Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. február 12. 21:5142351.

    Halló, jó estét!


    Csonkanek: tavaly a táska kiállításon jelentkeztem a céhbe, a céhes újság jár. A mi blogunkon körül nézhetsz, évekre visszamenőleg vannak fent darabok mérettel, anyagszükséglettel.  A lányok vesznek újságot, és kölcsönbe is szoktuk kérni egymástól, vagy  a pinterest-en lehet nézelődni.  A mi lapunkról el lehet csavarogni más blogokra is, de én ott úgy járok, hogy megnézem és elfelejtem kinek a lapja volt. Ennyi idő meg nincs is amennyit megcsodálunk, de egy-egy darabot meg kell csinálni. 


    Vedd csak fel a tűt Te is!  Nekem is rá kell szednem magam, tavalyról maradt egy félkész közös darab, ami az én ötletemből van. 


     http://sugovica.blogspot.hu/


    ladyzso, fenci, borcsamama:  a "body" kiállítás nem egy egyszerű dolog: kipreparált emberi szövetekre kell számítani. 


    Egy ismerősöm elvitte a gyereket tavaly, orvos papa- egészségügyes anya-  a gyerek kifordult a teremből! 


    A Seuso kiállítás vándorol egy kicsit, és szerintem egy idő múlva Budapesten megint kiállítják. Ha nem látjátok Kecskeméten, akkor csak ki kell várni a szeánsz végét.


    https://mnm.hu/hu/kiallitasok/seuso-kincs-magyar-nemzeti- muzeum-vandorkiallitasa-2017-2018


     


    Aztán még akartam nektek valamit mesélni, de mit is?  Ja, ma este voltam egy koncerten: a helyi zeneiskola adott műsort. B. éjjel jön meg, jobb ha ilyenkor találok programot.  A tv műsor nem elég jó...


     


     


     

    előzmény:
    ladyzso (42349)
    2018-02-12  18:09
  2. 2018. február 12. 18:2842350.

    csonkanek!


    Én is nyomom egész nap a gépet, de.... úgy nem tudok elaludni ha nem olvasok. Minden nap könyvel a kezemben alszok el. Van, hogy másnap vissza kell olvasnom mert nem toooom mit olvastam. . Persze mindenki más. Imádok olvasni. 

    előzmény:
    csonkanek (42347)
    2018-02-12  16:47
  3. 2018. február 12. 18:0942349.

    Jobbulást kívánok a kisunokádnak!!!

    előzmény:
    csonkanek (42347)
    2018-02-12  16:47
  4. 2018. február 12. 18:0842348.

    Sziasztok!


    Csak gyors bekukk. Beindult mosó masa mosódája.


    Köszi az infót a hóvirágünnepről, egyszer meg kéne nézni.


    Mosógép: akkor jó sokáig bírta, érthető, hogy újat vettél.


    Az édesburgonyát én is szeretem.


    Szuper jelmezetek volt nektek is.


    Gyerekkel voltunk fogorvosnál, nagyon ügyes volt.


    A body kiállítás nagyon jól hangzik


    Borcsamama: majd kérek képet a tortáról.


     

    előzmény:
    fenci (42342)
    2018-02-12  09:08
  5. 2018. február 12. 16:4742347.

    Sziasztok!


    macska, köszönöm, hogy kisegítettél a párizsival!


    fenci, nézegettem a képeket, szép látvány lehetett a hóvirágmező! De jó, hogy ilyen nagyon szeretsz olvasni! Nekem egy ideje sajnos a számítógép a barátom, de már kezdem rövidíteni az időt és van pár könyv már előkészítve! Tudom, rossz szokás a gépezés! Hála az égnek, a kisebbik lányom is "falja" a könyveket! Mindenevő! És mióta Írországot megjárta, sokat olvas angolul is! Ja, a tánccal kapcsolatban: a barátom az éven lesz 80 éves én pedig 64, de szeretünk táncolni. Azt viszont már érzem, hogy fáradok, nem bírok annyit, mint korábban. De örülök, hogy még ennyit bírunk!


    borcsamama, várom majd a beszámolót édesburgonya ügyben és persze a képeket a tortáról! Az árvácska ezirányú felhasználásáról már én is hallottam, kíváncsivá tettél! Ha nem titok, írnál arról, miket készítetek mostanában a foltvarrósokkal? Kicsit ellaposodott most a mi szakkörünk, szívesen fogadnék tanácsot, ötletet! Jó lesz mailben is, ha itt nem akarod!


