Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MIT FÖZZÜNK MA?

gabi1971
Létrehozva: 2013. Április 22. 22:01

Sziasztok!

 

 

4 evvel ezelött, ilyentajban indult egy topik ugyanezzel a cimmel, szereny szemelyem az egyik alapito tag volt.

Annyira jo kis csapat jött össze, tudtunk a fözesröl, a vilag es a Joisten dolgairol beszelni! 

 

Sajnos, az idö mulasaval elkopott, ellaposodott az egesz, egy csomoan eltüntek, többek között en is. 

Majd masfel evig nem jartam az NLC-n, s a topik gyakorlatilag megszünt.

 

Nos, en fel szeretnem frissiteni az egeszet, s remenykedem, hogy a tagok esetleg felfigyelnek a topikcimre, s ujra megjelennek.

Termeszetesen ujakat, fözni-sütni szeretö nöket ferfiakat is szeretettel varok a topikban!

 

Szoval, a teljesseg igenye nelkül, Netuddki, Ragica, Csokidara, Zsezse, Erdeipatak es Mindenki,

 

 

mit fözzünk ma? 

  1. 2013. Április 25. 07:1551.
    Ma sült csirke lesz főtt-sült krumplival és talán gyümölcslevessel. Holnap meg nudlit készítek. Lesz édes és paprikás mártásos is.
    előzmény:
    gabi1971 (1)
    2013-04-22  22:01
  2. 2013. Április 24. 19:2850.

    Jól hangzik!

    Szoktam én is hasonlót csinálni.

    A klasszikus rakott krumpliért (krumpli, tojás, kolbász, tejföl) nem vagyunk oda, így mindig az kerül a krumpli közé ami éppen van itthon.

    Többnyire zöldség, vagy elősütött fűszeres darálthús. Esetleg fűszeres paradicsommártással leöntve.

     

    Na lehet ez lesz a hétvégi kaja :)

    előzmény:
    horivi (49)
    2013-04-24  18:56
  3. 2013. Április 24. 18:5649.

    Közben kitaláltam mi legyen a holnapi ebéd, igaz, hogy nincs neve, csak úgy ötleteltem.

    Jénaiba pici olaj, majd felszeletelt nyers krumpli, lila hagyma, zöldpaprika, kolbász karikák rétegezve, fűszerezve, pici tejszín, tetejére pedig sajt. 

    Épp most sül, majd rápirítom a sajtot, ha már megpuhult a krumpli. 

  4. 2013. Április 24. 18:5448.
    Biztos finom lehet úgy is!
    előzmény:
    Zalina (45)
    2013-04-24  15:42
  5. Torolt_felhasznalo_570560
    Torolt_felhasznalo_570560
    2013. Április 24. 15:5947.

    Nagyon nem különbözik pl. a jénaitól.   Talán, hogy nagyon macerás takarítani    Én a gyerekeimtől kaptam karácsonyra, mert én is sokáig emlegettem, hogy jó lenne.     

    Majd a töltöttkáposztát kipróbálom benne, hátha úgy finomabb lesz. 

    előzmény:
    Zalina (46)
    2013-04-24  15:44
  6. 2013. Április 24. 15:4446.

    Jénaiban vagy egy nagy lábosban is tökéletesen meg lehet sütni.

     

    Egyébként mit tud a pataki tál amit más nem?

    Évek óta gondolkodom rajta hogy kellene venni, de még nem jöttem rá hogy mi a külömbség.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_570560 (44)
    2013-04-24  15:38
  7. 2013. Április 24. 15:4245.

    Nem elírás.

    Tényleg sütöm. Fűszeres tejföl réteggel a tetején.

    Mi így szeretjük. :)

     

    előzmény:
    horivi (43)
    2013-04-24  15:35
  8. Torolt_felhasznalo_570560
    Torolt_felhasznalo_570560
    2013. Április 24. 15:3844.

    Én csak úgy hallottam, hogy Pataki tálban a sütőben lett elkészítve.   Még nem próbáltam,  de legközelebb azt hiszem úgy fogom készíteni. 

    Nálunk nem nagyon szeretik,  csak a káposztát eszik meg a gyerekek, nekem meg meghagyják a tölteléket   Mindig nagy adagot szoktam készíteni és fagyasztom.    Most kifogyott már a fagyasztóból,  itt az ideje megint főzni,   vagy sütni? 

    előzmény:
    horivi (43)
    2013-04-24  15:35
  9. 2013. Április 24. 15:3543.

