Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. november 7. 22:2143027.

    Sziasztok!


     


    Sziga


    Köszönöm a választ, most már ezt is tudom.


    Sok szép dolgot szabjál azzal az ollóval.  Kíváncsian várom a párnát.


     


    banyoca


    Kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok neked.


    Mit készítettél?  Kíváncsian várom a te képeidet is.


     


    Borcsamama


    Londonkának igaza van, nagyon jól összefoglalta a lényeget, én is ezeket az okokat tudnám mondani. Szerintem a tavalyi nézet eltérések, afférok sok ember kedvét elvette a fórumozástól + az állandó belépési,kép feltöltési problémák is. Az is igaz, hogy egyre fáradtabbak, elfoglaltabbak az emberek, egyre kevesebb a szabadidő, de nem ragozom tovább. A fb-on több karácsonyi csoportban is benne vagyok, ott pörögnek az öletek, de nekem az nem olyan személyes, családias, mint a topik,  én nagyon sajnálom, hogy többen elmaradtak és nem tudunk róluk semmit.


     


    Ma szabadnapos voltam, de egy oktatás miatt be kellett mennem reggel, így már el volt szúrva az egész napom, ezért bánatomban elmentem shoppingolni,  de csak a karácsonyi részleget kerestem mindenhol, jártam auchanban, kik-ben és rosmannban. Mindenhonnan jött velem valami,


    a kik-ben egy cuki kis réni ugrott a kosaraba és nem akarta,hogy ott hagyjam, vettem pingvines karácsonyi bögrét, hatalmas fahéjas-almás mécseseket,  az egyikre le is csapott a fiam. A kik tele van szebbnél szebb karácsonyi cuccal, a drogériában viszont alig volt választék. És még egy 5 zónás papuccsal is megleptem magamat.  A melóhelyre szoktam venni batz papucsot, és amikor már kicsit viseletes hazaviszem és otthon hordom tovább, de most ketté repedt a talpa így muszáj volt vennem egyet. 5 kisebb - nagyobb pukli van a papucs talpbetétjében, amik masszírozzák a talpat, először kicsit furcsa volt, de egyébként jó kényelmes. Mivel ez nem a legolcsóbb kategória, mindig EP kártyával fizetek, legalább nem gyógyszerre költöm. 


    Na megyek még egy picit alkotok, (elkezdem a zsákbamacskát) mert semmivel sem haladok.


    Jó éjszakát!


     

    előzmény:
    sziga (43021)
    2018-11-06  09:23
  2. 2018. november 7. 18:1243026.

    Szia BorcsaMamám, Sziasztok Angyalkák!


     


    Igen, én is olvastam tegnap, hogy miért csappant meg a csapat... sajnos a változások, a rohanás, a sok extra munka, kötelezettség, az időhiány... ezernyi összetevője van ennek a jelenségnek, amit elmondok, hogy nem egyedi eset! SŐT!!!!! mi még egész jól vagyunk!!!


    Zoli nagyon sok autós, makettes topikot olvasott egy időben. (zugolvasó volt a Drágám!!) DE szinte mind eltűnt! Néhány még "él" de nincs frissülés szinte, nincs hozzászólás, de nagyon sok már törölve is lett, vagy törlődött... pedig több száz taggal és többezernyi hozzászólással pörögtek...


     


    Nos, valahogy el fogok menni a találkozóra, sok minden képlékeny még ezzel -utazás kivitelezésével- kapcsolatban, BorcsaMamám majd telefonon megbeszéljük.


    Ma a gyógytornán beszélgettünk a többiekkel, és gyakorlatilag mindenkinek fáj... sovány vígasz.... az éjjel négyszer! ébredtem fel arra hogy sajog, pedig lefekvéskor vettem még be fájdalom csillapítót... na nem nyafizok tovább! Lassan készülődök a díszítésre -macerás így hogy csak fél lábbal tudok létrázni- a héten felhozzuk a kandallót a pincéből, és valamikor berakjuk a helyére ...  Remélem mindenki jól van, és jót fogunk traccsolni a talin.


    addig is mézespuszedli mindenkinek

    előzmény:
    borcsamama (43025)
    2018-11-06  21:25
  3. 2018. november 6. 21:2543025.

