Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. december 5. 23:3641301.

    Malacnak szuper 

    előzmény:
    borcsamama (41300)
    2017-12-05  22:45
  2. 2017. december 5. 22:4541300.

    Na, azért én is tudok ám mutatni olyat, ami egészen más lett mint aminek indult.  Ez a szerencsétlen malac egy cica tolltartó akart lenni.  


    Mit ne mondjak, kissé torzszülött lett.   

    előzmény:
    ladyzso (41299)
    2017-12-05  22:21
  3. 2017. december 5. 22:2141299.

    Ha gondoljátok gyárthatok még pár ilyesmit, már csak a hangulat kedvéért is. 

    előzmény:
    macska54 (41291)
    2017-12-05  21:20
  4. 2017. december 5. 22:1941298.

    Bónusz: most gondold el, hogy nézne ki, ha rendesen kitömtem volna 

    előzmény:
    LondonEye (41292)
    2017-12-05  21:27
  5. 2017. december 5. 22:1841297.

    Azért, ha ez frotír vagy valami zseníliaféléből készült volna, akkor csak kinézne valahogy 


    Az ilyen próbáknál a cérna pont olyan, amilyen épp a kezembe esik.


    Múltkor láttam egy aranyosat: asszem zokniból készült kifordíthatós állatka: pl. bagoly, pingvin...

    előzmény:
    borcsamama (41293)
    2017-12-05  21:32
  6. 2017. december 5. 22:1441296.

    Ha tudnád, mennyit szenvedtem vele 


    Akkor mindketten indulhatunk a kit tud rusnyábbat alkotni versenyen? 

    előzmény:
    macska54 (41294)
    2017-12-05  21:41
  7. 2017. december 5. 22:1241295.

    Amúgy csak azért tömtem ki pöttyet, hogy legyen némi formája 


    Egyébként mint írtam, prototípusnak szántam. 

  8. 2017. december 5. 21:4141294.

    Londonka, Borcsamama   ez ma minden pénzt megért.  Itt szakadok meg a röhögéstől, nem bírom abba hagyni.


    ladyzsonak ezt tanítani kellene, hogy hogy lehet ilyen 10 pontos varrást összehozni. Mondjuk ha én kezdenék hozzá valami hasonló jönne ki belőle.  

  9. 2017. december 5. 21:3241293.

    Sziasztok!


    Itt kínlódok már vagy fél órája, és nem vagyok képes belépni.  Most talán végre sikerült. 


    Gabriella,  ügyesek vagytok, szép munka.  


    Köszönöm hugocskám, hogy megerősítetted, ill. inkább előre vetítetted a véleményemet.  :-)


    Ladyzso, tied a maximális tíz pontom, már csak azért is, mert jónéhányunknak okoztál vidám perceket.  Én is jót nevettem amikor megláttam ezt a kézzel varrt - ráadásul más színű cérnával- kis remekművet.   Mondjuk azt túlzás lenne állítani hogy szép,de nagyon cuki.  Egyik jelöltem vagy a nyári varrós hétvégére.  Lesz még ebből  macska formájú párna, de ha nem akkor egy kényelmes macskapárna.  

  10. 2017. december 5. 21:2741292.

    ladyzso


    hat en is rohogok:-)))


    teljesen vilagos, hogy ez egy macska


    2 eset van:


    1: az apukaja egy palacsinta volt


    2. atment rajta az uthenger


    bonusz: tulzasba vitte a fogyokurat

  11. 2017. december 5. 21:2041291.

    Milyen dekoros fotó? A házról? Szombaton kezdem csinálni. 


    ladyzso itt fuldoklok a röhögéstől. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (41289)
    2017-12-05  21:00
  12. 2017. december 5. 21:0141290.

    De az legalább rendes anyagból készült 


    KÖszi amúgy 

    előzmény:
    Bubcsi28 (41289)
    2017-12-05  21:00
  13. 2017. december 5. 21:0041289.

