Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. szeptember 1. 08:1942651.

    Sziasztok!


     


    Hű, eljött a szeptember. Lehet kezdeni tervezni, ötletelni, hangolódni.


    Van, akinek mar van a fejeben vmi, amit meg szeretne valósítani?

  2. 2018. augusztus 21. 13:3042650.

    Sziasztok!

    Tendencia, hogy évről-évre egyre többen vásárlunk online karácsonyra. Szeretnék veletek megosztani egy lehetőséget amivel egy kicsit spórolhatunk online vásárláskor.

    Létezik egy weboldal nevezetesen a Bonusway ami azzal foglalkozik, hogy ha róluk megyünk át egy webshopra akkor a termék árának bizonyos százalékát visszafizetik. Nagyon sok webshoppal állnak kapcsolatban. Külföldiekkel és hazaiakkal egyaránt.
    Pl.: Aliexpresses vásárlás után 1,5-4,5%- ot utalnak vissza, Bonprix 4,5%, Booking 4%, ecipo 3,25%, Myprotein, de hagy ne soroljam fel az összeset (180+ db webáruház)

    3000ft elérése után utalnak vissza bankkártyára vagy Paypalra

    Itt tudtok regisztrálni.

  3. 2018. augusztus 7. 13:0042649.


    igen, ez nagy hagyomany, hogy abban az aruhazban ilyenkor mar megnyitjak a karacsonyi vasart, persze ez idovel sokkal nagyobb is lesz, de a kezdeti stadiumban is lenyugozo


    2 vagy 3 eve el is mentem megnezni, meg is mutattam itt a kepeket


    ha minden 2. turista csak egy karacsonyi diszt vesz ott, mar megeri nekik, mert igen elokelo az aruhaz, es ennek megfeleloen az arak is eleg magasak

    előzmény:
    macska54 (42648)
    2018-08-07  08:37
  4. 2018. augusztus 7. 08:3742648.

    Jó reggelt Angyalok.


    Hát ez elég érdekes, ez már túlzás, nekem.


    Karácsonyi vásár nyáron???!!!

  5. 2018. július 16. 21:1342647.

    HO-HO-HOOO


    Otletet hoztam kepeslapok, fenykepek hasznositasara


    szerintem karacsonyi lapokra ugyanugy lehet hasznalni, es nem hagyomanyosan girlandot csinalni


     


    https://eletszepitok.hu/elmenydekoracio-kepeslapokkal-di szitett-falak/

  6. 2018. július 6. 07:3442646.

    Havastáj a picikéd egy kis Angyalka. Ebből következik, hogy köztünk a helye. 


    A képek természetesen mennek.


    Lányok a Német utam áthelyeztem jövőre. De azért nem maradtam progik nélkül. A jövő het is igazán zsufolt lesz. H-SZ-SZ a kirándulások hete leszm. 


    Mindenkinek nagy puszmák. 5.


    Képek majd mennek. 

    előzmény:
    havastáj (42645)
    2018-07-04  12:03
  7. 2018. július 4. 12:0342645.

    Sziasztok!


     


    Csonkanek, LondonEye, örülök a találkozótoknak.


    Köszönöm a kérdést Nóri jól van, már 15 hónapos kész hölgy. Saját akarattal (hm..kire ütött?), fut, szalad, pakol, bújocskázunk, imádja a könyveket, szavakkal beszél, de rengeteg mindent tud már mondani. Nagyon mosolygós, aranyos, igazán belevaló kislány..nagyon büszke vagyok rá. 


    Macska, én mindig örülök a képeknek. Álomszép dolgokat fotózol. Köszönöm.


    Hozok majd én is fotókat, de mindig rohanok és semmire nincs időm.


     


    Szép nyarat mindenkinek!


     

  8. 2018. június 26. 21:2542644.

    csonkanek, Londonka micsoda meglepi lehetett. Örülök az örömötöknek. Jók az ilyen véletlen talik. 


    Londonka kellemes utat haza felé. 

  9. 2018. június 26. 10:3742643.

    Draga csonkanek


    en koszonom a lehetoseget hogy megismerhettelek, es reszese lehettem a hangversenynek, es meg nemi nosztalgianak is


    csodas karacsonyi angyal vagy, biztos, hogy nem utoljara talalkoztunk, mar csak azert se, mert a lanyom is szivesen enekelne veletek


    nem tul vidam okbol vagyok itthon, es penteken megyek is vissza


    par angyallal tudtam talalkozni, es ezuton is koszonom nekik az egyutt toltott orakat

    előzmény:
    csonkanek (42642)
    2018-06-26  09:22
  10. 2018. június 26. 09:2242642.