    Sziasztok!


    Sziga, örülök hogy a terved változatlan, és  te is várod a talit és az ajándékozást.  Az ollóddal szabjál és varrjál sok szépséget.  Örömmel megnézném a pacis párnádat, biztos nagyon jó lesz. Tegnap én is vásároltam jó pár dolgot, többek között nagyon cuki karácsonyi lábtörlőket.  Amúgy is aktuális lett volna, akkor már miért ne legyen karácsonyi. 


    Most csak gyorsan írok, az elkövetkező másfél hétben állandóan mennem kell valahova.


    Banyoca, éppen ma akartalak felhívni, mintha éreztem volna hogy valami nem stimmel veled.  Sajnálom hogy így fáj a lábad, ne hagyd magad lerázni,  derítsék ki hogy miért fáj. 


    A találkozó 24-én lesz a szokott helyen, és lesz zsákbamacska. Két hozzászólással ezelőtt írtam hogy kik jönnek, illl. kik vesznek részt az ajándékozásban, mert az is lesz.  Igaz, mindkettő meglehetősen kis létszámmal, de ettől még ugyanolyan jó lesz mint eddig. 


    Vigyázz magadra és gyógyulj!


    Londonka,  sok igazság van abban amit írsz, köszönöm hogy reagáltál. 


    Ago, neked is köszönöm.


     

    előzmény:
    sziga (43021)
    2018-11-06  09:23
  4. 2018. november 6. 13:0743024.

    Sziasztok!


     


    Én úgy gondolom hogy változik a évek,  változik a emberek is, Változik a élet, Változnak a betegségek és mindenkinek megvan a maga problémája.


    Én meg refluxos betegségbe szedvedek és szigoruan bekell tartani a diétát.  De azért én is készülők karácsonyra a terv megvan,  mi már 1 héttel előbb feldiszitjunk mert utána majd írom hogy mi lesz.  


    Mindenkinek mondom hogy ne legyen ideges ha valami nem készül el időbe vagy nem úgy sikerül ahogy  kellene. A idegesség nem tesz jót mert kialakulhat bármilyen betegség későbbiekbe.   Én is  megtanultam nem idegeskedni és próbálom stesszmentes életet élni ebben a rohano világban.


    Megrendeltem a neten dolgokat és kiváncsi vagyok ide ér e karácsonyig  és nem dől össze a világ ha mégsem érne ide.  A papir boltos lány szépen csomagolja a dekolációs dobozokat mert megbeszéltuk hogy mikor vigyük be stb.  Cserébe  meg meghívjuk őt sutizni. Elfogadta.


    Én úgy gondolom hogy régi szép karácsonyok jobbak voltak mert az igazi szeretetrol szólt és nem csak a ajándékrol szólt hanem egymást közötti szeretet, nevetésük, a szórakozásuk, társasjátékozást ezt  mind mind igazi családi szeretet karácsonyt jelent.


    Mindenkinek további szép napot és örömteli készülődést kívánok! 

  5. 2018. november 6. 11:4543023.

    Draga Borcsamama


    mikor az nlc forum indult es viragzott, lenyegeben 2 helyen volt az interneten ilyesmi: itt, es az index oldalan


    de azota a lehetosegek megsokszorozodtak, a porgosebb eletmodhoz igazodtak


    ez sztem az egyik ok


    a masik, ami ezzel nemileg osszefugg, hogy az a rengeteg nehezseg es bosszanto bejelentkezesi egy egyeb korulmenyek is elteritenek


    gyakorlatilag kozepkorinak nevezhetnem itt a lehetosegeket a tobbihez kepest


    a harmadik, ami az utobbi evekben felbomlasztotta ujra es ujra a forumot, az a szemelyes ellentetek


    mindig ujra es ujra osszealltunk, de egyre kevesebben lettunk emiatt is


    en ezeket az okokat latom, megoldast nem tudok


    az uj munkam engem is beszippant egyszerre sok napig, nincs is erom idenezni

    előzmény:
    borcsamama (43020)
    2018-11-06  08:38
  6. 2018. november 6. 11:4143022.

