Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. Április 20. 19:3042601.

    Sziasztok szép estét!


     


    narocsi! Természetesen neked is fogom küldeni.


    csinkanek! Igen, küldöm neked is. Az a patkány história nem semmi.


    Mindenkinek további szép estét kívánok.

  2. 2018. Április 20. 15:4842600.

    Sziasztok Angyalok!


    De jó, hogy kicsit megint él a topik!


    Nekünk majd 2-án lesz bekötve az internet, addig a szomszéd wifijét fogom kisebb-nagyobb sikerrel.


    Nálunk is tavaszodik ám! Mi kicsit hidegebb helyen lakunk, így nálunk még teljes pompájában van a tulipán, sőt nekem elég sok késői is van, igaz, azoknak csak kicsi a virágjuk, de még mindig csak bimbóban.


    Sajnos, patkányirtást kellett végeznem! Képzeljétek, a madarakat etettem a télen és úgy látszik, sokat adtam nekik, mert eléggé pazaroltak, a földre hullott sok napraforgó mag, amit a verebek próbáltak felszedni, de nem elég gyorsan. Na, erre jött a patkány. A szomszéd vette észre, mert fészkelni náluk fészkelt, nálunk "csak" ettek. Került nekik "finom" kaja, erre ketten a harmadik szomszédban szenderültek el. Némi mérgezett búzaszem még maradt a fűben, de idő közben az is eltűnt. Csak remélem, hogy másban nem tett kárt. Erre 2 napja a szomszéd kertjében volt egy elpusztult fácántyúk. Nem tudni, hogy az ablaknak repült-e neki, vagy esetleg evett a búzából, habár már nem láttam belőle. (Bocs, hogy ilyen "élménybeszámolót" tartottam!)


    Én úgy döntöttem a karácsonnyal kapcsolatban, hogy többet nem várok a barátok ajándékba adandó fájára, majd én választok a piacon, még ha drága is. Az idei már olyan gyatra kinézetű volt, hogy szégyen volt ránézni, főleg, hogy ezek után már szaloncukrot sem tettem rá! Gyűjtöm a 200 és 100 forintosokat, ebből lesz az ajándék. Jól állok!


    macska, kérem majd a linket, ha lehet! Neked szép utat és izgalmas megfigyelést! Vajon miért nincs most kamera? Micsoda hűség, egészségben-betegségben! Ezek szerint a hím gólya netán visz  a lánynak is enni nyáron, amikor itt van? Vagy ilyenkor is a megmentő eteti?


    borcsamama, jó pihenést kívánok majd! Készítsd a fagyasztót, legyen hely a zsákmánynak! Mit varrogatsz mostanában?


    narocsi, még ilyenkor mindig minden Cs keze munkája, amíg hozzá nem nyúlsz, mindent ő érintett utoljára! Tudom, nehéz! Vajon mit varrtál, ami a kiállításra került? Feltennéd a képét, ha nem titkos?


    Szép napot Nektek! Tudnám még élvezni ezt a szép napsütéses időt, ugyanis én még csak a héten kezdtem el az ablakmosást és még van mit! De lehet, hogy a hétvégén nem ablakot fogok mosni, hanem függönyt, mert a jövő héten már esni is fog állítólag.


     

  3. 2018. Április 20. 09:5442599.

    Londonka: Épp akartam, írni, hogy a Balatonon is ha június elején akarok fürödni, általában egyedül maradok! A kertben nagyon meleg van: mindenki fürödni akar, de általában a végén lemorzsolódnak. A víz hideg, csak a németek ( az északi tengerhez szokottak) meg  a Duna mellett lakók fürödnek akkor.


     


     


    Imádom ezeket a karácsonyi jeleket, de nem lehetne valami nyárit is kapni???


     


     


    Marcsi:  Nem pihenni voltunk: metszettem. Vittem Anyámat magammal, természetesen ő rögtön levette, hogy nem hozzáértő metszett eddig! És felújítottunk szőlőt, meg kivágtunk tőkéket, meg rózsafát metszettem, meg ilyesmi. A tavaszi nyitó takarítást nem is csináltunk meg, mert a kert volt a fontos.  Persze nehéz volt, mert minden Cs-re emlékeztet... a víztükör leginkább.


    A hosszú hétvégén megyek a fiaimmal, lesz egy kis munka is, meg már néztek programot is maguknak. Veterán autó kiállítás lesz Siófokon.


    Itthon csak a bokrok, cserjék, fák maradtak meg a kertben: Anyu erőtlen , és megegyeztünk, hogy nem rakunk kapás növényt.


