Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2014 esküvő

ANAEL
Létrehozva: 2013. Április 29. 20:15

Kedves Menyasszonyok!

 

Nekem jövőre lesz az esküvőm, de már most szervezkedek, helyszínt nézegetek és izgatott vagyok. :)

 

Ha nektek is jövőre lesz az esküvőtök, akkor írjatok, osszuk meg egymással a tapasztalatokat.

 

És lányok, ha valakinek idén lesz, vagy volt a lagzi, várjuk a tippeket, tanácsokat! :)

 

Köszönjük 

  1. 2014. augusztus 7. 09:573101.
    Szuper a beszámolód, nagyon sok boldogságot, a FÉRJEDNEK pedig gyógyulást kívánok!

    Mi is morfondírozunk, hogy hogy legyen a fotózás. Mi a tervek szerint délelőtt lezavarjuk a polgárit két tanúval, délután lesz a templomi és utána a vacsi, itt kéne valahogy megoldani a fotózást is. Nem volt kevés az egy óra? Mondjuk nekem ezek a beállított képek nem sokat jelentenek, de tény, hogy nagyon szépen meg lehet csinálni. Még a másik megoldás, hogy esküvő után pár nappal csináljuk, csak akkor megint elhívni a fotóst (200 km), fodrászt, sminkest... Nagyjából helyén vannak a dolgok, csak ezt még nem tudtuk eldönteni.
    előzmény:
    .::::::. (3100)
    2014-08-07  01:29
  2. 2014. augusztus 7. 01:293100.
    2. rész:
    A fotózás után mentünk mi is az étterembe. El sem hittem ami ott volt: az alatt az egy óra alatt amíg mi máshol voltunk, már egész jó kis buli kerekedett. Volt egy olyan játék, hogy minden asztalnak volt egy neve egy előadó-számcím-ről, és amikor azt meghallották, fel kellett állniuk táncolni. Amikor mi beléptünk pont ezt játszották, és kikerekedett szemmel néztem, hogy mindenki felállt az asztaloktól a zenére. :) Nagyon jó volt látni, hogy ilyen jó kis csapat jött össze, hogy idősek-fiatalok mindenki mosolyogva részt vett a játékban. Leültünk a főasztalhoz, és odajött hozzánk a hegedűs, játszott nekünk néhány dalt, annak is nagy sikere volt (pedig a többieknek már játszott előtte is), majd elkezdődött a vacsora. Sokat akkor sem bírtam enni, de azért ettem egy kis levest, és mindenből egy-egy falatot megkóstoltam. 
    Vacsi után nem is tudom mi volt, mert olyan gyorsan történt minden,hogy néhány részletre nem is emlékszem (majd jó lesz visszanézni videóról), de később volt ilyen lufifelengedés, amikor képeslapra kellett ajánlásokat írniuk a vendégeknek, és rákötni a lufira. Amíg ezen gondolkoztak, addig bemutattuk a nyitótáncot. Hát az nagyon jól sikerült. Mindenki tapsolt. :) És tényleg nem is rontottuk el. Na ez is adott egy kis önbizalmat, mert a táncok miatt is nagyon izgultunk, de az egyiken hamar túl is lettünk. Utána még voltak játékok, meg programok, úgyhogy maga a buli később indult csak be, de legalább tovább tartott! :D Volt gyertyafénykeringőnk is, de az is elég viccesre sikerült, mert kicsit szívattak közben, hogy amikor párom elfújta a gyertyát, volt aki meggyújtotta megint. Meg volt amelyiket jó magasra emelték, hogy ne érje el olyan könnyen. De ügyesen fújkálta őket. :D
    23.00 körül hozták a tortát, amíg azt ettük, hastáncos lányok szórakoztattak. Ezt egy meglepetés követte nekünk. Leültettek minket a terem közepébe, és vetítés következett - a nászútról. Nagyon becsapós videó volt, mert elkezdett mutatni városokat, hogy mi lesz az úticél, aztán amikor már beleéltük magunkat kiderült hogy nem is az. És ezt követte több ilyen, mindig egyre távolabbi helyekről. Ki kellett találnunk hogy melyik az. De egyik sem volt. Végül nem tudtuk meg, hanem azt mondták, hogy akkor majd a menyasszonytánc után kiderül. :D 
