Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. szeptember 29. 08:5842776.

    borcsamama


    remelem meg talalsz legkozelebb


     


    ma ezt talaltam, akar gyerekkel is el lehet kesziteni: furdozsele


    http://blikkruzs.blikk.hu/otthon/igy-keszits-hazilag-fur dozselet-a-gyerkoc-imadni-fogja/67w5hj9


     

  2. 2018. szeptember 28. 21:0142775.

    Én is kérem a receptet, köszi.

    előzmény:
    Bubcsi28 (42772)
    2018-09-28  18:47
  3. 2018. szeptember 28. 20:5242774.

    Bubcsi, ha lehet, én kérném a receptet.  


    Londonka, kár hogy nem tegnap írtad, éppen ma voltunk Szekszárdon,ott van olyan bolt, de hát most már késő bánat.


    A képet még nem találtam meg, de rajta leszek. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (42772)
    2018-09-28  18:47
  4. 2018. szeptember 28. 19:1342773.

    Lanyok


    otthoniaktol olvasom, hogy a KIK-ben vettek tegnap-ma ilyen cukorpalcat, emlekszem, tavaly sokan kerestetek, szoval most meg van!

  5. 2018. szeptember 28. 18:4742772.

    Sziasztok,


    Aki kéri a zakuszka receptjét, jelentkezzen, mailben fogom küldeni szómagyarázattal.


    Később majd még jövök.


    Puszi bubcsi

  6. 2018. szeptember 28. 15:0942771.

    Szaisztok!
    Banyoca: Örülök, hogy sikeresen túl vagy a műtéten. Vigyázz magadra!
    Borcsamama: köszi a híreket Banyócáról


    Nyuszó engem is érdekelne pár kép. Gyümölcstea: nyamm


    LondonEye: szerintem jó ötlet a karácsonyi utcarészlet, biztos lesz sikere
    Sziga: most már csak jó lesz a felület, na. Ne hagyd magad!!!


    Felénk nincs semmi különös, süt a nap. Kéne venni pár dolgot. Meló van gazdagon.

  7. 2018. szeptember 28. 14:2342770.

    Sziasztok Angyalok!


    Nem rég beszéltem Banyócával, jól van, puszil mindenkit, valószínű holnap megy haza anyukájától.  Majd otthonról jelentkezik. 


    Nyuszó, szuper lehetett a nyaralásotok Izlandon.  Szívesen néznék én is képeket, ha van kedved itt is mutatni, és mesélni. 


    Londonka, jó ötlet amit kitaláltál,biztos ügyesen meg is fogod valósítani.  Volt egy nagyon szuper képem, ami esetleg mintául szolgálhatna, majd megpróbálom megkeresni, és felteszem ide. 


    Többen kérdeztétek már az ajándékozást.  Úgy gondolom idén is meg kellene csinálni ha van hozzá kedvetek.  Ha gondoljátok, én most is szívesen lebonyolítom.


    Az adventi találkozóról mi a véleményetek?  - én oda is mennék örömmel. 


    Sziga, te vagy a mai nap fénypontja!  De jó hogy jöttél, nagyon örülök neked.  Hiányzott a sziporkázó humorod, az ötleteid.

  8. 2018. szeptember 28. 12:1142769.

    Sziasztok Lányok!


    Jó sok idő telt el mióta itt jártam, de ha a topikoknyűgösistene is megengedi akkor most már jövök rendszeresen :)


     

  9. 2018. szeptember 28. 11:1342768.


    most van par szabadnapom, igy tegnap rogton ki is talaltam, hogy van egy kb. videolejatszonyi szabad terulet, es azon milyen jo lenne egy kis karacsonyi falut...mondjuk inkabb utcareszletet kialakitani


    mar bujom is a netet. akarok par hazacskat, elotte egy kis parkfelet hiddal, korcsolyazokkal, padokkal, lampakkal, fenyofaval


    mindezzel meg szeretnem lepni a ferjemet :-)))


    mit szoltok az otlethez?


  10. 2018. szeptember 28. 11:0742767.

    Nyuszo,


    ha jol emlekszem lattam is FB-on izlandi kepeket toled, csodalkoztam is, mennyi ruha van rajtatok:-), akkor itt 3oegynehany fok volt


    majd meselj a kepek melle jo sokat, ha van kedved, mert titkos terveim kozott szerepel oda is eljutni

    előzmény:
    Nyuszó (42766)
    2018-09-28  09:54
  11. 2018. szeptember 28. 09:5442766.

