Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. december 5. 04:4541251.

    ...alig várom hogy láthassam...


    Jó reggelt Angyalok!

    előzmény:
    borcsamama (41249)
    2017-12-04  22:08
  2. 2017. december 4. 22:3041250.

    Szuper, hogy ilyen jól sikerült ez a nap. Nagyon szép ajándékokat kaptál, majd ha lesz időd, megmutatod? 


    Holnapra jó vacsorázást! 


    ..


    Döglődik a mosógépem, pedig azt hittem, hogy megúszom a szervízt, de sajna nem..


    ..


    Ma varrtam egy rondaságot 

    előzmény:
    borcsamama (41249)
    2017-12-04  22:08
  3. 2017. december 4. 22:0841249.

    Drága Angyalok!


    Jelen pillanatban csak arra van erőm és energiám, hogy nagyon-nagyon szépen megköszönjem Mindenkinek a jókívánságait.  Igazán jól esett hogy gondoltatok rám, eszetekbe jutottam.  Puszi és ölelés érte nektek.


    Minden rendben lezajlott, jól sikerült, jól éreztük magunkat, minden finom volt.  Vacsorára itt voltak a gyerekek is. ű


    Csodás ajándékot kaptam tőlük is, a karácsonyi városkám bővült egy kivilágított csodaszép kürtőskalács árus bódéval, és egy fenyőfaárus bódéval is.  Alig várom hogy nekiálljak összerakni. 


    Holnap pihenő nap lesz, legfeljebb dekorálgatok, este pedig vacsorázni megyünk a foltvarró barátnőímmel. 


    Jó pihenést, jó éjszakát, és mégegyszer nagyon köszönöm!

  4. 2017. december 4. 20:4641248.

    Nagyon örülök, hogy már ilyen jól érzed magad! Biztos hamarosan megerősödsz, és minden csúcsszuper lesz. 

    előzmény:
    Démétér (41247)
    2017-12-04  20:38
  5. 2017. december 4. 20:3841247.

    Á, írni nem fogok idén, örülök, ha levegőt venni van időm. Erőm, energiám. Szóval idén nem folytatódik a Csengettyűváros. Amúgy is: kell neki néhány év szünet időről időre, hogy elég sok esemény összejöjjön :)


    Köszönöm szépen, egyébként jól vagyok, a műtét jól sikerült, most már egész remekül működöm, csak még kicsit gyengécskén. De túrázni már kezdek :)

  6. 2017. december 4. 20:0541246.

    Örülök hogy itt látlak. Húúúúúúú de sokszor gondoltam rád mi lehet veled. Minden nappal jobb lesz. Vigyázz magadra és a most küldött képeket elnézve megint csodákra leszel képes. Gyors gyógyulást kívánok. 

    előzmény:
    Démétér (41242)
    2017-12-04  19:48
  7. 2017. december 4. 19:5941245.

    Mindenkinek további szép estét.......

  8. 2017. december 4. 19:5941244.

    Örülök, hogy szépen gyógyulsz. A családodtól nagyon szép, hogy ilyen lelkesen beszállnak a karácsonyi készülődésbe. 

    előzmény:
    Démétér (41242)
    2017-12-04  19:48
  9. 2017. december 4. 19:5441243.

    Sziaaaa!


    De jó, hogy itt vagy! Hogy vagy? Felépültél, még szebb lettél?Milyen jó fej a család, látod!


    Ugye....ugye....lesz idén is Csengettyűváros?

    előzmény:
    Démétér (41242)
    2017-12-04  19:48
  10. 2017. december 4. 19:4841242.

    Sziasztok Angyalok!


    Eljött advent, gondoltam: most már illik bejelentkeznem, bármerre sodor is az élet. Remélem, mindenki megvan és jó egészségben várja a karácsonyt - gyorsan ellenőrzöm is az utolsó hozzászólásokat, amennyit vissza tudok olvasni.


    Megvagyok, gyógyulok, dolgozom, készülődöm a karácsonyra. Mutatok pár apróságot. Azt is elmesélem, hogy könnyekig hatott a családom :) Mondtam az unokahúgocskáimnak, hogy a műtét után nem lévén még ezer százalékos, kivételesen kérek segítséget a Szenteste menüjéhez. Az előételeket, főételeket, salátákat vállalom, de a süteményekhez kérek szépen kiegészítést, mert nem tudok még túl sokat állni a konyhában. Olyan édesek voltak! A legidősebb (pedig nem is tud jönni aznap) mézeskalácsot és karamellás-narancsos browniet hoz, az ikrek mandulás kekszet, csokichipses falatokat, vörösbársony puszedlit, zserbó golyót, a nővérem pedig a bejgliket és a sós sütiket. Úgy kellett leállítanom őket, hogy azért ne süssenek egy hadseregnek :)


    Aztán: először is a betegeknek jobbulást!


    Borcsamama, boldog névnapot!


    Macsek, boldog szülinapot :)


    Bubcsi, az a rémálom!!! :)


    u.i. Nota bene: a tortán azok a kövecskék csokoládéval töltött cukorkák, nem etetem kaviccsal a családot :) Férjem megjegyzése: "kő' torta?!"