    Én meg a sült töltött káposztáról nem hallottam

    Láttam már a korábbi hozzászólásodban is, hogy sokat sütöttél, de gondoltam csak elírtad

    előzmény:
    Zalina (40)
    2013-04-24  15:22
  10. 2013. Április 24. 15:3342.

    A sárgaborsó levest is nagyon szeretem, szoktam bele főzni apróra vágott füstölt sonkát.

     

    Én viszont még mindig nem tudom, hogy mi legyen a holnapi ebéd

     

    Van füstölt kolbász otthon, de a rakott krumpli nagyon macerás így munka után. 

     

    Valakinek valami ötlet?

     

    Csináltatok már úgy rakott krumplit, hogy nyersen ment bele a krumpli? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_570560 (41)
    2013-04-24  15:30
  11. Torolt_felhasznalo_570560
    Torolt_felhasznalo_570560
    2013. Április 24. 15:3041.

    Sziasztok!

     

    Nagyon jó ötletet adtál.    Nem tudtam kitalálni, milyen leves legyen ma, de a sárgaborsókrémleves remek ötlet.   Sült hurka, kolbász lessz mellé párolt káposztával.     

     

    Igaz kicsit késő lesz kész mert szülőire megyek négyre,   de a krémleves takarékon elrotyog, a hurkát-kolbászt megsütöm, ha hazaértem.   

     

     

    (Nálunk igazából ez a holnapi ebéd lesz, mert ezt fogjuk vinni mindketten a munkába) 

    előzmény:
    horivi (25)
    2013-04-23  18:42
  12. 2013. Április 24. 15:2240.

    Én erről a fajta főzési módról még nem is hallottam. :)

    Bár anyám és anyósom meg azon van ledöbbenve, hogy én a sütöm a töltött káposztát és nem főzöm mint ők.

     

    előzmény:
    horivi (35)
    2013-04-24  11:51
  13. Torolt_felhasznalo_949731
    Torolt_felhasznalo_949731
    2013. Április 24. 13:4039.
    a sárgaborsófőzelékneket úgy csinálom, hogy előző nap beáztatom a borsót, másnap teszek még hozzá, kockára vágott sárgarépát, együtt megfőzőm, sózóm és pürésítem. Hogy ne legyen "beton" állaga a főzőlével lehet trükközöni, nagyon szeretem.
    előzmény:
    kivi39 (27)
    2013-04-24  06:57
  14. 2013. Április 24. 12:1938.

    Mindig előre megtervezed a heti menüt?

    Jó ötletet adtál, mert ha nem fogy el valami, vagyis már kevés ahhoz, hogy egy ebédet kitálaljunk belőle, akkor ott a kész tervezett menüsor, hogy mit mivel lehet enni :)

     

    előzmény:
    hethegy (36)
    2013-04-24  11:53
  15. 2013. Április 24. 12:1637.
    Érdekes ez amit írsz, mert  a volt anyósom ugyanígy csinálta a káposztát, ő is mindig plédekbe, paplanokba csomagolta és utána lehetett enni  és nem tudom, hogy azért, vagy másért, de nagyon jó volt az íze, állaga stb.
    előzmény:
    horivi (35)
    2013-04-24  11:51
  16. 2013. Április 24. 11:5336.

    Szervusztok! Jöhetek én is? Igaz 67 éves vagyok, de szeretek főzni, sütni.

     

    Ma mángold krémleves, sült malaccomb és tört krumpli lesz az ebéd, friss salátával.

    Holnapra leveles kelkáposztafőzelék és a maradék sült malaccomb lesz, levesnek paradicsomleves rizzsel.

    Csütörtökön maradék paradicsomleves betűtésztával  és rizseshús csibemellel.

    Édességnek megcsinálom a topikban leírt "citromos álom" finomságot.

     

    Sokat jártam a Mit főzzek ma topikban, de nagyon összeszokott társaság volt, így csak olvastam.

    előzmény:
    gabi1971 (1)
    2013-04-22  22:01
  17. 2013. Április 24. 11:5135.

    Mi a töltött káposztát mindig direkt úgy csináljuk, hogy jusson a fagyóba is, így ha nincs más öltet, csak ki kell kapni, és már mehet is a fazékba. 

     

    Nekem nagymamám káposztája ízlett eddig a legjobban, félig megfőzte, majd be a dunnába, és ott párolódott puhára. Nyami-nyami, isteni volt!

    előzmény:
    kakti (33)
    2013-04-24  11:16
  18. 2013. Április 24. 11:4834.

    Én sose áztatom be a sárgaborsót.