    Jó reggelt!


    Este már fincsi gyümölcsteát kortyolgattunk mézzel. Előkerült a meleg köntös és a szőrmepapucsok is.


    És találtam egy zacsi hóemberes pillecukrot is tavalyról. Hogy milyen apró örömöknek tud örülni az ember lánya?!Londoneye, Shephard,igen, mostmár a pihenősebb időszak jön,kreativitással tele. Voltunk viszont azért nyáron kettesben kirándulni Izlandon,mivel már év elején lefoglaltunk mindent, így amikor a műtét közbejött,nagyon megijedtünk lesz-e belőle valami, de szerencsére nyár közepére már nem okozott gondot az utazás neki. Majd hozok képet,találtunk egy Mikulásboltot Reykjavikban. Tényleg véletlenül, mert most nem kerestem rá előtte, ahogy szoktam.


    Shephard! Igen, lesznek új dekorok, ugyanis egy új szobával és egy zuhanyzóval bővült a házunk! Terveim már vannak! A számlálót megtaláltam, de azt a listásat nem, lehet IOS-ra az nincs is?


    Banyoca! Örülök a sikeres műtétnek. Kellemes és szigorú lábadozást kívánok anyukádnál!


     


    Lesz idén találka szerintetek?


    Narocsi! Igazi kedvenc az az ajándék nekem, büszkén rakom ki mindig. Elhiszem,hogy nehéz neked, remélem, hogy idővel könnyebb lesz!


     


     

  12. 2018. szeptember 27. 10:0442765.

    Megtisztelő, hogy gondolsz rám, de nekem sajnos már soha nem lesz boldog születésnapom! A gyerekekkel inkább nagy Anyáknapját ünnepeltünk. Anyám meg a sógornőm is jól megköszöntött, aztán egy jó nagy sírás lett belőle, mert anyámnak ráadásul mondtam is, hogy nem tartok születésnapot.


    Holnap megyek le a Balatonra. Egy kicsit ott lenni, emlékezni, levelet söpörni, nyaralót bezárni.


    Puszi mindenkinek.


    narocsi


     


    Nyuszó, örülök, hogy itt vagy és  a régi ajándék az egyik kedvenc.


    Banyóca: látom Anyánál vagy, és vigyáznak rád. Sokat pihenj, és ne erőltesd meg magad. Jellemzően a láb műtétnél van, hogy a műtöttet pihenteti a beteg, a másikat megerőlteti...


    még egyszer


     


     

    előzmény:
    borcsamama (42761)
    2018-09-26  16:19
  13. 2018. szeptember 27. 09:4842764.

    draga Banyoca


    ez mar leirva is rosszul hangzik, mekkora fajdalmaid lehettek, remelem, hamarosan csak multidoben


    Nyuszo


    hosiesen alltad a sarat, remelem ez az osz hoz neked kuckozos-nyugalmas idoket


    borcsamama


    azt a fagyasztotaposast megneztem volna:-)


     

  14. 2018. szeptember 27. 09:4342763.

    Szép napot Angyalkáim!


     


    Tul vagyok a mutéten, minden rendben volt, kivéve, hogy narkozisban ment fel a vérnyomásom 214-re ami totál érthetetlen, de kit érdekel már???:)))) Egy 2 cm-es kosárful formára hajlott porcdarab volt levállva, és az csiszolta szét a porcot, és a csontot is a térdaklácsomban, combcsontonban, és tépte rojtosra a meniskus-szalagot. Rendbe rakták, kedden kijottem a korházbol, még fekszek, mankozok, és csinálom a tornát amit a doktor eloirt. Még Orfun vagyok Anyunál. Pár nap és megyek haza, jovo héten varratszedés és további tennivalok megbeszélése. Jol és gyorsan javulok, de nagyon be kell tartanom minden szabályt. Alig várom, hogy már otthon lehessek és festhessek, alkothassak.. persze csakis az eloirt torna, terápia után. Majd jelentkezek még. Bocs, nem magyar a billentyuzet.


    Csillámpor és mézespuszedli:)

  15. 2018. szeptember 26. 16:4742762.