    Olyan gyorsan lement a menyasszonytánc is, hogy még komolyan élveztem. Pedig én aztán nem vagyok egy nagy táncos, de nagyon jó volt. Azoknak akik már táncoltak velem utána kört kellett alkotniuk, lett így 3 kör körülöttem, és végül a páromnak be kellett jutnia hozzám. Ezzel zártuk le. Utána visszarakták a két széket a terem közepébe és folytatódott a vetítés. Akkor derült ki, hogy egy 10 napos hajóutat kaptunk januárra, a Perzsa-öbölbe, amely többek között Dubaiban is meg fog állni. 
    Aztán mivel már olyan hajnali 1 lehetett, felmentünk a szobába. Lefürödtünk és átöltöztünk pirosba. Mondjuk másodszorra már nem tudtunk nagy meglepetést okozni,mert még mielőbb egyszerre beléptünk volna a terembe, az előtérben már sokan megláttak. Aztán volt egy kis baki is, mert a belépésünkre berakták a zenét, amire a meglepetés táncot betanultuk. Úgyhogy mondtuk a vőfélynek, hogy szóljon a dj-nek, hogy várja meg amíg bemegyünk, és beállunk a helyünkre, csak utána indítsa el. De utána sikerült azt is eltáncolni, és bár a végén egy picit rontottuk - ami amúgy senkinek nem tűnt fel - ennek még nagyobb sikere volt mint a keringőnek. A zeneválasztás, a cha-cha-cha és a koreográfia is nagyon tetszett mindenkinek. :)
    Na ahogy túl voltunk ezen is a párom végre elengedhette magát teljesen, neki is állt bepótolni az addig elmaradt alkohol mennyiséget. A buli akkor kezdődött csak igazán. Elég sokan ott maradtak, vagy 10-15 pár táncolt hajnali 4ig. Akkorra terveztük a buli végét, de mivel még sokan voltak, gondoltuk ráhúzunk mégegy órát. Én az utolsó tánc végén, amikor már éreztem hogy most lesz elég, kezdtem fáradni és nagyon szomjas is voltam, fél5 körül kimentem a pulthoz. A férjem is jött velem. Ő gondolta, hogy kibont egy pezsgőt és mehetünk föl a szobába. Csak sajnos ez nem jól sikerült. A pezsgősdugó eltalálta a szemét, és teljesen bevérzett neki, semmit nem látott rá. Pedig mindenki nagyon jól érezte magát, akkor még páran táncoltak is, de kitört a pánik, mindenki kiabált, néhányan kis híján össze is verekedtek. Mentőt kellett hívni hozzá, én pedig mentem vele az ügyeletre a menyecske ruhában. Alig hogy véget ért a nagy izgalom kezdődött is a másik. Úgy kellett faggatnom az orvosokat, hogy mondják már meg fog-e látni vele, kell-e műteni vagy mi van. De szerencséje volt, mert csak a bevérzéstől ment el átmenetileg a látása, a vizsgálat után 7körül taxival visszamentünk a hotelbe, és aludtunk egy kicsit (ő csak ülve alhatott). Nagyon aggódtam miatta, nem sokat tudtam aludni, reggel fél9kor már mentem is le reggelizni, bár nem voltam éhes, de akartam neki felvinni kaját, meg találkozni a többiekkel, akik szintén ott maradtak a hotelben. Akkorra már kezdett látni homályosan, úgyhogy meg is tudtam nyugtatni a vendégeket, hogy ne aggódjanak, mert hazaengedték és már jobban van. Persze azóta minden nap szemészetre járunk, de az a lényeg, hogy nem lett maradandó probléma. Reméljük hamar meggyógyul, és jövőre már ezen is csak nevetni fogunk..
  3. 2014. augusztus 7. 00:373099.
    Sziasztok!

