Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sinen van Baumgartner, átigazolt a HÉV csapatába:-))))))
egyébként meg csak annyit szeretnék mondani, hogy a technikai sportban benne van az hogy az ember ugy ér el szép eredményt hogy a többiek kiesnek előle. lekicsinylette schumahert valaki is mikor 3 éve ugy biztsította be a vb győzelmét hogy asszem hakinen az utolsó körben a célegyenes előtt megállt az autója? nevetséges ez a fujogás, ez a kocsi ennyit tud ki kell esni előle hogy eredményes legyen de ettől a kocsitól az is nagy szó hogy végigmegy egy futamon, és nem kap izomgörcsöt a pilota a kormányzás miatt. nézd meg a felvételeket, az a kocsi pattog ugrál gépészkedni kell azon hogy egyáltalán pályán tartsa a két srác.
a jövőről pedig csak annyit, hogy a forma 1-ben nem csak azokat becsüli akik nyernek, hanem akik megbizhatóan hozzák az elvárt eredményt, és nem törik össze az autót, a baumgartnertől talán még ennyit sem vártak, erről ennyit.
De hát én ezt tettem. :-))
Csinálj amit akarsz. :(
Hiába jó egy autóversenyző, ha a csapat lehetőségei korlátozottak. De szerinted ez nem befolyásoló tényező.
Ez minden sportban érvényesül. Fontos a háttér is, milyen lehetőségek adottak a sportoló számár, és ehhez viszonyitva kell az eredményeket értékelni. Elemzés kérdése az egész. Ne a töredéket, hanem az egészet kell nézni.
Egyébként statisztikus, vagy könyvelő vagy:)))
1.
BARRICHELLO
Ferrari
Ferrari
B
1'10"223
Km/h
3
2.
M. SCHUMACHER
Ferrari
Ferrari
B
1'10"400
0'00"177
3
3.
SATO
BAR
Honda
M
1'10"601
0'00"378
3
4.
BUTTON
BAR
Honda
M
1'10"820
0'00"597
3
5.
MONTOYA
Williams
BMW
M
1'11"062
0'00"839
3
6.
R. SCHUMACHER
Williams
BMW
M
1'11"106
0'00"883
3
7.
RAIKKONEN
McLaren
Mercedes
M
1'11"137
0'00"914
3
8.
PANIS
Toyota
Toyota
M
1'11"167
0'00"944
3
9.
ALONSO
Renault
Renault
M
1'11"185
0'00"962
3
10.
WEBBER
Jaguar
Cosworth
M
1'11"286
0'01"063
3
11.
DA MATTA
Toyota
Toyota
M
1'11"691
0'01"468
3
12.
COULTHARD
McLaren
Mercedes
M
1'12"026
0'01"803
3
13.
KLIEN
Jaguar
Cosworth
M
1'12"170
0'01"947
3
14.
FISICHELLA
Sauber
Petronas
B
1'12"470
0'02"247
3
15.
MASSA
Sauber
Petronas
B
1'12"721
0'02"498
3
16.
HEIDFELD
Jordan
Ford
B
1'13"147
0'02"924
3
17.
PANTANO
Jordan
Ford
B
1'13"375
0'03"152
3
18.
BRUNI
Minardi
Cosworth
B
1'14"010
0'03"787
3
19.
BAUMGARTNER
Minardi
Cosworth
B
1'14"812
0'04"589
3
20.
TRULLI
Renault
Renault
M
-
-
0
.
BARRICHELLO
Ferrari
Ferrari
B
1'09"454
-
3
2.
MONTOYA
Williams
BMW
M
1'09"824
0'00"370
3
3.
PANIS
Toyota
Toyota
M
1'09"923
0'00"469
3
4.
SATO
BAR
Honda
M
1'10"002
0'00"548
3
5.
R. SCHUMACHER
Williams
BMW
M
1'10"003
0'00"549
3
6.
ALONSO
Renault
Renault
M
1'10"078
0'00"624
3
7.
DA MATTA
Toyota
Toyota
M
1'10"108
0'00"654
3
8.
BUTTON
BAR
Honda
M
1'10"115
0'00"661
3
9.
M. SCHUMACHER
Ferrari
Ferrari
B
1'10"129
0'00"675
3
10.
TRULLI
Renault
Renault
M
1'10"559
0'01"105
3
11.
FISICHELLA
Sauber
Petronas
B
1'10"997
0'01"543
3
12.
COULTHARD
McLaren
Mercedes
M
1'11"068
0'01"614
3
13.
MASSA
Sauber
Petronas
B
1'11"315
0'01"861
3
14.
RAIKKONEN
McLaren
Mercedes
M
1'11"415
0'01"961
3
15.
WEBBER
Jaguar
Cosworth
M
1'11"444
0'01"990
3
16.
KLIEN
Jaguar
Cosworth
M
1'11"777
0'02"323
3
17.
PANTANO
Jordan
Ford
B
1'12"017
0'02"563
3
18.
HEIDFELD
Jordan
Ford
B
1'12"329
0'02"875
3
19.
BRUNI
Minardi
Cosworth
B
1'13"776
0'04"322
3
20.
BAUMGARTNER
Minardi
Cosworth
B
1'14"396
0'04"942
3
Poz.
Versenyző
Csapat
Motor
G.
Idő
Diff.
Kör
1.
BUTTON
BAR
Honda
M
1'10"056
-
17
2.
M. SCHUMACHER
Ferrari
Ferrari
B
1'10"199
0'00"143
16
3.
SATO
BAR
Honda
M
1'10"251
0'00"195
23
4.
BARRICHELLO
Ferrari
Ferrari
B
1'10"351
0'00"295
16
5.
MONTOYA
Williams
BMW
M
1'10"708
0'00"652
13
6.
ALONSO
Renault
Renault
M
1'10"749
0'00"693
13
7.
DA MATTA
Toyota
Toyota
M
1'10"802
0'00"746
19
8.
R. SCHUMACHER
Williams
BMW
M
1'10"820
0'00"764
9
9.
TRULLI
Renault
Renault
M
1'10"848
0'00"792
13
10.
RAIKKONEN
McLaren
Mercedes
M
1'11"222
0'01"166
14
11.
PANIS
Toyota
Toyota
M
1'11"242
0'01"186
20
12.
COULTHARD
McLaren
Mercedes
M
1'11"395
0'01"339
13
13.
KLIEN
Jaguar
Cosworth
M
1'11"992
0'01"936
20
14.
HEIDFELD
Jordan
Ford
B
1'12"524
0'02"468
16
15.
WEBBER
Jaguar
Cosworth
M
1'12"590
0'02"534
14
16.
PANTANO
Jordan
Ford
B
1'12"603
0'02"547
9
17.
FISICHELLA
Sauber
Petronas
B
1'12"686
0'02"630
10
18.
MASSA
Sauber
Petronas
B
1'12"861
0'02"805
9
19.
BAUMGARTNER
Minardi
Cosworth
B
1'13"869
0'03"813
13
20.
BRUNI
Minardi
Cosworth
B
1'13"915
0'03"859
14