    A blogban lévő is elég amorf, az alapján teljesen jó lett a tied.


    Tuti, hogy szeretni fogjátok.


    Macska, nincs még dekoros fotód?

    előzmény:
    ladyzso (41288)
    2017-12-05  20:49
  14. 2017. december 5. 20:4941288.

    Amúgy találtam egy képet, ami szerint pik/pak lehet macskaformájú párnát készíteni.  https://mentootlet.blogspot.hu/2015/04/macskaparna.html Gondoltam, pont jó lesz egy kidobásra ítélt pólóból kipróbálni. Ez lett belőle 


    Amúgy üdv a klubban. De pont így jó, mert milyen uncsi lenne már, ha mindenkinek minden sikerülne.


    Nagyon jóóó, kutyajáték. 

    előzmény:
    Gabriella2 (41284)
    2017-12-05  20:42
  15. 2017. december 5. 20:4541287.

    Látod, pont ezért hoztam, hogy nevessünk egy jót 

    előzmény:
    macska54 (41283)
    2017-12-05  20:36
  16. 2017. december 5. 20:4441286.

    na még erre is egy gyors: Macska ez a kép 

    előzmény:
    macska54 (41283)
    2017-12-05  20:36
  17. 2017. december 5. 20:4341285.

    Szegény meggybefőtt, kár érte. Nem, ne sírjál! 

    előzmény:
    fenci (41268)
    2017-12-05  17:44
  18. 2017. december 5. 20:4241284.

    Ladyzso, erre muszáj gyorsan írnom! előre is ezer bocs, de engem határozottan megnyugtat, hogy másnak se sikerül minden! egyébként meg Sanci kutya határozottan értékelne, tehát kutyajátéknak mondjuk 10 pontos 

    előzmény:
    ladyzso (41273)
    2017-12-05  20:14
  19. 2017. december 5. 20:3641283.

    Nem toom, de az agyam szét röhögtem.  Ha másért nem, de ezért a jó percekért megéri a 10 pontot. 



    Mindenkinek további szép estét...

    előzmény:
    ladyzso (41273)
    2017-12-05  20:14
  20. 2017. december 5. 20:3341282.

    Hehe, eltaláltad. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (41279)
    2017-12-05  20:28
  21. 2017. december 5. 20:3241281.

    Jah, értem. Nekem nem kell amúgy olyan csoda, a hagyományos is pont megteszi, csak működjön.


     

    előzmény:
    Bubcsi28 (41278)
    2017-12-05  20:26
  22. 2017. december 5. 20:3141280.

    Szia,


    Én ugyan csak az unokahúga vagok, de meglestem.


    Ügyesek vagytok, főleg ha sokan együtt csináltátok.


    Mi az hogy a szülők feladata volt?

    előzmény:
    Gabriella2 (41272)
    2017-12-05  20:07
  23. 2017. december 5. 20:2841279.

    Cica.


    Főleg a hátulja.

    előzmény:
    ladyzso (41277)
    2017-12-05  20:21
  24. 2017. december 5. 20:2641278.

    Az lett, hogy lett neki új. A régi régi volt nagyon, és ezáltal adta meg magát. Jó mérges volt, hogy pont a költözéskor történt.


    Viszont a fekete pénteken vagy fekete napokon vagy min, a pasija kifogott az otto oldalán -nem reklám!!!!- egy olyan LG-t félŕron, wifin lehet irányítani, csomó okos programja van, gőztisztítós, nagyon okos gép, még énekel is ( na azt nem, de zenél ha végez).


    Csak azt akartam mondani az előbb, hogy jobban jártál volna ha két hete hal be, de ha garanciális akkor ez nem téma most.

    előzmény:
    ladyzso (41274)
    2017-12-05  20:15
  25. 2017. december 5. 20:2141277.

    Nézd, attól függ, honnan nézzük. ÉS szerinted mi akart lenni? 


    Amúgy nem pont az lett belőle, aminek terveztem. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (41275)
    2017-12-05  20:19

Címlap

top