Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Tartozok még gyurmás képekkel, mert sokat alkotok, ugyanis jövő hét péntek-szombaton vásározok Arra készítettem egyforma kanalakat, illetve több rendelés is befutott azokat is gyártom sorban, főleg éjjel
Hűű, nem semmi, nagyon szép. lesz majd?
Nálunk rendes 10-15 cm hó hullott Igen köszönöm, szerintem is ügyes
Eddig mindig magyarul jött a levél, most jött angolul, de gondolom csak azért, mert angolul is írtam Tavaly picit későn adtuk fel és a két ünnep között ért ide a válasz és olyan levelet kaptunk amiben már azt mesélte el a Mikulás hogy milyen volt a szentestei útja, manók pihennek...tudták hogy csak ünnep után ér ide a levél, így olyat küldtek, szerintem ez nagyon aranyos dolog
Nagyon aranyos
Ilyen nagy hó esett nálunk 2 nap alatt, Olivér 2. nap reggelén vigyorogva mászott az ablakba hogy jól megnézhesse Én kevésbé örültem, hogy lapátolhattam, ami el is tört menet közben, de persze gyönyörű volt a táj, a hó nagy része még mindig megvan, alig olvadt!
Örülök, hogy Olivér ilyen jól veszi a kanyarokat az oviban, ügyes nagyfiú
Nem semmi, hogy havas az ovi udvara, felénk semmi sincs.
Mi még nem írtunk a Mikulásnak Kanadába. Érdekes, hogy csak angolul válaszoltak.
Olivér már nagyon várta, hogy feltehesse a díszeket a fájára, és eljött az elsőnek a napja, hóembert választott, aztán jól hozzá is bújt
Karácsonyi fényeink, második rész
Karácsonyi fényeink, első rész
Az előbb kb 7-szerre sikerült elküldeni az üzit
Jelentem pár napja megkaptuk Kanadából a Mikulás levelét, ez most másmilyen levél, ugyanis eddig mindkétszer magyarul jött a levél, most angolul, gépelt, és az alján volt 3 sor kézzel írva, naná hogy azt olvastam el először, azon Olivér Anyukájának üzent a "Santa" hogy nagyon-nagyon jó az angolja és ezt mondja meg nekem mindenképp Ugyanis kétnyelven írtuk a levelet, magyarul és a másik oldalt angolul is, amiben szabadkozok, hogy nem tökéletes az angolom, és erre is válaszoltak, arik Azért érdekelne, hogy mások azért magyarul kapnak levelet? Borcsamama? Mert akkor jövőre nem nagyzolok és csak magyarul írunk
Ovi: köszönöm az érdeklődést, túl vagyunk az első 2 napon, 1. nap én is ott voltam, de Oli kb 3-szor kiáltott nekem hogy megmutassa milyen játékot talált, és ment amúgy, szépen leült együtt a többi gyerekkel mandarint enni, mikor az óvónéni mondta hogy akkor pisilés, Ő is ment velük és pisilt...szóval jó volt. Pénteken ott hagytam, de dél előtt mentem érte, miután levetkőztettem berohant a csoportba és már játszott is, így nem is szóltam utána, szépen eljöttem és jól sírtam a kocsiig, fura volt hogy nem fogom a kezét, hogy nem ül a kocsiban mögöttem, 'idegenekre' még sosem hagytam, most is pityergek ha arra az érzésre gondolok, rossz volt, aztán amikor mentem érte kint játszottak a hóban, beszélgettem az óvónőkkel, de Oli nem sírt, nem keresett, játszott, nem volt vele gond, valahol sejtettem hogy ez lesz, és örülök is neki, hogy ilyen jól veszi, én meg majd túlélem
Képek: első nap az oviban, mellesleg jó nagy hó is lett addigra, 2 napig esett
Sziasztok
Visszaolvasok picikét
Fenci: milyen lett az utifűmaghéjas brownie?
Gabriella2: igen bíztam benne hogy jössz, csak a Te kanalad maradt meg De persze a család az első Ditte készítette a gyöngyös cukorpálcát számunkra! Nálunk is a tavalyi, kiszáradt grincsfa pompázik, igaz egész évben kint volt, jó volt ránézni
Ago79: nagyon szép a szentestés történeted, megható! Nekem 2008 karácsonya úgy nézett ki hogy dolgozok végig (írben), így nem tudtam hazajönni, aztán dec 22-én kiderült hogy nem dolgozunk, de akkor már horror repjegy árak voltak, eszembe sem jutott hogy hazajöhetek, ezt meg is beszéltük Anyummal, Hugommal. Akkor Anyum akart magának venni hiper-szuper modern nagy lcd tv-t, de helyette még éjjel megvette a repjegyem, így dec 23-án repültem haza, így pont beestem szentestére, Anyum azóta is emlegeti azt a karácsonyt
Havastáj: köszike az észrevételt használd jó sokat a kanalat Nálunk a ragasztott dolog nem sokáig tart, a varrt na az igen, egy ideig Tök cuki a "koszorútok", én vettem a miénkre új gyertyákat, erre ma nem találom, sebaj, majd nyáron meglesznek Nyilván a telefon a hibás az elütésért Nálam is ez a gond, hogy nem gondolatolvasó Szép lett a falud, nálunk mini falu van a bárpulton, de Oli hozza a kis székét és már mászik is fel hozzá, hogy egy 'picit játsszon a faluval'
Borcsamama: jaj de cukik az adventik Gratulálok Szuper gépet nyertél, melyik lesz a tiéd, már kiderült???