    A málna terjeszkedik, de a termésre nincs garancia!   


    Képzeljétek! Kecskeméten van foltvarrós kiállítás, és 2 munkám van kirakva. Május 5-én lesz Pesten foltos rendezvény, akkor megyünk fel.


     


    Macska: kérem a linket majd; köszönöm. Hogy tud valaki ilyen sokat gyalogolni??? Naponta hány kilométert ment?


    Remélem jó lesz a kirándulásod, és látod a kedvenc gólyáid! Ilyenkor mit figyeltek a fészkeken? Van minden egyednek valami különbözősége? Vagy csak örüljünk, hogy vannak még körülöttünk?


     


    Havastáj: Örülök, hogy jobb a hangulatod! Télen egy kicsit aggódtam miattad! A tervezés már jó jel...


    Borcsamama: Úgyis tudom, hogy megint alkotni fogsz valamiket! 


    Puszi mindenkinek: narocsi


    A képeket akartam iderakni, de nagyok.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    LondonEye (42598)
    2018-04-19  21:40
  4. 2018. Április 19. 21:4042598.

    74marcsi


    gyogyulgass, a fiukon nem mulik, gondoskodnak rolad


    jaj, neeeem furodtunk, itt a "legvadabb" nyaron is en max terdig megyek be, mert jeghideg a viz


    az angolok hidegveruek, nekik nem szamit, ok bemennek es elvezik is


    macska


    ha gondolod


    borcsamama


    ugy latom, halbol nem lesz hiany tovabbra se

    előzmény:
    74_marcsi (42595)
    2018-04-19  17:52
  5. 2018. Április 19. 20:5242597.

    Sziasztok Angyalok! 


    De jó, hogy páran benéztetek. Öröm volt bejönni. Bevallom őszintén mióta beírtam csak egyszer néztem be, de nem volt utánam senki. 


    Most is csak azért jöttem hátha találok valakit. És láss csodát jöttetek, aminek én szívből örülök. 


    És hát 2 nagy újságom is van, de előbb:


    Havastáj bizti megegyeztek a zuraddal a házat illetően.


    Londonka itt is tavasz van. Örülök hogy jót kirándultatok. No és akkor lassan hozhatom a vissza számlálót??? 


    Marcsi jobbulást kívánok. Mielőbbi felépülést.


    Borcsamama nektek nagyon jó kikapcsolódást. Mikor is indultok?


    És most akkor a két hír: Kedden viszem a reptérre Macimat és kezdődik az El Camino..


    A másik az, hogy szerdán reggel, azaz tegnap kitaláltam, hogy elmegyek és meglesem Horvátországban Malenát és Klepetánt. Emlékeztek még a történetükre?


    Malena és Klepetan 2017 03 27 Megjött és pár perc múlva párzás


    Stephan a megmentője.


    Ő az a beteg gólya akit 19 éve meglőttek. Stephan rátalált és megmentette. A háza tetejére épített fészket, feljárót. Eteti, pátyolgatja. Repülni nem tud. De minden évben 16 éve vissza jön a párja hozzá. Eddig 62 kis gólyát neveltek fel együtt. Idén is megjött Klepetán, de nem működtet senki kamerát idén. Ezért hát elmegyek a szívemhez oly közel álló gólyapárt megnézni. Május 19-21. Már le is foglaltam a szállásomat. A tesom tart velem. 


    A linkeket levélben fogom küldeni ahogy eddig. Az El Caminos linket tegyétek majd el és ahogy frissítem úgy látjátok minden nap az új képeket. Ja... és ez egy hosszabb út lesz. Ha bírja a Macim lába akkor kb. 1800-2000 km. Most az első elindulási pont Sevilla.


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 


     


    Aki még kéri szóljon.

  6. 2018. Április 19. 19:1342596.

    Sziasztok, én is itt vagyok, szinte minden nap benézek, de nemigen volt kinek írni, nem járt erre senki. 


    Gyönyörű idő van, az időnk nagy része kertezés, , én főzögetek, mostanában sokat varrok.  Kicsit most felhagytam a filmezéssel. 


    Itt vannak a gyerekek, mindjárt mennek haza, papa ma náluk alszik. A szülőknek du. Pestre kellett menni, lehet éjfélre se érnek haza.  Muszály a srácoknak lefeküdni, holnap iskola, ovi.  Ádámék kirándulni mennek. A héten volt horgászás és jó fogás is.  Dóri is kifogta élete első pontyát. Őt is beíratták az iskolába, szóval zajlik az élet.  