    Sajnos újra beteg lett a kisunokám, mentem érte az iskolába, mert lázas lett. A héten együtt leszünk, mert nem mehet iskolába.


    Sajnos most csak röviden írok, megyek kártyázni.


     


     

  6. 2018. február 12. 10:4742346.

    Borcsamama én drukkolok. De ahogy ismerlek tuti, hogy ez is sikerülni fog. Mint minden amihez hozzá kezdesz. Jó munkát. Képet kérünk majd a  -ról.

    előzmény:
    borcsamama (42345)
    2018-02-12  10:27
  7. 2018. február 12. 10:2742345.

    Sziasztok, szép hetet Mindenkinek!


    Hóvirág ide vagy oda, megint hideg lett, reggel fagyos, deres volt minden, és egész hétre mondják a havat, hideget. 


    Csonanek, én is szívesen mennék bálozni, ha a lábam bírná.  Amikor még el-el mentünk, folyamatosan láttuk hogy évről-évre fiatalodik a bálozó társaság, de ez így is van jól.  Legyen része minden korosztálynak ebben az élményben is, mint ahogy minden életkorban lehet találni olyan programot, amire vágyunk, ami eddig kimaradt az életünkből. 


    Bubcsi, remélem jobban vagy, neked is és minden betegeskedőnek gyors gyógyulást!


    Macsek, köszönöm a linket is, még nem olvastam, de sor kerül ma rá. 


    Fenci, nagyon szép helyen voltatok, csodás az a rengeteg hóvirág, megnéztem a képeidet. 


    Érdekes lehet az az emberi szerveket bemutató kiállítás is, amiről írtál.  Mesélj majd az élményről, ha megnézted. 


    A férjednek sikeres  és problémamentes műtétet!  Mi mindketten szedjük a c-vitamint napi szinten, már néhány éve, olyat ami d-vitaminnal kombinált, és elmondhatom, hogy azóta egyetlen télen se voltunk még csak náthásak sem. A gyerekek is mindig csak a szülőket fertőzik meg. 


    Ami a nagyszülőséget illeti, örülök nagyon hogy lehet benne részünk, ill. lehetett viszonylag fiatalon /a nagyok már 27 és 23 évesek/ is, és most is.  Igyekszünk a kicsiknek amit csak lehet megadni - nem anyagiakra gondolok-, sajnos az anyai nagyszülők nem érhették meg a születésüket, így csak mi vagyunk nekik.  Szeretnénk még sokáig látni a cseperedésüket, élvezni azt a sok szeretetet és örömet amit kapunk tőlük. 


    Érdekes ez az édesburgonya.  Amikor én legelőször ettem, nagyon nem ízlett, sokáig nem is jutott eszembe újra próbálkozni vele.  Akkor nem én csináltam, aztán valamikor tavaly sütöttem először, azóta nagy kedvenc.  Most megint láttam pár receptet, amit biztos ki fogok próbálni.  Majd beszámolok róluk. 


