Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2019. Április 9. 15:3843627.

    Sziasztok! Sokszor benezek, mindig csalodva nyugtazom, hogy senki nem irt. Remelem jol vagytok.


    Nalunk hetvegen Nori szulinapja volt, persze en agynak doltem, igy sok minden maskent alakult, mint terveztem, de o jol erezte magat, en kibirtam...


    Mar nagyon varjuk a kisteso erkezeset, bar meg eleg sokat kell ra varnunk, de a felen tul vagyunk...


    Ha idom engedi meg mindig filc dolgokat varrogatok, majd fotozom oket meg 1-2 textil zsakot is varrtam meg bevasarlashoz. Mast nem kreativkodtam mostansag, de Nori is egyertelmuen rakattant erre a vonalra.  imad festeni, gyurmazni, rajzolni.


    Husvetkor tervezunk egyutt tojast festeni. Van vmi kisgyerek szamara is elvezheto otletetek? Vettem matricakat ami a tojasfestekhez van, azt tuti ra tudja tenni, meg egy konyvecsket amiben perforalt kis tojastartok vagy mik vannak  ez a vekonyabb karton anyag,meglatjuk. Maga a festekbe tesszuk es aztatjuk sztem neki unalmas....


    Most, hogy itt a jo ido, tobb tervunk is van, nehany kirandulas, de a legtobb csak itt a kornyekben reten/erdoben/kis tonal stb.


    Lessuk a golyakat is, itt velunk majdnem szemben van eg, feszek, Nori el tud amulni, mindig nezi, hogy latja-e oket, mar hallotta kelepelni, latta repulni. Olyan boldog tole. 


    A vetemenyesunk...iden nem alakul tul jol. Amit elvetunk, utana Nori meg parszor atgereblyezi, ultettem malnat, szedret, annak kihuzta a karoit...szoval ez most ilyen nehezitett palya. 


    Nektek hogy telik a tavasz? Husvetra vannak tervek? Ki hogy tolti?

  2. 2019. március 1. 13:5643626.

    Nincs ezekben semmi profizmus , nem is azért raktam fel őket hogy dicsekedjek, csak gondoltam, ha még csinálni akarsz mást is, ezek jók lehetnek ötletadónak.  Az enyémek is pelenka öltéssel -- igaz hogy gépivel-- és sima egyenes varrással vannak csinálva.


    A tieid is cukik,és a célnak teljesen megfelelnek.  Ha a gyerkőc felismeri őket, akkor már jó vagy.  :-)


    Ami a varrógépet illeti, lehet hogy én se varrnék ennyit, ha minden alkalommal elő kellene  pakolnom a gépet.


    A nagytakarítás nálam is csak annyira nagy, hogy pl. ablakokat csak áttöröltem, most nem pucolom meg, örülök ha három napra elosztva mindent lecsutakolok a lakásban. 


    Igaz hogy most szép idő van már két napja, de most ha kinézek az ablakon, hatalmas fekete felhők gyülekeznek, nem tudom mi lesz belőle. 


    Ma jó volt, mert nem kellett sokat főznöm, volt még vöröslencse krémleves, és újragondolt túrógombócot csináltam.  Nagyon fincsi lett.

    előzmény:
    havastáj (43625)
    2019-03-01  12:29
  3. 2019. március 1. 12:2943625.

    Sziasztok!


    Hat igen, Borcsamama a tieden azert latszik a profizmus. En ilyeneket nem tudok, de azert szerethetok ezek is. Kulonben van nekem is varrogepem, noha nem tudok csak siman egyenesen varni, es semmi trukk meg ilyenek, de valahogy kezzel szivesebben fogok neki. Meg eleve zug, mikor Nori alszik nem tudom bekapcsolni, meghat ki sincs szedve a dobozabol....kifogas, kifogas hatan...


    Egyik nap egy kosza gondolat erejeig nekem is atfutott az agyamon a nagytakaritas-ablakpucolas stb. De gyorsan elvetettem az otletet. Olyan Pato Pal modjara....


     

  4. 2019. március 1. 10:0543624.

    még képek....

    előzmény:
    borcsamama (43623)
    2019-03-01  10:04
  5. 2019. március 1. 10:0443623.

    Sziasztok!


    Havastáj,örülök hogy hírt adtál magadról és jól vagytok. 


    Annak ellenére hogy én még csak tegnap ill. ma fejeztem be a karácsonyi dekorok és a barátságfa elpakolását, én is örülök a tavasznak, bár a hétvégére már megint lehülést mond, de talán nem lesz tartós. Kicsit már a kertben is lehet kapirgálni, bár én most végig akarom takarítani a lakást.  