    Borcsapapa vasárnaptól egy hétre megy horgászni, utána pedig megyünk pihenni.


    Látom ti se tétlenkedtek.  Londonka nektek sok szép tengerparti kirándulást, Macsek neked is sok gólyás utat, és én is köszönöm a képeket, bár emailben már megköszöntem. 


    Bubcsi, remélem a vizsgáid jól sikerültek.  Havastáj, legyen olyan szép a kertetek és házatok ahogy szeretnétek, biztosan meg fogtok egyezni .


    Marcsi neked mielőbbi gyógyulást, pihenj sokat, és horgolj, az talán nem hátráltatja a gyógyulást.  :-)

  7. 2018. Április 19. 17:5242595.

    Sziasztok!


    Itt vagyok én is, igaz most betegen. Meghűlés és lett belőle hörgőgyulladás. Kaptam antibiotikumot, remélem ez segít. Most tejes ágynyugalomra ítéltek a fiúk. 


    Nagy munkába vagyunk, melléképületeket bontásában. Aztán ha sikerül és a jó Isten is úgy akarja, lesz egy önálló saját helyrajzi számú telkünk! 


    Kreatívkodás a horgolásban merül ki, lassan készülgetnek a virágcsokrok virágai is. 


    Havastáj: Nagyon szuper ajándékot találtál ki Nórinak. Nagyon tetszett. 


    Macska: Itt is köszönöm a képeket, szuper, hogy mindig gondoskodsz rólunk fényképnézegetés ügyben.


    Londonka: Szuper, hogy ilyen jó időtök van kint. S fürödtetek is, nem volt hideg a víz? Ügyes vagy a karácsonyi listával. Milyen igazad van, nem lehet elég korán elkezdeni, ha azt szeretnénk, hogy minden teljesüljön a listáról.


    Bubcsi:  Aranyosak a cicusok. Jók lettek a vizsgaeredmények? 


    Narocsi: Szuper, hogy Te is bejelentkeztél. Jól sikerült a balatoni hétvége? 


    Borcsamama: Nagyon gusztusosak voltak az általad feltett húsvéti finomságok. Nem semmi mennyi eperpalántát ültettetek, ha az én fiam beszabadulhatna abba az epresbe. Nem sok eper maradna nektek. Hogy áll a terasz kövezése, sikerült már dönteni, hogy milyen legyen? Unokák jól vannak?


    Banyoc@: Örülök, hogy Te is jelentkeztél. Szuper húsvéti ajándékot kaptál. Már rátok fért egy kis kiruccanás, a sok munka mellett. Térded, hogy van, valami javulás mutatkozik?


    Mindenkinek csodálatos napsütése napokat kívánok!


    Millió ölelés, pusszantás 


     

    előzmény:
    LondonEye (42594)
    2018-04-19  10:53
  8. 2018. Április 19. 10:5342594.

    Halihooo


    Itt TAVASZ van, 25 fok


    hetvegen mar voltunk 2 napra tengerparton, egesz telen ezt vartam


    De


    azert a karacsonyi listat mar elkezdtem irni:-), milyen halas leszek majd ezert magamnak

    előzmény:
    havastáj (42593)
    2018-04-18  20:46
  9. 2018. Április 18. 20:4642593.

    Sziasztok!


     


    Kár, hogy nincs itt most pörgés. Én azért jelzem, itt vagyok. Élvezzük a jó időt, csavargunk, kertészkedek kicsit. Van sok tervem, minden téren, van köztük kreatív is, a házzal kapcsolatos is, sok minden. Biztos a tavasz hozta ki...bár a házzal kapcsolatban még közös nevezőre kell jutnunk a férjemmel, mert egyelőre egész másban gondolkodunk...


    Kivel mi újság? Aki bekukkant írjon pár szót!


    Jó pihenést!

  10. 2018. Április 11. 20:4042592.

    cukik a cicák. Köszi, hogy bejelentkeztél.


    Sziasztok Angyalok. 


    Nem vesztem el, vagyok csak itt ritkán.


    Köszönöm mindenkinek aki bekukkantott.


    Velem nem történik semmi extra. Majd legközelebb ápr. 28. megyek/ünk Hortobágyra a kihajtásra. 


    Addig meg gőzerővel gólyázok. Rengeteg kirándulás van betervezve. De a fixeken kívül még nem tudok minden pontos dátumot. Az majd random módon fog történni. 


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát kívánok. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (42591)
    2018-04-11  18:06
  11. 2018. Április 11. 18:0642591.
  12. 2018. Április 11. 18:0342590.

    Sziasztok!