    Szép napot Angyalkák.


    Hét ágra süt a nap... ami egy részről nagyon jó, más részről meg.... mégis csak november van.... remélem karácsonykor nem lesz ilyen idő......


     


    Lemaradtam megint..... jóó bevallom lusta, és nyafi  is voltam....


    Szeptember 24-ei műtét óta itthon vagyok... jövő héten megyek vissza a dokihoz, meglátjuk mit mond, de valószínű, hogy mehetek majd dolgozni.


    A térdem: hát őszinte legyek??? tele van a kicsike pöcsöm, puttonyom, hócipőm az egésszel. A műtétig attól kaptam agybajt, hogy fájt... mert benne volt a leszakadt porc, a gyulladás. A műtét óta attól kapok agybajt, hogy fáj.... mert nincs benne a porc, a gyulladás... állítólag ennek idő kell... elfogadom, elhiszem, sőt, mindent megteszek a gyógyulásért, betartok minden szabályt, felzabálok minden gyógyszert elvégzek minden  torna, nyújtó, húzó, emelő, lazító stb.gyakorlatot, jegelem ahogy kell. Kenem azokkal a kencékkel amit mondanak..  ÉS MÉGIS FÁJ!!!! a rohadt életbe, hogy még mindig csak sántítva tudok járni, igaz mankó már csak lépcsőzéshez kell (4. emelet 80 lépcső) de, nem telik el nap, éjszaka fájdalom nélkül. Ráadásul nem is egy ponton hanem lábszár középtől a térd felső részéig bárhol képes fájni. recsegni, kattogni, ropogni.  Azt mondták: a kezelés miatt, aztán: a gyógytorna miatt, aztán: mert le van tapadva, mert meg van keményedve stb.stb... találgatások...


    Egyszerűen az ízületi, porc problémák vagy gyógyulnak, vagy csak gyógyulgatnak...... Itthon most jó, mert félig hanyatt vágom magam, felteszem a lábam a párnákra, ráteszem a jeget és elvagyok, de hogy ezt a munkahelyemen hogy oldom meg nem tudom, mert kb 1-1,5 óra normális ülés után bucira dagad, feszít, fel akar robbanni, meg akar gyulladni..... majd jövő héten megmondja a doki, hogy mi legyen...


    Szóval most hogy remekül kinyafogtam magam, akkor valami más kellemesebb téma:  azért alkottam ám!!!:) délutánra hozom a képeket, szóval készülök az ünnepekre, és a találkozóra.


    Annyit kérdeznék: A találkozón lesz-e zsákba macska ajándékozás? Hol találkozunk? a bejáratnál? a szokott helyen? kik jönnek?  Én nagyon szeretnék menni!!! hát ha 24-re nem leszek olyan állapotban hogy menni tudjak akkor az régen rossz lesz!


    A "rendes" ajándékozás idén is lesz ugye?


    Szóval kb ennyi, kicsit szétszórt vagyok, mert megyek a délelőtti nyújtó tornát befejezni.


    Mézespuszedli Mindenkinek.

  7. 2018. november 6. 09:2343021.

    Borcsamama: én is készülök a talira is és az ajándékozásra is (és persze várom a ragasztópisztolyom, még 7-et kell aludnom)


    Most éppen párnát varrok. Lovacskásat. Az egyik nagyon kedves ismerősöm új lakásba költözik (igazi agglegénypecó lesz). Neki varrok egy párnát, mert szerintem egy lakásból attól is lesz otthon a elkezdenek benne gyűlni az olyan tárgyak amiket szívvel-lélekkel-szeretettel hoznak. Na ez ilyen lesz. Majd megmutitom, ha kész van, egyenlőre csak anyagcifnik halmaza. Ja és vettem új szabóollót.

    előzmény:
    borcsamama (43020)
    2018-11-06  08:38
  8. 2018. november 6. 08:3843020.

    Jó reggelt Angyalok!