    Mostanában sokat varrtam, és az bizony elég sok kosszal-porral jár, meg kicsit a varrás miatt el is hanyagoltam a takarítást.


    Nagyon cukik amiket csináltál Nórinak, ügyes vagy.  Pár éve én is varrtam Dórinak, még most is játszik velül.  Esetleges ötletadónak teszek fel képeket az én kreálmányaimról.   Én is nagyon élveztem őket varrni.


    Vigyázzatok magatokra, és gyere néha. 


     

    előzmény:
    havastáj (43622)
    2019-02-28  22:15
  6. 2019. február 28. 22:1543622.

    Sziasztok!


     


    Magika, koszonom.


    Mindenki elvezi a tavaszt? Mi mar nagyon vartuk. 


    Bevasaroltam par dolgot a hobbi boltban a napokban, mutatom mik keszultek. Legyszi a profi varrok ne rohogjenek hangosan, a kenyer bena lett, azt ujra varrom, ha lesz idom, csak szerintem nem volt igazan jo hozza a cerna sem, meg nem is figyeltem oda elegge, na mindegy is. A tobbi szerintem vallalhato. Elso probalkozasnak jo es Nori imad veluk jatszani. Tervben van meg sok minden, de az energiaszintem jelenleg meg a beka feneke alatt, igy ha szabad idom van, alszom tobbnyire.


    Remelem beteszi a kepet. Elvileg csatoltam.


    Puszilok mindenkit.

  7. 2019. február 21. 19:3743621.

    Mágika köszönöm szépen.


    Mindenkinek puszi.

    előzmény:
    Mágika (43620)
    2019-02-19  22:35
  8. 2019. február 19. 22:3543620.

    Sziasztok!


     


    Macska  


    Nagyon boldog névnapot kívánok!


    Kellemes, gólyalesős időket neked.


     


    Havastáj


    Gratulálok,  nagyon boldog babavárást kívánok neked!  


    Vigyázz magadra, magatokra és néha azért nézz be és mesélj egy kicsit, hogy vagytok.


     


    Borcsamama


    Örülök, hogy így bejött neked a tánc és még mindig jársz. :)


     


    Nálunk is kint van még néhány karácsonyi  apróság, azt hiszem a héten elpakolok most már mindent.


    Gondoltam kellene készíteni egy farsangi álarcos ajtódíszt, az álarcom már megvan, terveim is vannak, de még a megvalósításig


    nem jutottam el. 


    Mindenkinek szép hetet kívánok!

  9. 2019. február 19. 21:5043619.

    Borcsamama, Macska koszonom. 


    Macska, sokat vagy eszemben, mert itt tolunk par haznyira is van egy golyafeszek az egyik villanyoszlopon. Valahanyszor elmegyunk elotte Nori mindig szova teszi, hogy latom-e a feszket, meg hogy most messzire mentek a golyak meg hogy szeretik a bekat. Olyan kis aranyos. Most par napja mar mondogatom neki, hogy nemsoka' visszajonnek es akkor majd figyelhetjuk oket. 


     

  10. 2019. február 19. 21:0643618.

    Drága havastáj boldog babavárást kívánok. 


    Köszönöm a névnapi köszöntést.


    Drága Borcsamama neked is köszönöm a köszöntést.


    Milyen klassz programot találtál magadnak, gratulálok. Sok fiatal megirigyelhetne.


    Magamról annyit hogy valóban teljes gőzzel gólyázok. Per pill. 92 kameránál vannak már párban gólyák. Sok itt telelt, de sok már érkezett is. A németeknél bő egy hónappal lesznek előbb fiókák. Már akik párba álltak azok párzanak is. Még ebben a hónapban lesznek tojások több helyen is.


    Mutatok egy büszkeséget. Ez attól érdekes, hogy csak én látom ezt a kamerát, mert fizetős. Más nem adott érte pénzt.


    Jó leselkedést: Lachen CH. 2019 02 19 PM. 18 18 57 621 Érkezés a fészekbe....  ez egy svájci fészek a háttérben az Alpokkal. 


    Millió puszi mindenkinek akik még benéznek.


     

  11. 2019. február 19. 11:5443617.

    Havastáj, szívből örülök a jó hírnek, jó egészséget, örömteli babavárást kívánok szeretettel.  Vigyázz magadra, és néha jelentkezz, hogy vagy, mi újság. 


    Nállunk a karácsonyi falum még változatlanul a helyén, a barátság fám is teljes pompájában, a másikat már leszedtük.  Apróságok még vannak itt-ott a lakásban, de lassan azokat is elpakolom. A fehérre festett szőlővesszőkből kreált ablakdíszem is ott van még az ebédlő ablakban - nálam az van függöny helyett- , de hamarosan helyet cserél a  hasonló, de natúr  ágakkal és a tavaszi díszekkel.


