a csalánt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (59)
    2017-04-03  18:27
  8. 2017. Április 3. 19:3569.

    Hagyd, nem érti. Zs-kategóriás troll.

    előzmény:
    szilvi66 (62)
    2017-04-03  18:56
  9. 2017. Április 3. 19:3468.

    Sajnos, a pénz ius számít, így az olcsóbbat....Előre is köszönöm!!!


     

    előzmény:
    évi* (63)
    2017-04-03  18:59
  10. 2017. Április 3. 19:3267.

    Ha nektek ez jó, tegyétek. De azt nem tudom hogy mind a 30 gyerek így velekedik-e. Mármint hogy szerették-e a tanárt. 


    Nálunk is van évvégi kirándulás, de csak hogy a gyerekek jól érezzék magukat.


    Én nem vagyok ilyen típusú ember aki "idegennek" talál ki ajándékot. Hidd el nálunk is vannak hasonló 'adjuk ajándékot az ovonéninek' projekt de valahogy engem ez sosem érdekelt. Általában nem is vagyok benne.

    előzmény:
    évi* (65)
    2017-04-03  19:08
  11. 2017. Április 3. 19:1966.

    Ja, lehet, hogy félreérthető voltam, most jövök rá: Karácsonyi / Télapó / mittudomén ajándékot nem a tanítónők kapnak, hanem a gyerekek, osztálypénzből.


    Karácsonyra pl. szabadulójátékot kaptak. Végig titok volt,, csak tanítónők tudták. Megajándékozták egymást a gyerekek, majd a tanító nénik felolvastak egy levelet, melyben az állt, hogy szórakozzanak jól a közös játék során, siessenek az ebéddel, öltözzenek gyorsan, a busz kint vár az iskola előtt.

    előzmény:
    buksi80 (58)
    2017-04-03  18:25
  12. 2017. Április 3. 19:0865.

    4 évig szívüket lelküket kitették a gyerekekért, nagyon bőven az elvárható szint felett. Ilyen esetben év végén mondod, hogy viszonlátás' és ennyi volt? 


    Mi közösen csináltatunk 1-1 fotókönyvet, lesznek benne osztályképek, egyéni képek, és egy csomó kép a kirándulásokról, farsangokról, programokról, élményekről. Gyerekek rajzai is benne lesznek. Emellé szervezünk egy közös családi napot valami zöld helyen bográcsozással. Mindezt év végén. Szerinted mi a fenét várunk érte?


    Nekem annyira durva, hogy egyáltalán felmerül az ötlet, hogy várunk valamit. 


    Gyerekek meg kitalálták, hogy fából kivágnak egy "iskola" formát. Csináltak tűzzománc képeket, ezek lesznek az iskola ablakai és kapuja. Úgy gondolom, hogy ez egy kedves ajándék és nem több.

    előzmény:
    buksi80 (58)
    2017-04-03  18:25
  13. 2017. Április 3. 19:0164.

    Nem, ez nagyon nem a vérszívás. 


    Ezt is írtuk, hogy lehet az is, hogy az elvárás a sok.

    előzmény:
    szilvi66 (56)
    2017-04-03  18:03
  14. 2017. Április 3. 18:5963.

    Melyiket kéred? 


    Barátnőm egy profi, de drága coachnál járt, ezt inkább managereknek ajánlják.


    Személyes ismerősöm viszont nem rég kezdett, de képzett, és nagyon lelkes, gondolom, ennek megfelelően nem egy vagyon. Talán neki is lennének jó meglátásai.

    előzmény:
    szilvi66 (55)
    2017-04-03  17:52
  15. 2017. Április 3. 18:5662.

    51 évesen öreg vagyok?????? Szeretnek a gyerekek és a szülők, ezért vagyok még a pályán....mert a gyerekekért érdemes csinálni! Amúgy tudod, hogy a nőknek 65 év a nyugdíjkorhatár??? Kicsit elvetetted a sulykot! Nem értem, hogy miért szólsz hozzá, ha nem érdekel egy téma..... Ha te kérdezel bármit, akkor örülsz annak, ha ismeretlenül sértegetnek????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (59)
    2017-04-03  18:27
  16. 2017. Április 3. 18:4761.

    Értetted a szót, hogy BÚCSÚ  ajándék? Év végén odaadják mert ősztől felsősök. Többet nem találkoznak. Szerintem abból a gyerekből lesz számító kis köcsög, akinek a szülei is azok.

    előzmény:
    buksi80 (60)
    2017-04-03  18:28
  17. 2017. Április 3. 18:2860.

    Csinálják, ő dolguk. De te is tudod jól, hogy emiatt kapja a buksi simit majd a gyerek, nem azért mert olyan fene jo tanuló. És ezzel mindig el is éri a célját. 