    Nagyon eltűnt mindenki, ahogy elnézem,alig vagyunk néhányan, és akik vannak, azok is ritkán jelentkeznek. 


    Az az érzésem, hogy ez a topik, bármennyire is szeretné pár ember hogy a régi pörgős, ötletekkel teli hely legyen, egyre inkább úgy jár mint én, betegeskedik, lelassult, elfáradt. Kicsit úgy érzem, hogy már a hozzászólások egy része is inkább mintha kényszer lenne, és nem örömteli mint régen. 


    Rengetegen elpártoltak, más fórumot találtak, hogy mit és miért azt én nem firtatom, hiszen joguk van hozzá, senki nincs ide láncolva. 


    Én még mindig bízom benne hogy "életben maradunk", a találkozóra és az ajándékozásra is ugyanolyan örömmel készülök mint eddig, és ugyanolyan izgalommal tölt el a lebonyolítása is azok részére, akik jelentkeztek.   Szeretném viszont hallani a ti véleményeteket is ezekről amikről most írtam.  Ez nem bántás akart lenni, csak az őszinte és a tőlem megszokott szókimondó véleményem. 


    Beírom most ide a találkozóra és az ajándékozásra eddig jelentkezettek névsorát, ha valaki kimaradt, kérlek szóljatok, hiszen mindjárt sorsolnom kell. Persze még nyugodtan lehet jelentkezni, akár az utolsó percig is. 


    Találkozó:   November 24-én:   Mágika, Sziga,Narocsi, Banyoc@, Shephard, Havastáj, Nyuszó, Madlena, Gabriella, Borcsamama


     


    Ajándékozás: Mágika, Sziga, Narocsi, Banyoc@, Shephard, Karácsony, Havastáj, Madlena, Nyuszó, Gabriella, Borcsamama


    Be is fejeze, szép napot mindenkinek, én megyek szénhidrátot számolni!  

  9. 2018. november 4. 14:3843019.

    Havastáj köszi a kávééééét.


    Mágika 

  10. 2018. november 4. 14:1343018.

    Mágika: a hideg is tulajdonképpen meleg, csak kevésbé. Leginkább akkor érdekes, ha hungarocellt akarunk ragasztani. A hideg nem olvasztja meg.


    A hideg kb. 110-130 fokon működik a meleg 200 körül.

    előzmény:
    Mágika (43017)
    2018-11-04  11:14
  11. 2018. november 4. 11:1443017.

    Sziasztok!


     


    Havastáj


    Köszönöm a kávét, egyet elvettem.  Pont a "reggeli" kávé iszogatás közben ültem le és néztem be a fórumra. 


    Szuper ötlet ez a matatófal. Ti fogjátok elkészíteni vagy inkább megveszitek?


    Az Ikea honlapon csak annyit írnak, hogy még nem fejeződött be a felújítás és kisebb munkálatok még vannak, de 9-20-ig várják a vendégeket. Hátha addigra az is befejeződik.


    Jó lenne tudni, hogy kb. hányan leszünk a talin, egyszer talán borcsamama írta 8-10 fő, de lehet azóta más is jelentkezett?


     


    Én már nagyon várom.


    ladyzzo


    Jó lehetett ez az éjszakai erdőlátogatás.  Mi voltunk már párszor éjszakai túrán, az is nagyon buli, ott mindenki egyénileg meg  a megadott útvonal alapján, volt amikor el is tévedtünk a tök sötét erdőben, de ettől lett emlékezetes. 


    Minden évben szokott lenni?    Ha tudtam volna lehet elmegyünk egyet sétálni mi is.


    borcsamama


    Karácsony: olyan szép műfenyők jöttek velem szembe a fb-on, hogy megint elkezdtem álmodozni, mi lenne, ha már december elején felállítanék egy műfenyőt és karácsonykor meg az élőfát, így sokáig élvezhetném őket. Tavaly is tervben volt, hogy venni kéne egyet, de beláttam, hogy igazából nem tudnám hová tenni, majd ha zárt lesz a terasz akkor ott meg tudom valósítani, addig meg álmodozok róla.


    sziga


    Nagyon ügyes a lánykád, hogy mindenkinek varrogatja a díszeket, büszke is lehetsz rá.