    Sziasztok Angyalok!


    Hatalmas öröm ért a hétvégén! Taliztam LondonEye-vel!!! Mondanám, hogy spontán, de nem.


    Feltettem ide, hogy június 23-án hangversenyt ad kórusunk egy zenekarral, melyre hívtalak Benneteket is. Londonka válaszolt, hogy itthon lesz és szívesen jönne! Számomra már ez is nagy szó volt! És JÖTT! kÉPZELJÉTEK, JÖTT! Az érdekes az volt a dologban, hogy még sosem találkoztunk, hiszen én még egyetlen fórumtalin sem vettem részt, viszont voltatok kedvesek időnként fotót küldeni nekem is, így elég sokatokat láttam már fényképen. Az előadás előtt osztottam a műsorrendet, minden székre tettem, amin nem ültek, ahol ültek, ott pedig kézbe adtam. Az történt, hogy a következő széken ült valaki, nyújtom a papírt, felnézek, hogy vajon kinek is adom, hogy kontaktust teremtsek, ha csak szemmel is, erre felismerem ŐT! Megszólítottam, köszöntem, hogy eljött és hogy végre valakivel személyesen is találkozom! Meglepetten rámkérdezett, hogy honnan ismerem? Mondtam, hogy fényképről. Ekkor nem sokat tudtunk beszélgetni, mert kezdődött az előadás, de műsor után kicsit beszélgettünk. Nagyon örültem a találkozásnak! Azt gondolom, minden Angyalka ilyen kedves és közvetlen ebben a csoportban, és ez nagyon jó!


    Szép hetet kívánok Nektek!


     

  11. 2018. június 25. 03:1142641.

    Jó reggelt Angyalok! 


    Ma megint útra kelek. Vissza érkezek csüt. este és vas. hajnalban megyek is tovább.


    Akiknek küldtem levelet és válaszoltak köszönöm szépen.


    Mindenkinek további szép nyarat kívánok.


    Meglássátok nemsokára itt a .


    Addig is talizunk kivel levélben, kivel valahol az éterben.


    Hamar itt lesz a szeptember. 


  12. 2018. június 23. 21:5042640.

    Banyoca! Vissza jött a levél tőled a postamesterrel, pedig a csoportosba küldtem, mint mindig. Asszem a freemaillal lesz valami gond, mert már reggel is volt akinek nem ment el aki szintén freeméles. 

    előzmény:
    macska54 (42639)
    2018-06-23  21:46
  13. 2018. június 23. 21:4642639.

    Küldtem 5 albumot. Akinek van kedve, ideje nézze meg. Akit meg nem érdekel dobja a kukába. 


    Még egyszer sziasztok. 

  14. 2018. június 23. 21:2442638.

    Sziasztok, szép estét. 


    Én is rég jártam erre, elnézést.


     


    Havastáj örülök, hogy már kiheverted a kórságodat. Vigyázz magadra. Jó befőzést kívánok. Jól fog jönni a télen, ha addig megmarad. Legyen szép nyarad.


    csonkanek neked is kívánok tartalmas, szép nyarat az uncsikkal. Majd küldöm az albumokat.


    Mindenkinek szét estét, jó éjszakát. 

  15. 2018. június 16. 21:0342637.

    Sziasztok!


    Én is régen jártam erre, eléggé eltűntünk. Most gondolom, különösen kevesen lesznek itt, hiszen jönnek a nyári szabadságolások, nyaralások, befőzések, unokázások!


    Megvolt az évzáró mindhárom unokámnak, a kicsi ma birkózó versenyre ment, a legidősebb időközben megszerezte a jogosítványt, a középső kezdi a 3 hét szakmai gyakorlatot hétfőn, majd csak utána lesz bizonyítvány.


    Próbálok varrni magamra egy ruhát és egy felsőt, ez lesz a programom az elkövetkező kb. 2 hétben, mert hát jó munkához idő kell! (Hát még a rosszhoz!)


    Az énekkarral készülök Ausztriába júliusban 3 napra, ahol 2 koncertet adunk, melynek főpróbája lesz Budapesten a jövő szombaton. (Ha van kedve valakinek eljönni: V., Molnár u 5. ingyenes előadás 23-án délután 5 órától, az Albinoni Kamarazenekar kíséretével.) Készülök még egy zarándok útra július 30-tól augusztus 2-ig, Veszprém, Tihany, Keszthely, Hévíz, Zirc, Pannonhalma. 


    Londonka, köszönöm a linket a karácsonyos kalácstésztáról.