    Hát jó rég nem jártam erre én sem...


    Majd visszaolvasok, hogy kivel mi történt.


    Gondolom, mindenkinél jól telt az ünnep, és azóta már a kertben is foglalatoskodtok.


    Én az elmúlt időszakban kettőt vizsgáztam, aztán "beszereztem" egy harmadik cicát, húsvétkor egy hetet otthon voltunk de azóta már újra itthon vagyunk. Két macskát vittünk is magunkkal, ők is meg a család is élvezte hogy milyen aranyosak, a kinti cica pedig itthon maradt a szomszéd nénivel. Aztán tegnap megint vizsgáztam egyet, most már csak eredményeket várok. Ennek örömére tegnap este olvastam az ágyban, meg a múltkor otthon is sok könyvet vettem, most már ráérek majd.


    Kertezni egyelőre nem tudunk, mert a tulajra most jött rá a tereprendezés (dzsungelirtás kb 40 év után...),  és hát addig nem tudom hol mit tudok majd csinálni.


    A húsvéti tojásos mindenféléket hétvégén tervezem elpakolni, a tavasziak maradnak.


    Most próbálok mutatni cicás képeket, a fekete a legújabb, legkissebb.


    Sziasztok!


     


     


     

  13. 2018. Április 10. 11:2242589.

    Véletlen a küldést nyomtam meg, pedig akarok képeket mutatni.


    Persze az én tortáim nem cukrászdai remekművek, de finomak voltak, nagy sikert arattak. 

  14. 2018. Április 10. 11:2042588.

    Sziasztok!


     


    Na sikeresen elszállt, amit írtam. A lényeget bepötyögöm újra.


    Örülök, hogy előbukkantak ritkáb betérő, már-már elveszett -ok is! Zsumama, LondonEye, Nekezd, Banyóc@


    Mágika, Marcsi, Zsumama, Borcsamama nagyon szép dolgolat készítettetek, köszi a fotókat.


    Csonkanek, elkeszültem a szülinapos meglepivel, meg is mutatom. Bár ez Nórának inkább majd évek múlva lesz értékes, addig meg nekünk, felnőtteknek. 


     

  15. 2018. Április 6. 08:1142587.

    Sziasztok Lányok!


    Nagyon hiányoztatok! Sajnos gondok akadtak internet elérés terén, ezért hosszabb szünetre vagyok ítélve. Ma reggel a szomszédom wifijét tudom érzékelni, ezért tudok írni. Tegnap a lányomnál elolvastam az írásaitokat, jegyzeteltem, így mos kb. egy hónapra visszamenőleg válaszolgatok/reagálok.


    74_marcsi


    Igen, kártyázunk még mindig, úgy látom, megmarad ez a kis szórakozás nekünk! Gratulálok a kokárdákhoz, nagyon mutatósak, a gyerekek sikeréhez is. Tetszetősek a tojávirágok is!


    borcsamama


    Örülök a hűtődnek, és sajnálom, ami a fiaddal történt! Az eper ültetés nagy munka lehetett! Az újfajta sonka izgalmasan hangzik! Guszták a tálak!


    havastáj


    Derekad miatt sajnállak, még akkor is, ha gyorsan gyógyul! Készen lett a szülinapi kreatívság Nórinak?


    LondonEye


    Köszi a receptet, kipróbálom. Megmosolyogtam a húsvétra invitáló karácsonyi dekor ötletet!


    Mágika


    Tetszik a dísz az ajtóra, amit a munkatársaidnak készítettél!


    nekezd


    Örülök, hogy életjelet adtál magadról! Kellemes időtöltést kívánok a festéshez!


    banyoc@


    Örülök, hogy jelentkeztél! A velencei álomutazáshoz gratulálok! Nehéz lehet a térdeddel. Én a jobb lábfejemmel küszködök, állítólag lúdtalp, nem használ neki a nyugdíjas lét, otthon állandóan papucsban vagyok.


    zsumama


    Gyönyörűséges fotókat készítettél a sok finomságról! Finnországból is itthon voltak a gyerekek? A virágaid milyenek? Kérhetünk képeket? Örülök, hogy a bajaid elmúltak.


    macska


    Itt is köszönöm, hogy megírtad távolmaradásom okát!


     


    Ma én vagyok a soros a kisunokám felügyeletével a szünidő miatt. Kirándulást terveztem, de az időjárás nem a barátom, esik! A "kisfiam" 37. születésnapját ünnepeltük március 30-án a karácsonyos terítővel borított asztalnál, utána már a húsvétit tettem fel, ill az inkább tavaszi, mint húsvéti, ez már marad. Végre elraktam az utolsó karácsonyi dekort is, sajnos már nyoma sincs!