    Csak nekem ez egyáltalán nem szimpi. 

    előzmény:
    évi* (52)
    2017-04-03  16:27
  18. 2017. Április 3. 18:2759.

    Vitot ajanlom : varazslo es sorsot is vet...
    Ugyanis csoda kell ahhoz , hogy egy oreg pedagogus felzarkozzon , ha elhagyja az ereje.... Ma , a mai felrenevelt gyerekekkel az egyik leg-idegfeszitobb mesterseg , ami letezik a vilagon ....

    előzmény:
    szilvi66 (56)
    2017-04-03  18:03
  19. 2017. Április 3. 18:2558.

    Nálam ez a no way kategória. Nem szeretem sem a pedagógus napi, sem az évvégi, sem a külön ajándékokat az óvónőknek. 


    Én nagyOn nem vagyok ilyen. Nekünk is van facebook csoportunk, ott pl én mindig írok, ha van vmi kérdés, de efféle önkéntes körökbe én nem vagyok partner.


    És az álláspontomat még mindig fenntartom, hogy a folyton buzgó szülő, bizony-bizony elvár. A tanár pedig tudja ezt.

    előzmény:
    évi* (51)
    2017-04-03  16:25
  20. 2017. Április 3. 18:2457.

    Pedagogus???????????????

    Egy 3 sorosat sem tud megfogalmazni felreerthetetlenul ?


    Nem mi nem "ertelmeztunk" : Te voltal erthetetlen!


     


    Megis! Hulyenek nezed a forumozokat?
    Erre : " Egyre több az elvárás, olyan írásbeli feladatok, ami már meghaladja sokszor az erőmet.." milyen tippet vartal ? //Kamu ez a topik.//
    Menjunk tuntetni erted a miniszterium elott ?
    Lepjel ki , nincs mese! Ha az erodet meghaladja a trogerolas , igy oregedve , az csak azt jelenti , hogy az " oreg gebe kidol a hambol" ... van egy rakas fiatal , aki meg munkat keres : hajra!!


    Sok szerencset!

    előzmény:
    szilvi66 (56)
    2017-04-03  18:03
  21. 2017. Április 3. 18:0356.

    Sziasztok!


    Sajnos ma napközben dolgoztam, csak most tudtam feljönni ide.


    Lehet, hogy többen félreértették a kérdésemet....


    Felnőtt ember vagyok 31 éve dolgozom, pedagógusként. Egyre több az elvárás, olyan írásbeli feladatok, ami már meghaladja sokszor az erőmet...


    Sosem tudok naprakész lenni....Sokszor viszek haza munkát és nem tudok vele foglalkozni otthon, vagy az egész hétvégémet rá kell áldozni...és ez kikészít...Ezáltal az otthoni feladataim is torlódnak, gyakran elmaradnak..Van, amikor elegem van mindenből és inkább kikapcsolódok...de közben rosszul alszom az idegességtől, hogy mi mindent kéne határidőre megcsinálnom...Ez tetűség, meg vérszívás szerintetek? Pálcát törtök a fejem felett a nélkül, hogy többet tudnátok rólam...A szakember ajánlását és a cikkeket köszönöm, a továbbiakban is örülnék, ha ilyen lehetőségeket ajánlana, aki tud..........Nem minősítést kértem, azzal tele van a padlás.....

  22. 2017. Április 3. 17:5255.

    Köszönöm! megadnád az elérhetőségét? Esetleg honlapcímet, ahol utána tudnék nézni? Előre is köszönöm!!!!

    előzmény:
    évi* (31)
    2017-04-03  13:16
  23. 2017. Április 3. 17:4954.

    Köszönöm!!! Ez hasznos cikk....

    előzmény:
    trebaci (15)
    2017-04-03  09:53
  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 3. 16:3753.

    Ettől függetlenül lesz közös is, a semmit-tevők nevében is, hadd legyen kerek a tanító néniknek.


    ez a hibás hozzáállás


    igy biztos ezekből is lesz tetű


    jut eszembe az tetszett


    a haver a csajjal elment vásárolni, woodbury outlets, kábé 1 óra kocsival


    mondta x órakor indulnak vissza, találka az autónál


    csaj nem volt ott


    otthagyta


     


     


     
    előzmény:
    évi* (52)
    2017-04-03  16:27
  25. 2017. Április 3. 16:2752.

    Gyerekek 8-an összeálltak és már csinálják a búcsúajándékot. Abszolút saját szervezésben. Felosztották maguk között a feladatokat. Csak ők már most megmondták, hogy nem fogják azok nevében is adni, aki nem csinált semmit. Igazuk van. Azok vigyenek vázát - a századikat. :-p


    Ettől függetlenül lesz közös is, a semmit-tevők nevében is, hadd legyen kerek a tanító néniknek.

    előzmény:
    évi* (51)
    2017-04-03  16:25

Címlap

top