Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hol NE vásároljunk!
2004-07-02 10:001.
Torolt_felhasznalo_357324
Létrehozva: 2004. július 2. 10:00
Sziasztok!
Új témát indítok, már csak azért is, mert szeretnék más embereket megkímélni attól, amin én most keresztül megyek/mentem.
Az üzlet a Blaha L. téren,a Smatch mellett található, színes ruhák, cipők a kirakatban, biztos ismeritek. A történetem pedig, igen röviden: egy hónapja vásároltam egy nadrágot, ami négy mosás után festékhiányra utaló foltokat produkált. Én visszavittem, jóhiszeműen, hogy a pénzemért megfelelő kiszolgálást kapok majd ezután is. Nem így lett. Gyanúsítás, persze ellenem, miszerint én biztos folttisztítót használtam. A vita végén már hypo volt a "ludas" stb. A Kermi vizsgálatot elfelejthettem, a "hölgy" kijelentette, hogy ő nem küldi el, a pénzemet nem adja vissza, és egyébként is menjek amerre látok, felőle feljelenthetem, beírhatok a panaszkönyvbe, ami nincs. Idegességemben kikaptam a kezéből a nadrágom és elviharzottam. Nem gondoltam volna álmomban sem, hogy egy ilyen kis dolog ekkora tortúrával jár. Másnap, egy férfi ismerősőm társágában jelentem meg. "Nem adom fel!"- felszólalással. Érdekes módon az ő határozott fellépésére már kézségesebbnek tűnt ugyanaz a "hölgy". A gyártókhoz akarta küldeni, de ebbe persze nem egyeztünk bele. Nagy nehezen ráállt a Kermibe való beküldésre, de az ehhez szükséges formátúmú papírral nem rendelkezett.(!!) Ma folytatódik, mi viszünk papírt, elég röhejes nem?!:) Mindegy! Amit ajánlhatok, hogy ne kerüljön senki ilyen helyzetbe, csakis a cég nevével ellátott és felcímkézett ruhadarabokat vegyetek, és azt is inkább egy drágább helyen-bár ez sem volt olcsó-, talán ők jobban a szívükön viselik az üzletük hírnevét. Ennyi lett volna, azt hiszem ez egy olyan dolog, ami mindannyiunk számára fontos, hisz nők vagyunk,sok ruhát vásárolunk, és egyébként sem mindegy mit kapunk a pénzünkért. Üdv,Athellia

ugy latom, van koztetek par gyori is, ugyhogy elsosorban nekik irom :)
GYor, LLoyd mozi mogotti kis cipobolt: hatartalanul udvariatlan az elado. betertem oszi cipot venni, nezem a kinalatot. az egyik cipobol csak 36os volt, a masikbol felprobaltam egyet, az kicsi volt, szoritott, nagyobb nem volt. ezek utan az elado ferfi (kozepkoru): "na majd gyere vissza , ha tenyleg cipot akarsz venni" - csak igy, tegezodve. . . . . . azota is "nepszerusitem" a boltjat.
Gyor, Individuelle Eskuvoi szalon. a legdragabb eskuvoiruha-szalon errefele, ugy kb duplajaba kerul egy ruhakolcsonzes, mint a tobbi helyen. a hugomnak kerestunk ruhat, tavaly novemberben. elozmeny: tesom ugy egy honapja probalt bejutni mar ebbe a szalonba, de hiaba van kiirva , hogy szombaton is nyitva vannak, nem voltak (akkor meg a tesom csak hetvegen volt Gyorben, de az eskuvo Gyorben volt). tobbszor odaszolt telefonon, hogy mikor tudna megnezni a ruhakat, vegul nagy nehezen sikerult kifogni egy szombati napot, amikor nyitva voltak.
bementunk. elottunk egy masik menyasszonyjelolt eppen probalgatott (vagy 40 percen keresztul). kozben mast se hallottunk, csak az eladono kedves tanacsait a kislanynak : " ez jol kidobja a melleidet!. . . ebben nagyon jok a melleid. . . !' konyorgom, egy kis 21-22 eves helyes kis lany volt, minek kene mindenkinek az o melleit bamulni az eskuvon!!!!!!!!
vegre-valahara sorra kerultunk, elado "ja hat nem kellett volna ennyit varni, ha bejelentkeztunk volna!" erre meg semmit se szoltunk, csak lathassuk vegre a ruhakat. addigra a tesom mar a katalogusbol kivalasztott 4-5 ruhat. mutatja az elsot, erre az elado: " hat ezt nem javaslom. kicsik a melleid, ugye?"
tesom szeme konnybe borult, felpattant, kijottunk. kifele menet kozoltuk a kedves holggyel, hogy a tesomnak teljesen normalis meretu mellei vannak, valamint hogy egy honapja probaltunk bejutni a tetves szalonjaba, telefonon is erdeklodtunk, adott volna idopontot. sajnos azt elfelejettetuk vele kozolni, hogy a hatso fertalyabol nem artana lefaragnia. . . . . .
szoval kedves gyori menyasszonyok, ne hagyjatok magatokat!!!