    Akkor ahogy ígértem jövök a beszámolóval! 
    1. rész:
    Szóval nálunk az esküvő előtti hét (amikorra hazautaztunk) nem volt egyszerű. Én a családomnál voltam, ott segítettem a sütés-főzésben, oda jött a varrónő is igazítani a ruhát, meg minden nap más szépítkezésen vettem részt (kozmetikus, 3D szempilla, körmös, masszász, fodrász, szoli stb.). Eközben a párom az ő családjával volt, meg a barátaival. Neki fele ennyi elfoglaltsága sem volt. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - elkezdett hülyeségeken agyalni (pl. amikor kiderült hogy nem jó rá az öltönye azt rossz jelnek tekintette) és hívogatott, meg a családjának panaszkodott hogy most ő úgy érzi elbizonytalanodott az egésszel kapcsolatban. Pedig már 3 éve jegyesek voltunk, úgyhogy nem lehet azt mondani hogy hirtelen jött az esküvő és ne lett volna ideje átgondolni. De mindegy, sejtettem hogy ez csak hiszti nála, de azért én is elég ideges voltam, és nem is tudtam beleélni magam teljesen az esküvőbe előre, mert attól féltem hogy majd az utolsó pillanatban meggondolja magát és el sem jön a templomba.
    A vendégvárás ugye külön zajlott le, én a saját családommal és barátaimmal készülődtem a nagy nap reggelén, a párom meg az övével. Még reggel beszéltem vele telefonon, de csak annyit tudtam meg tőle, hogy még akkor viszik a süteményeiket az étterembe (mi már péntek este bevittük). Ideges volt, egyáltalán nem nyugodtam meg. Emiatt is meg a készülődés miatt olyan hasmenés jött rám, hogy 1 óra alatt 3szor kellett wc-re mennem az izgalomtól. Már a reggelihez be is vettem a hasfogót, hogy ne tartson sokáig. Aztán lefürödtem és 9-re jött a fodrász, de nagyon elcsúsztunk az idővel, mert olyan 11.30-ra lettem kész. Az emeleten készült a frizurám, de közben hallottam ahogy folyamatosan jöttek meg a vendégek, mert a sminkesek is házhoz jöttek, és néhány vendég hamarabb érkezett, hogy ők is igénybe vehessék. Anyukám már teljesen pánikba esett, kiabált az emeletre, hogy mikor leszünk már kész, hiszen 14.00-re terveztük az indulást én meg még sehol sem tartottam. De ahogy kész lett a hajam már ment minden gyorsan. Lementem, kisminkeltek. Kicsit erősre sikerült, így valamennyit letöröltem belőle. Aztán magamba tömtem a vendégvárós kajából néhány falatot, mert ugye étvágyam az nemigen volt, csak tudtam hogy utána sokáig nem fogok enni, úgyhogy muszáj. Aztán felmentem átöltözni. Addigra már ott volt a barátnőm is, aki a tanúm volt egyben, ő segített rám adni a ruhát. Kb. negyed óra alatt felvettem az abronccsal, cipővel, fátyollal, boleróval együtt. Ékszerem nem volt. Lementem, ott vártak a szüleim meg még páran (a vendégek nagy része pedig az udvaron). Anyuék azt mondták hogy szerintük még hiányzik rólam valami. Aztán apával átadtak nekem egy arany nyakláncot és fülbevalót, amit együtt vettek (ők elváltak). Gyönyörű volt. :) Így vonultam le a lépcsőn az udvarra, mindenki tapsolt. :)
    Beültünk a kocsiba, ami nem volt egyszerű a nagy abroncs miatt. Féltem is, hogy mire odaérünk teljesen összegyűrődik a ruhám. Kb. 40 perc alatt ott voltunk. Út közben próbálták a többiek elérni telefonon a vőlegény családját hogy náluk mi a helyzet, hiszen nekik picit előbb kellett volna odaérniük. De nem tudtuk meg. Amikor odaértünk a kocsisorral, ők még nem is voltak ott. Na akkor kezdtem csak igazán izgulni. Pár perccel a szertartás előtt a vőlegény és családja még sehol....Az én családom így is jól elvolt, fényképezkedtek addig, meg ittak vmit a csomagtartóba pakolt ásványvízekből, mert nagyon meleg volt. Én pedig a kocsiban aszalódtam, mert nem akartam kiszállni, nehogy meglásson a párom. Aztán 10 perc múlva megérkeztek, de őt nem láttam csak a családját. Mondjuk már ez is megnyugtatott, mert tudtam hogy ők is hasonlóan együtt jönnek mindannyian. Kérdeztem a többieket, hogy látták-e már, valaki előre ment és végre megkaptam az infót, hogy ő is odaért. :D Akkor azért kicsit megkönnyebbültem, de azért nem akartam elbízni magam, amíg le nem zajlódott a szertartás. 