    Nyuszó: de jó hallani felőled, mondjuk jó vegyes évetek volt, de a lényeg hogy mindenben volt azért öröm is és összességében lassan rendben vagytok  Christmas Countdown 2018 (Appspundit Infotech) van a telómon most, új a drága, így új visszaszámlálót kapott, amit kell tud, de van prémium verziója is, dec 24-e beállítható  Christmas Gifts List(Medialoha), ennek is van prém verziója, most az alapot használom, elég jó nekem  Új dekorok is készülnek a felújítás után?  Köszönöm szépen, igen a csomagoláson is a szlogenem, hogy Szeretettel készítve Igen tudom, hogy követsz Húha de még milyen manó, rosszcsont Eleven gyerek nagyon, néha jó is, de estére lefáradok!

    előzmény:
    Nyuszó (42760)
    2018-09-26  09:29
  16. 2018. szeptember 26. 16:1942761.

    Sziasztok!


    Nyuszó, nagyon örülök hogy te is itt vagy.


    Veletek is jó sok minden történt ebben az évben.  Nem semmi lehetett a felújítás így hogy a férjedet megműtötté, de hát látod ez is megoldódott, készen lettetek, a férjed is meggyógyult, és ez a legfontosabb.


    Konkrétan még nem döntöttem el hogy milyen formában készül a husi, de hajlok a leveles tésztás változat felé.  Valamelyik évben már csináltam ilyesmit, de akkor gomba helyett spenóttal, és az is nagyon finom volt.  Rengeteg vargányát szedett borcsapapa, jó sokat bepanírozva , ill. felkockázva lefagyasztottunk, és lett két háromliteres üvegnyi szárított is. Tegnap jött haza két hét horgászás után, a gombán kívül hozott kettő kősüllőt, és hét süllőt, csodaszépeket, még három kilós is van köztük. Úgy kellett megtaposni a fagyasztónkat, hogy minden bele férjen. 


    Úgy tűnik, ez a hozzászólásom csak  dicsekvésből és örömködésből fog állni, de most így alakult. 


    Ezt a hsz-t  már az új csodaszép laptopomon írom, amit a szülinapomra kaptam családi összefogás eredményeként.  Csodaszép, még szokjuk egymást, de nagyon örülök neki. 


    A másik örömforrásom az új mosógépem, úgy döntöttem, hogy megérdemlem. :-)  Hiper-szuper, nagyon sokmindent tud, és ráadásul még szép is.


    Ja és az sem mellékes, hogy a szerelő potom pénzért csinálta meg a TV-t, ami pénteken meghalt, amikor volt egy pillanatnyi áramkimaradás. 


    Drága Narocsi, nagyon boldog születésnapot kívánok sok szeretettel!


    Banyóca, remélem szerencsésen túl vagy aműtéten és minden rendben, majd holnap hívlak.

    előzmény:
    Nyuszó (42760)
    2018-09-26  09:29
  17. 2018. szeptember 26. 09:2942760.

    Sziasztok Angyalkák!


    Végre itt az ősz, a bújós, takarós, begubózós évszak, amit én nagyon szeretek! Szeretem én a nyarat nagyon, de látszik, hogy őszi születésű vagyok, az az én Igazi évszakom!


    A legnagyobb melegben már sokszor eszembe jutottatok, és már hiányzott a kis csapat!


    Tegnap este már bekapcsoltuk a fűtést, így maximális őszi-téli hangolódás van nálunk!


    Kicsit visszaolvastam azért, de nem mindent.


    Macska! Nagyon cuki a 2 róka, jól betévedtek a kertbe. Hol tudnak bemenni? A fűszertartók nagyon tetszenek, remélem a testvéred is szívesen használja őket!


    Fonicia! De jó, hogy te is benéztél!


    Shephard! Gratulálok a Gyurmamihoz, és tényleg szívből örülök, hogy bejött az üzlet, mert szívvel-lélekkel csinálod, imádsz alkotni! Követlek FB-n! A gyűrűvivő kisfiad pedig igazi kis huncut manó! Milyen alkalmazást használsz a karácsonyi listádhoz?


    Bubcsi! Nagyon tetszik a mikuláshuzat a székekre, és hogy a férjed ötlete volt már ilyenkor rátenni.... Részvétem a szomszéd néni miatt, nagyon sajnálom!


    Narocsi! Jó ötlet volt a kiállítás, nézegetem az oldalatokat! Gyönyörű munkáid vannak! Én is imádom, amit nekem készítettél, a szaloncukrokkal!