    Az előbb jöttem haza, jól elfáradtam, másfél hónapja járok hetente egyszer táncolni, amit nagyon élvezek. Jó zsúfolt a mai napom, mert délután meg varrós klub lesz.


    Macska, nagyon boldog névnapot kívánok.  Gondolom kezdődik neked is a gólya lesés. 


       

    előzmény:
    havastáj (43616)
    2019-02-19  07:40
  12. 2019. február 19. 07:4043616.

    Sziasztok! 


    Gabriella, koszi, elobb-utobb csak meggyogyulunk.


    Macska, boldog nevnapot kivanok!


    Kinel van megkaracsonyi dekor? Nalunk meg a manok, az ajtodisz (bar ezt ma tervezem kicserelni tavaszira) es a teli szalveta tarto, amit anno Magikatol kaptam. 


    A jo idore valo tekintettel megkezdtuk a kertben boklaszast. Norinak nagyon tetszik. Amugy is imad kint lenni.


    Meg nem meseltem nektek rola, de ha Isten is ugy akarja, akkor nyar vege fele meglatogat minket a golya.


    Szep napot mindenkinek!


     

  13. 2019. február 9. 15:0243615.

    sziasztok,


    Havastáj, jobbulást nektek! majd csak jön már a jó idő, remélhetőleg a betegeskedős szezonnak is vége lesz


     


    Londoneye, szerintem is nagyon jó kezDeményezés, a mi ajándékunk is oda ment. Alap 


     


    mindenkinek szép, napsütéses hétvégét, mibden jót! 

  14. 2019. február 6. 23:0343614.

    Koszonom szepen

    előzmény:
    borcsamama (43612)
    2019-02-06  09:32
  15. 2019. február 6. 22:3543613.

    Sziasztok!


    Borcsamama, ismetelten nagyon koszonom. Hogy sikerult Dori koszontese?


    Kepzeljetek, mi hetek ota folyamatosan betegek vagyunk. Vagyis vetesforgoban...amint valaki meggyogyul 1-2 nap mulva kezdi a masik....mar elegge aggaszt. Pefig szedunk vitamint, sok gyumolcsot, zoldseget eszunk. En ennek a fura idojarasnak a rovasara irom. Ha jol leszunk, megyek bevasarolok a hobby boltban. Kepzeljetek az egyik karacsonyi ajandekom oda szolo vasarlasi utalvany volt. Igy orulok neki. 


    Megyek pihenni, csak be akartam koszonni.


    Puszi nektek

  16. 2019. február 6. 09:3243612.

    Londonka, neked kissé megkésve, boldog születésnapot!


    Macska , neked kicsit megelőlegezve, - nem biztos hogy aznap ide jutok- boldog születésnapot!  

  17. 2019. február 6. 09:2543611.

    Szép napot minden erre járónak!


    Havastáj,és Mindenki más is,aki Dóra,  nagyon boldog névnapot!

  18. 2019. február 4. 18:5143610.

    Na, úgy látom nem volt hiábavaló a bejelentés.


    Köszi neked is és a modiknak is.

    előzmény:
    macska54 (43609)
    2019-02-03  19:22
  19. 2019. február 3. 19:2243609.

    Sziasztok, Szia Borcsamama!


    Én rögtön jelentettem. 

    előzmény:
    borcsamama (43608)
    2019-02-02  20:50
  20. 2019. február 2. 20:5043608.

    Sziasztok!


    Nekem is ugyan ez a véleményem.  Remélem mielőbb észre fogják venni és törlik innen.

    előzmény:
    LondonEye (43607)
    2019-02-02  20:38
  21. 2019. február 2. 20:3843607.

    nem tudom, hogy kerult ez a hirdetes vagy mi ide, de sztem ne kattintsatok ra

  22. 2019. február 1. 18:3543606.
  23. 2019. január 22. 23:5243605.

    Sziasztok!


     


    Borcsamama, Havastáj


     


    Köszönöm szépen nektek, hogy gondoltatok rám!   


     


    Mindenkinek szép  napokat a hétre!  


     


    előzmény:
    havastáj (43604)
    2019-01-21  22:03
  24. 2019. január 21. 22:0343604.

    Sziasztok!


    Mágika, Madlena, én is boldog névnapot kívánok nektek!


    Macska, merre vagy?

  25. 2019. január 20. 19:1043603.

    Szép estét!


    Mágika, Madlena,  nagyon boldog névnapot kívánok nektek szeretettel!

Címlap

top