    Aztán hallottam a harangszót, ami azt jelezte hogy akkor vonul be a vőlegény. Lassan kiszálltam a kocsiból és a templom lépcsőjéhez mentem. Leengedtük az uszályt a ruhámon és beálltunk sorba (koszorúslányok-fiúk elém, én apával mögöttük). Amikor megszólalt a zene, elindultunk. Nagyon jó volt bevonulni. :) Végig mosolyogtam, ránéztem mindenkire akire csak tudtam. Aztán odaálltam a párom mellé. De azt láttam hogy nagyon ideges. Csak erőltetett mosoly ült ki az arcára, nem volt olyan felhőtlenül boldog mint én már az első perctől. 
    A szertartáson a lelkész nagyon személyre szólóan beszélt, és mivel előző nap az utolsó jegyesoktatáson megosztottuk vele a félelmeinket, hogy a párom elbizonytalanodott, még azt is belevitte a beszédébe úgy, hogy meggyőzze arról, hogy nincs mitől tartania. Szegénykém úgy izzadt hogy egyfolytában törölgette a homlokát és nem csak a melegtől. :D Aztán elmondtuk a fogadalmat, és onnantól már ő is oldottabb lett. Nekünk a templomban nem volt csókolózás, hanem kivonulás után, a templom előtt mondta a lelkész, hogy megcsókolhatjuk egymást.
    Aztán gyorsan készült 1 vagy 2 csoportkép, gratulálni csak az jött aki nem maradt a többire, majd a csokordobás és harisnyakötődobás a lépcsőről következett. Utána már ugyanabba az autóba szálltunk mindketten a párommal amivel ő jött. A 2 tanúnkkal mi kocsival mentünk a házasságkötőbe, mert nem volt sok időnk átérni, a násznép gyalog ment. (kb. 10 perc séta volt, több lett volna ha mindenki új parkolóhelyet keres) Kicsit várni kellett az épület előtt mert másik esküvő volt, ahogy kijöttek akkor mehettünk be bejelentkezni az okmányainkkal, meg bevittük cd-n a zenéket is. Gyorsan elmondták mi lesz a menete a szertartásnak, mi pedig megkértük őket, hogy a gyűrűhúzós részt hagyjuk ki, mert már a templomban felhúztuk előtte. Nem nagyon örültek neki, de belementek. Viszont itt volt gyertyagyújtás, aláírás és első hitvesi csók is. :) Egyébként nagyon rövid volt, de frappáns. Itt már a párom is felszabadult volt végre. Mondta is hogy a templomi miatt izgult csak, a házasságkötőben már nem. 
    Amikor vége lett, bent a teremben fogadtuk a gratulációkat, de az is nagyon gyorsan lement (szerencsére, mert még utána kellett mennünk a fotózásra, és a vacsora pedig nem sokkal utána kezdődött). Csináltunk még néhány képet a családtagokkal külön is - mi csak a szertartásra és beállított képekre hívtuk a fotóst - aztán ők a vendégekkel előre mentek az étterembe, mi pedig a Feneketlen-tónál fotózkodtunk még egy órát. 
    De annyira jól sikerült a szervezés, hogy a vendégeknek fel sem tűnt hogy mi akkor mentünk el fotózkodni, mert nekik közben más program volt: pezsgős fogadás, egy kis játék és egy meglepetés vendég (hegedűművész) szórakoztatta őket az alatt. 
    A fotózás is nagyon jól sikerült, pedig azt sem nagyon akarta a párom. Azt hitte hogy unalmas lesz, de nagyon jól elvoltunk. Jött velünk az esküvői autó tulajdonosa is mint sofőr, meg a nagyobbik koszorúslányom. Már a fényképezés nagyon megalapozta a hangulatunkat, teljesen ki tudtunk végre kapcsolni. Egyébként egy másik párt is pont akkor ugyanott fotóztak. :D