    Havastáj! Szuper ez az önkéntes munka a szoptatós anyukákkal! Derékfájásra Cosmodisk? Nekünk bevált.


    Mágika! Írtad, hogy fa alapokat veszel dísznek. Te azokat hogyan készíted? Nekem is van még tavalyról, de dekupázson kívül még nem jutott eszembe más ötlet rá.


    Borcsamama! A vargányás husi nagyon jó ötletnek tűnik, én is, illetve mi is imádjuk a gombát. Hogyan készíted? Csinálsz egy gombapörkölt szerűséget és beletöltöd? El tudom képzelni utána baconbe csavarva és lesütve. Vagy levelestésztába tekerni? Kicsit elkalandoztam, lehet meg is van egy ünnepi fogásom?


    Banyoca! Sajnálom, hogy így összejött minden, főleg a lopást külföldön! Ez szörnyű! Azért próbálj meg gyakran jönni, felüdülés a léleknek! Legalábbis nekem nagyon!


    Karácsonyi számlálót telefonra tudtok jót ajánlani? Elég sokat feldobott a kereső, nem tudok dönteni.


    Nekünk is hosszú év van a hátunk mögött, illetve még 3 hónap (ami a legszebb számomra) hátra van, de ez az év olyan volt, mintha legalább 2 telt volna el. Úgy elszaladt, hogy alig érjük utol magunkat. Munka ezerrel, és már egyre jobban érzem, hogy lassítani kellene, és már arra gondolok,hogy igenis munkát kell visszamondani, mert NEM BÍRJUK! De a férjem elég maximalista ilyen szempontból, szóval forog a mókuskerék rendesen.


    Mellette elég peches évünk is volt, tavasszal a férjem hirtelen leesett a lábáról, komoly gerincműtéte volt, de már éppen elkezdtük a házfelújítást, szét volt robbantva minden, így onnantól egyedül csináltam végig. Még most is kiráz a hideg, a "pár hét alatt kész lesz" felújítás most ért véget fél év után. Ágyban fekvő férj, munka, házfelújítás felügyelése mellett még a 3 gyerek is. De végre vége! És most már élvezzük a munkánk eredményét. A férjem közben újra munkába állt, és megint hajt mint az őrült, de azért néha sikerül elgondolkodnia és berántania a féket, hogy vigyázzon most már a hátára. Mert a sok ülés és a mozgásszegény életmód miatt ment tönkre a gerince.


    Viszont egy pozitív hatása volt ennek az őrületnek, hogy a család felértékelődött, mivel a férjem itthon volt sokat, és ennek a gyerekek sokat örültek. Több a közös program most már. Az építkezés is jó volt arra, hogy sokat voltunk itthon.


    Karácsonyi számlálót telefonra tudtok jót ajánlani? Elég sokat feldobott a kereső, nem tudok dönteni.

  18. 2018. szeptember 25. 00:1242759.

    Sziasztok 


     


    Nagyon sikeres vásári napot tudhatok magam mögött, pedig pocsék idő volt, de kitartottam, megérte 


    Oli sajna még mindig beteg, igaz a hányás elmúlt, de hétvégére lázas lett, szombat éjjeltől csúnyán köhög, rögtön adtam neki gyógyszert, ma doki, úgyhogy a héten pihenő itthon, amúgy ennek én is örülök, kicsit nyugi van, és legalább haladok a gyurmás rendeléseimmel, és Olival jobban tudok együtt lenni, ma is délután aludtunk, ami nem jellemző ránk, de jó is volt 


     


    Borcsamama: halászlét én is imádom, Anyumnál mindig van így én nem készítek, mindig valami különleges leves készül, bár a fehércsokilevest nem tudom túl szárnyalni, mindig az a kérés hogy az azért legyen  Remélem a házkutatás eredményes lesz és megtalálod a varrt dolgokat  Igen, köszönöm sikeres volt a vásár, nagyon sok minden elment, olyan is amit szinte csak azért vittem hogy lássák ilyet is készítek, most készülhetek már a karácsonyi vásárra 


    Macska54: de jó hogy előkerültél  Repülni már én sem szeretek, anno az 5 év alatt olyan sokat mentem, hogy elegem lett belőle, pedig a férjem próbál rávenni Görögországra, még halogatom  Jó az új vízjeled 