    Milyen az a hideg, meleg ragasztópisztoly?


     


    Nyáron vettem egy újat ami kapcsolós, mert a régi állandóan folyt. Így nem kell állandóan ki-be dugdosni  a konektorba, ha éppen nem használom, csak kikapcsolom és nem folyik a ragacs. Miután már megvettem akkor hallottam, hogy nem mindegy milyen ragasztórudat használsz hozzá, mert állítólag amiatt folyik, ha nem jó a minősége. Hogy ez igaz-e nem tudom,  van még régi rudam, majd ha elfogy figyelek arra milyet vegyek és akkor kipróbálom igaz-e.


    Pont tegnap olvastam ezt a karácsonyi 15 fokot, hát nem tudom mit mondjak. Én szeretném  egyszer megnézni a karácsonyt olyan helyen ahol meleg van ilyenkor, na de nem pont így gondoltam, hogy  a meleg jön ide, én szeretnék oda menni. Nekem is a karácsonyhoz hozzátartozik, hogy hideg és hó van, hát azt hiszem idén sem lesz fehér karácsonyunk.


    Macska


    Minden elismerésem a tiéd a képek szerkesztésével kapcsolatosan.        Az elmúlt pár napban én is karácsonyos képeket vadásztam, és megfelelő méretűre alakítottam, hogy rizspapírra nyomtassam őket, rengeteg időm ráment, igaz én még csak nem is értek hozzá, de elég sziszifuszi meló, főleg amit te csinálsz, hogy sok kis képből készítesz egyet.


     


     


    Mi két napig jártuk a temetőket, igaz volt egy rokonlátogatás is benne. Ilyen jó időben még sosem voltam novemberben a temetőben.  Tegnap egy szál pólóban voltam kint és a napon még melegem is volt, a fűtés szinte be sem kapcsol, ha mégis akkor lekapcsolom,  napközben végig nyitva volt az ajtó, ablak.


    Teganap csülkös bableves főztem és rizsfelfújtat sütöttem hozzá.  Fiam evett belőle, majd közölte, finom ez a bableves, csak az a baj, hogy bab is van benne.    Nem szereti a babot.  


    Ma ablakot szeretnék pucolni és folytatni az ajándékok készítését, nekikezdtem a 3d téli könyveknek, igyekszem majd fázis fotókat is készíteni róla, hogy meg tudjam mutatni annak akit érdekel a készítése. Végig gondoltam, hogy kinek milyen sk. ajándékot szánok és teljesen rosszul lettem,  lehet, hogy egy kicsit sokat vállaltam, rengeteg tervem van, valamihez még 1-2 apróságot be kell szereznem és ezerrel készítenem kell őket, különben nem leszek meg velük, úgyhogy most el is köszönöm, úgy hallom már centrifugáz a  mosógép, megyek teregetni, aztán várnak az ablakok.


     


    Mindenkinek további szép vasárnapot kívánok!


     


    előzmény:
    havastáj (43016)
    2018-11-04  08:57
  12. 2018. november 4. 08:5743016.

    Sziasztok -ok!


     


    Jelentem én is karácsonyi lázban égek. Dekorokat bújok a neten, az ajándékokon agyalok és szerzek be, amit tudok. 1-2 apróságtól eltekintve az ötletek megvannak. Bár mi még addig tele vagyunk névnapokkal is.


    A legnagyobb DIY projekt terveink szerint az lesz, hogy Nóri matatófalat kap. 


    A talival kapcsolatban az Ikea felújítás befejeződött?


    Én terveim szerint gyerek nélkül megyek. 


    Hoztam kávét, teát  vegyetek bátran!


     


     

  13. 2018. november 3. 12:2943015.

    sziga nem idege lek, de fogynak a napok. De még van idő mindenre. 

    előzmény:
    sziga (43014)
    2018-11-03  09:18
  14. 2018. november 3. 09:1843014.