LondonEye: szuper lett a fogasos adventi Rendes ember, hogy visszacsiptette
Reika: gratulálok Már most többen nyertek itt nálunk, mint az utsó pár évben összesen kb
Macska54: jól döntöttél, hogy Te is utazol, legalább sok szép képet hozol majd nekünk, ugye? Szép lett Bubcsi képe!
Szaisztok!
Madlena: milyen képeket nem sikerült megnyitnod?
Adventi koszorúnk még nekünk sincs; igaz, nagyon egyszerű lesz.
Szerintem LondonEye azért adta fel, hogy tuti időben megérkezzen célszemélyhez a csomag.. Messziről küldi.
Jaj, de rendes vagy Gabikám! Köszönöm! Jó tudni, hogy nem csak nekem nincs! Na majd holnap tuti szépet alkotunk!
sziasztok,
Ago, jó időtöltést!
Macska, neked is majd! kár lett volna kihagyni, biztos ott is lesz mit fényképezni, remélem, mi is látjuk majd!
Madlena, elsősorban miattad írok, ha egy kicsit is vigasztal: nekem sincs még adventi koszorúm, nekem is holnap kell egyet alkotni!
mindenkinek jó éjszakát, minden jót!
Sziasztok!
Olyan jó sokat írtatok!
Macsek! Köszönöm a piaci körképet! A jövő héten mindenképp szeretnék eljutni. Azta hova fogtok utazni! Nem semmi! Jól döntöttél, hogy mész!
Mágika! Látom voltál az üzletekben! :) Köszi a fotókat! Olyan kisautót már vettem, igaz még az eredeti áron. :( Képzeld sikerült a csavarhúzós módszer!
Fenci! Néztem én is olyan fakanál tartót, de nem láttam.... Nagyon guszta a torta! Lehet receptet kérni?
Ladyzso! Sajnos nem tudtam megnyitni a képeket...:(
Szedna! Én sem kaptam mailt.
Ago! De szuper helyen vagytok! Érezzétek magatokat nagyon jól!
Londoneye! Nagyon tetszik az adventid! Te már fel is adtad az ajándékot?
Borcsamama! Juj, de szuper! Nagyon gratulálok!
Havastáj! Nagyon szép lett a falucskád! Meg az adventid is! De jó, hogy neked már kész!
Lányok! Van akinek nincs még adventi koszorúja? Nekem muszáj holnap összedobnom egyet!
Most nézem, hogy azt írtam ki hízott...a húzott helyett...hülye telefon...
Holnap adventi forgatag lesz nálunk a városban, mindenféle programok meg közös gyertyagyújtás a főtéren. Ha az időjárás engedi, ki szeretnék kukkantani.
Sziasztok!
Pocsék napom volt, így felépítettem a falucskámat..mutatok képeket.
Macska, de jó lesz neked. Köszi a képeket..olyan hangulatosak.
LondonEye nem vagyok az ilyen kitalálósdiban túl jó, remélem valakitől kapsz a szövegre is ötletet.
Közben néztem, hogy a tegnapi hsz-omban jó kis hibát írtam..csak sokszor telefonról lépek be, miközben félig a picire figyelek..
Sushi, jó, hogy néha benézel te is.
Amit mesélni akarok nektek, hogy van egy oldal, mi összesorsolja az embereket email cím alapján online, majd a bevitt emailcímekre mindenkinek elküldi, hogy ő kit "hízott" Egy másik csoportban ezt használtuk az ajándékozásnál. Csak azért mondom, hogy ha beválik akkor tudjunk róla, hogy van ilyen, ugyan véletlenül sem szeretném borcsamamától elvenni a feladatát.
A keresztlányom adventi naptárjáról se hoztam még képet asszem, bár az nagyon "összedobott" lett és.még kicsinyítenem kell a képet. Meg anyáéknak az adventi koszorújáról.
es ha kolcsonoznel kocsit?
Aranyos
szupeeeeeerrrrr
Mindenkinek további szép estét....
Jelentem, elkészültem a párom ajándékával
Majd ott kiderül.
Hu, nem semmi. Azért biztos nagyon jó lesz, ha találsz sok programot.
Spanyolország.
Minden útra hív Macim csak nem szoktam vele tartani. Most ép kedvet kaptam. De már nemigen szeretek repülni. Én az olyan kirándulásokat szeretem már csak amit magamnak szervezek a gólyás társakkal vagy a tesókkal. Azért nem olyan jó egyedül egész nap kocsi nélkül. Ők elmennek a pályára reggel és késő du. jönnek vissza a hotelba. Ugye mert ők a golf miatt utaznak télen. Én azért szoktam taxit kérni és bemegyek a központba nézelődni. De ezet. ek a kis Spanyol városrészek nem olyan nagyok. 2 nap alatt kilapozom. De mégis csak bele vágok, hogy pár napot ne ebbe a télbe legyek. Már keresem az ottani program lehetőségek. Az már hallottam hogy van állatkert. Igaz a googléba sehol se találom.
Estepona
Látnivalók.