    LondonEye: köszönöm szépen  Én is sok mindent rendelgettem, meg ezzel a kézműves dologgal egy csomó más kézművest is megismertem, így nagyon sok ajándék tőlük érkezik majd idénre, vagy már itt van, illetve ami nekem most bejött az az Aliexpress, már 2-szer rendeltem, ingyenes kiszállítású dolgokat, kb 22 tételt, és szépen jönnek a csomagocskák, van ami a munkámhoz kell, de pl kari égősort is rendeltem, ami áramos 120 égős ledes és 1400 Ft volt, most is van egy csomó dolog a kosárban, mert ha látok valamit bedobom, Olinak is néztem karis pizsiket, jó dolgok vannak 


    Havastáj: itt az ősz, jönnek a betegségek is, jobbulást 


    Banyoc@: hogy ment a műtét? De jó hogy hazajönnek a gyerekek 


     


    Ma ismételt diétába kezdtem, a tavaly oly sikeres Update útján haladok ismét, ezúttal menüt rendelek egész napra, mert egyszerűen nincs más út, nincs időm főzőcskézni 1-2 hónap múlva mégannyira sem lesz, így meglátjuk hogy ez hatásos lesz-e, de remélem, karácsonyig van egy szép kerek szám kitűzve, remélem összejön 


    Ma megnéztük a Karácsonyi dallam című filmet, nagyon édes, ajánlom 


    Ja és ma beugrottam a hobbyba, vettem egy fehér fonott koszorúalapot, még nem tom mi lesz vele, valami szalagos dologra gondolok, de még nem tiszta a dolog 


     


    Pár kép a szombati vásárról 


     


    Jó éjt, szép álmokat 

  19. 2018. szeptember 24. 21:3942758.

    Hát igen, beköszöntött a tea korszak, biztos finom mindegyik. A dekorok tetszenek, szépek.


    Jobbulást mindenkinek!

    előzmény:
    havastáj (42753)
    2018-09-22  13:31
  20. 2018. szeptember 24. 21:3642757.

    Szaisztok!


    Banyoca: szurkolok a holnaphoz, biztos hamar fel fogsz épülni a műtét után, főleg, hogy lesz segítséged.


    Sajnálom, ami a nyaraláson történt. A szemüvegek se lettek meg? 


    Nemrég olvastam, hogy valamelyik tengerparti strandon kidobóembert alkalmaztak, ami lényegesen lecsökkentette a rablást és a belógást a strandon. 


    --


    Már jobban vagyok, köszönöm. Maholnap oktatás, hűűde nem hiányzik, ez van.


    Zűrök vannak, karácsonyi hangolódás nincs.


     

  21. 2018. szeptember 23. 20:1242756.

    Havastáj, nagyon nem jó hogy ilyen régóta betegek vagytok, hátha majd a teák segítenek.  Én már jó ideje gyömbér teát iszom minden reggel, és eszem a c vitamint.  No azóta azt mondhatni hogy még náthás sem voltam, és ez így van már legalább négy éve. 


    Bubcsi, hogy sikerült a barátnőzés és a többi programod?  Milyen volt a vásár?  Gondolom haza ment veled jó néhány dolog, amikből készülnek mindenféle szépségek. 


    Ladyzsó, neked is mielőbbi gyógyulást, vigyázz magadra. 


    Shephard, hogy jött össze a vásár, volt nagy forgalmad és sikered?  Remélem sokan megcsodálták és meg  is vették a szépségeidet. 


    Mindenkinek köszi a képeket!

  22. 2018. szeptember 23. 19:5942755.

    Drága Banyóca!


    Nehogy már szégyenkezz, nincs miért, én egyáltalán nem vettem rossz néven, ismerem a gondjaidat és a helyzetet amiben vagy, meg tudom érteni.  A névnapomig meg még bőven ráérsz, az még jóval odébb lesz. Köszönöm hogy eszedbe jutottam, ölelés és puszi. 


    Napok óta eszembe volt hogy hívlak, aztán valami miatt mindig elmaradt.  Azt hittem, már túl vagy a műtéten, leginkább ezért akartalak hívni. 


    Meglátod, gyorsan túl leszel rajta, pár hét múlva már szaladni fogsz.  Drukkolok hogy így legyen.  


    Vigyázz magadra, majd valamelyik nap kereslek.  


     

    előzmény:
    banyoc@ (42754)
    2018-09-23  18:57
  23. 2018. szeptember 23. 18:5742754.