  4. 2014. augusztus 6. 13:463098.
    Igen, alaposan körbe kell járni mindent.
    Nem is csodálkozom azon, hogy miért akarnak olyan sokan a saját esküvőjük megszervezése után esküvőszervezőként funkcionálni. 
    Eléggé bele kell ásni magad mindenbe
    hogy a piaci kínálattal képben legyél
    rájössz, hogy a külföldi kínálat jobb és olcsóbb
    de honnan rendeld meg
    és végül tényleg ár/értek arányban melyik a legjobb és harmadik paraméterként melyik fejez ki leginkább Benneteket.


    Mondjuk nyilván azokat a szolgáltatóimat, akik nekem beváltak, őket nyilván én is tovább fogom ajánlani.




    Na hétfőn találkozunk a Cm-mel forgatókönyv összeállítás ügyben. 
    Ami kiváló, hiszen rengeteg kérdésem van!!







    előzmény:
    mormota78 (3097)
    2014-08-06  10:49
  5. 2014. augusztus 6. 10:493097.
    Köszi :)

    Én még nem nagyon ástam bele magam, elvégre ez bőven ráér még nekünk, de az biztos, hogy itt is érvényes az, hogy ha kiejted az esküvő szót, máris vastagabban fog a ceruza... Persze tisztelet a kivételnek.
    előzmény:
    jucicica (3096)
    2014-08-06  09:59
  6. 2014. augusztus 6. 09:593096.
    Valaki itt egyszer elmagyarázta, hogy miért kerül többe egy menyasszonyi csokor - tartósítószert kell szivatni vele. stb.  ez egy dolog 


    De azért sztem ez még így is drága, főleg, hogy nagylelkűen 50%-kos óriásszuper lehetőségnek van beállítva. 
    (Én régebben mondtam a többieknek, hogy egy kollégánk koszorújára gyűjtöttem a cég nevében, és összegyűlt 18 ezer forint, elcsattogtam egy virágoshoz, aki közölte, hogy nem tud ennyi értékű virágot rátenni egy koszorúra. Vissza is adott belőle, csak 15-t kért és azért egy másfél méter magas orchideás liliomos óriáskoszorút kaptam :O - tehát ezért nem vagyok képes elhinni, hogy enneka többszörösét kiadjam jóval kevesebb virágért)


    Végül nem is a belvárosi virágos fogja készíteni a csokromat, hanem egy virágos barátnőm, de priviben elküldöm az elérhetőséget.

    előzmény:
    mormota78 (3095)
    2014-08-06  09:45
  7. 2014. augusztus 6. 09:453095.
    Tényleg? Azt hittem, ez jó ár, mondjuk engem nem érint, mert a fele tartalomra nem lesz szükségem, de akkor elkérem a virágosod elérhetőségét :))
    Csak azért írtam, mert mindenféle fórumokon röpködtek a tízezrek csak a menyasszonyi csokorra, ebben meg kompletten benne van minden, ami kellhet.
    De nem reklámozni akartam itt semmit, csak gondoltam, hátha valakinek jól jön :)
    előzmény:
    jucicica (3093)
    2014-08-06  09:18
  8. 2014. augusztus 6. 09:263094.
    Köszönöm a segítséget, nem hallottam még ilyenről megnézem majd az Obiban, meg a Praktikerben, hogy is néz ki. Nagyon nagyon jó lenne, ha találnánk, mert ha nincs semmi, akkor nekem kell megcsinálnom, amire bizony kell majd az 1 év
    előzmény:
    ~Orchidea~ (3088)
    2014-08-03  11:38
  9. 2014. augusztus 6. 09:183093.
    jó reggelt! :) 


    ::: - örülök, hogy jól sikerült minden, várjuk a fotókat és a nagybeszámolót! :) 


    Juci7: akkor meg kell állapítsam, hogy vidéken is egymáshoz képest is másképp kopik az ak-k cipője. Nevetséges! 