  11. 2017. december 4. 19:4341241.

    Havastáj: jobbulást kívánok a Manódnak! Mi baja van? Náthás, köhög? Hogy bírja szegény, hogy nem lehet sehova se menni?
    Az ajándék becsomagolása számomra is rejtélyt, hogy fogom megoldani. De még egy apróságot fogok készíteni.
    Bubcsi: ha valaki igazán kreatív, még egy kóróból is tud szépséget varázsolni
    Szép képeket hoztál te is.
    Az a templom nagyon tetszik. Gondolom belülről is csodaszép.
    Fenci: szépséges a fehér udvarod 
    Ötletes ajándékokat szoktatok adni, újabban az élmények mindig beválnak.


     

  12. 2017. december 4. 19:3941240.

    Na azt egy percig se gondoltam hogy kész vagy. 

    előzmény:
    fenci (41239)
    2017-12-04  19:36
  13. 2017. december 4. 19:3641239.

    Macska! én még nem fejeztem be, pedig van egy szánkóm ... már az oázisom 3 fajta fenyőággal teletűzdelve az ajtó előtt lóg, de a hogyan tovább idő hiányában várat magára, mert világosban kellene hazaérni! De, egyszer kész lesz, ez vigasztal! 

    előzmény:
    macska54 (41238)
    2017-12-04  19:16
  14. 2017. december 4. 19:1641238.

    fenci, csonkanek! Nektek is köszönöm szépen.


    fenci nagyon szépen vagy dekorálva.


    Én még nem kezdtem el. Szombat-vasárnap fogjuk a tesóval megcsinálni a házat. Majd én is hozok képeket. Bár már tavaly láttátok. 


     

  15. 2017. december 4. 18:4341237.

    Bubcsi, ahogy leírtad az erdélyi utat, az olyan, mint egy népmese. Hétvégén Székely-kupa Diósdon! Természetesen mindkét fiú részt vesz és idén 52 csapat van :)

    előzmény:
    Bubcsi28 (41236)
    2017-12-04  18:27
  16. 2017. december 4. 18:2741236.

    Hú Fenci, de szép!!! Nekem ez egyáltalán nem sok.A tesómat szerintem még egyelőre kordában tartja a férje, de majd megváltozik az. Úgysincs egy férjnek karácsonykor más választása.


    Én voltam már Gyergyóban, a keresztapám pedig gyergyószentmiklósi volt. Valami csodálatos vidék, ugye?.A férjem már nagyon várja, ő még nem volt. Meg egy szűkebb társaságnak szerveznek medvelest, megyünk fel szekérrel az esztenára, stb. Alig várom.

    előzmény:
    fenci (41232)
    2017-12-04  18:09
  17. 2017. december 4. 18:2741235.

    Bubcsi nagyon szép képeket hoztál. Köszi. Örülök hogy jobban vagy. A templom is nagyon szép látkép, ahova majd mentek. Van még idő a csomagolásra. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (41230)
    2017-12-04  17:54
  18. 2017. december 4. 18:1741234.

    Szép estét!


    Borcsamama: boldog névnapot kívánok, remélem, jól sikerült ez a színvonalas, sokféleséges ebéd! Gondolom, a vacsora sem lesz különb a családod körében, kívánom!


    Macska: Boldog szülinapot! Jó, hogy itt vagy!


    Shephard: szépségesek a gyurmázásaid, sok sikert hozzá és sokáig teljék benne örömöd! Remélem, Olinál nem 1 hét múlva fog kitörni a hiányérzeted, sajnos az én unokámnál ez történt anno.


    Ago: Örülök, hogy ilyen jól sikerült a kirándulás! Én is Gombóc Artúr vagyok, néhány kilóval gazdagabban értem volna haza, ha meg nem csömörlök előbb csoki ügyben!


    Sok szép díszítés, koszorú volt mostanában, nálam ez még várat magára.


    További szép estét!

  19. 2017. december 4. 18:1141233.

    Bubcsi, Apósom szülőhelye :)

    előzmény:
    Bubcsi28 (41231)
    2017-12-04  17:57
  20. 2017. december 4. 18:0941232.

    Szép estét,


    hazaértem és örömmel tapasztaltam, hogy a hó az utakról vagy elolvadt vagy eltakarították. Bár, amikor reggel felhúztam a redőnyöket és megnéztem a havat, ... de aztán eszembe jutott, hogy nem takarítottuk el a hátsó udvarból ezért van itt ennyi.


    Shephi, köszönöm az aggódást. Örülj, hogy elvitték a kanalakat, még van egy heted pótolni és mindannyian tudjuk, hogy TE nem alszol ám! Hogy én mennyit sírtam az ovi miatt a gyerekek meg jól vették az akadályt. 


    Narocsi, gondolatban veled vagyok, majd az idő ... szokták mondani. Fogprobléma esetén a szegfűszeg illóolaj a legjobb megoldás. Csak tiszta olajat szabad használni :) Pillanatok alatt fogorvos szag keletkezik.