    Szép estét Angyalok!


     


    Nem szabadkozom. Megette fél életemet a két munkahelyem, ez nem kifogás, hanem tény:( Márciusban elindult a hajtás, aztán jött a május amikortól a mai napig a meglévő munkakörök mellé még egy  24 órás diszpécseri ügyelet is a nyakamba szakad.. Gyakorlatilag 3 lovat kell ülnöm egy seggel......Természetesen a tervek mások voltak, mint ahogy tényszerűen alakultak a dolgok. Nem részletezem, május óta havi 285-290 órát dolgozok, ez azért elmond mindent.


    Még jó hogy kiharcoltam a szezon előtt majdnem 2 hét szabadságot, ami arra volt elég, hogy kialudjam magam. Tényleg jó volt már a téboly határán voltam a kimerültségtől minden szempontból. Nyaralás nagyon jó volt, csak beárnyékolta az, hogy hazajövetel előtt  3 nappal ellopták a strandtáskánkat benne többek között a telefonjaink, szemüvegjeink. Lényeg: senkinek nem tudom a telefonszámát!! Úgyhogy elnézést hogy nem hívtam senkit...:(((


    Karácsony: a gondolataimban itt van, sőt már alkottam néhány apróságot, terveim vannak. Gyerekek haza jönnek és ez a legfontosabb.


    Ami hátráltatja a dolgokat: holnap reggel megműtik a térdemet, 2 nap kórház -nem sok- utána 1 hét merevített kötés a varrat szedésig, amit Anyámnál fogok tölteni Orfűn, merthogy nem tudok feljönni a negyedikre és merevített lábbal nem tudok a panel fürdőszobában, WC-ben mozogni.. Varratszedés után itthon lábadozok tovább (na ettől tartok, hogy hány hétig tart mire lépcsőzésképes leszek), és akkor .... tervmegvalósítás; karácsony, készülés, TOPIK.


    Szégyenkezve írom Drága BorcsaMamám!! nem hívtalak, nem írtam a névnapodon és születésnapodon. NAGYON SZÉGYELLEM, ÉS ESEDEZVE KÉRLEK, FOGADD EL BOCSÁNATKÉRÉSEM ÉS


    Most csomagolok, pakolok stb, stb... hajnalban indulunk a kórházba. Nyugi Angyalkák! Krampuszba nem csak a csillagszóró!:))) és  ezernyi ölelés, puszedli! kb 1 hét múlva jelentkezek.

  24. 2018. szeptember 22. 13:3142753.

    Sziasztok!


     


    Mivel masodszor is eltunt a hsz.amit irtam, igy csak roviden.


     


    Oszi ajtodiszunk.


    A viragokat nem en keszitettem, de nagyon tetszenek.


    Nalunk hetek ota beteg valaki, mar nagyon unom es eleg megterhelo is.


    Most, hogy vege a nyari idojarasnak, eloszedtem a teakat, vettem milford winter magic-et es egy teekanne karamelizalt fuszeres almat. Hangolodom.  A karacsonnyal kapcsolatban meg nem sok otletem van. De mar lassan elkezdek inspiralodni.


    Most a csalad, az itthoni teendok es az onkentes munka teljesen kitolti az idomet.


    Jo hetveget mindenkinek!


     

  25. 2018. szeptember 22. 09:3542752.

    Jó reggelt!


    Ittam már két kávét mert szétmegy a fejem. És mától már kell fűteni is, ahogy érzem.


    Szia Macsek, jó hogy újra itt vagy! És köszi a számlálót.


    Shepard, jó lehetett a lagzi, a képek alapján!


    Borcsamama, ismerős ez a házkutatásos dolog... Mindig szépen becsomagolom és elteszem mert ott biztosan megtalálom majd...ahhhaaaaaaa


    Ma délelőtt laza lesz egy pcit, vásárlást majd délután intézek mert megyek be a városba barátnőzni is. Takarítás tegnap megvolt, meg függönyöztem a konyhában ( szuper olcsón vettem sötétítőt), ugyanabból az anyagból varrok ma abroszt. Holnap pedig egésznapos dekoros vásárra megyek ( mint a bnv területe), már nagyon váromSzerintem elköltöm az éves bevételt, és csak éjjelre érek haza


    Na megyek kicsit vasalok hogy fogyjon.


    Szép hétvégét mindenkinek!


Címlap

top