    Találtam jó ötletet a virágos tortához is, ill. kialakult az elképzelésem, hogyan fogom megcsinálni.  A virágokat legkésőbb szerdán meg kell csinálnom, kétféle elképzelésem van, majd meglátjuk melyik sikerül jobban.  Az egyik zselatinból készül, a másik pedig kandírozott ehető virág /árvácska/lesz.  Mivel a virágcserép nagyon kicsi lenne, így virágládát csinálok barna piskótából több rétegben, közötte krémmel és lekvárral.  Kívülről csokiba mártott babapiskótával rakom körbe, a tetejét összemorzsolt oreo keksszel szórom be, így olyan lesz mint a fölt.   Vannak apró műanyag kémcsöveim, azokat beépítem a tortába, és azokba kerülnek a virágok.  Szombaton kéne a végleges formának megvalósulnia.  Drukkoljatok, hogy sikerüljön. 

    előzmény:
    fenci (42342)
    2018-02-12  09:08
  8. 2018. február 12. 10:2042344.

    Köszönöm. Én is elmegyek megnézni.

    előzmény:
    fenci (42343)
    2018-02-12  09:09
  9. 2018. február 12. 09:0942343.
    előzmény:
    fenci (42342)
    2018-02-12  09:08
  10. 2018. február 12. 09:0842342.

    Jó reggelt!


    Mindenki, linkelem a blogcímet, ma és holnap is lesznek képek:


    Ladyzso, ez a hóvirágünnep, tulajdonképpen az alcsúti arborétumban kinyílt hóvirágok tengerét takarja. Nagyon régen már voltunk ebben az arborétumban, de nem tavasszal így ez eddig kimaradt. Szurkolok a mosógépednek, én január 3.-án azonnal vettem egy újat, mert a régi dob leszakadt, zakatolt és 10 éves volt és nem akartuk javíttatni.


    Macska, a képeidet nézegetve pontosan tudom, hogy azért nem voltunk busójáráson, mert félelmetes. A gyerekeknek főleg és hangos is, és valamiért az én gyerekeim a csendet szeretik. Még az augusztusi tűzijátékot csak-csak, de az előtte lévő repülőket vagy versenyautókat fülre tapasztott kézzel nézték, így inkább a várban sétáltunk, libegőztünk, a János hegyre mentünk mindig a zajtól távol. 


    Csonkanek, milyen jó is a bál! A tánc. A közösség megtartó ereje. Bizonyos térd és bicegő járás miatt, ez idén is! kimaradt. Jó, hogy volt benne részetek, mert kellenek a közös élmények.


    Bubcsi, jobbulást!


    Angyalok! Rajtam kívül még szed valaki naponta C vitamint? 


    Borcsamama, azért én sajnálom, hogy a gyerekeim életéből teljesen kimaradtak a nagymamák. Indián lány, azaz Pocahontas volt az én lányom is, de ez a jelmez mindent visz! Látom, hogy az édesburgonyának már ketten vagyunk a rajongói. Ilyen rózsákat a cukrász keresztanyám kreált, a szirmok szerintem cukorból készültek egyenként, de hogy mivel festette, ...


    Narocsi, azt hiszem van újabb hely, avagy kincs amit látnom kell! A héten nyit a Body kiállítás, igazi emberi szervek - még keresem, hogy kivel nézem meg, lehet egyedül?


    Havastáj, megrázni magad és ragyogni! Nem lehet a gyermekre ragasztani azanya rosszkedvét. Remélem sok napsugár ért hétvégén?


    Londonka, kiváncsi vagyok az új munkádra. 


    Marcsi, kevesebb munkával töltött szép hetet!


    Annyit írtam, hogy most már repülhetek, kezdődik a hét! Ezen a héten csütörtök lesz a szabadnapom :)

    előzmény:
    macska54 (42341)
    2018-02-12  05:25
  11. 2018. február 12. 05:2542341.

    Hóvirág ünnep. Itt egy leírás. 

  12. 2018. február 12. 04:4542340.

    csonkanek! Örülök hogy azért jó volt az a bál. "Párizsi" szelet.


    ladyzsó küldöm.


    Jó reggelt Angyalok.

  13. 2018. február 11. 22:3342339.

    Milyen volt a hóvirágünnep?


    Akkor már csak pár nap, és túl lesz rajta.

    előzmény:
    fenci (42333)
    2018-02-11  20:09
  14. 2018. február 11. 21:4742338.