    Örülök, hogy még itt vagytok időnként, ha tehetem, akkor majd jelentkezem!


    Szép hétvégét!

  16. 2018. Április 5. 16:4142586.

    Köszönöm a gólya beszámolót. 


    Utólag is jobbulást kívánok. 


    Érezzétek jól magatokat a Balcsin.


    Szép napot Angyalok. 

    előzmény:
    narocsi (42585)
    2018-04-05  10:04
  17. 2018. Április 5. 10:0442585.

    Macska reggel gondoltam rád! Megjött a gólya hozzánk is! Reggel kelepelt a szemközti  kéményen...  tényleg lesz tavasz! ( ebből a ronda madárból vond ki a színeket-és itt a gólya)


    A február- március kicsit betegesre sikerült, még a pécsi talit sem tudtam Borcsamamával megejteni. Egy hányós- hasfájós betegség végigment a családon... 2-3 nap eltéréssel, mindig valaki rosszul volt... Szerencsére a húsvéti hétvégére már jobban voltunk, a sonka nem maradt meg.  De a következő hosszú hétvégét a Balatonra szervezem a gyerekekkel! Remélem jó idő lesz...


    Puszi mindenkinek. narocsi

    előzmény:
    macska54 (42584)
    2018-04-04  14:29
  18. 2018. Április 4. 14:2942584.

    Sziasztok Angyalok!


    csonkanek kérését továbbítom nektek. Kérte írjam meg, hogy 3 hete nincs netje és ezért nem tud bejelentkezni. Mivel én küldtem neki egy  levelet látván hogy levele érkezett átment a szomszédba wifi elérésért. Akkor ragadta meg a lehetőséget nekem válaszolva és kérve hogy írjam ezt meg a topiknak. Amint lesz rá módja jön.


    További szép napot mindenkinek. 

  19. 2018. Április 3. 14:1042583.

    Szép ünnep utáni napsugaras keddet Angyalok!


    Remélem mindenki egészséges és várja a jó időt.


    Túl vagyunk a húsvéti ünnepeken, nagy családi napok voltak Verőcén, most volt itt először az 5 hetes dédunoka, Ő volt a főszereplő. A fiúk gyönyörű verseket szavaltak, ott meg a legédesebb  3 és fél éves Benkónk volt. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. 


    Mindent elolvastam, amit írtatok, remélem a jó idő senkit nem fog visszatartani attól, hogy úgy mint a fészen itt is írjatok néha, remélem nekem is több ídőm lesz, most már nem járok kezelésre a vállammal, a kezem is jobban mozog. Nagyon szeretlek Benneteket, hiányozna ha egész nyáron üres lenne a topik. Nagy baráti öleléssel Zsumama


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    borcsamama (42582)
    2018-04-02  21:21
  20. 2018. Április 2. 21:2142582.

    Ez naggggggggyon cuki!

    előzmény:
    macska54 (42581)
    2018-04-02  18:54
  21. 2018. Április 2. 18:5442581.

    Sziasztok, szép estét!


    Tudom hogy karis oldal, de azért ezt ide tenném nektek. 


    További szép estét mindenkinek.


    Küldök képeket párotoknak. 

  22. 2018. Április 1. 21:3342580.

    hat lanyok, husvet ide vagy oda (inkabb oda, mivel mindket nap dolgozom) tegnap nezegettem korbe a szobaban, es azon tepelodtem, milyen uj karacsonyi dekorokat talaljak ki...

  23. 2018. Április 1. 20:4342579.

    Köszönöm a szép és gusztusos képeket.


    Mindenkinek szép estét, jó éjszakát.


     

    előzmény:
    borcsamama (42578)
    2018-04-01  17:00
  24. 2018. Április 1. 17:0042578.

    igérem, több nem lesz, most már eldugulok......


     


    1. nyuszifészek


    2. tojásfa


    3-4. kézműveskedés

    előzmény:
    borcsamama (42577)
    2018-04-01  16:55
  25. 2018. Április 1. 16:5542577.

    még képek.......


    1. Vegyes tál, sonkával,  tojáskrémmel töltött "sárgarépával", aszpik tojással, töltött tojás kosárkával


    2. Vegyes tál 2.


    3. Aszpik tojás paprikával, sonkával,kukoricával,borsóval


    4. Vegyes tál a gyerekeknek

    előzmény:
    borcsamama (42576)
    2018-04-01  16:46

Címlap

top