Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
a horgászat is sport (én nem vagyok horgász, de elismerem) Minden olyan versenyszerűen végezhető tevékenység, ami szellemi, fizikai és technikai felkészültséget igényel, igenis SPORT.
Vannak olyaan országok, ahol sokezredik eredményt érnek el a versenyzők, mégis megbecsülik, elismerik. Egy versenyen a sokszáz kiválló, nemzetközileg elismert top versenyző közül nyolcadiknak lenni nekünk miért nem öröm, és miért keresünk kifogást?. . . nem értem.
Meddig tudja tartani magát hasonló szinten, ki tudja? Az biztos, a nagy sikereket elért élsportolónk gyerek korától, szinte az egész életét a céljai elérésére tette. Ez szinte mindenkinek megadatott. Aki él a lehetőségeivel, azt ne irigyeljük. Zsolt, mint oly sok versenyző családi műhelyekben nőtt fel, adva volt a lehetősége. Ő nem ment úszónak, mert nem érzett hozzá kedvet, nem motiválta semmi arra. Az alkata, a gondolkodása, a - kimondom - tehetsége oda juttatta, hogy az egyik világszerte legnézettebb, legismertebb eseményen szereplő lehet. Ez így jó, ez így szép.
Amerre megfordul a világban, a helyi magyarok ünnepséget tartanak számára, tömegével mennek szurkolni Neki. . . mi ezt meg fikázással háláljuk meg. . .
A sumikat ki nem állhatom , rém ellenszenvesek, akkor inlább hajrá Aonso, meg Sato.
És még valami : a sumi nekem akkor bizonyítana, ha ő menne a minardival a Zsolt a jobb kocsival és mégis a sumi nyerne:(
sztem baromi profi a Schumi, és ennek ellenére nem egy botrányhős, én nagyon szimpatikus versenyzőnek tartom.
Ha nem tud elkerülni a Minarditól, akkor nem sok esélye van arra, hogy sokáig autóversenyző legyen a száguldó cirkuszban.
Mindegy, magyarok vagyunk, legalább ne mi húzzuk le ezt az "eredményt", de ettől még nem kell elájulni Zsótikától! Tette a dolgát, a sorából nem emelkedett ki, de amit tennie kellett, azt a lehető legjobban megoldotta.
ad1 szerintem az autóversenyző mint olyan nem sportoló. . . . (szerintem ez nem sport -még akkor sem ha komoly fizikai megterheléssel jár) mellesleg szerintem egyik technikai sport sem az. . . . vagy akkor a horgászat is az. . szóval döntsétek el. . hanem cirkusz
ad2 örülni fogok neki ha az 1-8 helyet megismétli 15x mert az eredmény. . . . .
ad3 lehet büszkének lenni rá, lehet örülni persze nem mondtam hogy nem. . . szerintem klassz hogy egyátalán ott van. . . ennyi. . . mellesleg nem hiszem hogy sokáig ott is maradna
Állítólag egyszer megkérdezték a Montyt, hogy fogják hívni a gyerekét, és azt mondta: vagy Michael, vagy Ralf. Egyszerűen nem tudjuk eldönteni. . .
Nagyon népszerűek ezek a Schumacherek! (Mellesleg én szeretem őket)
ki is mondta ezt ? :)
a versenyzők között max 1-2 perc van az eleje és a vége között. . . az eleje és az eleje között pedig tized századmásodpercek. . . . pont ettől nagyok a nagyok. .
BZS még csíra ebben az iparban. . bár én nem vagyok szakértő az F1-ben örülök minden sikerének, de nem dobom magam hanyatt sem a csávótól sem a teljesítményétől. . . . nem kellene isteníteni. . .
nem azért mondom igen sok gyerekből lehetne kiváló F1 pilóta ha megadnák a lehetőséget gyerekkorától arra hogy autóversenyezzen. . . . nekünk azért fontos mert kis ország vagyunk. . . és elég szomorú hogy csak emiatt nem keverik esetleg össze külföldön esetleg Bukarestet Budapesttel. . . bár nem kizárt ez sem. . . .