    Sziasztok!


    Ma eléggé fáradt voltam, csak egy adag ruhát mostam, mást nem csináltam. A bál egy kissé kifárasztott, pedig nem is voltunk olyan sokáig, fél 1-kor mentünk haza. Szépen díszített ebédlőben volt az iskolában a bál, még helyünk is volt táncolni, na nem túl sok, de elég. Korábban voltunk már itt bálozni, és nagyon sokan voltunk, ezért nehezen szántuk rá magunkat, hogy újra ide jöjjünk. Most azért volt könnyebb, mert egyszerre 4 helyen volt bál a városban, tudjátok, a farsangi szezon utolsó hétvégéje volt most. Finom vacsi volt, csirkemell volt bundában (elfelejtettem, hogy hívják, ami nem zsemlemorzsás, azaz rántott hús, hanem csak tojás és liszt, én nem készítek ilyet, de elfelejtettem, hogy hívják, bocs), és még volt vékonyra klopfolt sertéshúson füstölt sajt, feltekerve és morzsás panírban kisütve, kukoricás rizzsel és burgonyapürével, salátaágyon csemegepaprikával. Nekem ízlett. Egy pohárka pezsővel fogadták a belépőket. A zene egy kicsit régies volt, inkább a hetvenes évek zenéje, ettől többet vártam volna. Ja, és egy igazi keringő kellett volna az elejére. Nem baj, azért táncoltunk rá, habár nem a klasszikus zene volt. (pl. Herkulefürdői emlék) A tanulók részéről volt 2 táncprodukció, társastánc jellegű, szépek voltak. 11 órától tombola volt, közel 80 nyereményt sorsoltak ki, na ez másfél órát tartott, kettőt sikerült megnyernem, egy 5000 Ft-os dm-es vásárlási utalványt és egy pataki kerámiatálat (ez utóbbi van nekem, nagyon szeretem, sütőben nagyon jókat benne sütni, hasonló a római tálhoz, ezért is olvastam nagy érdeklődéssel bubcsi receptjét).


    Ha már bubcsi, akkor kívánok jobbulást! Érdekes lehet írásban kommunikálni a pároddal! Azért nem szeretném kipróbálni! A cicák tanulmányozása jó elfoglaltság ágyban fekve.


    borcsamama, én is kipróbálom már egyszer az édesburgonyát! Jesszusom, már Dóri is iskolába megy! Öregszenek ezek a gyerekek!


    fenci, megtudhatnám, hová tetted fel a hóvirágos képeket? Szorítok egy sikeres műtétért és gyors felépülésért a férjednek!


    macska, köszi a képeket/filmeket, még nem értem a végére.


    narocsi, csak szép lassan haladni a gyász feldolgozásával, senki sem sürget, ahogy érzed! De azért jó, hogy néha eljársz otthonról. Milyen foltvarrós lap jár Neked? Egy időben én is rendszeres olvasója voltam. Csodaszép lehetett a kiállítás! A szemed fényképezett, sokáig van mire emlékezni, beszélni róla a gyerekkel.


    londonka, kívánom, mielőbb beleszokj a munkával járó lelki terhek elviselésébe, illetve a változó munkabeosztásba.


    havastáj, sikerült a hétvégén az ünnepi estet pótolni?


    További szép estét kívánok


     

  15. 2018. február 11. 21:4442337.

    Sziasztok!


    Úgy tűnik, visszavonhatatlanul közeledik a tavasz, Macska "eltemette" a telet,  Fenci volt a hóvirágünnepen, szóval mese nincs, jön a tavasz.


    Macsek köszönöm a képeket, nagy élmény lehetett.  Érdekes, hogy nekünk majdnem a szomszédban van, és még soha nem voltunk.


    Fenci, te nem hoztál képeket?  Biztos nagyon szép lehetett.  


    Narocsi, nemrég olvastam erről a kiállításról, valami olyan rémlik, hogy már nem sokáig lehet megnézni.  Ahogy írtak róla, gondolom gyönyörűségeket láttatok. 