    Mormota: 40 000 csak virágra és ezt 50%-os szuperakcióként állítják be??
    Hááát? 


    Én Calla-t kértem, ami az egyik legdrágább virág, de ezekre a tételekre összeadva is kevesebb összeggel kaptam árajánlatot egy belvárosi elit virágostól....


    ja, és rögtön megerősíti egy frissen regisztrált, általunk vadiismeretlen virágos?? Megint elindul az összeesküvés elméletem......



    előzmény:
    .::::::. (3090)
    2014-08-04  23:36
  10. 2014. augusztus 5. 15:003092.
    Sziasztok!

    Tök véletlenül belefutottam egy olyanba, hogy a
    bónuszbrigádon lehet 50% kupont venni esküvői virágdekorációra. Menya
    csokor, dobócsokor, 1 vőlegénykitűző, 2 tanúkitűző, autódísz, asztaldísz, 2
    szülőköszöntő csokor van benne, cakkpakk 39990 Ft-ért. Elvileg bármilyen virágot lehet választani.

    Ha valakinek még nincs virágosa, jó lehet. Augusztus 1- 2015 január 31-ig lehet beváltani (francba, de jól jönne ez jövőre).


  11. 2014. augusztus 5. 09:013091.
    Gratulálok a nagy naphoz, sok boldogságot. Sajnálom az ügyeletes részt. Kíváncsi vagyok mi történt.

    Juci: a 80 ezres K-Mo-on van ;) Hiába vidék.

    Nekünk 1 hónap :D Most már azért kezdek kicsit parázni. Előtte héten lesz egy 2 napos legénybúcsú, már nagyban szervezik. Meg az esküvőre készülnek vmi hülyeséggel. Kérnek majd a vőfélytől egy fél órát, v egy órát mikor ők "jönnek". :D Annyit tudok, h lesz egy bolondmenyasszony, aki alapjáraton nagyon csapágyas :D
    előzmény:
    .::::::. (3090)
    2014-08-04  23:36
  12. 2014. augusztus 4. 23:363090.
    Sziasztok Lányok!

    Szombaton nekünk is megvolt a nagy nap! Röviden csak annyi, hogy szuper volt minden, de sajnos nászéjszaka helyett az ügyeleten kötöttünk ki. Majd mesélek részletesen is. Addig is itt egy kép rólunk. Mostmár minden rendben van, és ilyen fantasztikus esküvőn még soha nem voltam, pedig azt hittem vendégként oldottabb minden, de nem. Elmondhatatlanul jól éreztük magunkat, és a többiek is. Ráadásul 2 pár még össze is jött. :) Reméljük pár év múlva ezt az estét majd az ő esküvőjükön folytatjuk! 
  13. 2014. augusztus 4. 09:543089.
    sziasztok! 


    Ezt a fűzfavesszőt utólagos engedelmetekkel én is elmentettem tartalékba, bár mi zsákos futót terveztünk eddig. (de ez jobban tetszik, főleg ebben a barna színben)


    Kihelyezett polgári: mi 40 ezret fizetünk Etyeken úgy, hogy kijön az anyakönyvvezető. Olvastam máshol, hogy taxit kell küldeni érte, majd azzal visszafuvarozni. Rákérdeztem, és majdnem kikérte magának, hogy dehogy, hát van neki autója és kb amúgyis csak egy km-et kell jönnie. :O:O
    Tehát ő ezért nem kér pluszban semmit. :O hiába újra a vidék-Pest különbségek..


    ez új nekem ez a digitális dolog, de jó, hogy így megtartják az aláírós feelinget. 