    Sós vízbe felraktam főni, lefedve, meg nem mondom mennyi ideig főtt, mert időközben lezártam a gázt alatta, mert emberemmel elmentünk fagyizni. 

    De szerintem kb 1,5-2 óra kellett neki. 

    Utána pedig keményítővel sűrítettem rajta kicsit, nem kellett sok, mert a borsó egy része szétfőtt. 

    előzmény:
    kivi39 (27)
    2013-04-24  06:57
  19. 2013. Április 24. 11:1633.

    Hétfőn még mi is töltött káposztát ettünk a fagyóból, szerintem még húsvétkor tettem el.

    Igaz, én nem rajongok a fagyasztós kajáért, de néha-néha, ha valamiből több van és nem fogy el, akkor lefagyasztom és szükség esetén megesszük.

    előzmény:
    Zalina (32)
    2013-04-24  10:04
  20. 2013. Április 24. 10:0432.

    Sziasztok!

     

    Jöhetek én is?

     

    Igaz ma nem főzök, mert a férjem elutazott, meg amúgy sincs erőm.

    De van még a fagyosban töltött káposzta, az jó lesz mára és holnapra.

    Kicsit sokat sütöttem belőle a múlt hónapban :)

     

    Ez a citromos álom jól hangzik, le is mentettem.

     

    Aki szeretne medvehagymát és Szfvár környéki, annak szívesen adok kóstolásra vagy ültetésre.

     

     

  21. 2013. Április 24. 10:0231.

    Kellemes napos napot kivanok mindenkinek.

    Szeretnek csatlakozni hozzatok, igaz napi rendszerességgel biztos nem tudok jonni.

    Az eddigi fozos topikokat csak olvastam, de mivel Te most inditottad ugy gondoltam jovok en is. 

    Sajnos nekem is ekezetmentes billentyuzetem van, igaz az "omega"jellel lehetne ekezettel irni, de ugy nagyon lassu, remelem nem nagyon zavaro.

    Ha megis, nyugodtan irjatok meg, akkor ekezettel irok.

    Nemsokara nekilatok en is az ebednek. Ma raguleves lesz meg paprikaskrumpli virslivel, uborkasalataval.

     

    Remelem a topik hosszueletu lesz es tudunk egymasnak segiteni a mindennapi ebed elkesziteseben, mert en mar sokszor nem tudom kitalalni mit is fozzek.

    Persze a fozesen kivul sokmindenrol lehet beszelgetni, jo kis csapat kovacsolodhat ossze.

     

     

     

     

    előzmény:
    gabi1971 (29)
    2013-04-24  07:42
  22. 2013. Április 24. 08:4230.
    Szia , tegyél  szodabikarbonát  (1 kávéskanálnyit) bele és megpuhul. Sózni is csak útólag  sózd.....sok sikert akövetkező kisérlethez..
    előzmény:
    kivi39 (27)
    2013-04-24  06:57
  23. 2013. Április 24. 07:4229.

    Tulipanos szep jo reggelt mindenkinek!

     

    Amint latom, gyülögetünk, gyülögetünk. Nagyon örülök neki!

     

    Ma delben tejbegriz lesz, mert legidösebb es legkisebb fiacskamnak valamit kell ennie.

    Vacsorara, amikor mindannyian itthon vagyunk ( mind a harom fiacska, a parom es jomagam) , lesz spagetti rukolas pesztoval, koktelparadicsommal es parmezanforgacsokkal.

     

    Elnezest kerek mindenkitöl, hogy ekezet nelküli billentyüzettel irok, de Nemetorszagban elek, s en vagyok az egyetlen, aki nem nemetül ir a csaladban. 

    előzmény:
    gabi1971 (1)
    2013-04-22  22:01
  24. 2013. Április 24. 07:2128.

    Sziasztok, jövök én is :-)

     

    Tegnap egy jó nagy adag pörköltet főztem tarhonyával. A pörköltből fog maradni annyi, hogy holnap kelkáposzta főzelék feltétnek is jó lesz.

    előzmény:
    gabi1971 (1)
    2013-04-22  22:01
  25. 2013. Április 24. 06:5727.
    Hogy csinálod, hogy ne legyen olyan, mint a beton? Bár a múltkor úgy jártam, hogy sárgaborsó levest szerettem volna készíteni, de a beáztatott sárgaborsó 5,5 óra alatt sem puhult meg, így a végén kiöntöttem. Azóta nem merek nekiállni, pedig teljesen beleéltem magam, hogy az lesz. Szerintem legalább 10 éve nem főztem ilyet.
    előzmény:
    horivi (25)
    2013-04-23  18:42

Címlap

top