    Az ilyen tömeges népünnepélyeket nem szeretem, nálunk is mindig van augusztusban, de nem szoktunk menni.  Talán akkor voltam utoljára, amikor még dolgoztam, akkor muszály volt, mi is főztünk.

  16. 2018. február 11. 21:0342336.

    Szaisztok!


    Én is kérem a képeket, köszi.

    előzmény:
    macska54 (42331)
    2018-02-11  19:53
  17. 2018. február 11. 20:2242335.

    Fenci!


    Drukkolok a zuradnak. Igen, láttam a képeket a fészen. Gyönyörű képeket tettél fel. Köszi. Küldöm a linket máris levélbe. 

    előzmény:
    fenci (42333)
    2018-02-11  20:09
  18. 2018. február 11. 20:1942334.

    Semmi gond. 

    előzmény:
    narocsi (42332)
    2018-02-11  20:08
  19. 2018. február 11. 20:0942333.

    Sziasztok!


    Biztosan zugolvasója a férjem a topiknak, mert egészen véletlenül tegnap gulyásleves volt :) Macsi, kérek képeket!


    Ma, véletlenül csak nyolckor ébredtünk, egyikünk a reggelit, másikunk az ebédet készítette (ha 2 napig nem főzünk is elég kaja van, nem is értem ...)  és akkor kisütött a nap és azt kérdezi, hogy a felcsúti vasút működik? és mikor megy a vonat az arborétumhoz? És igeeen a hóvirágünnepen voltunk. Hogy milyen szép ez a kert!


    És csütörtökön műtik, úgyhogy igazoltan leszek távol :)  

    előzmény:
    macska54 (42331)
    2018-02-11  19:53
  20. 2018. február 11. 20:0842332.

    Hát kérlek szépen nincsenek! Mert a regisztráláskor rögtön mondták, meg írták, hogy nem lehet fotózni a múzeumban. A hátizsákot is kint kellett hagyni a gardróbban... Fényképezőt meg nem szívesen hagytam volna kint. Kecskemét a megyeszékhelyünk, párszor voltunk már ott, nem is igen hiányzott a gép. Meg még mindig nem nyúlok a fotógépért... majd annak is eljön az ideje.


    varrógéphez sem nagyon nyúlok még, pedig a foltvarrós lap is most jött meg. Egyelőre örülök, hogy be tudok menni dolgozni, nem úszik a lakás, intézem a hivatalos ügyeket, és néha elmegyek 1-2 klubba, ahová együtt is jártunk. Nem most fogok "nagy doktorit" csinálni...  majd fogunk röhögni is egyszer!  De ez sem igaz, mert a munkahelyen a szokásos ugratások mennek, de magamtól nem vagyok vidám.  


    De néha egy-egy gyerekre rámosolygok spontán az utcán,beszélgetek az ismerősökkel és nem morgok az emberekre. Ennyi telik most, és ez sem kevés. 

    előzmény:
    macska54 (42331)
    2018-02-11  19:53
  21. 2018. február 11. 19:5342331.

    narocsi! Képek lesznek? 


    Szép estét mindenkinek. Megjöttem. Ígéretemhez hűen akik kérték a képeket: ( Mágika, Banyoc@, 74_Marcsi, Bubcsi, csonkanek, Londonka, és Borcsamama) elküldtem levélben. 


    Aki még megszeretné kapni annak szintél elküldöm levélben csak jelezze. 


    Sok a film benne, figyeljétek és azt nyissátok ki, mert akkor a hangot is halljátok. 


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 

    előzmény:
    narocsi (42330)
    2018-02-11  19:02
  22. 2018. február 11. 19:0242330.

    Szép volt tegnap a kiállítás! A Seuso kincseket néztük meg. Itthon nemigen láttam ilyen sort múzeum előtt...