    Macska, szívesen nézem a képeidet, ha küldöd.


    Borcsamama, szép nyarat, pihenjetek is a sok program között!


    Ladyzso, én még csak átutaztam Kecskeméten, a cifrapalotát láttam.


    Havastáj, hogy van havasbaba? Biztos nagyot nőtt már!


    Majd be-be nézek, hátha itt jár egy Angyalka!


     

  16. 2018. június 16. 13:2142636.

    Sziasztok!


    Köszi a kérdéseket, meggyógyultam, bár elkínlódgattam vagy 1,5-2 hétig. Nem segített, hogy a tamfolyam helyszínén nagyon ment a legkondi és minden kérésünk ellenére nem voltak hajlandóak kikapcsolni...no comment.


    Borcsamama, Macska rengeteg programotok van. De klassz!


    Ladyzso, köszi a képeket, klassz a tetoválásod is.


    LondonEye, köszi a linket. Szépeket készít az illető.


    Én most végeztem a továbképzéssel, nagyon elfáradtam meg el is csúsztam az itthoni feladataimmal, de már kezdem magam utolérni.


    Nálunk is "betakarítás" folyik, rakok mindent a fagyasztóba: eper, meggy, borsó, ribizli. 


     


    Majd hozok képeket is 1-2 dologról, de most sietek tovabb.


     


    Dolgos/pihenős hétvégét mindenkinek kedve szerint. 

  17. 2018. június 12. 19:4342635.

    Szia!


    Nagyon szépek, köszi.


    Felénk nagyon meleg van, de talán jön a lehűlés.

    előzmény:
    LondonEye (42634)
    2018-06-12  07:47
  18. 2018. június 12. 07:4742634.

    nezzetek


    ez a holgy kalacstesztabol csodas karacsonyi sutiket csinal


    http://szanter.blogspot.com/2012/12/karacsonyi-diszek-ka lacsbol.html

  19. 2018. június 6. 16:5242633.

    Sziasztok!


    Örülök, hogy tetszik. A vadakat én se szeretem, pl. koponya.. Vannak nagyon szépek, és határozottan borzalmasak is.


    Kecskemétre tényleg érdemes elmenni egyszer. Majd még benézek.

    előzmény:
    macska54 (42632)
    2018-06-06  15:11
  20. 2018. június 6. 15:1142632.

    Ladyzso köszi a képeket.


    Akkor az első motívum a tetkó? Nagyon kis csinoska, finom nem olyan ijesztő amiket néha látok. Manapság nagyon sokan tetováltatnak, nagy divatja van.


    A kecskeméti képek is tetszenek. Ez lehet nekem egy szép őszi napon egy kirándulás. 


    Azért annyi szép van itthon is. Van hova menni csavarogni.


    Még egyszer köszönök a képeket. 

    előzmény:
    ladyzso (42630)
    2018-06-05  22:13
  21. 2018. június 5. 22:2542631.

    1. kép Cifrapalota

  22. 2018. június 5. 22:1342630.

    Csatoltam képet, jobbat nem tudok kicsiben.


    Kecskemét: végülis szép, ott van a Cifrapalota, meg van Vadaskertje is. Hangulat város, mondjuk este/éjszaka nem viszik túlzásba a közvilágítást. Pár kép Kecskemétről.

    előzmény:
    macska54 (42629)
    2018-06-05  21:39
  23. 2018. június 5. 21:3942629.

    Szijjja ladyzso!


    Már mindjárt itt a suli vége. Szaladhattok mindenhova a gyermekkel. Milyen tetkód lett? Esetleg egy kép ? A meleget én se szívelem. Csak reménykedek egy kis lehűlésben, de asszem az csak ábránd. https://www.idokep.hu/idojaras/Budapest Füreden nagyon szeretek lenni. Egy napot mi is voltunk haza úton Horvátországi gólyázásból jövet. Kecskemét szép? Én asszem ott még nem jártam. Vagy talán nincs a fejembe. Jajjjjj mindent elfelejtek. Legyen nagyon szép nyaratok, jó pihenést, nyaralást. Majd vissza nézek, hátha mutatsz képet. 

    előzmény:
    ladyzso (42626)
    2018-06-05  18:55
  24. 2018. június 5. 21:2742628.

    Évi majd a fb chatedre teszem. Puszi.

    előzmény:
    007eva (42625)
    2018-06-05  17:44
  25. 2018. június 5. 18:5642627.

    Hogy vagy? Jobb már a torkod? 


    Jó programok lesznek felétek is.

    előzmény:
    havastáj (42621)
    2018-06-01  09:17

Címlap

top