    Borcsamama, boldog névnapot!


    Macsek, jó hogy itt vagy!


    Agó, szépek a képek - jó kis kirándulásotok volt!


    Bubcsi, én már leírtam egyszer, hogy a migrénem elszállt, nem csak az enyém ... kipróbált módszer, egy kozmetikai vattakorongot négybe vágsz, 3 csepp levendula illóolaj, betesszük a fülbe és husssss! elszáll a migrén. Vannak kétkedők pl, a 74 éves édesanyám, akinek kellett vagy két év mire kipróbálta, mert ugye ... Jó lesz az a NAGY találkozás, a mienkére még 11 napot várunk! Azon azért elgondolkodtam, ha nálad Praktiker van, mit mondana a húgod ránk És még nem vagyok ám kész!


    Londonka, elolvastam az írást. Amióta nagyobbak a gyerekek a síelés vagy valami közös utazás a karácsonyi ajándék. Jön a Télapó idén is, bögrét, szaloncukrot, ananászt, Milka csokit hoz. A kaparós Nagykarácsonyt elsején az ablakokba tettem. És lesz angyaljárás- Pappa pia mozi és még valami más, Pál utcai fiúk színház, korcsolyázás a Városligetben, társasozás egész karácsony éjjelén, Széchényi fürdő, lesz plafonig érő fa, lesz szép teríték és lesznek finom ételek, de nem lesznek olyan ajándékok amiket ők is meg tudnak venni vagy kellenek. Mert egy csizma vagy kabát már nélkülük nem megvehető, meg az úgyis kell! A legfontosabb az együtt töltött idő, de hogy én mennyi fölösleges játékot halmoztam fel anno.


    Ahogy takarítok és találok gyerek dolgokat, a kerületi adok-veszek-ben ajánlom fel karácsonyra és van rájuk jelentkező és ez nekem boldogság!


    Túlcsordultam, bocsi!

    előzmény:
    ladyzso (41227)
    2017-12-04  17:07
  21. 2017. december 4. 17:5741231.

    És itt van még egy, ez tegnap készült.


    Gyergyóditró van rajta, oda megyünk júliusban esküvőre, abba a templomba (Erdély).


     

  22. 2017. december 4. 17:5441230.

    Sziasztok!


    Köszönöm a sok aggódást, most már ok a helyzet- a harmadik naptól már rendben vagyok. Ez mondjuk azt is jelenti, hogy ez az enyhülés kb 4 napon belül ott lesz nálatok. Ha Londonkához jön a hideg, az pedig utána ide.


    Képzeljétek milyen rémálmom volt....olyan karácsonyfánk volt, aminek csak 3 ága volt, valami piros szalagok lógtak rajta, és akárhova rohantam, mindenhol zártak már be a karácsonyfások.


    A kedves férjem ma előbb itthon volt mint én, mire megjötem bekanalazta a levest meg pacalt. Csomagolás elmarad.


    Viszont hoztam nektek képeket:


    https://1drv.ms/f/s!AhMUGnN46zR9jecApemTr5DtsQwoqA


     

  23. 2017. december 4. 17:3141228.

    Sziasztok!


    Gyorsan pár dolgot írok.


    Borcsamama, Macska Isten éltessen sokáig benneteket!


    Bubcsi, remélem jobban vagy.


    Ago, klasszak a kepek. Örülök, hogy jó élmény volt a kiruccanás.


    Narocsi, virtuális ölelésem a tied!


    Shephard, örülök, hogy van kereslet a munkáidra. Mondjuk nem csoda! Olivér nagyon ügyes az ovi kezdést illetően (is)!


    Nagyon szép minden munka, dekor, fotó, amiket feltöltöttetek.


    Ago, ma készítem el a gesztenyést tortát, aminek a receptjét küldted. Holnap vendégeink lesznek, remélem jól sikerül.


    Borcsamama, csak amiatt vetettem fel ezt az online húzásos dolgot, hogy így te minden évben kimaradsz a meglepetés öröméből, hogy vajon kitől várhatod a csomagod. 


    Apropó csomag. Elkészültem a párom ajándékával. Még csomagolásra vár. 


    Sajna a kis Manóm még mindig betegeskedik. Sorra mondjuk le a programokat


      Ugyan nem komoly, felnőttek közé simán elvinném, de más babás programra így nem... 


    Megyek is, mert ismét lakberendez

  24. 2017. december 4. 17:0741227.

    Sziasztok!
    Macska: boldog szülinapot! 
    Borcsamama: boldog névnapot! 
    Ago: örülök, hogy ilyen jól alakult a Grázi utazásotok.  Köszi a képeket.
    Shephard: mikor is lesz a vásár? 
    Bubcsi: a migrén határozottan kellemetlen tud lenni. Mondjuk nekem max. 1 napig tart.
    Szurkolok, hogy mielőbb elmúljon! A párodat küld el korán aludni, hogy be tudd az ajándékát.
    Narocsi: tényleg mozgalmas hétvégétek volt. 

Címlap

top