    Viszont sajnos kicsi volt a Cifra palota erre a célra; elég zsúfoltnak éreztük a teret. De a kiállított darabok gyönyörűek! Az ember nem is tudja elképzelni, hogy az Ókorban hogyan csináltak meg ilyen aprólékos munkákat!


    A Halászléfőző : így alakult régen az életünk. Minden hónap elején volt jelentési időszak, utána még visszaigazolták, és szaladtunk szabira, mert a következő hónapban ugyanígy... és ha nem mentünk pénteken el, akkor egész hétvégén volt program, csak hétfőn kezdődhetett a nyaralás. Épp egy 9 napos nyaralás fért be egy hónapba. Ennyi meg járt a gyerekeinknek! 


    Persze, azért néhányszor voltunk itthon, de ez már nem az alap koncepció. Először a város magának csinálta a halfőzést, utána lett népünnepély. Sok emberrel, sok útlezárással, stb.  Például már szerda-csütörtökön is van koncert. Egyszer nem lehetett aludni napokig,mert rosszul tájolták a szinpadot, hajnalig visszhangzott a tuc-tuc. Csakhogy éppen volt pár ezer ember, akinek másnap még dolgozni kellett. Áááá, sok ember, hangzavar, tolongás, naaagy esők és elázások!  Szó szerint, ha szürke, felhős az ég, akkor BIZTOS, hogy zuhé lesz a tűzgyújtás után!     és biztos vannak nagy elázások átvitt értelemben is az ünneplők között . De egyszer érdemes megnézni, mint a farsangoló Velencét vagy Mohácsot! 

    előzmény:
    ladyzso (42308)
    2018-02-09  18:15
  23. 2018. február 11. 12:3242329.

    Sziasztok,


    Képzeljétek a férjem milyen jó ebédötletet adott.


    Hozott egy csomó levesalkatrészt, szóval húsleves főtt.


    Meg vett egy csülköt, amiből ilyet csináltam ( régebben neten találta):


    Római tálat tegnap este beáztattam.


    Ma a csülköt besóztam, fokhagymáztam. Míg pihent, meghámoztam 3 kis fej hagymát, meg sok krumplit, és karikákra vágtam. Só bors ment rá, kézzel jól összeforgattam. Amnyi krumpli kell, hogy a római alját betakarja, rá a csülök, és azt is beborítani vele. Ez annyi ami kettőnknek kb kétszeri evésre elég. A legtetejére megy két tejföl sózva borsozva. 200 fokos sütőben sül.(csináltam már 2 csülökből nagyon sok krumplival is).


    Megmutatom nyers állapotában, meg majd ha megsült akkor is.


    Majd hozok még egy római tálas receptet később.


    Jövő héten viszont biztos megcsinálom Borcsamama töltött édesburgonyáját.


    Szép vasárnapot!


     

  24. 2018. február 11. 11:3642328.

    Itt tudjátok nézni élőben a mohácsi busójárást.


    Délután itt temetik el a telet a téren. Remélem a felvanulásból is lehet majd látni valamit. Én akkar már úton leszek haza.

  25. 2018. február 11. 09:2242327.

    Szaisztok!


    Köszönöm mindenkinek a drukkolást a mosógépért! Amúgy volt izgalmasabb példány is. Amit máshonnan előtte rendeltünk, törött volt. Az ügyfélszolg közölte, hogy attól még lehet használni. Nah, igen, csak épp a tetejét nem lehetett becsukni, olyan helyen volt törött. Amúgy még sose kellett garancia ideje alatt szerelőt hívnom mosógéphez.


    --


    Jobbulást kívánok mindenkinek!


    ...


    Süt a nap, juhúúúúú..


    --


    Borcsamama: múltkor láttam egy szerkentyűt: mondjuk egy kerek tortaforma, aminek a közepéből kiállt egy rúd. A masszát beleöntötték a formába, miután összeállt, leszedték a tetejét, és egy rúdra húzott lapot körbekörbe tekergettek, és így apró rózsákat kaptak, azzal dekorálták a tortát.

Címlap

top