    Macsi! Ne idegelj ezzel a visszaszámlálóval Szerintem rosszul számolsz, kizárt, hogy már csak ilyen kevés nap van hátra.


    A második képen az a télapós teáskanna cukkancs nagyon!
    A KIK-ben láttam tegnap egész nagy üvegtartós kari gyertyát. Aranyos rajzos mintás. Picit ezer forint alatt volt.


    Szerintem teljesen igazad van, ráér az a díszítés. Pláne, hogy gyakorlatilag nyár van :)

    előzmény:
    macska54 (43012)
    2018-11-03  04:35
  15. 2018. november 3. 09:0843013.

    Jó reggelt lányok!


    Ezt olvastátok?


    Azért elég lehangoló. Tiszta ideg vagyok ettől a nyártól. Ilyenkor már csizmát kéne hordanom réges- régen, mert imádom őket. Szerintem én vagyok az első aki felveszi és az utolsó aki leveszi :D


    Ja és teljes karácsonyi lázban égek. Csak az akadályoz meg a nagy alkotásban, hogy:


    1. valaki elsüllyesztette a szabó ollóm (ha megtudom ki volt az annak annyi)


    2. Zárlatos lett a ragasztópisztolyom. Mondjuk azt kértem névnapomra, addig kibekkelem valahogy. Kértem meleg és hideg ragipisztolyt.

    És ma a lovardából (mert mint tudjuk jól képzett lóipari segédmunkás vagyok) egyenesen az Allee-ba megyek és kapok új ollót. Yessss

    Na pussz! Várnak a lók!


     


     

    előzmény:
    borcsamama (43011)
    2018-11-02  21:31
  16. 2018. november 3. 04:3543012.

    Jó reggelt mindenkinek!


    Nálam nem történik semmi. Igaz elővettem egy kevés kari dekort, mivel át kell variálni. De még nem szeretnék semmit kirakni. Mint oly sok év óta Mikulásra díszítek.


     

  17. 2018. november 2. 21:3143011.

    Ma én is pont így voltam. Megpucoltam a konyha és az ebédlő ablakot, és nem sok biztatás kellett volna, hogy előszedjem és felrakjam a téli dekorokat.  Azért azt nem birtam megállni, hogy a naptáramra fel ne kerüljön a téli kép, amin van hóember, korcsolyázó gyerekek és esik a hó.  :-)


    A nap többi részében mikulásokat varrtam.

    előzmény:
    LondonEye (43009)
    2018-11-02  16:58
  18. 2018. november 2. 21:1343010.

    Egy hős vagy, bírod még 

    előzmény:
    LondonEye (43009)
    2018-11-02  16:58
  19. 2018. november 2. 16:5843009.

    naaagy onmegtartoztatas szuksegeltetik, hogy ne vegyem le a karacsonyos dobozt a szekreny tetejerol, es kezdjek el disziteni...


    de meg varok, mert aztan ugyis fentmarad jo sokaig:-)

    előzmény:
    ladyzso (43008)
    2018-11-02  15:03
  20. 2018. november 2. 15:0343008.

    Hali!


    A Jysk-ben is csodás dolgokat lehet kapni. Auch-ban meg láttam asszem olyan égősort, aminek a mintája a cukorpálcára hasonlított.


    További szép napot!

  21. 2018. november 2. 05:0343007.

    Jó reggelt mindenkinek!


     


    Tegnap láttam, hogy jön a 43e hsz.


     

  22. 2018. november 1. 22:2443006.

    Én észre sem vettem.  :-)

    előzmény:
    ladyzso (43004)
    2018-11-01  21:36
  23. 2018. november 1. 21:3743005.

    köszi, szépek

    előzmény:
    macska54 (42995)
    2018-11-01  05:49
  24. 2018. november 1. 21:3643004.

    És a tied lett a 43000. hsz., szuper :-) 

    előzmény:
    borcsamama (43000)
    2018-11-01  20:51
  25. 2018. november 1. 21:3543003.

    Ezek nagyon szépek, köszönjük.

    előzmény:
    borcsamama (42996)
    2018-11-01  14:54

Címlap

top