    jaj, hát este megkaptam a meghívókat a barátnőmtől.. nincsenek szavak, hogy milyenre csinálta...


    ja és voltunk pénteken tortát kóstolni. Szuper jófej a csaj, kettőt meg is tudtunk kósolni, meg a kis ötleteink is nagyon tetszettek neki, hasonló érdeklődésű révén. szóval ez is rendben lesz :):)


    Hétvégi esküvősök jelentkezzetek. Remélem titeket kikerült az eső, vagy legalább sikerült bulisra venni. 
    előzmény:
    mormota78 (3086)
    2014-08-01  16:09
  14. 2014. augusztus 3. 11:383088.
    Iloveweddingdresses, ez fűzfavessző szövet. Nagyobb barkácsáruházakban lehet kapni, annyi, hogy nektek kell méretre vágni és már mehet is az asztalokra!
    előzmény:
    Iloveweddingdresses (3087)
    2014-08-01  23:15
  15. 2014. augusztus 1. 23:153087.
    Nekem is eszembe jutott a hurkapálcika, de nálunk ugye kb. 100 vendég lesz, ami kb. 10 asztalt jelent. Tehát nagyon sok idő lenne megcsinálni az összes asztalra pálcikákból :(
    előzmény:
    Juci7 (3085)
    2014-08-01  15:36
  16. 2014. augusztus 1. 16:093086.
    Nem mindenhol ennyi ám, kerülete/települése válogatja. De a semmire ennyi pénzt tuti nem fogunk kifizetni.
    Most szabadtéri egyházin gondolkodunk. Bár szeretnénk templomit, de ahhoz, amit most elképzeltünk, mindenképp kell, hogy valaki összeadjon minket a helyszínen. Ha nem az anyakönyvvezető, akkor talán a pap. De eddig nem sok biztatót láttam.
    Van valakinek tapasztalata?
    Katolikus kb kizárt, bár én az vagyok, de a párom még nincs megkeresztelve, talán a reformátusok engedékenyebbek, és nem ragaszkodnak annyira a felszentelt helyhez...?
    előzmény:
    Juci7 (3085)
    2014-08-01  15:36
  17. 2014. augusztus 1. 15:363085.
    az emléklapot ti is és a tanúk is aláírják. júl. 1től ez van.
    mi az újságokból tudtuk meg, h egy kültéri polgári szertartás végösszege 80 lesz mindennel együtt (felsorolták tételesen h miből áll. pl. kopik az a.k. cipője). nekünk eddig se jött szóba a kültéri, de ezek után főleg nem


    az a barna vmi: nem lehetne hurkapálcikákat nagyon barna festékbe belemártani?
    előzmény:
    mormota78 (3084)
    2014-08-01  14:50
  18. 2014. augusztus 1. 14:503084.
    Viszont ott, ahol mi szeretnénk, 80 ezer... úgyhogy felejtős. Nem csinál semmi többet, mint a hivatalban, azon kívül, hogy taxiba ül. Lehúzás, nem más. Akkor majd megoldjuk másképp.
    előzmény:
    mormota78 (3083)
    2014-08-01  14:37
  19. 2014. augusztus 1. 14:373083.
    Ezt már nem kérdeztem meg, nekem annyi elég volt, hogy a helyszínen valódi szertartás lesz, nem csak úgy csinálunk majd. Én nem bánom, ha egy aláírással több, ez külön már biztos nem kerül semmibe, ha meg megtarthatjuk, eltesszük emlékbe :)
    előzmény:
    zsebihal (3082)
    2014-08-01  14:20
  20. 2014. augusztus 1. 14:203082.
    Szia mormota78!
    Nekünk is kihelyezett szertartás lesz. Az a.k.vezetőt én is megkérdezgettem ezekről, azt mondta, hogy urbánus legenda, hogy nem lehet kivinni az a.könyvet, ő mindig kiviszi, annyi, hogy ennek felára van (az egész polgári nekünk 30e Ft így).
    Elvileg júlis 1-től valóban nincs már papír-a.könyv, digitálisra álltak át, és elvileg valami emléklapot kell majd aláírni, ha jól tudom. Erről mi még nem beszéltünk, hogy ez pontosan nekünk hogy lesz, mert mikor utoljára bent voltunk, még az előző rendszer forgott fenn, de elvileg ezt az emléklapot arra találták ki, hogy az aláírós "feeling" megmaradjon. De ha nem kötelező, mert valójában semmit sem jelent, lehet, hogy akkor mi nem is fogjuk kérni. Neked mit mondtak erről?
    előzmény:
    mormota78 (3081)
    2014-08-01  12:48
  21. 2014. augusztus 1. 12:483081.
    Közben elértem az anyakönyvvezetőt, már nincs is olyan, hogy anyakönyv...
    előzmény:
    mormota78 (3080)
    2014-08-01  11:27
  22. 2014. augusztus 1. 11:273080.
    Sziasztok!