Bemehetek akármelyik üzletbe, kínaitól kezdve a sarki butikon át a híresebb márkákig, ha végignézem az árukészketet, ezt látom: pocsék, nyúlós-mállós, műszálas anyagok, vagy a legolcsóbb pamut; a varrás ferde, szakad, rossz, bomlik. . . És ez a drága boltra is igaz!
Magyarországon nem ismerek IGÉNYES boltot, ahol mint diák meg tudnám fizetni az árakat!!!!! Ez szerintem szomorú!
Igénytelenség magasfoka mindenütt! Persze, nekik ez éri meg, hisz minél hamarabb szétmegy az összes pulcsid, annál hamarabb veszel újat. . .
Én igazán csak azért vagyok szomorú, mert én ha beleszeretek valamibe, azt szeretem évekig hordani. . . Hisz tetszik és nem unom meg. Mostanában sajnos ez már nem igazán lehetséges.
Ezért szerintem nem annak kellene a kérdésnek lenni, hol NE vásároljunk, hanem inkább annak:
HOL VÁSÁROLJUNK??????? :(
Más: XI. ker. Allende parki CBA: Vettem egy kiló csirkeszárnyat, szép is volt egy db. kivételével ami szinte mászott, és iszonyú büdös volt. Visszavittem és a CbA-s hentes egy arrogáns öregember azt állította hogy direkt én raktam bele a büdös szárnyat. Kérdeztem tőle: Ön szerint én direkt erre a célra érleltem hetekig azt az egy szárnyat. Aztán olyan mérges lettem hogy ott hagytam az egész csomagot, hogy használja egészséggel.
Petőfi híd budai hídfő mol-kút. A kocsink tankja 45 literes. Tudom hisz 6 éve használom. Tankolunk, 52 liternél kezd gyanús lenni a dolog. Hívom a kutast, aki nem hisz nekem, kéri a kocsi műszaki leírását, ha ez nincs akkor szakértőt kell kihívni a szakértői díjat 11000. +ÁFa akár nekünk van igazunk akár nincs nekünk kell fizetni. Inkább morogva de fizettünk, és azóta nem tankolok ott.
Terhes vagyok és a Mamystic butikban a Blahán, vettem akcióban agy kismama blúzt, 9600 helyett 6400-ért. fekete. Annyira fog hogy a fehér melltartóm azonnal tönkrement, a bőrömről alig tudtam lesikálni a feketés-lilás színt, emiatt külön kell mosni, és az első mosás után kibolyhosodott. Nagyon utálom azóta is, de ezt már vissza se vittem.
Rég jártam erre, szégyenlem is magam, de inkább jöttem volna fel a netre, minthogy tanuljak, gondolhatjátok. De vége az évnek, egyből visszatapsoltak, de az is megvan. Épp most írtam Gyomának, hogy nem tudom más hogy csinálja, hogy jut a netre is ideje, főiskolára is jár netán és még a lakás is rendbe főz-mos-vasal. Komolyan ez a kérdés úgylátszik nálam örök lesz.
Nem olvastam nagyon vissza, csak láttam, hogy Bébiéknél betegség volt. Lilinek sok foga jött egyszerre, így legyengült az immunrendszere, és tiszta herpesz meg láz volt. El is kényeztettem, most nincs semmi baja, csak hisztizsák lett belőle. Képeket szeretnék nézni mindenkiről. Van valami közös oldal????
Westend, Rózsaszín Világ, X-it , és még gondolom sok más: a csajok egész nap (10-12 óra!!) uabban a bolti, eladásra szánt ruhában feszítenek. Plussz poén: egy X-it gatya ára:15-30, 000 ft között. Ennyiért ne egy beizzadt seggű nadrágot áruljanak már!!!
És nekem is mondta már eladólány, h hazaviszik a cuccokat. . . .
Eladólány negédes, üzlet takaros, tiszta, rendes.
De ha baj lesz az ott vásárolt cipővel, és vissza mered vinni, átmegy a csajszi dilibogyóvá, a főnöknőjével egyetemben.
Lelketlen üzlet! Egyből bezáratnám, ha tehetném!
Hová tűntek a "régi" kereskedők?????