    Akinek volt kihelyezett polgári szertartás, tudna segíteni? Ilyenkor a valódi anyakönyvet írod alá a helyszínen, vagy az anyakönyvvezető amolyan szertartásvezetővé válik és egy "álkönyvet" irat alá, ettől még be kell menni a hivatalba? Olvastam olyat, hogy az igazi anyakönyvet nem lehet kivinni a hivatalból, de most már nem tudom, mi az igazság.
    A kinézett kerületben többet kérnek az anyakönyvvezetők, mint egy szertartásvezető, ráadásul így kicsit értelmét is veszti a dolog a mi esetünkben.
  23. 2014. augusztus 1. 10:533079.
    Sziasztok!
    Mi jövő nyáron tartjuk az esküvőt.
    A dekorációt úgy tűnik sikerült kitalálnunk, már csak a megvalósításon töröm a fejem. A linken látható (a fénykép feltöltés sajnos úgy tűnik nem működik) dekoráció mindkettőnknek nagyon tetszik, de fogalmam sincs, hogy az a barna "botokból" álló asztali futó mi lehet, vagy miből lehetne megcsinálni? Esetleg valakinek valami ötlet? A többi beszerezhető, de ezen a barna cuccon megakadtam.

    http://www.pinterest.com/pin/3279887853355535 76/

  24. 2014. július 31. 13:583078.

    Szia Trix!


     


    Köszi szépen!


    Már az ügyintézés után olvastam az üzenetedet, de nem volt gond az Okmányirodában sem (3. ker.). Reggel 8ra volt időpontom, fél 9re végeztem is. Személyit nekem is 3 hétre ígérték, lakcímkártya meg van (az első okmányom az új nevemmel ). Nagyon furcsa még az aláírás...


    Útlevelet még nem csináltattam, majd ha legközelebb elutazunk, most "nincs kedvem" arra is költeni.  Jogsit sem cseréltettem, mert azt meg nem használom, ráadásul pont idén kellett megújítanom.


    Taj kártyát viszont okmányirodában nem lehett intézni, ez még hátra van, adókártyával kapcsolatban pedig igazad van, még sosem kérték, csak a szám kell.

    előzmény:
    Trix (3039)
    2014-07-24  11:55
  25. 2014. július 31. 13:523077.

    Szia!


     


    Nálunk a szülőköszöntő csokrok készültek kálából. Azt hiszem 3 szál volt benne, zöld levéllel körítve, ekrü színű szalaggal. Gyönyörű szép volt és nagyon tartós!


    Sajnos Anyukám vasárnap nálunk felejtette a csokrát, így viszont első kézből mondhatom Neked, hogy még egy hét elteltével is ugyanolyan szép volt, egyáltalán nem hervadt el. Az én menyasszonyi csokrom (ami rózsából volt) sokkal hamarabb feladta a harcot, de az is napokig szép maradt. :) Ja, és hozzá teszem, hogy ez a legnagyobb melegben volt, 30 fok fölött volt a hőmérséklet (júl. eleje).


     


    Azt nem tudom, hogy szeptemberben van-e kála, de csak meg lehet oldani valahogy...

    előzmény:
    Szamóca23 (3070)
    2014-07-30  15:47

Címlap

top